Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. február 25. Értékek őrzője, szegények istápolója Winkler Mihály (1729-1810)- Három - egymástól alapvetően különböző - vélekedést hallottam az utóbbi időben Horváth Ferenctől. Az első szerint te egy olyan ember vagy, akinek képességeit társadalmunk nem hasznosította kellőképpen. Más azt mondta, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. A harmadik állásfoglalás úgy szólt, hogy te éppen a társadalom ellentmondásait kihasználva jutottál el oda, ahol most vagy. Melyik véleményt tartod igaznak magadra nézve?- Az utolsót. I- Ez szép dolog, hogy őszintén bevallód, de azért sokakban furcsa gondolatok merülhetnek fel.- Nézd, végül is egyik megállapítás sem zárja ki igazán a másikat, de a harmadikat tartom különösképpen jellemzőnek, amelyik bizonyos fajta - fogalmazzunk igy - ügyeskedéseket feltételez. Vagy divatosabban, azaz a politikai szó- használattal élve, a kor tükröződik a környezetben. Még egyszerűbben: annyi pofon és atyai magyarázgatás után az ember rájön arra, hogy egyáltalán merre mehet. ■ - Magyarul kiskapukat kerestél...- Korábban megpróbáltam egy bizonyos elképzelés szerint élni, tehát minden hátsó szándék, mögöttes gondolat nélkül. Ez sajnos nem ment. Jól tudod te is, hogy a sajtóban is évtizedekig a sorok között kellett olvasni, s valami hasonló jellemezte mindennapi életünket, enyhén szólva nem lehetett néven nevezni bizonyos dolgokat. A jelenlegi fejlemények talán reményt adnak arra, hogy egyes erkölcsi alapállások nem kérdőjelezödnek meg, mint az történt korábban. I- Éppen ezért furdal a kíváncsiság, hogy saját morális értékrendeddel mennyire vagy képes összhangba hozni az általad is elismert, rólad szóló, nem kifejezetten hízelgő megállapítást?- Védekezésként hangzik, de igaz, hogy a körülményeknek nagy a kényszerítő ereje. Jóllehet, nemcsak engem befolyásoltak ilyen irányba ezek a körülmények, hanem korosztályom számos más tagját is. Aki figyelemmel kíséri a filmművészetet, sok példát láthat erre, mármint arra, hogy az én generációm, a negyven évhez közeliek honnan indultak és hova jutottak. Ez a korosztály a hatvanas években azt hitte, hogy képes lesz saját sorsát számottevően befolyásolni. I -Te is azt hitted?- Teljes mértékben, egészen a hetvenes évek elejéig bíztam abban, hogy megváltoztatjuk ezt a merev struktúrát. t I- Gondolom, hamarosan rádöbbentél arra, hogy ez a törekvés egyáltalán nem ígérkezik diadalmenetnek.- Jól gondolod. Amikor például befejeztem a szakközépiskolát és elmentem dolgozni, rövid idő alatt kiderült, hogy mindaz, amit tanultam, teljes mértékben használhatatlan. Nem a dolog szakmai oldaláról beszélek, hanem a belénk sulykolt erkölcsi példázatokról. Hogy mindig őszintén és egyenesen fogalmazzunk, higgyünk az adott szóban, legyünk becsületesek. Szóval ezzel a modellel - látva a valóságot - nem tudtam mit kezdeni.- Talán ez is közrejátszott abban, hogy már ekkor a zene felé fordultál. Mert áruljuk el azt is, hogy Horváth Ferenc egy hivatásos tagokból álló szekszárdi együttes, a Spirál vezetője. Az általunk is érintett időszak - a hatvanas évek közepe-vége - egyébként is elképzelhetetlen az ifjúság és a zene kapcsolata nélkül.- A nagy példaképünk egyértelműen a Beatles volt, az összes lemezük megtalálható a gyűjteményemben. Nosztalgia ide vagy oda, nekem ők jelentik a fiatalságomat, az első bulikat, a beszélgetéseket, az ismeretségeket. Akkor még létezett egy jól működő klubhálózat a megyében, a szekszárdinak meg éppenséggel egész Dunántúlon jó híre volt. Úgyhogy a fiatalok akkor megtalálták a nekik megfelelő programokat. Mára ez a klubhálózat teljesen eltűnt. De nemcsak ez. Különböző okok miatt megszűnt a vendéglátóipari zenélés, most a színvonalat persze hagyjuk, de tény, hogy a megyeszékhelyen jelenleg mindössze egy étteremben tartja magát egy kéttagú zenekar.- Kicsit elkanyarodtunk a témától, de talán valamelyest ez is kapcsolódik beszélgetésünkhöz. Egyébként az, hogy tizenévesen belefogtál a zenélésbe, az önkifejezési szándéknak köszönhető? Azaz úgy érezted, lenne mit mondanod másoknak? v- Az elején mindenképpen. Az akkori életkoromat tekintve nincs is mit csodálkozni. Mint ahogy az is tény, hogy ma már egészen más problémák foglalkoztatnak, mint a tizen- vagy huszonéveseket.- Igaz, ez így van. De hadd tegyem hozzá: az életkörülmények lényegesen rosszabbra fordultak, a lehetőségek, az elképzelések bármiféle érvényesülése szinte a nullával egyenlő. Megértem a fiatalokat, hiszen mi az, aminek tapsolhatnának Magyarországon? Társadalmi közérzetük - a lakásgondok, az áremelkedések, a kevés fizetések miatt - sohasem lesz olyan, hogy nyugodtan, türelmesen foglalkozhassanak saját problémáikkal, vagy adott esetben gyerekeikkel, illetve szüleikkel. A mai fiatalok egy része képtelen a toleranciára, a türelmes viselkedésre, mivel látja az esélyegyenlőtlenségeket. De hozhatok más példákat is: éveket küszködtünk a Rubik- kockával, a Naksollal, a Celladammal. Miért? És kinek volt jó mindez? I- A zenekar számodra menekülést, esetleg megnyugvást ad? Vagy egész egyszerűen üzletet jelent, biztosítja a megélhetésedet?- Mindazt, amit felsoroltál, stiem tagadom az egyre inkább előtérbe kerülő üzleti vonatkozást sem. Ezen a téren azonban állandó nehézségek jelentkeznek, a gazdasági körülmények szigorodása miatt. A fiataloknak kevés a pénzük a koncertre, úgyhogy sok helyre kell eljárnunk, s folyamatosan lépést kell tartanunk a legújabb irányzatok, dalok megtanulásával. Ha ez nem megy, többet nem hívnak vissza bennünket, ez luxus lenne számunkra. Emellett gyakorta vállalunk hangosítási feladatokat, időnként a technikát, a hangszereket is bérbe adjuk. Mindezek ellenére borotvaélen táncolunk, de becsületünkre legyen mondva, eddig még sohasem vágtuk meg magunkat. I- Talán ideje lenne felsoroni azt, hogy egyáltalán kikből áll a Spirál?- Androsics István dobol, Brückner Csaba énekel, Csibi Tibor gitározik, Szekeres Attila a billentyűs és jómagam basz- szusgitározom. I- És még valamivel foglalkozol. Köztudott, hogy Pakson van egy HIFI- és hangszerboltod. Annyi más kereskedőhöz hasonlóan te is a pult mögött állsz és kiszolgálod a vevőket...- Ezt is meg kellett tanulni. Negyedszer váltok életformát húsz év alatt. Először a szakmámban dolgoztam gépszerelőként, majd hőszigetelő lettem, később profi zenész, végül kereskedő. S hogy ez mennyire volt az én „hobbim”, vagy menynyire kényszerítettek rá a körülmények? Mindkettő miatt történt így. I- Ez egyfajta megoldás a mostani harmincas-negyvenes korosztály számára?- Nem hiszem, bár kortársaim közül, akárcsak ma - nagyon kevesen maradtak meg eredeti szakmájukban. Olvashattunk épp eleget a diplomás benzinkutasokról, taxisofőrökről, kozmetikusokról, de hát mindez nem azért van így, mert az emberek ilyenek. Mindenkinek szüksége van a létbiztonságra, főleg ha családot akar alapítani és normális életet akar élni.