Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

Németh Miklós látogatása Moszkvában A Lenin-mauzóleum és az ismeret­len katona sírjának megkoszorúzásá­val kezdődött Németh Miklós alig egy­napos szovjetunióbeli munkalátoga­tásának hivatalos programja pénte­ken. A koszorúzás után az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagját, a magyar kormány elnökét az SZKP KB székhá­zéban fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke. A két poli­tikus megbeszélése a tervezettnél hosszabb ideig, egy és háromnegyed órán át tartott. A Gorbacsowal folytatott megbe­szélés után a Kremlben ült asztalhoz a két tárgyalóküldöttség. A magyar de­legációt Németh Miklós, a szövetet Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet kormány­fő vezette. A tárgyalásokon a kétoldalú együttműködés legfontosabb elvi kér­déseit tekintették át azzal, hogy a konkrét kérdések kidolgozását szak­értőkre bízzák. Rizskov magyar kollé­gáját meghívta, hogy hamarosan te­gyen újabb, ezúttal már hivatalos ba­ráti látogatást a Szovjetunióban. A meghívást Németh Miklós köszönettel elfogadta. A tárgyalások után a szovjet kor­mány díszebédet adott a magyar ven­dégek tiszteletére. Ezen a két küldött­ségvezető pohárköszöntőt mondott. Ebéd után a magyar delegáció visszautazott Budapestre. Grósz Károly megbeszélése Jozef Lenárttal Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken fogadta Jozef Lenártot, a CSKP KB Elnökségé­nek tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón Jozef Lenárt tájékoztatást adott a KGST- tagállamok testvérpártjai gazdaságpoliti­kai kérdésekkel foglalkozó KB-titkárai március 6-7-ei, prágai tanácskozásának előkészületeiről. Grósz Károly üdvözölte a találkozó megtartását. Hangsúlyozta: érdekünk a KGST-együttműködés érdemi átalakítá­sa. Szükségesnek tartjuk, hogy a testvér­pártok közös erőfeszítésekkel biztosít­sák az ehhez szükséges politikai feltéte­leket. A találkozón részt vett Iványi Pál, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Vlastimil Ehrenberger, Csehszlovákia magyarországi nagykö­vete. Fegyverzetcsökkentési tárgyalások - Emberi jogok Külügyi szóvivői tájékoztató Az európai hagyományos fegyveres erőkről, valamint a bizalom és biztonság­erősítő intézkedésekről hétfőn Bécsben kezdődő tárgyalásokról tájékoztatta a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőit Tóth Tibor, a külügyminisztérium szívivő- je pénteken, a minisztériumban. A tájékoztatón Tóth Tibor hangoztatta: Magyarország megkülönböztetett jelen­tőséget tulajdonít a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada külügyminiszterének részvételével hét­főn kezdődő, az európai hagyományos fegyveres erőkről, valamint a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről folyta­tandó tárgyalásoknak; annak, hogy e két tárgyalási fórumon mielőbb konkrét in- . (Folytatás a 2. oldalon.) Népszámlálási előkészületek Évzáró igazgatótanács-ülés a KSZE-nél Reális, a környezettel harmonizáló Hazánkban a 13. népszámlálásra - a Népköztársaság Elnöki Tanácsa dönté­se alapján - 1990-ben kerül sor. A nép- számlálás gyakorlati végrehajtásáról - a Központi Statisztikai Hivatal irányítása mellett - a helyi tanácsok gondoskod­nak. Az összeírás során az adatgyűjtést, az információk feldolgozását és tárolását az állampolgárok személyiségjogainak messzemenő védelmével szervezik meg. Az adatokat szigorúan csakis statisztikai célokra használják fel. Az összeírást sokrétű előkészítő mun­ka előzi meg. Közülük kiemelkedő fon­tosságú a területi feltérképezés; az utca- házszám-lakásjegyzékek összeállítása, ezek pontossága ugyanis a teljes körű népszámlálás alapfeltétele. A címadato­kat - az állampolgárok lakcímbejelenté­sei alapján - az Állami Népességnyilván­tartó Hivataltól számítógépes listán kap­ják meg a tanácsok. Az elkövetkezendő hónapokban ellenőrzik, esetleg pontosít­ják, kiegészítik ezeket a listákat. E munka során szükségessé válhat a címek hely­színi ellenőrzése, alkalmanként az állam­polgárok személyes megkeresése is. A ^KSH kéri, ne tekintsék ezt zaklatásnak, lehetőség szerint segítsék, támogassák a tanácsi dolgozók munkáját. Kiárusítás ­szezon közben Mottó: Kissé használt, de némi ráfordí­tással és hozzáértő bánásmóddal még fölújítható vállalatok nyugati valutáért részben vagy egészben eladók. Ár meg­egyezés szerint, az áru minőségétől füg­gően esetleg fizetési könnyítéssel. Ka­landorok kíméljenek! (írásunk az 5. oldalon található.) termesztési technológiát szorgalmaznak Tegnap tartotta évzáró ülését a KSZE Növénytermelési Rendszer Agrárfejlesz­tő Közös Vállalat igazgatótanácsa. Ezen a közös vállalat igazgatótanácsa vala­mint a taggazdaságok képviselői - közel háromszázan - dr. Markovszki György­nek, a nemesvámosi téesz elnökhelyet­tesének megnyitóját követően Lakatos Csaba igazgatónak a beszámolóját hall­gathatták meg, mely az 1988-as gazdál­kodási esztendő eredményeiről adott számot, s vázolta az ez évi feladatokat. Ma, amikor a magyar mezőgazdaság helyzete, sorsa egyben a magyar gazda­ság jövőjének egyik záloga is, nem mind­egy, hogy egy olyan közös vállalat, mely­nek 311 taggazdasága van s a szerző­dött területe 678 ezer hektárra növeke­dett, mit tud éves értékelésben elmonda­ni. Az ipari és kereskedelmi kutatóintéze­tek közül 14 szintén tagja a KSZE-nek, melynek operatív szervezete változatlan maradt, s az átlagos létszámuk 429 fő volt. Ebből kereken 200-an a termelés- szervezési egységekben (Mohács, Szekszárd, Székesfehérvár, Győr, Buda­pest, Kaposvár, Vép) tevékenykednek. Jó hír, hogy az egységek önállósága, vál­lalkozókészsége nőtt az utóbbi időben - mondhatta el az igazgató, ám azt is el kel­lett mondani, hogy a gazdaságok hoza­mai, a szélsőséges időjárásnak a függ­vényeként, a korábbi éveknél is nagyobb ingadozást mutatnak. Különösen a kukoricára volt ez igaz, így fordult elő, hogy a búza termésátlaga magasabb volt mint a kukoricáé. A jöve­delmezőség a főbb növényeknél romlott - lásd gyenge hozamok, termelési költ­ségek növekedése -, s az a kiemelt sze­rep, amit a KSZE az agronómiái tevé­kenység fejlesztésének szánt, fontos le­het a jövő szempontjából. A bevételek döntő részét már nem a hagyományos partneri díjak képezik, hanem a kereske­delmi tevékenység bevételei. Igyekeznek az ösztönzés hatására hagyományos te­vékenységük,szolgáltatásaik mellett újat nyújtani, s a meglévőt is bővíteni, bekap­csolódva az értékesítésbe, de a tovább- feldolgozásba is. Tavaly önálló külkeres­jíVIMUt/ül K» Az igazgatótanács ülésén 287 szavazati joggal rendelkező tag vett részt Lakatos Csaba, a KSZE igazgatója a múlt évi gazdálkodás eredmé­nyeiről számolt be kedelmi jogot kértek, az ebben szereplő export-import cikkek listáját folyamato­san bővítik, s néhány vegyes vállalat lét­rehozásán is fáradoznak. A nehezedő gazdasági körülmények ellenére is a partnerek anyagi lehetősé­geit szem előtt tartva a lehető legkorsze­rűbb technikai hátteret kívánják adni. A január elsejei importliberalizáció beje­lentésével lehetőség nyílt minden traktor vagy mezőgazdasági gép és alkatrész külön engedélyezés nélküli beszerzésé­re, amennyiben a beruházás forintfede­zete rendelkezésre áll. Kiemelt feladat (Folytatás a 2. oldalon.) Sírtak a sütvényi csikók {TOLNATÁJ 1. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents