Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-01 / 51. szám

1989. március 1. ^EPÜJSÄG 3 A megyében elsőként A szegény embert még az ág is húzza Bevált a tanácstagi alap Dombóváron „Közös út” a Szegfű utcában A tavalyi pénzügyi tervet tárgyaló ta­nácsülésen került szóba először Dombó­váron a tanácstagi alap bevezetése. Megéri, vagy nem éri meg - fontolgatta a testület, majd egyhangúlag úgy döntöt­tek - a megyében elsőként -, hogy megpróbálkoznak az új formával. Lényege, hogy év elején minden vá­lasztókerület képviselője kap egy bizo­nyos keretösszeget - 100 ezer forintot -, s ebből a lakossággal közösen meghatá­rozott célok megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodhat. Egy-egy körzet lakói maguk dönthet­nek arról, melyek a legsürgetőbb tenni­valók, s miután megállapodtak, a tanács igényeik szerint gondoskodik kivitelező­ről vagy anyagról. A tanácstag agitáló szavának némi nyomatékot adhat, ha forint van mögötte, s a biztosabb eredmény reményében társadalmi munkára is szívesebben vállalkoznak az emberek. A pénz tehát szaporítható is. Ehhez persze a választók és a képvi­selő jó kapcsolatára, az utóbbi lelemé­nyére, vállalkozó szellemére, szervező- készségére is szükség van. Talán ezek meglétét illetve hiányát is jelzi a lista, ami a múlt évi 4,5 millió forint felhasználásá­ról készült. Eszerint a 45 körzetből 25-ben éltek a lehetőséggel, és parkoló, sportpálya ját­szótér kialakítására, aszfaltozásra, töb­ben árok vagy áteresztisztitásra, csator­názásra költöttek a pénzből. A megvaló­sult beruházások összege közel 2 és fél millió forint, elkészült, leszámlázott, de idén kifizetendő mintegy 212 ezer forint, megrendelt de csak ez évben sorra kerü­lő munkák értéke 630 ezer forint. Húsz tanácstag egy fillért sem használt fel.- Új volt ez a módszer, sokan nem tud­tak rámozdulni - hallottuk Kurcz Ernőtől, a városgazdálkodási osztály főelőadójá­tól. - Novemberben kezdtek kapkodni, mikor nehéz már szabad kapacitással rendelkező vállalatokat, üzemeket találni. Főleg az építőiparban. Kicsit mi is hibá­sak vagyunk, mert nem szorgalmaztuk eléggé a dolgot. De volt számos jó kezde­ményezés is. A Szegfű utcában például három vá­lasztókörzet összefogásával készült el az aszfaltozott út. Két közösség lemondott a saját százezer forintjáról a harmadik ja­vára, természetesen úgy, hogy a követ­kező években visszakapják. A Köztársa­ság térre is csak úgy kerülhet telefonfül­ke, hogy négy körzetből egy. kalapba tet­ték a pénzt. Az eddigi tapasztalatok után megma- rad-e idén is a tanácstagi alap? Mint Keszler Gábor vb-titkártól megtudtuk, felmerült az év eleji tanácsülésen, hogy - kényszerű takarékosságból - nem veze­tik be, de mindössze hárman szavaztak ellene. Ketten azóta már jelezték-is, hogy szükségük lenne az anyagi segítségre. Bizonyára'többen is követik őket.- cser ­A nyugdíjból (kétszer) letiltott adó A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivata­los levele végére szálkás betűkkel valaki fölírta: 1989. II. 21. kedd. Annak a keze írása, akinek e dátum va­lamiért nagyon fontos. Bániczki György nagydorogi lakosról van szó, aki nyugdí­jas, s havonta négyezer forintnál keve­sebbet kap kézhez. Az történt, hogy az idős embert fölszó­lította a helyi nagyközségi közös tanács, hogy fizesse be az elmúlt évre kirótt 1081 forint adóját. Magyarázni sem kell, hogy ez nehezen állt módjában, éppen ezért besietett a tanácsra, s még egy nap ha­lasztást kért, mivel nyugdíját másnapra várta. A könyörtelen hivatal, a könyörte­len ügyintéző helyzete magaslatán állva az ígéret szavára nem lágyult meg, ha­nem a legszabályszerűbb formában in­tézte levelét a Nyugdíjfolyósító Intézet­hez, s kérte, hogy az adózásra köteles ál­lampolgár kevéske nyugdíjából tiltsák le az említett összeget. Azok meg is tették ezt, mi több, a következő hónapban is. Ezért írták Bániczki György panaszos le­velére a következőt: „...sajnos, az év vé­gén felgyülemlett munkálatok miatt a le­vonást időben nem tudtuk beszüntetni, és az 1989. január hóban levont összeg a tanácshoz átutalásra került. 1989. január 12-én erről a tanácsot értesítettük és kértük, hogy Önnek fizessék ki a többlet­átutalást. Levelünkkel egy időben újból megkerestük a tanácsot ügyében, ha le­velünk kézbesítéséig nem fizették volna ki Önnek az átutalt 1081 forintot, akkor szíveskedjék azonnal értesíteni a fenti törzsszámra hivatkozással, hogy ügyét rendezzük.” Az idős ember február 16-i dátummal kapott levelet a tanácstól, melyben elis­merik az említett összegű túlfizetést, ám a kifizetésre várnia kell, mert a határozat ellen a kézbesítés utáni naptól számított 15 napon belül lehet fellebbezni. Ezek után csöppet sem csodálkozom az idős ember főlháborodásán, s rájövök, hogy esetében nem csupán a bürokratikus, hanem a lelketlen ügyintézés is bűnös. (Azt mondani sem kell, hogy mit jelent, ha valakinek tévedésből levonnak ilyen ösz- szeget az ilyen kicsiny nyugdíjából!) Amikor Szabóné Grünwald Mária cso­portvezetőt, az ügy intézőjét megkérdez­tem, miért nem lehetett másként mérle­gelni, hát mit mondjak, fölcsattant. Elő­ször közölte, hogy ő nem nyilatkozhat, mert ez nem áll jogában, majd azt is tudo­másomra hozta, hogy menjen be az ügy­fél a tanácsra és tisztázza velük a dolgot. Végül rákérdezett: „Miért gondolja, hogy a Népújság el tudja intézni?” Tényleg nem gondoltam, hogy a Nép­újság bármit is el tud intézni, már ami szabálytalan. Azt meg sem kísérelné. Csak azt hittem, megbeszélgetnénk a dolgot, s közben reménykedtem: jó szív­vel még valami helyrehozható! Utóirat: Dr. Czakóné Ferge Ilona vb-titkár az előző beszélgetést követően hívott tele­fonon és elmondta, Nagydorogon és kör­nyékén igen rossz az adófizetési morál. Sok embert többször is fel kell szólíta­niuk, hogy tegyenek eleget fizetési köte­lezettségüknek. Tehát a letiltást többszö­ri „egyezkedés” előzi meg - rendszere­sen. Az újságíró ezt készséggel elhiszi és még együtt is érez a tanácsi dolgozókkal, átéli a sokszor már-már lelki ügyekkel kínlódás gondjait. Ebben az esetben csak azt nem érti, hogy miért ragaszkod­tak a 15 napos fellebbezési időhöz, ami­kor a határozatból csak az adózó, az adókönyvelés és az irattár kapott pél­dányt. Világos, hogy az adózó nem él fel­lebbezési jogával, a tanács elismeri, hogy a szóban forgó összeget nem kell másra elszámolnia, hiszen az adózónak tartozása nincsen, a nyugdíjfolyósító pe­dig már rég elküldte levelét, „igazolását” a tanácsra. v. horváth ­Hőlég­ballonok exportra Pécsről Az ország egyetlen hőlégballongyár­tója a pécsi Bányászati Aknamélyítő Vállalat textilüzeme. Terméke Mecsek- ballon fantázianévvel a szocialista pia­cok után megjelent az osztrák és az NSZK-piacon is. A hőlégballonok mel­lett az idei évben nagy mennyiségben gyártanak siklóernyőket is külföldi meg­rendelésre. (MTI FOTO)- Én magam is ezért kezdtem itt. Ez a két év természetesen visszapillantó tü­körként szolgál 1956-ra, sőt az azt mege­lőző esztendőkre is. Tény, hogy nagyon kevés történeti adatunk volt eddig 1957 és ’58 kül- és belpolitikai összefüggései­ről. Sajnos, ez a rettenetes sürgetés ami ér bennünket - „vizsgáljuk, vitassuk, zárjuk le” - megint csak nem használ a tudományos munkának. Azonkívül számtalan objektiv akadály tornyosul előttünk. Magyaroszágon a történész még ma is a középkori kódexmásolók technikájával dolgozik: ül a levéltárban és körmöl. Csak a korabeli PB- és KB- dokumentumok mintegy tizenötezer ol­dalt tesznek ki. És akkor hol van még a legfontosabb minisztériumok, a fegyve­res erők és a sajtó korabeli anyagának feldolgozása?