Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

1989. február 1. 6 NÉPÚJSÁG A rájátszás izgalmai előtt a dunaföldvári kézisek Ami a játékos edző Kolics „sztrájkja” mögött van Lehet-e így hosszú távon csinálni? Az NB l/B-s szereplés körüli vi­harokhoz képest a bajnokság első felvonása után, tavaly nyáron min­denképpen konszolidált állapo­tokkal találkoztam Dunaföldváron. Elültnek látszottak a kézilabdacsa­pat finanszírozása, anyagi ösztön­zése körüli hullámok, a földvári gárda az NB l/B-ben szinte egye­dülálló amatőr szervezettséggel fel tudott nőni a sportág második vo­nala szabta magas követelmé­nyekhez. A szurkolók is gondmentes foly­tatásban reménykedtek, de az ősszel már szeszélyessé, kiszámít­hatatlanná vált az NB l/BTolna me­gyei újonca: egy-két derűsebb hétvége után már a mindent veszni látszó pokoljárás következett, majd az idény végére, ha nem is sütött rá a Nap a földvári kézisekre, de legalább eltűntek a fejük felül a fellegek. A sport nyelvére lefordítva a tör­ténéséket: az új rendszerű bajnok­ság rájátszása előtt a 11. helyen áll a Kolics-legénység. A helyezési szám a kiesés szempontjából nyu­godtságot kelthet, de ez az alsóház tömörsége miatt nem egy stabil pozíció. Az már most biztosnak lát­szik, hogy a bentmaradás kiharco­lásához nem engedhetnek meg maguknak a földváriak az őszihez hasonló páternoszterszerü telje­sítményt. Mi az oka a második fel­vonás közepe táján mintegy va­rázsütésre bekövetkező rövidzár­latnak, ami óhatatlanul aggodal­massá és izgalmassá teszi a ráját­szást számukra? ...Nos ennek megállapításához egyáltalán nem kell kézilabdás analízis. A közér­testül a fodrászon át a hentesig mindenki tudja: négy mérkőzésre leállt a földvári kézilabda atyames­terének számitó játékos edző, a ma is még NB l-es kvalitású Kolics Já­nos. Ha ő nem megy önkéntes száműzetésbe, akkor hat pontunk­kal többünk van - mondják Föld­váron. S ha ezek után elkezdünk számolni, akkor még az is kiderül­het, hogy a páholyt jelentő 1 -8. he­lyek egyikébe is beférhettek volna.- Kirohanás, sztrájk, önkéntes száműzetés, netán zsarolás? Me­lyik a legjobb kifejezés közülük - szegezem a kérdést a legilletéke­sebbnek, Kolics Jánosnak, még­pedig stílszerűen a város központ­jában álló, hangulatos Kolics presszóban. A korábban rá jellemző, ellent­mondást nem tűrő kijelentések, felkiáltó mondatok helyett egy ha­tásszünettel felérő hallgatás, majd bölcs mosoly burjánzik arcán.- Amikor nyáron itt járt, akkor nem került szóba egy dolog. Szán­dékosan nem szóltam róla, mert biztos voltam benne, hogy nem lesz belőle ügy. Konkrétan arról van szó, hogy még tavasszal meg­keresett az NB l-es Dunaújváros, felajánlották az edzőséget. Ez, ahogy mondani szokás, „nem volt semmi” ajánlat. Gondolkodtam, töprengtem napokig, szóltam róla az itteni vezetőknek. Mivel kötő­döm Dunaföldvárhoz, a kézilabdá­hoz, úgy döntöttem, maradok - mégpedig egy feltétellel, ha a más­fél szobás szolgálati, sportegyesü­leti lakásomat tanácsira változtat­ják a bajnokság kezdetéig.- így első hallásra csadálkozik az ember. Ha azt veszem, hogy eb­ben az osztályban is minimum bruttó húsz körül és afölött kérnek és kapnak az edzők, nem beszélve a minőséginek számító komfortfo­kozatú lakásról, akkor nagyon is szerény dolgot kért. De árulja már el: az, hogy a szolgálatiból tanácsi legyen, miért vált ez hirtelenjében annyira kardinális kérdéssé, hogy egy hónapra leáll.- Nagyon egyszerű. A sportban - különösen Földváron - országos viszonylatban is nagyon ingatag a helyzet. Szakosztályok szűnnek meg a támogatások hiányában. Márpedig, ha Földváron megszűn­ne a kézilabda, én a sportegyesü­leti szolgálati lakásból azonnal ki­tehető vagyok, de nem így a taná­csiból.