Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám
4 “nEPÜJSÄG 1989. március 28. Mindegyőjük azt írja, amit írnia kell Egy irodalmi kör kettős jubileuma Sí|!|!l ■ í.;- Ä;: I ilillll í í í ;í ; Sí í;^ í ; Neustadt - Szász-Svájc r NDK 1959. április 24. Az NDK-beli Bitterfeld városkában kulturális konferencia zajlik. Vita egy indítandó szellemi-irodalmi mozgalomról, a munkásírók-köreinek létrehozásáról, létjogosultságáról, szükségszerűségéről. Az esemény Bitterfeldi Konferencia néven bevonul az ország történetébe. Az életre hívott mozgalom pedig funkcionál, igazolja vitalitását. 30 esztendeje immár. Egy NDK szerte ismert (elismert) kört, közösséget magam is felkerestem. (Zirkel der ■ schreibender Arbeiter in sächischen Neustadt.) Tagjai akkor ünnepelték fennállásuk 15. évfordulóját. Neustadtot - ahol a kör/alkotómühely egzisztál -, a Szász-Svájc déli peremén, közvetlenül a cseh határ mentén találjuk. Drezdától mintegy negyvenperces autóút választja el. A 12 500 lelkes városka történelmi atmoszféráját 650 éves múltja teremti meg. Alapítói freibergi bányászok, akik 1333 óta jó ideig ezüst- és aranyfeltárással foglalkoztak. A későbbi századokban a művirágkötészet vált Európa-hirűvé a városban. Mai arculatát mezőgazdasági gépgyártása formálja. Termékeik hazánkban is kelendőek, elismertek. (Fortschritt Landmaschinen.) Ebben a sziklás hegyek peremezte városkában találkozott 1973 nyarán három - az ihletett nyelvi kényszer jobbító erejében bízó - írással kacérkodó férfiú Peter Biele drezdai íróval, s alapította meg a helyi Munkásírók Körét, ő azóta is vezetőjük. Annak idején (15 éve) azért jöttek össze, hogy irodalomról elmélkedjenek, (szerepéről, jelenségéről, lehetőségeiről) ki-ki saját affinitásának megfelelően, tollpróbáival is igazoltan. Egyikük, aki az első pillanattól résztvevője a helyi körnek, Uwe Garten. Kérdésemre, hogy mi késztette őt művészi tevékenységre, (gy válaszolt: „A művészi tevékenység teremtő kedvet, kíváncsiságot és fantáziát feltételez (kíván!). Ezért megóv az egyoldalúságtól. Irodalmi munkásságom kényszerít az emberi-közösségi szituációk, foglalatosságok folyamatos újrafogalmazásához.” A műhelynek jelenleg 12 tagja van. Benjáminjuk épp ez idő tájt 17, míg a korelnök 70 éves. Ha a tagok találkoznak - s teszik ezt kéthetes rendszerességgel -, ez egyben a foglalkozási nemek reprezentációja is. Együtt ül itt tanárnő és tanítványa, s közgazdásszal a pék. A legtöbbjük a gépgyár dolgozója. A gyár az első számú mecénásuk is. Már négy antológia megjelenését finanszírozta eddig. Egy gyermekkötet és egy helytörténeti munka életrehívásánál is bábáskodtak. A kör valamennyi tagjának megvan a saját témája. így lehetséges, hogy van, aki az elmagányosodás irodalmi megfogalmazója, más tudományos alaposságú esszékben gondolkodik. A fiatalabbak elégedetlenségeiknek adnak hangot. így azután mindegyőjük azt írja, amit írnia kell. Egy közös vonásuk azonban mindegyiküknek van: művészi tevékenységükkel kívánják világlátásukat, ismereteiket, hivatástudatukat olvasóikba átplántálni. A tapasztalt alkotó-teremtő légkör - a döcögő kéziratsoroktól a nyomdakész írásműig - magával ragadó, példa értékű. BAYER BÉLA Új sulilap Aranysöprű, szívfájdalom, sportsarok Megjelent a tolnai I. Számú Általános Iskola diáklapja, a Tolnai Tanoda második száma. A huszonöt oldalas, képekkel is illusztrált újságban számos érdekességet találhat az olvasó. Megtudhatjuk, melyik osztály nyerte el a tisztasági verseny aranysöprű, ezüstlapát, illetve bronzvödör díját, mi kerül a menzások tányérjába és, hogy hogyan kell mártásos gombát készíteni. A kis riporterek interjút készítettek városi címet elnyert településük tanácselnökével, s megkérdezték nyugdíjba vonult igazgatóhelyettesüket: hol kezdte pályáját, honnan kapta a Cica néni nevet, s tartja-e a kapcsolatot kollégáival azóta, hogy nem tanít. Az irodalmi és képzőművészeti rovatban művészpalánták verseit, rajzait, adja közre a Tanoda, a Szívfájdalmak rovatban lelki panaszokat orvosol. Van könyv- ajánlat, keresztrejtvény, vicc, sportsarok és rejtvény, popfotó és kitölthető órarend is. Akik még nem értesültek volna róla, azokkal közük, melyik tanár néninek született kisbabája, s megígérték, hogy a következő számban be is mutatják a csöppségeket. -esiMég egyszer a tolnai könyvtárról A városban jártunk immáron, amikor felkerestük Tolnán a művelődési központot, hogy hírt adhassunk az új könyvtárról. A negyvenötezer kötetnyi könyvállomány mellett ide tartoznak a mözsi és fácánkerti letéti könyvtárak és a két gyár, a PATEX és a selyemgyár könyvtárai is.- Mennyi pénz jut a vásárlásra? - kérdeztük Schmidt Józsefnét, a művelődési központ igazgatóját.- Könyvvásárlásra átlag évi 70 ezer forint, továbbá a tervek szerint évi 15 ezer forint video- és lemezfelhasználásra. Jelentős támogatást kapunk a fenntartóktól, ezen belül a 70 ezer forint jó arány, de a jelenlegi árak mellett kevés könyvet tudunk vásárolni belőle. A tanács által ösz- szehivott tolnai üzemek és vállalatok minden dolgozója évi száz forinttal járul hozzá a kulturális intézmény fenntartásához. Ez évi 300 ezer forintot tesz ki, és azt bizonyítja, hogy a tolnaiak művelődési igényei olyan szintűek, hogy számíthatunk rájuk. Ennyi lelkesedés láttán eszünbe jut: akadt már arra is példa, hogy iskolakönyvtárakat volt növendékek értékes könyvadományokkal gazdagítottak. A műveltség iránti szeretet, ragaszkodás légkörében talán még ilyesmire is sor kerül idővel Tolnán... d.e. Egy kiállítás rémei A Művészetek Házában minap megnyílt színvonalas, ritka művészi élményt nyújtó Gruber-kiállítást igen szokatlan módon happening vezette be. Bár jobb ízlésű tárlatlátogatók szerint elég lett volna a gruberi művészi formabontás is ahhoz, hogy ez a tárlat ne legyen szokványos. Az élmény már az utcán fogadta a látogatókat: egy pádon, közvetlenül a bejárat közelében egy eddig ismeretlen, de kiváló színész alakított tökéletesen ittas, úgy is mondhatnám, merev-részeg férfit. Tekintete üvegesen meredt a semmibe, egyetlen arcizma sem rándult, szájában kialudt, félig szívott cigaretta. Szoborszerű mozdulatlansága mondhatni impozáns volt. És mellette epizódszereplőkként két rendőrt láthattunk, akik hasonlóképp mozdulatlanságba dermedve őrizték. Utcaszínházát láttunk volna? Meglehet. De erős a gyanúm, hogy a Nagy Rendező, a véletlen keze van a dologban. Lehet, hogy nem mind művészet, ami megdöbbentő. Lehet, hogy a részeg valóban részeg volt, a rendőr valóban rendőr. Csak azt nem értem: miért a merev-részeg férfit őrizték, miért nem a művészi élmény zavartalanságát, a kultúrát, a civilizációt? dr Tárlat Páll Lajos (köröndi festőművész): Vak Húsvét Erdélyben Honnan piros tojást? Tavaszünnep, Jézus és a természet feltámadása. Aki azt hinné, hogy hús- vétkor nem szólnak Erdélyben a harangok, téved. Csak nem mindenütt. És nem egyszerre. A román és a magyar húsvét nem esik egybe, előbb ünnepelnek titokban (nincs munkaszünet) a magyarok, szászok, svábok, csak azután, szintén titokban (nincs munkaszünet) a románok. Régebben bőségesen festették, „írták” a húsvéti tojásokat, szeletelték a sonkát, főzték a tárkonyos bárányfejlevest, piros-ropogósra sütötték a töltött bárányt, körülrakták a tálon salátával... Most? Ki-ki besiet a munkahelyére, ahol eldugott sarkokban diszkréten meglocsolják a kollégák a kolléganőket. Nem nagyon illik vendégségbe menni, otthon locsolni, hiszen ahhoz tojás kéne, no meg kínálgatnivaló. Az ünnepi menüből jó, ha a salátát sikerül a piacon beszerezni. Jobb munkahelyeken azért előfordul, hogy magyar húsvétkora román kollégák, román húsvétkora magyarok végzik el a napi munkát. Ennyit hoz a nyuszi. Egyszer ide, egyszer oda. Demokratikusan.-os A magyarok és az európai Art Deco A formájában kissé bumfordi, ám' egyszerűségében mégis megkapó karosszék karfája piros, huzata szürke, s a beleszőtt minta a magyar népmesék kacsalábon forgó várát idézi. Igaz, csak afféle őrbódé-vár, egy kapuval és négy ablakkal, fölötte bonyolult ornamentikával, amely mintha valami különösen cirádás nemesi címerről érkezett volna. Kozma József alkotása a budapesti Iparművészeti Múzeumból jutott Brüsz- szelbe, a Palais des Beaux Arts egyik csarnokába, ahol március elején nyílt I meg az „Art Deco Európában” című kiállítás. A szék így puszta jelenlétével is érzékelteti, hogy mi magyarok is részt vettünk ennek a dekoratív és sokarcú művészeti irányzatnak tobzódásaiban és tévelygéseiben. A brüsszeli kiállítás rendezői, óvatosan, alcímet is biggyesztettek díszes katalógusukra, amely mind a 276 (!) kiállított tárgy - váza, plakát, hímzés, bútor, kisplasztika, ékszer, térplasztika, tapéta, szőnyeg, lámpa, kerámia, stb. - fotóját tartalmazza. „Dekoratív irányzatok az alkalmazott művészetekben 1925 körül" - így hangzik az alcím, frappánsan érzékeltetve, hogy az Art Deco fogalma mindmáig viták tárgya. Nálunk inkább a szecesszió fogalomI köre tapad hozzá, ha nem is mindenben azonos vele. Á katalógus tanulmányai pedig - köztük a kiállítás rendezésében magyar részről részt vett Kiss Éváé a magyar Art Deco keletkezéséről és forrásairól - még inkább érzékeltetik, hogy az 1925-ös nagy párizsi kiállítással apoteózisához ért, aztán pedig a modernizmus rohamai nyomán gyorsan háttérbe szorult stílus olyan sokfe- lől jött hatásokat ötvözött és olyan sokfelé ágazott el, hogy pontos meghatározása mindmáig viták tárgya. De talán éppen ezzel magyarázható, hogy reneszánsza, amely fél évszázaddal e párizsi csúcs után kezdődött, azóta is tart, egyre több kiállítás idézi-so- rakoztatja fel a szemnek kétségkívül tetszetős, csábítóan színes alkotásait, így nem csoda, hogy a brüsszeli szép- művészeti palota, fennállásának idei hatvanadik évfordulójára készülvén, ehhez a témához fordult, de eredeti megközelítéssel. Nem belga, hanem - mintegy Brüsszel, az „európai főváros” hivatásából következően - európai keresztmetszetet kívánt nyújtani erről a rafinált - sokak szerint dekadens -, a múlt és a gyönyörök, ugyanakkor más ágaiban, az egzotikus, illetve a népi- folklórisztikus források felé forduló for- mamüvészetről, annak is elsősorban alkalmazott, iparművészeti részéről. Párizs, Berlin, és Bécs volt az Art Deco legfontosabb központja. Onnan is érkezett a legjelentősebb anyag, de mi érzékeltetni akartuk e mozgalom egész jelentőségét. Márpedig (Bécsen keresztül) ez az irányzat eljutott Budapestre, eljutott Prágába is, északra kisugárzott Svédország, Dánia, Anglia felé, természetesen megjelent Belgiumban, Hollandiában, Lengyelországban, délen átlépett Olaszországba is, hogy csak az itt képviselt országokról beszéljünk - mondja Martine Caeymaex, a kiállítás koordinátora, aki a lelkes brüsszeli gárda más tagjaival, Marc Lambreches biztos irányítása mellett alig kilenc hónap alatt „hozta tető alá” ezt a gazdag anyagot. Itt a míves tudás csúcspontjára jut, itt a biedermeier és a rokokó, a stilizált antik és a formajátékká szelídített primitív mind dekorációvá válik - üvegek, porcelánok, kerámiák, fémek, lakkok olvadnak össze burjánzó és öncélú díszítéssé, a polgárság, a háborút túlélő, vagy éppen azon meggazdagodott újgazdagok pazar luxusává. Világmegváltás, forradalom, erő nincs már ezekben a tárgyakban, de annál több a formai és testi játék, a keresett hatás, az elefántcsonttorony magábanvalósága: persze a gyönyörű, cizellált, elegáns tárgyaké, s így még a modern formakeresésnek is tér nyílik akárafuturizmusig... A 276 kiállítási tárgyból 16 érkezett Budapestről, az Ipar- művészeti Múzeumból és magángyűjteményekből. Miután a rendezők témák - és nem nemzetek - szerint csoportosították az anyagot, a magyar látogató hol itt, hol ott kapja fel a fejét egy Kozma-bútor, egy Gábor- vagy egy Zsolnay-kerámia, egy Gorka Géza vagy Vörös Béla készítette doboz, vagy mondjuk Léczfalvi Gyárfás Erzsébet által kötött könyv láttán: hát itt vagyunk. Fischer-Fiora Margit János vitéz-kupája, lám, európai áramlat része a maga mesevilágával éppúgy, mint Gádor István kedves kis kerámiája a vízilón lovagoló kutyáról és kisfiúról, vagy Kaeszné Lukáts Kató folklór-faliszőnye- ge, Gusztáv Miklós modernista nagy kapukilincsei. Talán elfogult vagyok, de nem a vidékiességet érzem a többi kiállított műhöz képest, hanem a couleurfocale-t: jelenlétünk nagyon is kapcsolódó, nagyon is egyidejű - nem érezni, hogy ezek a magyar művészek mások mögött jártak vagy másoltak volna, egyszerűen maguk álmodtak a hazai anyagokba, valóságba a nemzetközi „levegőben lebegő" irányzatot. Párizsból a Cartier-ház küldött korabeli pompás nyakéket, Raoul Dufy tervezte a fényűző damasztot, André Groult a kifinomult faliszekrényt - a magyarok nem vehették fel a versenyt ezzel a luxussal, de fantáziájuk hasonlóan gazdag, bennük is ugyanaz dolgozott. Százezer látogtót várnak a május 28-ig nyitva tartó kiállításra - köztük sok külföldit Számos szponzor támogatta, a belgiumi francia közösségtől (amely a kulturális költségvetést kezeli a francia ajkú területeken) a Kredietbankig és az IBM-ig. Az Iparművészeti Múzeum Budapestről ingyen kölcsönözte az anyagot de a költségek (szállítás, biztosítás) a szervezőket terhelik. A számítások szerint a belépőjegyek és a katalógus eladásából várható összeg a kiadásoknak jó esetben a harmadát fedezi. A művészet Belgiumban sem önellátó, szükség van támogatókra. Nélkülük az Art Deco e néhány hónapos tobzódása sem képzelhető el.- Hosszabbítás, mondja Martine Caeymaex, nem lehetséges, amint hogy ez az anyag így együtt soha többé nem kerül, nem kel vándorútra. Jan Debbaut, a Szépművészeti Palota igazgatója pedig azt írja a katalógusban, hogy kiállítást rendezni annyi, mint homokra írni - de néha mégis akadnak olyan kiállítások, amelyek tartósabb nyomot hagynak a homokon. Ö abban reménykedik, hogy az európai Art Deco brüsszeli kiállítása ezek közé tartozik majd. Baracs Dénes (MTI-Panoráma)
