Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

1989. március 4. TOLNATÁJ - 5 s 5Í I 3 k 3 s k a i. z ó 31 ű !t >t y p i­ő n z a ír y )­I­e s íz A Kiárusítás - szezon közben VgRÉ a Simontornyai Bőrgyár is A Figyelő című gazdaságpolitikai heti­lap címoldalán közölte annak a közel öt­ven magyar vállalatnak a nevét és né­hány adatát, amelyeket a kormány, az iparirányítás külföldi befektetők számára felkínál. A listán szereplő cégek egy NSZK-beli adatbank egy-egy szereplő­jeként várják, hogy elkeljenek, azaz a kül­földi tőke részben vagy egészben meg­vásárolja őket. Valóban várják? A lista két héttel ez­előtti nyilvánosságra hozatala után a rá­dió és a televízió azon vállalatok vezetői­nek véleményétől volt hangos, akiket úgymond tudtuk - pláne akaratuk - elle­nére kezdtek árusítani. Hogyan véleked­nek az árubabocsáttatásról a Simontor­nyai Bőrgyárban, a lista egyetlen Tolna megyei szereplőjénél? *- Milyen a vállalat helyzete?- Rossz, ha egy szóval akarok vála­szolni - mondja Csapó Jánosné, a Si- montornyai Bőrgyár gazdasági igazgató- helyettese. További beszélgetésünk is a „válságban a hazai bőripar” lassan köz­helyszámba menő igazságát támasztja alá, s a képen alig árnyal valamit a megál­lapítás, mely szerint bőrgyáraink között van a simontornyainál némileg kedve­zőbb, de rosszabb helyzetben lévő is. Tény, hogy a bőrgyártás Tolna megyei központjában az elmúlt évi trauma - pél­dául a keresletcsökkenésből adódó 25 százalékos termelési volumenvissza­esés, a forintleértékelésből eredő tete­mes költségnövekedés - eredménye­ként alig-alig sikerült elkerülni a veszte­séget. Csak egy könyvelési „finomság” segített; nem számolták el az egész évi amortizációt. Az értékcsökkenési leírás halasztása csak elodázta, de nem szüntette meg a komolyabb nehézségeket, amelyeket 1989-ben tetézhet egy újabb forintleér­tékelés, az évek óta súlyos terhet jelentő államkölcsön-törlesztés és az értékesí­tési lehetőségeknek legjobb esetben is változatlanul maradása. A termelés meny- nyiségét növelni, azaz a kapacitás jobb kihasználásával gazdaságosabban ter­melni nincs remény, mindössze a szin­ten tartást tűzhették maguk elé célként. A termékszerkezet részbeni átalakításával, korszerűbb gépek alkalmazásával és költségcsökkentéssel igyekeztek nyere­ségesen működni, de alapfeltétel lenne a beszerzési áraknak legalább részbeni áthárítása is a vevőre. Az előbbi erőfeszítésekről mintha már hallottunk volna, hatásosságukat meg­ítélni nem kell a mostani helyzetnél jobb bíró. Ami pedig az áremelési törekvéseket illeti, a vevők - a cipőgyárak, de végső soron a cipőt vásárlók illetve nem vásár­lók - újabb keresletcsökkenéssel reagálhatnak rá. Az optimális esetben elérhető cél - egy 60-65 millió forintos nyereség - tehát még a nagyon is bi­zonytalan jövőbe vész. Ilyen körülmények között érthető, hogy Csapó Jánosné - és vele a vállalat vezetése - nem tiltakozik ama bizonyos listára való föl-, és az adatbankba való bekerülés ellen. Külföldi tőke bevonásával nyílhat csak reális lehetőség a legalapvetőbb cél, a piacbővítés - s ezáltal a teljes kapacitás- kihasználás - elérésére. Emellett a mű­szaki színvonalat emelő beruházásokat, a lassan elodázhatatlan, de