Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-02 / 52. szám
TOLNA MEGYEI MÁRCIUS 2 A Nap kél 6.24 órakor nyugszik 17.30 órakor "\ CSÜTÖRTÖK A Hold kél 3.13 órakor Névnap: Lujza nyugszik 10.41 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: TAKÁCS ZSUZSA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Ügyeletes újságíró Bonyhádon: SZABÓ SÁNDOR, a városi tanács épületében, 8-tól 10 óráig. Telefon: 51-410. Enyhe idő A várható időjárás az ország területén ma estig: Gyakran változik a felhőzet, főként délen várható elszórtan kisebb eső. A többfelé erős északnyugati szél átmenetileg mérséklődik. Kora délután 7,12 fok között lesz a hőmérséklet. 165 évvel ezelőtt, 1824. március 2-án született BEDRICH SMETANA zeneszerző, a romantikus cseh zeneművészet első nagy képviselője. Fiatalon kitűnő zongoristává képezte ki magát. 1848-1856-ban Liszt Ferenc támogatásával Prágában zeneiskolát szervezett, majd néhány évig a göteborgi filharmonikusok karnagya volt Legnépszerűbb műve az Eladott menyasszony című vígopera, amely nevét egész Európában ismertté tette. Tíz évvel halála előtt elveszítette hallását, visszavonult Jabkenicbe s bár folytatta a zeneszerzést, a nyilvános szereplésre lehetetlenné vált * 130 éve, 1859-ben ezen a napon született SOLEM ALÉCHEM jiddis író, költő, humorista, akinek a Tóbiás, a tejesember című regénye képezte napjaink világhírű musicaljának, a Hegedűs a háztetőn címűnek az alapját- PARÁZS VITA alakult ki Simontor- nyán, a falugyűlésen hétfő este. A zsúfolásig megtelt művelődési házban összer gyűlt mintegy 260 lakos a szemétszállításról és a településfejlesztési hozzájárulás további fizetéséről, illetve eltörléséről vitatkoztak. Ez utóbbi kérdésről egyébként soron kívüli tanácsülés fog dönteni rövidesen 140 éve történt... — A szabadságharc emlékezete Az 1849. március 2-án kezdődött kétnapos ütközetben Puchner altábornagy csapatai Segesvár irányába szorították vissza Bem József seregét.- HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Borzási Lajos 31 éves előadó, budapesti lakos tehergépkocsival áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött egy másik tehergépkocsival. Borzási Lajos a helyszínen meghalt. A rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a baleset vizsgálatát. Ács külterületén, az M1-es autóúton Fekete Imre 34 éves gépkocsivezető, makói lakos, pótkocsis tehergépkocsival áttért az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött egy személygépkocsival, amelyet Némethi Ferenc 56 éves osztrák állampolgár, bécsi lakos vezetett. Némethi Ferenc a helyszínen meghalt. Az eddigi vizsgálatok adatai szerint Fekete Imre figyelmetlenül vezetett.- AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN gyártott Virginiamycin takarmánykiegészítő magyarországi forgalmazásáról, valamint új kutatási eredményeikről tartottak sajtó- tájékoztatót a SmithKIine Animal Health Products cég képviselői szerdán a MTESZ székházában. Elmondták, hogy a hozamfokozó takarmánykiegészítőt négy esztendeje forgalmazzák hazánkban. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát és a Hajdúsági Agráripari Rt évente 3 tonna Virginiamycint vásárol, s ez a mennyiség 200 ezer sertés takarmányának a dúsítására elegendő. A tapasztalatok szerint a tápszert jó eredménnyel alkalmazzák a mezőgazdasági nagyüzemek. A tápszert világszerte használják a sertés, a baromfi és a húsmarha takarmányozására, s általában egy dollár értékű Virginiamycin 10 dollár hasznot eredményez. Alkalmazása elősegíti a takarmány jobb hasznosulását, gyorsabban nő az állatok súlya, javul a hús