Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

1989. február 11. TÓIN* \ tRÉPÜJSÁG 5 Megártott a skót whisky? A szerdai, Limasszolban lejátszott, 3:2-es skót győzelemmel végződött Cip- rus-Skócia vb-selejtező hullámai nem ültek el. Ismert: a ciprusi mérkőzésen a skótok már a rendes játékidőn túl rúgták győztes góljukat. Az emiatt felettébb fel­háborodott hazai nézők a találkozó lefú­jása után petárdákat lövöldöztek a játék­térre. Az NDK-beli Kirschen játékvezetőt fejbe dobták. A bírót és a skót futballistá­kat csak a ciprusi rohamrendőrség tudta az öltözőbe, azaz biztonságos helyre me­nekíteni a gyepről. A skótoknak egyéb­ként szinte fürdeni sem volt idejük, mert ezer felhevült szurkoló megrohamozta az öltözőjüket. A rendőrök azt tanácsolták a vendégeknek, hogy amúgy csatakosan üljenek buszba. Ezt meg is tették, s a győztes csapat játékosai, vezetői hala­déktalanul a larnacai repülőtérre hajtot­tak. Csak ott volt idejük és módjuk a két pont megünneplésére. A ciprusi lapok egyértelműen Kir- schent teszik felelőssé azért, mert a szi­getországiak kikaptak. Szerintük jogta­lan volt a hosszabbítás. Ezzel együtt a ciprusi szövetség nem óvja meg a mér­kőzés eredményét. Igaz, nem is teheti, hi­szen bírói műhibáról szó sincs. Ciprus szövetségi kapitánya, Panikosz Jakovu epésen így vélekedett:- Úgy tűnik, a skót whisky megártott a bírónak. Nem veszítettünk pontot, azt el­rabolták tőlünk. Papp ponterősségére is nagy szük­ség lesz a rangadón Ma délután a Zrínyi utcai csarnokban Rangadó következik a javából Miközben a férficsapatok már a ráját­szásban érdekeltek a hét végén, a kosár­labda NB I. női mezőnye még a tavaszi forduló mérkőzéseit „fogyasztja”, a KSC Szekszárd együttesére ma délután 16.30 órakor rendkívül nehéz feladat vár: ran­gadó keretében fogadják a listavezető Soproni VSE-t.- Rangadó lesz ez a javából - ígéri Murvai Árpád edző. - Sajnos, a hétközi edzésmunkánkat sérülések zavarták. Pénteken vezető edzőnk kíséretében Dóczi és Kovács a pécsi klinika vizsgála­tán vett részt. Kettőjük szereplése kérdé­ses az éllovas Soproni VSE elleni nehéz megméretésen. Arra kell törekednünk, hogy a vendégek két lengyel idegenlé­giósát, Zagorskát és Unkát sikerüljön ki­kapcsolni. Ugyanakkor a sokszoros ma­gyar válogatott Winter eredményessége ellen is hatékonyan kell majd védekez­nünk. Az őszi soproni vereségért szeret­nénk visszavágni harcos, küzdelmes mérkőzésen szobaton délután. Bízunk benne, hogy a közönség lelkes buzdítá­sával mellénk áll a rangadón. * A genfi szmogban egyszer csak egy magyar legény tűnt fel Ötszáz frank a svájci óra mellé Mi jön ezután? Mi is juthat eszébe az átlagembernek Genfről, a rádióban, a tévében szinte na­ponta elhangzó svájci városról? Sok minden... Mindenekelőtt egy hosszú, kí­nos hallgatás utáni, a világpolitikában új­fent kedvező változásokat előidéző szov­jet-amerikai csúcstalálkozó. Aztán a Genfi-tó és környéke. De maradjunk a sportnál! Gyakorta Genfben keverik a kártyát ilyen vagy olyan apropóból a nemzetközi sportszövetségek vezető tisztségviselői. Itt sorsolják ki a nemzet­közi labdarúgó-kupák soron következő fordulóit. Nos, Kófiás Lászlónak az AC Szek­szárd ifjúsági magyar bajnok, IBV hato­dik helyezett hosszútávfutójáhak minde­nekelőtt egy atlétikai pálya mellette levő patakkal, kavicsos, erdős tereppel. Kel­lemes emlékként raktározza el mindezt, hiszen a STATUS Szakszervezet hagyo­mányos nemzetközi futóversenyén a ma­gyar válogatott tagjaként az ifjúságiak 6,3 km-es távján nagyszerű irambeosztással 20,13-as időeredménnyel győzött. Ti­zennégy ország - köztük szovjet, portu­gál, olasz és francia - versenyzőjét utasí­totta maga mögé Genfben. Sikerével egyébként folytatta a magyar hagyomá­nyokat, hiszen tavaly az újpesti Káldi dia­dalmaskodott. Rangos mezőny Olimpiai és világbajnokokkal tűzdelt rendkívül erős mezőny teszi rangossá Stuttgartban a vasárnapi nemzetközi fe­dett pályás atlétikai versenyt. Indul töb­bek között az amerikai Carl Lewis, a tava­lyi év legjobb atlétája, a 400 méteren olimpiai bajnok Steve Lewis, a 110 méte­res gátfutás szöuli győztes, Roger King­dom, valamint az Edwin Mosest trónjáról letaszító, 400 m gáton olimpiai bajnok Andre Phillips. A nőknél is számos vi­lágsztár, például a bolgár gátfutó olimpiai bajnoknő és világcsúcstartó Jordanka Donkova részvételét is várják a rende­zők, akik összesen mintegy 600 ezer nyugatnémet márkát költöttek az ese­mény előkészítésére és lebonyolítására.- Nem gondoltam én semmi különös­re, amikor rajthoz álltam - emlékezett vissza hazaérkezése után, talán genfi szmogtól is, erős megfázástól is szenve­dő szekszárdi atléta. Jó erőben voltam, a terep sem vett ki különösebbet belőlem. De nem így a többiekből. Kófiás tehet­sége ellenére nem különösebben jó rajt­készségű, de most ez nem sokat nyomott a latban. A franciaországi Le Havre-ban a nyol­cadik forduló mérkőzéseivel folytatódott a nemzetközi női sakktorna, amelyen két magyar játékos is szerepel, Verőczi Zsuzsa világossal győzött a francia Nicole Tagnon ellen, míg az olim­piai bajnok Mádl Ildikó (szintén világos­sal játszott) partija a jugoszláv Alisza Ma- rics ellen a 61. lépésben függőben ma­radt. További eredmények: Arkell (brit)— A győzelemnek ára volt. Mégpedig nem is akármilyen. A kötelező valutabe­váltásnál (nem volt napidíj, csak a vonat­költséget térítették meg a rendezők) még aligha gondolt arra a szekszárdiak halk szavú, a Vendéglátóipari Szakközépis­kolában az érettségi előtt álló atlétása, hogy a hétfői vársonézéssel egybekötött vásárlásnál mégse lesz annyira a „csó­ró”, mint amire az elutazás előtt számított.- Egy hatvan frank értékű svájci órával és a győztesnek járó ötszáz frankkal gaz­dagodtam. Mit mondjak, nagyon jól és jó­kor jött. „Mindezekre nem goldolt... És amire már - különösen a tavalyi sikeres év után - gondol: a magyar bajnoki cím megis­métlése tízezer méteren, de leginkább nyerni a 20 kilométeren. Ezen a távon részt venni a Jugoszláviában rendezen­dő ifjúsági Európa-bajnokságon.