Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-14 / 62. szám
6 NÉPÚJSÁG 1989. március 14. Március 15. Kosárlabda NB I. Gazdag program Hány „menetes” lesz a DVMSE-HSVSE párharc? Igazán gazdag sportprogrammal kívánja megünnepelni Paks városa március 15-ét. Az ASE szabadidő- és sportbizottsága három népszerű sportágban rendez versenyeket abszolút amatőröknek. A kispályás foci mérkőzések a II. Számú Általános Iskola udvarán lesznek, az asztalitenisz küzdelmei ugyanitt a tornateremben, míg a kézilabda az ASE csarnokában. A kezdés mindkét helyszínen kilenc óra és várhatóan három órakor fejeződnek be a küzdelmek. A fenti versenyeken bárki részt vehet, aki befizeti, illetve befizette a nevezési dijat. Egyébként a sportprogramok ünnepélyes eredményhirdetése 18 órakor lesz - tombolasorsolással egybekötöttem De a fentiekkel nem merül ki a választék. Március 15-én ugyanis útjára indul a paksi kezdeményezésű olimpiai sportakció. (Mivel az Olimpiai ötpróba országos rendezőbizottsága késik az új verseny- kiírással, a paksiak a várakozás helyett már léptek egyet.) Negyed kilenckor indítják a futás és a kerékpártúra résztvevőit. A futás útvonala: Ifjúsági ház-Kishegyi út-ASE-sportcsarnok. A biciklié: Kishegyi út-sportcsarnok-Nagy- dorog- Borjád-Paks. Akinek mindez edzettségi állapota miatt megterhelő, annak ott a gyalogtúra, amely kilenc órakor veszi kezdetét. Útvonal: Ifjúsági ház-Vörös- malom- Cseresznyéspuszta- ASE-sportcsarnok. Akcióigazolványokat a helyszínen lehet váltani. De aki még kényelmesebben akar emlékezni a nagy napra, az fölülhet azon különjáratok valamelyikére, amelyek kilenc órától a sár- szentlőrinci és a borjádi koszorúzásokra szállítják az utasokat. Végezetül egy városkörnyéki programra hívjuk fel a figyelmet: Németkéren a Barát erdőben tájfutóversenyt rendeznek. Hódmezővásárhelyi SVSE- Dombóvári VMSE 101-96 (49-51). Hódmezővásárhely, 1000 néző. V.: Weidinger, Görgényi. Dombóvár: Molnár (5), Ács (6), Chudeusz (13), Miedzik (45), Kerényi (6). Csere: Jászberényi (7), Tóth (11), Velkey (3), Bosznai (-). Edző: Erdősi Lajos. Az első félidő kiegyensúlyozott küzdelmet hozott. A dombóváriak végig vezetve, különösen a nagyszerűen játszó és ebben a játékrészben kilenc triplát is dobó Miedzik irányításával jó teljesítményt nyújtottak. Szünet után is folytatódott a dombóváriak fölénye, előnyüket hét pontra növelték. Ekkor azonban váratlanul mintegy három percig megtorpant a vasutaslegénység, s ez elég volt ahhoz, hogy a vásárhelyiek ledolgozzák hátrányukat. A folytatásban aztán még sikerült újítaniuk a vendégeknek, ám Chudeusz és Miedzik kipontozódásával változott a játék képe. A 39. percben az óriási lelkesedéssel küzdő HSVSE fordítani tudott. Rendkívül izgalmas volt a véghajrá, Tavaszi öngól Úgy tűnik, hogy szándékunk ellenére nekünk is sikerült egy sajnálatos öngólt rúgnunk a labdarúgó-megyebaj- nokság tavaszi idénynyitóján. Vasárnap este a 64 csapatról készített táblázatok összeállításakor éppen a megyei tabellán hibáztunk: a Kisdorog együttesének eredménysora elé a Nagymá- nyok nevét gépeltük. A megyebajnokság élcsoportja helyesen: 1. Hőgyész 16 11 4 1 36-17 26 2. Kisdorog 16 11 2 3 38-20 24 3. Nagymányok 16 10 3 3 37-16 23 Sakk Balázs „repülőrajtja” Megkezdődött Tolna megye 1989. évi egyéni sakkbajnoksága. A versenyen az előző évekhez képest ezúttal indult a legnépesebb mezőny, ez arra utal, hogy a bajnokság kezdi visszanyerni rangját. Öt fordulón jutott túl a 24 tagú mezőny, melyből nem hiányzott a meglepetés, a rangadó és az éles, időzavaros játszma sem. Meglepetés volt Szijjártó döntetlenje Vinnay ellen (mindkettő Atomerőmű SE), Tokaji győzelme Vámosi (KSZE Sakk Klub) ellen. A rangadók közül valószínű, hogy a végső sorrendet befolyásoló Kiss (Atomerőmű SE)—ifj. Balázs (KSZE) mérkőzést kell kiemelni. Ebből a versengésből a KSZE sakkozója került ki győztesen. Sőt, ifj. Balázs az ötödik fordulóban is nyert, s ezzel a „repülőrajttal” veretlenül vezeti a mezőnyt. A második helyen Kiss négy pontos, mig a harmadik Vinnay 3,5 pontot gyűjtött. A 4-11. helyen nagy a tömörülés, nyolc versenyzőnek egyaránt három pontja van. Folytatás 17-én az SZMT székházában. amikor a közönség buzdítása közepette a hazaiak megszerezték győzelmüket. Ezzel 1-1-re áll a kiesés elleni párharc a két csapat között, folytatás március 17-én Dombóvárott... Az NB ll-ben: dupláztak a nők Komló-Bonyhád 70-52 (34-29). Komló, 100 néző. V.: Szittya, dr. Ga- ramvölgyi. Bonyhád: Harsányi (11), Palkovics (8), Vanya (22), Illés (5), Kishonti (4). Csere: Felszegi (2). Edző: dr. Abrahám János. A15. percig felváltva estek a kosarak, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két ponttal. Ettől kezdve agresszívebb, keményebb játékával fokozatosan elhúzott a Komló. A második félidőben is folytatódott a hazaiak fölénye, már 23 ponttal is vezettek. A bonyhádiak gyenge dobóteljesítményüknek és az eladott labdáknak köszönhették nem várt, súlyos vereségüket. KSC Szekszárd ll.-Győri Volán 81-32 (37-15). Szekszárd, 100 néző. V.: Hargitai, Kovács. Szekszárd: Tóth (10), Szegedi (18), Bihari (4), Zerényi (9), Uzner (10). Csere: Nagy (18), Varga (9), Csuka (-), Szabó (-), Dohoczki (3). Edző: Murvai Árpád. A jó teljesítményt nyújtó hazaiak köny- nyedén győztek. Kitűnt: Szegedi, Nagy, Uzner. Bonyhád-Pécsi Postás 76-74 (37-37’). Pécs, 50 néző. V.:Schiszler, Haász. Bonyhád: Harsányi (30), Palkovics (9), Vanya (12), Illés (6), Kishonti (6). Csere: Nagy (11), Fláding (2) . Edző: dr. Ábrahám János. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, jelentős előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. Szünet után a 31. percig még szoros volt az eredmény, váltott vezetés után 59-59-re módosult az állás. Ezután kilenc ponttal elhúztak a hazaiak. A vendégek a 39. percben egyenlítettek, majd átvették a vezetést és izgalmas véghajrában győztek. KSC Szekszárd ll.-Szombathe- lyi TK 80-59 (33-28). Szekszárd, 50 néző. V.: Stickel, Kollár. Szekszárd: Tóth (6), Szegedi (9), Bihari (9), Zerényi (17), Uzner (18). Csere: Nagy (16), Dohoczki (-), Csuka (2), Szabó (3) . Edző: Murvai Árpád. Küzdelmes találkozón a másodikfélidőben nyújtott jó teljesítményével rászolgált győzelmére a fiatal szekszárdi együttes. Kitűnt: Bihari, Zerényi, Uzner, Nagy. Labdarúgás NB-s serdülő- és ifibajnokság SERDÜLÖK Szekszárdi Dózsa-Nagykanizsai Olajbányász 2-0 (1-0). Sz. Dózsa: Hefner - Bilhéber, Fehér A., Koller, Barna - Pusztai, Péter, Panghy (Rupa) - Kardos, Kolompár, Somogyi (Fehér Cs.). Edző: Gálffy Dezső. A többet támadó szekszárdiak a sok kihagyott helyzetük ellenére is magabiztos győzelmet arattak. G.: Panghy, Fehér A. (11 -esből). Jók: Hefner, Koller, Kardos, Kolompár. IFJÚSÁGIAK Szekszárdi Dózsa-Nagykanizsai Olajbányász 1-0(1 -0). Sz. Dózsa: Al- mási - Szabó, Baunok, Méhn, Lubastyik - Bajusz, Demkó, Mészáros, Halmai - Tóth, Klem. Edző: Laki Zoltán. Fegyelmezett játékával rászolgált miniális győzelmére a lila-fehér gárda. G.: Szabó. Jók: Almási, Szabó, Demkó, Mé- száros KÖRZETI BAJNOKSÁG Kétv-Harc 1-4, Báta-Sióagárd 1-0, ifi: 3-1, Cikó-Györe 4-1, Középhid- vég-Ocsény 2-2, Tengelic-Zomba 3-1, Alsónána-Tolna 1-0, Izmény-Kö- lesd 6-2, Bogyiszló-Bonyhádvarasd 1-1, ifi: 1-2. Tájfutás Két bronzérem i Jól rajtoltak a paksi tájfutók az idei versenyévad első rangos megméretésén. A Baranya Megyei Tájfutó Szövetség Siklós térségében rendezte meg a hagyományos idénynyitó Tenkes Kupát, melyen négy megye 150 sportolója indult. Megyénk színeit a Paksi SE versenyzői képviselték. A 400 méteres szintküi Tenkes Kupán lönbségű, sziklás Tenkes-hegy fizikailag alaposan próbára tette a résztvevőket. Az N-15-ös kategóriában Dömötör Edit az F-13-ban Dömötör Zsolt végzett a harmadik helyen. Az F—21 - esek mezőnyében Korányi György negyedik helyezése is dicséretes teljesítmény. Evés közben igencsak megjött az étvágy Öröm a köbön az ASE kosarasainál A nemrég elhunyt labdarúgó mesteredzőt, dr. Lakat Károlyt csaknem egy évtizeddel ezelőtt köszöntötték a következőképpen a ferencvárosi szurkolók: „Karcsi bácsi jó napot, bajnok lett a csapatod.” Azóta a fenti versike szállóigévé vált, egy-egy sportsiker kapcsán az ünneplő tömeg behelyettesítette az adott edző keresztnevét és máris megszólalt a kórus. Az ASE kosarashíveinek keresztnevet nem kellett behelyettesíteni, hiszen a csapat edzője is a Károly keresztnévre hallgat, de egy aprócska változtatást azért eszközölni kellett: „... felsőházi a csapatod”. Elkészült a szokásos csapatkép, kiürült a csarnok, a játékosok, vezetők, mint általában a többi mérkőzés után is, az emeleti klubhelyiségben jöttek össze. Vajon a siker kapcsán közvetlenül a MAFC elleni mérkőzés lefújása utáni percekben ki mire gondol, ki mit mondana el szívesen néhány mondatban? Ezeket a reflexiókat gyűjtöttük össze a hosszú asztalt körbejárva. Simon Károly, vezető edző, aki ezzel a sikerrel azon kaposvári vezetőknek alaposan visszavágott, akik a sikerhajhászás miatt tulajdonképpen távozásra késztették: - Óriási öröm, bizsergető érzés. Különösen, ha arra gondolok, hogy röpke egy év alatt mennyire egységessé, mennyire csapattá váltunk. Amit még fontosnak tartok: külföldi vendégmunkás nélkül értünk célba. Csűrös Dénes, a kellően lezser és vagány szakosztályvezető, aki az indulásnál szeptemberben csak eny- nyit mondott: „Fiúk, a négy között kell lennünk!"- Az ismert közmondás jut az eszembe, miszerint evés közben jön meg az étvágy. Hogy ez ily nagyra nőtt, az egy lépcsőzetes, szisztematikus fejlődés eredménye. A közönség kikövetelte tőlünk ezt a szép eredményt. Antoni József csapatkapitány, aki ebben a bajnokságban már nemcsak védőerényeit csillogtatta, hanem kritikus pillanatokban fontos pontpkat szerzett.- Én, a csapat nevében is a szurkolóinknak szeretnék köszönetét mondani, akik közül nagyon sokan a vidéki mérkőzésekre is eljöttek. Dopping volt ez a javából, gondolok itt elsősorban a bajai mérkőzésünkre. Kovács Gábor, akinek nevével a csoportmérkőzéseken nem nagyon találkozhattak az olvasók, aztán a rájátszás fontos mérkőzésein főszereplővé vált az addigi epizódista: - Nehéz munka volt, de mindent megért. Morgen Frigyes, az egyik sikerkovács, aki határozottan azt kéri az újságírótól, hogy már megint ne az ö nevével kezdjen mindent.