- Roppant rosszindulatú a felté­telezés, de ebben a dologban egy­fajta lakásmanipuláció lehetősége is benne van...- Akkor, ha lenne Dunaújváros­ban egy lakásom.- Nincs?- Csak volt, mert az épülő presszóm miatt el kellett adnom. Nem lett a másfél szobás szol­gálatiból tanácsi, tehát „sztrájk", ami...- Ne is folytasa, mert nem ért célba a dolog, ma sem változott semmi.- Akkor az egész cécó fölösle­ges volt, hisz - mivel a bentmara­dás a cél - Kolicsnak is nehezebb dolga lesz most.- Igen. De higgye el, nagyon csalódot voltam akkor. Nem kívá­nok mártírkodni, de roppant mó­don fájt, hogy én, aki ennyire felál­doztam magam az elmúlt évtized­ben a földvári kézilabdáéért, már ennyit sem érdemiek. Meg közben elúszott az edzői lehetőségem, de végül is a játékosaim, a sportegye­sületi vezetők hívó szavára újból csatasorba álltam.- Abban, hogy presszója van itt Földvár központjában, mennyire játszott szerepet a kázilabdás múlt, a település vezetőinek segítsége?- Semennyire sem. Nem száz je­lentkezőből kellett kiválasztani nyolcat, hanem fordított a helyzet: tíz helyre voltunk nyolcán. Ezt a presszót kizárólag saját magam­nak köszönhetem, én megdolgoz­tam érte. Bárki másnak, nemcsak a Kolicsnak volt megadva ez a lehe­tőség.- Ahogy befejeződött a bajnok­ság, rá hamarosan a Dunaújvárosi Kohász színeiben, mint játékos ol­vashattuk a nevét.- Nincs ebben sem manipulá­ció. A bennünket segítő Dunaújvá­rosi Kohásznál példátlan sérülés­sorozat következett be, igy néhány mérkőzésre szükségük volt rám. A versenyszabályok ezt lehetővé tet­ték, én szívesen mentem. Ami meg kell hogy mondjam, nemcsak az én vállalkozásom volt, mert a Kohász­tól a későbbiek során is további segítséget várunk. Például nagyon nehéz feladat lesz a távozó Veres- Kovács pótlása. Önerőből erre képtelenk leszünk.- A bentmaradáshoz a csapat­nak minden tudására szükség lesz.- Papíron ötven százalék az esé­lyünk erre, ennek ellenére nagyon bízom, hogy sikerülni fog. De ha si­kerül is, akkor is ott a nagy kérdés: ezzel az évi egymilliós költségve­téssel, a baráti kör 20 ezer forintját leszámítva meccsprémiumok, ju­talmak nélkül megy-e ez így hosszú távon­Én már nem csinálok lelkiisme­reti kérdést a földvári kézi jövöjé- ből. Ha az NB ll-ben kell edzősköd- nöm, akkor ott kell. Csak ezeket a jobb sorsra érdemes srácokat saj­nálom, mert legtöbbjükből nem lesz olyan kézilabdás, mint ami­lyen lehetne. Asztalitenisz megyei egyéni bajnokság Minden számban tolnai aranyérem A felnőtt korosztályban avattak megyebajnokokat az idei évben el­sőként az asztalitenisz sportág­ban. Ötven versenyző randevúzott Szekszárdon, a sportszékházban, hogy megküzdjön a bajnoki címe­kért, no meg a minősítésekhez szükséges helyezésekért. Most te­hát nem lehetett panasz az indulók számát és a bajnoki színvonalat te­kintve. A második helyen kiemelt tolnai Krausz Zoltán kivételével minden olyan versenyző asztalhoz állt, aki számít ebben a sportág­ban. Ez a tény természetesen meg­könnyítette az esélylatolgatásokat, hiszen a tavalyi NB lll-as bajnok Tolnai VL férfi-, valamint az ugyan­csak tolnai női gárda nem hagyott kétséget a helyezések sorsát ille­tően. A párosok versenyszámai nyitották a hatórás küzdelemsoro­zatot - meglepetés nélkül. A fér­fiaknál a Pata-Herczig, valamint a Németh-Kizakisz kettős biztosan vette az akadályokat, a döntőben a jól játszó, fiatalabb Pata-Herczig duó szerezte meg a bajnoki arany­érmet. A női mezőnyben az indulók számát tekintve a tolnai lányok vol­tak többségben, akik eredmé­nyeikkel is igazolták tudásbeli fölé­nyüket. Itt a döntőben a Herczig J.