Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. február 11. Úton-útfélen ,Gyalogolni jó" - írta Móricz Zsigmond. Teljesen egyetértek vele. A robogó jár- I műből látszik az elsuhanó táj, de a gyalogos megláthatja a serénykedő kis bogarat j is, a virágot is, azt is, ami virít, azt is, amit eltapostak.- Mondja, ha én most eldobnék egy csikket, mennyire büntetne meg? - A megszólított meglepődik, ideges lesz. .- A csikknek nincs tarifája. De különben most más feladattal vagyunk megbízva. ’- Akkor nyugodtan szemetelhetek? Elszórhatom a papírzsebkendőket, a tejeszacskót?- Mi reggel megkapjuk a feladatot. Most is azért vagyunk itt! Ez a párbeszéd Szekszárdon zajlott, a minapában hivatalos, sőt egyenruhás, környezetvédők, vagy ahogy titulálják őket, közterület-felügyelők és e sorok írója között, abból az alkalomból, hogy „tetten értem” az egyik - a mindig leleményes népnyelv szerint piszokőrnek nevezett - személyt, amint eldobta a csikket.- Hát hova tettem volna? - méltatlankodik a közterület őre. - Körülnézünk. A gyermekkönyvtártól az Állami Biztosítóig jókora darabon csak elárvult, földből kiálló csőcsonk jelzi, hogy valaha ott is volt egy szemétláda.- Na látja, itt egy feladat. Jelenti a felettesének, hogy ide kellene egy csikkfogó. - A helyzet feszült. Kezd ágaskodni az egyenruha alatt a hatósági személy öntudata. Így aztán sietve elköszönök. Eléggé el nem ítélhető módon, alattomosan lestem ezt a pillanatot, ugyanis a szerkesztőségi ablakból, kollégáimmal együtt, figyeltem, hogy a közterület-felügyelők miként szennyezik a köz területét. Aztán az sem tetszett, hogy mondjuk végigsétálok azon az útvonalon, amelyen leginkább forog a megyeszékhelyre látogató idegen, s olyasmiket lehet találni, amik nem tartoznak a városszépítészet eszköztárába, ugyanakkor a közterület felügyeletére hivatott felügyelő, tilosban parkírozó autók gazdáit bünteti. Nem vonom kétségbe, hogy ez is hivatala adta joga, csakhogy az az autó nem a Béla téri parkban álldogál, hanem a Garay téri általános iskola előtti fenntartott parkírozóban. Nem rontja a környezetet sem, és az utcaképet sem. Mondom, lehet, hogy úgy szól a rendelet, ezt kell csinálniuk, de lehet, hogy más feladatokat is ki lehetne hámozni a szabályok közül. Olyanokat is, amik arra irányulnának, hogy kevesebb legyen a városképet rontó firkálás, kátyús járda, vagy éppen az eldobált csikk. Czakó Sándor Rózsás János Rózsás János nevét jellemző módon jobban ismerik a nyugat-európai országokban - elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban mint hazánkban. A nagykanizsai nyugdíjas főkönyvelőnek Münchenben már két könyve is megjelent, míg itthon jobbára csak az agyon- hallgatás az osztályrésze. S ez nem véletlen, hiszen a kiadott dokumentum jellegű visszaemlékezésekben egy, a közelmúltig szigorú tabuként kezelt témát tárt a nyilvánosság elé: müvében az 1945-től 1953-ig tartó, kényszerű szovjetunióbeli tartózkodásának állomásait elevenítette fel. A szekszárdi orvosklub vendége - mindamellett, hogy ártatlanul hurcolták el hazájából, s majdnem tíz évet töltött a különböző, hírhedt és rettegett sztálini büntetőtáborokban - mégSzolzsenyicin tuskónak nevezte Sztáljnt. * Rózsás János keserű ifjú! í Idén már otvashatjul sem az engesztelhetetlen harag érzésével tekint vissza az egyszerű szovjet emberekre. Egy népet ugyanis igazságtalanság kollektive bűnösnek kikiáltani: a felelősség minden esetben a vezetőket terheli. Kelet felé tartó vonatok- A II. világháború végén, tehát 1945- ben Rózsás János már járt Tolna megyében. Igaz, akkori itt-tartózkodásához nem fűződnek kellemes emlékei...- Nem, mert tizennyolc évesen, szovjet hadifogságba esett katonaként kerültem Dunaföldvárra, majd Paksra, azután Mözsre. Később gyalog hajtottak le bennünket Bajára, de elég az hozzá, hogy hosszas ide-oda költöztetés után Kiskőrösön ítéltek el tíz évre, s több magyar társammal együtt azonnal bevagoníroz- tak egy, a Szovjetunió felé tartó vonatba.- Milyen háborús bűnt követett el, amiért rászolgált erre a hihetetlenül szigorú ítéletre? Máig sem tudom. Az igaz, hogy a fronton estem fogságba, mauser puska volt nálam, de mindebből nem következett az, hogy egyúttal háborús bűnös vagyok. Arra emlékszem, hogy szememre vetették fiatal koromat - úgy gondolták, önkéntesként fogtam fegyvert de hiába hivatkoztam a leventéket is hadba hívó parancsra. Azt meg talán felesleges mondanom, hogy az orosz katonák között szép számmal akadtak tizenhat-tizenhét éves gyerekek. Egyébként véleményem szerint a Szovjetunióban ekkor nagy szükség volt a munkáskezekre, s talán ezért vittek ártatlan embereket - ilyen eszközök alkalmazásával is - az ottani helyreállításokhoz. Banditák között- Először az Odessza melletti nyikolo- jevi lágerba vittek bennünket, ahol a németek által porig bombázott Marti hajógyár romjait takarítottuk el. Később Her- szonba, majd egy szörnyű helyre, az Ural hegység északi részében található Szoli- kamszkba kerültünk.- Miért volt ilyen rossz híre Szoli- kamszknak?- A parancsnokokat zömükben ugyancsak büntetésből, általában valamilyen fegyelmi vétség miatt helyezték erre a távoli vidékre. Ennek megfelelően szadista módon viselkedtek, verték a rabokat. A munka is kemény volt - erdőirtás fakitermelés -, nem csoda, hogy alaposan leromlott az állapotom, sokat betegeskedtem. A velünk együtt fogva tartott köztörvényes elítéltek szintén po- < kollá tették az életünket. Ezek a bűnözők a lágerben is banditák módjára viselkedtek, gyakorlatilag azt tettek velünk, amit csak akartak. Ezek az áldatlan állapotok Foglalkoztatáspolitika és szegénység Gábriel szerencsét hoz Dunaföldvárnak? Szegényes foglalkoztatáspolitika? Beszélgetés Ferge Zsuzsa szociológussal Több pénzzel nemigen Mihez fogna a körzeti orvos 100- Tisztelt tanárnő, nevét a szegénység gazdasági és társadalmi összefüggéseit boncoló kutatásai, tanulmányai, könyvei alapján egyre többen ismerik. Sajnos, a téma napjaink eleven valóságaként létezik, és a társadalom jövőjét illetően egyre aktuálisabb. De egyáltalán definiálható-e egy olyan történelmileg változó fogalom, mint a szegénység?- Sok minden olvasható volt mostanában erről, legutóbb például a Heti Világ- gazdaságban a Solt Otíliával készített interjúban. Én sem tudok nagyon mást mondani, minthogy sokféle szegénység van, s hogy az a szegénység, ami igazi szükölködést, tehát éhezést, fázást, állandó hajléktalanságot jelent - ami az utolsó másfél évtizedben nagyon szűk körre szorult vissza, sajnos most növekvőben van. Az a fajta szegénység, ami a létbizonytalanságból ered, ami csúszást jelent lefelé - ez ilyen módon új jelenség az életünkben. Az a fajta szegénység, amit egy nagyon alacsony életnívón vagyunk kénytelenek megszokni, ez már nemcsak a nyugdíjakkal és bérekkel van összefüggésben, hanem azzal is, hogy a gazdaság így működik. Újratermeli a rossz munkákat, a reménytelen és a reménytelenül igénytelen munkákat - és ezek révén újratermelődik ugyanez a mindenféle igényesség lehetőségétől is megfosztott réteg... Ez a strukturális szegénység. Ez mindig is következett ennek a gazdaságnak a működéséből és most csak romlik a helyzet a munkanélküliséggel.- A munkaerőpiacot racionalizáló Ko- pátsy Sándor elképzelésének vagy a másik póluson Hoch Róbertnek van igaza, aki a teljes foglalkoztatottság híve ? Milyen mértékben szabályozható a munkaerő- piac - az ember érdekében? A jelenlegi létszámleépítések mennyiben jelentenek tényleges bérmegtakarításokat, illetve gondolkodásmegtakarítást és mennyiben van mögöttük tényleges változás?- Társadalmi kontroll nincs. A szak- szervezetek kezében sincs. Magyarországon mindig is hatott és most is hat egy politikai elvárásrendszer. Politikai elvárás volt korábban, hogy foglalkoztassanak mindenkit, hogy most a leépítés legyen az elvárás. De ugye, ha nem felmért, nem végiggondolt, hogy az emberek hol fognak majd ezután elhelyezkedni, akkor munkanélküli-segélyt kellene fizetni, valamivel kevesebbet, mint amit a vállalaton belül keresett... De ha nincs végiggondolva, és ha igazi megtakarítást sem jelent, előrelépést sem jelent a munkáltatók számára, hogy emberek ezrei Ferge Zsuzsa szociológus: „Következetes, meggondolt munkahely teremtésére van szükség!” kerülnek ki az utcára, akkor kétséges a leépítés értelme. A Hoch Róbet-féle elképzelés, amivel én egyetértek, arra épül, hogy a belső piac igényei nagyon rosszul vannak kielégítve, az infrastruktúra nagyon fejletlen - ezekre építve rendkívül sok kielégítetlen igénynek lehet és lehetne eleget tenni. Volna munka bőven és ezeknek a munkának a jelentős része fizetőképes kereslettel találkozna. Ez ellen a szokásos ellenérv az - Rózsa József ismét ezt mondta el egy utóbbi nyilatkozatában -, hogy amíg 70 ezer betöltetlen munkahely van az országban, addig ezekben kell hogy elhelyezkedjenek a munkát keresők. Azonban a nemzetközi statisztikák szerint nemcsak a teljes foglalkoztatottság esetén vannak betöltetlen munkahelyek, hanem 15 százalékos munkanélküliség esetén is - tízezerszám! Sokféle oka van, miért nem tud összetalálkozni ember és piac, ezért túlkínálat kell munkahelyből. Áruból csak akkor nincs hiány, ha túlkínálat van.- Vagyis „a munka várhat, az ember nem", ahogyan Ön egy angol közgazdászt idéz...- Amikor tudjuk, hogy több tízezer pályakezdő fiatal van, akinek nincs állása és a munkanélküliek száma is növekszik, akkor az a most legfeljebb 40 ezer munkahely egyáltalán nem elegendő, hogy ezt a tömeget felszívja. Következetes, meggondolt munkahelyteremtés nélkül, a vállalatok születésének ösztönzése nélkül ez a kérdés megoldhatatlan.- Az egyik hivatkozási alap az, hogy nincsenek pénzeszközeink arra, hogy oda pumpáljuk vissza a tőkét, ahol az a legjobban megtérülne. Másfelől a másutt már racionálisabb és demokratikusabb pályákra terelt lobbyzás néha csak kényszercselekvés. Egy-egy vállalat „megmentése” egyúttal foglalkoztatáspolitikai kényszer is. Az egészségügy, az oktatás és mindenki - úgymond - tartja a markát, És az ördöginek látszó kör bezárul azzal, hogy a bérek kiáramlásától, a folyamatok megfordításától is félünk. Kölcsönös bizalmatlanságból?- Két éve talán, hogy megindult a hidegháború a kormány és a lakosság között. És azok a lépések, amik történnek, azok többnyire egyoldalúan költségvetési vagy egyéb hatalmi érdeket szolgálnak közvetlenül, de azzal a retorikával, hogy ez most a piac felé tett lépés, a reform sajátja. Kiderült, hogy eddig valamennyi lépés, - kezdve az adótól - egy nagyon szűk rétegnek előnyöket, a többségnek pedig hátrányt jelent, a gazdaságot pedig nem élénkíti. Ellenkezőleg: rontja. Az adó megteremtette az ellenösztönzést a kisiparban anélkül, hogy az első gazdaság és az első gazdaságban szerzett bér becsülete növekedett volna. Gyakorlatilag bérstop van. Importliberalizálással és más egyébbel biztatnak, de a tényleges bizalom, hogy az emberek képesek és tudnak dolgozni pórázok nélkül is, ennek jelei még nem láthatókegyetlen szférában sem. Legutóbb egy kórház munkájába volt alkalmam bepillantani, ahol folynak a kísérletek a decentralizációra, de olyan sok a központi szabályozás, hogy itt megint csak a kibúvókat keresik, hogyan is legyenek szabadok. A felelősséget megint nem tudják egészen vállalni azért, amit csinálnak. Végül is folyton oda jutunk vissza, hogy a gazdasági struktúra működése a hatalmi struktúra működésén múlik, s ha ez az utóbbi nem változik, nem változik a gazdaság sem. Elindult ugyan egy pozitív folyamat, a társadalmi érdektagoltságnak megfelelően igyekeznek szerveződni csoportok - csak próbáljanak meg szövetséget kötni, értelmes kompromisszumokat, ez utóbbinak ugyanis kevés hagyománya van nálunk. A tűrőképesség is sok helyütt megroppan - ez a hatalom türelmén is múlik. Én úgy érzem; hogy most az igazi nyitást „fönt” lehet elkezdeni a meglévő hatalmi monopóliumok megbontásával.- Köszönöm a beszélgetést. BÓKA RÓBERT- Hetven éve kellett volna ezt a döntést hozni, amikor még városi rangja volt Dunaföldvárnak! Azóta csak elvettek, de nem adtak semmit a településnek, csak a gimnázium maradt meg, pedig nagy múltú kereskedő-város volt a miénk - vélekedik Baróti Endre helyi nyugdíjas, a mellette álló Nagy László pedig egyetértőén hozzá teszi:- A legnagyobb baj, hogy nem létesítettek elég munkahelyet, ezernél többen eljárnak ma is, és ki tudja megmondani, hogy hányán választottak ezért új otthont? * Nem fogadta kitörő lelkesedés, mintha mi sem változott volna az emberek életében, az Elnöki Tanács döntése nyomán 1989. március 1-től Dunaföldvár városi státust kap. A magasabb közigazgatási rangot mintegy évtizedek jogos elvárásainak teljesülését értékelték a helyi lokálpatrióták, hagyományai, földrajzi helyzete, körzetközponti szerepe és nem utolsósorban kereskedelmi ellátása miatt. A véletlen hozta így, de talán jelképes is lehet, hogy a terület országgyűlési képviselője - Kovács Sándor, az Áfész elnöke - kereskedőember. Nem lepődik meg azon a kérdésen, hogy vajon meg- őrzött-e a mai napig a régi örökség, a kereskedőszellem Földváron?- Elég felutazni hajnalban a Bosnyák térre, ott tizenöt megkérdezettből biztos akad egy, aki Dunaföldvárról érkezett. Egy biztos, szorgalmas, ügyes termelő és kereskedő lakosság lakja a települést, ami hatalmas erőforrás a jövőben is - válaszol a képviselő. A várossá nyilvánításra beküldött pályázatban egyébként egyik legnagyobb hangsúlyt a kereskedelmi, az alapellátás kapta, a számokat figyelve is messze a megyei átlag fölött állnak. Hozzátartozik, hogy a mai nagyközségben a kereskedelmi ellátás 70-80 százalékát az Áfész vállalja magára, jóval kisebb arányban részesedik a vendéglátásból. Gondok, sőt, krónikus, visszatérő tennivalók azért vannak:- A központi élelmiszerbolt tehermentesítésére tervezett új ABC-áruház építéséről, sajnos, le kellett mondanunk, mai áron mintegy 80 millió forintba került volna, erre a tanáccsal közösen sincs elég pénzünk. Ezért a megfelelő áruház közel azonos alapterületű 1100 négyzetméteres földszintjét ürítjük ki erre a célra, így egynegyed költséggel oldódhat meg a régi gond - mondja Kovács Sándor. A ruházati részleg ezután az emeletre költözik, a műszaki osztály pedig átmenetileg a Kossuht utcába, majd a mai központi élelmiszerbolt helyére települ ált. Helycserével, átszervezésssel megoldódik tehát a helyzet, de fehér foltok továbbra is maradnak:- A Pentelei úton, a 6-os út nyugati részén, új telepen mindenképpen bővíteni kell üzleteinket, javítani a kínálatot és mind több magánvállalkozót bevonni, amire már van is jó példa. A másik oldalon a szakbolthálózat fejlesztése sem halasztható, elsősorban alkatrészeket árusító boltok hiányoznak a településről - sorolja a feladatokat is jelölő problémákat az áfész-elnök. *- Maximálisan 14 fővel tervezzük a létszámnövelést. Jelenleg 24-en dolgoznak " a nagyközségi tanácson - hajijuk Antal Ferenc tanácselnöktől a rövid számvetést. Az új szerepkör természetesen más pozícióba helyezi a helyi közigazgatást, hogy miként készülnek erre, azt tudakoltuk a tanácson:- Javaslatunk szerint négy osztályt, titkárságot, műszaki-termelési, pénzügyi- munkaügyi és igazgatási feladatokat ellátó szervezetet kellene létrehozni, ezenkívül művelődési, ifjúsági-sport, valamint Örökös gond, a köziek
