Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
II. évfolyam, 8. szám 1989. február 25. Újgazdák a hegyközségben Forró nyarakra emlékszem. A levegő szinte vibrált, még fenn a dombtetőn se volt semmi légmozgás. Az éles kapák szikráztak a kemény rögökön, amelyek között csenevész gazszálak kókadoztak a melegben, majd nagyanyám kapája nyomán engedelmesen dőltek a felhevült földre. Persze a hátat görnyesztő kemény kapálásból nekünk, gyerekeknek akkor még nem jutott. Legfeljebb, ha vízért küldtek le a völgybe a forráshoz, ami viszont újabb örömöket jelentett. Lehetett fürödni a hosszú itatóvályúban, fröcskölni a jéghideg forrásvizet, no és persze leginkább inni. Hosszú, nagy kortyokban a kristálytiszta, üdítő vizet. A csicsói domboldal a szabadságot jelentette. Nagyapám szőlőjéből messzi lehetett látni. Jobbra lent a völgyben a búcsújáróhely templomának tornya magasodott az akácos fölé, távolabb a szaká- lyi vasútállomás, a falu házai fehérlettek. Messze- messze a tamási erdő sötét csíkja zárta a látóhatárt. A vasútvonal, ami engedelmesen követte a víz, a Kapos nyomát, elvezette a szemet ellenkező irányba is. Odalátszottak a közeli Dúzs, a távolabbi Csibrák házai. De a csicsói napok nemcsak a szemnek biztosították a végtelen szabadságot. A szőlő alatti akácosban ismertünk minden rókalyukat, a mezőn a pucoktúrásokat, az ürgék föld alatti járatait és távolabb a vasúton túl a Kapos füzfás partoldalát. Akkor még fürödni is lehetett a vizében... * A csicsói hegyközség megalakulásáról először nagybátyámtól, Berlinger Józseftől hallottam.- Bírót választottunk, Tóth János bácsit és van titkárunk is, évente tartunk hegygyűlést. Olyankor borversenyt, batyúsbált rendezünk, ott az egész család. Egyszer eljöhetnél megnézni - mondta. Most itt állunk a hegyen. Berlinger József birtoka tulajdonképpen már nem is Csicsóban van. Ez a rész az egykori „Langetahl”, Hosszúvölgy - de szervesen kapcsolódva a csicsói domboldalhoz egy egységet alkotnak. Sőt, bizonyos előnyt is élveznek. Ide még eljut a vízvezeték. Van is olyan tanya - állítólag, mert én nem jártam ott - , ahol csempés fürdőszobát is kialakítottak. De a többség nem ilyen. Borház, ahol elsősorban a szőlő- művelés szerszámainak, a borkészítés és kezelés eszközeinek jut a fő hely. Valamennyi présház egy kicsit múzeum is. Nyáron Lehmann György présházában még egy szépen rendbehozott, működőképes pianinót is láttam. De a régi sváb, vagy székely népviselet egy-egy darabját, ősi, ma már csak dísztárgyként szolgáló szerszámokat, régi képeket, korsókat, cserépedényeket minden tanyában látni. *- Apámé volt ez a terület - mutat körbe széles mozdulattal Gyuris János, a hőgyészi DÉDÁSZ-ki- rendeltség villanyszerelője. - Ott az út túlsó felén volt a szőlőnk, ezt pedig szántóként használtuk. Amikor átvettem, előbb telepítettünk, aztán 84-ben kezdtem építeni a tanyát. Itt minden saját kezűleg készült. A boltíves, tornácos kis présház egyszerre modern és hagyományos. A padlástér egy részében apró hálófülke, ahova a nagyszobából vezet fel a falépcső. A kivül-belül hófehérre fröcskölt vako- latú ház konyhájában téglából rakott sparhelt, ami nemcsak a főzést, a ház fűtését is megoldja. A ház tűzfalánál féltető véd egy régi, fából faragott prést. Alja többmázsás fatörzsből hasított, de fából, kézi munkával készült a menetes orsó is. A felső kereszttartóba a régi mester belevéste a gyártás évszámát: 1881.- Nagyanyám összedőlt présházából mentettem ki - simogatja végig_tekintetével Gyuris János a több mint százéves műremeket. - Bent a présházba nem férne, annyi helyet foglal el, azért tettem fölé itt ezt a féltetőt. * „HEGYKÖZSÉG: társadalomnéprajzi értelemben a szőlőhegy birtokosainak, bérlőinek, s közvetve a szőlőművelésnek is az olyan, általában hatósági jogkör nélküli, de önkormányzati jelleggel és meghatározott szervezettel bíró intézménye, amely a szőlőműveléssel kapcsolatos érdekvédelmet célozta és a hegytörvények alapján működött a 16-19. században. (Magyar Néprajzi Lexikon 2. kötet) *- Hőgyész határában három jelentősebb szőlő- terület van - mondja Pál Imre, a nagyközségi tanács elnöké. - Leghíresebb és legrégibb közülük a csicsói hegy, de jó borok teremnek a Kukoricavölgyben és Borjúállásnál is. Ezeken a kötött talajokon mindig nagyon jó zamatú borok termettek. A csicsói domboldalt reggeltől estig éri a nap, ugyanakkor északról védett. Ideális szőlőtermő vidék. Állítólag a két világháború között még Bécsbe is szállítottak innen nagyobb tételekben bort. Sajnos a hegy történetét még senki sem dolgozta fel, így csak a szájhagyományra támaszkodhatunk.- Most parlagterületet szinte nem is látni, pedig régen elég sok elhagyott szőlő gazosodott itt. Mióta tart a szőlőhegy új reneszánsza?- Tizenöt-húsz éve a határszemléken még elég siralmas látvány fogadott. Némelyik szőlőben több volt az akác, mint a szőlő. Aztán egy jó tíz éve, hogy elkezdődött valami. Sorra.vették meg a régi szőlőket, vagy igényelték a tanácstól területet. Négyszáztól ezer négyzetméteresig terjednek a parcellák. A tanács hetven területet mért ki, a magánszőlőkkel együtt, így most mintegy százhúsz szőlőbirtok van Csicsóban. Az elmúlt tíz évben 50-60 új tanya épült fel. A gazdák megszervezték az utak karbantartását, a terület egy részére vizet is vezettek, tízen pedig társulás formájában villanyt vittek a birtokukra. * A hegybíróval, Tóth János bácsival most nem sikerült találkozni. „Kórházban van” - mondták. Az idős, Csallóközből, Szlovákiából származó ember a legrégebbi gazdák egyike. A mai fiatalok, az új gazdák tőle lesték el a szőlőművelés fortélyait. így természetes, hogy amikor bíróválasztásra került a sor, egyhangúlag rá szavaztak. Legutóbb nyáron beszélgettünk. Arról mesélt, hogy itt 1945 után nagyon szép szőlők maradtak elárvultán. A régi tulajdonosok, a kitelepített svábok értették a szőlőművelést. Mintabirtokok sorakoztak egymás mellett. A helyükre betelepült, akkor már évek óta vándorlásra kényszerített székelyek addig nem foglalkoztak szőlővel, nem értettek hozzá, elhanyagolták. Aztán a hetvenes évek közepétől újabb fellendülés kezdődött.- Jöttek ezek a fiatalok, tele voltak lelkesedéssel, tettvággyal, csak a szőlőhöz nem értettek. Láttam olyat is, aki úgy metszett, hogy az egyik kezében a metszőolló, a másikban meg a szakkönyv volt - mesélte nevetve. Az új gazdákból az évek alatt szakértő szőlőművesek lettek. Ezt igazolják ma a szépen gondozott, rendben tartott szőlősorok, a poharakban fénylő, csillogó gondosan kezelt borok. Fazekas József, a hegyközség titkára azon kevesek közé tartozik, akinek nem új, hanem régi, hagyományos présháza van.- Nem is akarok ezen változtatni - mondja. - Amikor megvettem ezt a birtokot, eldöntöttem, hogy az épületen nem változtatok. Csak felújítottam.- Mikor volt ez?- A legelsők között, 1975-ben vettem itt szőlőt. A Lehmann Gyurinak akkor már volt itt egy öreg tanyája, később velünk egykorúak vásároltak még néhány birtokot. Az emeletes présház messziről látszik és erkélyéről messze látni. Alattunk a széles Kapós-völgy a kora tavaszi napfényben különösen szép.- Ha hiszi, ha nem, negyven évig nem jártam ezen a részen, most meg mindennap kint vagyok - mondja a házigazda Szemes József, aki négy éve nyugdíjas, előtte a községi tanácson dolgozott községgazdaként.- Talán tizenhat éves lehettem - emlékszik. - Elterjedt a faluban, hogy itt katonai vitorlázórepülők gyakorlatoznak. Valamikor 1941 tavaszán volt. Mi is kijöttünk megnézni. Ott, körülbelül annál a fánál - mutat a présház előtti konyhakert sarkán álló gyümölcsfára - volt kikötve a repülőgép. A meredek parton leengedték a gumikötelet, aztán lent a legelőn hat ember belekapaszkodott és kifeszítették. Szegények majd megszakadtak úgy húzták, mire a tiszt intett, hogy ki lehet oldani a gépet. A vitorlázórepülő szinte kilőtt a völgy fölé. Keringett egy darabig, majd leszállt. Akkor az emberek szétszedték és vállon hozták föl a hegyre. Azóta nem jártam erre, csak most, hogy megvettem ezt a területet és felépítettem a pincét, a présházat. Mintegy végszóra vendégek érkeznek. Auth János és felesége - szőlőszomszédok - néztek át egy kis beszélgetésre. Bor kerül a poharakba és a tölgyfaasztal mellett folytatjuk a beszélgetést. A sarokban gyönyörű, régi konyhakredenc.- A szülői házból hoztam - követi a tekintetemet Szemes József, majd egy régi kutyakorbács is előkerül és vele újabb történet.- Sokan vannak szerte a világban Ausztráliától Amerikáig, akik tanításába, nevelésébe belesegített ez a szerszám - neveti el magát a házigazda, majd érdeklődésünk láttán folytatja. - Egykor Lányi Károly igazgató tanítóé volt ez a korbács. Sok gyereket elfenekelt vele - mondja. - Az ötödik-hatodik osztályos fiúkat tanította az igazgató úr. azokat, akik nem mentek tovább pok: .ja ni Szigorú ember volt, tudott rendi ; tartani. Forgatom az öreg „nevelési eszközt”. A fogóját őzlábból alakították ki, az erős fonású szíjak ma is ' használhatónak tűnnek. Mindenesetre jobb, hogy ma már csak dísztárgy: Inkább a szőlőt nézem. Látszik a gondos gazda keze nyoma. Az egyenes sorok közt sehol egy szál gaz. A konyhakerti rész már felásva, veteménye- zésre előkészítve. Természetesen a szomszédba is át kell mennünk. Auth László a Hőgyészi Állami Gazdaság ürgevári sertéstelepének műszaki vezetője szinte minden hétvégéjét a szőlőben tölti. - Amikor bevezették a szabad szombatokat, akkor vettem ezt a birtokot. Arra nincs lehetőség, hogy hétvégeken kiránduljunk, a két napot meg elheverni nem akartam. Itt megterem minden, ami a családnak kell. * Reiser Gyulának, a Hőgyészi Állami Gazdaság főállattenyésztőjének két pincéje van. A mutatós présház belseje valóságos családi múzeum. A nagymama faragott törülközőtartója éppúgy megtalálható, mint az anyós esküvői koszorúja, az asztal körül pedig az egyik környékbeli teknővájó által készített háromlábú székek csábítanak egy kis ül- dögélésre. A pincében megoldódik a kettős pince rejtélye is.- Amikor markolóval elkezdtük ásni a pincét - meséli a házigazda - az egyik szomszédasszony, az akkor nyolcvanéves Matild néni mutatta, hogy hol kezdjünk. Emlékezett, hogy fiatal lány korában, amikor itt kukoricát ekéztek, a ló egy helyen besüllyedt és találtak is valami lyukat. De aztán betemették, elfelejtették. Már majdnem a pince teljes helyét kiástuk, amikor az egyik sarok beomlott. Ott találtunk egy pincelyukat. A markoló a hátsó falát. bontotta meg. Kiboltoztuk az új pincét, de meghagytam az átjárót a régibe is. így most két pincém van. Reiser Gyula kétszáz tőkét ültetett a birtokán. Hétfajta bora van. * Körbe üljük a tüzet a présház előtt. Nagybátyám az utolsó fahasábokat rakja az egyre jobb illatot árasztó, lassan rotyogó pincepörkölt alá. Lassan leszáll az este. Csend, nyugalom telepszik a vidékre. A présházak ablakait halványan világítják meg a bent lobogó gyertyák. A pincékben komoly tekintetű férfiak könyökölnek a hordókra és tartják a gyertya fénye felé poharaikat. Halkan folyik a szó, álmodoznak, terveznek. Lassan'itt a metszés ideje, és sorra a tavaszi munkáké. De most még csend van, nyugalom, a pihenés, az álmodozás, a pinceszerek ideje. Hét vége van, a hegyközség népe most elsősorban szőlősgazda. Eljön a hétfő és a szőlősgazdák odaállnak az esztergapad mellé, a tanári katedrára, beülnek a teherautó volánja mögé, vagy az igazgatói székbe. Végzi mindenki a maga munkáját, de hétvégén újra itt találkoznak. Tavasz van, 1989 kora tavasza, a csicsói szőlőhegyen. Tamási János
