Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-22 / 118. szám
1989. május 22. Képújság 5 Labdarúgó NB II. Újabb elbukott 11-es párbaj Labdarúgó NB III. Már hét pont a két paksi csapat előnye Szekszárd, 1000 néző. V.: Bogyó. Szekszárdi Dózsa: Hujber - Szabó L, Kalmár, Gracza, Varga F. - Horváth J. (Szabó S. a 76. percben), Máté, Horváth Cs. (Tóth az 57. percben), Boros - Jelu- sics, Fórizs. Edző: Teszler Vendel. Oroszlányi Bányász: Tőkés - Miksi, Kláris, Verő, Filep - Barabás (Selymes a 23. percben), Ambrus, Zsidó, Kiszi - Papp (Sipos a 88. percben), Szendrei. Edző: Tornyi Barnabás. A második percben Szendrei lépett ki a hazai védők közül, már a 16- oson belül járt, lövés helyett azonban oldalra passzolt, Papp egy ütemmel lekésett a labdáról. A 10. percben Kalmár hosszú indításával Máté betört a 16-oson belülre, ott a lövés pillanatában az egyik védő elhúzta a lábát, Bogyó játékvezető diszkréten hátat fordított, így a sípja is néma maradt. Még így is lehetett volna keresnivalója a hazaiaknak, hiszen a labda Jelusics elé került, lövésébe azonban beleléptek. Egy perccel később Máté szabadrúgásból a kiugró Horváth Cs. elé emelt, ő azonban kivárt a lövéssel, aztán az ötösön elcsúszott. A 20. percben Boros 18 méteres kapáslövése zúgott el a léc fölött. Hiába vezetett valamivel több támadást a Dózsa, a 16-osnál vagy elfogyott a tudomány, vagy éppen a beadások rendre pontatlanul sikeredtek. A 26. percben Horváth Cs. rövid szögletét Horváth J. középre lőtte, Fórizs csukája a kivetődő Tőkés arcát találta el. Ezután Jelusics pontos belövését Boros kapásból „szúrta” kapura, de Tőkés a mezőnybe öklözött. A 30. percben Verő 20 méteres ravaszul megnyesett szabadrúgását Hujber a jobb felső sarok elől tenyerelte szögletre. A 39. percben jobb oldali hazai támadás végén Horváth Cs. nagy lövése a kapufán csattant, majd Jelusics Máté szögletét az ötösről Tőkés kezébe lőtte. Szünet után Gracza egy tekintélyt szerző becsúszó szerelését a játékvezető sárgával honorálta. A két 16-os között hullámzó mezőnyjáték kevés eseményével nagyott esett az iram. Teszler edző került ezután a közönség fókuszába: a fiatal Tóth becserélését követően sajnos fölöttébb nagy lámpalázzal és nagy hibaszázalékkal játszott. A 80. percben Boros egy perc leforgása alatt három szögletet rúghatott. A harmadik volt a veszélyesebb, azt Tőkés a gólvonalon állva mentette. A 89. percben Kalmár tért ölelő tá- madásindltását a csereként beállt Tóth elől üggyel-bajjal mentette az oroszlányiak kapuvédője. Nagy iramú, kemény küzdelmet hozott az első félidő. A hazaiak kezdeményeztek többet, azonban - nem először a bajnokságban - akcióikat jobbára középen erőltették, ezzel megkönnyítve a sziklakemény bányászvédők dolgát..A lila-fehérek mezőnyfölényét a vendégek a 39. percben Horváth Cs. kapufájával átvészelték. Szünet után negyedóra elteltével leült a játék irama. Jobbára a két 16-os között hullámzott a mezőnyjáték, ekkor inkább a küzdő jelleg domborodott ki. A találkozó összképe alapján a döntetlen a dobogóra pályázó vendég számára hízelgőbb. A döntés a 11-es rúgásokra maradt, abban az Oroszlány