- S mégis azt vallom, hogy az idő engem igazolt. Az én korosztályom hiába próbálkozott különböző elképzelésekkel, egyszerűen nem kapott megfelelő lehetőségeket. Ezt ma már kénytelenek elismerni azok a politikusok is, akik akkoriban éppen az ellenkezőjét próbálták elhitetni velünk. ■ - Elégtételt is érzel egyúttal?- Sajnos nem. Ez akkor következne be, ha napjainkra már minden tisztázódott volna, vagy ha húsz évemből csak nyolc pazarolódott volna el feleslegesen. Két évtizede kezdtem meg a különböző próbálkozásaimat, kapálóztam derekasan - ezért sokak szemében nem is vagyok túlzottan népszerű ember -, de csak annyit sikerült elérnem, hogy talpon maradtam. Bár talán ez sem kis teljesítmény. I- Annak ellenére, hogy több volt ebben a generációban. Pontosabban ebben is több volt. Van két gyereked, kamasz lányod és fiad. Utódaid generációját hova sorolnád?- Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Mindenesetre az világos, hogy távol áll tőlem az optimizmus ebben a kérdésben. Tény, hogy a hazai politikai-gazdasági szerkezetben, a mai magyar valóságban, ha elkezd számolni egy átlagos fiatal, rájön arra, hogy reménytelen lakáshoz jutnia. Legyek így optimista? ■ - Akkor végezetül legyél realista!- Nem tudom, hogy az mennyiben segít, vagy számít-e egyáltalán. Szerintem ez a generáció mindenképpen felnőtt annyira, hogy nemcsak életkort, hanem tapasztalatokat illetően is felnőttnek tekintsék. Én akkor örülnék a leginkább, ha azokat, akik még nem fáradtak bele a küzdelembe valamilyen formában hasznossá tenné ez a rendszer. Meggyőződésem, hogy ennyi fölös szellemi energiával nem túl sok ország rendelkezik. Gyűjtsük már össze ezt az energiát, s ne engedjük elherdálni, mert ez az egyetlen esélyünk a felemelkedésre! I- Azt hiszem, ezzel egyet lehet ßrteni, befejezésül pedig köszönöm a beszélgetést. Néhány hete terjedelmes kötetet láthatunk a könyvesboltok kirakatában. Az Akadémiai Kiadó most jelentette meg egyik nyelvemlékünket, az 1506-ban keletkezett Winkler-kódexet. Részben latin, nagyobbrészt azonban magyar nyelvű öröknaptárt, énekeket, evangéliumi szakaszokat, imádságokat és elmélkedéseket tartalmaz. Apácarend számára készült. Feltehetően domonkos rendi - mások szerint ferences - szerzetesek írták, benne három kódexmásoló kezevonása ismerhető fel. Pusztai István, a bevezető tanulmány szerzője szerint a margitszigeti dömés apácák használatára készült, akik mikor a török miatt menekülni kényszerültek, hol itt, hol ott- húzódtak meg. 1615-re már csak hét dömés soror (nővér) maradt. Ekkor helyet kértek a pozsonyi klarissza kolostorban, ahol akkor az Óbudáról menekült klarisszák is éltek. Mivel kegytárgyaikat, könyveiket magukkal vitték, igy került a kódex a pozsonyi klarisszák könyvtárába. A Kamerer-cédulakatalógus adatai szerint ennek az apácakolostornak bizonyos követelései voltak a valamikori iváni apátság birtokaival kapcsolatban, mely a bonyhádi Óhegy oldalában feküdt. Sajnos továbbiakat nem tudunk, holott ez lényeges volna a későbbi kapcsolatok szempontjából. Tény az, hogy közvetlenül a rend II. József által történt felosztása előtt Winkler Mihály bonyhádi plébános hozzájut három, akkor még kevésbé becsült magyar nyelvemlékhez: a szóban forgó 1506-os kötethez, továbbá az úgynevezett Nádor- és a Weszprémi-kódex- hez, valamint egy „Liber precum” című német kézirathoz. így ezek az elrendelt elkobzástól, elárverezéstől megmenekültek, s mint a továbbiakból kitetszik, jó kezekbe kerültek. Winkler először a német kódexet adományozta a budapesti Egyetemi Könyvtárnak, még 1782-ben. Később a másik kettőt. Végül 1801 -ben - már gödrei plébános, pécsi címzetes kanonok korában - a legértékesebbet, melyet azután Winkler-kódexnek nevezett el a hálás utókor. (Megemlítem, hogy először 1846- ban jelent meg nyomtatásban, ekkor még „Egyházi vegyeskönyv” címen. Ez a Széchenyi Könyvtárban volt a kezemben, míg a Wolf György féle nyelvemlék- tári kiadás a bonyhádi gimnázium régi tanári könyvtárának könyvei között is megvan.) Winkler Mihályt a bonyhádiak elsősorban mint „a templomépíttető”-t ismerik. Szerény emléktáblája ott látható a katolikus templom bejáratánál. Az építkezésnek külön története van. Az 1760-as években ugyanis az első bonyhádi svábok által emelt favázas, sárral tapasztott, szalmával fedett kápolna összedőléssel fenyegetett. 1769-ben meghalt az addigi plébános. Hallomásból tudták, hogy a szakadáti pap a végtelenségig igénytelen, viszont minden jövedelmét „templomok építésére, irgalmassági cselekedetekre fordítja”. Meghívó levelet írtaktehát, és azt a 12 legbuzgóbb ember vitte magával. Winkler áprilisban jött át Bonyhád- ra, és ugyanezen év december 8-án letétetett a templom alapköve. A széthúzások, egyenetlenségek miatt az építkezés közel másfél évtizedig eltartott. A hagyomány szerint a két nagyhatalmú földesúri család - a Perczelek és a Kliegliek - már a templom tájolásában sem tudtak megegyezni. A Perczelek mutatkoztak hatalmasabbnak, így a bejárat az ő kúriájuk irányába, délnek nyílik, míg a szentély északnak néz. De nem volt egyetértés e családon belül se. A hagyomány szerint ... 12 Perczel volt, marakodtak. Ha az e gyik adott az építkezésre, a másik képes volt az éjjel bontatni. Ne épülhessen, ha nem úgy lesz, ahogy ő akarja.” A helybeli protestánsok történeti emlékezete szerint az ő munkájukban sem volt köszönet, noha végezték a kényszerű munkát, szállították az építőanyagot. A bejárat fölötti felirat ezért utal az akadályok ellenére győzedelmeskedő Szent Szűzre. (Winkler Szakadát és Bonyhád után később Bikaion és Gödrén is templomot építtetett.) Bonyhádra kerülve először találkozott nagyobb számú zsidó közösséggel. Ekkor sajátos misszióba kezdett. Meg volt győződve arról, hogy ha kellő buzgalommal munkálkodik, anyanyelvükön fordul hozzájuk, akkor meg tudja győzni őket a már eljött Messiásról. így azok betérnek az egyetemes anyaszentegyházba. Már a templomot is ennek szellemében építette, a hagyomány szerint ezért látható a homlokzati fülkékben egyfelől Mózes, másfelől Szent Péter homokkő szobra. A korszak Tolna megyei zsidóságáról szóló történeti munka úgy fogalmaz, hogy „... rendkívül sok időt és szellemi energiát áldozott arra, hogy a héber és jiddis nyelvvel alaposan megismerkedjék... de megismerte a zsidó liturgiát is.” Egy katolikus és egy zsidó közötti eszmecsereként ezer oldalt kitevő dialógust írt. „Kulcs” című segédlete a jiddis írás megtanulását segíti. Eredeti célját azonban nem tudta megvalósítani. Kudarcát annak tulajdonította, hogy a bonyhádi zsidók buzgók maradtak a Talmud tanulmányozásában. Idős korában, szerényen, név nélkül adta ki egyetlen nyomtatott munkáját: „Széfer el kol hájehudim áser nafocu mitachat hassamájim al kol háárec”, azaz: Levél minden zsidóhoz, akik szétszórtan élnek az égbolt alatt, mind a földkerekségen. Bonyhádi működéséhez még egy nevezetes cselekedete fűződik: megalapította az „Irgalmas Szamaritánus” kórházat, valójában ispotályt. A legtöbb hazai kórházunk