Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-05 / 79. szám
4 KÉPÚJSÁG 1989. április 5. Theszaloniki sétánya, háttérben a Fehér-toronnyal Az utazás szenvedély, mint a dohányzás, az ivás, a kártya és még sorolhatnám. Igaz, sokak szerint költséges, de ha azt vesszük, nem kerül többe, mintha valaki elszívja a napi adag cigarettáját és megissza.a két üveg sörét. A különbség csak az, hogy az előbbi nem éppen egészséges, míg az utazás hasznos. Igaz, a pénzt össze kell rá gyűjteni... Napjainkban óriási a választási lehetőség, bár a jelek szerint csökkennek a „bevásárló” túrák. Társas utasként viszont könnyen el lehet jutni Európa bármely országába, sőt, akár Afrikába vagy az Egyesült Államokba is. Most azonban maradjunk hazánkhoz viszonylag közel, ismerkedjünk Görögországgal. Gépkocsival könnyel elérhető, hisz akár egy nap alatt már Theszalonikiben lehetünk. Akik tiz-tizenöt éve utaztak ide - Jugoszlávián át - ma kellemes, egyben kellemetlen meglepetés éri őket. A régi, elavult telített út helyett modern autópályán lehet száguldani az út nagy részén. Igaz, ezért fizetni kell és az utóbbi a kellemetlen. Persze, ha kiszámoljuk, hogy mennyit takarítunk meg időben és benzinben, kiderül, hogy megéri. A görög határon az ügyintézés rendkívül gyors, külön tolmács áll rendelkezésre, a katonaság, illetve a vámosok részére. Igaz, magyarul nem tud, de további tíz nyelvet beszél. Akinek éppen nincs jó, netán részletes térképe, nyugodtan kérhet a határon, készséggel és díjtalanul adnak. Aztán elindulhatunk „lefelé,” hisz minden turistának úti célja Athén, Olimpia, Korinthosz, Delphi, hogy a többit ne soroljam. Theszaloniki az ország második legnagyobb városa. Könnyű kijutni a tengerpartra, az egyik látványos nevezetességhez, a Fehér-toronyhoz, melynek szomorú emléke van: a török uralom idején itt tartották fogva a janicsárokat és közülük sokat a falánál végeztek ki. Vagy száz éve fehérre meszelték, hogy így feledtessék a múltat... A toronytól nyugatra gyönyörű üzletsorok, kirakatok zsúfolásig telve ízléses és olcsó ajándéktárgyakkal. Többször meggyőződhettem, itt olcsóbban lehet a legtöbb dolgot megvásárolni, mint délen, netán Athénban. Akit a múzeum érdekel, azt is megtalálja köny- nyen, a toronytól pár száz méterre van. Aki a déli órákban érkezik, ne lepődjön meg, az utcák üresek, délután kezdődik az élet, amikor csökken a hőség. Ekkor megtelnek az utcák, a szórakozóhelyek és csak éjfél után kezdenek elcsendesedni. Búcsúzzunk Theszalonikitől, induljunk délre. A főváros, Athén közel ötszáz kilométer. A távolság nagynaktűnik, de megbocsáthatatlan könnyelműség lenne ezt egyszerre megtenni. Theszaloniki után nem sokkal meglepetés éri az utast, az úthasználatért fizetni kell. De mindjárt tegyük hozzá, ez az összeg minimális, különösen ha a francia, netán az olasz úthasználati díjhoz viszonyítjuk. Aztán még egy dolog. A magyar turistának nagyon furcsa a háromsávos út. A középső sáv záróvonallal van jelölve (gondolkodtam rajta, de nem tudtam megfejteni az okát), igy mindig a jobb oldali sávban kell haladni és a középső sávban történik az előzés, de tíz-húsz kilométer után meg lehet szokni. Talán egyórás utazás után már sok az út szélén a kemping, a hotel, a motel csalogató reklámja. Aztán feltűnik a csodálatos Olimposz-hegység, a 2000 méter magas csúcsaival, azokon még nyáron is hóval. Érdemes ezen a tájon legalább egy napot eltölteni egy kempingben, melyet felszereltek mindennel, ami a vendég kényelmét szolgálja. Különben az összes görög szálláshelyre a jó felszereltség a jellemző. Számozott helyek füves területtel, vízcsappal, külön autómosóhely, büfé, főzőhely, mini supermarket, ragyogó tiszta mosdók, zuhanyozók meleg'vízzel. A tengerparton napernyők és még sorolhatnám tovább, de minek. Joggal kérdezi az olvasó, mindez mennyibe kerül. Nem kell megijedni, talán még olcsóbb, mint a mi Balatonunk.- folytatjuk - kas Mözsi Szabó István festményei között Örök visszatérés- évszakok Tárlat a dunaföldvári vármúzeumban A műtárlat szépségeit végigélvezni maga is művészet. Ehhez természetesen készültségre van szükség. Ha birtokában vagyunk a leszükségesebb két eszköznek: a jó szemnek és a jó szívnek, nyomról nyomra meghódíthatjuk a művészet tartományait, a szobrász, a festő birodalmát, erényeit, hibáit. Ez a birodalom rendkívül nagy: számtalan adományt kaphatunk. A festés módja, a festő felfogása, érzései gazdagon váltakoznak benne, új és meglepő életet adnak a legrégebbi tárgyaknak. Keresnünk kell a festői elemekben: a rajzvonalakban, foltokban, a színek jelenlétében azokat, melyek sajátos hangként szólnak az előadásban. A mai napig - az emberek többsége - irodalmi elemeket keres egy-egy festményen. Egyszerűbbnek tűnik annak befogadása. Itt a dunaföldvári tárlaton egyetlen kérdést járjunk körül: mit jelent Mözsi Szabó István művészetében, életében az évszakok változása? Döntően befolyásolja egy ember munkáját, hogy mi módon fogadja magába a tavasz, a nyár, az ősz, a tél élményeit. A kérdésre választ keresve, Bogyiszló- ra mentem, ahol a műtermes családi ház előtti holt Duna-ág partján - Mözsi Szabó István otthonának kertjében - beszélgethettem belső világának titkairól. Nem lehet véletlen, hogy ő maga már ifjú korában is az őszt szerétté jobban a tavasznál. Nem mintha az elmúlás gondolata állt volna közelebb, de a természet színgazdagsága vonzotta a festő lelkét. Akkor, amikor - és itt idézem szavait - „lombhullatott fákkal kopaszodott közénk az ősz, már nem is tél, hanem a ta- vaszvárást jelentette számomra”. így folynak egybe, lesznek teljessé az évek és így hozzák el az újjászületés, feltámadás reményét újra, meg újra. Mindezeket összegezve így fogalmazott Mözsi Szabó István: örök visszatérés. Amit nem lehet ideológiákkal, eszmékkel plántálni az emberbe. A természet igazolja ezt évről évre. Ez hitet, erőt adhat. Hinni kell ebben a körforgásban, a meg nem hálásban, az örök életben. Évszakokat ábrázol Mözsi Szabó István akkor, amikor gyermeket fest a betlehemi örömüzenet hírnökeiként. Valamennyiünkben megvan ez a küldetés, mindannyian elindulunk útjainkon, de vajon sikerül-e megőrizni azt a tisztaságot, mellyel első lépéseinket megtettük. Nos e tisztaság kifejezésének festői módszere, hogy fehér téli tájba helyezi főszereplőit. Az előbbi mondatból két szót - fehér és táj - kiragadva egy másik képhez és évszakhoz jutunk. Ez a nyár. Jól ismerjük Mözsi Szabó István festményét: a bivalyost. Szín és környezet. Nincs a táj a képen konkrétan megjelenítve. A szín melegéből viszont érezhetjük az évszak hőmérsékletét. Tudjuk, Tiogy honfoglaló eleink hozták magukkal a bivalyokat a Kárpátok közé, szűkebb tágabb hazánk területére. Azt is tudjuk, hogy e jószágot nem a gyors mozgása miatt tenyésztették, szaporították, de a semmivel nem pótolható „lágy, fehér Isten" a bivalytej miatt volt áldott. így állított emléket nem csupán a jószágnak és pásztorának, hanem a magyaroknak is. Emlék állítás, hagyományápolás, őrzés és folytatható a szavak sora, melyek a Vigyázó tornyok ciklusban tükröződnek. Első pillantásra fehér falu templomok sorjáznak képről képre. A festmények színvilágában rokonságot érezhetünk - amit Mözsi Szabó István vall is - a székely festékes színeivel, a vörössel, sárgával, kékkel, amihez még fehéret és zöldet párolnak. A Vigyázó tornyok abból az ősi hiedelemből foganva születnek, amiben az egykori barlangrajzok. „Ha megfestem ezeket, úgy érzem, megmentem valamennyit” - ebből merít a festő Mözsi Szabó István, amikor nem a magyarkodás szándékával formálja képpé az erdélyi templomokat. Mözsi Szabó István élete is más évszakba lépett. Talán nem sértés, ha kimondom: az ősz küszöbén áll. A műteremben a festőállványokon új képek vannak, még befejezésre várnak. A grafikus eszközök, metszőkések is munkára készen a tervekhez sorakoznk. Azt igazolják ezek, hogy évtizedek megpróbáltatásai, szúrások és gáncsoskodások hárítása, leküzdése után is képes volt - Mözsi Szabó István - a természet rendje szerint újra és újra megújulni, erőt meríteni és hűséggel, friss szellemmel tükrözni az őt körülvevő valóságot. A dunaföldvári vármúzeumban május 1-jéig látható alkotások erősítsék bennünk a minden tavaszok várásának hitét. DECSI KISS JÁNOS Zoltán Erika A magyar popéletben szokatlan, sőt példátlan gyorsasággal robbant az élvonalba. Első nyilvános fellépése az 1986- os Interpop Fesztiválon volt, és 1988-ban már a TV és az Esti Hírlap közös szavazásán az „Év énekesnője" lett. A sikernek előre nem lehet, utólag viszont könnyű ideológiát találni, ezért inkább csak tényszerűen szeretnénk néhány szempontot felsorolni. Erika, ha a háttérben is, de régóta céltudatosan készült az énekesnői pályára. Új jelenség hazánkban. Az éneklés, a tánc, a színpad foglalja le minden idejét, valamint a levelezés, más nem foglalkoztatja. Szerencsésnek mondható találkozása a . Pásztor-Jakab-Hatvani szerzőcsoporttal, akik kezdettől fogva tudatosan menedzselik. Kapcsolatuk harmonikus. Két év - két nagylemez. A „Szerelemre születtem” című első albumából 1989 végéig több mint 210000 darabot vásároltak, második nagylemeze, a „Túl szexi?” öt és fél hónap alatt 150000 példányban kelt el. Közben Ausztriában is megjelent egy nagy- valamint két kislemeze. A „Madonna” című szerepelt az osztrák Ö3 rádiós sikerlistán. 1988. nyarán Svédországban szerepelt, 1989. februárban Spanyolországban koncertezett. Harmadik nagylemeze nyáron jelenik meg. Vad kacsavad ászát Nem kiforrott mű Alekszandr Vampilov drámája, viszont minden mozzanatán érezni a határozott tehetséget, s talán egy Bulgakov méretű drámaíró válhatott volna belőle, ha egy buta véletlen folytán nem kellett volna fiatalon meghalnia. Drámája, amit nálunk 1970-ben mutattak be, a rossz közérzet tragédiája, s arról szól, hogy a szűkös viszonyok, a környezet kilátástalansága hogyan sodorja a kiúttalanságba hőseit, akik talán valóban tehetségesek, de arra sem nyílik alkalmuk, hogy ebből valamit is megmutassanak. Vampilov ifjú hőse, Zilov hosszú várakozás után, főnöke közreműködésével lakást kap, s albérleti hányattatások után biztos mederben folyhatnék végre élete. De a lakás felett a főnöki kegy árnyéka borong, s környezetében fel sem merül, hogy a lakás alapvető követelmény, mert a többiek is csak a magasabb pártfogóban reménykedhetnek. S már késő is, amikor Zilovnak végre valami esélye lenne arra, hogy élni kezdjen, kiégett, cinikus ember, felelőtlenül bolyong az élet lehetőségei között, iszik, mert reménytelennek lát mindent, közben azért is reménytelen minden, mert iszik. Riasztó körfogás, úgy érzi, legjobb lenne véget vetni mindennek, körülményes előkészületeket tesz, hogy fejbe lőjje magát, de mint Csehov Ványa bácsija, belátja, hogy a fegyver sem jelent megoldást. Hát akkor mi marad? Éljünk úgy, ahogy lehet, s másnap reggel ő is elindul társaival vadkacsavadászatra, bár valamennyien tudják, hogy ezzel legföljebb elodázzák a feleletet. A darabban nem esik szó politikáról, arról az időszakról sem, amit ma a brezsnyevi pangás éveinek nevezünk, de ez a vodkába, alkalmi látszat-örömökbe menekülő társaság jól tudja, hogy valamit elmulasztott vagy még arra sem volt lehetősége, hogy kimaradjon valamiből. Élnek, ahogy lehet, hangoskodással csitítják lelkiismeretüket s már csak abban reménykednek, hogy holnap jó idő lesz és semmi nem zavarja meg a vadászatot. A tévéváltozatot a rendező Havas Péter készítette, s bár nincs alkalmunk egybevetni az eredetivel, a film nem téveszti el a hatást, valóban egy állapot tükrévé tud válni. Talán helyenként túl hangos, ami elsősorban Máté Gáborra vonatkozik, úgy éreztük, a kevésbé teatrális beállítás hatásosabb lehetne. Mert ezek a fiatalok nem szerepet játszanak, maga az élet vált szereppé számukra, s lázadásuk végső soron nem is lázadás, inkább egyezkedés sorssal, lehetőségekkel. A tragédia a lelkek mélyén zajlik, épp úgy, mint Csehov darabjaiban. Alekszandr Vampilov nagyon fiatalon halt meg, tragikus módon, a Bajkál-tóba fulladt. Drámája sokkal több, mint a kezdő író kísérlete, érett, végiggondolt alkotás, határozott jellemábrázolással. Kiforratlanságára inkább az utal, hogy nem merít ki minden lehetőséget, ami a témában van, de így is több, mint kordokumentum, s jól tette Havas Péter, hogy filmet készített belőle. Cs. L. Igen, az emberben valahol önmagával beszélget az Isten. Miért ne? Bizony fájjon, ami fáj, és legyen öröm, ami öröm. Oláh Zoltán most megjelent könyve ígéret: Egy fiatal költő, a fiatal EMBER önmagát és a többieket felsegítő, bár könnyben és vérben megszült, de csodát követelő tiszta álomjárás - gyönyörű álom itt minden vers. A „szubsztancia” mutatja vére önmagát. Vajon miből fakad? „Arcodon némaság / függönye fénylik, / szemedben a lepréselt idő / megkövült virága ragyog.”... E fiatal költő almafája valódi almát terem. A csoda: a gyümölcsöt megérteit almafa, a vers: a gyümölcs, amellyel szellemünk is tovább táplálhatja önmagát, az emberséget megtartó tápanyag, az önmagukhoz húzó erő. Oláhnak sikerült eljutnia arra a pontra, hová csakis igaz gondolat juthat el, hol egy pillanatra talán még a tudás is elpirul, hiszen az ösz- szefolyt határok fölött egy új, egy mások Nap lobban, és friss sugaraival bearanyozza a bolygó emberi arcot. „Harmat-széken töpreng az idő / Talán, egyszer majd / mi is megszületünk”. így búcsúzik, és már készül az új életre a költő. ízlelgetem ezeket az írásokat: Széllel, ha meghalok / megtalálsz szélcsendben, már elhervad hangom / virágnál is szebben.- Vajon a Borges-i magány, Rilke párduca, a mesterek: Nagy László, ütassy és itt mozdul? Lehet. Ám a szépség dicsérete ez a könyv, az ember dicsérete. (Kódex Kisszövetkezet 1989.) SZARKA JÓZSEF Barangolás Hellas földjén I. Könw Almafa mely almát terem