alacsony ter­melési szint mellett saját erőből soha­sem elérhető megoldást várnának a ve­szélyes hulladékok elhelyezésére. Úgy vélik, amit ők tudnak nyújtani, az is vonzó lehet olyan európai cégek számára, amelyek szeretnének a kontinens köze­pén bőrt gyártani. A reménybeli tőkéstárs itt évi hárommillió négyzetméter puha bőr előállítására alkalmas kapacitást talál, megfelelő, ám relatíve alacsony bérű szakembergárdával. Mindehhez elengedhetetlenül csupán a környezetvédelmi beruházást kellene megvalósítani és néhány célgépet beállí­tani. Simontornyán számot vetettek azzal is, hogy egy vegyes tulajdonú vállalatban - különösen többségi külföldi részesedő esetén - az eddigi-vezetőknek meginog­hat a széke... Azzal, hogy kipotyoghat­nak azok a rostán, akik nem fejlődnek a kívánalmaknak megfelelően... Azzal, hogy esetleg el kell a bőrkikészítést felej­teni és teljes termékszerkezet-váltással megbarátkozni... Nem zárná ki a gazdasági igazgatóhe­lyettes a 100 százalékos külföldi tulaj­donba történő adást sem.- Bármilyen forma jó nekünk, ami a je­lenlegi helyzetünkhöz képest javulást hozhat - mondja. * A vállalati tanács még nem tette le a voksát a kérdést illetően. Néhány napon belül döntenek arról, hogy adott esetben szabad kezet biztosítanak-e az igazgató­nak a tárgyalásokhoz. Adott esetben - mondom még egyszer, hiszen eddig még nem jelentkezett érdeklődő. Beck Tamás kereskedelmi miniszter csupán rövid is­mertetőt vitt magával - többek között - a Simontornyai Bőrgyárról néhány héttel ezelőtti nyugat-európai útjára, a vállalat részletes föltérképezése csak ezután történik meg, s csak még később juthat­nak el az információk a potenciális ér­deklődők birtokába. Egy dolog legalábbis valószínű. A gyár részben vagy egészben történő eladása aligha megy majd gyorsan, a bőriparban ugyanis világszerte nincs nagy konjunk­túra, nem nagy a profit. A vevő jövetelé­re fölkészülnek Simontornyán, de tudják: esetleg évekig kell várni rá. Addig is megpróbálnak saját erejükből talpon maradni. ROSTÁS ILONA — Lappangó értékek Évszázados a dilemma és egzakt módon megválaszolni igazából ma sem tudja a tudomány. Goethe azt irta, a tehetség talán csak szorgalom, és az idős kort megért költőfejedelem vélekedése vitára, továbbgondolásra késztet ma is. Mérnök ismerősöm úgy teszi fel a kérdést, hogy megzabolázatlan fia érzékenysé­gében, csirájában észlelhető intellektusában tehetséget sejt. Nem kitűnő tanuló, a leckét szívesen elhanyagolja és magaviseleté kívánnivalót hagy maga után, de kreatív, az átlagnál többre képes szellem sugárzik a fiúból. Ezt pedig nem a szülői elfogódottság mondatja, hiszen három gyermeke közül éppen az állandó reni­tensről, helyét nem találó, sértődékeny teremtésről beszél így az apa. Majd csen­des szomorúsággal nyugtázza, meglehet, soha nem derül ki, hogy miben tehetsé­ges az emberpalánta. Leéli az életét építészként, vagy kőművesként, miközben zseniális hegedűművész, világhírű agykutató, vagy olimpikon korcsolyázó lehe­tett volna... Ki ne töprengett volna már efféle dolgokon, eljátszva a gondolattal, ha egészen más környezetbe születik, családja másra inspirálj^, vagy egy éles szemű peda­gógus fantáziát látva benne egy adott területre irányítja, időt nem sajnálva foglal­kozik vele, mi is válhatott volna belőle?! Hányszor sóhajtjuk el válaszra nem várva ugyanezt a kérdést, szűkebb környezetünkben kallódó, a középszerben szenve­dő, vagy már kényelmesen beleszokott embereket látva... Munkájukat ugyanúgy elvégzik, mint mások, legfeljebb fele annyi energiával, könnyedén teszik, és csak azt érzik, hogy fele kapacitással pergetik a napjaikat. Az sem ritka, hogy szen­vednek attól, amit csinálnak és egyenesen alkalmatlannak, tehetségtelen alakok­nak bélyegzik őket a munkamegosztásban elfoglalt helyükön, a helyi társadalom­ban. Ilyen megközelítésben valóban a szorgalom, esetleg a sokéves rutinnal elvég­zett megbízható teljesítmény kap elsőbbséget, tegyük hozzá teljesen érthetően. Mérni és értékelni csak azt lehet, amit az ember az asztalra tesz. A megálmodott szavak és cselekedetek semmit érőek és a rejtett belső érték csak annyiban válik a köz hasznára, amennyi előbukkan belőle. Másrészt méltánytalan is lenne a többséggel szemben, ha bármilyen külön elbánás illetné a vélt tehetségeket, a kreatív gondolkodás egy-egy megvillanását, miközben hosszú távon az elvárt szintet sem ütik meg. De messze vezetne az a gondolatfolyam is, hogy miként tud­nak élni ezzel a sok esetben valóban létező toleranciával... Csakhogy az egyén szerepét szemlélve nem feledkezhetünk meg a társadalom felelősségéről. Arról, hogy egyáltalán képes-e megteremteni a lehetőséget a te­hetség felbukkanására és megtartására. Magyarországon egy kicsit a gyöngyha­lászokhoz hasonlít ez a hivatás, akiknek a tenger fenekére kell lemerülniük, szinte kilátástalan erőfeszítéssel felszínre hozniuk a kagylót, amit ha kinyitnak, csak ak­kor derül ki, hogy van-e benne igazgyöngy... Ha ezt nem vállalnák, nem nyúlnának hozzá az egyforma, külsőre olyannyira hasonlító külső burokhoz, soha nem kerülnének elő a csillogó, értékes gyöngyök. Hány megbúvó értékes ember, kihasználatlan, soha fel nem ismert tehetség él a környezetünkben, akik másra, többre lennének hivatottak! Egyszerűen csak nem volt lehetőségük arra, hogy kipróbálják magukat a munkában, az életben. Hogy is lett volna, amikor már a nyi­ladozó értelmű gyerekeket is a fegyelmezett, szülők által megszabott elfoglaltság­ra, viselkedésre intik, a legkisebb kudarctól is óvják, az iskolai szellemben pedig vélemény, ellenszó nélküli végrehajtó típusú emberré formálják... Szerencsére nem mindenütt, hiszen az önálló gondolkodásra nevelt fiatalok magukkal viszik ezt a hozományt, jó esetben kamatoztatva, nem ritkán kényszer- pályaként elfeledve ezt a „leckét”. Nélküle azonban senkinek, legkevésbé a tehet­ségnek van esélye önmaga megtalálására. Mondják, a tehetség minden időben utat tör, teret követel magának. Pedig koránt sincs így, ez a zseni sajátja, akiből év­századonként egy-két ember születik. Nem mentheti fel tehát magát egyetlen társadalom sem lappangó értékeinek, az emberekben rejlő adottság feltárásá­ban. Ha ebben kudarcot vall, a véletlenre bízva küldetését, az nem egyetlen gene­ráció sorsát pecsételi meg... TAKÁCS ZS. 5?! rt:A Független Váraljai Fiatalok Köre áírás, amivel nem az országgyűlés elé készülnek k dojenje, Bánáti Zol- igatója utálja a hordó- Ssos anyagokat, amit zében, s kérdi: - „Mi Írország, ha nem ilyen jnk...?!” Mellette is, el- k. Féltésből, mert sze- a gazdasági-politikai rencsés szituáció-e a pont? Hibásnak érzi a nte azelőtt gyűjtöttek t a megbeszélést ösz­jk kellett, hogy van-e ek. Mert ők erről meg >n a falu? A falu is ezt ánáti Zoltán elmondta i szétválás, sőt, Nagy- egyezik ebbe, még az 3n Nagymányok fogja kezdeményezni ugyanezt. Nem sorvadt el a falu, hisz ha csak a kulturház-felújítást nézzük, önálló faluként hat év költségvetését vitte volna el ez a munka. „A vízműtársulás nem vágja ketté ezt a kezdeményezést?” - kérdi Bánáti Zoltán. Önálló orvoshoz 2500 lakos kell! Azt kell szor­galmazni inkább, hogy több időt töltsön itt az or­vos, ha már idejön. Iskola? Sokmillióért négy tante­rem? Miből? mert hely még van... Önálló tanács társadalmi tanácselnökkel. Esetleg. De kell titkár, pénzügyes, takarító... közben pénz, ugye... A gene­rációváltást sem szabad akadályozni. Tény, mi­közben a társadalmi elnök is csak tanácstag lehet. Szinte kivétel nélkül mindenkit tanított a fiatalok kö­zül Varga László, aki örült a meghívó levélnek, s az együttgondolkodásnak.- Nincsenek aggályaim - kezdi -, mert a jog adott, még harcolni sem kell érte, mint másfél éve. Az akkori magas hőfokon izzó jogkeresés energiája ma szabad. A program pontosítása, a részletekben szakemberek segítsége az újabb lépés. A stratégia az önállóság, a taktika pedig az egyszerű mozgásba hozás. A vízügy nem ügy. Víz kell! Sok a piaci lehetőségünk, az ob­jektumokkal - sportpályánk van, ami nincs föl­szántva, kulturház, ami már hoz is pénzt... piacra kell menni. Váralja mivel külön van, részben önálló is. Stratégák kellenek, s ezek az itt élő polgárok legyenek. Jól kigondolt, egyszerű dol­gokra kell építeni!- Kicsit gyorsak voltunk - ismeri el Kreiner József, aki iskolaügyben járt Várdombon, a kü­lönválás ügyében a megyei tanácsnál, pályázat­ügyben az OPI-nál, járta a falut is.- Nagy lendület?... Gyorsan írja alá, papa! Lesz orvos, iskola, kell az autógram ... hamar... hamar! Ilyent nem csináltunk. Ez az aláírás senkit nem visz vérpadra, nem megyünk mi ezzel országgyűlés elé. De tudni kellett...! 554 aláírásunk van...- Plusz az írástudatlanok! - kiabál be valaki - Azok is velünk vannak ám! Derülünk.- Szakbizottságot küld a megye - hangzik az _érv - ha lesz reális alapja az elválásnak. Bánáti Zoltán: - „Mellette is, ellene is va gyök az elválásnak.”- Mindenki fél? - kérdez hangosan Kreiner Jó­zsef. Én személy szerint attól félek, hogy a félősöké lesz a győzelem. Mondtam én, ne ígérjétek, hogy '89 szeptemberében lesz itt felső tagozat... De a mi gyerekünk itt járjon iskolába. Azt szeretnénk. Ezt is mondtam.- Ha ti akartok dönteni, miért hívtatok ide bennün­ket? - szól Amrein István, aki a HNF helyi titkára.- Mindenki érzi azt a létjogosultságot, amit ti fe­szegettek, de sok a kérdőjele ennek a jognak. Vár­alja elöljárósága 200 ezer forinttal.gazdálkodha­tott... Ebből apparátust, létesítményt működtetni, fejleszteni? Az orvos legyen megyei gond, ne loká­lis kérdés. Nagymányok tudott-e nagyközségi szinten gondolkodni? Sikerült-e a vezetőinknek közelebb kerülni egymáshoz? És a faluknak? Erre is keressük a választ! Nem hiszem, mert váraljai gondolkodásról tudok, de nagyközségi szinten hogy ment ez? Túlfejlesztett Váralja..? Mihez ké­pest? Közben Nagymányokon nincs művelődési ház. Kétféle nép ez óhatatlanul. Váraljai és nagy- mányoki. Ezt pedig elitélni nem szabad. Szakértő­ket kell felkérni a segítésre. Ha megalapozott a munkátok, mi segítünk.- Mindig a falu létéért, jövőjéért harcoltunk - így Barta Istvánné elöljáró. Újra mérnek házhelyet. Az aláírásról: úgy érzi a nép egy része, hogy becsap­tátok őket, mert lesz iskola, lesz orvos... így nem le­het.- Senkit nem csaptunk be! Legfeljebb akad aki félremagyarázza mára - érvel Mezei Ágnes.- Jó, ezen ne vitatkozzunk...- De igen! Hisz ez vitafórum - Bájer Jánosné váraljai pedagógus érvel - Ez az utolsó lehetősé­günk, ezt pedig meg kell ragadni. A víz szerintem másodlagos kérdés. Víznek lennie kell Nagymá- nyokkal együtt is, nélküle is. A mi lehetőségünk na­gyobb, amit észre kell végre venni. Vártunk, vár­tunk, közben az értelmiség kivonult a faluból. Most még mire várjunk?- Mindenkinek fázik már a lába. Ez a KISZ-klub sem nyeri el a legjobban fűtött helyiség címet, mégsem mozdul senki sem.- Győré kisebb község, mint Váralja, mégis vál­lalta - hangzik el egy újabb érv, közben az is kide­rül: ez a falu a megye részé, s a megyei vezetés csak érez iránta felelősséget, ha válni is akar?! A kormány is mozdult a kistelepülések jövőjét segítő úton, s nem hátra, hanem előre. Kiderül, akad vár­aljai körzet, ahol azt a bizonyos KISZ-papírt min­denki aláírta. Ott a tanácstag kötelezően is kényte­len támogatni a fiatalok kezdeményezését. Mert az már nem akarat, s hit kérdése. A féltést is segítség­nek ajánlják a meghívottak, csak fogadni tudják a fiatalok - kérik. Újabb egyezség születik: mindent pontosan fel kell mérni.- Mindig csak azt hallom, hogy anyagilag halál­ra vagyunk ítélve - szól Schmidt János. - Fizikai­lag, ezt el is ismerem, de addig... Van itt üres telek, csak mérjék ki azokat! A régi kisvasút mentén, a Sziget utca folytatá­Kreiner József: - „Attól félek, a félősöké lesz a győzelem...” sában, be lehet építeni a foghíjakat, meg a gáz­cseretelep környékét... Ez meg az én érvem! Pali János igazgató-helyettes mindig megfon­tolt véleményalkotó. Most regisztrálja a két cso­portot: az optimistákét s a pesszimistákét. Az előbbit a fiatalos hév, lendület viszi előre, a má­sikat a szigorú anyagi érvek támogatják.- Mindenkinek a fejében megfordult már a különválás, csak ez a kezdeményezés a tudat­alattit tette hangossá mindenkiben. S ez jó! Nem vagyok pesszimista én sem. Nem szabad csak az anyagiak oldaláról közelíteni. Kormánykon­cepció született a „korszerű falurombolás” megállítására. A Független Váraljai Fiatalok Kö­re falu elé viszi javaslatát, vágyát. Népszavazás » következhet. Színvallás... Annak pedig mindig szokott eredménye lenni! A kis csapat nekiveselkedett az újabb fordu­lónak. Szakemberek segítségét kérik. Mert véle­ményeket már gyűjtöttek, s azok javarészt őket erősítik. Következhet egy hálás búcsú, könnyte- len elválással?! A döntés joga: VÁRALJÁÉ. SZABÓ SÁNDOR Fotó: Gottvald Károly lázezer forinttal kell >dni.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents