Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

1989. február 11. TOLNATÁJ - 7 Csillag, lánc, nagykereszt visszakerült a rend kincstárába Novotny Tihamér: Perczel Béla (1819-1888) A bonyhádi Perczel család több mint 200 éven keresztül kiemelkedő szerepet játszott Tolna megye közéletében. Szá­mosán aktív részesei voltak nemzetünk szabadságküzdelmének. Nem kevesen közülük ezt a nevet országosan is ismert­té tették. Perczel Mórral, Perczel Miklós­sal, és Perczel Dezsővel a Tolna Megyei Népújság hasábjain is találkozhattak az olvasók. Perczel Béla neve valószínűleg ' csak keveseknek cseng ismerősen, pe­dig famíliájának legkiválóbbjai, a család iránti tiszteletet elmélyítő csillagai közé tartozott. Mint a család történetével foglalkozó kutató úgy vélem, Perczel Bélának élet­pályája alapján ott a helye megyénk nagyjainak képzeletbeli panteonjában. Valóban így van? Döntsenek önök, az ol­vasók. Perczel Sándor és neje Boronkay Elvi­ra házasságának tizenharmadik gyer­mekeként született Perczel Béla 1819. jú­nius 25-én. A dédnagyapa, Bonyhády Perczel József által létrehozott uradalom a népes családok eredményeként a har­madik generációra már néhány száz holdra apadt. Az apa körültekintő gazdál­kodásának eredményeként valamennyi gyermekét iskoláztatta. Mór kivételével valamennyi fiú (István, Imre, Sándor, Mik­lós) jogi végzettséget szerzett. Béla a pesti piaristáknál kezdte, majd a pécsi püspöki joglíceumban folytatta tanulmá­nyait. Húszévesen került Tolna vármegye el­ső alispánja, Magyary Kossá Sámuel mellé joggyakornoknak. Mindössze 26 évesen kapott megbízatást az újonnan kialakított központi járás (későbbi szek­szárdi) vezetésére, tehát a főszolgabírói teendők ellátására. Az 1848 márciusi események hatásá­ra a Tolna megyei tisztikar, élén Ürményi József császárhü főispánnal, lemondott. Perczel Béla helyén maradt és hivatali munkáját továbbra is lelkiismeretesen végezte. A vármegyei központi választ­mány júniusi döntésének megfelelően Bátaszék és Szekszárd nemzetőreit pol­gárhadi felszereléssel neki kellett ellát­nia. A Délvidék megsegítésére küldött nemzetőrség egyik kapitánya lett. A szeptember 25-i Tolna vármegyei bi- zottmányi ülés Perczel Bélát másodalis­pánnak választotta. Perczel Mór móri vereségét követően a kormány Debrecenbe költözött, a csá­szári csapatok pedig szinte kardcsapás nélkül megszállták a Dunántúlt. Február 4-én Nugent császári királyi főhadszer- mester felszólította Tolna megyét hódoló nyilatkozat tételére, amelyért cserébe a megye békés megszállását ígérte. A me­gye pár nappal később hűségnyilatkoza­tában elismerte ugyan az uralkodót, de a hódoló megfogalmazás helyett e nyilat­kozat a hangsúlyt „Magyarország szá­mára adandó magasztos béke" gondola­tára helyezte. A nyilatkozat egyik szer­kesztője Perczel Béla volt. ö vállalta a leköszönő Sztankovánszky főispán ünnepélyes búcsúztatását. (Au- gusz első alispán népi akarta rossz pont­jai számát szaporítani!) Ő volt, aki „min­denki érzését híven tolmácsoló meleg szavakban köszöné meg szeretve tisztelt főispán úrnak, különösen a Hazára sú- lyosodott jelen nehéz körülményekben a megye javára célzott tiszta jellemű, eré­lyes eljárásait, ernyedetlen buzgósá- gait”. Windischgraetz február 21 -i levelében Schwartzenberg miniszterelnöktől kérte, hogy Tolna megye „megütköző kijelenté­seket tartalmazó feliratát küldje vissza, hogy ő a megyét kellőképpen megróhas- sa és feltétlen meghódolást kifejező nyi­latkozat kiállítását megparancsolja". Márciusban a megye új hűségnyilat­kozatot készített, az alispán, Augusz An­tal sietett megfogalmazni, hogy a korábbi nyilatkozat a „csőcselék” nyomására született. A megye élére teljhatalmú kirá­lyi biztos került Dőry Gábor személyé­ben. A tavaszi hadjárat sikereinek hatására 1849 májusában Tolna megyéből is kivo­nultak az osztrákok. Az önkormányzat visszaállításával, június 12-től új első alispánja lett a megyének Perczel Béla személyében. A szabadságharc elbukásával sor ke­rült a megye második osztrák megszállá­sára. Perczel Béla augusztus 6-án lemondott hivataláról és visszavonulta közélettől. Egy évtizeden keresztül csak a gazdálkodással foglalkozott. Mint oly sok köznemes társa, ő sem volt hajlandó szolgálni a szabadságküzdelmet elta­posó önkényuralom államát. 1860. december 16-án tért vissza a közéletbe, amikor el­fogadta tanácsosi kinevezé­sét a Helytartótanácshoz. Úgy tűnt, hogy az 1860-as Októberi diploma megnyitot­ta az utat a kiegyezéshez. Amikor az uralkodó feloszlat­ta az országgyűlést és beve­zette a kivételes állapotot Perczel Béla lemondott. Nem volt hajlandó a megújított ön­kényuralom, az ideiglenes­nek mondott, de aztán négy évig érvényben tartott pa­rancsuralom részese lenni. A poroszoktól elszenvedett osztrák vereség és a birodalom egyéb belső gondjai 1865-ben elsöpörték a Schmerling-provizóriumot és a Februári pátens visszavonását eredményezték. Az 1865. december 10-re összehívott országgyűlésen ott volt a bonyhádi kerü­let képviselőjeként Perczel Béla is, aki Deák párti programmal nyerte el válasz­tói bizalmát. Ettől kezdve gyors karrierje, amely másfél évtizede megszakadt, folytató­dott. 1866 februárjában számfölötti elő­adóként kapott ítélőtáblái kinevezést. Amikor a kiegyezés után az 1868-as 54. te. értelmében kialakították a pesti ítélő­táblát, annak rendes bírójává nevezte ki Ferenc József. Ez a kinevezés 50%-os fizetésemelést jelentett, hiszen éves java­dalmát 3000 forintra emelték. 1869-ben harmadszor is képviselő lett, 1096 sza­vazattal előzte meg Perczel Antalt, aki 574 voksot kapott. Mint képviselő szor­galmazta a Bátaszék-Dombóvár-Zá- kány vasútvonal mielőbbi megépítését, ez ügyben a közmunka- és közlekedési miniszterhez küldött Baranya és Tolna vármegyei küldöttséget vezette. 1870. augusztus 4-én a képviselőház alelnökévé választotta. Egy évvel később belügyminisztériumi államtitkársággal „kínálták meg”, de nem fogadta el. Tekin­télyének növekedését jelzi, hogy 4 éves alelnökösködést követően 1874 márciu­sában az országgyűlés meggyőző szó­többséggel elnökévé - választotta. (Perczel Béla 167 szavazatával szemben az ellenjelölt Várady Gábor mindössze 73 szavazatot kapott.) Tízéves országgyűlési szereplést kö­vetően érkezett el a csúcsra. 1875. már­cius 2-án kelt kinevező okirat szerint Fe­renc József igazságügy-miniszterré ne­vezte ki. Ebben a funkcióban 1877-ben megerősítette. Minisztersége alatt számos témát ter­jesztett a képviselőház elé. A fúziót köve­tő Bittó-kabinet minisztereként legjelen­tősebb ténykedésének a büntető kódex mindkét ház általi elfogadása tekinthető. Erre az időre esett a közjegyzői törvény életbe léptetése, a váltó-és kereskedelmi eljárások, cégbejegyzések szabályozá­sa, a zugírászat felszámolását célzó in­tézkedések bevezetése. Ekkor kezdték meg az ügyvédekről a statisztikai adat­gyűjtést, módosították a bírói gyakorlati vizsga' szabályzatát. Irányításával új uzsoratőrvényt dolgoztak ki, rendeletileg szabályozták a cseléd és gazda vi­szonyt... és a sor még hosszan folytatha­tó, miként az a Jogtudományi Közlöny 1888. márciusi számában megtalálható. 1878. június 30-án lemondott. Mint személyes iratai között található levélfo­galmazványból kiderül, úgy vélte, hogy az igazságügy előtt álló nagy feladatok­nak minisztertársai támogatása ellenére sem tudna úgy megfelelni, ahogyan ő maga óhajtaná. Volt tehát ereje önként megválni a miniszteri bársonyszéktől an­nak ellenére, hogy hivatalában a király pár hónappal korábban erősítette meg. A király, lemondásának elfogadásával egyidejűleg „korábban kifejtett buzgó és sikeres tevékenységéért” valóságos bel­ső tanácsosává nevezte ki. A lemondás elfogadása nem jelentett visszavonulást, hiszen megbízást kapott a curiai semmitőszék alelnöki teendői­nek ellátására. Ez a hivatali megbízás évi 6000 forint javadalmazással és 1000 fo­rint lakbérhozzájárulással járt. Több lap is foglalkozott a minisztervál­tással. A véleményt legtömörebben talán az Ellenőrben olvashatjuk: „Perczel el­ment, Pauler jött... További megmaradá­sát az igazságügyminiszteri székben mindenki szívesen vette volna. Alatta vett nagy lendületet igazságügyi szervezke­désünk. A létrejött művek mind megannyi emlékoszlopát képezik kormányzatának. A félbemaradt alkotások pedig tanús­kodni fognak jószándékáról, s tetterős kezdeményezéséről. Perczel megy az or­szág egyik legelőkelőbb bírói székébe, hol bár szintén terhes, de kevésbé fá­rasztó munka vár rá...” Közel tíz éven keresztül állt alelnök- ként, majd 1884-től elnökként az ország első bíróságának élén. Ezen időszak alatt „az egyénisége iránti tisztelet és bi­zalom fokozódott”. A magyar közéletben komoly tekintélynek örvendett, a Curia elnökeként pedig bekerült a főrendi­házba. Amikor 1884 végén addigi tevékeny­sége elismeréseként Ferenc József a ki­rályi vaskoronarend első osztályának csillag kitüntetésében részesítette, a megjelent lapok kivétel nélkül osztatlan tetszéssel nyugtázták a eseményt. A Jog- tudományi Közlöny cikkírója szerint a jo­gászkörök azért örültek e kitüntetésnek, mert a bírói kar legszimpatikusabb tagja kapta, akinek vezetése alatt a Curia „egyedül a cassacio jogának szigorú gyakorlása által is évről évre többet lendít az alsó bíróságok szellemén, mint az igazságügyi közigazgatás és törvényho­zás együttvéve." A Nemzet cikkírója azon ritka kitüntetésnek tartja, amely ellen senki sem ágál. A Vasárnapi Újság ez év decemberé­ben már arról tudósít, hogy Perczel Bélát a Deák Párt elnökévé választotta. 1887 elején egészségi állapota meg­romlott. Egyre szaporodtak a gyógyke­zelésre kért szabadságok. A többhóna­pos kezelések sem tudták megrendült egészségét helyreállítani. Amikor 1887 októberében a főrendiház közjogi és tör­vénykezési bizottsága tagjává választot­ták, személyesen már nem, csak levél­ben tudta megköszönni a bizalmat. Az ülések munkájába bekapcsolódást csak akkor kezdheti meg - írta -, ha egészségi állapota lehetővé teszi. E munkának már nem lehetett részese, mert 1888. március 25-én elhunyt. A Nemzet, a Pesti Napló, az Abendblatt des Pester Lloyd már március 26-án, a többi napilap és folyóirat ezt követően számolt be eltávozásáról és méltatta életútját. „A Perczel család Perczel Bélában azt a tagját veszítette el, aki ítéletének hig­gadtsága, tárgyilagossága, s nagy élet- tapasztalaton alapuló bölcsessége által a jogi pályán a legelső helyet vívta ki ma­gának, s azon közbizalom által környez­ve, általános tiszteletben részesülve, amíg csak súlyos betegsége meg nem törte a legpéldásabb módon teljesítette nagy tisztje nagy kötelességeit.” 1888. március 19-én fia, Perczel Dezső (ekkor országgyűlési képviselő, később belügyminiszter, majd a Munkapárt elnö­ke) egy levelet kapott, amelyben igazolták, hogy apja, néhai Perczel Béla I. osztályú vaskoronarendi jelvényeit (csillag, lánc, nagykereszt) az alapszabályoknak megfe­lelően a rend kincstárába visszavették. Dr. Dobos Gyula Közös tartományok országa Egy szekszárdi kiállítás margójára „Ez a kiállítás olyan, mintha a közös tartományok országa lenne.” Most megpróbálom pontosabban kifejteni, hogy mit is értettem e megfogalmazás alatt. Leegyszerűsítő modellem szerint el tu­dunk képzelni egy olyan országot, amely hat topologikus, szuverén tartományból áll, ugyanakkor e szuverén tartományok hat közös ponton, hat közös élen érint­kezve egymással alkotnak egy méhsejt- szerű egységet. így hasonlatunk - túl a szemünk elé képzelhető hatszög és a be­lé húzható háromszögek e kiállításon hatféleképpen is fellelhető geometrikus modellszerűségen, érzéki és intellektuá­lis értelemben is - többjelentésű metafó- rává válik. Ritkán teremtődik ilyen alkalom a mű­faji összecsengésre. Most nézzük megegyütt és egyenként e sejtország érintkezési pontjait: I. A háromszög, az ék, a hegyesszög a legkülönfélébb változatban bukkan fel e kiállításon: tüskeként, fenyűcsúcsként, „fűrészfogként”, piramisként, „karom­ként”, rovásjelként, zászlórojtként, ma­dárcsőrként, hegyesvölgyként, vagy akár kiterített tájszeletparcellaként. II. Azután meglep bennünket az értel­mezhetőség ellentétes irányú-idejű, „csú­szósín" jellege. Amikor egyszerre indu­lunk el a konkrétum és a fantasztikum, az emblematikusság és a szimbolikus jel­leg, a társadalmi közmegegyezésben kialakított jelkép és annak szubjektfve új- ratárgyasított, széttartó sínpárjain, hogy esztétikai élvezetté és morális törvénnyé szublimálódhasson bennünk a műalko­tás közölte valóságtartalom. Elekes Károly tüskekarmú, zöld mezői, kihegyesedő boglyái, kukoricagóréi, vagy az erdélyi református templom át­tetsző aszpisa által kozmologikus rend­be átölelt tájrészletei, mint az álomszerű­ség megtestesülései volnának. Aknay János síkkonstruktív rovásemblémái jel­képes értelemmel telítődnek. Rovás „E” betűjének alkotóelemei: romboló fekete ékek. Keserű képzettársításként merül fel bennünk El Liszickij „Vörös ékkel zúzd szét a fehéreket!” című plakátképe, anno 1919, mikor egyesek tömegével „Elindul­nak szép hazájukból” anno 1988-89. Gubis Mihály szekere zászlós szekér, s talán mindenkinek megvan a maga zász­lós kereszt-név (!) szekere, melyet húzva kísér a sírig, ha már nagyobb selymet nem lobogtat a szél. III. Ezt a kiállítást komor figyelmeztetés­ként megüli a fekete szín. S ez, Aknay és Elekes kivételével tudatos koloritsze- génységgel, úgynevezett szín-minimaliz- mussal párosul. Tehát az egyes színek kevéssé keverednek másokkal, illetve szűk skálát alkotnak, szimbolikud értel­műek és logikai jelentésük van. IV. A kiállító művészek műveiben tehát a logikus, az analitikus, a konceptuális (fogalmi) gondolkodásmód meglepő szimbolizmussal, hogynemondjuk költői- séggel párosul. Az elgondolásnak (ki­gondolásnak) folyamat szerepe, sorozat jellege és jelképteremtő ereje van. Ezt bármelyiküknél tetten érhetjük. Bár most csak munkásságuknak egy-egy részlete értelmeződik a szemünk előtt. Ez a „konceptuális szimbolizmus" két szárnyat alkot: 1. Az egyik a minimaliz- mussal rokon, szikár, eszközeiben puri­tán, színeiben, anyagában, logikájában fegyelmezett vonal. Lásd Gubis szó sze­rinti értelemben vett „vonalneműségét”, Vagy Bereznai Péter és Györffy Sándor konstruktiv módon építkező, kivonó-ösz- szeadó képi elemeit. 2. A másik szárny pedig egy bizonyos eklektikát képvisel (Bár ez az eklektika többé-kevésbé mindegyikükre vonatko­zik.) Nevezhetjük ezt akár tudatos, vagy még inkább „radikál-eklektikának”. Gon­dolok itt a keményet és a lágyat, a hegye­set és az íveset, a kristályszerkezetet és a foltot, a geometriát és a gesztust, a festőiséget és a rajzi jelleget, a költőisé- get és a realizmust összekényszerítő, öt­vöző eszközeikre. Ez az eklektika legka­rakteresebben Elekes Károly és Bukta • Imre munkáiban lelhető fel. V. Mind a hat alkotásra érvényes a sze­mélyes énkép általánosíthatósága: vagyis a megjelenő személyes' tartalom, él­mény- és képzeletvilág társadalmasítha- tósága, konkretizálhatósága, megtörtént eseményekre vonatkoztathatósága. Ez a szubjektivizáit realizmus, vagy „szubjek­tív historizmus” sohasem közömbös, vo­natkozzék bár az erdélyi helyzetre, a táj tragédiájára, a nevetségessé váló társa­dalompolitikai klisékre stb., stb. VI. S végül meg kell még említenünk a kiállító művészekre jellemző szójátéksze­rű címadást, mint kedvelt verbális kap­csolatteremtő, rávezető eszközt a közön­séggel való párbeszéd kikényszerítésé­re. M. Duchamp óta igen kedvelt jelentés­tágító, s a műre visszamutató magyarázó módszere ez a modern képzőművészet­nek. A nyelv és a vizualitás összeépülé- sének mintapéldája lehetne Duchamp- nak -az „Agglegényei vetkőztetik a Menyasszonyt, de még” című képe (1915-23). Ez a mű több és többszörös szójátékra épül. A „Nagy Üveg”-ként is emlegetett áttetsző kép egyik motívumát (csokoládémalom) pl. egy francia szó­lásmondás ihlette meg: „Az agglegény maga őrli a csokoládéját.” Nos, végezetül hadd idézzek fel né­hány önreflexlvű címet a kiállítás anya­gából: „Kö és Kenyér” (amelyben lakunk és amellyel jóllakunk), „Hegyesvölgy”, „Mihály szekere", „Fekete folyó”, „13 mé­hész”, „Piros Gömböket szállítók”, „Kora tavaaszi tál”. Szarka József: Tisztelgés Weöres Sándor előtt Tudom; két nemlét között da­lolva a madár fölriad önmagára, száll, száll az ének, és a csönd a pampa, a fű érti, tudja: nem hiába... Az emlékezet - hisz mindenki érti, a Föld is, az illatok, az állat, a költő is tudja miért vérzi mindazt mi élet, és nem hiá­ba.! „Mert az élet két halál közti villanás” Szilágyi Domokos Nem hiába?, mi az mi mozdul, Lao-ce, önmagam?, a hordák?, megtért Mester, öledbe borul a végtelen: akit nem hagytál. Te nyugodj, Isten majd vigyázza békéd, itt hidd megtanultunk Téged Költő, - ha félre álfna a béke, féltsd, vigyázd az utunk! Bóbita Bóbita látja, elpihensz őszi levélen...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents