Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-21 / 68. szám

1989. március 21. NÉPÚJSÁG 3 Új gyógyszálló épül Budapesten A leértékelési paradoxon II. A Danubius Szálloda és Gyógy­fürdő Vállalat a Margitszigettel szem­ben a pesti Duna-parton a Dráva ut­ca és a Kárpát utca sarkán a finn HA- KA céggel új, nyolcszintes, 254 két­ágyas és nyolc lakosztályos gyógy­szállót épített. A szállodához komplett fürdőgyó­gyászati létesítmény csatlakozik, ahol mozgásszervi és ízületi gyulla­dásos megbetegedések gyógyításá­ra a csővezetéken érkező margitszi­geti Magda-forrás vizét használják fel. Az új létesítményt várhatóan 1990 közepén adják át rendeltetésének. Az alacsony hatékonyságú szféra rá­adásul többnyire az energia-és nyers­anyagfaló szférával azonos, amelynek importigénye eleve magas. Ez automati­kusan a külkereskedelmi egyensúly megbomlása irányába hat. Az alacsony hatékonyságú, nyers­anyag- és energiaigényes szféra műkö­désének másik „áldásos” hatása, hogy a hazai tőkebefektetések megoszlását to­vább rontja, már tudniillik a pénznek az öt kiszolgáló energia- és nyersanyagkiter­melő szektorba való áramoltatásával. Ma Magyarországon a tőke, a mun­kaerő és az egyéb erőforrások egyötöde működik a veszteséges szférában, tehát csak veszteséget termel, miközben erő­forrásokat köt le. Azt is látnunk kell, hogy valójában nem az erőforrások egyötöd része működik a veszteséges ágazatok­ban, hanem jóval nagyobb aránya. Ugyanis termelésünk jelentős részét ép­pen a forint drasztikus leértékeltsége te­szi „gazdaságossá”. A leértékelés, mint inflációt gerjesztő tényező A valutaleértékelés többszörösen is inflatórikus hatású: 1. Drágítja az importot. Ez áll a fogyasz­tási cikkekre és termelőeszközökre egyaránt. 2. Gazdaságosnak mutatja a valójában gazdaságtalan hazai tevékenységeket is, tehát elfedi a túl magas költségráfordí­tást. 3. Lehetetlenné teszi a hazai termelő­ket szorító importversenyt, fönntartja a belföldi monopolhelyzetet. Az elkényel- mesedett, monopolhelyzetben levő hazai vállalatok akadálytalanul háríthatják át a vevőkre a magas költségeket. 4. Segit fenntartani a gazdaságtalan exportot, ami ekvivalens a nemzetközi erőforrások elpocsékolásával, kiárusítá­sával. A leértékeltség, mint a konvertibilitás akadálya A nemzetközi munkamegosztásba va­ló hatékony bekapcsolódás csakis a nemzeti valuta konvertibilissé tételével oldható meg. Természetesen ehhez a reálfólyamatok kedvező alakulása (álta­lános versenyképesség) szükséges, mint alapvető előfeltétel, azonban a világ­piacra való fokozatos nyitás utolsó fon­tos lépése mindig a nemzeti valuta kon­vertibilissé tétele. Ha viszont a nemzeti valuta túlzottan leértékelt, akkor konverti­bilitás esetén megkezdődik a menekülés a nemzeti valutától, és hajsza indul a kül­földi devizákért. Mindez dezorganizálja a pénzügyi életet, a nemzeti valuta vissza­szorul. Konvertibilissé csak erős nemzeti va­luta tehető, hatékonyan működő reál­szférával a háttérben. Egy nemzeti valuta pedig akkor erős, ha a külföldi valutákkal való paritása a valós vásárlóerő-ará­nyokhoz igazodik. A leértékeltség, mint a tőkeimport akadálya A tőkét exportálót egy esetben nem érdekli a fogadó ország nemzeti valutája: ha az előállított termék döntő hányada a fogadó országon kívül kerül értékesítés­re, a bevétel konvertibilis fizetőeszköz, amely fölött az adók levonása után a tő­keexportőr szabadon rendelkezik. Ha a termék a fogadó ország belső piacára kerül, akkor a tőkeexportőr több dolgot is figyelembe vesz. Ha a fogadó ország va­lutája nem konvertibilis, akkor garanciá­kat kell kapnia, hogy a nyereséget