Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
MÁRCIUS 6 HÉTFŐ Névnap: Leonóra A Nap kél 6.16 nyugszik 17.36 órakor A Hold kél 5.41 nyugszik 16.01 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmó- don. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Kissé enyhe, kora tavaszi idő A várható időjárás az ország területén ma estig: a néha megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, csak egy-két helyen fordulhat elő jelentéktelen eső. Az északi szél napközben kissé élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 10 fok körül várható. 455 évvel ezelőtt, 1543. március 6-án hunyt el CORREGIO (ejtsd: Koredzso) tkp. Allegri da Corre- gio pármai olasz festő, a reneszánsz egyik legnagyobb mestere. A fény és árnyék művészi változtatásával, az átlósan komponált puha tónusaival erősen hatotta későbbi barokk mesterekre. Oltárképeket, templomi freskókat festett (pármai székesegyházban), melyek jellemzői, hogy a női alakokat rendkívül érzékien ábrázolta. Főbb művei: Mária mennybemenetele, Jézus születése- A DOMBÓVÁRI VÁROSI TELEVÍZIÓ február 13-i adásában időhiány miatt nem került sor a február 8-i tanácsülés levetítésére. Ezt ma 18 órától tekinthetik meg az érdeklődők. A tűzoltóság jelenti Lakószobában levő olajkályha lobbant be Gyönkön, az Ifjúság ftp. 3. sz. alatt. A tűzeset Májer János nehézgépkezelő gondatlan magatartása miatt következett be. Szilveszter Károly villanyszerelő technikusnál a fürdőszobában levő elektromos hősugárzó okozott tüzet Tamási, József Attila Itp. 5. sz. alatt. Teljesen kiégett Bikácson Szilágyi Pál 15 éves Zsiguli gépkocsija. A tüzet műszaki meghibásodás okozta. Mindhárom tüzet utólagosan jelentették be a tűzoltó-parancsnokságokra. Az együttes becsült kár 50 ezer forint.- HOLNAP NYÍLIK 16.00 órakor Szek- szárdon a Pénzt mindenáron című bűnügyi kiállítás a BM Klubban. (Ybl M. u. 1.) A megnyitó után a városi rendőrkapitányság vezető munkatársai szívesen válaszolnak az érdeklődő látogatók bármilyen, rendőrséggel kapcsolatos kérdésére fórum keretében. Tehát mindenkit várnak, akit érdekel a megyeszékhely közbiztonsága.- Az MDF SZEKSZÁRDI SZERVEZETE pénteken este fél hétkor küldöttválasztó összejövetelt tartott a Babits Mihály művelődési központban, ahol hat küldöttet választottak meg a jövő héten megrendezésre kerülő országos értekezletre. Ez alkalommal alakították meg a munkástanács szekszárdi szervezetét.- A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTÓIGAZGATÓSÁG közlése szerint a 9. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények az illeték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 43 fogadónak volt, nyereményük egyenként 315 840 forint; 3 találata 4895 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1387 forint; a 2 találatos szelvények száma 156 604 darab, ezekre egyenként 43 forintot fizetnek.- A VILÁG LEGNAGYOBB tömegkommunikációs és szórakoztatóipari vállalat- birodalma jön létre a Time Inc. nevű kiadóvállalat és a Warner Communications Inc. nevű szórakoztatóipari cég egyesülésével. 140 éve történt... 1849. március 6-án a baloldal lapja, a „Márczius Tizenötödike” az ország föderativ átszervezését javasolta. Immár hagyománynak számít Pakson, hogy minden évad kezdetekor bemutatót tart a nagyközönség számára az Atomerőmű Honvédelmi Sárkányrepülő Szakosztálya. Ezúttal a Dunaújvárosi Repülőklubbal közösen szervezték meg a kétnapos programot az ASE sportcsarnokában, ahol a hét végén gyalogos és motoros sárkányrepülőket, vitorlázó repülőgépeket, repülőmodelleket, mentő és sikló ejtőernyőket láthattak az érdeklődők. Kiegészítésül repülő-, ejtőernyős- és oktatófilmeket vetítettek a sportág kedvelőinek. A repülést a bátrabbak már- í cius 15-én ki is próbálhatják, hiszen utasrepültetést terveznek a szakosztály tagjai. Kapfinger András Új város - új könyvtár Ma rendezvénysorozat követi a várossá lett Tolna ünnepi tanácsülését. Ekkor adják át hivatalosan az új város eddig is érdeklődő olvasóközönségének a megújult könyvtárat, amely igencsak beleillik az ünnepi képbe. Bár 1981 -83 között már több fázisban felújították, voltaképpen csak 1984-ben kezdődtek meg az új könyvtári rész építésének munkálatai. Az építést befejezték, a műszaki átadás megtörtént, siker koronázza a támogatók, a SZOT és a tanács, no meg a társadalmi munkára vállalkozott tolnai üzemek, vállalatok, tolnai lakosok igyekezetét. Azt hinné az ember, hogy most már csak a mai ünnepélyes átadásnak kell bekövetkeznie - és kitárulhat a megújult könyvtár ajtaja. Azt hinné - ha nem lenne máris nyitva, méghozzá az olvasók kérésére. Ugyanis az új könyvtár iránti érdeklődés nagyban növelte a látogatók számát, maguk igényelték a két átadás közt a kölcsönzési időt. Előfordul, hogy naponta nyolcva- nan-százan is kölcsönöznek ki könyvet. A korszerű, ízléses épületbelső lényegesen nagyobb alapterületet biztosit, így külön tudták választani a felnőtt és gyermek olvasókat érdeklő könyvállományt. Az elegáns galérián helyezték el a gyermekkönyvtárat, külön helyiségben a kazetta- és vi- deotárat.- A kölcsönzésen kívül más funk- , ciót is betölt az új helyiség? - kérdeztük Schmidt Józsefnét, a művelődési központ igazgatóját.- Nagy. örömünkre szolgál, hogy az általános iskolásoknak itt tartják a magyar és történelem tanórákat. Ba- ranyi Istvánná és Link Judit könyvtárosok nagy lelkesedéssel készülnek fel, válogatják az anyagot, tervezik meg ezeket az órákat. Itt tartja foglalkozásait szerdánként a gimnazistákból alakult ifi-klub, itt találkozik a német baráti kör. Úgy hallottuk, hogy a Tolnáról elszármazottak klubjának művész tagjai felajánlották: alkotásaikkal járulnak hozzá a könyvtár szépítéséhez... d.e. - ka LÁTTAM Reklámok itt és ott... Egzotikus táj, pálmafák, mélykék tenger, a csábító környezetben- hamvas fiatal pár talál egymásra. Aztán lepottyan egy kókuszdió és a földön kettéválik, gusztusos, lédús belsejét szinte kínálva és a következő snittben már látjuk a belőle készült csokoládét. Mindez alig fél percben, kellemes zenével és látvánnyal... Ez túl drága - mondja kényszeredettem a vásárló, miközben elsuhan mellette egy hölgy, fülébe súgva, van, ahol olcsóbb. Örömében végre rátekint honfitársnőnk, finoman fogalmazva is középkorúak közé tartozó, csúnyácska asszony, bár a kozmetikusok kitettek magukért. Az új lehetőségről hallva nekiered és kicsit restelkedve ugyan, de belép a „krajcáros” üzlet ajtaján... El ne feledjem, a két képsor közé egy gombnyomás is tartozik, amikor az ember átkapcsol a Super adásáról az MTV 1 -re. Elkeserítő dolog, nem csupán azért, mert reklámiparunk valami amatőr próbálkozásnak tűnik a fogyasztói társadalmak produktumával szemben, látványban, hatásban körülbelül századrésznyi teljesítőképességgel dolgozunk mert bárgyú történetekben, sokszor percekig kell szemlélni korosodó, vagy éppen ifjú, de cseppet sem megnyerő küllemű hölgyeket, szürkén, papagájrikító hacukában, rossz kiejtéssel és hiányos fogazattal... Az hangol le igazán, hogy ez nem mozi. Ilyenek vagyunk. Simontornyai siker Cibakházán Többször hírt adtunk lapunkban arról, hogy a cibakházi Damjanich János Általános Iskola által rendezett kétéves, kétfordulós „Damjanich nyomában, előre!” című történelmi vetélkedőn, ami országos hatáskörű volt, már az első alkalommal is sikerrel túljutott a simontornyai általános iskola 4 tagú csapata. Szombaton este kaptukatelefonértesítéstTóthné Unghy Ilona felkészítő tanártól, hogy a 13 bennmaradt csapat között a nehéz versenyben a simontornyaiak szép helyezést értek el, a III. helyre jutottak. Ez minden résztvevő gyereknek és felkészítő tanárnőjüknek gazdag könyvajándékot, számtalan apróságot - tollat, hátizsákot, miegymást - jelentett. Továbbá a megyénk által felajánlott 3000 forintos jutalmat az iskola úttörőcsapatának, és ugyanilyen összeget a Tolna megyei úttörőelnökség részéről. A Pajtás újság 1 éves előfizetéssel jutalmazott minden résztvevőt. „Magyarország az én hazám” Meghitt hangulatú nyitóünnepséggel kezdődött szombaton délelőtt a Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyei szakmunkástanulók és szakközépiskolások komplex honismereti vetélkedőjének területi döntője Szekszárdon. Dr. Töttős Gábor helytörténész köszöntötte a mintegy kétszáz fiatalt és nevelőiket. Négy helyszínen kezdődött ezután a szellemi küzdelem, külön a szakközépiskolás és a szakmunkásképzős csapatok között. A korábbi évek után ezúttal a Dunakanyart és Budapestet járták be képzeletben, bebizonyítva eközben, mennyit tudnak e tájegységek földrajzáról, nevezetességeiről, művészeti értékeiről. A délutáni „Super” döntőre a 7 legjobb stáb jutott tovább. Az itteni, még a délelőttinél is izzasztóbb feladatokat a (tavalyi országos második) Kaposvári 503. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet 1. csapata oldotta meg legsikeresebben. Másodikak a Kaposvári Kinizsi szakmunkásképző tanulói lettek. Mindegyikük nyereménye siófoki nyaralás, akárcsak a harmadik helyezett Pécsi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet fiaié. A szekszárdi szakmunkásképző és a lengyeli mezőgazdasági szakközépiskola döntős ugyan nem lett, részvételük mégis dicséretes. A 39 csapat között ugyanis több Tolna megyei nem volt. -esiA változás szele Az Országos Vízügyi Hivatal és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal összevonásával létrejött Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium megalakulása után új feladatokat, s persze új elnevezést kapott az irányítása alá tartozó Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is. A névváltozással táblacsere is járt. A szekszárdi szakaszmérnökség gát- és csatornaőrházain, valamint az irodaépületen, összesen 39 helyen vették le a régi, s szögelték fel a módosított feliratot. A táblákat a Bonyhádi Zománcáru- gyárban készítették 40 ezer forintért. Hazánknak állítólag hamarosan új címere lesz... esi Fotó: gk A különbség egyetlen szó NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Az olvasás örömét fokozza a szép környezet