Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-18 / 115. szám
1989. május 18. 6 tíÉPÜJSÁG „Fut a tej” Dombóváron A nemzetközi tejnap alkalmából 'a dombóvári tejüzem DEMISZ- alapszervezete a DEMISZ városi bizottságával közösen május 20- án szombaton sportnapot rendez. Kilenc órakor kezdődik a kocogóverseny, melynek távja 2000 méter, a cél a városi ifjúsági sporttelepen lesz. A célba érkező résztvevőket tejivó és tárgyjutalmak várják. A futás után a városi ifjúsági sporttelepen női és férfi kispályás labdarúgó villámtornára kerül sor, ahol a dobogós helyezetteket díjazzák. A foci mellett különböző egyéni és csapatversenyeken is lemérhetik felkészültségüket a „Fut a tej" tömegsportnap résztvevői. A hagyományokhoz hiven ismét megszervezik 1989. augusztus 2-12. között Fadd-Domboriban a tábort a sportkedvelő fiatalok részére. A SporTolna szervezőbizottsága 160 gyermek részére biztosítja a részvételt. A táborparancsnoki feladatokat Fazekas Lajos, a Magyar Öttusa Szövetség szakfelügyelője látja el. Irányítása mellett az úszás, a kerékpározás és a futás sportágak szakemberei a gyerekek edzettségi állapotát figyelembe véve - állandó orvosi ellenőrzés mellett - gyakorlati és elméleti foglalkozásokat tartanak. Az úszni nem tudó gyermekek úszásoktatásban részesülnek. A táborban a felügyeletet tanárok látják el, akik segítséget adnak a szabadidős programok szervezéséhez is. Ezenkívül a programban gemenci kirándulás, labdajátékok, vízi sportok - evezés, kajakozás, szörf - különböző szórakoztató vetélkedők, mozi, video nézése is szerepel. A szabadidős programokon kívül az ELTE szakemberei vezetésével számítás- és robottechnikai ismeretek elsajátítására is lehetőség lesz. InA lengyeliek nyerték a Lövész Kupát MEDOSZ ' megyei lövészverseny A Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát szakszervezeti bizottsága rendezte meg szombaton az MHSZ lisztesvölgyijőterén a hagyományos megyei lövészversenyt. Negyvenöt résztvevő „vette célba” a Lövész Kupát - női és férfi egyéni számban, valamint férfi csapatversenyben s a célzás a lengyeli Mezőgazdasági Szakközépiskola szakszervezeti alapszervezetének sikerült a legjobban, hiszen ők nyerték meg a kupát az eredmények összesítése alapján. Eredmények: női egyéni: 1. Antal Ágnes (Lengyel, Mezőgazdasági Szakközépiskola) 155 köregység. 2. Kiszli Józsefné (Paksi Állami Gazdaság) 147 köregység. 3. Haag Béláné (Paksi Állami Gazdaság) 143 köregység. Férfi egyéni: 1. Hirczi József (Paksi Állami Gazdaság) 175 köregység. 2. Lukács Ferenc (Szekszárd-Paksi Vízitársulat) 172 köregység. 3. Beke Zoltán (Lengyet, Mezőgazdasági Szakközépiskola) 170 köregység. Férfi csapat: 1. Lengyeli Mezőgazdasági Szakközépiskola I. (Leipold Mátyás, Leipold Boldizsár, Beke Zoltán) 485 köregység. 2. Paksi Állami Gazdaság I. (Kardos, Hirczi, Haag) 485 köregység. 3. Kapos- Koppányvölgyi Vízitársulat Tamási (Kocsis, Béres, Wéber) 446 köregység. Vendégek az NDK-ból Vendégeket fogadnak ma Dom-, bóváron: május 18-22. között a Gützkow Motor SC sportklub öregfiúk labdarúgócsapata véndéges- kedik a városban. A közel ötezer lakosú NDK-beli kisváros sportélete élénk, az atlétika és a sportlövészet, valamint a teke mellett igen népszerű a lovassport is. Az NDK-beli sportküldöttség dombóvári tartózkodása során ellátogat Pécsre és természetesen felkeresi Gunarasban a termálfürdőt is. A két város öregfiúk labdarúgóegyüttese május 