-Pilisi páros győzött a klubtárs Gyöngyösi-Petrik kettős ellen. A férfi egyéni versenyszám is si­mán indult. A legjobb nyolc között azonban „színre lépett” Fekete Pé­ter, a dunaföldváriak játékos edző­je. Előbb dr. Ivánt, majd a döntőbe jutásért rendezett találkozón nagy meglepetésre az első helyen ki­emelt Herczig Antalt is legyőzte. Kár, hogy a fináléra elfogyott az ereje, így a tolnai Kizakisz biztosan nyert ellene. A női egyesben a Tol­nai VL fiataljai osztoztak az érme­ken. A bajnok Herczig Judit ezúttal is igazolta kivételes tehetségét, a döntőben magabiztos győzelmet aratott Pilisi ellen. Vegyes páros­ban az egymás erényeit és gyen­géit jól ismerő tolnai párosok sorra vették az akadályokat, a döntőben győztes Pata- Herczig J. duó női tagja immár harmadik aranyérmét vehette át. Ez pedig még a megye- bajnokság történetében is ritka tel­jesítménynek számít. Eredmények: Női egyes: 1. Herczig Judit, 2. Pi­lisi Orsolya, 3. Gyöngyösi Mónika és Petrik Mónika (valamennyi Tol­nai VL). Páros: 1. Herczig J.—Pilisi, 2. Gyöngyösi- Petrik, 3. Herczig G.-Majzik és Németh E.-Csatordai (valamennyi Tolnai VL). Férfi egyes: 1. Kizakisz Georgiosz (Tol­nai VL), 2. Fekete Péter (Dunaföld- vár), 3. Pata Róbert és Herczig An­tal (mindkettő Tolnai VL). Páros: 1. Pata R.-Herczig A., 2. Németh-Ki­zakisz (valamennyi Tolnai VL), 3. dr. Iván-Kovács (Dombóvári VMSE) és Fekete-Szalontai (Du- naföldvár). Vegyes páros: 1. Pata Róbert-Herzig Judit, 2. Herczig A.-Pilisi, 3. Kizakisz-Herczig G. (mind Tolnai VL) és Kovács- Maj- zik (DVMSE-Tolnai VL). Mai sportműsor ISKOLAI SPORT: Bonyhá- don a III. Számú Általános Isko­la tornatermében 14 órakor „Toldi Kondi” diákolimpia me­gyei döntője. LABDARÚGÁS: A Vasárnapi Dunántúli Napló Kupában: Pé­csi MSC tartalék-Paksi SE, Bonyhád-Bóly, Bajai SK-Dom- bóvári VMSE, Barcs-Atomerö- mű SE, Sellye-Dombóvári Va­sas 14 óra. Előkészületi mér­kőzés: Szekszárdi Dózsa-Hő- gyészi Medosz 13 óra. A Népújság totótippjei A totó 5. heti szelvényén sze­replő mérkőzé­sekre dr. Murzsa András, a Tolna Megyei Lapki­adó Vállalat igazgatója tippel 1. Ascoli-Miian 1 2 2. Bologna-Fiorentina x 3. Como-Cesena 1 4. Lecce-Atalanta -y x 2 5. Pisa-Napoli x 2 6. Sampdoria-Lazio 1 7. Avellino-Udinese x 8. Barletta-Taranto 1 9. Licata-Empoli 1 x 10. Monza-Cremonese x 11. Padova-Catanzaro 1 x 12. Parma-Bari x 2 13. Piacenza-Messina 1 + 1. 14. Reggia-Genoa x A Polgar lányok edzesben Az elmúlt évben Szalonikiben megrendezett sakkolimpia bajnokai Polgár Judit, Polgár Zsófia és Polgár Zsuzsa rövid pihenő után szorgalmasan készülnek az idei esztendő nemzetközi versenyei­re. Felvételünk a Polgár lányok egyik délelőtti edzésén készült Edzőtáborozás előkészületi meccsekkel Jugoszláviába utaznak a Dózsa labdarúgói Háder György, a Szekszárdi Dó­zsa NB ll-es labdarúgócsapatának pályaedzöje örömmel újságolta tegnap, hogy a lila-fehérek régen tapasztalt szorgalommal folytatják téli alapozó felkészülésüket. Az el­múlt héten Dombodban bentlaká­sos edzőtáborozáson vettek részt, a napi két foglalkozás egyikét rendszeresen a tolnai tornacsar­nokban tartották. Január 30. és február 7. között Szekszárdon napközis rendszerű gyakorlást vé­geznek. Ebben a periódusban két előkészületi mérkőzést játszanak: február 1-jén a megyebajnokság őszi listavezetőjét, a Hőgyészi Me­dosz együttesét, 4-én szombaton pedig a Bátaszéki SZVSE csapatát fogadják. A pályaedzőtől megtudtuk hogy a Dózsa legénysége február 8-án Jugoszláviába utazik. A Titov Vrbas vendégeként 14 napra Rovinban ütik fel edzőtáborukat. A felkészü­lési