bizonyult jobbnak 4-2 arányban. Jók: Szabó, Kalmár, Máté, illetve Tőkés, Kláris, Verő, Kiszi. NB II. további eredményei: Tapolca- Rákóczi 3-0, Mohács-Csurgó 2-0, Bp. Volán-Csepel 5-2, ESMTK-BVSC 1-0, Nagykanizsa-Keszthely 2-1, Dorog— Komló 5-0, III. Kér. TTVE-Sopron 1-3. NB II. 1. Nagykanizsa 27 16 4 1 6 50-29 57 2. Csepel 27 16 2 2 7 48-31 54 3. Oroszlány 27 11 9 3 4 30-25 54 4. Komló 27 10 8 3 6 34-28 49 5. BVSC 27 11 4 5 7 30-28 46 6. Bp. Volán 27 12 3 1 11 41-34 43 7. Mohács 27 10 1 8 8 31-28 40 8. Keszthely 27 9 6 1 11 23-23 40 9. Dorog 27 8 3 8 8 37-36 38 10. Sopron 27 8 6 2 11 33-39 38 11. Rákóczi FC 27 9 2 4 12 31-31 35 12. Szekszárd 27 8 3 4 12 26-37 34 13. ESMTK 27 7 3 5 12 34-43 32 14. Tapolca 27 7 2 6 12 27-31 31 15. III. kér. TTVE 27 7 3 2 15 24-40 29 16. Csurgó 27 7 1 5 14 26-45 28 Paksi SE-Dombóvári Vasas 3-0 (1-0). Paks, 900 néző. V.: Szőke. Paks: Kun - Bregovics, Blatt, Héregi, Somogyi - András (Rácz), Török (Lizák), Kolarics, Horváth, Lacza I., Bérezési. Edző: Vábró József. Dombóvár: Szalai - Banai, Engert, Vida, Horváth (Keresztes) - Csanádi, Tóth-Bagi, Sebestyén - László, Fekete, Dékány. Edző: Olasz János. A hazaiak szinte egy kapura játszottak, de fölényük csak a 40. percben érett góllá: egy előre vágott labdára Bérezési rácsapott és 10 méterről a hálóba lőtt. 1 -0. A 49. percben Kolarics lefutotta az egész vendégvédelmet és a kifutó Szalai mellett a kapuba lőtt. 2-0. A 83. percben Blatt hosszú indításával Bérezési lefutotta őrzőjét, és újabb gólt szerzett. 3-0. A minden csapatrészében jobb hazaiak akár nagyobb arányban is győzhettek volna. Jók: Kun, Héregi, Kolarics, Bérezési, illetve Szalai, Banai, Tóth-Bagi, Dékány. ' DVMSE-Boglárlelle 1 -0 (0-0). Dombóvár, 300 néző. V.: dr. Rákóczi. DVMSE: Bien - Balogh, Virágosi, Péter, Vészi - Zsuró, Korvicska, Szabotin - Banai (Farkas), Jakab, Szőcs (Halmai). Edző: Újvári Kálmán. Boglárlelle: Majzlinger - Andermann, Kötél, Riba, Magyar - Konrád, Becsei, Glatz, Sümegi - Koroknai, Karasz (Bayer). Edző: Somodi László. Kiegyensúlyozott küzdelmet hozott az első 45 perc, mindkét oldalon több helyzet maradt kihasználatlanul. Szünet után a 53. percben Vészi kitűnő átadással indította Jakabot, aki futtából, 13 méterről óriási gólt lőtt a jobb alsó sarokba. 1 -0. A 65. percben Andermann kiállítva. Korrekt játékvezetés mellett a hallatlan lelkesedéssel játszó, már kiesőnek számító DVMSE szünet utáni teljesítményével nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Jók: Virágosi, Korvicska, Jakab, Zsuró illetve Kötél, Koroknai, Konrád. Marcali-Dunaföldvár 4-0 (3-0). Marcali, 400 néző. V.: Nagy. Marcali: Dombóvári - Héder, Czuczka, Urbán, Szekeres- Hajdú (Nagy), Fábián, Hadászi, Fenusz- Mixtai, Palacskó (Luka). Edző: Fuisz János. Dunaföldvár: Nagy - Martinék, Tímár, Tóth II., Dunai - Medveczky, Gyöngyösi, Horváth, Tóth F. - Fehér (Szabó), Takács. Edző: Tímár Dezső. A hazai csapatvégig fölényben volt, s győzelmét már a szünet előtt bebiztosította. G.: Hadászi, Hajdú, Mixtai, Fenusz. Atomerőmű SE-Bonyhád 3-0 (2-0). Bonyhád, 1000 néző. V.: Vavika. Atomerőmű SE: Hornyák - Fritz (Szabó), Debreceni, Nagy Z., Lauer, Nagy L, Porga, Takács, Mikolics, Varga (Balogh), Vörös. Edző: Botos Antal. Bonyhád: Heizler - László, Hüber, Stumpf, Beke (dr. Alföldi) - Szabó (Nagy Sz.), Joó, Vendég - Po- zsár, Kiss, Pfeiffer. Edző: Kovácsi Ferenc. A harmadik percben a bonyhádi védelem hibáját kihasználva Porga vezetést szerzett. 