Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-21 / 68. szám
1989. március 21. "NÉPÚJSÁG 5 1919-re emlékezve Soős Sándor - egy könyv alapján ’ A sírkő' titka Rejtélyes feliratú sírkő álldogál a szekszárdi alsóvárosi temető egyik parcellájában. A fehér márványba csupán az elhunyt keresztnevét, a halála felett érzett mérhetetlen fájdalmat, s egy szomorú emlékű dátumot véstek be annak idején. A titokra nemrég fény derült. A Tanács- köztársaság bukása után tomboló fehérterror egyik áldozatát, Gróf Pált temették el így a sírgyalázástól rettegő hozzátartozók. A hírhedt Prónay-különftmény gyilkosai 1919. augusztus 17-én, a szekszárdi vasúti töltés mellett hat társával együtt agyonlőtték a 43 éves Gróf Pál földmunkást. A polgárkiemokratikus forradalom idején megalakult Tolnavármegyei Békéltető és Bérmegállapító Bizottság tagja, a közügyekben aktívan tevékenykedő parasztember volt, ő képviselte a megyét a Tanácsok Országos Gyűlésében. A „Tanulmányok Tolna megye történetéből” című, K. Balog János szerkesztette kötetben így emlékszik rá cellatársa, dr. Bogár János gyúrói református lelkész: „... a szerencsétlen Grófot... ezen a szomorú látványos vasárnap a többiekkel együtt... az én cellámba lökték be és egy óra múlva onnan húzták, illetve parancsolták ki, hogy a börtön folyosóján sorbaállítsák őket. És az alatt a néhány másodpercnyi idő alatt köszönthettem őket, a mártírhalálba indulókat, még a cella ajtaja nyitva volt, amíg Grófot kirángatták a cellából... „Pali, édes Kedves! Isten veled, Viszontlátásra 1919. augusztus 17.” - olvasható a kereszt alatt. Gróftól kézszorítással búcsúztam, de akkor még nem tudtam, hogy örökre... Ezt a szegényt a munkából hozták be aznap reggel - nem darutollas, hanem csak libatollas pribékek, s előbb összeverték az egyik üres cellában... Mezítlábas parasztember volt, de láttam, hogy lábfejei megdagadva, amint puskatussal összezöcskölték. Szűk paraszti gatya volt rajta...” A sírt, amit korábban az özvegy megbízásából, egy házaspár gondozott, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Klubja fedezte fel. A városi pártbizottsággal együtt a tanácshoz fordultak, és kezdeményezték, hogy a mártír méltó kegyeleti helyet kapjon. A temetkezési vállalat díszltőszob- rászai által elkészített emlékmű ma már ott áll a többi ti- zenkilences vértanúé mellett. Az 5. Számú Általános Iskola növendékei vállalták, hogy ápolják majd. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Soós Sándor nevét nem említi a munkásmozgalmi lexikon, pedig meglehetősen fontos szerepet játszott a Tanács- köztársaság eseményeiben. Legalább annyit megérdemelt volna, hogy 1919- ben ő volt a Tolna megyei direktórium elnöke, s ebben a minőségben vette át a hatalmat március 16-án Mayer föispán- kormánybiztostól. A jelenetet Szabó Lajos így örökítette meg az 1959-ben kiadott Szekszárdi vulkán című könyvében: „Soós Sándor MÁV-mérnök adta elő a küldöttség jövetelének célját. - Kormánybiztos úr, mi a Munkás és Katona Földművestanács küldöttei vagyunk. Bizonyára tisztában van a megváltozott helyzettel. Ugyanúgy a nép is tisztában van vele. A tegnapi nap folyamán arról is meggyőződhetett, hogy mi a nép megmásíthatatlan akarata. Minden erőszakot mellőzni kívánunk, bízunk józan logikájában, hogy helyét átadja az általunk már megnevezett direktóriumnak.” A sors furcsa játéka, hogy a nyár folyamán kitört ellenforradalmi kísérletkor Soós Sándort is letartóztatták. Nem a fehérek, mint gondolnánk, hanem a Tanácsköztársaság - ma úgy mondanánk - egyik frakciójának képviselői. Szabó Lajos így ír erről: „Úgy látszott, hogy nem lehet feltartóztatni az ellenforradalmat. Június 23-án este fél tízig Soós a direktóriumban tartózkodott, jelentéseket vett és utasításokat adott. Ekkor kezdődött a lövöldözés a város (Szekszárd) végén. Soós, hogy közelebbit megtudjon, belopakodott a gimnáziumig. Mire odaért, akkor újra sűrű lövöldözést hallott egész közelről, mely igen rövid idő alatt elcsendesedett. Ebből arra következtetett, hogy a fehérek elfoglalták a várost. (Pedig ez volt az a fegyverropogás, amellyel az ifjúmunkások a hármashídnál szétugrasztották a fehéreket.) Visszament a társaihoz és együtt elhatározták, hogy átmennek Bonyhádra, vagy Dombóvárra segítségért. Reggelre gyalog Bonyhádra értek. Közben Szekszárdon az „igazi szakszervezetiek”, akik előző este nem értek rá fegyvert fogni a fehérek ellen, most nagyon is frissek voltak. Készültek a hatalom helyi átvételére, híresztelték, hogy a direktórium megszökött. Már azt is tudták, hogy Bonyhádon vannak Soósék. Elfogatási parancsot fogalmaztak, melynek alapján Soósékat Bonyhádon letartóztatták és Budapestre kísérték. Soós részletes jelentésben adott tájékoztatást az eseményekről.” Az Igazságügyi Népbiztosság Kramer Sándor személyében teljhatalmú megbízottat küldött Szekszárdra, a direktórium ügyeinek kivizsgálására. Végül is minden tisztázódott, Soós Sándor pedig visszatért a megyeszékhelyre. Ám hamarosan, augusztus 1 -jén megdöntötték a Tanácsköztársaságot, s Szekszárdon is felelősségre vonták a proletárdiktatúra képviselőit. Soós kivégzésére így emlékezett Szabó Lajos: „A pribékek köteleket erősítettek a fára. Soós érces hangon megszólalt: - Ha bennünket most megölnek is, azért a proletariátus még nincs leverve, mert a proletariátus legyőzhetetlen... A hóhérhad megrémült, és azonnal az egyik fa alá rán- cigálta Soóst és a hurkot a nyakára húzta. Soós minden erejét összeszedve harsogta: - Éljen a proletariátus diktatúrája! Húzták a kötelet, többet már nem tudott szólni.” Soós Sándorról ma 9 órai kezdettel emlékeznek meg Szekszárdon, a vasútállomás felvételi épületén lévő emléktáblánál, ahol a MÁV, a Volán és a tanítóképző főiskola úttörőcsapatának képviselői helyezik el koszorúikat.- szá Képek - sorsok (Folytatás az 1. oldalról.) A másik fényképen 12 ember, a férfiak között egy asszony. Az első sor térdel, a hátsó áll. A térdeplőkön látszik, hogy nem önként választot- * ták ezt a pózt, hanem térdre kényszerítették őket. Kezük hátuk mögött, összekötözve, megbilincselve. A szőke, hullámos hajú férfi, Mautner Gyula itt jobbról a második. Egyik felől Bertók Róbertné a másik oldalon Kovács Sándor. Ez a fénykép sok történelemkönyvben megtalálható, a magyar munkásmozgalom egyik legismertebb képe, amelyet a fehérterror tiszti különítménye egyik szekszárdi gaztette alkalmából készítettek, a halálra ítélt mártírok egy csoportját ábrázolja. *- Nem emlékszem édesapámra, 3 éves voltam, amikor mint a direktórium tagját kivégezték - mondja özvegy Nübl Antalné született Mautner Olga, akinek keresztneve is utal apja nézeteire. Egyik nővére ugyan Nóra, de azt a nevet nem a kommunista apa, hanem a romantikus lelkű, könyveket bújó édesanya adta.- Nem szeretek erről beszélni. Többször kérték már, hogy mondjam el az életünket, de mit mondhatnék? Hogyan lehetne elmondani azt, hogy mit érezhetett édesanyám, amikor megkapta apánk halálhírét? Hányszor tehette fel magának a kérdést, > hogy ha a háború, a megélhetési gondok elől nem megy Pestről vidékre a gyerekeivel, akkor talán másképp alakulnak a dolgok.- Apám ugyanis Pesten, a Siemens cégnél dolgozott villanyszerelő szakmunkásként - magyarázza a 73. évében lévő asszony. - Ott kapcsolódott be a munkásmozgalomba, a kollégái győzték meg. Miután anyám leköltözött Hőgyészre, a rokonaihoz, apám hétvégeken látogatta a családot.- Ott tehetsz többet, a megyében legyél a direktórium tagja, ha már egyszer ott a családod - utasították Pesten, a kommunista pártban. Legalább közelebb leszel hozzájuk - fűzték még hozzá. - Nem tudták, hogy ezzel kimondták apámra a halálos ítéletet. Ha Mautner Gyula Budapesten marad és ott küzd a Tanácsköztársaságért," talán életben marad, hiszen a fővárosban sok forradalmár volt. Számtalan hozzá hasonló katona csömörlött meg a tizennégyes háborútól, a nyomorúságtól. A szőke, hullámos hajú férfi Albániában harcolt. A nyomorúság ott még nagyobb volt, mint nálunk. Hogyne támadt volna fel benne a lázadás gondolata, hogyne találtak volna jó talajra a szo- cialisztikus eszmék a pesti bérmunkás lelkében?- Jó kedélyű, vidám ember volt az édesapám, úgy mesélték - folytatja Olga néni. - Talán Nóra mást is mondhatna, ő idősebb nálam. Sajnos nem tudunk meg többet az egykori vöröskatonáról, a nővér Belgiumban él tízéves kora óta.- A két lánytestvéremet a Liga vitette ki 1924-ben Belgiumba - hallunk utalást a Vöröskeresztre. - Édesanyám nem tudott eltartani bennünket, engem Hőgyészre, nagyanyám testvéréhez adott, nekik nem volt gyerekük. Ö Pestre ment. Mit tehetett volna? Nem volt vagyona, szakmája, keresete. Később másodszor is férjhez ment, abból a házasságból is születtek gyerekek. Őket is édestestvéreként emlegeti Olga néni, akár csak a két lányt. Az ember nem is érti. Hogyan lehet, hogy különböző apáktól származó testvérek ennyire összetartanak, országhatárt, neveltetést nem nézve. Mert ők, a Mautner gyerekek igazán egyek voltak.- Beteg a Feri, ha kijön a kórházból, felmegyek hozzá egy-két hétre - mondta annak idején Olga néni férjének, fiainak, akik természetesnek vették ezt éppúgy, mint azt, hogy Juci nővére, a fiai keresztanyja a karácsonyt, a húsvétot mindig velük töltötte, amíg élt. Persze, közben Nóra is rendületlenül írta híreit népes családjáról, újabb és újabb unokáiról. És rendszeresen, évente többször is iderepül testvéréhez.- Most áprilisban én megyek ki Belgiumba, a születésnapjára, itthagyom az unokáimat egy hónapra -, simogatja meg a 3 éves Ottó fejét mosolyogva, a törékeny, de annál szívósabb asszony. - Ideköltöztem, velük élek - utal Tamásiban lakó kisebbik fia családjára. - Tatarozni kellett volna a hőgyészi házat, az ómama házát, de arra nekem már nem volt pénzem... F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Három ismert név 1919-ben Tolna megyében: (balról jobbra) Tánczos Vendel, Kramer Sándor és Soós Sándor Az új emlékmű A történelemkönyvekben látható kép A Mautner család egykoron Olga néni