- Most 65 perc 1 másodpercet tudok a 20 km-en, 64 perc a szintidő, amivel kivi­szik az embert, le tudok ennyit faragni. Németh Gyula edző: - Tehetsége mel­lett hallatlan nagy szorgalom, kitartás, monotóniatűrés jellemzi a fiút. Egyértel­műen nemzetközi sikerekre törünk. Re­mélem, a felnőttkorba érve sem változik a mentalitása, és akkor is hinni fog ben­nem, a módszereimben. _ héavé ­Gaprindasvili (szovjet) 0:1, Arahamija (szovjet)-Mansilla-Marinello (chilei) 1:0, Makszimovics (jugoszláv)-Flear (francia) 1:0, Voiszka (bolgár)-Lebel-Arias (fran­cia) 1:0. Az állás: Gaprindasvili 6, Arkell, Mak­szimovics 5,5-5,5, Verőczi, Arahamija 5- 5, Maries 4,5 (1), Voiszka 4,5, Mádl 3,5 (1), Flear3,5) Lebel-Arias, Mansilla-Mari- nello 2-2, Tagnon 0 pont. Verőczi: gy, Mádl: függő „Hetekig csak a kertek alatt közlekedtünk” Tetszenek még emlékezni, ugye? Sztállnvárosí Vasas-Szekszárdi SC 20-1 Alighanem mindennek az a szellemi vetélkedő az oka, amelynek házigazdái arra kértek, segítsek már nekik összeállí­tani egy 13+1 kérdést felölelő totószel­vényt a megye sorttörténetéből. Belela­poztam háta régi idők krónikáiba. Miköz­ben a naptár lapjait egészen 1957-ig visz- szapergettem, szemembe ötlött egy NB ll-es focieredmény: Sztálinvárosi Va­sas-Szekszárdi SC 20-11 Persze, hogy nem hagytam ki a totóból, mint ahogy az is érthető, senkinek sem hozott pontot érő találatot. A vetélkedő részvevői ugyanis olyan fiatalok voltak, akiknek' a három évtizeddel korábbi ominózus meccs 90 perce már igazán történelem. A vetélkedő óta nem hagyott nyugodni a gondolat. Vajon az 1957. december 22-én játszott mérkőzés szereplői nap­jainkban miként vélekednek a történ­tekről. Ezért kerestem fel néhányukat az­zal a kérdéssel: tetszenek még emlékez­ni, ugye? A mérkőzés mikrofilmje Sztálinvárosi Vasas-Szekszárdi SC 20-1 (11-0). Sztálinváros, 1500 néző. V: Ruzsinszki. Sztálinváros: Zugéber - Takács, Nagymáté, Krasznai - Leszi, Bédi - Török, Cserpes, Kőhalmi, Lovász, Hege­dűs. Edző: Horváth Pál. Szekszárd: Schmidt - Kun-Szabó, Paszler, Szloszár - Simon, Kacsányi - Szi­geti, Majnay, Hómann, Zörényi, Ró­zsavölgyi. Edző: Maly Antal. A fa­gyott, csúszós talajon a technikai­lag sokkal képzettebb hazai csapat szép és pontos adogatással, ötletes játékkal érte el nagy gólarányú győ­zelmét. A szekszárdiak nem tudtak alkalmazkodni a talajhoz, ezenkívül hibás taktikával is játszottak. 17-1- es állásnál a szekszárdi kapus meg­sérült és kiállt G: Lovász, Cserpes 5-5, Török 4, Hegedűs 3 (kettőt 11- esből), Kőhalmi 2, Bédi illetve Maj­nay. Jók: Bédi (a mezőny legjobb­ja), Török, Cserpes, Lovász, Hege­dűs, illetve Kun-Szabó, Rózsavöl­gyi. Tévedtek, akik bundára gyanakodtak HÓMANN SÁNDOR: - Az őszi szezon utolsó mérkőzését játszottuk Sztálinvá- rosban. A kezdést némi huzavona előzte meg, mert a hazaiak „cipőjavitásba” kezdtek: alumínium szögeket vertek a stoplik helyére. Nekünk maradt a bőr­stoplis csuka, amiben viszont képtelen­ség volt megállni a korcsolyapályára ha­sonlító havas, jeges játéktéren. Kezdés után rögtön gólt kaptunk, ekkor le akar­tunk vonulni, ám az akkori vezetőink hal­lani sem akartak a halasztásról. Szegény az eklézsia, nincs pénz egy újabb uta­zásra - hajtogatták. így aztán szinte szá- molatlanul potyogtak a gólok. Máig ista­lány a számomra, hogy a játékvezető miért nem fújta le a meccset komolytalan játék miatt, mondjuk félidőben. Igaz is, a bírókat az MLSZ a meccs után eltiltotta, mert a sztálinvárosiak 20-1-es győzel­mét a rivális győriek megóvták. Nekik sem volt mindegy ez az eredmény, hi­szen az NB l-be jutásra ők ketten pályáz­tak. A szövetség a pályán elért ered­ményt igazolta, ám a birókon elverték a port. Húszéves focista múltam legszo­morúbb emléke, igy ennyi idő távlatából sem szeretek rágondolni. Hosszú évekig cipeltük ennek a súlyos vereségnek a terhét. Akkori álmos kis városunkban egyedül a labdarúgás jelentette a minő­séget, így a 20-1 után nem volt üdítő él­mény a Korzó soron összefutni a szurko­lókkal. Hetekig csak a kertek alatt közle­kedtünk... PASZLER JÓZSEF: - Nem a szere- csenmosdatás mondatja velem, de az a 20-1 nem tükrözte a két csapat közötti valós erőkülönbséget, hiszen az ered­mény irreális körülmények között szüle­tett. Ezt bizonyítandó, a tavaszi szekszár­di visszavágón nagy küzdelemben csu­pán 3-2-re kaptunk ki a Sztálinvárostól. Tudod, én legszívesebben a szünet egyik derűs pillanatára emlékezem... Edzőnk, a hetven fölött járó Maly Antal optimistán arra buzdított bennünket, hogy ugyan­olyan támadószellemben játsszunk szü­net után is, mint az első 45 percben. Szavait derültség követte. Kapusunk, Schmidt Józsi megjegyezte: „Bocsánat, Anti bácsi, de hát nem mi vezetünk ám 11-0-ra, hanem az ellenfél”. MAJNAY ANTAL: - Pályafutásom örök negatívuma marad ez a mérkőzés. A bí­rók először játékra alkalmatlannak minő­sítették a pályát, aztán mégis játszottunk. Játszottunk, mert a Szekszárdi SC veze­tése szinte kikönyörögte a meccset, még egyszer ne kelljen az utazásra költe­ni. Egyszerűen a futball komikuma volt, amit mi a tükörsimára fagyott jeges pá­lyán műveltünk. Aktív focistaként közel két évtizedet lehúztam, de ilyen megalá­zó kudarc szerencsére nem adatott több az életemben. Mindannyiunkat fűtötte a visszavágás vágya, a következő év tava­szán Szekszárdon 2-0-ra vezettünk az első 45 perc után. Szünetben a vezetők visszavonták a beígért dupla prémiumot, s miután már a korábbi kalóriapénzzel is tartoztak, a folytatásban rá se lehetett ismerni csapatunkra. Gyorsan hozzáte­szem, téved, aki megegyezésre, bundára gondol. .Amilyen gyorsan létrehozták a fúzióval a Szekszárdi SC-t, olyan gyor­san be is fejezte működését. Tanulság: nagy egyesületet csak ott érdemes eről­tetni, ahol annak a feltételei is adottak. SIMON JÓZSEF: - Három nappal ka­rácsony előtt rekordnak számító gólará­nyú vereséggel „ajándékoztuk” meg ma­gunkat és szurkolóinkat Sztálinváros- ban. Tudja, igazából nem is 20-1 volt, ha­nem 21-1. Történt pedig, hogy a birók a találkozó végén megkérdezték a két csa­patkapitányt, hogy stimmel-e az ő gól­számolásuk. Nálunk Rózsavölgyi Lajos egyet letagadott, és végül is így került a 20-1 a jegyzőkönyvbe. Nem voltunk mi persze egy hullámhosszon a Sztálinvá­ros, meg a Győri Vasas ETO játékerejé­vel, de azért annyira rosszak sem. Furcsa fúzió volt a miénk, amelyet egyesek úgy értelmeztek, hogy mérkőzésenként egy­fajta számolgatásokba kezdtek: hányán vannak a kezdőcsapatban a Dózsából, illetve a Petőfiből... A pályáról a kórházba SCHMIDT JÓZSEF: - A második félidő hajrájában történt a sérülésem. Kifutot­tam a labdát vezető csatár elé, aki a lö­vésre lendülő lábát már nem tudta visz- szafogni, fejbe rúgott. Eszméletemet