Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-24 / 71. szám
r TOLNA MEGYEI WKKKKmVilág proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A Budapest-Bécs Világkiállítás előkészítésének helyzetével foglalkozó kereskedelmi miniszteri tájékoztató feletti vitával csütörtökön reggel 9 órakor - Szűrös Mátyás elnökletével - folytatta munkáját az Országgyűlés márciusi ülésszaka. A vitában felszólalt NAGYIVÁNYI AND- ’ RÁS (Budapest 19. vk.), az építési és közlekedési bizottság képviseletében, BER- DÁR BÉLA (Pest m., 25. vk.), a település- fejlesztési és környezetvédelmi bizottság nevében, MAYER BERTALAN (Vas m„ 5. vk.) az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága megbízásából, VIDA K0- CSÁRD (Somogy m., 6. vk.), a kereskedelmi bizottság álláspontját ismertette, MOR- VAY LÁSZLÓ (Budapest, 33. vk.) az Országgyűlés külügyi bizottságának állás- foglalását ismertette, DERZSI ANDRÁS közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, VARGA IMRE (országos lista), szobrászművész, DR. BAZSÓ GYÖRGY (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 17. vk.) ga- radnai körzeti orvos, KOVÁCS JÁNOS (Szabolcs-Szatmár m., 20. vk.), a MÁV záhonyi vontatási főnökségének művezetője, HAJÓS FERENC (Szolnok m., 8. vk.), a Törökszentmiklósi Baromfi- feldolgozó Vállalat igazgatója, PÁLFI DÉNES (Zala m., 3. vk.), a Növénytermesztési és Minősítő Intézet pölöskei fajtakísérleti állomásának vezetője, LÁSZTITY RA- DOMÍR (Budapest 31. vk.), a Budapesti (Folytatás a 2. oldalon.) Varga Imre, Grósz Károly és Nyers Rezső az ülésteremben (MTI FOTO) A parlament elfogadta a kormány tájékoztatóját a világkiállítási előkészületekről Grósz Károly a Szovjetunióba utazott Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására csütörtökön munkalátogatásra Moszkvába utazott. Kíséretében van Major László, a Központi Bizottság Irodájának vezetője és Thürmer Gyula, a főtitkár külpolitikai tanácsadója. Grósz Károlyt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Iványi Pál, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Kótai Géza, a Központi Bizottság tagja, a KB Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztályának vezetője és Kimmel Emil, a Központi Bizottság Irodájának helyettes vezetője búcsúztatta. Jelen volt Vladlen Puntusz, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A magyar vezetőt a vnukovói repülőtéren Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB nemzetközi ügyekért felelős titkára, valamint más hivatalos személyiségek köszöntötték. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete. A repülőtéri fogadtatás után Grósz Károly szálláshelyére utazott. Hivatalos programja péntek délelőtt kezdődik, ekkor találkozik Mihail Gorbacsowal. Nincs sorban állás a gyógyszertárban Dunaföldvár központjában két patika egy időpontban. Persze, várniok igaziból van. A15. számúban jártunk a napokban, nem is kellett, mert beadták a receptet, s s tulajdonképpen mondhatnánk azt is, pillanatokalatttáskájukbanagyógyszer- hogy meglepődtünk. Csupán ketten-hár- rel távozhattak is. man vártak egyszerre gyógyszerre egy- (Folytatás a 3. oldalon) Létrejött a Tolna Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövetsége Hosszadalmas ügyrendi vitákkal kezdődött tegnap délelőtt Szekszárdon, a régi vármegyeháza nagytermében a megyei KISZ-küldöttgyűlés, s ez végig rá- | nyomta bélyegét az egyébként maratoni hosszúságú, a késő estébe nyúló renA Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Elnöksége Szabó István vezetésével - a februári tsz-konferencia határozatának megfelelően - a területi szövetségek elnökeinek részvételével csütörtökön kibővített ülést tartott. A testület megtárgyalta a gazdasági társasággá történő átalakulásról, valamint a szövetkezetekről, a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekről és a földről szóló törvények módosításának tervezeteit. Az elnökség a vitában abból indult ki, hogy a módosítás szükségességéről és annak egyes tartalmi kérdéseiről a februári konferencia már állást foglalt. Sürgette a szövetkezetek versenyképességét javító feltételrendszer kialakítását, valamint - a gazdasági és politikai reformokkal összhangban - a szövetkezeti igények érvényesítését. Az elnökség egyetért a szövetkezetekről és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvények részleges módosításával. A TOT elnöksége az átalakulási törvény tervezetével kapcsolatban fontosnak ítélte, hogy egyoldalú előnyök nyújtásával ne ösztönözzék a szövetkezetek gazdasági társasággá történő átalakulását. Megnyugtatónak tartja azokat a tervezett rendelkezéseket, amelyek lehetővé dezvényre. A küldöttek végül is megegyeztek a KISZ MB jogutódja, a Tolna Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövetsége létrehozásában. A fórum - melyre részletesen visszatérünk - választásokkal fejeződött be, de az még lapzártakor is tartott. Végre birtokba vehettük. Sokáig készült - a jó munkához idő kell - de megérte, remekmű lett. A precíz kisipari munka a drezdai gyárban, a nagy szakértelmet kívánó szállítás és összeszerelés, a hosszan tartó, aprólékos beállítás, hangolás és akusztikus illesztés a teremhez meghozta az eredményt: csodálatos hangzású orgonával gyarapodott Szek- szárd. Szerda délután került sor a hangszer műszaki átadására. A műszaki átadás enyhén szólva nem a legmegfelelőbb kifejezés arra az emelkedett hangulatú ünnepségre, amely a Művészetek Házában lezajlott. Dr. Méry Éva igazgató nyitotta meg házigazdaként az eseményt, köszöntötte a vendégeket, majd az NDK- beli orgonakészítö Jemlich cég képviseletében Wolfgang Rentzsch igazgatóhelyettes, az orgona konstruktőre mondott avató beszédet. Ezek után az orgona bemutatása következett. Eberhard Dobberkau orgonahangoló segítségével külön-külön és együttesen is megszólaltak a hatalmas hangszer regiszterei, bemutatva nagyszerű képességeit. Meglepetéssel is szolgáltak az NDK-beli vendégek: felolvasták cégük igazgatójának üzenetét és bronz emlékplakettet adtak át Lehotka Gábornak azért a felbecsülhetetlen segítségért, amelyet az orgonamúvész nyújtott a hangszer létrehozásában. A hivatalos ceremónia befejezéseképpen Kovács János, a Szekszárdi Városi Tanács elnöke mondott rövid beszédet. Kifejtette, hogy a város szép zenei múlttal rendelkezik, de a zenének jelene és jövője is van Szekszárdon, majd a tanács és a város lakossága nevében hivatalosan átvette az orgonát A „műszaki átadás” után rövid műsort adott elő az új hangszeren a Zeneművészeti Főiskola három orgonaszakos növendéke. Az első igazi orgonahangversenyre tegnap este került sor. Előtte Tamás Ádám, a Tolna Megyei Tanács elnöke mondott avató beszédet, amely után a közönség átadhatta magát a régen várt zenei élvezetnek, Lehotka Gábor Liszt-díjas, érdemes művész jóvoltából. A műsorban Nagy Major Zsolt közreműködött trombitán. Először Bach és Telemann műveit hallgathatta a hangverseny közönsége, majd a szünet után saját műveiből játszott Lehotka Gábor, közülük az egyik bemutatóelőadásvolt. A szövetkezeti törvény és a földtörvény módosításának tervezete tennék, hogy a tagok mindenkor érdekeiknek megfelelően dönthessenek. Szükségesnek tartja azonban a döntés- hozatalt annyiban szabályozni, hogy az átalakulás kimondásához a tagok kétharmadának titkos szavazatára legyen szükség. A gazdasági társasággá történő átalakulásnál elengedhetetlen követelmény az is, hogy a szövetkezeti tag valódi, megnevezett tulajdonos legyen, és érdekelt legyen a szövetkezeti vagyon reá eső részének és a közös vagyonnak - szabad rendelkezéssel történő - gyarapításában. A szövetkezeti törvénytervezetekkel kapcsolatban a testület megállapította: azok lehetőséget nyújtanak a szövetkezeti önkormányzatnak arra, hogy a felhalmozott vagyon egy részét a tagoknak juttassa. Javasolta az elnökség, hogy az ilyen módon osztható vagyonrész mértékét a törvény a szövetkezeti közös vagyon 50 százalékában határozza meg. Az elnökség álláspontja szerint a termelőszövetkezeti törvénytervezet a ' tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatát illetően több olyan rendelkezést tartalmaz, amely mind az önkormányzatot, mind a kapcsolatok kiteljesedését korlátozza. Amerikai figyelmeztetés Romániának A szerdai, a román vezetés magatartását elítélő washingtoni nyilatkozat mellett a bukaresti amerikai nagykövetség határozott hangú jegyzékben figyelmeztette a román hatóságokat: tartsák tiszteletben a rendszert bíráló személyiségek és családtagjaik emberi jogait, közölték az MTI tudósítójának kérdésére a külügyminisztérium illetékes köreiben. A kérdésre, hogy vajon az európai közösség országainak kezdeményezése vál- totta-e ki az amerikai tiltakozást, a válasz nemleges volt: Washington Európától függetlenül is ki kívánt állni az érintett személyek védelmében, közölték.' Az idézett források szerint a bukaresti amerikai nagykövet visszahívása egy lehetőség a jelzett következmények közül, amennyiben román részről nem tartják tiszteletben az emberi jogokat Kié lesz a püspökszilágyi izotóptemető írásunk a 3. oldalon olvasható Nyitóhangverseny Szekszárd birtokba vette az új orgonát A rádió és a televízió műsora (4-5. oldal) ........................ ni......í 1 Leh otka Gábor nagy zenei élménnyel ajándékozta meg a hallgatóságot