Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
6 - TOLNATÁJ 1989. április 22. Szűcs László János: Hársfaízű nász Könnyedén zuhantak alá az álmok politikától és sértéstől volt mentes az ébredés a kéjes reggeli borotválkozáskor gordonkanők kvintettje zenélt (Mindketten akartuk a mindenséget, közben egyikünk csontig égett. Köznapi álarc mögé bújtunk, aranyvérünk megszilárdult. És kiszenvedtünk mint egy fejetlen álom, egy édes, hajnali, hársfaízű nászon.) könnyedén zuhannak majd alá az álmok - a főideológus szerint - sértéstől és politikától lesz mentes minden ébredés különben pedig - egyengordonkanők kvintettje zenél minden reggeli borotválkozáskor (A szerző rajza) Selyemből véletlenek Hübner Aranka texti/varázsai Hübner Aranka úgy kötődött a selyemhez, mint festőművész a vászonhoz, szobrász a kőhöz. A kiválasztott, szinte az egyetlen anyag volt számára, amelynek segítségével fogalmazta közlendőit. A textilművész Hübner Aranka soha nem tagadta meg textiles voltát, eredeti kötődését, bármerről is fújtak a szelek, gyűrűztek a divatok. Selyem, tisztaselyem, hernyóselyem... A selyemhernyó gubójáról letekert leheletfinom szál szövete. Könnyű, vékony, érintésre mozdul. Érzékeny, nehezen kezelhető. Csak nagyon „tanult” kéz tud vele bánni. A festék elfut rajta gyakran, a formálás elől eltebben. Ezek a meghatározó tulajdonságai. Hübner Aranka mégis meg tudta festeni. Mégis formázni tudott belőle. Hübner Aranka az Iparművészeti Főiskolát nyomottanyag-tervezöként végezte el. Volt gyári tervező, de a fantáziabénitó és többnyire céltalan tevékenység - a tervező alárendelt szerepe, a külföldi minták másolása - távozásra kényszerí- tette. Aztán az Idea Iparművészeti Vállalatnál tervezett kisszériás ágyneműt, asztalneműt, kendőt, méterárut. Főleg pamutra, ritkán selyemre. De a kenyérkereső foglalkozást soha nem keverte a műtermivel. És nem csupán az anyag miatt. A nyomottanyag-tervező mindig sokszorosít, az ő monotipiái csak egyetlen példányban készültek. Módszerének lényege mindig az volt, hogy a selyem elfutó festését, ellebbenő mozdulatát rögzítse. Olyan ez, mint megállítani a folyót, térdre kényszeríteni a szelet. Neki sikerült. A kezdet a selyemfestésé: az elcseppenő festék kapott itt bravúrosan öröklétet. Ennél érzékletesebben nem is ábrázolhatta volna a varázsos erdőt, az esőt, kagylók harmonikus rovátkáit, amelyeket a csuszamos tenger lep be, vagy Ikarus ki tudja miből épített szárnyait. Talán legszebb képe a hetvenes évekből Az örökkévalóság kapuja, amelynek éteri, fehér és halványkék végtelen távlata közepére egy szigorú formájú szürke-bar- na-fekete selyemből hajtogatott rész került: a kapu. A meghatározott, a földi, amelyen át ugyan hová jutunk... A hajtogatott selyem a hetvenes években jelenik meg: a Luna I. és II., a Holdfogyatkozás a sugárzóan világos (selyem) és a másik anyag ellentétére épít: a süket-sötét árnyék rákúszik szinte a ragyogó fényesre. De hogy valami további textiles ötlet is érezhető legyen, az árnyék-selyem le- hajlik, s a hold úgy néz ki mögüle, mint színész a függöny mögül. Ez már Hübner humora! És a hajtogatás hamarosan az előre berakott, plisszírozott anyagok, selymek használatát eredményezi. Egy reláció fázisai - ez a címe az 1978-as szombathelyi biennálén szerepelt munkájának. A plisszírozott tisztaselyemből ott, a kiállítás előtt hajtogatta sorrendbe a „fázisokat”. 1989-ben műcsarnoki kiállításán szintén. Tehát egy időbeli esetlegességet, véletlent épített be a munkájába; a mű végtelen számú „fázisa” meghosz- szabbítja a mű megvalósulását, amelynek végleges, állandó formája nincs is, csak véletlen léte. Mi dönti el mégis, hogy a művész milyen anyagból dolgozik? Ha a művészet nem is áru, akkor is: a dolgok megvásá- rolhatósága. Ha nincs kő, festék, vászon, selyem - a szobrász a festő, de a textij^ művész is más anyagot keresr Hübner Aranka így talált rá a lauferre, a textil- gyártásnál alkalmazott „befutó” vászonra, amely a használat során elfestékező- dik, piszkos színűvé válik. Hogy a légiesség mestere mit kezd e koszos-szürkés anyaggal? Befesti, s ezáltal a sötét végtelen űrbéli távlatát nyitja meg, vagy belevágva, a sötét semmibe nyit rajta ajtót, mélységeibe hallgatózva. Az Analízis többrétegű vágások sora; az Angyalföld tizenharmadik kerületi ablakok titkaiba nyílik. Használt Hübnernek, hogy rákényszerült e váltásra a selyemhiány miatt. A tehetséges embereket mindig új utakra késztetik a hiányok s a kötöttségek. Mint ahogyan Hübner egészen új arcát mutatták meg minitextiljei; „vágások” ezek is a maguk nemében, éles, tudatos poénok. Mint például a horgolt gömb, amelyen ott a .világrészek rajza, a teljes földgömb, s amely - mint egy madárgondossággal felépített fészek - kínálja belsejét a védelmet keresőnek. Selyemre festett, selyemből formált műveiről múlt időben írtamé Hübner ma főleg lauferral dolgozik. Elmúltak a véletlen gesztusok harmóniái: a komor valóság nem fért el a selymen. TORDAY ALIZ Szokolay Zoltán: Ámulni még Csonka Hilda minden este két személyre terít a vacsorához. Ciklámenszínű pongyolában foglal helyet az asztalnál és mielőtt az ételhez nyúlna, elégedetten elmosolyodik. Csonka Hilda minden este kinyitja a duplaágyat, két párnát, két paplant helyez a lepedőre. Parányit sóhajtva kattintja le az olvasólámpát, combjai közé gyűri a paplant, csak a konyhában zümmögő hűtőszekrényt hallja. Ma éjjel fél tizenkettőkor azonban megszólal a csengő. Csonka Hilda szívverése fölgyorsul, ijedten keresgéli a lámpa kapcsolóját, kapkodva bújik a pongyolába, óvatosan nyitja résnyire az ajtót. Tóth Tamás. Tíz éve fejezte be a nyolcadik osztályt, aztán Budapestre költözött, az apja után. Szeplős, vézna kiskamasz volt, közepes tanuló. Az anyja itt maradt ugyan a faluban, de ha fiáról faggatták a kocsmában, csak káromkodott. Szótlanul állnak egymással szemben, a tanítónő bizalmatlanul fürkészi volt diákja arcát, Tóth Tamás pedig, mint aki nem készült erre az órára, hátratett kézzel hallgat. Csak nem baltát szorongat, gondolja Csonka Hilda, ám végül mégis erőt vesz magán és beljebb tessékeli a kései látogatót. Épp valami szabadko- zásfélét igyekszik megfogalmazni, miközben az ágyneműt hajtogatja össze, de kis híján a párnák közé szédül az ámulattól. Tóth Tamás kezében huszonöt szál rózsa. Sután nyújtja előre a fiú, s a tanítónő is oly esetlenül mozdul érte, hogy a csokor egy pillanatig szinte kettejük között lebeg a levegőben.- Jaj istenem - suttogja Csonka Hilda, s a konyhába szalad a nagyobbik vázával. Tóth Tamás hallja odabent, hogy lassan csordogál a víz. A tanítónőnek eszébe jut, hogy tavaly karácsony előtt vásárolt két deci kommersz rumot a vegyesboltban, ám süteményt aztán mégse sütött, az üveg tehát föltehetőleg ott rejtőzik valamelyik polcon. Meg is találja, be is viszi, de poharat csak egyet rak az asztalra. A fiú még mindig ott álldogál a szoba közepén, bár a csokrot közben az ágyra tette. - Foglaljon helyet, Tamáska - mondja lassúdan Csonka Hilda -, töltsön magának, amennyi jólesik. - Köszönöm- szólal meg végre a kései vendég és körülményesen a fotelba ereszkedik. Pillantása vissza-visszatér a két párnára. Illendőségből iszom egy kortyot és elmegyek - gondolja. Nem mondhatok neki semmit, mert rosszkor jöttem - gondolja. Lecsavarja az üveg kupakját, önt egy ujjnyi rumot a pohárba. - Köszönöm - düny- nyögi még egyszer és fölhajtja az italt. A tanítónő eddig a rózsákat rendezgette, nem nézett föl, most mégis ő borzong meg, mintha az ő nyelőcsövén futott volna át a rum. - Senkit sem várok, ne jöjjön zavarba - hadarja hirtelen. - Köszönöm- mondja harmadszor Tóth Tamás. Az ébresztőórán eltakarja egymást a két mutató. Tóth Tamás hátradől a fotelban és hallgat. Jobb kezével néha beletúr a hajába, máskor meg az állcsontja mentén simítja végig a borostákat. Csonka Hilda számára mindkét mozdulat ismerősnek tetszik. Ó is kissé kényelmesebben helyezkedik el az ágy szélén, bár két térdét olykor erősen összeszorítja a pongyola alatt. Hunyorogva nézegeti a terítő rojtjait, s mintha álmából rezzenne föl, mikor a fiúból váratlanul ömleni kezd a szó.- Kerek szemekkel, gyerekszemekkel ámulni még, mint valaha. Többre nem emlékszem. Nincs is benne a tankönyvekben, hiába kerestem. Csalás az egész.- Tóth Árpád - vágna közbe a tanítónő, de Tóth Tamás nem hagyja kizökkenteni magát. Kabátja zsebéből egy színes fényképet hajít az asztalra, s már folytatja is.- Tóth Árpád! Tóth Árpád! Hilda néni miatt. Kerek a szeme, nem igaz?! Kerek volt akkor is, amikor levágtam a kötélről. Minden négyéves kisfiú szeme kikerekedik, ha fölakasztják, nem igaz? Néhány pérc múlva mellé fektettem az anyját. Kamionsofőr vagyok, Hollandiából értem haza aznap estére. Nem gondoltam volna, hogy a padláson találom a családomat. A volt családomat. „Sohasem értettük meg egymást, bocsáss meg és éld a magad szabad életét” - ennyit írt búcsúlevél gyanánt nekem a feleségem. „Józsikám, végre csak a Tiéd lehetek” - ez egy másik cédulán volt, de ugyanabban a zsebében. Azóta sem tudom, hogy ki az a Józsi. Minek mindent tudni, nem igaz?! Durván, szinte vádlón pattognak a fiú szavai. Csonka Hilda feszes jéghártyát érez a saját arca helyén. Föláll, nehézkesen megkerüli az asztalt és az elfüggöny- zött ablakhoz vonszolja magát. Tóth Tamás eközben tölt még egy kortyot, kiisz- sza, csupán egy ciklámenszínű foltot lát a barna függyöny előtt, fölpattan a fotelból, kabátját gombolja, szedelözködik. A fénykép az asztalon marad.- Ezért jöttél? - fordul vissza hirtelen a tanítónő, miközben már kapja is két tenyerét az arca elé, mert érzi, hogy reped a hártya, gördülnek lefelé a könnyek. - Nem, nem, nem ezért, ne haragudj, enyhül meg azonnal a fiú, és úgy áll ott, lehajtott fejjel a szoba közepén, akár egy kisgyerek. Észre sem veszik, hogy akaratlanul is tegeződni kezdtek. - Ma vagyok huszonöt éves - mondja kissé szégyenlősen Tóth Tamás. - Azazhogy tegnap voltam - teszi hozzá, mert közben lopva az órájára nézett. Csonka Hilda még mindig a függöny előtt áll, behunyt szemmel, rezzenetlen arccal. Eddig is tudta, mért lepi testét hűvös verejték, s hogy honnan ismerősek a kései vendég tétova mozdulatai, most azonban már félni kezd önmagától. - Miattad váltak el apámék, miattad kezdett inni az anyám - hallja és csodálkozik, mert a mondatok tartalmához gyűlölet illene, de a fiú hangja szinte becéző- vé szelídült. Nem ez a kölyök beszél így, gondolja Csonka Hilda, hanem az egyetlen férfi, aki szeretett. Fölnéz, látja, hogy a vendég távozni készül. Csak három lépés az asztal, csak három nagy korty és elfogy az üvegből a rum. Csak három másodperc még és szétnyílik a ciklámenszínű pongyola.- Nem jövök többé - mondja hajnalban Tóth Tamás. - Vár a feleségem és a kisfiam - teszi hozzá alig hallhatóan. Büszkén gyalogol a buszmegálló felé, mint aki mindenért megfizetett. Csonka Hilda minden este két személyre terít a vacsorához. Kinyitja a dupla ágyat két párnát két paplant helyez a lepedőre. Kerek szemekkel nézi a mennyezetet. / Hübner Aranka műtermében