20-án, szombaton mérkőzik meg egymással a DVMSE sporttelepén 16 órakor. dokolt esetben lehetőséget biztosítanak a táborozási idő megbontására - ötnapos turnusokban. Az üdülőtelepen lévő úttörőtáborban - faházas elhelyezésben - napi ötszöri étkezési lehetőség lesz. A tábor résztvevői nevezési díj befizetése nélkül indulhatnak az 1989. augusztus 12-13-án megrendezésre kerülő SporTolna triatlon versenyeken és valamennyi táborlakó emblémázott törülközőt kap. A jelentkezéseket levélben a következő címre kell elküldeni: IBUSZ-lroda 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 19. A táborral kapcsolatos kérdésekre telefonon felvilágosítást az IBUSZ szekszárdi irodájától (06- 74-11 -947), illetve Czencz Pétertől (06-74-11-633) kaphatnak az érdeklődők. A táborba a jelentkezéseket a beérkezett nevezések sorrendjének megfelelően fogadják el. Mivel kerékpárt csak korlátozott számban tudnak a szervezők biztosítani, a jelentkezéseknél kérik azt is jelezni, hogy tudnak-e magukkal a résztvevők kerékpárt hozni. Ök is elsőbbséget élveznek a besorolásnál. Didi lesz a brazil szövetségi kapitány? Sebastian Lazaroni, a brazil labdarugó-válogatott szövetségi kapitánya tizenegy, Európában játszó idegenlégióst hívott meg világ- bajnoki keretébe. A brazilok hamarosan megkezdik küzdelmeiket a vb-selejtező csoportban, amelyben Venezuela és Chile az ellenfelük. Előzőleg azonban két barátságos előkészületi mérkőzést játszik Brazília, május 25-én Peru, június 8-án Portugália ellen. A tizenegy európai légiós: Ro- mario (Hollandia), Careca, Alemao, Dunga, Muller, Tita, Renato (Olaszország), Silas, Valdo, Ricardo, Mo- zer (Portugália). Meglepetést keltett, hogy Baltazár (Spanyolország) és Julio Cesar (Franciaország) nem kapott meghívót. Eközben egy másik hír tartja izgalomban a brazil futballrajongókat. Waldir Pereira, „művésznevén" Didi, aki az 1954-es, 1958-as és 1962-es világbajnokságon szerepelt a válogatottban, s a két utóbbi vb-n aranyérmes volt, bejelentette, hogy szövetségi kapitány szeretne lenni. Ennek érdekében fel is mondta edzői állását a Bangui csapatánál. Didi korábban már bizonyította, hogy edzőnek is kiváló. Peru válogatottjává! kijutott az 1970-es mexikói Mundialra, nem kisebb ellenfél, mint Argentína kiverése árán. Didi kapitánykodásához fűződik a perui labdarúgás aranykora, akkoriban olyan klasszikusok futballoztak az inkák válogatottjában, mint Cubillas, Chumpitaz és Sotil. Oldalháló ’89 Győzelem tízhetes „böjt” után Amikor a dunaföldvári sporttelepen a végig korrektül bíráskodó Fodor játékvezető hármas sípszava a találkozó végét jelezte, határtalan boldogság uralkodott a vendégek táborában. A DVMSE játékosai és szakvezetői őrültek, néhány méterrel arrébb a Duna-par- tiak szomorkodtak. Szó se róla, minden okuk megvolt rá, hiszen óriási lehetőséget hagytak kicsúszni kezükből, amikor a számukra létfontosságú és kötelező győzelmet nem gyűjtötték be. Bízott legénységében Újvári Kálmán, a dombóváriak edzője, amikor háromesélyesnek ítélte meg a kilencven percet. Mint mondta: igazi vesztenivalója csakis a hazaiaknak lehet. Annál is inkább, hiszen játékosai közül Bencze hathetes eltiltását tölti, Péterre „sárgasága” miatt nem számíthatott. Ráadásul, az utolsó pillanatban Balogh derékfájdalmai miatt csupán csereként jöhetett számításba. így a visszavonulás gondolatával kacérkodó Vészi ugrott be, s bár nem a megszokott helyén játszott, teljesítménye kellemes csalódást jelentett. A korán elért földvári gólt követően sem lett úrrá a pánikhangulat a DVMSE átszervezett legénységén. A védőből csatárrá avanzsált csapatkapitány, Banai gondoskodott arról, hogy már az első 45 perc végére eltűnjön a hazaiak minimális előnye. Szünetben Újvári edző jól érezte, s ezt játékosaival is megosztotta: ha szünet után is az addigi elszántsággal folytatják, akkor legyőzhetik a vendéglátókat. Az előző napi ballagáson érdekelt Szabotin nem kis feladatot oldott meg azzal, hogy nem engedte szervezni ‘az NB l-et is megjárt Timárt, a földváriak játékos edzőjét: Zsuró beszáguldozta a pályát és méltó társnak bizonyult Korvicska is. Még az őszi idény utolsó fordulójában éreztek a most vasárnapihoz hasonló felemelő érzést a vasutas focisták. Tíz hetet böjtöltek azóta a mostani győzelemig. Újvári Kálmán a találkozózré- gén megjegyezte: „A Boglárlelle ellen, ha parádés játékot nem is Ígérhetek, de azt biztosan, hogy az első perctől az utolsóig küzdeni fogunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kiesést már nem kerülhetjük el, ám szépen akarunk búcsúzni a sportág harmadik vonalától."- gaál „Szurkoló voltam Kakasdon” Böte Gergely bonyhádi lakos azon focirajongók «Közé tartozik, akik évtizede járnak hétvégeken a különböző osztályú csapatok mérTemesvári jól kezdett Győzelemmel mutatkozott be Nyugat-Berlinben, a nemzetközi női tenisz- versenyen Temesvári Andrea. Az első fordulóban a 14. helyen kiemelt ausztrál Nicole Provis volt az ellenfele, s Temesvári 6:3, 6:3 arányban győzött. Panatta szünidei sporttábor A megyebajnokság április 30-i rangadóján gól nélküli döntetlennel zárult a Högyész-Nagymányok találkozó kőzéseire. Nos, legutóbb a Ka- kasd-Nagymányok megyebajnoki meccset választotta vasárnap délutáni programjául. A kikapcsolódást jelentő szórakozását fájdalom, elrontották a mérkőzés „zön- géi", amelyeket másnap szerkesztőségünkbe látogatva idézett fel némi keserűséggel.- Igen, szurkoló voltam Kakasdon. A labdarúgás játék, erről május 14-én délután a kakasdi nézők és a játékosok némelyike bizony megfeledkezett. A játékvezető a szitkok, fenyegetések, sértegetések kereszttüzében képtelen volt a hibátlan működésre. Hozzáteszem, döntései nem befolyásolták az eredményt. A rendezői hiányosságokra utalt, hogy a közönség soraiból néhányan esernyővel a kezükben rohantak a pályáta, s eléggé egyértelműen közeledtek a bíróhoz, amikor őt a hazai csapatjátékosai dühösen igyekeztek a számukra kedvező döntésekre rábírni. A pályával szomszédos ház melléképületének betonozott tetejéről a találkozó kezdetén, meg a szünetben zene szólt. Mondtam is a szomszédomnak: milyen ügyesek ezek a kakasdiak, még a muzsikáról is gondoskodnak. Aztán egy világ omlott össze bennem, amikor ezt a szórakoztató eszközt a játékvezető szidalmazására is felhasználták. Sajnos, a tetőn tanyázó fiatalember ebbeli meggondolatlanságát is eltűrték a rendezők. Javasolnám, a jövőben Kakasdon is abból induljanak ki a vesztes mérkőzéseken, hogy a labdarúgás játék, az ellenfél nem ellenség, no meg a játékvezető is ember. Végül pedig, tekintettel arra, hogy gyerekek is jócskán akadnak a nézőtéren, mellőzzék a felnőttek a nyomdafestéket nem tűrő szitkozódásokat - hallottuk Böte Gergelytől. Megkérdeztük a listavezető triót Még öt forduló és kiosztják a bajnoki érmeket a megyei bajnokságban is. Igen ám, de vajon melyik csapat játékosai állhatnak a dobogó legfelső fokára? Aztán az is legalább ilyen gyakori beszédtéma mostanság, hogy az alsóháziak közül kik kényszerülnek bücsüra. Erről kérdeztük az éllovas trió egy- egy vezetőjét, akik hangosan gondolkodva is vállalták a megyebaj* nokság fináléjának az esélylatolgatását. Fonyódi Béla, a Hőgyészi MEDOSZ elnöke: - Megítélésem szerint a hátralévő öt forduló sorsolását is figyelembe véve a papírforma Nagymányok, Kisdorog, Hő- gyész befutói sorrendet ígér. Azonban gyorsan hozzáteszem, hogy amennyiben a mi csapatunk a soros két idegenbeli találkozóján, Tamásiban és Döbröközön minimális pontvesztéssel túljut, akkor ismerve játékosaink elszántságát, akár aranyérmesként is zárhatunk. Ami a kiesők várható kilétét illeti - ismerve az NB lll-as dombóváriak helyzetét - még a 11. helyezett Pál- fa együttese sem érezheti magát biztonságban. Szóval nemcsak az élcsoportban, hanem az alsó régióban is többesélyesek a várható kilátások. Orbán Lajos, a Nagymányoki Brikett SE ügyvezető elnöke: Nem titkolom, csapatunkat várom az első helyre. A sorsolás ismeretében igazi riválisunknak a Kisdorog legénységét tartom, hiszen az ő játékerejük jobb a hőgyészieké- nél. Ráadásul, a jelenlegi listavezető Högyész sorsolása a legkedvezőtlenebb. Summa summárum: Nagymányok, Kisdorog, Högyész sorrendre voksolok. Ami pedig a kérdés második részét illeti, arra azt mondhatom, hogy szerintem az Iregszemcse és a Simontornya már a kiesők közé sorolható. Hozzájuk a Gerjen, Aparhant, Ozora trió valamelyike csatlakozik majd. Kovács István, a Kisdorogi MEDOSZ vezető edzője: - Akárhogy csűröm, csavarom az esély- latolgatást, azt kell mondanom, hogy a Nagymányok és a Kisdorog csapata között dől el a bajnoki cím sorsa. Hogy ebből a várhatóan végig kiélezett párharcból melyikünk kerül ki győztes befutóként, arra csak június közepén kapjuk/neg a választ. A kiesés elleni harcban véleményem szerint még öt csapat érdekelt. Nem szeretnék senkit sem megbántani, így aztán közülük nem is nevezem meg a három búcsúzót. Nincs pánikhangulat Ha az NB II. őszi idényzárásakor a 8. hely birtokában valaki azt mondja, hogy a bajnokság finisére ismét meggyűlnek a gondok a szekszárdi lila-fehérek háza táján, akkor alighanem megmosolyogják. Kláb József, a Dózsa SE társadalmi elnöke a csapat valamennyi mérkőzését „tűzvonalból” szemlélte, s miután edzői képesítéssel is rendelkezik, most vajon hogyan ítéli meg a finálé 360 percét?- Hétfőn este tartotta soros ülését elnökségünk, amelyen beszámoltattuk a szakvezetést. Az ülés ezen napirendje keretében egy órán keresztül boncolgattuk a hogyan továbbot. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a kiesés elkerülése érdekében szükséges öthat pontot csapatunk a hátralévő négy fordulóban begyűjti. Nem a klubvezető kincstári optimizmusa mondatja velem, az együttesünkben valóban meglévő játékerő bizakodással tölt el és biztosra veszem, hogy meghosszabbítjuk NB ll-es tagságunkat. Nincs pánik- hangulat együttesünk háza táján. Meggyőződésem, hogy a rossz széria után végre kijön a lépés, ha így lesz, akkor mi is elmondhatjuk: minden jó, ha a vége jó...- fekete Kettős magyar siker a vb-főpróbán Kitűnően szerepeltek a fiatal magyar öttusázók Lisszabonban, az októberi junior világbajnokság színhelyén. A vb-főpróbának nevezett viadalon nyolc nemzet versenyzői indultak. Egyéniben Sárfalvi Péter győzött (5780 pont), a tavalyi korosztályos világbajnok Katona Ferenc a harmadik (5560), Hanzély Ákos (5470) a negyedik lett. A csapatversenyt fölényesen, több mint 600 pont előnnyel nyerte a trió (16 652), megelőzve Olaszországot (16024) és Franciaországot (15470). KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Peres, porosirátok. 8.30: Wolf Péterszer- zeményeiből. 9.00: Népdalkörök énekelnek. 9.30: A külpolitikai rovat műsora. 10.05: Dallamok nyomában. 10.35: Labirintus. 10.50: Klasszikus operettekből. 11.29: Heptameron. Jelenetek Navarrai Margit elbeszélésgyűjteményéből. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Ló az Újvidéki Áruházban. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Szóról szóra. 16.00: Hírmagazin. 16.10: Gyermekalbum. 16.20: A Riporterörs t?gja voltam: Dévényi Tibor. 17.00: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.30: Örökzöld filmmelódiák. 18.00: Kritikusok fóruma. 19.23: Tizenkét éven át a Föld körül. 20.15: Grabóoz Miklós népdalfeldolgozásaiból. 20.40: Amerikai napló. 21.T0: Boris Christoff énekel. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Jean-Pierre Rámpái fuvolázik. 22.50: Mindennapi dogmáink. 23.00: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Peter Alexander operettdalokat énekel. 8.20: A Szabó család. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Loránd István: Romantikus képeskönyv. 12.26: Nemzetiségeink zenéjéből. 13.05: Nosztalgiahullám. Alan Price. 14.00: Lelátó. Sportmagazin. Fórum. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Játék - tízezer forintért. 17.05: Fecsegő Recsegő. 17.30: Táskarádió. 18.30: Slágerlista. 19.05: Sport. 19.15: Nótakedvelőknek. 20.15: A Pgptarisznya dalaiból. 21.05: Kabarécsütörtök. 22.10: Szélmalmok és ősmadarak között 22.20: Rekordok.- , 23.15: Tom Waits nagylemezei. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: A Consort of Musicke együttes hangversenye. 10.30: Zenekari muzsika. 11.10: Magyarán szólva. 12.00: A kisértetkastély. 12.34: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 13.05: Halálvonatok. Dokumentumműsor. 14.05: Évszázadok vonószenekari müveiből. 15.00: Pophullám. 15.59: Új Bach-kantáta lemezeinkből. 17.0Ö: Nyit- nikék. 17.30: Fúvósegyüttesek műhelyében. 18.10: XX. századi magyar oratóriumok. 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Rádióhangversenyekrői. Várnai Péter műsora. 19.35: Zenetörténeti értéktár. 20.00: Prágai Tavasz. Kapcsoljuk a Smetana termet. 21.30: A Super Quartet játszik. 21.45: Operaegyüttesek. 22.21: Csenki Imre: Kolinda concerto. 22.42: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ ^M.OO: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. Jó reggelt! - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt. 7.00;.Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügyeletek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika ^.Sporthírek - Programajánlat. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Az emberi test. 9.35: Bábu. Lengyel filmsorozat. IX/1. 10.35: Mozgató. 10.45: Képújság. 16.05: Hírek. 16.10: Pannon Krónika. 16.20: Hírek szerbhorvát nyelven. 16.25: Négy nap tévéműsora. 16.35: Hármas csatorna. 17.20: Fali kárpitok. 17.50: Müsorajánlat. 17.55: Telis-tele-video. 18.10: Reklám. 18.20: Legyen a vendégem! 18.50: Műsorajánlat. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Közlemények. Müsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Szomszédok. 54. fejezet. 20.40: Hirháttér. 21.25: Képes nóták kívánságműsora. 21.55: A bűvös szék avagy ki az őrült a csárdában? Karinthy Frigyes műveiből. 23.15: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15:TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene - Tévétorna. 17.45: Kérdezz - felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: TV2.19.00: Jakob és Adele. NSZK tévéfilm. 1. Az orákulum. 2. Megszólalt a vekker. 3. Az álomkastély. 20.00: VI. Nemzetközi Karmester- verseny. Középdöntő I. Közvetítés a Budapest Kongresszusi Központból. Közben: kb.21,00: Híradó 2. 22.05: Nézőpont. 22.50: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Senki úgy, mint én. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevizió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.15: Mindig önökkel. 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv-napló 1.17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Filmsorozat. 19.11: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.0Ó: Fekete-fehéren. 21.05: Szórakoztató müsor.22.05: Tv-napló IH. 22.30: Mindig önökkel. 2. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Dalmáciái körzeti program. 19.30: Tv-napló. 20.00: Folklór körhinta. 20.45: Hírek. 20.50: Időjárás. 20.55: Betüreklám. 21.25: Művészeti est. 22.55: Műhold-program. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55; Időjárás-jelentés. 8.00: Könnyűzene. 14.3Ö. Brit ötvenes slágerlista. 15.30: Tracking. 16.30: Forró drót. 18.30: Uj zenei sfcow. 1.9.30: T udósítás a cannes-i filmfesztiválról. 20.00: Égig érő fák. 21.45: Világhiradó. 22.00: Kari Swenson elrablása. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Játékos show-műsor. 11.00: Sullivanék - filmsorozat. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ - amerikai filmsorozat 14.00: Képkölteményekkel összekomponált hangszeres zene. 15.00:Változó világ - filmsorozat. 16.00: Szeretni - filmsorozat 16.30: Családi ügy - vigjátéksorazat. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport. 1.30: Képkölteményekkel összekomponált hangszeres zene. TV5 16.05: Hírek. 16.10: Sylvie és a három szilfa. 16.30: Muskétások konyhája. 16.45: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek, időjárás. 18.00: Filmklub. 19.45: Csillogó papiros. 20.00: Tv- híradó. 20.30: Champs-Élysées. 22.30: Hiányjelek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek. 9.01: Isaura, a rabszolgalány. 9.30: Tájak és emberek. 10.Q0: Iskolatévé. 10.15: Iskolatévé. 10.30: A sátán riportere - amerikai film. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Az állatok paradicsomai. 14.00: Meleg borogatás, hideg zuhany. 14.25: Popeye. Rajzfilm. 14.30: A Waltonok. - Filmsorozat. 15.15: A holnap cirkusza. 15.35: Niklaas, a flandriai fiú. Rajzfilm. 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Mini színpad. 16.55: Mini TV-hiradó. 17.10: S.O.S. 17.40: Mini lexikon. 17.55: Egér a Marson. 18.00: Mi. 18.30: Falcon Crest. Filmsorozat. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Népzenei Grand Prix. 22.00: Halló, itt a Sacher szálló portása! - TV-sorozat 23.00: Hírek. 23.05: Ragyogás a fűben - amerikai film. FS2 18.00: Isaura, a rabszolgalány. 18.30: Wurlitzer. 18.55: Lottósorsolás. 19.00: Körzeti progr ram. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Belpolitikai magazin. 21.05: Spektrum. 22.00: TV-hiradó 2. 22.25: Centrál kávéház.