Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
II. évfolyam, 13. szám 1989. április 15. Másodosztály, személyvonat- Felsőnyék (Folytatás az 1. oldalról) „A napnak ha kibúvik már melege van, hegynek visz utam: a tavasz didereg még, rejtekezik, de fölverjük tavaszi lugasait, s megyünk, szaladunk völgynek le, megint föl.” Szabó Lőrinc, a miskolci költő errefelé nem járhatott, nem is járt, de a szép magyar tájat senki hívebben nemigen Írhatta le. S olyan igaz magyar ember is kevesebb található, mint V. Szabó Józsi bácsi, aki évekig érlelte fehérborát csak azért, hogyha átadják az utat Felsőnyék, és a világot, az innen kiutat jelentő Szabadhidvég között, a hordó bort mikádó- ban és báránybőr süvegben méltóságtelje- ■ sen átguríthassa a megyehatárt jelző, ünnepi nemzetiszín szalag alatt, Felsőnyék felől a siófoki és a székesfehérvári Nyéki útfélé. V. Szabó Józsi bácsit keressük. De hiába, nem találjuk, már meghalt, eltemették. Nyugodjék békében. De vajon mit érezhetett, mit gondolhatott akkor, abban az órában, mikor ő, csakis ő volt a főszereplő? Soha, soha nem tudjuk meg már. A falu csöndes és nyugodt, békés és néma. Az idős ember is csendben áll mögöttünk, s hallgatja a fényképezőgép halk csattanását. Gyönyörű szép, de már szinte teljesen szét- omlott házat fényképezünk. Az ablak üvegét recésre koptatta az idő, s talán a környékbeli kamaszok csúzlija. Bekukucskálunk: odabenn fonott sváb székek, szúette komód, oldalra csúszott, szétbomlott és penészes gyékénykosár. Tojást, kruplit, hagymát tarthattak ebben valaha, valamikor egy régi háztartásban, amikor még élt a ház. Az ember, aki munkásruhát, gumicsizmát, micisapkát visel, s kezében kapával éppen valahová igyekszik, eligazít. Ez a ház a faluban a Vörösmarty-utódok öröksége, nem tudni, eladó-e vagy sem, de ha érdekel a dolog, pár házzal odébb megtudhatjuk az örökösöktől, akik nem biztos, hogy éppen otthon is tartózkodnak. A ház egyébként odavan. Az udvaron csípős csalán verdesi harisnyás lábam, hátul a kőrisfák nyurgulnak ki az omlott füstös konyhából, a melléképületekből, s a fehér ház falán a szőlőtelepítés dokumentumai: 1966 és 1968 között mennyi dróttekercset adott ki az akkoriban raktárnak használt házból az ácsceruzás aláiró: Minárik. 1969-ben, az akkor még „élő” ház tulajdonosa, Táczi Tóth József így mutatkozott be: anyai ágon Vörösmarty, a nagy költő ivadéka... Mária Terézia idején, tehát a XVIII. század dereka táján kerültünk Felsőnyékre. A Vörösmarty család egyik leszármazottja, Vörösmarty István kovácsmesterséget tanult, s vándorlása közben került Felsőnyékre. A református templom három harangjához ö készítette a vasalást, még a neve is rajta szerepelt.” A templom zárva, a falu lelke nyitva. Hová is mehetnénk? Nem a téeszbe, nem a kicsi, és kevés keresetet nyújtó, agyonnyűtt, falusi üzemekbe, nem az íriszekkel szegélyezett tarka, sokablakos házakba. Hová is? A felsőnyéki vasútállomásra. A vasút, az állomás szaga... Soha nem ösz- szetéveszthető, Nyíregyházán, Szerencsen, Szegeden, Szekszárdon és Felsőnyéken most is mélyet lélegzem belőle. A vasútnak nem illata, hanem szaga van, az olajos talpfáké. Áthat mindent, irodát, raktárt és állomást, a talpfák szaga behúzódik a vasúti irodákba, minden vasutas ruhájába, és hajába. A vasutas nem munkába megy, hanem szolgálatot teljesít. Csanádi Gyula felsőnyéki állomáskezelő is, aki a saját sapkáján a MÁV-emblémán nemzetiszín szalagot visel, március 15-re tűzte fel, de azóta sem hajlandó levenni.- Mikor indul innen Felsőnyékről legközelebb vonat? - kezdjük beszélgetésünket a kicsinyke vasútállomáson.- Ide, az állomásra 11 óra 06 perckor érkezik, Lepsényből jön, Dombóvárra megy. Csak személy, és csak másodosztályú, Enyingtől Tamásiig 30 kilométeres sebességgel közlekedik a vonat és ha a csehszlovák Student vontatja, Tamásitól Dombóvárig 20 kilométeres sebességgel zötyög. Itt csak minden másnap jár át a tehervonat is, mert igen rossz a pálya. S’- Mennyi a felszálló utas?- Nagyon kevés. Főleg öregasszonyok, akik kedvezménnyel utaznak, no meg diákok. Szóval meg tudjuk számolni, hogy mennyi az utas, az egy kezünkön is, mert hogy Tamásiig hárömnegyed órába telik az út. Felsőnyék nem vasúti csomópont: kétszer úgy áll meg a vonat, hogy nem is szolgálunk. Különben tizenegy vonat áll meg itt naponta, meg egyetlen egy vasárnap délután fél ötkor. Ez a vonat Veszprémbe megy, s mindenki, aki teheti, ezzel utazik, mert Lepsénynél közvetlen a csatlakozása Pestre. Ők itt egyedül a távolsági utasok. Utas éppen lenne, de hát a buszról a vonathoz igen áldatlan a csatlakozás. A tamási busz például több mint másfél órát vár a csatlakozásra, itt az állomásnál, de mielőtt beérkezne a vonat, 8 perccel korábban elmegy. Ki érti ezt? Senki. Az állomásvezető azonban állomásvezető, és teljesíti a kötelességét.- Ha ismét elmegy a vonat, én adok jelzést a fedező és térközjelzővel, hogy jöhet a következő.- Csanádi, az állomáskezelö Felsőnyéken tudja a dolgát, szolgálatban van, s még a távírdára is emlékszik.- A távirda 1961-ben még létezett, de felváltotta a telefon. Pedig hát akár hiszik, akár nem, a vasutasnak a vizsgán első volt a távir- dászvizsga. Mostanra egy ilyen vidéki vasutas már mindenes lett: állomásfőnök, pénztáros és takarítónő is egy személyben. A társammal, Béndek Gyulával 12 órát szolgálunk, és 36 óra a szabad. Páros és páratlan napon váltjuk egymást. Szétnézünk ezen a ki tudja milyen elmúlt korokat idéző békebeli, nyugalmas, kicsinyke vidéki állomáson, ott, ahol kevés a felszálló utas, s kiszáradt a vasúti egyenivó- kút is. Mintha itt valaha, valamikor megállt volna az idő, az élet. Van itt a tenyérnyi irodában forgalmi tábla, krétafelirat, és a táblához kötött szivacs. Dátum, a vonat közlekedésének ideje, melyik az a vonat, ami nem jött, melyik az, amelyik mindennap „bejár”, mi a tehervonat száma, mi az, ami leközlekedett, s ami nem. A vasúti világ szóhasználata állítólag bo- nyolult^Jbb, mint a jogi nyelvezet. Bizonyára. A literes üvegben az egyencsíkos íróasztalon azonban még mindig ott a fekete ragasztó - ezzel vésik fel a csomagra a bárcát. Bárca? Ez a szó már csupán vasútnál használatos. Itt telefonon, s térképen zajlik minden. A fő helyen, az íróasztal fölött Magyarország óriás méretű vasúti térképe. Például azt a nyárfarönköt is itt teszik vagonba, 57 vagonnal rakodott a bonyhádi, bá- taszéki áfész, teherautón hozzák, nemcsak a fát, a rakodókat is. A vasutas dolga elszámolni a fuvarlevelet is. A kicsinyke vasút, a vasutas fogadja a sárga jelző zászlóval, vigyázzállásban az átvonuló vonatokat, masinisztákat, kalauzokat és vonatvezetőket. Ismerik egymást, ha nem is névről, de arcról, s évszázados hagyomány szerint tisztelegnek egymásnak. Tisztelgés, tisztelet a munkának. így van ez rendjén a vasútnál.- Azelőtt mindenki másféle parolit viselt. A forgalmisták például piros parolival a vállukon intettek az elhaladó vonatoknak.- Most mindenki bordó parolit visel - mondja a felsőnyéki állomásvezető, aki meglehetősen elnyűtt ruhát hord.