Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-09 / 34. szám
4 ^NÉPÚJSÁG 1989. február 9. Tulajdonviszonyok Miért állami tulajdon? Tolna központjában áll, a tér közepén. A talapzatán lévő évszám tanúsága szerint 1823-ban emelték, a pestisjárvány elmúltával, hálából. Anyaga homokkő, aminek - szakértők szerint - három ellensége van: a kipufogógáz, a kazánok füstje és az idő. Tolna központjában áll. Több kisebb-nagyobb javítás után 1988 őszén teljesen felújították. Szokatlanok a megkopott múlt után az aranyozott, tündöklő részletek: glóriák, koronák, nyilvesz- szők, botok. Tolna központjában áll a Szentháromság-szobor. Mint az ország valamennyi főtere, a tolnai is állami tulajdon, a rajta lévő felépítményekkel együtt. Ez tehát a magyar állam egyik Szentháromságszobra. A felújítástöbb mint 1 millióba került- kap>om az információkat Báthory László plébánostól - ebből kb. 100-100 ezret adott a műemlékvédelem, a Hazafias Népfront és az egyház, a többit a tanács. A munkát ugyanaz a csapat végezte, akik a bonyhádi, szekszárdi, pécsváradi szobrokon is dolgoztak. Ahol nagyobb darab lazult meg, ott leverték a homokkövet aztán kiegészítették. Ha a lazulás, mállás kényesebb helyen volt - pl. az alakok arcán - ott injektálással segítettek. Végül az egészet bevonták olyan védőréteggel, ami a csapadékot nem ereszti át viszont biztosítja a homokkő természetes „lélegzését”. Báthory László 14 éve a tolnai katolikus közösség plébánosa. Idekerülé- sekor már tett lépéseket a közság fogadalmi emlékművének helyreállításáért - eredménytelenül. Ezt a mostani felújítást a tanács kezdeményezte. Egyéves előkészület után, 1987 őszén került a pécsi püspökségtől bérelt állványzat a szobor köré. Leszedték, és télen, műhelyben, felújították a két kis puttót (angyalkát), majd a jó idő beálltával a szabadban folytatták a restaurálást A most láthatónál több helyen is találtak eredeti aranyozási nyomokat A felújítás folytatódik. Most már egyházi területen, egyházi pénzen. A homokkő nem várhat a konjunktúrára. Most kell helyrehozni, különben vége. Már szép és ép a templom bejárati boltíve, és az épület melletti négy szobor közül kettő. Tervezik a teljes belső rekonstrukciót is.- Anyagilag kikre lehet számítani?- Csak a hívekre, vagy esetleg a Keleti Egyházakat Segélyező Szervezetre, Nyugaton. A templomnak nyolc színes üvegablaka van. Bírják a szelet, a jeget a hőséget csak egyet nem bírnak, a csúzligolyót Helyrehozataluk minimum 50 ezer forint darabonként. Az orgona bőrözését is ki kell cserélni. Most sikerült szerezni az NSZK-ból szarvas hasaalja bőrt e célra. Épült 1823-ban S még valamit rendbe kell hozatni; Tolna szélén van, benne csend, nyugalom - a végső. Tolna szélén van a temető. Miért egyházi tulajdon?- W- fotó: gk Rádió Próféta voltál... Színvonalas, érdekes adás a Bölcs István szerkesztette Gondolat-jel, a rádió irodalmi hetilapja. A szerkesztő műsorvezető ezúttal sem volt méltatlan önmagához, hiszen olyan aktuális kultúrpolitikai témák szerepeltek vasárnap délelőtti műsorában, mint Csiszár Imre, a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatóhelyettesének meginterjúvolása arról, hogy miben, mennyiben óhajtja folytatni a Majorkorszakot ő, mint egykori Major-tanítvány. De itt volt szó a most zajló XXI. Magyar Filmszemléről is, ahol a filmek többsége 1945 és 1956 fekete dobozát tárja a néző elé. A műsorban több film alkotójával beszélgettek figyelemreméltó dolgokról a riporterek. De ami mégis talán a legnagyobb hatást keltette, az nem a megnyilatkozott rendezők olykor korántsem szabványos gondolata volt, hanem egy el nem készült interjú Jeles Andrással, az Álombrigád cimű film alkotójával, a film bemutatásának ürügyén. Az volt a megdöbbentő, amivel elhárítja magától a hallgatók előtti megnyilatkozást a most már némelyek által zseninek mondott, de a film bemutatására hét évet váró rendező a mikrofont. Az, hogy most már késő, nincs mit mondania, mivel a gondolataink egyre elmondhatatlanabbak és ha megszólalunk, akkor is mindig mást mondunk, mint amit akarunk. Azt, hogy kiürültünk, süketek és némák lettünk, nincs mit mondanunk egymás számára, hogy nem beszélünk, csak dadogunk, hogy nincs előbbre, már késő. Jeles András ezt már hét éve is tudta, hiszen ezt mutatta be filmjében, az Álombrigádban, mely tükröt tart elénk, hogy láthassuk milyen szánalmasak is vagyunk. Ezért van aztán, hogy hiába mutatták be most, a XXI. Magyar Filmszemlén a betiltott filmet, a rendező már nem bízik a világban, csak legyint. Nem érdekes, késő - mondja, és szomorúsága egyre mélyebb bugyraiba merül.- fké Fesztivál előtt - felhívás után Tinódi útján Interjú Kertész Attila karnaggyal- Mi a célja annak a zenei fesztiválnak, melyet Tinódi útján címmel hirdet, rendez a Kórusok Országos Tanácsa és Tolna megyei szervezete, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztálya, Dombóvár város tanácsának művelődési osztálya és a Dombóvár Városi Művelődési Központ és Könyvtár?- A magyar történeti zenének kíván fórumot biztosítani - válaszol Kertész Attila, a dombóvári Kapos kórus karnagya. így módot ad arra is, hogy áttekintsük Tinódi korának zenei keresztmetszetét.- Megjelent ezzel kapcsolatban egy felhívás. Kinek a jelentkezésére számítanak?- A rendezvényre, mely 1989. június 17-18-án Dombóváron lesz, elsősorban azokról a településekről várjuk a kórusokat, amelyeken Tinódi Lantos Sebestyén életében megfordult, vagy amelyekhez munkássága kapcsolódott. A fesztivál folytatni kivánja a korábban Szigetvárról elindult kezdeményezést.- Melyek a fesztiválon való részvétel szakmai feltételei?- Tinódi dallamait, a kor irodalmát feldolgozó zenei kompozíció, a magyar történelem egy-egy jelentős eseményéhez fűződő kórusmű bemutatása. A 12-13 perces műsorban legalább egy olyan mű szerepeljen, mely az említetteknek megfelel. Javasoljuk továbbá magyar népzenei ihletésű művek, a kor európai zene- irodalmából választott, a műsorhoz illeszkedő művek bemutatását.- Szóljunk a két nap tervezett programjáról is!- Június 17-én 15 órakor lesz az együttesek felvonulása, majd a megnyitó. Ezt követően 16 órai kezdettel zenei bemutatóval egybekötött előadás Tinódiról és koráról. Az este fél nyolckor kezdődő hangverseny után reneszánsz táncházat terveztünk. Másnap délelőtt a fél 10 órai közös éneklést hangverseny, majd a fesztivál zárása, értékelése követi.- Aki most értesül e fesztiválról és a szakmai feltételeknek megfelelő műsorral jelentkezne, hol és kinél jelezheti szándékát?- A Dombóvár Városi Művelődési Központ és Könyvtár címére - Dombóvár Hunyadi tér 25. szám. Pf: 69. - küldje levélben vagy a 74/66-538-as telefonon Nyers Sándornénál érdeklődjön. A részvételi szándékról február 15-ig értesítsék az említett címen a rendezőket.- decsi Mit ér az érettségi, ha nem számít? (Folytatás az 1. oldalról.) A maximalista követelményekkel lépést tud tartani a diákság színe-java, a kisebbik rész, a többség viszont közönybe süllyed, nem vállalja a harcot. Az egyetemekre, főiskolákra igyekvők csak a felvételi tárgyakból készülnek. Csak a pontot érő jegyek fontosak számukra, az érettségi pedig nem tartozik ezek közé. „Az érettségin elég arra törekedni, hogy ne áruljon el nagy tájékozatlanságot az ember” - állítja egy negyedikes gimnazista. Pedagógusvélemény szerint: az érettségi hasonlít a korcsolyavilágbajnokság gálájához, amelynek a helyezések szempontjából már nincs semmi jelentősége, de a jók azért igyekeznek ott is a lehető legjobb kürt bemutatni. Ebben az értékeket veszejtő világban az érettségi leértékelődése nem tartozik a legfájdalmasabb veszteségek közé. Végül is