Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

6 - TOLNATÁJ 1989. március 15. Ady Endre: A tűz márciusa Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre olyan magyar szava, Ki sohse félt, de most már nem is félhet, De kihez bús Hunnia síkjairól Sírjáig eljut, lázítva, bárhova, Gőgös, grófi szó s piszkos szolgaének. Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok S terhére e föld száz Pontiusának S haldoklóan mégis elküldöm magam Boldogabb testvéreimnek síromon: Az új, jobb márciusi ifjúságnak. Testvéreim, nincs nemigaz szavatok, S százszor többet merhettek, minthogy mertek. Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb Életre váltott jussa nem volt soha, Mint mai, bús, magyar, ifjú embernek. Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs, Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok S mégis, sír-mélyről látom sikeretek: Holnap talán könnyebb lesz a mártírság. Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, Mert él basák és buták közepette, Mert hiába lett acélból itt a szív, Szép ember szívként szikrázni ha akar: A honi rozsda megfogta, megette. De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim, Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, 9 Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit, Annak százszorta inkább kell akarni. Életet és hitet üzen egy halott Nektek fiatal, elhagyott testvérek, Az olvasztó Tüzet küldi a hamu S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el: Március van s határtalan az Élet. A legendás Bem apó, aki a piski csatában megsebesült Ver a tenger, ver a falban Szózárlatban, vízhiányban csapat nyitsz - s a hörgés elered. Fák torkában száraz kortyok ütnek buzgárt: zörgő levelek. Amnesztiát a tengernek! Cső-cellákban csöppnek csöpp kopog. Rügy az ágat leplombálja, gyökérgörcsben akad el a lomb. S ver a tenger, ver a falban; csapot nyitsz - és árja elragad. Dől a zöld a fákból is majd: lombözön tör csóvás kutakat! (1980) RÓZSA ENDRE Petőfi Sándor, az 1848-as pesti forradalmi mozgalom lelke A magyar zászló színei Napjaink embere talán el sem tudja képzelni, hogy valami­kor, nem is olyan régen, a népeknek nem voltak nemzetiszínű zászlóik. Országgá válásukkor ugyanis királyuk lett az állam- hatalom megtestesítője. Az uralkodó pedig saját színeit, ábrá­zolásait használta zászlóján, mint például a francia Bourbo­nok a liliomot. Minthogy az uralkodónak mint államfőnek a kiemelt szerepe később is megmaradt, túlélte a középkort, cí­mere, zászlaja lett az ország felségjelvénye. A zászló egyidős a történelemmel. Nomád szimbólum, a népvándorláskor Európát elözönlők harci jelvénye. Kézai Si­mon, IV. (Kun) László királyunk (uralkodott: 1272-1290) kró­nikása szerint a magyarok turulos zászlók alatt harcoltak. Ké­sőbb - a Képes Krónika színes illusztrációja tanúsítja - a ki­rályok és királyi hercegek zászlóin piros-fehér csíkokat, vagy zöld halomra ültetett kettős keresztet látunk. A piros-fehér te­hát az Árpád-házi királyi család színe, amelyet egymás alatti sávokban - vágásokban - viseltek zászlóikon (és természe­tesen pecsétjeiken). A kettős kereszt legkorábbi ábrázolásainkon lebeg, de a XIII. század vége felé már van talapzata, mégpedig a hármas ívű zöld halom, amelyet a XIV. századtól már rendszeresen odahelyeznek a piros háttérben megjelenő fehér kereszt alá, s tulajdonképpen így már össze is állt a három szín. A kereszt töve nyitott, leveles koronából magasodik fel. A XVI. század elejére a piros-fehér vágásokhoz, majd ké­sőbb a zöld hármas hegyhez érdekes magyarázat kapcsoló­dott. E szerint az államcímer az országot, mint területet szim­bolizálja, a négy fehér (ezüst) vágás pedig az ország négy nagy folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát. Nincs ki­zárva, hogy ez hatott arra, hogy a korábban hétszer vágott pajzs mellett II. Mátyás uralkodása alatt (1608-1619) feltűnik és évszázadokig használatban marad a nyolcszor vágott vál­tozat is. Ez azt jelenti, hogy az addig pirossal kezdődő és fe­hérrel végződő sávozat helyett pirossal (vörössel) kezdődő és azzal is végződő csíksor alakult ki, ami így tisztábban ábrá­zolta a négy folyót. Macedo portugál író, 1687-ben a hármas halmot, amelyen a kereszt áll, Magyarország legnagyobb hegyeiként értelme­zi. A XVIII. századtól a Tátrát, a Fátrát és a Mátrát értik a három halom alatt. A magyar zászló zöld sávja azonban valószínűleg nem a hármas halom zöldjéből született. Hogy honnan, azt ma sem tudják pontosan a szakértők. Tény, hogy II. Endre (1205-1235) okiratait már piros-fehér-zöld fonallal fűzték át, és később, a vegyesházbeli és Habsburg-uralkodók idejé­ben e háromszínű fonal dominált a hivatalos iratokon. E há­rom szín jelképezte tehát Magyarországot. Ezt húzza alá, hogy II. Mátyás koronázásakor Pozsonyban piros-fehér-zöld szövettel vonták be s díszítették azt a tahidat, amely a Szent Márton (koronázó)-templomból vezetett ki, továbbá a Szent Mihály-kapu előtti emelvényt és korlátját, ahol a király letette a hűségesküt. Az első piros-fehér-zöld zászlók azonban csak a XVIII. szá­zadban jelennek meg, ám ezeket nem használták rendszere­sen, hiszen majd csak az 1848:XXI. törvénycikk mondja ki, hogy a „nemzeti szín, és ország címere ősi jogaiba visszaállít- tatik”, és elrendeli, hogy „minden középületeknél s közintéze­teknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden ma­gyar hajókon a nemzeti lobogó és ország címere használtas­sák...” Ugyanezt rendeli az 1907:XXVII. te. a népiskolákra. Ez a honvédségnek és minden magyar állami polgári hatóság­nak is a zászlaja. A magyar országgyűlés 1848-ban elvetette a Habsburgok családi heraldikáját megtestesítő birodalmi jelvényt. Helyette az első magyar királyi család színeiből az egész nemzet zász­lójává vált, történelmi címerrel ékesített trikolort tette a ma­gyar állam, a magyar nemzet szimbólumává. CSONKARÉTI KÁROLY Ünnepi szem üveg Nem hordok szemüveget, szemem (lekopogom) ép; közel s távol egy­aránt jól látok. Mondom én. De hányszor mondták mások (míg ifjú voltam, gyűjtőnevük az volt; a fel­nőttek), hogy rossz szemüvegen né­zem a világot! Ez jut eszembe, amikor azt látom, hogy az új és régi szervezeteknek és azok tagjainak nem mindegy, kivel ünnepeljék március 15-ét. Már arra is felfigyeltem, hogyan lett az 1848- as forradalom és szabadságharc ki­törésének napja piros betűs ünne­pünk. Az a bizonyos szemüveg, amit hosszú időn keresztül rossznak mi­nősítettek „a felnőttek”, Grósz Ká­rolyon és Huszár Istvánon kívül, akik a piros betűs ünnep érdekében az országgyűlésen felszólaltak, ezre­ket, tíz- és százezreket láttatott mö­göttük. Ezek a tömegek az én szem­üvegemen át nézve évtizedek óta a legkülönbözőbb módon kifejezték óhajukat, hogy március 15-e piros betűs ünnep legyen, aminek nem lehetett más oka, mint hogy a töme­gek minden egyes tagja évtizedekig rossz szemüvegen át nézte a világot. Az utóbbi hónapokban azonban megjavulhatott a szemem vagy a szemüvegem. Azoké meg, akiknek eddig jó volt, mert jó szemüveggel nézték a világot, nyilván elromolha­tott, mert újabban egyre inkább egy­formán látunk. Azok a „felnőttek”, akik az ifjúság gondos szemvizs­gálói voltak, egyszerre csaktörölget- ni kezdték a saját szemüvegüket, le­helték, tisztogatták, s ni csak, mit lát­nak?! A garázda elemek, akik eddig nem voltak nacionalizmusnak sem híján, s évről évre úgymond randalírozásra használták fel nemzeti ünnepünket, egyszeriben jogos és nemes nemze­ti identitásból járják végig a forrada­lom emlékhelyeit, s tűzik hajtókájuk­ra a nemzetiszínű szalagot és a Kos- suth-címeres jelvényt. Csakugyan érdekes hát, milyen sokat számít, jó-e a szemüveg. Ha­bár azt hiszem, a szemüveget a szem

Next

/
Thumbnails
Contents