így kezdte. Hölbling Miksa például 1845-ben Pécs hasonló intézményéről azt írta, hogy eleinte csak elöregedett lakók számára alapíttatott ...... j elenleg azonban kór és szülőház is, befogadván egyszersmind a városi tébo- lyodottakat." Az első szekszárdi „ápolda” létesítéséről szólva Tanárky Árpád egy ITöS’-ban megjelent helytartótanácsi rendelet ösztönzésének tulajdonítja a faddi, dunaföldvári és a bonyhádi ispotály létesítését is. Újabb kutatások kiemelik, hogy Winkler számára követendő például szolgált a bonyhádi zsidók ekkor már meglévő ápoldája, kiemelkedő orvosi ellátottsága. Az alapítólevél ma is megvan, megtekinthető a Völgységi Múzeum állandó kiállításán. Bevezető része - fordításban - a következők szerint hangzik: „A teljes Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek nevében, ámen. Én alulírott, a nagyságos kegyuraság írásbeli engedelmével Bonyhádon 1780-ban az Irgalmas Szamaritánus című kórházat fölépíttettem és szegénységem szerint 700 forintot tettem le annak fönntartására, mely összeget Perczel Tamás és Perczel Lajos nagyságos urak felvettek és írásban biztosítottak, hogy annak 5%-os kamatját évenként megfizetik. Hogy azonban ezen kórházban a rend fenntartassék, kórházatyának kineveztem és megerősítettem Horváth Pál urat, bonyhádi kereskedőt, aki a perselybe befolyó, vagy jótékony emberektől ajándékozott pénzt átvegye és a szegényeknek kiossza, vagy másképpen a kórház javára fordítsa.” Ez az intézmény száz éven át működött, akkor vették át a pauli szent Vincéről nevezett irgalmas nővérek, akik egyben a helybeli kisdedóvó és a leányiskola vezetésével is megbízattak. (A mai I. Sz. Általános Iskola épületeinek egy része tehát 100- 200 éves!) Winkler Bonyhádról elkerülve is folytatta karitatív tevékenységét. Gödrei plébános korában Kaposvár szegényei számára létrehozta az ottani aggápoldát, hol a szolgák, szolgálók, segédek és inasok - úgymond - „a lehetőségig ápoltassanak, ha odahaza terhül esnek.” Végül 76 évesen 4 000 forintot ajánlott fel a városban építendő deákiskolára, hogy a szegény polgárok és elszegényedett ne- mesifjak számára biztosítva legyen a „könnyebb és olcsóbb tanulás lehetősége." Adománya révén így létesült a kaposvári gimnázium. Az első olyan középiskola, mely nem egyházi vagy királyi, hanem társadalmi úton jött létre. SOLYMÁR IMRE I- Számtalan helyen megfordultál az országban a különböző fellépések alkalmával, és módodban állt beszélgetni a fiatalokkal. Összehasonlítva saját ifjúságoddal: milyennek találod őket?- Sokkal kritikusabbak, mint amilyenek mi voltunk annak idején, de az önkritikával már egészen más a helyzet. Lehet, hogy rosszul látom, de a követelőzés is gyakorta előfordul náluk. I- Ezeket a jelzőket és minősítéseket gyakorlatilag minden generáció megkapta a történelem folyamán... I- Mennyire érzed magad a szó valódi értelmében zenésznek? Hiszen egyéb elfoglaltságod miatt az utóbbi időben bizonyára egyre kevesebb időt szakítasz erre a tevékenységre?- Sajnos, valóban nem sok idő marad mostanában a zenélésre, s akkor sem azt játsszuk, amit szeretnénk. Tudomásul kell vennünk, hogy az a gyerek, aki egész heti oktatás után azt sem tudja, hol áll a feje, nem az úgynevezett „hitvalló művészetre” kíváncsi a szombati buliban. Meg kell alkudni bizonyos mértékig... I- De mintha ez a megalkuvás már túl régóta tartana, és most nem kifejezetten a zenére gondolok... , Hét végi v . Horváth Ferenc és Szeri Árpád egy többre hivatott generációról
