Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

/ TOCNA N _ 6 NÉPÚJSÁG 1989. március 9. Vereséggel felérő döntetlen Népstadion, 35 ezer néző. Ve­zette: Petrovics (jugoszláv). Magyarország: Disztl - Kozma, Disztl, Bognár, Sass - Gregor (Boda), Détári, Ko­vács, Hajszán - Kiprich, Mészáros (Bognár Gy.) Írország: Pat Bonner - Morris, McCarthy, Moran, Hughton - Houghton, McGrath, Whelan, Sheedy - Ald­ridge (Brody), Cascarino (Quinn). Biztatóan kezdett válogatottunk. A támadójátékot nem túlságosan erőltető írek átadták a középpá­lyát, ahol Détári összeszedhette a labdákat és mesteri átadásokkal indította az előretolt csatárokat, valamint a mélységből érkezőket. Negyedóra elteltével azonban ki­derült, hogy nem tudunk élni a le­hetőségekkel, mert a kitűnő felépí­tésű írek nemcsak jól romboltak a 16-osuk előtt, hanem remekül véd­tek területet. A széleken lehetett volna mit keresni, de sem Kiprich, sem Hajszán, sem pedig Mészáros bosszantó helyzekedési, technikai hibái ezt nem tették lehetővé. így igazi gólhelyzetet nem, legfeljebb néhány gólszagú akciót tudtunk vezetni. De voltak ennyire veszé­lyesek az írek néhány húzásos, belőtt labdákra épülő szórványos akciói is. Szünet után kiegyenlítettebb mezőnyjáték folyt - igazi gólve­szély nélkül. Bár Kiprich az 50. percben már maga mögött hagyta védőjét, de jó pozícióból a 16-oson belül a hosszú sarok helyett gyat­rán az ellenkező irányba lőtt. Nem sokkal később Kovács Ervin fejel­hetett az öt és feles közeléből, de a labda magasan a kapu fölött hagyta el a játékteret. Az idő telt­múlt és az íreknek dolgozott, akik ekkor már védekezésre rendez­kedtek be és kimondottan csak a kontrákra építettek. A félidő vége felé már arra sem. A mieink fo­kozatosan feladták a küzdelmet, a magyar szurkolók is csak egy talált gólban reménykedtek, de ezúttal ez néni következett be, mint az észak-írek ellen. Ez a döntetlen csaknem vere­séggel felérő. Három világbajnoki selejtező után van három pontunk és tovább zsugorodó esélyünk az olaszországi világbajnokságra va­ló kijutást illetően.- bégyé ­Svéd győzelem a sífutó maratonin A svéd Jan Ottosson győ­zelmével zárult a 90 km-es, híres VASA sífutó maratoni verseny, amelynek az idén 7500 résztvevője volt Svédországban. Szabadidősport-ajánlat Kéttusa diákbajnokság és minősítőverseny A diákok sportolási, versenyzési lehetőségeinek megteremtése és a többtusa - úszás futás, kerékpár, lövészet - népszerűsítése érdeké­ben a Sportolna Diák- és Szabad­idő Egyesület rendszeresen több­tusa versenyeket szervez. A soros rendezvényre március 11 -én, szombaton délután kerül sor Szekszárdon a Hungária Biztosító Kupáért. A diákbajnokság résztvevői kö­zül a lányok részére 50 m úszás és 1000 m futás, a fiúk részére 100 m úszás, és 2000 m futás teljesítése a feladat. A minősítő versenyben a lányokra 200 m úszás és 1000 m futás, míg a fiúkra 300 m úszás és 2000 m futás penzuma vár. Az ér­tékelésre a Magyar Öttusa Szövet­ség által kiadott pontszámítás alapján kerül sor. A felnőtt szabadidősportot ked­velők részére is gondoltak a szer­vezők. A nőknek a 600 m úszás és a 3 km-es futás, a férfiaknak 1000 m úszás és 5 km futás lesz a köve­telmény. A résztvevők szombaton 13.30-14 óra között jelentkezhet­nek a Pollack utcai sporttelepen. A futótáv teljesítése után a tanítókép­ző főiskola uszodájában fejeződik be a szabadidős sportprogram. Ökölvívó diákolimpia Hatan bejutottak az országos döntőbe Szombathelyen befejeződtek az idei ökölvívó diákolimpia nyugati csoportjának területi döntői. A me­gyénk színeit képviselő dombóvári és paksi versenyzők eredménye­sen szerepeltek. A Dombóvári Spartacus csapatban és a dombó­vári Zrínyi iskola az iskolák közötti pontversenyben egyaránt az első helyen végzett. Mögöttük a Paksi SE együttese, illetve a nagydorogi általános iskola végzett az előkelő második helyen. A területi döntő győztesei már bejutottak az április 8-9-én Ka­posváron megrendezésre kerülő országos döntőbe. A Szombathe­lyen 2. helyen végzett versenyzők március 25-26-án még egy vi­gaszági megméretésen kiharcol­hatják a továbbjutásukat. A dombóvári versenyzők helye­zései: Keller J., Kiss és Bakurec aranyérmet nyert. Második helye­zettek: Keller Z., Gergely, Kőnigh, Martinka, Tóth, Balogh. Harmadik helyezettek: Szigeti, Kerpács, Ka- lányos, Halasi és Gálos. A paksiak közül Rigó, Zsolnai és Sersli az el­ső, Szabó, Kocsándi a második, László, Katona, Orsós és Tóth pe­dig a harmadik helyen végzett. Gullit: Hatmilliárd líra Hároméves, 6 milliárd lírás szer­ződést írt alá Silvio Berlusconi, az olasz AC Milan elnöke, valamint a csapat egyik holland sztárja, Ruud Gullit. A labdarúgó további három évre elkötelezte magát az együttes­hez. Nem valószínű ugyanakkor, hogy együtt marad az Európa leg­jobbjának tartott németalföldi „álomtrió”, azaz Gullit, Marco van Basten és Frank Rijkaard hármasa. Az aranylabdás van Bastent volt mestere - és egyben nagy példaké­pe -, Johan Cruyff szívesen látná csapata, a spanyol FC Barcelona színeiben. A katalánok a kitűnő lab­darúgóért akár 10 milliárd lírát is ál­doznának. A szóbeszédek alapján ebben az esetben a Milan a brazil Antonio Carecát szeretné megsze­rezni, akinek rövidesen lejár a Na- polival kötött szerződése. Események - eredmények Március 13-án munkaértekezle­tet tart a Paksi Városi és Városkör­nyéki Diáksport Bizottság, ame­lyen értékelik az 1988-89. tanévi diákolimpia őszi versenyeit, és egyúttal véglegesítik a tavaszi programot. * Huszonnégy csapat nevezett a RövikötKupa szekszárdi kispályás labdarúgó teremtornára. A több mint egy hónapon át tartó csoport- mérkőzések befejeződtek, a Dé- dász, a Rákóczi, a KORALL és a Kisosz csapata szerezte meg az el­ső helyet. A négy együttes március 12-én a Zrínyi utcai csarnokban játssza a döntőt. * A szekszárdi városi kosárlabda bajnokság állása: 1. Húsipar 14,2. Bonyhád öregfiúk 11,3. Bátaszék öregfiúk 10, 4. Tanítóképző Főis­kola 10, 5. Rózsa F. Szakközépis­kola 8, 6. BHG 7 ponttal. * A Dombóvári Városi Labdarúgó Szövetség március 13-án a Láng Vasas SE tanácstermében mun­kaértekezletet tart a körzeti baj­nokság feladatainak megtárgyalá­sára. * A kézilabda Téli Kupa Szek- szárd városi terembajnokságon befejeződött a férficsapatok küz­delemsorozata. Végeredmény: 1. Tolna „Mókus” 8, 2. Nagymányok 4, 3. Szekszárd 505-ös DSK 0 ponttal. A női bajnokságban egy fordulóval a zárás előtt a Bőrdísz­mű MHSZ együttese vezet. Kosárlabda NB I. Hatodik a Szekszárd ificsapata Rajt a labdarúgó NB lll-ban Paksi különharc Kieséstől fenyegetett dombóvári csapatok Budapesten a BSE Városmajori sportcsarnokában rendezték meg a kosárlabda női ifjúsági NB I. rá- játszásos tornáját: az 1 -8. helye­kért. Öt fővárosi és három vidéki csapat - köztük a KSC Szekszárd - alkotta a mezőnyt. Ha figyelembe vesszük, hogy a szekszárdi lányok 1988-ban a 12. helyen végeztek, akkor a mostani 6. helyük jelentős előrelépésről tanúskodik. Sőt, a mostani helyezésükkel a vidék leg­jobb csapata címet is magukénak tudhatják. A szép siker nem teheti azonban elbizakodottá, elégedetté a szakosztályt. Továbbra is nagy súlyt kell fektetni az utánpótlás-ne­velésre. Gyorsabbá, agresszíveb­bé és fegyelmezettebbé kell válni a játékosoknak ahhoz, hogy a jövő­ben hasonló eredményt érjen el az ifjúsági csapat. BEAC-GÉPSZEV-Szekszárd 103-50 (55-23). V.: Szabados, Matlári. Szekszárd: Dóczi (12), Im- reh (6), Zerényi (18), Uzner (6), Jankovics (-). Csere: Nagy (2), Tóth (4), Fuchs (-), Szegedi (-), Bi­hari (2). Edző: Murvai Árpád. A több ifiválogatottat is felvonultató fővárosiak biztosan nyertek. Szekszárd-Zalaegerszegi TE 83-70 (45-33). V.: Szász, dr. Faze­kas. Szekszárd: Dóczi (22), Imreh (8), Zerényi (14), Uzner (13), Jan­kovics (4). Csere: Nagy (11), Varga (2), Fuchs (-), Szegedi (4), Bihari (5). A szekszárdi lányok végig ve­zetve, magabiztos győzelmet arat­tak. Helyosztó az 5-6. helyért: MTK- VM-Szekszárd 100-68 (43-37). V.: Gidófalvy, Matlári. Szekszárd: Dóczi (14), Bihari (14), Imreh (10), Zerényi (9), Uzner (11). Csere: Nagy (2), Tóth (2), Szegedi (-), Csuka (-), Jankovics (6). Küzdel­mes mérkőzésen csak a véghajrá­ban húzott el a több NB l-es felnőtt mérkőzésen is szerepelt játékoso­kat felvonultató MTK-VM. Az ifjúsági NB I. végeredménye: 1. OSC, 2. BEAC-GÉPSZEV, 3. BSE, 4. Tungsram SC, 5. MTK-VM, 6. KSC Szekszárd, 7. Alba Regia Építők, 8. Zalaegerszegi TE, 9. Szeged SC, 10. Pécsi VSK, 11. Diósgyőri VTK, 12. Bp. Spartacus, 13. MÁV NTE, 14. EGIS SE, 15. Ganz-MÁVAG, 16. BKV Előre, 17. Kecskemét, 18. Soproni VSE, 19. Soproni Postás, 20. Szarvas. FIFA-PFA tárgyalás A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) brazil elnöke, Joao Havelange bejelentette: a néhány napja Szaúd-Arábiában befejező­dött Coca-Cola Világ Kupa (ez 20 éves korúak világbajnoki döntője) küzdelmei során Rijádban találko­zott a Palesztin Labdarúgó Szövet­ség (PFA) küldötteivel. A PFA kife­jezte azt az óhaját, hogy szeretne csatlakozni a FIFA tagországaihoz. A felvételre természetesen várni kell. Havelange elmondta: sok részletkérdés tisztázásra szorul, mielőtt még döntenének. További tárgyalásokra a FIFA zürichi szék­házába invitálta a palesztin lab­darúgó-vezetőket. A palesztin labdarúgóklubok az utóbbi 5-6 évben több mérkőzést is játszottak a harmadik világ csa­patai ellen, de a PFA válogatott együttese csak az elmúlt évben kezdte meg közös edzéseit. Ja­nuárban a palesztin válogatott olasz és francia túrán vett részt. Emiatt a FIFA kifejezte rosszallását, hiszen erre szerinte nem volt enge­délye a PFA-t képviselő együttes­nek. Az említett nyugat-európai tú­ra miatt Izrael Labdarúgó Szövet­sége is tiltakozott. Ugyanakkor a palesztin váloga­tott vezetői elmondták olasz és francia lapoknak adott nyilatkoza­taikban: a FIFA-tagság mellett a Palesztin Felszabadítási Szervezet hamarosan NOB-tagságért is fo­lyamodik. Az NB lll-as bajnokság Dráva-cso- portjában az érdeklődés homlokte­rében a mezőnyt vezető két paksi csapat különharca, rivalizálása a bajnoki címért és az ezzel járó hőn óhajtott feljutásért áll. Az ASE és a PSE egyébként a városi csapat ott­honában mindjárt a második fordu­lóban összecsap. Az érdeklődés a találkozó iránt óriási, már most több nagyobb dél-dunántúli városból je­lezték szurkolók és szakemberek az érdeklődésüket. Mindkét csapat egy nagyon kemény alapozást hagyott maga mögött, más tekintetben is fel- készülten várják a rajtot. A listavezető ASE (mint azt már sokan tudják, jobb gólkülönbségével nyert egérutat az azonos pontszámú PSE-vel szem­ben a Botos-legénység) neves játé­kosokkal erősített. Futótűzként ter­jedt a hír, hogy a Dunaújvárosi Ko­hász egykori szekszárdi csatára Varga László fél évig kétszázezer fo­rintért kölcsönben az atomosoké, ugyanakkor Lauer József a Szek­szárdi Dózsa játékosa is az ASE-hez igazolt. Az ára: százhúszezer forint volt. A zöld-fehéreknél, a PSE-nél nincs igazán újnak számító fiú. A ka­pus Gróf Edvin és a hátvéd, de kö­zéppályán is használható Tóth Ró­bert már a múlt év végén hozzájuk került, beépítésük a csapatba sike­resnek mondható. Az ötödik helyen álló Bonyhádban egy új fiú van, a Sárbogárdról igazolt Hólik József személyében, akit a tá­madósorban vesz számításba Ková­csi Ferenc edző. További jó hírek, hogy leszerelt a védő Keresztes és Vendég Lázár középpályás is harcra kész. Betegségek ugyan zavarták több játékos felkészülését, de válto­zatlanul bíznak abban, hogy ott lesz­nek az első hat között, * Dunaföldváron Fehér bevonult ka­tonának, Pulai a Hartához igazolt, Kakastól pedig.közös megegyezés­sel megváltak. Új fiú Szellák Soltvad- kertről és szeretnék, ha a PSE-nél szabadlistára tett Tóth is az ő játéko­suk lenne. Tizenegyedik helyen zár­ták az őszt. * Dombóváron, ami a téli játékos­mozgásokat illeti, a két csapat közül a kieső, (15.) helyen álló VMSE járt rosszabbul. Barka és Mács abba­hagyta a játékot a saját nevelésű Ke­resztes és Csanádi pedig a kiesés rémétől szintén fenyegetett Vasas­hoz „pártolt át". Az egy ponttal többet gyűjtött, 13. helyen álló Vasasnál Burai után Neu­bauer és Vecsei is eligazolt. Új fiúk: Dékány a Kaposvári Építőkből, Lász­ló és Vida (mindkettő TÁÉV). KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Fáy András szerzeményeiből. 9.00: Nép­dalcsokor. 9.30: ,A külpolitikai rovat műsora. 10K)5: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: Egy énekes - több szerep. 11.34: A csatlós. 12.00: Déli krónika. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A Nyugat története. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Szóról szóra. 16.00: Tizenhat óra. 16.20: Ország - város - híres ember. 17.00: Fejezetek Erdély történetéből. 17.30: Hamarosan halljuk őket - Cseh trió. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.30: Esti magazin. 19.30: Rá­diószínház. Liliomfi. 20.47: Korkóstoló. 21.17: Táncházi muzsika. 21.47: Benkő Dániel gitározik. 22.00: Hírvilág. 22.30: Két kvartett 23.00: Ope­raest 23.50: Rézfúvósegyüttesek régizene-felvé- teleiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók operettekből. 8.20: A Szabó csa­lád. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 12.30: Énekeltem én: Molnár Káli Tivadarné. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: A Hód és a néma tanú. 14.44: Ugyanaz többször. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Heavy metal magazin. 16.40: AI Di Meola dzsesszegyüttese játszik. 17.05: Fecsegő-Re- csegő. 17.30: Gordiusz. 18.30: Slágerlista. 19.05: Nótakedvelőknek. 20.05: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: Színházi élet anno... 22.05: Zenekanál - Nőnap után. 23.15: Albumajánlat BARTÓK RÁDIÓ 9.08: A Belgrádi Rádió és Televízió énekkará­nak hangversenye. 10.31: A Beaux ArtsTrió felvé­teleiből. 12.00: Porgy és Bess. 13.05: Isten veled, Lancelot! 13.57: A Kölni Rádió nemzetközi kórus- versenye. 14.42: Philip Jones Rézfúvós együtte­sének felvételeiből. 15.07: Pophullám. 15.55: Mahler: Dal a Földről - szimfónia. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Bozay Attila műveiből. 18.13: Verdi: Ottelo. 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Bevezetés a filozófiába. 19.35: A Liszt Ferenc kamarazenekar Mozart-hangverse- nye. Közben: kb: 20.25: Óvónéni - aranydiplomá­val. Kb: 21.30: Rádióhangversenyekről. Kb: 22.00: Romantikus dallamok. 22.29: Zsebrádiószínház. Utazás a vörös lovon. 22.40: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt - 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügye­letek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 8.45: Tévétorna. 8.50: Képújság. 8.55: Az Or­szágházból jelentjük... (A közvetítés a délutáni adáskezdésig tart) 16.35: Hírek. 16.40: Pannon Krónika. 16.50: Hírek szerbhorvát nyelven. 16.55: Hármas csatorna. 17.40: Négy nap tévéműsora. 17.50: Műsorajánlat 17.55: Az élő bolygó. 18.50: Esti mese. 19.05: Műsorajánlat 19.15: Lottósor­solás. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. Az Országházból jelentjük... 20.45: Szom­szédok. 21.20: Képes nóták. Richard Clayder- mann dalaiból. 21.50' Felhőjáték. Magyar film. 23.20: Híradó 3. TV2. Berkes Zsuzsával és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15:TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás-jelentés - Zene - Tévétorna. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport 18.25: Gyere­keknek! 18.51: TV2.19.00: A nyomozás megálla­pította. Lett film. 20.45: Adókulcs. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. Benne: Időjárás-jelentés. Nézze meg az ember! 21.30: Nyár egy napban. Amerikai rö­vidjátékfilm. 21.58: TV2.22.00: Nézőpont.. Kortár­sunk Brecht? 22.45: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv- naptár. 8.30: PoJetarac - sorozat gyermekeknek. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskola­televízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.10: Hírek - El­mulasztották - Nézzék! 16.30: Magyar nyelvű tv- híradó. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk (vetélkedő) -18.25: Monstsore asszony - filmsorozat 19.10: Rajzfilm. 19.15: Időjárás. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport 20.00: ZIP - politikai magazin. 21.00: Szóra­koztató zenei műsor. 22.10: Tv-napló. 22.30: Éj­szakai program. 0.30: Hírek. II. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Dalmáciái regionális program. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ku­pagyőztesek Európa Kupája - Kosárlabda Aris- Jugoplastika I. félidő. 20.50: II. félidő. 21.30: Hírek. 21.40: Szórakoztató program. 22.25: Művészeti est 23.55: Időjárás. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATOK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. Zenés összeállítás. 15.30: Tracking. 16.30: Forró drót 18.30: Élve vagy holtan. Wes­ternsorozat 19.00: Lányok a magasban. 20.00: Ginger Rogers-sorozat: Leánysors. 21.45: Hírek. 22.00: Filmklub: A törvény fegyvertelen szolgája. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 7.05: Dennis. Víajátéksorozat 9.30: Skippy. Kalandfilm­sorozat 10.00: The Lucy Show. Vígjátéksorozat 10.30: Brit slágerlista. 11.30: Magazinműsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozat 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat 14.00: Klasszikus és kortárs zene. 15.00: Változó világ. Filmsorozat 16.00: Szeretni. Filmsorozat. 16.30: Családi ügy. Vigjátéksorozat 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Az Eurosport műsorismertetése. 19.00: Euro- sport 0.00: Az Eurosport műsorismertetése. 1.30: Az Arts Channel műsorai. 4.30: Képköltemények­kel összekomponált hangszeres zene. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A végzettiatalma. Tévéso­rozat 16.30: Jó napot jó étvágyat! 17.00: Pihenő­idő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00: Filmklub. A szerdai mágusok. 19.30: Csillogó pa­piros. 20.00: Az évszázad menetelése. 22.00: Tv- hiradó.22.30: Hiányjelek. 23.45: Esély a daloknak. 0.15: Csillogó papiros. 0.45: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek. 9.05: Alf. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.15: Iskolatévé. 10.30: Iphigé- nia. Görög játékfilm. 12.35: Idősek klubja. 13.20: Hírek. 13.30: Mi. 14.00: Bill Cosby. Tv-sorozat 14.30: Enterprise űrhajó. Sci-fi sorozat 15.35: Niklaas, a flandriai fiú. Rajzfilmsorozat 16.00: An- tan-ténusz. 16.35: Mini tv-híradó. 17,10: Menekü­lés Luciferrel. Családsorozat 17.40: Mini lexikon. 18.00: Mi. 18.30: Az angyal visszatér. Tv-sorozat 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sport 20.15: Fehér sör málnaszörppel. Négy szórakoztató történet. 21.20: Jolly Joker. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Halló, itt a Sacher szálló portása... Tv-sorozat 23.15: Minden lében két kanál. Bűnügyi sorozat 0.05: Hírek. FS2 20.00: Kulturális napló. 20.15: Belpolitikai ma­gazin. 21.20: Spektrum. 22.00: Tv-híradó 2.22.25: Klub 2.

Next

/
Thumbnails
Contents