Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

1989. április 5. I TÓIN* \ 6 KÉPÚJSÁG Hungária Biztosító GP: nem csupán egy verseny, több annál... „Kerékpáros invázió” Tolna ország útjain Április 8-9: Két nap - 3 szakasz - 283 km Tavaly megtörtént a puding pró­bája: a Hungária Biztositó mint szponzor belekóstolt egy nagysza­bású bicikliversenybe, ami a jelek­ből ítélve ízlett neki és látnak benne fantáziát. így április 8-9-én ismét megrendezik Tolna megye ország­útjain a Hungária Biztosító GP-t. Ami nem egy viadal a sok közül, hiszen a mezőny erőssége, rangossága alapján a legjobb nyolc hazai, or­szágúti rendezvény listájának ösz- szeállitásakor is helyet kapná - so­kak szerint az első hatba is beférne. Mert a kerékpáros évadnyitó fény­pontja ez a verseny. A hosszú, mo­noton téli felkészülés után ez az első igazi megméretés a legjobbnak, a Béke Versenyre készülő válogatot­taknak, a tágabb értelemben vett él­mezőnynek éppen úgy, mint a hátor­szág (szürke avagy kevésbé szürke) képviselőinek. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy aki a sportágban él és mozog, az elindul. A korábbi években az ilyen versenyek kapcsán kimondott fenti értékítéletben volt azért némi túlzás, hiszen a kerékpár népszerűségé­nek növekedése következtében egyesületen kívül is sok ezren hó­dolnak még a drótszamárnak. Köz­tük szép számmal olyanok, akik ré­gen túlnőtték mára kedélyes túrake­rékpározás szintjét, akik nöttön-nő- ve nagyobb távokat hajtanak, így óhatatlanul már a tömeg- és ver­senysport határmezsgyéjén mozog­nak. A Hungária GP azt szeretné, hogy a viadal mellett a kerékpársport nagy demonstrációja is lenne a ren­dezvény. A férfimezőnyben (termé­szetesen női verseny is lesz) három osztályt állítottak fel. Az első kategó­riába tartoznak az első osztályú sportolók, akik a tavalyi minősítési jegyzékben szerepelnek. A ll.-ba azok, akik itt még nem szerepelnek, de itt indulhatnak az aranyjelvényes szintet elért ifjúsági sportolók és a triatlonisták közül azok, akik a rang­lista első tíz helyezettje között szere­pelnek. A harmadik kategória lesz az úgynevezett „fakó”. Itt többnyire olyanok kaphatnak majd helyet, akik elsősorban nem is az ellenfeleket, hanem önmagukat kívánják le­győzni. Két napon át 3 szakasz, 283 km vár a férfi bringásokra. Az útvonalak többé-kevésbé már ismertek a sportág kedvelői számára. Az első szakasz viadala Szekszárd és Ta­mási között zajlik (52 km). Rajt fél ti­zenegykor a Mártírok teréről, cél Ta­másiban a Dám Hotel előtt. Délután fél négykor indul újfent útjára a me­zőny a 109 km-t jelentő korábbi út­vonalon: Tamási-Nagykónyi-Dom- bóvár-Kurd-Kisvejke-Majos- Bonyhád-Szálka-Szekszárd. Hogy mit rejt magába a második nap záró­szakasza, ami tulajdonképpen reg­gel kilenc órakor indul Szekszárdról a Mártírok teréről és a Kálvária tetőn levő cél a végállomás? Nagyon ne­héz terepet, mert már az első 50 kilo­méteren kemény próbatétel előtt lesznek a kerekesek, hiszen egé­szen más „tészta” a 65-ös úton elke­rekezni Högyészig, mint Harcon át Kölesd érintésével. Mire felocsúd­nak, máris újra ott van a hasonlóan nehéz terep. A célig 122 km-t teker­nek a kerékpárosok. Az egyes szakaszok után és az összetett verseny eredményhirdeté­sekor értékes tárgyjutalmak találnak gazdára. A Hungária GP akkor lenne igazi, ha átütő Tolna megyei sikereket is hozna. Nos, az első kategóriában ez felettébb nehéz lesz, hisz a megyei két szakosztályból igazán favoritnak csak a tamásiak válogatottja, Egyedi számit, ő viszont ez idő tájt külföldön versenyez. A szekszárdiak közül Schneider Gábor és Kasza Zoltán jó formát árult el a tamási idénynyitón, mindketten képesek bravúrra, nem várt kellemes meglepetésre. De ettől függetlenül valószínűleg csapatban többre lesznek képesek a szekszár­diak, mint egyéniben. Így volt ez tavaly a Gemenci Nagy­díjon is, amelyen az egyéniben az erős nemzetközi színvonalat képvi­selő külföldiek nagyon rávertek a magyarokra. A mundér becsületét némiképpen a szekszárdiak csapat­helyezése mentette. Ha azt vesszük, hogy a Hungária GP-n nincsenek külföldiek, akkor... BÁLINT GY. Kézilabda Séd Kupa Esős finálé az ózdiak sikerével Hamisítatlan áprilisi arcát mutatta az időjárás a szekszárdi Séd Kupa kézi- labdatoma vasárnapi zárófordulójá­ban. Eső, szél és vizes, csúszós pálya adta a körítést a három helyosztó mér­kőzésnek. Mindez rányomta bélyegét Éppen ezért csak dicsérni lehet a bitu­menes pályán kemény, de végig sportszerű küzdelmet vívó középisko­lás kézilabdázókat Mi tagadás, a hajrá nagy megle­petéssel szolgált, hiszen a szakem­berek egyöntetű véleménye alapján mindenki az Ózd és a Pécs csapatát várta a kupafináléba. Nos, a tavalyi győztes pécsiek nem lehettek része­sei az első hely sorsát eldöntő utolsó felvonásnak, miután a szombat dél­utáni elődöntőben vereséget szen­vedtek Budapest csapatától. A fővá­rosiak a torna során éppen a kupa­védő ellen nyújtották legjobb teljesít­ményüket. A miskolci együttes is mindent elkövetett az Ózd ellen, hogy újabb meglepetésről adhas­sunk hírt, ám az ózdi legénység ha három góllal is, de jobbnak bizo­nyult. Miután a Szekszárd tízgólos vereséget mért a Gyünkre, így a há­zigazdák csapata vasárnap az 5-6. helyért játszhatott. A döntőkben az­tán már izgalommentes mérkőzése­ken a papírforma érvényesült, az esélyesek magabiztos játékkal ka- szirozták be a „kötelező" győzelmet. Az ózdi Bródy Ipari Szakközépiskola csapata pedig megérdemelten sze­rezte meg a tornagyőzelmet: fegyel­mezett, egyenletes teljesítményük­kel, több, egyénileg képzett játéko­sukkal valóban kiemelkedtek a hét­csapatos mezőnyből. Elődöntők Szekszárd-Gyönk 31-21 (18-8). V.: Kerekes, Török. A végig vezető szekszárdiak sportszerű találkozón nyertek. Ld.: Gellérthegyi 9, Borda 5, illetve Tuba 16. A bronzéremért rendezett Pécs-Miskolc találkozón biztosan nyer­tek a mecsekaljaiak. Ózd-Miskolc 15-12 (7-5). V.:Tö- rök, Kerekes. Színvonalas, kemény mérkőzésen a nagyobb rutin dön­tött. Ld.: Burg, Tóth 4-4, illetve Mar­ton, Balázs, Horváth 3-3. Budapest-Pécs 29-23 (14-15). V.: Kincses, Taksonyi. Két ellentétes félidőben nagyszerű küzdelmet vívott a két csapat A kupavédő a hajrára el­fáradt Ld.: Mészáros 16, Demeter 4, il­letve Petrovics 9, Bánhegyi 4. Döntők Az 5-6. helyért: Dombóvár- Szekszárd 11-5 (5-3). V : Taksonyi, Török. A kevesebbet hibázó, a vizes, csúszós talajhoz jobban alkalmaz­kodó dombóváriak rászolgáltak győzelmükre. Ld.: Rieger, Jung 3-3, illetve Borda, Gellérthegyi 2-2. A 3-4. helyért: Pécs-Miskolc 16-4 (7-2). V.: Kerekes, Taksonyi. Mindkét félidőben a pécsiek bizo­nyultak labdabiztosabbnak, gyors indításaikat rendre góllal fejezték be. Ld.: Petrovics 9, illetve Balázs, Hor­váth, Gönczi, Szakmán 1-1. Az 1-2. helyért: ÓzdrBudapest 16-9 (7-3). V.: Török, Kerekes. A szervezett védekezésből gyors tá­madásokat vezető, gólerős támadó­játékot felvonultató ózdiak biztos győzelmét a fővárosiak is megtap­solták. Ld.: Burg, Tóth 5-5, Lakatos 3, illetve Mészáros 6. A VI. Séd Kupa végeredménye: 1. Ózdi Bródy Ipari Szakközépiskola, 2. Budapest, Bordás A. Ipari Szakkö­zépiskola, 3. Pécs, 500-as Szak­munkásképző Intézett, 4. Miskolc, Építőipari Szakközépiskola, 5. Dom­bóvár, Apáczai Szakközépiskola, 6. Szekszárd, 505-ös DSK, 7. Gyönk, gimnázium. A torna gólkirályi címét Petrovics Norbert (Pécs) szerezte meg 48 góllal. A legjobb mezőnyjá­tékosnak Kövy Csaba (Pécs), a leg­jobb kapusnak Gazdag Zsolt (Szek­szárd) bizonyult. A legsportszerűbb csapat különdíját Dombóvár ka^ja. Ljubojevics az élen Barcelonában, a Világ Kupa nemzet­közi sakktorna negyedik fordulójában a szovjet Artur Juszupov ellenfele Ribli Zoltán volt. A parti döntetlennel végző­dött. Hátfőn függőjátszmákat fejeztek be. Ljubojevics megnyerte a második for­dulóban befejezetlenül maradt játsz­máját Beljavszkij ellen, pontosabban Beljavszkij asztalhoz sem ült a folyta­tásra, feladta. Az állás: Ljubojevics 3,5, Juszupov 3, Szalov, Hjartarson, Hübner, Seira- wan 2,5-2,5, Short, Korcsnoj, Szpasszkij, Nogueiras, lllescas 2-2, Beljavszkij, Ribli Zoltán 1,5-1,5, Kasz- parov, NikoliCs 1-1, Vágányán 0,5, Speelman pont nélkül. A NOB és a FIFA tárgyalásai A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség (FIFA) legfelső tisztségviselői tár­gyalásokat folytatnak az 1992-es barcelonai nyári olimpiai játékok lab­darúgótornája körül felmerült vitás kérdésekről. A NOB azt szeretné, ha az 1988-as, szöuli ötkarikás ese­ményhez hasonlóan minden olyan profi játékos részt venne az olimpiai játékokon, aki világbajnoki döntőben még nem lépett pályára, ily módon az olimipai labdarúgótorna színvonalá­nak növelését kívánja biztosítani. A FIFA viszont még korábban úgy dön­tött, hogy a barcelonai eseménytől kezdődően csak 23 éven aluli labda­rúgók vehetnének részt az olimpián. A viták egyre hevesebbek és hétfői hírügynökségi összefoglalók szerint a NOB és a FIFA különleges testületéi már elkezdték az érdekegyeztetést. Várhatóan sor kerül majd Juan Anto­nio Samaranch, a NOB, illetve Joao Havelange, a FIFA elnöke közötti személyes tárgyalásokra is ebben az ügyben. Asztalitenisz világbajnokság Európa legjobbja a magyar női válogatott Minden várakozást felülmúlt a magyar női válogatott dortmundi vb-sze- replése, hiszen a tavalyi EB 6. helyezése után ezúttal mint a vb negyedikje a kontinens legjobb csapata lett. Igaz, ez egy hellyel gyengébb, mint két éve a világbajnokságon, amikor harmadik volt a csapat, de a bronzérmet így is megkapták Bátorfi Csilla és társnői. Hétfő délután a Hongkong elleni, 3. helyet eldöntő találkozón megismétlő­dött a csoportbeli eredmény: a frissebb, erőteljesebb és különösen mozgé­konyabb hongkongiak játszmaveszteség nélkül győztek, s eddigi legna­gyobb vb-sikerüket elérve ők lettek a harmadikok. Sem Bátorfi Csillának, sem Urbán Editnek nem volt orvossága az ázsiaiak ellen, az viszont feltétle­nül elgondolkodtató, hogy az Európa-bajnoki címvédő páros a vb jó rajtja, három győzelem után sorozatban öt (!) vereséget szenvedett.- Elégedett vagyok a nők eredményével, többre nem is igen vágyhattunk volna, mint, hogy Európában a legjobbnak bizonyuljunk - mondta Ormai László szövetségi kapitány. - Most a legfontosabb, hogy játékosaink az egyéni és páros küzdelmekre ne csak kipihenjék magukat, hanem tovább javítsák a formájukat is, hiszen ilyen erős mezőny még nem indult világbaj­nokságon. Nem is egy, de legalább kéttucat esélyes, kiváló játékos áll majd az asztaloknál. Magyarország férfi asztalitenisz válogatottja elismerően szerepelt minden idők legnagyobb világbajnokságán, s hetven csapat közül a figyelemre mél­tó tizedik helyet szerezte meg. Ugyanúgy végzett tehát, mint két éve Új-Delhi­ben. Az erős angol csapat elleni keddi mérkőzésen viszont nem sikerült győznie, s igy előbbre lépnie a kilencedik helyre. Labdarúgó NB II. Vereség a sereghajtó otthonában M Kér. Tm-Szetezárd 4-1 (2-0) Hévízi út, 600 néző. V.: Volensz- ki. III. Kér. TTVE: Erdélyi - Szűcs, Márton, György, Kovács J. - Szabó I., Lukács, Tóth II. - Muraközi (Kár­páti a 76. percben), Árky, Pitini (Tö­rök a 87. percben. Edző: Vincze Géza. Szekszárdi Dózsa: Hujber - Nagyfalusi, Kalmár, Kasza (Fórizs a szünetben), Varga L. - Szabó L, Gracza, Horváth, Boros - Pilisi, Je- lusics (Bóka a 84. percben). Edző: Teszler Vendel. Gyors góllal kez­dett az óbudai csapat: a 2. perc­ben Varga L. felszabadító rúgása Mauraközit találta el, a róla lepatta­nó labda a középen robogó Árky elé perdült, aki a kifutó Hujber mel­lett 15 méterről a bal sarokba lőtte. 1 -0. Az 5. percben Horváthtól ka­pott jó átadást a kiugró Boros, aki futtából, 14 méterről a léc fölé lőtt. A 14. percben Lukács indította kö­zépen Tóth ll-őt, aki két csel után Kalmártól szorongatva a felső ka­pufát találta el. A 32. percben Már­ton végzett el szabadrúgást a 16- os magasságából, élesen belőtt labdája a menteni akaró Kalmár lá­báról Hujber kapujába vágódott. Öngól! 2-0. Szünet után a 48. percben Nagyfalusit buktatták a védők-Er- délyi kapujától 18 méterre. A megí­télt szabadrúgásból Horváth a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 2-1. A 60. percben Horváth 25 mé­teres nagy erejű szabadrúgása a sorfalról Fórizs elé perdült, de a csatár óriási helyzetben, 8 méter­ről lövés helyett cselezésre vállal­kozott, az önfeláldozó védők men­tettek előle. Öt perccel később Márton 28 méteres szabadrúgása a felső lécen csattant. A 68. perc­ben Nagyfalusi tért ölelő partdobá­sa után Jelusics elvetődve, 6 mé­terről a jobb oldali kapufa mellé vágta a labdát. A 73. percben má­sodszor jutott át a felezővonalon a hazai gárda, amikor Muraközi elől szögletre szereltek a dózsás vé­dők. Pitini ívelte be a labdát, Ko­vács J. közelről a hálóba sodorta. 3-1. Egy perc múlva ismét Pitini ívelt be szögletet a jobb oldalról, a szekszárdi védők röviden mentet­tek, Tóth II. 18 méterről kapásból lőtt, a labda Varga L. lábán irányt változtatva vágódott a kapu köze­pébe. 4-1. A hátralévő játékrész­ben a Dózsa igyekezett szépíteni, de csak a kapu elé tudta szorítani ellenfelét, gólhelyzete nem akadt. Az utolsó helyezett csapat ottho­nában lejátszott találkozón a kerü­letiek nagy elszántsággal kezdtek és gyors góllal vezetést is szerez­tek. Ez sokkolta a lila-fehéreket, de 10 perc után átvették az irányítást, mezőnyfölényt harcoltak ki. A be­kapott öngól viszont már szemláto­mást eldöntötte a találkozó sorsát. A második félidőben a szekszár­diak sokkal aktívabban kezdtek, hamar szépítettek, sőt, Fórizs egyenlítési lehetőséget puskázott el. A hajrában két pontrúgást köve­tően végleg bebiztosította győzel­mét a sereghajtó. Hiába harcolt ki meddő mezőnyfölényt a Dózsa, az óbudaiak minden helyzetüket ki­használva megszerezték tavaszi első hárompontos győzelmüket. Jók: Szűcs, Márton, Kovács j., Lu­kács, Árky, illetve Nagyfalusi, Gracza, Horváth. Az NB II. Nyugati csoportjának további eredményei: Dorog-Mo- hács 1-1 (11-esekkel 4-5), Sop- ron-Rákóczi FC 2-0, Kom­ló-Oroszlány 1 -0, Keszthely- Csurgó 0-0 (11-esekkel 10-9), BVSC-Csepel 0-1, Nagykani- zsa-Bp. Volán 3-0, ESMTK-Tapol- ca 3-3 (11-esekkel 7-6). NB II. Nyugati csoport 1. Nagykanizsa 20 11 4­5 37-22 41 2. Csepel 20 11 2 2 5 35-21 39 3. BVSC 20 9 3 4 4 22-20 37 4. Oroszlány 20 8 5 3 4 23-22 37 5. Komló 20 7 6 3 4 26-18 36 6. Bp. Volán 20 9 3 1 7 30-24 34 7. Keszthely 20 8 5­7 19-16 34 8. Szekszárd 20 7 3 2 8 23-29 29 9. Rákóczi FC 20 7 2 2 9 26-21 27 10. Mohács 20 6 1 7 6 19-18 27 11. Dorog 20 5 3 6 6 24-28 27 12. Sopron 20 5 4 2 9 20-29 25 13. Tapolca 20 5 2 5 8 19-21 24 14. ESMTK 20 4 3 4 9 25-35 22 15. Csurgó 20 5 1 5 9 18-31 22 16. III. Kér. TTVE 20 5 1 2 12 21-32 19 KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Nótacsokor. 9.33: Fú­vószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 10.05: Gábor Miklós rádiós szerepeiből. Vissza az úton. Dylan Thomas rádiójátéka. 10.40: Theo Adam operafelvételeiből. 11.10: Filmzene. 11.29: Fejezetek Erdély történetéből. 12.45: Törvény- könyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25; Operaslágerek. 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. 16.20: Miska bácsi levelesládája. 17.00: Vizsgá­latok nyomában. 17.30: Hagyományápolók. 19.15: Aranyidő. Krúdy Gyula regénye. 20.25: A külpolitikai rovat műsora. 20.55: Daljátékokból. 22.30: Az egészség világa - a világ egészsége. 22.45: A Rádió lemezalbuma. 23.48: Fúvósmű­vek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.05- 12.00: Napközben. 12.10: A Hetedik Kontinens együttes új lemezéről. 12.30: Radics József népi zenekara játszik. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Nemcsak zene. 15.05: Zenerulett. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Heavy metal magazin. 19.55: Al­bumajánlat. 21.05: Mozaik. 22.00: Népszerű dallamok - esti hangverseny. 23.25: Zenélő filmkockák. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Barokk muzsika. 9.44: Évszázadok zenekari muzsikája. 10.35: Zengjen a muzsika! 11 TO: Kodály-kórusművek. 11.31: Zenetörténeti értéktár.12.23: Massenet operáiból. 13.05: Szonda. 13.35: Ketten együtt harmincévesek. Irodalmi összeállítás kamaszokról. 14.05: Ka­marazene fúvós hangszerekkel. 14.25: Magnó­sok, figyelem! 15.05: Labirintus. 15.20: Zenekari muzsika. 16.10: Füsi József emlékezete. 16.30: A Magyar Rádió Muszorgszkij-ciklusa. Leányké­rés. Négyfelvonásos vígopera. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Mesterségünk címere. 19.35: Zenekari muzsika. 21.05: Külföldi tudósoké a szó. 21.20: Mi újság a régi zene világában? 21.57: Rádió­színház. Amerikai bölény. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-dunántú- lon. (Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli kró­nika. - Lapszemle. -Útinform.-Tegnap történt.- 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle. - Idő­járás. - Ügyeletek jelentik. - Útinform. - Dél-du­nántúli krónika. - Sporthírek. - Programaján­lat.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétor.na nyugdíja­soknak. 9.10: Camille. Francia, szöveg nélküli kisfilm. 9.35: Nyár egy napban. Amerikai rövid­játékfilm. 10.05: Képújság. 16.55: Hírek. 17.00: Déli videoújság. 17.10: Správy - Hírek szlovák nyelven. 17.15: „Türelöm 17.30: Reklám. 17.35: Tájak, városok, emberek. Sziget az óceánban. 18.05: Műsorajánlat. 18.15: „...ne múljon el a ma­gyar lélekben az anyanyelv csengése...” 50 éves a Magyarok Világszövetsége. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Müsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Papírsárkány. Francia té­véfilmsorozat. IV/2. rész: Lengyel kirándulás. 21.05: Reklám. 21.10: Új Nyitott Könyv. Czakó Gábor: Luca néni feltámadása. 22.10: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Ipper Pállal 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám- Riportok - Időjárásjelentés - Zene - Tévétor­na. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Te­lesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.47: TV219.00: Sodródók. NSZK tévéfilm. 20.34: TV2 Benne: Szép magyar tánc. 21.00: Híradó 2.21.20: TV2 Benne: Időjárásjelentés. Felkínálom. 22.10: Sal­vador, a bűnöző. Csehszlovák bűnügyi komé­dia. 23.09: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Hírek. 8.25: Tv- naptár. 8.35: A szuper öregasszony - gyermek­műsor. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Mű­sorismertetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.10: Hírek. 15.15: Elmulasztották - Nézzék! 16.00: A sólyom hegygerince - filmsorozat (ism.) 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 16.45: Oktatóműsor. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Gyer­mekműsor. 18.00: Rajzfilm. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 18.30: Dokumentumműsor. 19.10: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: Vérengző játékok - francia játékfilm. 22.35: Tv-napló III. 22.25: Éj­szakai program. 0.55: Hírek. 1.00: A csütörtöki műsor ismertetése. II. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Karlovaci, siseki, gospiói, bjelovari és varazdini regionális program. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sport­szerda: Labdarúgó Európa Kupa. 22.30: Hírek. 22.40: Időjárás. 22.45: A csütörtöki műsor is­mertetése. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üz­leti hirek. 7.45: Hírek. 7.50: Időjárás-jelentés. 8.00: Popzenei összeállítás. 14.30: Európai kite­kintő. 15.30: Negyvenes európai slágerlista. 16.30: Forró drót. Élő telefonos show-műsor. 18.30: Zenei show. 19.30: Hétköznapok a Halál­völgyben. Filmsorozat. 20.00: Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. 21.45: Hirek. 21.55: Labdarúgó-híradó. 22.00: Dempsey és Make­peace. Akció- és kalandfilmsorozat. 22.55: A profik. Akciófilm-sorozat. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hirek. 7.00: Gyermekműsor. 7.05: Dennis. Vígjátéksorozat. 9.30: Skippy. Ka­landfilmsorozat. 10.00: The Lucy Show. Vígjá­téksorozat. 10.30: Európa első számú rock- show-ja. 11.30: Sky-krónika. Magazinműsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozat. 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. 14.00: Képköltemé­nyekkel összekomponált hangszeres zene. 15.00: Változó világ. Filmsorozat. 16.00: Szeret­ni. Filmsorozat. 16.30: Családi ügy. Vígjátékso­rozat. 17.00: Európa első számú rockshow-ja. 18.00: Eurosport - műsorismertetés. 19.00: Eu- rosport. 1.30: Az Arts Channel műsorai. 4.30: Képkölteményekkel összekomponált hangsze­res zene. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A Vörös-tenger titkai. Tv­sorozat. 16.30: Muskétások konyhája. Főzőmű­sor. 17.00: Pihenőidő. Gyermekműsor. 17.30: Számok és betűk. Vetélkedő. 17.55: Hírek - idő­járás. 18.00: B. kisasszony. Játékfilm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Jelenidő. 21.00: A Ca- rabine-dosszié. 21.30: Az emberiség öröksége. 21.55: Közjáték. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjá­rás-jelentés. 22.35: IsmeriÖn Svájcot? Vetélke­dő. 22.40: Francia ajkú kontinensek. 23.40: Ko­molyzene. 0.10: Személyiségek. 1.00: Műsorzá­rás.

Next

/
Thumbnails
Contents