diáknak, tanárnak egyformán jó, ha nem kell megfeszülnie. Azt meg miért akarnánk „keresztre feszíteni”, aki nem akar továbbtanulni? Ennek ellenére örömmel fogadta mindenki azt a hírt, hogy a jövőben építeni, alapozni kívánnak az érettségi eredményeire. Országosan egységes vizsgarendszer bevezetését tervezik. A felsőoktatást is képviselő független vizsgabizottságokkal az érettségi venné át a felvételi vizsgák szerepét. Diákvélemény: „Valahogy férfiasabb dolog lenne, ha ez a társadalmi beavatás, ez a passport egyfajta komoly erőpróba lenne, amelyért érdemes megfeszülni, mert tétje van, mert számit. Én nemcsak a továbbtanulásnál venném figyelembe az érettségi minősítését. Igazságtalannak érzem az alig-kette- sek és a jelesek esélyegyenlőségét az elhelyezkedéseknél.” Tanári vélemény: „Az érettségi értékcsökkenése a tanulók szemléletében, magatartásában és munkájában is tükröződik. Nem érzik az érettségi vizsgákat eddigi tanulmányaikat lezáró, igazán nagy feladatnak, s ezért nem is készülnek fel rá megfelelően. Nem értik: miért ez a nagy munka vele, ha nincs rá szükség, ha jelentéktelenné tették. Az értékvesztés akaratlanul is rosszul hangolja a tanárok felkészítő tevékenységét, értékelő, javító munkáját, önvizsgálatát is. Lehet-e nevelői lelkiismeretességgel, felelősségtudattal dolgozni azért, aminek jelentéktelensége tanár és tanuló előtt egyaránt nyilvánvaló?" A lazaság, a megfeszülések nem vállalása nem férfias dolog. Ezt még azok is belátják, akik imádják a kényelmet, mert érzik, hoogy erre később csak ráfizetnek. Nem véletlen, hogy az újfajta minőségekért, az oktatás hatékonyságáért ma már a fiatalok is perlekednek. Az országos diákparlament például levéllel fordult az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságához. Arra kérték a képviselőket: a jövő évi költségvetési törvény tárgyalásakor annak szellemében vizsgálják az oktatásra fordítandó kiadásokat, támogatásokat, hogy a kibontakozási program végrehajtása elképzelhetetlen az általános, a középfokú és a felsőfokú oktatás jelenlegi helyzetének gyökeres megjavítása nélkül. ZÁGONI ERZSÉBET Merd Fiatal népművelővel sétáltam a minap. Megnéztem a kiállítást, amelynek rendezésével éppen elkészült, s a művelődési házba tartottunk, hogy egy másik újdonságukat megmutassa. Lelkesen magyarázta, milyen jól bevált az ötlet, hogy a fonotékában festményeket helyeznek el a falakon, mert a fiatalok, ha már beülnek zenét hallgatni, a képekre is vetnek egy pillantást..., mikor a bejárathoz érve lemaradt mellőlem. Valaki megállította. Bent a folyosón vártam meg. Néhány perc múlva mosolyogva jött, egy boriték volt a kezében.- Fogadjunk, hogy ajándék - mondta, miközben feltépte a ragasztást. Már máskor is adtak a gyerekek, ha tetszett nekik a kiállítás. S valóban. Keskeny kis csokoládé bukkant elő a papírból. Celofánján aranybetűs francia szó: Merci. Köszönöm.-csiRádió Tégy engem, mint egy pecsétet a szívedre Három és fél évvel ezelőtt hangzott el az Eötvös Kollégiumban Reisinger János előadása az Énekek énekéről, amit a Kossuth rádió kedd reggeli Társalgó műsorában az 1985. december 17-i adás ismétléseként hallgathattunk. Úgy érzem, az élmény alapján nyugodtan sorolhatjuk rádióélményeink nagy pillanatai közé ezt a másfél órát, ami alatt percről percre gazdagodtunk - olyan önfeledten, hogy nem is érzékeltük a hosszú adás időtartamát. Hogy a Biblia szerves részeként, vagy a világirodalom szerelmi lírájának legszebb gyöngyszemeként, keletkezéstörténetének rébuszai szemszögéből, vagy allegórikus, illetve erotikus tartalma szerint, pszichológiai-érzelmi kincsestárát felmutatva, vagy Babits Mihály, Erich Fromm, Alexander Kuprin, John Milton témafeldolgozásait követve szedte izekre, rakta össze, elemezte Reisinger János az Énekek énekét - csak az előadásban bejárt utat tudja jelezni. Bánffy György, Kertész Péter, Venczel Vera avatott, szép szövegmondása, Kovács Anikó, Szenthelyi Judit, az Okisz Monteverdi kamarakórusa zenei közreműködése tette élményszerűbbé az amúgyis magas rangú, szellemiségében eseményszámba menő előadást. Gazdagabbak lettünk. És én szeretnék még gazdagabb lenni: kazettán megőrizni ezt az élményt. DOMOKOS ESZTER f j Cj lei yar táj /még mindig/ magyar ecsettel Van az Alföldön egy jókora faluváros, az ötvenötezer lakosú Hódmezővásárhely, amit Juhász Gyula Tisza menti Firenzének is becézett, a köztudat pedig ma már - alig koptatható érvénnyel - paraszt Párizsként sorol Nagybánya, Szentendre iskolateremtő, korszakos képzőművészeti műhelyei közé. A televízió egyes adásán, egy klasszikusan bugyuta, és ráadásul Oscar-díjas amerikai giccs, a Gigi el- mű filmmusical után kerültek a kevésbé álmos és a képzőművészet iránt még érdeklődni tudó nézők Vásárhelyre. D. Fehér Zsuzsa hét helybéli festőt keresett fel - Németh Józsefet, Szalay Ferencet, Hézső Ferencet, Fejér Csabát, Fülőp Erzsébetet, Fodor Józsefet és Csikós Andrást -, hogy ennek a vásárhelyiségnek a jelenéről tudakozódjon. A művészeknek feltett kérdései így visszatekintve, egyre inkább csak szónokias, és az itteni művészet genezisét, lényegét éppen csak súroló, tapintatos és ügyetlen provokációk: korszerü- e még az az ábrázolási mód, amit festészetükkel képviselnek? Hogyan ítélik meg, iskolateremtő erőt jelent-e még, jogosak-e a stílus alkonyát, ennek az ábrázolási módnak az avultságát beharangozó kritikák? És mennyire vannak személyes, esetleg műhelyteremtő szellemi kapcsolatban az itt élő alkotók? Mintha a magamentő magyarázkodás vagy egy in- tellektualizáló önkritika az itt dolgozó festőművészek ügye-baja lenne. Mintha védelemre szorulna egy olyan gyökerességü látás- és szemléletmód, amely Tornyai János műterembe toppanó menyecskéjéből, Koszta József kukoricásokat égető napfényéből, Kotlán György infernális, drámákat sűrítő tanyaképeiből, Endre Béla füzeseiből olyan gazdag ösztönzést nyert - és a lélek legmélyebb bugyraiból annak idején Európára látott. Mintha kiapasztható lenne a valóság, mint ihletadó forrás - s mint a kishomoki tanyavilágból induló és képeivel Tokióig, s még tovább jutó Csikós András is látja -, mintha az értéket, az új utakra vállalkozó művészi érzékenységet a figuratív ábrázolási módtól való eltávolodás, a hagyományos, realista eszközök felrúgása fémjelezhetné. Mert micsoda, a „valóság párnáján álmodó" absztrakciót testesít meg, milyen fenyegetően modern már korábban Kohán! Milyen finoman csúsznak át már- már szürrealisztikus-profán vízióba Szalay „doku- mentarista” képei az ötvenes évekről! Mennyi fájdalmat vonszolnak Németh József bivalyai, mennyi rafinált-naiv elvontság van Fülöp Erzsébet képeiben, milyen kozmikus távlatok nyitnak Hézső Ferenc gabonahajú, széllel átfésült, napfény aranyával hímzett képein! Meglehet: elfogult vagyok akkor is, ha Fejér Csaba, Csikós András már-már szupernaturalista, ám annyi leleménnyel, elragadtatottsággal komponált udvarait, tanyabelsőit, fészereit belvizes lapályait, az éjszakába is áttündöklő fényeit, kifényesedett nyelű parasztszerszámait nézem. A házfalaktól félig takart, egymásba botló parasztasszonyokat - nem is egy letűnt, hanem talán egy újjáéledésre váró világ mágiáját. A képernyőre kúszó képek alapján mindezt észrevehettük, különösen, ha ebben az összeállítás, a su- tára-felemásra sikeredett kérdés-felelet játék is segít. Nem segített. Mintha inkább növelte volna azt a sznobérikus zavart, amely könnyen tekint sandán a művészetben mindarra, ami a hagyományból nem divatáramlatoknak engedve próbál új mitológiát teremteni. A műsornak ezeknek az értékeknek a felmutatásában kellett volna jeleskednie. Bóka Róbert Televízió