- Az eddigi kutatások alapján hogyan aposztrofálhatjuk az 1956. utáni két eszten­dőt? Konszolidációnak? Megtorlásnak?- Talán „rekonszolidációnak”. Egy szétesett, működésképtelen országot kellett talpra állítani. Hogy a helyreállítás miért nem volt mentes a megtorlástól? Nehéz erről röviden beszélni...- Azért, ha lehet, próbáljuk meg...- Kétségtelen, az első időszakban még arról volt szó, hogy kiszűrjük „azt a né­hány csirkefogót”, aki zavart keltett - Ká­dár János mondta így -, s ezzel sikerül lezárni az ügyet. Kijelentette ekkor: nem szabad, hogy sok ezren bűnösnek érez­zék magukat néhány ember miatt. A „csirkefogók” köre azonban egyre tágult és tágult. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke szerint azért kellett a szovjet csapatokat segítségül hívni, mert november elején nem volt idehaza erő, amellyel a rend helyreállítását biztosítani lehetett volna. A szovjet fellépést viszont nem lehetett megmagyarázni az ország népének, s ez új szakaszt teremtett a bel­politikában. A szovjet erők elleni tevé­kenység logikusan összekapcsolódott a kormány elleni tevékenységgel. Újabb és újabb rétegek sodródtak oppozícióba: „lám, az eredeti platform elveszett"... A belpolitikai spirálhoz a külső tényezők is lendületet adtak. A Kádár-kormány ugyanis egyedül maradt a szocialista tá­borban a maga kíméletre törekvő rende­zési tervével, és a csirájában már létező reformpolitikájával. Egy megbénult gaz­dasággal a háta mögött, csak külső se­gítségre számíthatott. A tábor viszont a „reakció” durva letörését kívánta; külpo­litikai támogatást csak a konzervatív bel­ső erők kaphattak. E bonyolult helyzet­ben nyomát látjuk annak is, hogy amikor enyhült a külpolitikai presszió, a kormány mindig törekszik a legalacsonyabb szint­re szorítani a megtorlást.- Talált erre bizonyítékot?- 1957 augusztusában a Politikai Bi­zottság ülésén ismertetik a bírósági eljá­rások adatait. Kádár János intenciói alapján úgy határoz a PB, hogy a börtön­ben, illetve letartóztatásban lévő tömeget gyorsan és radikálisan csökkenteni kell. Magyarán: ki kell engedni őket.- Mekkora bázisa lehetett azoknak a bizo­nyos ellenforradalmi erőknek?- Ezt talán sohasem fogjuk tudni meg­állapítani. Nem volt még olyan tömeg- mozgalom a világtörténelemben, amely-* nek különböző tényezői ne keveredtek volna össze. A mi októberünk sem kivé­tel. A tömegekben sokféle szín érvénye­sült, de kétségtelen, hogy aki kezdetben még irányadó volt, például a Petőfi Kör tagjai, a későbbiekben háttérbe szorul­tak, és előre lépett a restauráció néhány képviselője.- November elseje után sem érződött a konszolidáció? A korabeli sajtót olvasva az a benyomása támad az embernek, hogy lépé­sek történtek a megnyugvás felé.- Korábban valóban folyt arról vita, le­hetett volna-e önerőből konszolidálódni vagy sem. A kérdés ma már akadémikus. A történetileg egyetlen helyes válasz: nem volt rá idő. Úgy vélem, azonban, sok jele nem mutatkozott.- Ha az elmúlt, csaknem fél évszázad tükré­ben nézzük az 1956 utáni éveket, mennyire te­kinthetjük sikeresnek a kádári konszolidá­ciót? Amely, bárhogy cifrázzuk is, lényegében arra épült, hogy „mi adunk nektek enni, ha­gyunk benneteket élni, ti pedig nyugton ma­radtok”. Ez a konszenzus, mint tapasztaljuk, a hetvenes évek végére felborult, csődbe jutott. Volt hát értelme? Nem tekinthetjük időpocsé- kolásnak?- Én inkább úgy tenném fel a kérdést: a Kádár-kormány működése jelentett-e igazi pályamódosulást? Szerintem igen. S ez nem csupán a több kenyérben, publiká­ciós lehetőségben és utazásban nyilvánult meg, hanem főként abban, hogy megindult a sztálini önkényuralmi kormányzás fel­bomlása. Ahogy az első szerencsétlen hul­lám levonult, megszűnt az egzisztenciális félelem, vagy legalábbis visszaszorult. Ah­hoz képest, hogy Rákosi alatt 1,2 millió em­ber szerepelt a belügyi nyilvántartásban, ez igencsak szép eredmény. Pályamódosítás volt olyan szempontból is, hogy az a nyitás, amely most jelentkezik, a kádári konszoli­dáció és az 1968-ban elindult reformfolya­mat nélkül elképzelhetetlen lenne. Leszá­mítom az utolsó négy-öt évet.- Nem lehetséges, hogy ez az utóbbi négy­öt év csak annak manifesztálódása volt, hogy a konszenzus hamis alapokra épült? Hogy eladósodással próbálták megvásárolni a la­kosság béketürését?- Véleményem szerint igazából az okozott gondot, hogy a vezetés elképzel­hetőnek tartotta: a reform-gazdaságpoli­tikát végre lehet hajtani egy, bár toleráns, de a szerkezeti átalakulást nélkülöző bel­politikával. A nyitás nélküli belpolitika miatt valóban minduntalan fizetni kellett a társadalom békéjéért. Ez a koncepció bukott meg.- Beszélgetésünk elején ön egy modellt emlegetett, amely 1948-ban alakult ki. az is­kolai történelemkönyvek a „fordulat évét” egyértelműen pozitív fejleménynek tűntetik fel. De tekinthetjük ezt a sztálinizmus hazai zászlóbontásának is. ön szerint melyik áll kö­zelebb az igazsághoz?- Sajnos, az utóbbi... A történelmünket azonban vállalnunk kell. Akkor is élt itt sok millió ember, aki valóban új országot épí­tett, és hitte, hogy Rákosi jó úton vezérli. Te­kinthetjük őket sztálinistáknak? Ahogy ak­koriban „fasiszta népet” emlegettek? Nem. És tekinthetjük az 1956 októberében az ut­cára vonult százezreket ellenforradalmá­roknak? Nem. Nagyon-nagyon kell vigyáz­nunk a sommás ítélkezéssel.- Mégis, hogyan lehetne megnyugtatni a társadalom, a nemzet lelkiismeretét?- Türelemre, a demokrácia „kis- és nagycsoportos* tréningjére van szük­ség. Ehhez más országokban évtizedek, évszázadok álltak rendelkezésre. Most mindenekelőtt gazdasági és politikai sta­bilizációra van szükség. Liberálisan ve­zetett, de vezetett átalakulási folyamatra és erős kormányra.- Milyen garanciát lát arra, hogy nem tér­het vissza a pártdiktatúrán alapuló sztálinista modell?- A külpolitikai háttér és az ország belső mozgása, a törvényhozás tendenciája, a pluralizmus megerősödése. Persze, egyet­len rendszerről sem lehet előre kimondani a végső ítéletet. A történelmet emberek csi- ‘nálják, s van egy „kellemetlen” sajátossá­ga: hogy történik. Visszafordítani a kerekét nem lehet. A történelmet nem lehet megis­mételni. Ez benne a szép, vagy ez benne a borzasztó, nem tudom. HAVASI JANOS Bővül a magyar-szovjet kishatárszéli forgalom Az egyszerűsített határátlépésre jogo­sultak március 1 -jétől, szerdától bármely napszakban gyalog, gépjárművel és vo­nattal is átléphetik a magyar-szovjet ha­tárt - a nemzetközi forgalom számára is megnyitott - Záhonynál, illetve Csapnál. Csak a kishatárszéli forgalom számára négy új átkelőhelyet is megnyitnak már­cius 1-jén: Lónya-Zvonkovoje, Bara- bás-Koszini„Beregsurány-Luzsánka és Tiszabecs-Tiszaluna között. E határát­kelők naponta 8 és 16 óra között tartanak nyitva. A magyar és szovjet kormány 1985- ben kötött egyezményt a két ország ha­tárterületén élő lakosak egyszerűsített határátlépéséről. Az egyeztető tárgyalá­sok eredményeként március 1-jétől a Szabolcs-Szatmár megyei állandó lako­soknak - kérelmükre - a rendőrhatóság öt évig érvényes határátlépési engedélyt állít ki, amely további öt esztendőre meg­hosszabbítható. Ennek birtokában a szabolcsiak meg­hívólevél nélkül, évente többször is ki­utazhatnak a kárpátontúli terület nagy- szőlősi, ungvári, munkácsi és beregszá­szijárásaiba, és ott alkalmanként 7 napig tartózkodhatnak. A szovjet állampolgárok ugyanilyen feltételekkel utazhatnak Szabolcs-Szat­már megyébe.

Next

/
Thumbnails
Contents