- Ennek nem más az oka, mint hogy le- s szoktam a dohányzásról és felszedtem nyolc kilót. Kihiztam a téli zubbonyt, így hát viselem a nyárit, egyébként kétévenként kapunk ruhaváltást. Kibírja, ha eléggé vigyáz rá az ember.- Ha valaki a vasúthoz szegődik, nem is megy máshová. A vasútnak ma is szépsége, vonzereje van, noha nem olyan nagy a respektusa, s nem az a biztos nyugdíjas, egyenruhás állás, mint a második világháború előtt volt.- Mit mondjak? Harminchat éve dolgozom a vasútnál, de soha eszembe sem jutott, hogy máshová menjek. Három csillag és egy széles stráf a rangjelzésem, főellenőr a tisztségem.- Itt Felsőnyéken mi volt a legnagyobb előrelépés, fejlesztés?- A fedezés, a térközjelzés beépítése, itt a vasúton, a faluban pedig több út épült, meg törpevizmü. Jól megvagyunk itt az állomáson a szolgálati lakásban, ami másfél szobás, konyha és spájz tartozik hozzá, és a lakbére momentán 198 forint.- A vasúton azonban mindig történnek balesetek...- Hát persze. Egy alkalommal a téesz traktorosa nekicsúszott a vonatnak. Egy éve, karácsony előtt pedig egy illetőt elütött a vonat, lefeküdt a sínre és elvágta a két lábát a kerék. Meghalt, szegény.- Mit csinál a vasutas, ha éppen nincs szolgálatban?- Szőlőt, kukoricát, földet művelünk a feleségemmel, aki hosszú időn át postai kézbesítő volt a faluban. Ő a postán, én az állomáson szolgáltam. Szolgáltunk. Mert úgy adódott, hogy a múlt évi szabadságom sem tudtam kivenni. Valahogy nem volt rá idő. A picinyke, olajszagú, zöldre festett állomáson ebben a pillanatban megszólal a telefon. A beszélgetés a következőképp zajlik: „Kér engedélyt Mezőhidvégről a 38 515-ös személy, Tamási állomásig. Csondor. A válasz: „Vonatot nem indítok. 38 515-ös számú vonat Felsőnyékre jöhet. Csanádi.” A vonat már lassan látható. Gyerekzsivajtól lesz hangos a peron is: megérkeztek az óvodások, hisz most a délelőtt egyik eseménye: megjött a vonat. Felszállók, leszállók, csupán pár perc, s ismét csöndes lesz körülöttünk minden. A lábunk előtt nagy aluminiumdoboz, megérkezett Paksról a moziba a film. A címe: Tuti dolog. Csanádi Gyula a hajtókarhoz lép és pontosan 38-at teker rajta, míg ismét a giagasba emelkedik az út mentén a piros-fehérre festett sorompó. Csanádi? Ismerős a név. Úgy rémlik, egykor így hívták a közlekedési minisztert, meglehet, ismerték is egymást. De mi a gondja, baja ma a felsőnyéki állomáskezelőnek? Hát a Báró, a szamár, aki a vasutasember teherhordó jószága, aki segít a föld művelésében, a takarmány hordásában. Báró ugyanis szamár létére, ha a Petőfi utcában „iá”-t ordít a másik szamár, hát erre válaszol és visszaordít. Ez a dolog nem tetszik a Dózsa György út egyik lakosának, mondván: a Báró tette tönkre a szív- és cukorbeteg feleségét. Az, akit bánt és irritál a Báró szamár edítása, most azt / akarja éppen elérni, hogy dr. Erős Pál, a tévé jogi esetének szakértője tegyen igazságot a betegség oka és a szamár ordítása ügyében Felsőnyéken. Felsőnyéken különben minden rendben van. S noha soha senkitől semmit elfogadni nem szoktunk, a négygyerekes vasutascsalád lila és fehér orgonacsokrát, míg csak végképp el nem hervad, szeretettel itt őrizzük szerkesztőségi szobánkban. Emlékül, egy mai kis vidéki, Tolna megyei vasútállomásról, ahol a kevéske utason kívül olykor legfeljebb a dombóvári vasúti főellenőr fordul meg. Az az ember, aki mindig mindent a helyén és rendjén talál. D. VARGA MÁRTA Fotó: BAKÓ JENŐ Az egyetlen mozgalmas pillanat
