Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-20 / 92. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. április 20. A jóra való nevelés Családunk valamennyi tagja rendszeresen látogatja a művelődési központ rendezvényeit és a könyvtárt. A Ház rendezvényeinek sokoldalúsága, a fiatalokkal való mindennapi törődés, ’a jóra való nevelés’ számomra nagyon felemelő, s érdek nélküli emberséget tükröző. A könyvtár adottságaival elégedettek vagyunk, nyelvtanulásban, szakmai ismeretszerzésben, kikapcsolódásban, hétköznapi tevékenységeinkhez - lakásberendezés, kötés, főzés, kézimunka - segítségére volt családunk minden tagjának. Meg kell külön említeni a dolgozók kedvességét, maximális segítőkészségét. Köszönjük. UHLÁR ISTVÁNNÉ Tanácsköztársaság tér A története „Gyerekek állnak sorban az előtér sarkainál: ki szőni, ki korongozni akar: szabad a vásár, mindenki próbálkozhat. Persze nem kerül le a korongról elsőre olyan jópofa kis állatfigura, ami ki van állítva, de majd, egyszer... Zsúfolt a klubterem is (mi lenne, ha még játékok is lennének, mert az első napon még elég szűkös a választék) és zsong a tömeg a büfé előtt. A Kapos együttes muzsikál, közben elered az eső. A szobor végre ismét a művelődési központ előtt magasodik, szelíden és méltósággal túri az apró szemű eső szurkálását és az értetlen megjegyzéseket is. A zenészek tovább muzsikálnak, a nézelődők behúzódnak az épületbe... Alkonyodik, közeledünk az első nap végéhez, a dombóvári művelődési központ története elkezdődött...” (Virág F. Éva és Czakó Sándor: A művelődési központ története elkezdődött - Tolna Megyei Népújság, 1979. április 8., 7.1.) Az idő? Dombóváron fotózta Gottvald Károly Elfogultság nélkül- Minden elfogultság nélkül jelenthetem ki, hogy a dombóvári művelődési házban évek óta követett kulturális munka és egyéb tevékenység bízvást példaképül szolgálhat az országban működő, hasonló funkciókat végző intézmények előtt. (...) Magam a kertbarátkör tagja vagyok, és annak vezetője, Éles Simon munkásságán keresztül figyelem, hogy milyen eredményeket ért el a kertbarátkör az elmúlt évek alatt. Ma, amikor a legfontosabb kérdés az emberiség jövője szempontjából a természetvédelem, éppen ennek a kornak a felvilágosító munkáját tartom a legfontosabbnak. Az intézmény munkájának negatív oldaláról — amely azért biztosan van - én a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudok semmit megemlíteni. SOMOGYVÁRI FERENC Dr. Riesz József u. Kölcsönzési A így figyelemmel kísérhetem a fejlődést az eltelt évtizedek során. Az új Városi Művelődési Központ és Könyvtár felépítése jelentős változást hozott nemcsak a könyvtári tagok, hanem a kívülállók számára is. Nagyon tetszik az is, hogy ha valakinek csak egy újságot támad kedve elolvasni, ezt a nyitva tartási idő alatt bármikor megteheti. Többször volt alkalmam látni azt is, ha valakinek valamilyen szakirányú segítségre volt szüksége, anélkül, hogy könyvtári tag lett volna, a szükséges segítséget mindig megkapta. (...) Ugyancsak minőségi változás a különböző kazetták, hanglemezek kölcsönzési lehetősége, vagy helybeni meghallgatása. Ezt nagyon sokan veszik igénybe, de különösen a gyermekek használják ki a lehetőséget. Talán az író-olvasó találkozók száma csökkent az utóbbi időkben, de ez országos jelenség. A Ház többi szolgáltatása is színvonalas. Rengeteg olyan rendezvény van, amely mindenkit érdekel, gondolok itt a különböző klubokra, szakkörökre. A legújabb szolgáltatás is elnyerte a város lakosságának tetszését, ez a pszichológiai tanácsadás. Amit talán hiányolni lehet, az az, hogy ez évben nem volt bériét a színházi előadásokra. Nagyon sok régi bérletes hiányolja ezt. ERDŐS GÁBOR MÁV-szakoktató Nem elégedett meg- „Jónak, helyesnek ítélem a kialakított stratégiát, mert szakítani tudott a több évtizedes kommersz ’népműveléssel’. Nem elégedett meg a különféle könnyed szórakozási igények egyszerű kielégítésének megszervezésével, hanem igyekezett magukat az igényeket nevelni, fejleszteni. A szabadidő tartalmas eltöltésére rendelkezésre álló lehetőségek (könyv- és hangtár, különféle szakkörök, előadások stb.) színvonalas önművelést biztosítanak az ezeket igénybe vevők számára. A havi programfüzet megszüntetését helytelennek tartom, mert csírája volt egy majdani ’városi újság’ megjelenésének is.” BÜKKÖSDI KÁROLY MÁV-mérnök lehetőség könyvtár tagja 1955 óta vagyok, s Az esemény folytatása „A Dombóvári Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési napokat rendez március 10-25. között, előbb Szakoson, majd Nakon. Az esemény folytatása annak a népművelésünk gyakorlatában még új vállalkozásnak, mely az elmúlt évben nem sokkal a létesítmény kapunyitása után ’Ez a mi munkánk’ címmel kért és kapott is jelentős közfigyelmet. Akkor a dombóváriak művelődési központja a városban dolgozó üzemek munkájáról, dolgozóinak életéről tájékoztatta az érdeklődőket.” (Tolna megyei Népújság 1981. március 9., 16.1.) „E sorok írója változatlanul a gondolati elszegényedés tudomásulvételének ítéli a ’világtojás' különböző variációiból levezetett pik- togramok használatát, de ugyanakkor nem tudja elvitatni a kétségtelen tényt, hogy azok a gyakorlatban - Dombóvárról van szó - beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.” (Ordas Iván: Jel, jelentés és propaganda - Tolna megyei Népújság, 1981. augusztus 13., 8.1.) Becsalogatni sikerült „Örömmel fogadtam a művelődési ház megnyitását. Elsősorban a könyvtár tetszett kezdetben és azóta is. Nagy, jól felszerelt, mind szépirodalmi, mind szakmai tekintetben sokat nyújt. Emlékezetem szerint már kezdetben ’nyitott ház’-ként működött. Az előtér - akkoriban - mindig tele volt asztali focit játszó fiatalokkal. Fel is merült bennem, becsalogatni sikerült őket, de sikerül-e hasznos tevékenységre és olvasásra nevelni őket? Azóta a Ház otthont adott sok hasznos tanfolyamnak, szakkörnek. Véleményem szerint az a leglényegesebb, hogy a vezetőség szakított az egyoldalú humán könyvtári, művelődési házi tevékenységgel, és számtalan hasznos tevékenységre, gyakorlati tennivalók végzésére is segítséget nyújtanak. Itt felismerték, hogy nincs két kultúra, egy ’magas’ humán, és egy természettudományi ’alacsony’. A kultúra egységes, és mindenkinek hasznos, ha ezt az egységes kultúrát kapja.” FERENC ISTVÁN mérnök Dombó Pál u. Megigézett (Folytatás az 1. oldalról.) Vajon jó alkalom-e ilyesféle megigézett, emelkedett torokköszörülésre az a bekövetkezett tény, hogy most már 10 év eltelt azóta, hogy 1979. április 4-én a dombóváriak birtokukba vették a Művelődési Központot és Könyvtárat? Azt az intézményüket, amelyik a város és a városkörnyék lakóinak minden korábbit meghaladó mértékű összefogásával épült - nekik, az ő életük tartalmasabbá, értelmesebbé és boldogabbá tételére... Én azt gondolom, hogy bár emlékekben nagyon is gazdag volt az elmúlt évtized, de nem fölemelendő és nem fölszentelendő pillanat ez az évforduló. Sokféle okból nem az. Legelőször is talán, mert egy ilyen intézménynek igazándiból csak a mindennapjai érdekesek. Azok is leginkább csak a részeseinek. Akinek pedig az elmúlt 10 év során nem volt élményt adó, ünneppé váló hétköznapi találkozása, nem volt vagy nem lett fontos kapcsolata a művelődési otthonnal, annak semmit sem mond, ha itt mi most jólesően a letűnt időre, az avatott percekre visszaemlékezünk. Másfelől pedig mindenki tudja, hogy nem is olyan időket élünk, amikor minden kételkedés nélkül, jószívvel ülhetnénk meg bármiféle ünnepet. Körülöttünk közel s távol egyaránt átértékelődik, újrarendeződik a világ - így ez a mi 10 évünk is legföljebb „az idő rostélyában” való megméretésre tesz bennünket méltóvá, semmi másra nem. Számot adnunk legkivált a jövőért kell; elszámolnunk a lehetőségek és a jövendő feladatok pontosabb megértéséért indokolt. S mert, hogy helyzetünk, a köz- művelődés és a kultúra helyzetének országos megtántorodása következtében is, ma semmivel se-könnyebb, mint indulásunkkor, a hetvenes évek végén, amilyen volt. És persze egy kicsit emlékeznünk is muszáj, hiszen e 10 évnek rajtunk kívül mások voltak a főszereplői - olyan dombóvári emberek, akiket tisztelet és köszönet illet, hogy jelenlétükkel, tevékenységükkel valóban otthonná avatták ezt az épületet. A tíz évre emlékezni tehát - nem ünnep. Napjainkban tanúi vagyunk, hogy a valóságos valóságok és a hivatalos valóságok közelítenek egymáshoz. Esnek viszont örülhetünk ez alkalomból is mégha életünk jó ideig nehézségekkel is lesz teli. A dolgokat végrfe kezdjük valóságos értékükön minősíteni... Tíz évvel ezelőtti elindulásunk éppúgy tele volt kockázatokkal, mint a mostani útkeresésünk. Egy ilyen intézmény, mint a miénk, egyébként sem találhat rá soha az egyszer s mindenkorra üdvözítő, mások által már hitelesített és bejárt útra. Azért nem, mert a tudáshoz, a művelődéshez és a műveltséghez mindig, mindenkinek csakis személyes és egyéni lehet az odatalálása. Akkor is, ha ezt legsikeresebben másokkal együtt, csoportosan vagy közösségben lehet bejárni. És persze nem tudjuk elkerülni ezúttal sem az ilyenkor szokásos vallomástételt: számunkra - ahogy magunk között nevezzük a Házban dolgozók számára - a legnagyobb élmény a mögöttünk álló évtizedben az volt, hogy rengeteget tanulhattunk a munkavégzés során. Legfőbb „tudományunkat” sajátíthattuk el azoktól, akik rendszeres használói lettek ennek a Háznak. Megtanulhattuk azt, hogy először mindig önmagunkat kell alkalmassá tenni arra, hogy mások törekvéseihez segítséget tudjunk adni; megértettük azt, hogy emberek számára könnyedén kikerülhető az a művelődési ház, amelyikben nem az ő szükségleteik és érdekeik szerint való tevékenységet kínálnak nekik; megtapasztaltuk azt, hogy felnőtt korában mindenki a legkönnyebben onnan indul el a tudás és műveltség egy újabb fokára, ameddig előzőleg már eljutott. Mi mindezt itt tanultuk meg Dombóváron az elmúlt 10 évben, azoktól az emberektől, magánszemélyektől, családoktól és munkahelyi kollektíváktól, akikkel sikerült érvényes és hiteles kapcsolatba kerülnünk. És persze mindeközben itt vált tapasztalatokon edződött meggyőződésünkké az is, hogy nem hatóságokon és nem hivatali irodákban dől vagy dönthető el soha, hogy a helyi társadalomban mi és milyen módon válik az élet minőségévé, azaz eleven kultúrává. A legfontosabb kultúra, a mindennapi és az emelkedet- tebb is, az, ami az embereké, amelynek ők maguk a teremtői, a hordozói, a közvetítői és a haszonélvezői is. A kultúra minden más elemének csak ehhez képest van valamilyen esélye. Vagyis az eltelt 10 évre visszatekintve sem tudunk mást mondani: köszönetünk és hálánk azoknak a dombóvári és városkörnyéki embereknek, akikkel közösen megkísérelhettünk elvégezni valamit, amit egyetértve fontosnak gondoltunk. Köszönetünk azoknak, akik bíztak bennünk annyira, hogy ránkbízták annak a feladatnak egy részét, amellyel ők maguk szeretnék elérni a tudásnak és a műveltségnek egy, a kor által is megkövetelt nagyobb mennyiségét és fejlettebb minőségét Külön is hálával és őszinte elismeréssel köszönjük meg az együttműködést az itt most hely hiányában fel nem sorolható százaknak, akik a kezdetektől velünk tartanak: és az ugyancsak egyfolytában munkatársunkként működő kiscsoportvezetőknek:. Mészáros Józsefnek, Fenyvesi Bélának, Kovácsné Lébényi Klárának, Ughy Kálmánnak, Éles Simonnak, Zádori Józsefnének, Tieger Ká- rolynénak és dr. Szőke Sándornak. Előretekintve pedig azt vállalhatjuk: erőfeszítéseket teszünk, hogy - miközben az állampolgárok, az egyének és a családok, kollektívák helyzete is egyre nehezedik, és ez alól mi magunk se vagyunk kivételek - a jövőben a súlyosodó hétköznapok terheinek lehetséges átvállalásában igyekszünk partnere lenni mindenkinek. Szeretnénk elérni, hogy immáron tinédzserkorba fordult művelődési otthonunk, minden dombóvári ember számára a támasztás megbízható segítséget is jelentő SZOMSZÉD HÁZ lehessen. E jövendő feladatokat szemlélve úgy látjuk, hogy nagyobb erőinkkel a megélhetési törekvések esélyeit kell segítenünk és fejlesztenünk. Nagyobb, differenciáltabb, nemcsak művelődési, hanem annál jóval szélesebb tartalmú, egyre inkább szociális és átfogó, általános segítségre mind többeknek lesz szüksége - most erre való alkalmassá levésünk válik érzékelhető korparanccsá. Ismét csak a helyzetből, az itt élő, lakó és dolgozó emberek életéből és viszonyaiból következő feladatok ellátására kell megtalálnunk egymást az előttünk álló években. DR. BÁLI PAP FERENC igazgató