minősége. Ata- karmánykiegészítő használata mindenekelőtt a hús zsírtartalmát csökkenti és ennek eredményeként az ilyen termékek jól alkalmazkodnak a megváltozott fogyasztói igényekhez. A 35 ezer embert foglalkoztató cég az elmúlt évben 0,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, s ebből az állattenyésztési termékek 350 millió dollárral részesedtek. A VOEST-Alpine osztrák cég és a Mátraaljai Szénbányák szakemberei kooperációban a visontai Thorez külfejtéses bányaüzemnél óriási méretű, külfejtéses bányagépet szerelnek. Az önjáró, lánctalpas, tirisztoros vezérlésű, 1700 tonna önsúlyú gép óránként 6500 köbméter megmozgatására alkalmas. Az óriási kotró üzembe állítására az év második negyedében kerül sor. (MTI-fotó) Égzengéssel, hóval köszöntött be március Szent Péter úrnak az idén ugyancsak hamar elfogytak borai. Március elsejére forduló estén, éjjelen nagy dühödten hengergette üres hordóit. Az összekoccanó abroncsok hányták a szikrákat. Az égi úr komorsága feketén borult a világra s szétterült, mint a gyász az özvegyen. Hanem valamelyik sarokban mégis találhatott valami lőrét, mert napszállat előtt résnyi fény derült az égen, mint futó mosoly a könnyező arcán. A terhes bolt alatt menten felizzottak a csupasz ágbogak, mintha saját fényük volna, világítottak a mogyoró bomló barkái, omladozó házfalakon, mint amikor az öreg az ifjúságról álmodik, terült el a fény mosolya. A friss pocsolyák mellé verebek szálltak, az égbolt fénytócsáin meg foszló árnyakat, gomolygó felhőket kergetett a búcsúzó tél sóhaja. czakoIzlandi sörünnep Szerdától Izlandon feloldják az 1915- ben népszavazással megerősített törvényt, amelynek értelmében az országban tilos volt a sör gyártása és forgalmazása. Néhány évvel a referendum után megszüntették az égetett szeszes italok árusításának tilalmát, de a sörhöz eddig csak a busás jövedelmeket zsebre vágó csempészek révén juthattak az izlandiak. A csaknem egy éve tartó heves vita végére az izlandi parlament képviselői most pontot tettek, s az izlandi sörbarátok ezentúl már törvényesen hódolhatnak az eddig betiltott nedűnek. Az intézkedés mögött merőben gazdasági természetű okok állnak: a sör így is elég drága lesz, s az izlandi költségvetés a sör forgalmazásának engedélyezésével 1 milliárd korona értékű adójövedelemre kíván szert tenni. Felhívás Március 15-e méltó megünneplése érdekében az egész városra kiterjedő lomtalanítási akciót szervezünk. A zökkenő- mentes hulladék- és lim-lomelszállítás érdekében városunkat két részre osztjuk: 1989. már.cius 4—7-ig a Keselyűsi- Hunyadi-Mártírok tere-Garay tér-Béla tér-Remete-Kápolna tértől északra eső, 1989. március 8-11-ig a fenti útvonaltól délre eső területen kerül sor lomtalanításra. Kérjük a t. lakosságot, hogy az ingatlanáról kikerülő építési törmeléket zsákokba, nyesedéket pedig kötegelve szíveskedjenek kihelyezni. Felhívjuk t. lakók figyelmét, hogy a fent megadott időponton túl lehetőleg ne helyezzenek ki továbbiakban sem hulladékot, sem limlomot, mert, sajnos, pénzeszközök hiányában nem áll módunkban elszállítani. SZEKSZÁRD VÁROS TANÁCSA HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI BIZOTTSÁGA HALLOTTAM Rossz idő Sőt, mások is sokan hallották, és valószínűleg még hallani is fogjuk, amint az időjárást előrejelző rádió- és tévébemondó szomorúan jelenti: rossz lesz az idő, esni fog. Egy ország aggódik, hogy mi lesz velünk, mert nagy a szárazság. A mezőgazdaság szakemberei katasztrofálisnak vélik a helyzetet. A kétéves aszály beláthatatlan következményekkel járhat az ország amúgy is kifogásolható állapotában. Rossz arra gondolni, mi lenne, ha nem teremne meg a kenyerünk, a gyümölcs, a zöldség, az állatoknak nem lenne takarmány. Szerencsére - ami ritka eset a jóslat bevált: esik az eső és a két-három hónap alatt lerakodott korom, por lemosódik, tisztább a levegő, az úttest, ami szintén nem elhanyagolható. Jó lenne, ha az ilyen „rossz idő” előrejelzés egész hétre igaz lenne. Még meg is köszönném. dafe Gyors lista Az 1989. február 28-án megtartott február ha- M Hang-fény utalvány (50 000 forint) vi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen N Otthon lakberendezési utalvány (50 000 az 5. heti szelvények vettek részt. A nyere- forint) ményjegyzékben az alábbi rövidítéseket O ITT IC 3538 tip. színes tv használtuk: P Fischer FVH-P-1/DK tip. videomagnó A Vásárlási utalvány (3000 forint) B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány C Dacia 1310 TX tip. személygépkocsira szóló utalvány D Saba T 7010 tip. színes tv E Commodore 64 tip. személyi számítógép, printerrel, adatbeolvasóval, joystickkai és játékkazettákkal F Trabant Urn. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány G Schneider színes tv plusz video H NEC DX-10 006 tip. videomagnó I Lasonic TRC-935 rádiómagnó J Lasonic LK-40 rádiómagnó K Elin mikrohullámú sütő Q Szerencseutalvány (40 000 forint) R Iparcikkutalvány (25 000 forint) S Zenesarok-utalvány (20 000 forint) T Sanyo M 9704 rádiómagnó U Vásárlási utalvány (7000 forint) V Vásárlási utalvány (6000 forint) W Vásárlási utalvány (5000 forint) A nyertes szelvényeket 1989. március 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az ÓTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék március 6-tól megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó kirendeltségekben és a postahivaL Varia-utalvány (75 000 forint) 2483651 V 2498438 W 2503225 V 2508012 M 2517596 W 2 536 734 W 2 541 521 V 2 551 095 V 2 555 882 ű 2560669 M 2570243 Q 2575030 R 2579817 V 2 584 604 W 2594178 R 2 598 965 W 2 603 752 V 2 600 539 W 2613326 W 2618113 S 2622 900 I 2627687 M 2632474 U 2637261 V 2642 048 W 2646835 P 2651 622 W 2665983 W 2670770 S 2675557 W 2 680 344 T 2 685131 N 2 694 705 W 2 699492 V 2713853 R 2723427 U 2728214 M 2733001 W 2 737 788 V 2 742 575 W 2 747 362 W 2752149 W 2 780 871 T 2 785 658 V 2 790 445 M 2 795232 S 2800019 S 2804806 W 2814 380 U 2819167*N 2823954 T 2828741 W 2833528 V 2 762 250 W 2 867037 W 2 971 824 V 2 876 611 C 2 881 398 N 2 895 759 V 2900546 V 2905333 V 2910120 V 2914907 V 2919694 V 2 938 842 V 2953 203 O 2 957990 W 2962 777 U 2967564 Q 2 981925 U 2986712 U 79009059 U 79013846 W 79018633 W 79023420 W talokban. 79028207 U 79032994 W 79 042 568 W 79 047 355 W 79 061 716 U 79 066 503 V 79 071 290 V 79 076 077 S 79 080 864 V 79085 651 V 79090438 W 79095225 P 79104 799 T 79109 586 U 79123 947 U 79133 521 M 79143 095 V 79147 882 V 79152 669 W 79162 243 V 79167030 W 79171 817 W 79176604 W 79186178 U 79195 752 W 79 205 326 S 79210113 S 79214 900 V 79219 687 V 79 224 474 W 79229261 W 79 234 048 T 79 238 835 O 79 243 622 U 79262 770 W 79267 557 W 79277131 W 79329 788 R 79334 575 V 79 339362 U 79 353 723 U 79 358 510 M 79363 297 V 79 368 084 S 79 372 871 U 79396806 V 79411167 V 79415954 V 79420741 W 79 425 528 S 79430315 U 79435102 U 79439889 V 79449463 V 79454250 V 79 459 037 V 79 463824 S 79 468 611 T 79 473398 U 79 478185 W 79487 759 W 79492546 U 79497333 V 79502120 V 79 506 807 U 79 516481 M 79 521 268 W 79 526 055 W 79 530 842 W 79 535 629 W 79540416 V 79545203 W 79549990 U NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaitok: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.