átvált­hatja és kiviheti. Akár konvertibilis, akár nem az a fogadó ország valutája, dön­tően esik latba a devizaparitás. Ha leérté­kelt a nemzeti valuta, akkor a nyereség kivitelekor, az átváltáskor a tőkeexportőr vészit. Már csak ezért is illúziónak kell te­kintenünk Magyarországon a tőkeim­porthoz fűzött reményeket. Szeretnénk utalni itt az USA gazdaság- politikájára, konkrétan a „reaganomics”- ra: a felértékelt dollár jelentős külföldi tö­két csábított az Egyesült Államokba. Ráadásul ez a külföldi tőke - éppen az erős dollár miatt - nem is nagyon törek­szik a profit kivitelére, inkább újra ugyan­ott kerül befektetésre. A leértékeltség, mint az adósságszolgálat értékesítésének akadálya Húszmilliárd dollárnyi (felelőtlenül föl­vett!) adósságunk csökkentésének egyik lehetséges módja a hazai termelőkapa­citások, vagy nyersanyagkincs eladása az adósságszolgálat bizonyos részének átvállalása fejében. (Pl. a recski rézérc értékesítése jöhetne szóba.) A külföldi vállalkozó számára az ilyen konstrukció azért előnyös, mert így gyakorlatilag 100 százalékos mértékig hitelből juthat ter­melőkapacitáshoz, másrészt kedvező feltételeket tud kialkudni a szorult hely­zetben lévő országgal szemben. (Adó- kedvezmény, árkedvezmény, stb.) A kül­földi vállalkozó az átvállalt hiteltartozást a megvásárolt termelőkapacitás bevételei­ből fizeti. Ha a nemzeti valuta leértékelt, akkor annak átváltása során ő veszít: márpedig a konvertibilis valutában fennálló, átvál­lalt adósságot csak ilyen átváltás után törlesztheti. A megoldás kulcsa a reálszférában van, de a hazai valuta megerősítése is szükséges Csak egyetlen piac van: a világpiac. Minden más piac eleve nem piac, és semmilyen pótcselekvés („szabályozó- rendszer”, „reformok”) sem pótolhatja a világpiacot. Ez alól kivétel az agrártermé­kek kereskedelme, de erről itt most nem lesz szó. A nemzetközi munkamegosztásba csak az az ország tud hatékonyan be­kapcsolódni, amelynek gazdaságszer­kezetét és e struktúra hatékonyságát a világpiac elismeri. A gazdasági szerkezet döntő ebből a szempontból. Ha egy or­szág gazdasági teljesítményét a világ- gazdaság folyamatosan leértékeli, akkor többnyire nem a meglévő szerkezet mo­dernizálása, hatékonyabbá tétele vezet eredményre, hanem a radikális szerke­zetváltás. Ha egy ország kohászata baj­ban van, akkor nem a kohászat fejleszté­sével, hanem sokkal inkább visszafej­lesztésével kell ezt a problémát megol­dani. Szerkezetváltáson pedig ágazati szin­tű strukturális átrendeződést kell érteni és nem vállalati szintű termékszerkezet­váltást. A reálszféra általános megújítása nem e tanulmány tárgya, ezért a szféra elsőd­legességének hangsúlyozása mellett át­térek a valuta megerősítésének (felérté­kelésének) kérdésére. Sok pénzügyi szakember nyilván meg­lepődik, amikor a forint fokozatos felérté­kelésének megkezdését javaslom, hi­szen egy eladósodott ország esetében ez ellentmond a „józan észnek”. Einstein szerint a „józan ész” a 18 éves korunkig belénk vert előítéletek összessége.- folytatjuk ­DR. GAZDAG LÁSZLÓ A német nemzetiség sokat vár a nemzetiségi törvénytől (Folytatás az 1. oldalról.) . Szükségesnek tartják, hogy a német lakosság kifejthesse véleményét e tör­vénytervezetről, miután azt társadalmi vi­tára bocsátják. Észrevételeit, javaslatait a szövetség országos választmánya rend­kívüli ülésen összegzi majd, s eljuttatja az Igazságügyi Minisztériumba, az alkot­mányt előkészítő kodifikációs titkárság­hoz. Alapvetően fontos, hogy e törvényben rögzítsék: a nemzetiségek és a magyar állampolgárok kötelezettségei azonosak, a nemzetiségi lakosokat viszont sajátos jogok is megilletik. így például jog ahhoz, hogy szabadon használhassák anya­nyelvűket munkahelyükön csakúgy, mint a hivatalokban, a közéletben. Anyanyel­vükön tanulhassanak, ápolhassák nem­zetiségi kultúrájukat, hagyományaikat. A nemzetiségi közösségek igényelhessék a tannyelvű, kétnyelvű nyelvoktató óvo­dák, iskolák, a nemzetiségi pedagóguso­kat képző főiskolai és egyetemi tanszé­kek működését, anyanyelvi könyvek, fo­lyóiratok megjelentetését. Képviseltet­hessék magukat állami és társadalmi szervezetekben, érdekképviseleti szer­veket alakíthassanak. Kezdeményez­hessék, hogy településeiken az állami rendezvényeken és az egyházi szertartá­sokon anyanyelvükön szólhassanak széles körben, legyenek német nyelvű feliratok is. Szükséges, hogy a törvénybe foglal­ják azt is; az anyanyelv eredményesebb ápolását és teljes körű használatát a ma­gyar és a német lakosság közösen teheti lehetővé, s megfelelő színvonalú nemze­tiségi oktatás megteremtése állami fel­adat. Az oktatás tárgyi és személyi felté­teleiről az oktatási intézményeket fenn­tartó szervek kötelesek gondoskodni. A nemzetiségi kultúra és hagyomány megőrzésére, gyarapítására nemcsak a nemzetiségiek, hanem az állami és társa­dalmi szervek is hivatottak. A nemzetiségi együttesek, művelődési házak, könyvtá­rak, múzeumok, tájházak ellátása szintén nem csupán a nemzetiségiekre, hanem az állami szervekre, gazdálkodási egysé­gekre, egyesületekre, klubokra is hárul. Erre a célra külföldi támogatás is igénybe vehető. Szükséges rögzíteni a törvényben, hogy az országban élő nemzetiségek zavartalanul folytathassák kapcsolatai­kat a velük azonos nyelvet használó országokkal: rokoni látogatásokat, diák­cserét, szakemberképzést, települések együttműködését csakúgy, mint közös kutatásokat és könyvkiadást, ösztöndi­jak adományozását. A nemzetiségek fennmaradása függ attól, hogy megte­remtődnek-e anyanyelvűk, kultúrájuk megőrzésének feltételei, a nemzetiségek számára megadatnak-e a -lehetőségek ahhoz, hogy éljenek törvényes jogaikkal. Indokolt lenne rendelkezni arról is, hogy a nemzetiségek kérhessenek jogorvos­latot akkor, ha azt tapasztalják, hogy a törvény rendelkezései nem érvényesül­nek. Természetesen rögzíteni kellene azt is, hogy a nemzetiségi jogokat az gyako­rolhatja, aki nemzetiségi származású, nemzetiséginek vallja magát, s ápolni kí­vánja anyanyelvét, kultúráját. A nemzetiségek érdeke megkívánja, hogy rendelkezzék a törvény a-nemzeti- ségi szövetségek társadalmi helyéről, jogállásáról, tevékenységének feltételei­ről. Ezeknek a szervezeteknek, mint or­szágos érdekképviseleti és érdekvédel­mi szerveknek legyen joguk vétót emelni minden olyan határozat, jogszabály, in­tézkedés ellen, amely valamilyen vonat­kozásban ellentétes a nemzetiségek ér­dekeivel. Szükséges törvénybe foglalni azt is, hogy a nemzetiségi oktatási intéz­mények létesítéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről, vezetőinek kinevezé­séről, illetve felmentéséről a nemzetisé­giek szövetségeivel együtt döntsenek az illetékes szervek. A nemzetiségi oktatási intézmények külföldi lektorok, vendégta­nárok alkalmazásáról ugyancsak meg­kérdezésük után határozzanak. A szövetség, a német nemzetiség azt várja, hogy a nemzetiségi törvény nem­csak az illetékes szervekhez szóljon, ha­nem országunk egész lakosságához. Ar­ra ösztönözze a hazánkban élő nemzeti­ségeket, hogy bátran vállalják nemzeti­ségüket, őrizzék sajátos vonásaikat, nyelvüket, hagyományaikat, néprajzi ér­tékeiket, és ehhez kapjanak a magyar la­kosság részéről is megfelelő támogatást - mondotta Hambuch Géza. A megértésről Olyan, de olyan sokszor megbeszéltük, leírtuk, kimondtuk, beláttuk, hogy a leg­több dolog a látszólag kicsinységeken áll, vagy bukik. Persze, nem olyanra gon­dolok, hogy amikor építeni kellene egy művelődési házat vagy iskolát és nincs rá pénz, akkor valamilyen jó szándékú és megértő tárgyalás, netán néhány kedves szó és máris áll az intézmény. Arról van inkább szó, hogy az üzletben éppen elfogyott a kenyér, de az eladó el­nézést kérve javasolja, hogy egy órán belül menjünk vissza, addigra megérkezik az újabb szállítmány. Elképzelhető olyan példa is - volt már rá precedens nem is egy-kettő -, hogy a közterületet nem tartották „rendben” az illetékesek, pontosab­ban nyáron elkezdtek száradni a kiültetett virágok. Olyankor az ember nem a tele­fonhoz rohan és panaszt tesz, hanem reggelente megfogja az öntözőkannát és meglocsolja a növényeket. Nem sorolom tovább az előfordulható és elő is forduló példákat, hiszen az olvasó is több tucattal rendelkezik belőlük. A lényeg az, hogy sajnos, gyakran bonyolítjuk azokat a dolgokat, melyek önmagukból adódóan meglehetősen egyszerűek (lennének). Gyakran érezzük - olykor meg is értjük -, hogy oktalanul borzoljuk egymás idegeit. Csak hát... olyanok vagyunk, hogy első­sorban azt fogadjuk ingerülten, azon „akadunk ki”, amikor a hadjáratot magunk ellen irányúiénak érezzük. Amikor viszont a gyújtózsinórhoz mi magunk érintettük az égő gyufát, azt természetesnek tartjuk. De most hagyjuk a gyufát és gyújtózsineget, és keresgéljünk az úgymond el­lenpéldák között, melyek között még olyan is akad, aminek anyagi vonzata is van. Nemrégen bált rendezett az egyik szekszárdi középiskola a Babits Mihály műve­lődési központban. A márványterem presszója a Gemenc Szállóé. Ez azt jelenti, hogy a rendezvények idején oda étel és ital nem vihető be, illetve nem árusítható. De hát gyerekekről van szó, akiknek a pénztárcája meglehetősen vékonyka. Ép­pen ezért a Gemenc vezetői engedélyezték a szülői munkaközösségnek, hogy szendvicseket készítsenek a diákoknak, az üdítőt pedig két forinttal olcsóbban adták a gyerekeknek. Igaz az is, hogy az üdítő árusításába az szmk tagjai is bese­gítettek, hogy így legalább ne szenvedjen olyan kárt a cég, mintha még két eláru­sítót is be kellett volna állítania. S mindez? Tulajdonképpen egymást megértve, egymás szempontjainak szem előtt tartásával történt olyan megbeszélésen, amire mindkét „fél” szívesen emlékezik. A bálra pedig ugyanígy a diákok. Mondják, hogy sokan egyszerűen szállodának tekintik a kórházat, s nincs hova menni jeligével ott töltenek egy-két téli hónapot. Hogy ennek mennyi az igazság- tartalma, az kideríthetetlen. A példa, ami most következik, valóban megtörtént. Ér­dekes módon azt kérte az osztályvezető főorvos, hogy ne írjam le a nevét, sőt, a kórházat sem jelöljem meg a jegyzet írásakor, mert szerinte az eset nem ritka, s bármelyikük megtette volna azt, amit ők. Az idős asszonyt hosszabb időn át kezel­ték. Végre olyan állapotba került, hogy mehetett volna haza. Ezt már közölték is vele. Az indulás napján viszont jött a szomorú hír: az idős asszony lányát életve­szélyes állapotban vitték egy másik kórházi osztályra... A néni kettecskén éldegélt a lányával. Mit tehettek az orvosok és az osztály dolgozói? Bent tartották még egy hétig a nénit, mondván, hogy még valamilyen vizsgálatok elvégzésére szükség van. És megértésük szerencsére a sors simogató kezével is találkozott. Az idős asszony lányának állapota is jobbra fordult. Tényleg! Nagy dolgok ezek? Ki tudja? Ahogy vesszük. De észre kell venni ezeket is.- hm -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents