Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-08 / 82. szám

2 - TOLNATAJ 1989. április 8. 24 évesen választó - 30 évesen választható Honatya csak 30 év felett I- Igazgató úr! Korábban azt gondol­tam volna, hogy egy ilyen megszólítás, fő­leg ha szállodaigazgató a megszólított, valamilyen magyarmódi szocialista-re­alista kiskapitalistát próbál szalonképes­sé tenni.- Remélem, hogy nem... I- Én legalább ennyire. Akkor engedje megkérdeznem: A szekszárdi Gemenc Szálló belátható időn belül tönkre megy-e, avagy sem?- Engedje változatlanul remélnem, hogy nem! I- A szálló, okos nyelvünk etimológiája szerint, egy olyan hely, ahol az ember szállást keres. Bevallom, nekem a régebbi „vendégfogadó” kifejezés rokonszenve­sebb volt, de ez magánvélemény. Hány magyar állampolgár száll ide? , - Kevés! Vendégkörünknek talán ötödé honfitársunk... I- Ez gyászjelentés vagy ténymegállapí­tás?- Az utóbbi. A Gemenc a megye egyetlen I. osztályú szállodája, tehát óhatatlanul nem ol­csó. Csak azon kellene elgondolkodni, hogy mit minősítünk drágának...? I- Nem tudom, hogy egy igazgató az ilyesmivel miként van, de nekem elsősor­ban a pénztárcám minősít!- Amit, ha megengedi, neTn hiszek el! Én is pénzből éiek, tehát természetesen adott al­kalommal belenézek a bukszámba. De vannak igényeim is. Nem túlságosan magas igények, mégis remélem, hogy emberiek. Szeretek szép helyen, jó társaságban, kulturált körül­mények közt leülni. Még akkor is, ha ez nem olcsó. De engedje megkérdeznem, hogy egy talponállóban megvedelt néhány üveg sör, vagy egy-két hamburger netán az...?- Természetesen nem az, igaza van! Az ön 1971-ben nyílt hoteljével szemben mégis van egy rejtett városi ellenszenv. A Gemenc azonban itt van és nem Baha­mában. Ha jól sejtem, egy igazgatónak az is feladata, hogy vállalkozzon „üzemegy­sége” megszerettetésére. Bocsánat a közismert kifejezésért, utálom ezt a szót, de éppúgy rájár a nyelvem, mint sokunk­nak, sok ostobaságra...- Fő feladatom-e, avagy sem, ezt most nem merném súlyozni. De azt feltétlenül elismerem, hogy nekem személy szerint is az egyik leg­fontosabb... ■ - Mert szekszárdi...?- Is! Elsősorban, mert hiszek abban, hogy gazdasági nehézségek ide vagy oda - ki ta­gadhatná ép ésszel, hogy vannak ilyenek? -, az emberekben él egy önmagukkal szembeni igény. Ezt ki kell elégíteni!- Elbűvölt! Főleg azért, mert igaza is van. Csakhogy amikor én feleségestől négy évig egy Berzsenyi utcai albérletben nyomorogtam, hetente egyszer játszva el tudtunk jönni az Ön felejthetetlen elődje, Bragyova Miklós barátom által vezetett Gemencbe, ebédelni. Csak azért, hogy az asszony ne főzzön otthon. Most, pedig minden szent ünnepen jó, ha egyszer ugyanezt meg tudom tenni, pedig a forin­tok mögé leirt nullák az akkorihoz mérten csillagászati összegeket jelentenek nyug­díjban kifejezve...- Nem vagyok csillagász, csak vegyipari gépészmérnök. De tulajdonképpen igaza van! A gazdasági helyzet változásáért egyikünk se felelős. Én azért viszont igen, hogy ha valaki, esetenként, az igényei és pénztárcája szerint ki akarja elégíteni az előbb említett igényeket, akkor ezt nálunk megtehesse! Erre vállalko­zom, vállalkoztunk és vállalkozunk a jövőben is valamennyi munkatársammal együtt!- Talán meggyőzött. Bármilyen pergő­re fordult is ez a beszélgetés - ami ugye­bár nem amolyan protokoll interjú -, nem szeretném, ha az olvasó azt hinné, hogy mi itt és most egymás torkának készü­lünk ugrani. Erről szó sincs! Csak éppen változatlanul nem értem, hogy miért nem megy tönkre, sőt - ahogy tudom - miért prosperál a Gemenc!?- Igyekszem megmagyarázni! Természete­sen elsősorban a szállóvendégeink jóvoltából sikerült, sőt remélem, hogy sikerül fennma­radnunk... I- Akikkel szemben - ez nem az Ön véle­ménye, hanem az enyém - él egy össznépi magyar ostobaság...- A gazdag kapitalista iránti ellenszenvre gondol? Bizonyára van ilyen, de miért? Aki ide jön, az elsősorban is nem túlságosan gazdag, legföljebb csak a mi eléggé földszintes értéke­lésünk szerint az. Nekünk azonban a számára elfogadható árakon azt kell nyújtanunk itt, eb­ben a magyar középvárosban, amit odahaza játszva megkap. Különben mi a csodának jön­ne ide? Ha pedig már itt költi az egész állam- háztartásnak fontos devizáját, akkor ez nem személy szerint az én zsebembe, vagy a kollé­gáiméba megy, hanem az állam kasszájába! Érdemes ezért haragudni? I - Nyert! Nem érdemes! Ki jön és hová?- A szekszárdiak többsége elsősorban a presszót ismeri. Remélem, hogy teljes joggal. Az ottani Marikák és a többiek kitünően dol­goznak... I - Meg a játékautomaták is!- Is! Elsősorban magyaroknak. A drinkbá­runk nagyjából fele-fele arányban fogadja a magyar vendégeket és a nálunk szálló külföl­dieket. I- És a bár? Én nyitás óta ismerem ezt a helyet. Tizennyolc év alatt tán ha ötször fordultam meg a bárban...- Életforma kérdése! Mi igyekszünk műso­rokkal vonzóbbá tenni. Volt itt már hastáncos­nő éppúgy, mint óriáskígyó, márciusban pedig éppenséggel sztriptíztáncos, amilyenre nem sokra emlékszem Szekszárdon... ■ - Volt KISZ-vezető korából?- Persze, onnan se! De azért ne feledje, hogy én az itteni állásom elnyerése előtt 11 évig a helyi IBUSZ vezetője voltam, tehát vala­hogyan belekóstoltam az idegen-, vagy ha jobban tetszik vendégforgalomba. Különben Is az az érzésem, hogy egy hoteligazgatónak nem főznie, vagy felszolgálnia kell tudnia - amit persze nem árt, hatud -, hanem támasz­kodnia a középvezetőkre. Ezek nálunk egytől egyig kiváló, több nyelven beszélő szakembe­rek...- Ismét meggyőzött! Marad a vállalko­zás, a vendég becsábítására, idevonzásá- ra szánt vállalkozás, hátterében még egy. Ez az étterem. Előbb láttam, mint Ön vala­ha is, mert az átadást megelőzően az ak­kori megyei tanácselnök, dr. Szabópál Antal kíséretében még homokos talajon is végiggyalogolhattam itt. Akkor se volt más véleményem, ami napjainkra se vál­tozott, hogy élénken emlékeztet egy túl szélesre tervezett itatásos borjúneve­lőre...- Ez nem éppen hízelgő, sőt, azt hiszem, amolyan újságírói szakmai frázis, de azért nagyjából igaza van. Csakhogy ebbe a szálló­ba csoportok is érkeznek, sőt olykor rendkívül népes csoportok. Ezeket le kell ültetni valaho­vá. Erre a célra az étterem viszont megfelel... ■ - És a helyiek fogadására?- Természetesen igen! I - És jönnek?- Igen! Szeretném azt mondani, hogytolon- ganak, de nem tolonganak. Viszont jönnek, sőt, rendszeresen jönnek. Talán a színvonal miatt is... * I - És ha engedne a színvonalból?- Ném engedhetünk! Vad ellenlábasa va­gyok minden színvonalsüllyesztésnek. Vala­milyen szintről el kell indulni, de azt - ha jó - tartani kötelesség. Legyen miről indulni! Egyébként is, a sok apró forint vonzza az időn­kénti nagy forintokat... I- Nagyon szeretnék már végre-valahá- ra igazán nagy forintokat látni! De addig is, amíg ez megtörténik, abban talán meg­egyezhetünk, hogy a szekszárdi Gemenc- re nem a kis forintok a legjellemzőbbek...- Gondolja? Én ugyanis nem gondolom. Amikor tavaly létrehoztuk a kínai sörözőnket, itt, a kis bronz szarvas háta mögött, akkor má­sodosztályú árakon nyújtottunk első osztályú színvonalat. I - Kockáztattak?- Vállalkoztunk. I - Folytatása következik?- Természetesen igen! Jövőre, azaz ponto­sabban már ebben az évben, megnyitjuk az előbbi folytatásaként a Carpigniani fagylalto- zót is. A gyerekek, remélem, ritkán söröznek, de amíg a szülők ezt az egyik végen megte­szik, addig hadd fagylaltozzanak ők a mási­kon. Nincs igazam?- De igen! Sőt, az én véleményem sze­rint azt a furcsa magyar prüdériát is sike­rült leküzdeniük, hogy a város legforgal­masabb utcáján egyszerűen kitelepültek a járókelők orra elé. Európa egyik leg­szebb városa, Grác, tele van hasonlókkal, és semmit se ront a városképen. A város­képnek azonban van egy olyan része is, amit én, a járókelő, sohasem láthatok. Ma­radjunk tehát az előbbi témánál, a min­denkinek szemet szúró, nem túl szép étte­remnél. Kit és mivel csábítanak be ide?- Talán rendezvényekkel is. A Szekszárdi Városi Tanács emeleti termünket hivatalos há­zasságkötő teremmé nyilvánította. A Családi Irodával közösen már nem egy esküvőnek vol­tunk a házigazdái. Töszomszédom, a Művé­szetek Házát olyan kiválóan vezető dr. Méry Éva vendégei is itt csapódnak le, ha már ezt a buta kifejezést szabad használnom. Termé­szetesen szervezetten. Aztán jönnek a nagy rendezvények, vagy ha jobban tetszik, szá­munkra a nagy vállalkozások... ■ - Mondana néhányat?- Örömmel. Hiszen tulajdonképpen a szálló is egy nagy rendezvénynek, az akkori vadá­szati világkiállításnak köszönheti létét. De azó­ta már számtalan társaságot fogadtunk itt. A nemzetközi könyvtárostalálkozó 300 vendége már nekünk is sok volt. Technikai okokból át kellett mennünk a tanítóképző főiskola aulájá­ba és ott szerveztük részükre az állófogadást. De voltak, sőt, rövidesen lesznek itt régészek, vagy olyan szakemberek, mint az orvostudo­mányban alkalmazható számítógépek problé­máival foglalkozó MEDINCOMP tagjai, E ven­dégeket a Volántourist hozta ide. Soroljam még...?- Ne sorolja! Csináljuk együtt! Nekem például nagyon tetszenek - elvben, mert soha még a környékükre se szagoltam- az olyan „össznépi” rendezvényeik, mint a vadászbál, a jogászbál, a svábbál, az utazási irodák bálja, sőt, a tavalyelőtti saj­tónapi találkozás is, bár ez utóbbi már mérsékeltebben...- Mert az újságírók nyűgösek?- Bizonyára! Csakhogy, ha én ezt nem ítélem meg rosszul, akkor az Önök vállal­kozói tevékenysége egy kicsit fű alatt tör­ténik. Nyitottak valutás boltot itt a házban és az Arany János utcában. Amikor még élő probléma volt néhai barátom, Lete- nyei Gyuri kedvenc témája, a mára már el­hunyt Csörge-tó, akkor kitelepültek oda is. Ha a híreknek hinni lehet, úgy május 27-én nyílik az ominózus szekszárdi sportcsarnok. Az Önöké lesz a büfé. A megyei művelődési központ márványter­mében ma is az. Én ezt tudom, mert ilyen kíváncsiskodó mesterségem van, tele kérdezősködéssel. De rajtam kívül ki tud­ja mindezt..? t- Az a fontos, hogy tudja, vagy az, hogy ott legyünk...? I- Alighanem mindkettő. Folytassuk azonban emberi dolgokkal. A valamikori vendégfogadóknak vendégeik voltak, a szó legszebb, régi értelmében. Sőt, törzs­vendégeik is. Ma van ilyen?- Szerencsére nem is kevés! Van nálunk törzsasztaluk az idős orvosoknak, sok más társaságnak, de egy sor nyugati vendégnek is... ■ - Akik persze fontosak?- Már hogyne lennének azok? Van egy 25- 30 nevet tartalmazó törzsvendéglistánk. Is­merjük a szokásaikat, a hobbijukat, azt is be­leértve, hogy mi a kedvenc italuk, netán már érkezésükkor a portán kell-e várni őket egy üveg jégbehütött pezsgővel... ■ - Igazgató úr! Szigorú ember Ön?- Remélem, csak annyira, amennyire kell. Tele van a ház - 70 emberről van szó -, törzs- gárdistákkal. Természetesen volt, akit me­neszteni kellett... Nem törzsgárdistát... I- Szokásomtól eltérően most megpró­bálok költői lenni. Van igazgatói ars poeti­cája? Amolyan hitvallásféléje?- Furcsa kérdés! Bevallom, nem értem rá gondolkozni ilyesmin. Ha van, akkor olyasmi körül összpontosul, hogy az emberekben van igény, amivel élni kell, visszaélni nem szabad. Lábon tartani viszont kötelesség! I- Ilyenkor igy illik: - Köszönöm ezt a jóízű vitatkozásba fulladt beszélgetést! 1919. őszén egy nyílt katonai diktatú­ra bevezetése egyes érdekcsoportok elképzelése szerint a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnt Erre azonban kül- és belpolitikai okok miatt nem kerülhetett sor. A nyugati polgári demokratikus ha­talmak véleményét küldöttük, Sir Geor­ge Clare fogalmazta meg: „Szükséges, hogy olyan kormány alakuljon itt, amely a mi szemünkben az egész országot képviseli osztály- és felekezeti különbség, vagy bármely érdekcsoportra való tekin­tet nélkül... Sem túlzóan radikális, sem reakcionárius alkotmánya vagy intézmé­nyei nem lehetnek, és ne is legyenek.” Friedrich és a Fővezérség bár megkí­sérelte, nem tudta megakadályozni a szociáldemokraták és a polgári ellenzék kormányba kerülését, mint ahogy azt sem sikerült a miniszterelnöknek elérnie, hogy többször átalakított kormányát az antanthatalmak elismerjék. A rendszer törvényesitésére nemzetgyűlési képvi­selőválasztást kellett kiírni. 1919. novem­ber 17-én megjelent az új rendelet. A Ká­rolyi-féle néptörvény alapján megfogal­mazottakra épülő választójogi rendelet a nyugati hatalmak igényének is megfelelt. E rendelkezés hatálya nemcsak a fér­fiakra, hanem a 21. életévüket betöltött nőkre is kiterjedt. Cenzusként 6 éves ma­gyar állampolgárság, féléves helyben la­kás és lakással rendelkezés szerepelt. Férfiaknál a 12 havi világháborús harcté­ri szolgálattal rendelkező akkor is sza­vazhatott, ha még nem töltötte be 24. életévét. Nőknél feltételként bármely ha­zai „élő nyelven való írni-olvasni fudás" is szerepelt. A választhatósági korhatár szerint nemzetgyűlési képviselőnek a korábbi feltételek mellett még legalább 30 évesnek is kellett lennie. A választójogi rendelkezés kizárta a választásból a katonaságot, valamint a csendőrség és rendőrség tényleges szolgálatban álló tagjait. Szintén nem szavazhattak az elítéltek, segélyből élők, gondnokság vagy csőd alatt állók. A sza­vazás személyesen és titkosan gyakorol­ható, de. a demokratikus jellegnek ellent­mondott a részvétel kötelező volta. A nemzetközi közvélemény szemében a hatalom törvényesitését célzó választá­sokon a pártok nagy harca volt várható. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a keresztény pártok és a kisgazdák között dől el a versengés. Tolna megyében 7 képviselői mandátumért folyt a választási küzdelem. Az itt működő pártok számos lépésben megelőzték az országos köz­pontokat, ugyanis itt még a pártfúzió kérdése is napirendre került. Battlay De­zső, Tolna megye főispáni teendőket el­látó kormánybiztosa célként a kormány­támogató pártoknak, a keresztény világ­nézet és a nemzeti gondolat jjiadalára való törekvését, valamint a szociálde­mokrácia és a kommunizmus teljes letöré­sét határozta meg. Ezek után az á törekvés, amely „a kormányt támogató pártok teljes egyenlőségét, minden hatósági elnyomás­sal szembeni védelmét., a közigazgatási és állami hatóságoknak pártok fölött álló teljes objektivitását" óhajtotta biztosítani, szemforgató képmutatásnak tűnik. Mely pártok vetélkedtek megyénkben 1919-őszén? A Sokoropátkai Szabó-Ru- binek-féle agrárpártot Klein Antal, Wé- ber János már augusztusban újjászer­vezte, tevékenységük eredményeként a párt gyorsan visszanyerte befolyását. A Nagyatádi-féle kisgazdák jelentős támo­gatókkal rendelkeztek, míg az SZDP bá­zisa szűk volt megyénkben. A keresztény pártok látványos zászlóbontására már augusztus 24-én sor került Szekszár­don. A párt neve Keresztyén-Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja lett. A megbí­zott vezető dr. Őrffy Imre. A szeptember­ben induló Tolnamegyei Újság közölte programjukat. E program a keresztény és nemzetfenntartó magyar parasztra kí­vánt támaszkodni „a nemzetközinek” te­kintett munkásosztállyal és az „idegen­nek” tartott zsidósággal szemben. Őrffyék a megalakulás pillanatától - fő­leg taktikai okokból - a kisgazdákkal való egyesülést szorgalmazták. Sokoro­pátkai Szabó pártvezér szekszárdi láto­gatása előtt látott napvilágot Őrffy Egye­süljünk! című cikke. Ebben arról a vár­megyei kezdeményezésről írt, amellyel az országos szervezkedéstől függetlenül „olyan párt megalakítását tűzték ki céllul, amelyben keresztény és nemzeti alapon minden társadalmi réteg megtalálja he­lyét”. Flangsúlyozta, hogy nem osztály­politika a cél, hanem egy olyan nemzeti összefogás megvalósítása, amelyben fe- lekezetre, osztályra, nemzetiségre való tekintet nélkül minden keresztény ember részt vehet. Mivel gazdasági jelentőségé­ben első helyen a kisbirtokos és földmű­ves osztály áll, és ezen osztály a legke­resztényibb és legnagyobb, ezen osztály vezető szerepe elől nem lehet kitérni. Sokoropátkai megyei látogatásának fő oka azonban nem ez, hanem a két kis­gazdapárt megyei egyesülésének jóvá­hagyása volt. Erre 1919. október 19-én került sor. Az Egyesült Kisgazda és Földműves Párt elnöke Wéber János, társelnöke Renczes János lett. Ezen egyesülés 10 nappal megelőzte a két kisgazdapárt országos fúzióját. A szekszárdi látogatás arra is jó volt, hogy a kisgazdák és a keresztény pártok vezetőinek egyesülési tárgyalásait ösz­tönözze. Egy hónap múltán a megyei pártvezérek - országos babérokra pá­lyázva - megegyeztek az egyesülésről. Az „új” párt neve Tolna Megyei Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda- és Föld­műves Párt lett. Az országos központok jóváhagyását 1919. november 18-án Friedrich István és 19-én Sokoropátkai Szabó István kézjegye jelentette. Nem kétséges, hogy az egyesülés csak for­malitásnak tekinthető és egyetlen célt, a választások megnyerését tartotta szem előtt. Úgy vélte az egyesült párt vezetése, hogy „új program” kidolgozása nem in­dokolt, hiszen a két korábbi pártprogram „egymással semmiben sem ellenkezett”. Ezt követően megkezdődött a jelölé­sek időszaka. Az első jelek szerint a párt­nak sikerült közös jelöltben megegyezni: a szekszárdi kerületben dr. őrffy Imre, a dombóváriban őrgróf Pallavicini György, a paksiban Erdélyi Aladár, a tamási vá­lasztókerületben dr. Frühwirt Jenő sze­mélyében. Bonyhádon a kisgazdák elnö­ke, Wéber János és a KNEP-szervező Perczel Béla egyaránt jelöltségre pályá­zott. E két jelölt indítása taktikai okokat mu­tatott, mert így az SZDP sziveiben pá­lyázó Csernák Pál helyzetét kivánták ne­hezíteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy miközben egységről szónokoltak - valójában az „egyesülés” ellenére mind a kisgazdák mind a kéreszténypártiak állí­tottak jelöltet valamennyi kerületben, sőt néhány helyen más párti jelölteknek is si­került megszerezni az induláshoz szük­séges 500 választásra jogosult ajánló aláírását. Érdemes egy pillanatra elidőzni a 70 évvel ezelőtti választási gyűlések témái­nál. A szónokok, azaz a képviselőjelöltek vérmérsékletük és szónoki felkészültsé­gük szerint színezték mondandóikat, de nagyjából hasonló témacsoportokkal foglalkoztak. Kivétel nélkül magasztalták a parasztság nemzeti szerepét - ez ter­mészetesen megérthető a mezőgazda- sági jellegű Tolna megyében. Gyakran előkerült a király, az államforma, a birtok- reform, a munkanélküliség, a zsidókér­dés. Nem ritkán tapasztalhattak a hallga­tók hangzatos, patetikus megfogalmazá­sú irredenta gondolatokat. A gyönki körzetben nem sikerült közös jelöltet találni. A keresztény pártok megpróbálkoztak Schnetzer Ferenc volt hadügyminisztert sorompóba állítani. A német nemzetiség hathatós támogatását • remélve ajánlói között Bleyer nemzetisé­gi ügyekkel foglalkozó államtitkár is sze­repelt. A gyönki gyűlésre a helyi szervező Diszbergertől elvárták volna az „inpo- záns tömeg” mozgósítását, de ez nem si­került, sőt a környék legtekintélyesebb r földbirtokosa, Apponyi sem támogatta, így azután Schnetzer jobbnak látta visz- szalépni a jelöltségtől, hogy a kudarcot elkerülje. A tolnai kerületben a két pa­rasztjelölt helyett szívesebben látta volna a megyei vezetés Gömbös Gyulát, aki azonban nem vállalta a bizonytalan ki­menetelű küzdelmet. Végül Gutái János helyett Fekete Ágoston lett a KNEP jelölt­je. Az indulásra jogosult jelöltek számá­nak szaporodásával a megyei lapban egyre többször találkozunk azzal az el­nevezéssel, hogy hivatalos jelölt (ezen mindinkább KNEP-jelöltet értenek) és a többi az „önjelölt” megkülönböztetést kapja. Nem kétséges, hogy ezzel a szavazók „meggyúrása”, a „közóhajra” felléptetettek melletti agitálás, a közvé­lemény orinetálása a cél. „Nálunk is jelentkezett az utolsó percben egy pár önjelölt, akik kézzel-lábbal egyelőre csak azon dolgoznak, hogy a jelöléshez szükséges 500 aláírást megszerezzék. Legtöbbje már ebben a küzdelemben is lemarad, mert megyénk választókö­zössége a politikai becsületesség útjáról le nem téríthető, s kitart eredeti jelöltje mellett”. A szekszárdi ellenjelölt Szuli- mán György ellen valóságos hadjárat in­dult a lapban. Végül egy lista a választások előtti na­pon a főispáni jelentésből: „Jelentem, hogy a nemzetgyűlési kép­viselőjelölés eredménye a következő: szekszárdi kerületben: dr. őrffy Imre (Keresztény Nemzeti Párt), Szulimán György (Kisgazdapárt); bonyhádiban: Perczel Béla (KNEP), Wéber János (KGP), Csernák Pál (SZDP), gyönki kerü­letben: dr. Jeszenszky György (KGP), dr. Orbán Márton (KGP), Holub József (KNEP), Haypál István (KGP), dombóvári kerületben: őrgróf Pallavicini György, (KGP), Vétek György (KGP), paksi kerü­letben: dr. Erdélyi Aladár (KNEP), Bodor György (KGP), tolnai kerületben: Fekete Ágoston (KNEP), Renczes János (KGP), tamási kerületiben: dr. Frühwirt Jenő (KNEP), Nagy János és Cholnoky Lajos (KGP).” A választásig már csak egy módosulás következett be, mert az SZDP országo­san visszaléptette jelöltjeit, igy a bonyhá­di kerületből is. A 17 jelölt versenyzett a hét helyért. A megyei közigazgatási ap­parátus KNEP-sikerre számított. A közel 88000 véleményt nyilvánító másként döntött; hat választókerületben a kisgaz­dák szereztek mandátumot. DR. DOBOS GYULA Csorba László és Ordas Iván a vállalkozásról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents