Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-07 / 81. szám
1989. április 7. NÉPÚJSÁG 3 Sztrádabérlet Magyarországon Vajon külföldön mennyit kell fizetni? Megszületett a döntés, bevezetik a sztrádabérletet Magyarországon. A tájékoztató szerint évi 1500 forintot kell fizetni, de lesz negyedéves bérlet is, sőt a főszezonra szóló igazolványért 800 forintot kell fizetni magyar autósoknak. A közleményből nem derül ki, vajon a külföldiek milyen formában fizetnek. Mert az bizonyos, hogy nekünk is fizetni kell. Ez pedig azt jelenti, hogy várhatóan - talán még az idén - esetleg azokban az országokban is kell fizetnünk sztrádahasználati dijat, ahol eddig ingyen furikáztunk. Nézzük először a viszonylag hozzánk közel eső országokat. Ahol fizetni kell: Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Jugoszlávia, Görögország. Ahol nem kell fizetni: Ausztria (kivétel néhány alagúthasználat), NSZK, Görögország, Törökország. A szocialista országok közül Csehszlovákiában a 320 kilométeres Pozsony-Prága, Bulgáriában a 120 kilométeres Szófia- Plovdiv útvonalért és az NDK-ban úgyszólván az összes főút (sztráda) ingyen használható. De meddig? Nézzük a szomszédos jugoszláv példát. A napokban jártam ott, fizetni kellett a Növi Sad-Belgrád útért, majd Belgrád után a sztráda elején kaptam egy kartonszelvényt, mellyel végigautóztam a 220 kilométert. Kilépéskor fizetni kellett és közöltem, csak márkám van. Nem fogadták el, elkérték az útlevelet, félreállították a kocsit és megmutatták hol a pénzbeváltó. Nagy lelki nyugalommal beváltottam 20 márkát, gondolván marad dinárom egy kávéra, vagy egy sörre. Tévedtem, a 20 márka kevésnek bizonyult az úthasználat kifizetésére, újabb 10 márkást kellett felváltani, így közel 30 márkát (egészen pontosan 27 márkát) fizettem az úthasználatért. Ez durván 850 forint, ami azt jelenti, hogy oda-vissza 1700 forintba került a Belgrád-Nis közötti úthasználat. Aztán Bulgáriában is meglepetés ért, már a határon le kellett fizetni a 16 márkát, a Szófia-Plovdiv új, ragyogó minőségű sztráda használatáért. A jelekből ítélve csak a nyugatiaktól kérik ezt a pénzt, engem továbbengedtek, mondván, magyar vagyok. Ezek után felmerül a kérdés, mit fognak szólni a csehszlovákok, az NDK-beliek, a bolgárok, ha az ő autósaiktól a határunknál történő belépéskor úthasználatot kérünk. Elképzelhető, a reagálás nem lehet más, mint az, hogy ugyanolyan értékű (kilométer átszámítással) kell nekünk is lefizetni országúkba történő belépésünkkor. Ez pedig nem kevés, hisz például hiába 8 forint magyar pénzre átszámolva a benzin az NDK-ban, nekünk 24 forintért kell itthon megvásárolni a bónt, csak arra kapunk benzint. Minden bizonnyal ilyen átszámítást alkalmaznak majd az úthasználati díjnál is. És ha ez így lesz (pedig valószínű, hogy fgy lesz), megszűnik, vagy legalábbis minimálisra csökken a magyar turisták utazgatása. Ezek a gondolatok foglalkoztatják a magyar sztrádadíj bevezetése után azokat a magyarokat, akik eddig sokat utaztak külföldre. Hogy ezek után a jövőben mennyit utaznak, az már a jövő kérdése. - s Hallgatom a rádiót, nézem a tévét, olvasom a lapokat, és az az érzésem, mintha mindezt már átéltem volna. Pedig zajlik a világ, különben sem reagálhat az ember egyformán a váratlannál váratlanabb (vagy vártnál vártabb) fordulatokra. Hirtelen eszembe jut: kicsi koromban álltam a kiságyban. Az egész család körülöttem. Bár nem figyeltek rám, biztonságban éreztem magam. Elmerülten piszkáltam egy falra erősített, négyzet alakú, fehér valamit, amit sehogyan sem sikerült leszednem. Ráadásul két lyuk is volt benne... És mialatt a család nyugodtan jött- ment körülöttem, sikerült két ujjamat egyszerre bedugnom a konnektorba. Az üvöltésre összeszaladtak: mi történt? Csak jó idő múlva sikerült megszólalnom.- Megcsípett a politika... Hallgatom a rádiót, nézem a tévét. És amikor újra elfog az a furcsa érzés, nem az ujjamat, a készülék dugóját húzom ki a konnektorból. d. e. „S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” Néhány gondolat az új vámrendelkezésekrő! (Folytatás az 1. oldalról.). Nem értek túlságosan a kereskedelemhez, de már hallottam nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árakról, illetve kiskereskedelmi árrésről... Ez utóbbi ugye itt maradna a hazai kereskedőknél, ha nagykereskedelmi áron, nagy tételben, netán a gyártóktól megrendelnénk e műszaki cikkeket. Azután meg ha a bevásárlóturista kimegy, akkor nemcsak tartós fogyasztási cikkre fog költeni, eszik, iszik, esetleg eltölt egy éjszakát egy panzióban vagy egy szállodában, maradék schillingjét nem hozza haza, hanem vesz olyasmit rajta, amit itthon is megkapna. Hogy az üzemanyagban való megtakarítás mennyi lenne, hogy a benzin bizony konvertibilis valuta értékű termék? Ugyan, csekélység, a magyar kicsire nem ad! Érdemes számbavenni a morális károkat? A csóró magyarok képe Nyugaton? Az infúzióra kötött nagypapa látványa a bécsi utcán, egy magyar Skodában? A határtól Bécsig terjedő szemétcsík? A bűzt, füstöt okádó magyar Trabantok és Wartburgok? Ugyan kérem, kicsire nem adunk! Nemrég csendben, diszkréten kimúlt az ún. „huszonötezer forintos” vámrendelet. Ostobaság volt? Az! Mindenki tudta? Igen! Egy darabig szívósan ellenállt mindennemű észérvnek, aztán mégsem bírta a sajtó gúnyolódásait és szép csendben kimúlt. Most itt a sokkal nagyobb ikertestvére. Ugyanolyan sületlenség? Nem, mert jóval nagyobb! Ugyanúgy tudja mindenki? Természetesen! Ugyanolyan szívós lesz? Nem, mert látatlanban meg lehet jósolni, hogy sokkal szivósabb lesz. A fejlett nyugati országokban az elmúlt évtizedben minimálisra építették le a csúcstechnikát hordozó termékek vámtételeit, ezzel is ösztönözni akarván a fejlett technika elterjedését. Ők nagyon jól tudják, hogy csak az az ország maradhat versenyben a jövőben, amelynek polgárai csecsszopó koruktól kezdve szívják magukba az anyatejjel együtt a számítás- technikát, a modern műszaki kultúrát. Magyarországon az állam viszont minden rafinériát bevet, hogy megakadályozza a fejlett technika beszivárgását, és megfossza polgárait az e technikával való találkozás és tartalmas kapcsolat lehetőségétől. Kimegy például a magyar csóró rokonlátogatóba. A rokonok etetik, itatják, fedelet adnak a feje fölé, megtakarítja hát kis valutakeretét. - Vegyél ezen a pénzen valami jó cuccot, videót, személyi számítógépet, színes tévét! - biztatják. De csórikám csak legyint! - Ugyan, menjünk el szépen egy drága szórakozóhelyre, vagy a kaszinóba és verjük el sürgősen! Mert a vámot ki sem tudnám fizetni. Hogy miért jó az egy országnak, ha polgárai elisszák, feleszik, ellóversenye- zik, elkaszinózzák kevéske valutájukat külföldön, ahelyett, hogy a nemzeti vagyont és a hazai műszaki színvonalat, kultúrát gazdagító csúcstermékeket hoznának be érte? Fogalmam sincs! Az egyik fő érv az üzletelés letörése. Nos, a „munka nélkül szerzett jövedelmek” elleni immár 40 évi inkvizítori hevü- letű küzdelem zászlóvivőinek javasolnám, hogy ne itt keressék győzelmi skalpjaikat! Van ebben az országban a korrupciónak éppen elég színtere, elég csak Budapesten a Lóránt utcában szétnézni... Nem az 5-6 mikroszámítógépet hazahozó, kisstílű üzletelő fogja ezt az országot tönkretenni, sőt, belőle legalább haszna van az országnak a korszerű számítástechnika elterjesztésén keresztül. Talán ha nem a vízfejként, kölöncként cipelt nehézipari fellegvárak nyelnék el továbbra is az ország erőforrásait, hanem az elektronika, a mikroelektronika, a számítástechnika, stb. kapná a pénzt, akkor acél helyett az ország ipara tudná mindazokat a fejlett termékeket gyártani, amelyekért ma a szerencsétlen magyar kezét-lábát összetörve rohan Bécsbe. Akkor exportstruktúránk sem nagy anyag- és energiatartalmú, konzervatív termékekből állna (amit törvényszerűen értékel le folyamatosan a világpiac), hanem szellemi munkaigényes, csúcstechnikát tartalmazó, és ezért bárhol jó áron eladható termékekből. Akkor nyilván nem fenyegetnének örökké bennünket az egyensúly felborulásának rémei, és nem kellene visszatetsző vámrendelkezésekkel sújtanunk saját polgárainkat. Egyelőre marad a tűzoltómunka, kapar- gatjuk a felszínt, hozzuk a dilettáns ízű intézkedésekét. A kérdés csupán az, hogy meddig? GAZDAG LÁSZLÓ Alakuló ülés: hétfőn négykor Egyesületet alakítanak a szőlő és bortermelők meghatározott rész e célra újrafelosztható. Talán a pártvállalatok és -vállalkozások nyereségének egy része is e csatornákba terelhető, beleértve azt is, hogy helyben is lehessen vállalkozni vagy azokat finanszírozni. Ezt a szerveződést egészíthetnék ki lazább kapcsolódású politikai klubok-ténylegesen klubszerű működéssel. Természetes színterei lehetnének a különböző párton belüli platformoknak, áramlatoknak, azok létrejöttének és működésének. A politikai munka profilját tekintve: lassan szakítunk a pártélet több évtizedes gyakorlatának azzal a vonásával is, hogy a pártszervezetek munkájában az úgynevezett „nagypolitika” legfeljebb csak az ünnepi beszédekben, a politikai oktatásban és az információs jelzésekben öltött testet, vagy a „folyosópolitika” keretei közé terelődött. Nem tagadom a helyi politikai munka jelentőségét. De a pártmozgalom egészét tekintve legfeljebb a feladatok megoldásának „hogyanjában” van a helyi és az országos politika megkülönböztetésének jelentősége. Egy politizáló pártban ez mindenféleképpen egységes és összetartó kérdés; többpártrendszer körülményei között pedig az egészben való gondolkodás minden egyes szervezetnél parancsoló szükség- szerűség. A gondolat folytatható, azt azonban könnyű belátni, hogy egy ilyen öngerjesztő folyamat nyomán egy új struktúra bontakozhat ki, valóságosabb, mozgalmibb jelleggel, színesebb, vonzóbb belső élettel és módszerekkel. A mainál kisebb párttaglétszámot tételezek fel a jövőben, hangsúlyozva: semmiképpen nem cél tömegeket eltávolítani vagy távoltartani sorainktól. A feltételezés egyrészt a mai tendenciákból táplálkozik; másrészt annak a realitásnak a felismeréséből, hogy szükségképpen lemorzsolódnak - de remélem a párt számára nagyon fontos szimpatizánsok maradnak - azok a párttagok, akik a közvetlen politikai csatározásoktól már ma is visszavonulnak. A politikai párt jellegének kialakulása magával hozza a dinamikusább létszámmozgást is. Nem a változó taglétszámtól kell - önmagában -tartani, hanem a változások jelző szerepét kell helyesen értékelni. Néhány százezres taglétszámmal is tömegpárt marad az MSZMP, és hiszek abban, hogy a tömegek által támogatott párt is. A pártot politikája, működésének nyilvánossága és nyíltsága révén a támogatók széles bázisa ölelheti körül. Félreértés ne essék: e lehetséges változatokat tekintve feltétlenül egy olyan átmeneti szakaszra gondolok, amely nem máról holnapra vezet át egy új felfogású, a párt céljainak jobban megfelelő működéshez. Nem is ez az egyetlen járható út, a sokféle, közösen alakítandó utak egyik lehetséges változata csak. A változások nem mehetnek végbe kísérletek nélkül. Ezért szerintem bátorítani kell minden olyan kezdeményezést, amely az új helyzethez vezető, viszonylag szűk mezsgyén ma támogatásra talál. Persze számolni kell sikertelenséggel, kudarccal is. Nem mindenki lesz képes gyorsan lépést váltani, de nem szabad hagyni leszakadni azokat, akik az ismeretlenségtől való félelem, vagy a meg nem értés miatt egyelőre a megszokott formációkban gondolkodnak. (folytatjuk) HERCZIG FERENC Országos tudományos diákköri konferencia A házigazda: Pécs (PÉCSI MUNKATÁRSUNKTÓL) A hagyományokhoz híven ez évben is áprilisban megrendezik a felsőoktatás legkiválóbb hallgatóinak, a tudományos diákkörök tagjainak versenyét. Az állam- és jogtudományi szekció megrendezésének jogát a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem kapta. Öt tagozatban folyik majd a munka az április 12-én kezdődő konferencián, melyen az ELTE, a JATE, a JPTE, az Állam- igazgatási Főiskola, a Rendőrtiszti Főiskola s az NME Állam- és Jogtudományi karának diákjai vesznek részt. S hogy mennyire a napi politika felé fordult a hallgatók érdeklődése, ezt jelzi néhány dolgozatcím: Munkanélküliség Magyar- országon; Nyilvánosság és sajtónyilvánosság Magyarországon; Alkotmányvédelem a reform jegyében - avagy az Alkotmánybíróság működésének szükségessége intézményrendszerünkben; Változatok a szólásszabadságra - Amerikában. Több mint száz dolgozatot kell a verseny három napja alatt elbírálnia a tisztelt zsűrinek. A legkiválóbb pályamunkák szerzői az oklevél mellé díjakat is kapnak. Cs. J. Ez év január elején szokatlanul sokan vettek részt azon a tájékoztatón, ahol arról volt szó, hogy a közös gondok mielőbbi megoldása érdekében megalakul a szőlő és a bortermelők egyesülete. Hasonlóan sok résztvevőre számítanak most április 10-én, hétfőn délután négy órára Szekszár- don, a Babits Mihály művelődési ház márványtermében, ahol is megalakítják az egyesületet. Eddig 125-en jelentkeztek, s a jelentkezők közül hat a nagyüzem. Az alapszabálytervezetet már korábban kézbe vehették az egyesület alapító tagjai, s módosító indítványukat figyelembe vették a végleges alapszabály elkészítésénél. Nos hát mi is az egyesület célja? Általában megfogalmazva: Tolna megyében és a szekszárdi történelmi borvidéken a szőlő- és borkultúra hagyományainak ápolása, az eredet, és a minőség védelme, a tagok érdekeinek képviselete, a tudományos eredmények hasznosítása, a szőlő és bor hírnevének öregbítése. Mindez aprópénzre váltva igen sok segítséget jelent a termelőknek, hisz hasznos tanácsokat kaphatnak hozzáértő szakemberektől arra, hogyan válasszák meg a telepítendő fajtát, mi a tennivaló a növényvédelemben, igyekeznek kedvezményes áron beszerezni a kemikáliákat, a szőlő és borkezeléshez szükséges eszközöket és szereket. Az egyik legfontosabb feladatának tartja majd az egyesület igazgatótanácsa, hogy részt vegyenek a szőlő és a bor átvételi árának kialakításában, egyeztessék az árakat a termelők és a felvásárlószervezetek között, hisz eddig elsősorban a felvásárlók, és nem a termelők érdekeit vették figyelembe. Határozottan megelőzni kívánják, hogy bárhol, bármely termelőhelyen, vagy feldolgozó üzemben manipuláljanak a szekszárdi borral. Létre kívánják hozni a területi borminősítő tanácsot - francia példára a tanács forgalomba hozatal előtt minősíti a borokat, bárhol is adják azt el szekszárdi néven. Mindezekről, s még számos más szakmai és érdek- védelmi kérdésekről lesz szó a hétfői egyesületi alakuló ülésen. - dvm Mire em léke A Belgrád-Nis autópálya-használati díj fizetését igazoló nyugta Az NSZK autópálya, melyért ma még nem fizetünk. De ki tudja meddig?