1 -0. A 35. percben kitámadott a hazai csapat és az ellentámadásból Porga átadását Nagy L. biztosan lőtte a hálóba. A 65. percben egy rossz kidobást követőén Porga 35 méterről az üres kapuba ívelte a labdát. A végig kulturáltabban játszó ASE megérdemelten nyerte a találkozót. Jók: Nagy Z., Nagy L, Porga, illetve Stumpf és Pfeiffer. Az NB III. Dráva-csoport további eredményei: Nagykanizsa-Szigetvár 0-0 (11- esekkel 3-1), Bóly-MÁV NTE 1-0, Máza- szászvár-K. Honvéd 2-1, Siklós-Sellye 5-0. NB III. DRÁVA-CSOPORT 1. Paksi SE 26 20 1 1 4 55-15 63 2. Atomerőmű SE 26 18 3 3 2 51-13 63 3. Bóly 26 15 3 5 3 52-22 56 4. K. Honvéd 26 14 4 3 5 46-26 53 5. Mázaszászvár 26 12 5 1 8 48-33 47 6. Bonyhád 26 12 2 2 10 42-33 42 7. Siklós 26 12 2 2 10 40-37 42 8. Szigetvár 26 9 3 6 8 32-40 39 9. Nagykanizsa 26 7 7 3 9 29-28 38 10. MÁV NTE 26 8 3 5 10 31-29 35 11. Marcali 26 8 3 5 10 33-37 35 12. D. Vasas 26 6 3 3 14 18-34 27 13. D.-földvár 26 6 2 4 14 35-51 26 14. Boglárlelle 26 3 6 4 13 28-52 25 15. DVMSE 26 6 1 1 18 28-52 21 16. Sellye 26 2 2 2 20 25-91 12 A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Bráz Ferenc, Bazsonyi Rudolf, Fekete László, Gaál István, Kovács Péter, Kiszler Ferenc, Molnár István, Orbán Lajos, Szebé- nyi Béla, Zerza József, Zwick Jakab. A megyei labdarúgó-bajnokságért Elromlott a busz - elmaradt a Döbrököz-TÁÉV mérkőzés ■ • . ............. ........................ A megyei labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában elmaradt a Döbrököz-TÁÉV SK mérkőzés, miután a szekszárdi együttest szállító autóbusz Kétynél meghibásodott. A helyszíni szerelés nem járt eredménnyel, így Becze István edző legénysége nem tudta tovább folytatni az utat. A többi találkozón jobbára a papírforma érvényesült, ám két kiesés ellen harcoló csapat pontszerzésével meglepetést szerzett. A gerjeniek pályaválasztóként játszottak 2-2-es döntetlent a Bátaszék ellen, az ozoraiak pedig Tévéiről utaztak haza győztesen. A forduló igazi csemegéjével a Tamási Medosz legénysége szolgált: legyőzték a korábbi listavezető Hőgyészt. Azért írunk múlt időt, mivel a Nagymányok magabiztos győzelmével átvette a vezetést a táblázat élén. Sőt, a Kisdorog is beérte pontszámban a hőgyészieket, a két csapat között csupán a gólkülönbség dönt A Simontornya nem tudta pontokra váltani pályaválasztó előnyét, de újabb vereségével a Pálfa is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Az ifjúsági bajnokságban az élcsoport mindhárom együttese győzött, így köztük a pontkülönbség nem változott. Labdarúgó NB I. A labdarúgó NB I. hét végi fordulójának eredményei: Veszprém-Pécs 1 -0, Ú. Dó- zsa-Haladás VSE 2-1, Videoton-Zala- egerszeg 1-0, Ferencváros-Tatabánya 0-0 (11-esekkel 10-9), Siófok-Békés- csabá 4-3, Vác-MTK-VM 1-1 (11-esekkel 2-4), Dunaújváros-Bp. Honvéd 1-1 (11-esekkel a Dunaújváros nyert), Va- sas-Rába ETO 2-0 (2-0). Az NB I. állása 1. Bp. Honvéd 26 13 6 1 6 35-24 52 2. Videoton 26 163 7 53-28 51 3. MTK VM 26 10 8 3 5 36-31 49 4. Ferencváros 26 13 3 3 7 38-29 48 5. Rába ETO 26 13 3 2 8 39-29 47 6. Vác 26 10 4 5 7 31-27 43 7. Tatabánya 26 10 3 6 7 32-29 42 8. Békéscsaba 26 11 3 2 10 37-32 41 9. Siófok 26 8 4 5 9 33-35 37 10. Veszprém 26 7 6 2 11 20-31 35 11. Zalaegerszeg 26 7 4 4 11 34-32 33 12. Pécs 26 7 3 6 10 30-34 33 13. Ú. Dózsa 26 8 2 4 12 31-31 32 14. Haladás 26 6 4 4 12 27-38 30 15. Vasas 26 5 2 7 12 27-50 26 16. Dunaújváros 26 3 6 4 13 26-49 25 így kellett volna 1. Hannover-1. FC Köln 2-2 x 2. Hamburger SV-VfB Suttgart 2-1 1 3. Dortmund-Bayer Uerdingen 4-2 1 4. Bayreuth-Aachen 0-2 2 5. Freiburg-Blau-Weiss 90 2-4 2 6. Hertha BSC-Darmstadt 1-0 1 7. Mainz-Braunschweig 1-0 1 8. Pescara-Lecce 1-1 x 9. Bologna-Internazionale 0-6 2 10. Atalanta-Sampdoria 1-0 1 11. Avellino-Bari 1-0 1 12. Taranto-Messina 3-1 1 13. Brescia-Sambenedettese 0-0 x Pótmérkőzések: 14. Meppen-FC Homburg 2-2 x 15. Wattenscheid-Düsseldorf 1-3 2 16. Union Solingen-Essen 3-2 1 Gerjen-Bátaszék 2-2 (0-1). Gerjen, 300 néző. V.: Kovács J. Gerjen: Taba - Kertész, Prancz, Palásti II., Domsa - Koppányi, Szalai, Kövesi - Józsa, Palásti I., Kiss S. Edző: Palási Lajos. Bátaszék: Boros - Farkas, Révész, Kiss, Lados - Marosa, Keller (Szabó), Lukács - Papp, Újvári (Bódi), Bozsolik. Edző: Botos Árpád. A II. félidőben nyújtott játékával akár a győzelmet is megszerezhette volna a hazai csapat. G.: Szalai 2, illetve Keller, Újvári. Jók: Palásti II., Szalai, Kertész, illetve Bozsolik, Révész. Kisdorog-Simontomya 1-0 (0-0). Simontornya, 200 néző. V.: Krómer. Kisdorog: Kiss - Nier, Horváth, Páli, Berning - Pap (Szabó V.), Incze, Palkó, Szabó T. - Wirth (Höffer), Klein. Edző: Kovács István. Simontornya: Beidek - Molnár A., Molnár I., Varga L, Vaczula - Szepesi, Csendes, Laki (Gontola), Pajor, Koczkás, Molnár L. Edző: Bende Lajos. A gólhelyzetek sorozatát kihagyó hazaiak ellen a nagyobb rutin döntött. G.: Szabó V. Jók: Nier, Palkó, Szabó T., illetve Molnár I., Varga L. Tamási-Hőgyész 2-1 (1-0). Tamási, 400 néző. V.: Dörnyei. Tamási: Banász Z.- Agócs, Szabó J., Zsolnai, Tóth - János- Szűcs, Gulyás, Lanczki, Pölöskei (Szabó M.) - Schmidt (Sandi), Tóth Gy. Edző: Csik Gyula. Hőgyész: Nándor - Topánka, Bősz, Seemann, Weitner Á. - Kurcz, Bús, Váli - Papp, Weitner J., Somogyi. Edző: Weitner Ádám. Jó iramú, változatos mérkőzésen megérdemelten nyertek a hazaiak. Weitner J. a 60. percben 11 -est hibázott. Szabó M. a 85. percben kiállítva. G.: Gulyás, Agócs 11-esből, illetve Weitner J. Jók: Pölöskei, Gulyás, Agócs, illetve Topánka, Weitner Á., Weitner J. Ozora-Tevel 2-1 (2-1). Tevel, 250 néző. V.: Bányai. Ozora: Dobos— Siklósi, Porga, Kóritz, Cziráki - Nádasdi, Lázár, Dölles I. (Kovács), Juhász - Végh, Dölles II. (Pető). Edző: Schrancz István. Tevel: János - Juhász, Szentes, Kajtár, Nagy - Barabás, Salamon (Keresztes), Ferenc, Hoffmann - Denkinger, Weidinger (Bó- dai). Edző: Fláding János. Alacsony színvonalú mérkőzésen a lelkes vendégek diadalmaskodtak a tartalékos hazai csapat ellen. G.: Végh 2 (egyet 11-esből), illetve Ferenc. Jók: Dobos, Juhász, Végh, illetve Kajtár, Keresztes. * Nagymányok-lregszemcse 5-0 (3-0). Nagymányok, 200 néző. V.: Kleibert. Nagymányok: Szőcs - Éppel, Lovász, Horváth, Blum - Nagy, Lörincz I. - Vízin, Barabás, Szőts (Juhász), Töpfner. Edző: Szám Frigyes. Iregszemcse: Kántor - Franke, Grósz, Teplán (Novák), Máté - Szabó, Németh, Agócs - Tóth, Szalai (Koncz), Kertész. Edző: Brenner György. Közepes iramú mérkőzésen biztos hazai győzelem. G.: Barabás 2, Lörincz I., Szőts, Blum. Jók: Lovász, Barabás, Nagy, illetve Kántor, Grósz, Máté. Aparhant-Pálfa 2-1 (1-1). Aparhant, 200 néző. V.: Lehel. Aparhant: Schanc- zenbacher - Énekes, Juhász, Sármány, Kulcsár - Kajtár (Lőrinc), Czárt, Sebestyén - Győri (Ferenc), Zsók, Hadikfalvi. Edző: Kozma József. Pálfa: Komiáti - Kovács (Tullner), Deres Zs., Orsós J., Balogh Gy. - Csonka, Balogh J., Leimfider (Csajági) - Deres A., Orsós J., Fehér. Edző: Kassos István. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a helyzetek alapján megérdemelt a hazai győzelem. G.: Zsók 2 (egyet 11 -esből), illetve Deres Zs. Jók: Énekes, Hadikfalvi, Sebestyén, Juhász, illetve Csonka, Orsós I. Fadd-Kakasd 2-0 (0-0). Fadd, 450 néző. V.: Sáthy. Fadd: Sipos - Márkus, Kugli, Tóth, Pesti - Blesz, Ujj, Klopcsik F. - Kovács, Illés, Póti (Gyenis). Edző: Varga Béla. Kakasd: Pál - Sárközi, Kvanduk J., Kvanduk E., Tusa - Csobot, Szöcs, Kovács J. (Eisenser M.), János - Kovács I., EisenserF. Edző: László József. Közepes színvonalú mérkőzésen a szünet utáni jobb játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. Kovács az 52. percben büntetőt hibázott. G.: Kovács, Illés. Jók: Kugli, Ujj, Blesz, illetve Kvanduk J., Eisenser F. Az ifjúsági mérkőzések eredményei: Gerjen-Bátaszék 0-13, Döbrököz-Sz. Dózsa 1-5, Nagymányok-lregszemcse 11-1, Aparhant-Pálfa 5-2, Fadd-Kakasd 2-2, Simontornya-Kisdorog 1-1, Teve- l-Ozora 10-0, Tamási-Hőgyész 2-4. Megyebajnokság FELNŐTTEK 1. Nagymányok 26 16 6 4 60-23 38 2. Hőgyész 26 15 7 4 52-27 37 3. Kisdorog 26 15 7 4 47-25 37 4. Tamási 26 13 8 5 54-26 34 5. Tevel 26 11 5 10 42-40 27 6. Döbrököz 25 11 5 9 34-36 27 7. Bátaszék 26 11 4 11 46-35 26 8. Fadd 26 6 13 7 29-31 25 9. Kakasd 26 10 4 12 41-43 24 10. TÁÉV SK 25 9 4 12 45-45 22 11. Pálfa 26 9 4 13 28-42 22 12. Aparhant 26 6 9 11 29-50 21 13. Ozora 26 7 7 12 23-44 21 14. Gerjen 26 5 10 11 27-38 20 15. Iregszemcse 26 6 5 15 26-53 17 16. Simontornya 26 5 6 15 23-48 16 IFJÚSÁGIAK 1. Nagymányok 26 251 19321 50 2. Sz. Dózsa 26 22 2 2 11216 46 3. Bátaszék 26 21 3 2 9822 45 4. Simontornya 25 17 2 6 11740 36 5. Tamási 25 12 3 10 6637 27 6- 7. Döbrököz 26 13 1 12 5649 27 6- 7. Kisdorog 26 12 3 11 5649 27 8. Tevel 26 12 2 12 6048 26 9. Kakasd 26 11 3 12 6856 25 10. Aparhant 26 1214 6889 24 11. Pálfa 26 9 3 14 6165 21 12. Hőgyész 26 9 2 15 5181 20 13. Iregszemcse 26 7 5 14 4480 19 14. Fadd 26 6 3 17 3382 15 15. Gerjen 26 1 1 24 20-179 3 16. Ozora 26 1 1 24 24-213 3 Boros (a földön) elől két oroszlányi védő hárít, Tőkés kapus beavatkozásra készen Fotó: ÓTÓS RÉKA