nem vesztettem el. így amikor meghallottam, hogy a helyi kórházba akarnak vinni, ki­könyörögtem: közeleg a karácsony, ha már az ünnepeket a kórházi ágyban kell töltenem, akkor legalább a családomhoz közel, Szekszárdon legyek. így a men­tők hazahoztak. A vizsgálat agyrázkódást állapított meg. Ez volt a harmadik, ame­lyet pályafutásom során átéltem. Soha nem felejtem, amikor rámkérdeztek az orvosok az eredményt illetően és én mondtam, hogy sérülésemkor 17-1-re vezetett a Vasas, számukra úgy tűnt, hogy az agyrázkódásom következtében össze-visza beszélek. Két nappal a mér­kőzés után a Népsportban megjelent egy karikatúra: egy siltes sapkás kapus a ka­pufára húzza a strigulákat. Kommentár: Sztálinváros-Szekszárd 20-1. Hajdani főiskolás évfolyamtársaim az ország kü­lönböző területeiről természetesen el­küldték a cimemre... KACSÁNYI JÓZSEF: - Jól emlékszem, ez a találkozó totómeccs volt, így azt hi­szem, mindenképpen le kellett játsza­nunk. Amikor 17-1-es állásnál Schmidt kapus megsérült, én álltam a helyére. Szóval, az én számításaim szerint is még újabb négy gólt kaptunk, ennek ellenére a 20-1 került a hivatalos jegyzőkönyvbe. Furcsa mérkőzés volt az szentigaz, hi­szen amig mi szenvedtünk a jeges pá­lyán, egyszerűen képtelenek voltunk fut­ni, addig a hazaiak szinte show-műsort rendeztek a szöges cipőikben. SZLOSZÁR ISTVÁN: - Mint minden egyesülésnek, a miénknek is megvolt a hátránya. 1957-ben összevonták az erő­ket, mondván legyen egy ütőképes csa­pata a megyeszékhelynek. Megnőtt a játékoslétszám, mindez egészségtelen rivalizálást eredményezett a csapatba kerülésért. A korábbi két klub vezetői pe­dig elvárták, közel egyforma arányban kerüljön be dózsás és petőfis labdarúgó egy-egy mérkőzésre. Az örökös összeál­lítási változtatások, a nemritkán tapasz­talt széthúzás negatívumai végered­ményben azon a 20-1-es meccsen csú­csosodtak ki. Kellemetlen emlék, amit azonban minden futballistának éppúgy fel kell vállalni, mint a napos oldal sike­reit. ZÖRÉNYI ZOLTÁN: - Hogy emlék­szem-e még? Hát lehet azt a meccset elfelejteni? Közel negyedszázados focis­ta pályafutásom legkeserűbb emléke. Akkor a túlbuzgók körében még olyan hangok is voltak, hogy mi lefeküdtünk, bundáztunk Sztálinvárosban. Bugyuta- ság, akik nem látták azt a 90 percet, el sem tudják képzelni a kritikátlan pályavi­szonyokat. Mindenesetre az újvidéki rá­dió minden idők labdarúgórekord ered­ményeként minősítette este a 20-1-et. Nem váltotta be a reményeket maga a fú­zió sem. így aztán sem a Petőfinek, sem a Dózsának nem használt az összevonás. Igazából nem akarom én bántani a haj­dani vezetést, de az importként hozott fo­cisták sem bizonyultak húzóembernek. Egy szó, mint száz, a szegény embert még az ág is húzza. Nem kritizálom a szakmát, ám akkor is úgy volt, mint most: meglehetősen sokan éltek a fociból, de annál kevesebben a fociért. Még egy ta­nulságot szabadjon említenem. Ha egy város, és annak vezetése nem vallja iga­zából magáénak a csapatot, akkor az olyan anyagi gondokkal küzd, mint mi annak idején. Apropó, úgy hallom ez a gond napjainkban sem ismeretlen... FEKETE LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents