Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-29 / 124. szám
1989. május 29. Képújság 3 ________________s __ G yógyító Gunaras Fotó: Gottvald Károly Jön a gáz! Tolnán már készül a gerincvezeték Sárga cövekek jelzik a készülő gázvezeték nyomvonalát Tolna főutcáján. Götz János, a DDGÁZ földmérője elkészült az első szakasz kitűzésével, mely a mözsi sportpálya melletti fogadóállomástól a tolnai városközpontig tart. Néhány napja a generálkivitelező, a Tolnai Vízépítő Gmk is munkához látott. Az ő feladatuk az árokásás és vezetékfektetés lesz. Kemény polietilén csövekben vezetik a gázt. Ezek hegesztését - sütését - a helyszínen végzik. A gerinczeték átmérője 250- es (25-cm), a leágazásoké 200-as, 160- as, a házi bekötéseké 32-es lesz.- Szánk község mellett van egy keverőállomás - informál Pirgi József, a DDGÁZ főmérnöke - ahol a szovjet földgázt keverik a hazaival. Onnan közös rendszeren kapja a gázt Baja, Szekszárd, Pécs és a városkörnyéki települések, ha igénylik. Tolnán és Bogyiszlón az ipari üzemek és a téeszek hozzájárultak a fővezeték kiépítéséhez. De a lakossági szervezés úgy tudom még sehol sem tart.- A nyomvonalat így vezetjük - mutatja Széth Ferenc a DDGÁZ tervezője. A mözsi sportpályától a malomhoz jön, aztán az út menetirány szerinti jobb oldalán halad egyenesen a szeméttelep mellett épült utolsó házig, ott átmegy a bal oldalra, s csak a Munkásotthonnál térvisz- sza, majd a Szentháromság szobor közelében fejeződik be. Ez lesz az I. ütem. A gond csak az hogy az Alkotmány és Deák Ferenc utca nagyon széles. Jobb lett volna mindkét oldalon gerincet vinni, mert a KPM-út alatt csak védőcsővel lehet átvezetni a gázt. A védőcső átsajtolás pedig kb. háromszor annyiba kerül, mintha mindkét oldalon fővezetéket vinnénk. Kíváncsi lennék, tudnak-e erről az út „túlsó oldalán” lakók! Tolna Város Tanácsánál, Berki László műszaki osztályvezető fogad. Elmondja, hogy elsődleges cél a nagyfogyasztók - ipari üzemek, téeszek - kiszolgálása hisz ők adták a pénzt. De a lakosság szervezését is elkezdték. A nyomvonal mellett 60 százalékos az igény. Sok nyugdíjas lakik itt a főutcai házakban akik nem tudják vállalni a költségeket.- A tanácsnak az I. ütem - mondja t57-58 milliójában lesz. A nagyfogyasztók hozzájárulásán túl még 10 millió hitelt vettünk fel. A közműfejlesztési hozzájárulást lakásonként 30 ezer forintban állapítottuk meg. Kiküldtünk egy körlevelet az építtetőknek, hogy aki önerőből be tud szállni, az június 15-ig fizesse be, aki hitelfelvétellel, az május 25-ig kérjen közműigénylési kölcsönt a tolnai OTP-től. A közmühitelt 3 évre adják. Kb.: 800-1000 forint lesz a havi törlesztés. Hát ez az, amit sok nyugdíjás nem tud vállalni. És ez még csak a bekötés! Hozzá kell számítani a belső szerelést, a fűtőtestek cseréjét, ami lakásonként további 60-100 ezer forint lehet. Berki László egy APEH-tájékoztatót mutat. E szerint a gáz- és egyéb vezetékek készítésével járó kiadások csak akkor számítanak adóalapot csökkentő tényezőnek, ha a munkát társulásban végzik. Mutat egy másik papirt: építő közösségi szerződés.- Ilyen társulást hoztunk létre, gondolva az adózásra. Eredetileg több község kiépítését tervezték, de Fadd és Gerjen kimaradt. Az I. ütemben, ha a jelentkezés 80-85 százalékos lesz, megoldható még a Bartók, a Mátyás király és a Babits utca bekötése. Eszerint versenytárgyalást írnak ki az árokásásra és vezetékfektetésre ott is. Aki legolcsóbban vállalja, az végezheti. A II. ütemet 1990-ben kezdenék. A Kossuth, a Szekszárdi, a Marx, a Bajcsy a Garay utcákat érintenék és valahol a Po- peye vendéglő környékén átadnák a további kivitelezést a bogyiszlóiaknak. (Ők 2,5 millióval szálltak be.) Arra a kérdésre - mondja a tanács képviselője - hogy a túl széles tolnai utcákon miért nem vitettünk mindkét oldalon gerincvezetéket azt válaszolhatom, hogy a DDGÁZ hozott egy alternatívát, és mi elfogadtuk. Ők értenek hozzá, mi laikusok vagyunk. Sárga cövekek jelzik a készülő gázvezeték nyomvonalát. Kisfogyasztók, nagyfogyasztók figyelem! Döcög a taliga, mi csücsülünk rajta! Majd ha nem megy, toljuk! Wessely Gábor tében jelenik meg a tulajdon és tulajdonnélküliség ellentéte, egymást kizáró volta, nyílt ellentmondásként. Az állami tulajdonon alapuló modern kori társadalmat (melynek akkor még csak lehetősége - mint zsákutca - állt fenn) Marx „nyerskommunizmusnak” nevezi, az állami tulajdont pedig „általános magántulajdonnak": „A kommunizmus végül a megszüntetett magántulajdon pozitív kifejeződése, először is az általános magántulajdon.” (Kommunizmus itt = nyerskommunizmus!) Továbbá: (A nyerskommunizmus) „... mindent me'g akar semmisíteni, ami nem alkalmas arra, hogy mindenki birtokolhassa; erőszakos módon el akar vonatkoztatni tehetségtől, stb.” „... a munkás meghatározását nem szüntetik meg, hanem minden emberre kiterjesztik, ... hogy a magántulajdonnal az általános magántulajdont állitsákszembe.” Fölmerülhet a kérdés: Marx előre látta volna a sztálinista jövőt? A kérdés történelmietlen, de nincs is szükség a föltételére! Marx jól érzékelte az akkori munkásmozgalom gyermekbetegségeit, az erőszakos, idő előtti egyenlősítö törekvések veszélyeit. Nem merült még föl a „kisajátítók kisajátításának" konkrét kérdése, de ismerte kora utópikus-egyenlősítő szocialista irodalmát, valamint a mindenható állami tulajdon szerepéta prefeudeális formációkban. Ő és Engels az ókori klasszikus görögség történelmét az emberiség normális gyermekkorának tartotta. Ugyanakkor az ázsiai formációról, mint koravén gyermekkorról, mint abnormális megrekedésről írtak. Világos, hogy az (addig még csak elméletekben meglevő) szocializációs formák között is különbséget tettek; és megkülönböztették a degenerálódás jegyeit magán hordozó „nyerskommunizmust”; a tudományos szocializmus eszmei talaján, a fejlett- tőkés országokban proletárforradalmak révén megszülető proletárdiktatúrától. A korabeli szocialisztikus elméletek világában színes kavalkádja volt a „nyerskom- munisztikus” elképzeléseknek; amelyekkel röviden és velősen számolnak le Mar- xék a Kommunista Kiáltvány „Reakciós szocializmus” c. fejezetében. Egy gondolatban foglalhatjuk össze az eddig leírtakat: Marx és Engels minden olyan formát, politikai berendezkedést ret- rográdnak tartott, amely a szabad egyének kifejlődésének útjában állott. Ha az adott történelmi helyzetben a magántulajdon tűnt az individuum kibontakozása legadek- vátabb keretében, akkor mindennemű előítélet nélkül „szavaztak” teljes határozottsággal e magántulajdonra. A szocialista országokban döntő túlsúllyal rendelkező, mindenre rátelepülő állami tulajdon nem társadalmi tulajdon és akadályát képezi az önálló egyéniség kifejlődésének. Egyetértek Pozsgay Imrével, a Politikai Bizottság tagjával, aki a társadalmi tulajdonformák sokszínűségét szorgalmazza; amely színskála két szélső pólusán, mintegy marginális jelentőséggel bírva, helyezkedne el az állami és a klasszikus tőkés magántulajdont. Ez utóbbihoz azonban én nem a kistulajdont (a „maszekot”) sorolom, hanem a klasszikus tőkés magántulajdont, amely főként a szolgáltatások terén, vagy a háttériparban visszaállítható lehetne. Ha valakinek ideológiai aggályai lennének ezzel kapcsolatban, úgy emlékeztetnék arra, hogy a mai „létező” szocializmusban is létezik kizsákmányolás. (Lásd: korrupció, hiány!) Ha bizonyos kistőkés tulajdonformák létét marginális jelleggel megengednénk; és ez hozzájárulna a hiány, a korrupció radikális visszaszorításához, máris közelítenénk a társadalmi igazságosság felé és csökkentenénk a kizsákmányolást a szocializmusban. Mint láthatjuk, nincs igaza azoknak, akik szerint a tulajdon kérdése a modern korban elvesztette jelentőségét: éppenhogy döntő jelentőséggel bír ma is. A szocializmus soron levő legfontosabb feladatának ezért én a tulajdonviszonyok kérdésének rendezését, újragondolását tartom. Egészséges érdekstruktúra csak egészséges tulajdonviszonyokra épülhet; márpedig mindenkor a történelmileg kialakult érdekstruktúra dönti el egy társadalom fejlődő (- és élet -) képességét. A jelenkori (XX. század végi) szocializmus egy koravén állapotában megrekedt, torz állami tulajdon dominanciájára épül; mégpedig úgy, hogy az explicite nem állami tulajdonformákat is át-meg átszövi a mindenható állami bürokrácia fojtogató szövete. Nem kell Magyarországot elhagyni a példáért: az 1975-ben a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben bevezetett törvénytelen „bérszabályozás” a termelőszövetkezeti tagot tulajdonosból fizetett bérmunkássá degradálta. (Törvénytelen, mert durván ellentmond az 1967-es termelőszövetkezeti alaptörvénynek!)- folytatjuk DR. GAZDAG LÁSZLÓ Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 25. A főhadnagy elvette a személyi igazolványomat, megkérdezte a nevemet és azt, hogy tiszt voltam-e? Ez utóbbi feltételezést részben nagy bajuszomnak köszönhettem, melynek jóvoltából általában mindenki idősebbnek vélt tényleges koromnál, részben azonban az egyik - valóban tiszt - nagybátyámtól örökölt bekecsemnek is, mely jellegzetesen kincstári színű anyagból készült és én sosem éreztem szükségét annak, hogy átfestessem. Közöltem, hogy csak póttartalékos öreg lóként teljesítettem kéthavi katonai szolgálatot. Ettől kezdve nem szenteltek különösebb figyelmet nekem. Rövidesen kitereltek valamennyiünket a gépkocsiba, ahol ismét a hátsó ülésen kaptunk helyet. Velünk szemben egy keszeg vattakabátos, térdére fektetett géppisztollyal. Beszálláskor jól megfigyeltem a gépkocsi helyzetét és mivel a környék útkanyarulatainak java részét alaposan ismertem, nem volt nehéz kitalálni, hogy ismét segítő kezet nyújtott a falunak a város, vagyis Újvárosba megyünk. Zord képű őrünk egész úton a géppisztoly biztosítózárát kattintgatta, máskor pedig az elsütő billentyűn tartotta az ujját, miközben a cső folyvást hol az én, hol Andris hasának volt szegezve. Csak Dunakővárnál értük el a betonutat. Addig minden egyes zökkenőnél az járt az eszemben, hogy elég egy félresikerült mozdulat és akár tüstént ki is dobhatnak kettőnket a gépkocsiból, ugyanis ronccsá lövik a gyomrunkat. Lövöldözésre és kidobásra ugyan nem került sor, de az egyik nagyobb zökkenőnél a keresztülésről visszaszólt valamelyik őrzőnk:- Vigyázzanak! A hátsó ajtó csak úgy van bedrótozva! Nehogy elveszítsük egyik-másikukat... Nem veszítettek el, sőt, egyéb bajunk se történt. Két nappal később már találkoztam olyan emberrel, akit hasonló helyzetben egész úton gumibottal ütlegeltek. Meglehet, hogy ugyanazok, akik bennünket is kísértek. így kezdetben szerencsénk volt. Kezdetben. 2. Az újvárosi városi tanács épülete előtt álltunk meg. Ez a jellegtelen, a városbeli többihez hasonló módon, típustervek lélektelen alkalmazása szerint készült ház ott állt a Bartók Béla nevét viselő művelődési ház mellett. Majdnem szemben egy nagy étteremmel ahol ugyan megfordultam néhányszor, de ennek az épületnek sosem szenteltem különösebb figyelmet. Ahogy most kiderült, érdemes lett volna. Először a földszintre vezettek bennünket, ahol egy alacsony, szőke hadnagy fogadta a főhadnagy jelentését. Nekem mindig kissé fantasztikus volt, hogy egy alacsonyabb rangúnak magasabb beosztása legyen és őszinte érdeklődéssel hallgattam a főhadnagyot, aki összevágott bokával harsogta:- Hadnagy elvtárs jelentem, a parancsot teljesítettem! Csak ezután kaptam észbe, hogy hiszen ennek a parancsnak mi vagyunk az áldozatai és most már egyáltalán nem gyerekjáték az egész. Nemegyszer fedezem fel magamon azt a meglepő tulajdonságot, hogy hajlamos vagyok a velem történő dolgokat bizonyos fokig kívülállóként, némi érdeklődéssel figyelni, mintha az egészben nekem csak valamilyen mellérendelt szerepem lenne, nem több, mint egy színházi kritikusé. Persze a velem szemben állók csak a legritkább esetben teszik magukévá ezt a felfogást, amin nem is lehet túlságosan csodálkozni. (Folytatása következik.)