- Persze, hogy örülök... De könyörgöm, ne csináljon ekkora felhajtást! Nem kell a sztárkultusz, nem vagyok én Berkics. Tárnái Béla, aki a kosarasberkekben szakemberek által is megfogalmazott vélemények szerint is a csepeli tiz év után a másodvirágzását éli Pakson.- Ha már ezer néző, vagy annál is több kíváncsi ránk, akkor ennyi embernek illik játszani. A rájátszás előtti beszélgetésünkben volt egy provokatív kérdése; miszerint engem és a Fricit igazán már nem hozhatja különösebben lázba a felsőházba jutás. Hogy mi az igazság ebben a kérdésben, azt a rájátszásos mérkőzéssorozat - remélem - megvilágította. Schmidt Ferenc (alias „Smici"), aki a szakosztály mindenese:- Már lelki szemeim előtt a felsőházi mérkőzések is megjelennek. Remélem nagy derbiknek lesz színhelye a csarnok. BÁLINT GY. Fotó: ÓTOS RÉKA KOSSUTH RADIO 8.20: Társalgó. 10.05: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 10.25: Evelyn Lear és Thomas Stewart operakettősöket énekel. 11.00: Népi együttesek műsorából. 11.33: A csatlós. Veres Péter novellafüzérének rádióváltozata. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Dzsesszmeló- diák. 15.00: Hogy tetszik lenni? 15.40: Fúvós átiratok. 16.20: A Nyitnikék postája. 17.00: Fejezetek Erdély történetéből. 17.45: A Szabó család. 19.15: Március jelképei. 20.20: Hamarosan halljuk őket 20.40: Lakás - helyzetek. 21.10: Díjnyertes zeneszerzők. 22.00: Hírvilág. 22.30: Jandó Jenő Mozart-műveket zongorázik. Kb. 23.30: Népszerű szimfonikus dallamok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Millöcker operettjeiből. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Nótamuzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Tea hármasban. 15.05: Horváth Bálint énekel, zongorán közreműködik P. Szabó Anikó. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30:Talpaláva- ló. 19.08: Fiataloknak! 20.30: Az indiai klasszikus zene. 21.08: Heptameron. Jelenetek Na- varrai Margit elbeszélés-gyűjteményéből. 21.32: Tip-top parádé. 22.00: Maholnap. 23.15: Máról holnapra. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.30: Fonóka. Beszélgetés versekről kisiskolásoknak. 10.45: A Bioszféra felfedezése. 11.00: Hárfafelvételek. 11.22: Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos opera. II. felvonás. 13.05: Katyerina. Tarasz Sev- csenko elbeszélő költeménye. 13.42: Muzsikáról versben, prózában. 14.17: Yehudi Menuhin vezényli a Bath-i Fesztivál és a Menuhin Fesztivál zenekarát 15.05: Zenei Tükör. 15.40: Olasz áriák. 16.08: Magyar zeneszerzők. 17.00: MIK- RO-fon. 17.30: X. Europa Cantat - Pécs, 1988. 18.08: Brahms: d-moll szonáta. 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35: Új lemezeinkből. 21.09: Zongoramuzsika. 21.30: Tükörképünk 37 darabban. 22.00: Zenei panoráma. 22.30: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántú- lon. (Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt. 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügyeletek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10: Albrecht Dürer. NSZK film. 9.25: Panoráma. 10.10: James Burke rendhagyó gondolatai a változásról. 11.00: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.30: Hírek. 16.35: Pannon Krónika. 16.45: Hírek német nyelven. 16.50: A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 17.20: Műsorajánlat 17.30: RTV Közönségszolgálat 17.35: Az amatőr természetbúvár. 18.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat 18.50: Esti mese. 19.00: Szám-adás. 19.15: Régi magyar táncmuzsika. 19.30: Híradó. 20.05: Örvény. Angol tévéfilmosorozat. 20.55: Reklám. 21.00: Stúdió ’89.21.45: Real Madrid-Snaidero Caserta. Férfi kosárlabda KEK-döntő. 23.15: Híradó 3. TV2 Berkes Zsuzsával és Antal Imrével 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Időjárás - Riportok - Tévétorna - Reklám - Zene. Te- ledoktor. Orvosi tanácsok tiz percben. A zajártalomról. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.49: TV2.19.00: Bem. Dokumentumfilm. 20.20: TV2. Benne: Van öt perce? 1848-49-es emlékhelyek. 20.45: Adókulcs. 21.00: Híradó 2.21,20:TV2. Benne: Időjárás-jelentés. 1848-49-es emlékhelyek. 22.00: Szimultán. 22.45: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv- naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevizió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.15: Éjszakai program. 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.15: Tv-nap- ló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 18.25: Tudományos program. 19.10: Rajzfilm. 19.15: Időjárás. 19.30:Tv- napló - A mai sport 20.05: Játékfilm. 21.45: Kapcsolásos magazin. 23.35: Hírek. II. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Zágrábi és hrvatszko-za- gorjei regionális program. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.45: Hírek. 20.55: Indiai jegyzetek - dokumentumsorozat 21.40: Szórakoztató kedd. 23.10: A Sólyom-hegygerinc - filmsorozat. 23.55: Időjárás. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Zenés összeállítás. 15.30: Hit Machine. 16.30: Forró drót 18.30: Élve vagy holtan. Wes- ternsorozat 19.00: Lányok a magasban. 20.00: Biliárd Grand Pix. 21.15: Labdarúgó-híradó. 21.45: Hírek. 22.00: Angol labdarúgóliga. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 7.05: Dennis. Vígjátéksorozat 9.30: Skippy. Kalandfilmsorozat. 10.00: The Lucy Show. Vígjátéksorozat 10.30: Brit slágerlista. 11.30: Sky- krónika. Magazinműsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozat 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat 14.00: Klasszikus és kortárs zene. 15.00: Változó világ. Filmsorozat) 6.00: Szeretni. Filmsorozat 16.30: Családi ügy. Vígjátéksorozat 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport műsorismertetése. 19.00: Eurosport 0.00: Eurosport műsorismertetése. 1.30: Az Arts Channel műsorai. 3.55: Képkölteményekkel összekomponált hangszeres zene. THE ARTS CHANNEL 1.30: Hely a zenének. Dokumentumműsor. 2.25: Koncertek Dean Clough-ból. 2.55: Utóhatások. Tévéfilmsorozat 3.55: Műsorzárás. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A végzet hatalma. Tv-so- rozat 16.30: Jó napot jó étvágyat! 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00: Bársonyos kezek. Játékfilm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Te jó ég, kedd van! 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Filmklub. Ideiglenes nyár. 0.00: Örökbefogadás. 1.00: Műsorzárás. sNy íh levél az 0 aMpzeU^ÁIIatttpolqárhoz (try \ A°Ú-£s'^«0Qy,Í ^%nyl'Tlbenké>fc * más'k ennénelibb: 1 ^rcius 20 , °nt°sab acfóbevallaSr^Ut0'só hi vallania és öe/!°i!e,ezeíí ,errtadö(. ls ke" fizet Amennylbf,n 3ÁÍSid£n^^unk ?? "apun *lonW*Ss i év £ b"*«*. lapasbiaja, f: a<forep< ^nhe'^°Í£T°m / & Együtt a közönség a csapattal. Szükség lesz erre a későbbiek során is.