munka penzumának teljesíté­se mellett hat előkészületi mérkő­zésen lépnek pályára különböző osztályú jugoszláv együttesek el­len. Hazatérésüket követően újabb három edzőmérkőzés szerepel programjukban: február 23-án a Bonyhádi SE-t fogadják, 26-án a Bajai SK NB ll-es csapatának ven­dégei lesznek, majd március 1 -jén a Hőgyészi Medosz szekszárdi vendégszereplését viszonozzák. A 22 tagú keret eddigi munkáját sé­rülések nem gátolták, az Achilles- ín sérülés miatt eddig pihenőre kényszerült Kniesz lábáról a jövő héten veszik le a gipszet, s egy újabb orvosi vizsgálat dönti el, hogy szükség lesz-e a műtétre. A spanyol herceg életét vesztette Az egyesült államokbeli alpesi sívilágbajnokságon a férfiak is el­kezdték a küzdelmeket. Elsőként az alpesi összetett műlesiklóver- senyt bonyolították le, és a pénteki folytatás, amikor is a lesiklás kö­vetkezik, izgalmas pillanatokat ígér. Főleg azért, mert a nyitószám­ban a legnevesebbek közül csak a luxemburgi Marc Girardelli, az al­pesi összetett tavalyi világbajnoka szerepelt jól, hiszen harmadik he­lyével megőrizte esélyét címe megvédésére. Ugyanakkor a két­szeres világbajnok, Calgaryban a lesiklás olimpiai aranyérmét meg­szerző Pirmin Zurbriggen önma­gához képest halovány teljesít­ményt nyújtott. A svájci síző a két műlesikló futam után csak a tizen­egyedik helyről várhatja a folyta­tást. Hátránya az élenálló norvég Oie Christian Furuseth mögött több mint másfél másodperc. En­nek ellenére Zurbriggen az euró­pai idő szerint hétfő éjszakai ver­seny után ezt nyilatkozta:- Még semmi sem dőlt el. Igaz, szerepelhettem volna jobban is, de változatlanul nyílt a csata. A hírügynökségek az első halá­los balesetről is beszámoltak. Al­fonso de Bourbon spanyol herceg veszítette életét, amikor nekiütkö­zött egy transzparenst tartó kábel­nek. A nagy sebességgel síelő 52 éves férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni. Alfonso de Bourbon a spanyol uralkodó­család tagja, János Károly király nagybátyja volt. A nemzetközi sportéletben is tevékeny szerepet játszott. Tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a Nemzet­közi Si Szövetség elnökségének, és a spanyol olimpiai bizottság el­nöki tisztét is betöltötte. Athénban is két ringben A szöuli olimpia bokszverse­nyeire alighanem még sokáig el­sősorban a skandalumok miatt fog emlékezni a világ. Az elcsalt mér­kőzésektől a bíróverésig húzódó széles botrányskálán szinte apró kellemetlenségként tűnhet fel az a tény, hogy az ökölvívó-selejtező­kön egyszerre két ringben folytak a csatározások. E sok vitára okot adó - többek között a tévéközvetí­téseket is nehezítő - döntésnek ugyancsak voltak kínos következ­ményei. Példának okáért Todd Foster úgy knock-outolta ellenfelét - történetesen egy dél-koreait -, hogy az a szomszédos szoritóban elhangzott, a szünetet jelző gong­ütésre reagált, kezét leeresztette, így védtelenül kapta áliára a meg­rendítő ütést. (Más kérdés, hogy a megismételt találkozón, immár kül­ső zavaró tényező nélkül is K. 0.- val nyert az amerikai.) De több más összecsapáson is bonyodalmak­hoz vezetett, hogy a versenyzők időnként nem tudták azonosítani, melyik bírói vezényszó, vagy hang­jelzés vonatkozik rájuk, s melyik a szomszédos ringben küzdőkre. A negatív tapasztalatok ellenére úgy fest, az idei Európa-bajnoksá- gon, amelynek május végén, jú­nius elején Athén ad otthont, ismét két szorítót alkalmaznak, legalább­is a selejtezőkben. Ezt Berlinben jelentette be az EABA, az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség képvi­selője, aki a szervezet határozatát ismertetve főleg az indulók várható nagy számára hivatkozott. Eszerint túlságosan elhúzódna a kontinen­tális találkozó, ha csupán egyetlen ringben zajlanának a mérkőzések, mivelhogy már eddig 170 ökölvívó részvételét jelezték a nemzeti szö­vetségek. Mindenesetre remélhető, hogy az EABA okult a szöuli esetekből, s ha már a görögországi EB-selejte- zőre ismét párhuzamos ökölcsatá­kat írnak is elő, arra odafigyelnek, hogy a káosznak elejét vegyék. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Nótacsokor. 9.47: Beszél­ni nehéz. 10.05: PAF-műsor. 10.35: A Budapesti Honvéd Helyőrség Zenekara játszik. 11.07: Együttesek és finálék operettekből. 12.45: Tör­vénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: A szovjet hege­dűiskola. 16.05: A Szélrózsa ésa Szélkiáltóegyüt­tes felvételeiből. 16.27: Százszorszép színház. 17.00: Olvastam v? Jahol. 17.30: Hamarosan hall­juk őket. 17.50: Filmzene. 18.02: Örley István: A Flocsek bukása. 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemuta­tója. 20.04: Örökzöld dallamok. 20.40: A külpoliti­kai rovat műsora. 21.10: Robert Heger művészete. 22.00: Hírvilág. 22.30: Tükörképünk 37 darabban. 23.00: Operaest. 23.50: Olga Erdeli hárfázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Külpoli­tikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Há­romkirályok ajándéka. 1225: Néhány szó zene közben. 12.30: Postabontás. 13.05: A tegnap slá­gereiből. 14.00: Az Akár Hi-Fi, akár nem című mű­sor különkiadása. 15.05: Pihenőidő. 17.05: Kö- lyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Albumajánlat 19.55: Ismeretterjesztő mű­sor. 20.05: Közvetítés az Ú. Dózsa-Alba Volán baj­noki jégkorong-mérkőzésről. 20.15: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. 21.05: Kapaszkodó. 21.30: Közkívánatra! 23.15: A dzsessz története. 23.55: Virágénekek. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.22: Bellini operái­ból. 11.05: Két szonáta. 11.50: Magyar előadómű­vészek felvételeiből. 13.05: Ismeretterjesztő mű­sor. 13.25: Operába hívogató. 13.56: Lajtha Lász­ló kórusmüveiből. 14.27: Slágerről slágerre. 15.07: Operatörténeti érdekességek. 17.08: Szimfonikus táncok. Kb. 17.30: Új magyar zene a Rádióban. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Köz­ben: Kb. 20.20: Arabusul... Kb. 20.40: A hangver­senyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Operarész­letek. 22.00: Franck: d-moll szimfónia. 22.41: Ze­nei panoráma. 23.03: A Rádiószínház bemutatója. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Információk Dél-Du- nántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben: 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zené­jéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Hármas csatorna. 9.55: Grammy fesztivál. Amerikai zenés film. 10.25: Stúdió '89.11.10: Képújság. 17.00: Hí­rek. 17.05: Déli videoújság. 17.15: Hírek szlovák nyelven. 1720: Kézenfogva. 17.30: Sorstársak. 17.55: Miért sírsz Tuong Vi? Vietnami film (FF). 19.25: Közlemények, müsorajánlat 19.30: Híradó. 20.05: Kék fény. 21.10: Színház az egész világ. An­gol filmsorozat. 22.05-23.50: Mechelen-Eindho- ven. Labdarúgó Szuper Kupa. Közvetítés Meche- lenből, felvételről. A szünetben: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Riportok - Időjárás-jelentés - Tévétoma - Reklám - Zene. 17.45: BUMM!!! 18.00: Telesport 1825: TV2. 18.30: Gyerekeknek! 18.54: TV2. 19.00: A bíró. Francia film. 20.31: TV2. Benne: Szép magyar tánc. Felenyedi táncok. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. Benne: Reklám. 21.30: Holttest a mocsárban. Angol dokumentumfilm. 22.00: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. Ism. 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 16.45: Oktatómű­sor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Rajzfilm. 18.30: Rendőrségi történetek. Dokumentumprogram. 19.30: Jv-napló. 20.00: Filmest. 22.35: Tv-napló. 22.55: Éjszakai program. 0.55: Hírek. II. MŰSOR 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Belovári, gospici, karlovaci, siseki és varasdi krónika. 18.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 18.45: A nap mű­sora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenei est 21.30: Hí­rek. 21.40-23.10: Tudományos fórum. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Világhiradó. 8.00: Szórakoztató műsor. 14.30: Európai kitekintő. Barangolás az európai kultúrában. 15.30: Negyvenes európai slágerlista. 16.30: Forró drót. 18.30: Élve vagy holtan. 19.00: A megmentő. 20.00: A világítótorony. Játékfilm. 21.45: Hírek. 22.00: Benny Hill-show. 23.00: A pro­fik. Akciófilm-sorozat. 0.00: Szórakoztató műsor. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Jó reggelt, Skandiná­via! 8.00: Gyermekműsor. 9.00: Cisco Kid. 9.30: Mask. 10.00: Visszaszámlálás. 11.00: A Sky ötve­nes, európai slágerlistája. 12.00: A popzene lá- gyabb dallamai. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Di­vatkörkép. 14.30: Kérdezze Ruth doktornőt! 15.00: A világ urai. 16.00: Popformában. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: A Repülő Kiwi. 18.30: Jeannie-ről álmodom. 19.00: A kísértet és Mrs. Muir. 19.30: Az élet legkínosabb pillanatai. 20.30: Szent Lajos király hídja. Filmdráma. 22.15: Autó- és motorsport. 23.15: Hóhelyzet 23.20: Új han­gok. 0.20: Tom Jones. Zenés beszélgetés. THE ARTS CHANNEL 1.00: Az Arts Channel műsorai. 4.00: Zene, táj - hajnaltájt. 6.30: Műsorzárás. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A fekete képisapkás em­ber. 16.30: Főzőmüsor. 17.00: Falu a felhők között 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek - időjárás. 18.00: Bölcs szerelem. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Jelenidő. 20.50: Komolyzene. 21.30:88-as oldal. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Európa időjárása. 22.35: Francia ajkú kontinensek. 23.30: Jártunk a Holdon. 0.15: Csillogó papiros. 0.45: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.Ö0: Képújság. 9.05: Halastó. 9.35: Francia nyelvtanfolyam. 10.05: Iskolatévé. 10.20: Iskolaté­vé. 10.35: Gyermekkorom a régi Pekingben. 12.05: Dropsnak hívnak. 12.15: Külpolitikai maga­zin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 16.30: Az új varázsige. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Charlie Brown és Snoopy-show. 17.30: A világ körül. 17.55: Esti me­se. 18.00: Mi. 18.30: Wichertsék a szomszédban. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Zsivago doktor. 23.20: Hí­rek. 23.25: Kobra. 0.15: Hírek. FS2 15.55: Akkoriban. 16.00: Verkli. 17.00: Osztrák gazdaságtörténet 1945-től napjainkig. 17.30: Tá­jak és emberek. 18.00: Tessék asztalhoz ülni! 18.30: Körzeti stúdiók műsorából. 18.55: Az Oszt­rák Néppárt 5 perce. 19.00: Tv-hlradó. 20.15: Ér­vek. 21.55: Oldalpillantások. 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Alpesi sívilágbajnokság. 22.35: Emlékezé­sek. 23.35: Éjszakai stúdió. 0.35: Hírek. SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30:120 perc. 6.35: Kolumbusz Kristóf. 9.35: Világjárók klubja. 13.45: Megjött a cirkusz. 19.40: Választások előtt. 19.50: Lépcsőfokok. 21.20: Mi történt a nagyvilágban? 21.35: NDKzenés műsor. 22.00: Szindikátus-2.23.10: Találkozás Szergej Rosztockij filmrendezővel.

Next

/
Thumbnails
Contents