Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-03 / 102. szám

1989. május 3. TOLNA \ "KÉPÚJSÁG 3 A kormány embere Ülünk a nagy asztal körül és figyelmesen hallgatjuk az előadót. Egy fontos kormányhivatal még fontosabb embere fáradt le hozzánk a fővárosból, hogy elmagyarázza nekünk a hazánkban zajló gazdasági folyamatok lényegét. Lát­hatóan tudatában van saját fontosságának, amint szenvtelent sorolja, hogy az első negyedévben mennyire megugrott a bérek kiáramlása, milyen sok pénzt költött el a lakosság Bécsben, hogy jóval kevesebb adó folyt be, mint számították, és mindez mennyire kedvezőtlen hatással volt a költségvetési hiány vagy a külgazdasági egyensúly alakulására. Egyáltalán, mintha senki sem törődne manapság a költségvetési egyensúl­lyal, egyedül csak ők törik magukat. Mindenki csak a saját jövedelmét, fo­gyasztását akarja növelni és nem törődik az ország jövőjével. Hát mélyedjen el a dolgozó önmagában és érezze át a népgazdaság nehézségeit. De persze ez csak hiú remény, ehelyett inkább Bécsbe özönlik a nép, hogy tönkretegye az országot. Nem is csoda, hogy a költségvetési hiány már most jóval megha­ladja az egész évre tervezettet. Ráadásul a nyugati tőke sem akar féktelenül beáramlani, mert elriasztja ez a nagy pluralizmus, forrongás, bizonytalanság. Ahogy hallgatom, kezd lelkiismeret-furdalásom lenni. Tényleg, önző módon soha nem gondolok a szerencsétlen költségvetésre, bőséges fizetésemet az utolsó fillérig elköltőm, nyugatra megyek bevásárolni és adót is csak annyit fi­zetek, amennyit nagyon muszáj. Elhatalmasodik rajtam a bűntudat: még a vé­gén csődbe jut miattam az ország gazdasága. A magas kormányhivatal természetesen ereje végső megfeszítésével min­dent megtesz, hogy rendbe szedje a mások által tönkretett gazdaságot. Foly­tatják a szigorú restriktiv pénzpolitikát, javaslatokat készítenek a kormány számára, hogy az amúgy is megnyirbált költségvetési kiadásokból mit lehet még lefaragni, hogy milyen módon lehet a vállalatoktól vagy a lakosságtól még egy kis pénzt kipréselni. Egyéves és hároméves népgazdasági terveket készítenek (nyilván jósokat is alkalmaznak). Lassan már egy órája folyik az előadás és közben valami hiányérzetem tá­mad. Hát persze! Az előadásból teljesen hiányoztak azok a szavak, fogalmak, amelyeket az utóbbi időben már úgy megszoktunk a gazdasági szakemberek vagy politikusok nyilatkozataiból: a piacgazdaság, a szerkezetváltás, a kül­gazdasági nyitás, a vállalkozások erősítése, stb. Hiszen a kormány emberei általában ezekről szoktak beszélni a rádióban, tévében. Itt valami nem stimmel. Ellenőrizni kellene az előadó személyazonosságát, hogy tényleg a kormánytól jött-e. Attól a kormánytól, amely piaci viszonyokat és vállalkozó társadalmat akar? Ha igen, akkor ez az előadás tökéletesen meggyőzött arról, hogy nálunk még igen jól, szinte változatlanul működik a központi tervezés régi rendszere, a mindenható költségvetési szemlélet. Le­het, hogy átvertek bennünket?- Árki ­Ellenpontok Szenzációs újdonság a cipőpiacon? Á bonyhádi feltaláló Debrecenbe ment (Folytatás az 1. oldalról.) A találmány lényege, hogy a talprész üreges kialakítású, melyben úgynevezett levegő ventilláció működik viselés köz­ben, a talpra nehezedő nyomás követ­keztében. A teleszkópszerű összenyo­módás elnyeli a talajra érkező láb ütési energiáit és kellemes, puha érzetet ad vi­selőjének. Az intenzív szellőzés jó hatás­sal van az izzadós lábra. Mindez óriási előnyt jelenthet majd az egész nap „tal­pon” levőknek is’, de a gyártóknak is, hi­szen olyan eddig éppen a szellőzés hiá­nya miatt nem alkalmazott anyagok is beépíthetők (műanyagok) a cipőbe, me­lyek jóval olcsóbbá tehetik azt. Jobb komfortérzet mellett olcsóbban pedig gyaníthatóan szívesen is vásárolják majd az új cipőt. A debreceniek alapos vizsgá­latokat követően az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron szeretnének már megjelenni Baricz István találmányával. Először az általános utcai férfi viseletét képviselő termékükkel. Az új eljárás hazai védett szellemi ter­méknek minősül, s a cipőt csak a Debre­ceni Cipőgyár gyárthatja majd. A dolog pikantériájához feltétlenül hozzátartozik, hogy a feltaláló a közelmúltban még a Bonyhádi Botond Cipőgyár munkatársa volt.-szs­Pentíl Menf © A talpbélés"és a talp járófelülete közötti © levegővel teli üreg. © © A talp támasztó oszlop­sora, amely összenyom­ható. © © Levegő beszivó nyilások. © A láb felemelésekor a levegő beszivást biztositó szelep. A testsúly talprahelyezésekor az összenyomott levegőt a láb­ujjak felé irányitó szelep. Levegővezető csatorna. Levegő kifúvó nyilások. A Baricz-féle „szellőző cipő modellje” vezetési következményei A világgazdasági folyamatok ránk is hatnak Videó­barbarizmus? Jó múltkorában egy ismerősöm majd szétrobbant a méregtől. Csemetéje a ha­veroknak kölcsönadott egyet videoka­zettái közül, természetesen azt, ami a leg­féltettebb, s a lelkes ifjak úgy adták visz- sza, hogy a ritka felvételbe itt-ott beletö­röltek. Egyedi eset, a gyerekek szertelenek, gondoltam, s próbáltam vigasztalni. Pár évtizeddel korábban ő sem volt minta­gyerek, s hogy más videoszalagját nem törölte le, valószínű azért nem fordult elő, mert akkor nem a kép-, de a „hangmag­nó” is ritka volt, mint a fehér holló.- De én csak szertelen voltam, és nem szándékkal rongáltam, romboltam - ér­velt. - Viszont a videokazettán kitörtem azt a kis műanyag fület, ami a törlést le­hetővé teszi. így pedig a gép biztos, hogy nem tesz kárt a felvételben. Csupán úgy lehetett, hogy a kölykök leragasztották a nyílást, s felvételre kapcsolták a videót. Az egészet elfelejtettem, csak akkor ju­tott eszembe, mikor a megyei könyvtár­ban is panaszkodtak, sorra teszik tönkre több ezer forintos félvételeiket. Ez már megint gondolkodóba ejtett. Mert azt a bizonyos felvételt lehetővé tevő lapocskát ezekről is kitörték. És azok, akik a könyvtár sok száz kazettás videotárából kölcsönözik a magyar és a világ filmművészetének legértékesebb alkotásait, nyilván műértő, intelligens emberek. Hogy fordulhat elő mégis, hogy rongálnak? Ekkor már mint hajdanvolt műszakit, a technika oldaláról is kezdett izgatni a dolog. S a rejtély kulcsát a véletlen adta ke­zembe. Egy ismerősöm mondta, kapott kölcsön egy érdekes videokazettát. Ugorjak fel hozzá, együtt nézzük meg. Mikor bekapcsolja a masinát, rámka­csint, és mondja, ezt azért megmentem. S látom, egy darab leukoplaszttal lera­gasztja a kölcsönkazetta nyílását.- Tudod, itt kitörik, hogy ne lehessen másolni, de kis trükk, és megoldjuk a dol­got. - És rakja be a leragasztott kazettát a képmagnó egyikébe. Hosszú vitával tudtam meggyőzni, nem azt kell összeragasztózni, amelyikről át­játszani akarnak, hanem azt, amelyikre akarnak felvenni. S mikor a gyakorlatban is meggyőződött a valóságról, csak düny- nyögte, neki így magyarázták. Valószínű másoknak is. És többen még össze is tévesztették, melyik magnót állítják felvételre, melyiket lejátszásra. így mentek tönkre filmek tucatjai. Barbarizmus, vagy tudatlanság? Saj­nos, akadnak szép számmal, akiknek a több tízezer forintos videókat megvenni kisebb gond, mint gondolkozni egy ki­csit.- SZÍ ­Vonzó jövőkép kell A szekszárdi vezetők klubja vendége volt nemrégiben dr. Nemes Ferenc, az. Országos Vezetőképző Központ tudo­mányos igazgatóhelyettese és előadást tartott a vállalatvezetőknek „A struktúra- váltás vezetési következményei - vezető- képzés” címmel. Mint elmondta, azok a problémák, amelyekkel a magyar vállalatvezetők küzdenek, a világ más tájain is jelen van­nak, csak más és más szinten, hiszen a struktúraváltás nemcsak nálunk követel­mény, hanem állandó kényszer minden fejlődő gazdaságban, beleértve a legfej­lettebb országokat is. Igaz, nálunk egye­lőre csak deklarálták a struktúraváltást, de ennek előbb-utóbb el kell kezdődnie, nincs más kiút. Persze jó lenne előbb. Mindenesetre határozott jelei vannak, hogy Magyarország elnyeri a világ szim­pátiáját a hazánkban folyó változások miatt. Ez megerősíti azt a hitünket, hogy jó úton haladunk. A világgazdaságban olyan változások láthatóak, amelyek hatnak minden nem­zetgazdaságra, így a miénkre is. A világ­kereskedelem évről évre töretlenül nő, piaci közösségek alakulnak, a termelés világméretű szervezettséget nyer, emiatt az egyes országok, de a vállalatok is egyre inkább egymásra utáltakká válnak. Nekünk természetesen az Európai Gaz­dasági Közösség jelent kihívást, ugyan­akkor kedvezőbb feltételeket is, hogy szorosabbra fűzzük gazdasági kapcso­latainkat ezekkel az országokkal. Más világméretű folyamatok is említ­hetők, amelyek egyértelműen a struktú­raváltás szükségessége felé mutatnak. Ilyenek a gyorsuló technikai fejlődés, a kommunikációs kapcsolatok magasabb szintre emelkedése például a nemzetkö­zi számítógéphálózatok kialakulása kap­csán, a mezőgazdaság - ipar - szolgál­tatás arányainak állandó változása, eh­hez kapcsolódóan a foglalkoztatási ará­nyok változása, vagy a vállalati méretek változása. Mindezek a globális folyamatok, ame­lyek kétségtelenül a magyar gazdaságra is hatnak - jóllehet némi késéssel - a gazdálkodó egységek vezetőivel, a veze­tési módszerekkel szemben is új követel­ményeket támasztanak. Egy mai vezetőnek ügyelnie kell arra, hogy ne az események sodorják, hanem a társadalmi-gazdasági folyamatok elemzésével elébe menjen az esemé­nyeknek. Nagyon fontos a tulajdonosi státus egyértelmű meghatározása. A vi­lágban az elmúlt években megfigyelhető privatizálási hullám sok tanulsággal szol­gált. Az állami vállalatok magánkézbe adásakor, amint egyértelműen tisztázó­dott a tulajdonos személye, az alkalma­zottak egészen másképp viszonyultak a munkájukhoz. Egy jó vezetőnek ismernie kell a leg­korszerűbb belső struktúrákat, vállalati szervezeteket. A merev piramisfelépít­mény helyett rugalmasabb szerkezetet kell alkalmazni, mint például a mátrix vagy hálózat formát. Rendkívül fontos a nyelvismeret. E nélkül egy vezető nem dolgozhat hatékonyan a nemzetközi gaz­daságban. Nem kevésbé fontos a kom­munikációs képességek birtoklása. Nem lehet a jövőben sikeres az a vezető, aki­nek nem megfelelő a fellépése, nem tud jól tárgyalni, előadni, véleményét hatáso­san közölni másokkal. Ezen a területen is nagy lemaradásaink vannak. A vezetőképzésben tehát a kommuni­káció- és nyelvoktatásnak döntő sze­repe van, ez lehet az alapja annak, hogy a jövőben nemzetközi menedzsereket ké­pezzünk, amikre igen nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak. Valószínű, hogy a struktúraváltás, a világgazdaság­ba történő beilleszkedés keltette minő­ségileg más vezetési követelményeknek csak egy új vezetőgeneráció tud majd teljes mértékben megfelelni. Ezért ki­emelkedő szerepet kell kapniuk az egye­temeknek a vezetőkiválasztás, a me­nedzserképzés terén. Ma meglehetősen rossz a gazdasági helyzet Magyarországon, ezért érezzük a változtatás kényszerét. Ha ehhez a kényszerhez megfelelően vonzó és reális jövőképet tudunk kialakítani, valamint ki tudjuk jelölni az ehhez vezető út első lé­péseit, akkor tudunk csak ténylegesen elmozdulni a jelenlegi holtpontról. Jövő­képünk már kezd derengeni, de az első lépések még bizonytalanok. Az azonban nem vitás, hogy jó felé haladunk.- áa ­Ordas Iván: | Qf aZ udvafOII Börtönélmények 1956-57-ből 6. Hazatérve meghallottam az első községbeli áldozat hírét. A részletek ugyan csak később derültek ki, de időrendben ide­kívánkoznak. A mezősárosi cukrász 16 éves fia, épp olyan nagy motoros akár az apja, október 23-án véletlenül épp Bu­dapesten volt. Amikor pedig a harcok kirobbantak, beállt egy fegyvereket szállító különítménybe. Talán a Lámpagyárból (melyet akkoriban Lárhpuska gyárnak becéztek), talán vala­melyik laktanyából hordták motorral a puskákat, amikor géppisztolysorozatot kapott jobbrói-balról a mellébe. Az öt találat, közte két tüdőlövés, ellenére hihetetlen szerencsével életben maradt, sőt viszonylag rövid idő alatt fölépült. Fegyverek természetesen a községben is voltak. Bácskai és Teszák, az igazgató és a párttitkár éjszakánként pisztolyo- san sétáltak, és azon a címen, hogy agépállomást őrzik, igye­keztek önbizalmat sugározni egymásba. Igazság szerint a gépállomás ekkor tényleg nem volt a legbiztonságosabb la­kóhely. A szomszédos Nagytiedtől, Újkúton, Vilmoskúton, Za­jos- és Fácánospusztán át egészen Dunakörtésig egyetlen, óriási rabgazdaság volt a határ. A rabok kiszabadultak - köztük nagyon sok köztörvényes bűnöző is -, azonban sze­rencsére épp rabmivoltukból következőleg nem ismerték a környéket. Magányos lakóházaink felé csak szórványosan vonultak és ezekben is elsősorban az az érthető szándék munkált, hogy minél messzebb kerüljenek rabságuk helyétől. Nem volt kellemetlenségünk az exrabokkal, azonban a fosz­togatás lehetősége nem látszott kizártnak... Az őrködéshez azonban váltás is szükséges. Október 26- ról 27-re virradó éjszaka ért az a megtiszteltetés, hogy méltó­nak találtattam erre a feladatra. Én természetesen nem kap­tam pisztolyt, így házi készítésű alumínium boxeremet vágtam zsebre és azzal róttam a gépállomási éjszakát. Társam, a lan- galéta agronómusgyakornok Birics Gyuri fázott. így túltengő buzgalomból csak magam kóboroltam, amiért cserébe vi­szont sikerült összeszednem egy alapos megfázást. Reggel­re hűléses fejfájással vonultam ágyba és késő délutánba telt, amíg a feleségem egy pohárnyi tüneményesen fűszerezett forralt bor segítségével talpra állított. Szó szerint talpra, mert együtt ballagtunk be a "faluba - gondolom vásárolni -, sőt, hajói emlékszem, a kislányunkat is magunkkal vittük. A szovjet katonatemető az utunkba esett, amit - mint utóbb kiderült - épp az én örségjjtáni álmom ide­jén kíséreltek meg lerombolni egy drótkötél és két vontató se­gítségével. Ez a művelet akkoriban megyeszerte általános volt és ami a sírok meggyalázását illeti, szerintem felettébb ostoba és ízléstelen. Úgy vélem azért, hogy a németek - ez a pökhendi, beképzelt fajta - ma nincsenek itt, egész nyugod­tan hálásak lehetünk az oroszoknak, akár a legönzőbb nacio­nalizmus alapján is. Persze ennek a hálának az értékéből so­kat levon az, hogy ők viszont ittmaradtak. Nem hiszem azon­ban, hogy a sírrongálókban komplikáltabb történelmi elgon­dolások működtek volna, amikor ügyködni kezdtek. Egyéb­ként minálunk csak a sirrongálás sikerült, az obeliszk ledön­tése nem. Ebbe ugyanis valamikor egy szétlőtt német teher­autó acélvázát építették be és olyan erős volt, akár egy várto­rony. Kétségtelen, hogy ha véletlenül arra vetődöm is, amikor a vontatók végigrohantak a sírok cementlapjain és lerombol­ták a kerítést, nem helyeslem a dolgot, mint ahogy utólag se helyeseltem. Az is kétségtelen viszont, hogy sokkal kevésbé ambicionálom az emberek befolyásolását, semhogy igyekez­tem volna megakadályozni. Ehelyett bizonyára végignézem az egész műveletet, mint ahogyan szívesen szemlélek bármi­lyen, ennél sokkal kevésbé érdekes eseményt is. Hónapok­kal később azonban együtt voltam olyanokkal, akik pusztán hasonló szemlélődésért, azért, hogy csupán jelen voltak va­lahol, pedig célszerűbb lett volna otthon maradniuk, súlyos bántalmazásban, nemegyszer börtönbüntetésben részesül­tek. Az ember sorsa sokszor nevetséges apróságokon múlik, így tulajdonképpen éjszakai őrszolgálatom és az azt követő megfázás közvetve hasznomra volt. A tanácsház a szovjet emlékműtől talán 200 méternyire van, a sarkon. Ahogy közeledtünk, már messziről feltűnt, hogy valami füstöl. Nem kéményformán, szabályosan, hanem hol gomolyogva, hol csak vékonyan kígyózva. Aszerint, hogy több, vagy kevesebb tápot kap-e a láng. A tanácsház körül szétszórt papíroktól fehérlett az utca. Vihar után érkeztünk. A vb-titkárnő - Halászné - és néhány bátrabb tanácsi dolgozó matatott már csak a romok között. Lépteink alatt csikorogtak az üvegcserepek, amikor beléptünk a kapu alá, hogy egy pillantást vessünk az irodába. (Folytatása következik)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents