Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-22 / 45. szám

4 “NÉPÚJSÁG 1989. február 22. Milyen lesz? Gimnazisták gondolatai a jövő századról Milyen nyomot hagyott tanítványaink­ban a gimnáziumban töltött négy év ér­zelmekben, tudásban, egyetlen pedagó­gusnak sem közömbös. Hogy milyennek látják most a világót - ez egyetlen felnőtt­nek sem mindegy. S hogy milyennek képzelik 18 évesen a XXI. századot azok, akik ezt a jövőt alakítják - talán még iz­galmasabb. Erről gondolkodtak és val­lottak a dunaföldvári gimnázium IV. a. osztályos tanulói. írásaikban egyszerre szólnak múltról, jelenről, jövőről. Azt hiszem, most igazán boldog fiatal­nak nehéz lenni, de felnőttnek még nehe­zebb. Most legyek teljesen optimista és ter­vezzek boldog családi fészket és belé gyerekeket? Hát igen. Ez lenne szép és természetes. Nem érdemes előre tervezni, hisz nap- jainkben sem úgy történnek a dolgok, ahogy tervezem. Elég pesszimista vagyok a jövővel kapcsolatban, bár lehet, hogy ez csak pillanatnyi válsághangulatom miatt van. Magyarországon mostanság nem nagy boldogság az élet. Állandó feszültségben egyre csak rossz és rosszabbodó híreket hall az ember. Egy új gazdasági rendszer is életbe fog lépni, ami a kapitalizmus és a szocia­lizmus elemeinek keveredéséből fog áll­ni, hiszen önmagában egyik sem jó, de vannak bennük jó elemek. Éppen beszélgettünk nagyszüleimmel a Bibliáról. Abban az ezredfordulónál a világ végét jósolták meg. Ezt jó lenne el­kerülni. Nem vagyok babonás, sem hívő, de tartok valamitől. Ezt jó lenne kikerülni, és ez rajtunk, embereken múlik... Huszonkilenc éves leszek 2000-ben. Addigra befejezem a tanulmányaimat és talán munkahelyem is lesz... Egy gyereket szeretnénk. Csak háború ne legyen! Ha még élünk, minket a gépek fognak irányítani. Reggel felébredek, kimegyek a fürdőszobába, rögtön bekapcsol egy vizsugarat elindító berendezés (ajtónyi­tás hatására), a falból kinyúlik egy kar, nyújtja felém a törülközőt, az automata teát forral, a mosogatógép elmosogat. És hol vannak az emberi értékek? Ki az, akitől tanácsot kérhetnénk? Kinek mondhatnánk el bajainkat? Lehet, hogy nem más fogja tönkretenni a XXI. századot, mint a környezetszeny- nyezés. Technikai fejlődésünk, kényel­münk megteremtésével tönkretesszük a természetet. De nemcsak a természetet öljük meg, hanem magunkban is kárt csinálunk, magunkat is megöljük. Magyarország politikailag semleges álláspontot foglal el, fontos összekötő kapocs Kelet és Nyugat között. Az űrkutatásban ember lép a Mars fel­színére, talán kapcsolatba tudunk lépni más naprendszerekkel és civilizációkkal. Technikai téren a gépeknek egyre több szerep jut. A számítástechnika az élet legapróbb területein is nélkülözhe­tetlen lesz. Európa egy közös tömböt fog alkotni, de nem egyforma fejlettségű lesz. Új álla­mok jönnek létre. Szakítunk a megdermedt, túlideologi- zált szovjet gazdasági szemlélettel. Ro­mánia jobban elszigeteli magát, és en­nek komoly következményei lesznek. Hogy pontosan mi, azt még nem szabad elmondanom. Ha az atombombával való fenyegetés beválik, akkor fölösleges ez a papír. Ad­digra nem lesz rá szükség... L. P. Rádió „Idáig dolgoztunk becsülettel” Három és félezres lélekszámával nem is csak egy „bodrogközi kis falu” Cigánd, mint ahogyan azt a szombat reggeli ri­portműsor beharangozójában - a televí­zióújságban - olvashattuk. Sőt, talán a környék egyik legnagyobb községe Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tisza jobb partján, határában azzal a téesszel, amit elsőként számoltak fel csődeljárás­sal az országban. A Lakatos Pál Szerkesztésében készült riportot szűkszavú, lényegre törő alapos­sága dicséri, amikor utánanéz annak, hogy mi történt azóta, utánanéz az újjá­születés körülményeinek. Ha újjászüle­tést jelentett egyáltalán. A közel félezer aktív tagot foglalkoztató Egyesült Termelőszövetkezet fölött 1987 februárjában kongatták meg a vészha­rangot először, majd októberben meg is indították a csődeljárást. Tehették, meg volt rá az indok, tiltakozhatott a megyei Teszöv, 80 milliós állami tartozás, gazdál­kodásból adódó tetemes veszteségek, visszafizetetlen hitel szerepelt a „bűn­lajstromán” a valóban bűnös könnyel­műséggel egyesített termelőszövetke­zetnek. Ki fogja ledolgozni a 200 milliós veszteséget? A 30 milliós munkabéradó-hátralékból a beruházási adóból, a nyereségadóból, a szélesre nyílt agrárollóból, a vezetési hibákból föltornyosított csődtömeget kiknek az izzadtságával lehet majd feled­tetni? Az újrakezdéshez ismét csak pénz, újabb, forintokban kifejezhető lekötele­zettség kellett. A szakszövetkezetté ala­kulás és „belépés” feltétele a fejenként 300 ezer forintos újrakezdési támogatás aláírása volt, hogy azután igy próbálják kirángatni - ezúttal a libatenyésztési ágazattal - a kátyúból a gazdaság el­akadt szekerét. Magyarán, a rendeletek harapófogó­jába fogott, eladósodott évek miatt ismét az adósság kölöncét akasztották a tagok nyakába. Hitelt a földre nem kaphat­tak. Nem csodálkozhatunk azon, hogy 122-en - ki önként, ki „jó tanácsra” - szorult ki a „jóból", nem vállalta aláírásá­val azt az adósságterhet, aminek dön­tően nem ö volt - nem is lehetett - az elő­idézője. „Eddig is dolgoztunk becsülettel” - mondja egy, a téesz iránt bizalmát vesz­tett volt téesztag, aki most, 42 évesen munkanélküli segélyt kap - jelképes ösz- szeget. „Libával próbálkoztunk, kockáztatni kellett” - mondja egy asszony a szakszö­vetkezetiek nevében - és komoly nyere­séggel zártunk.” És mi lesz azokkal, akik „bennhagyták” a földjüket - kérdezi a riporter -, mert a jelenlegi megváltási rendelet nem jó? És vajon csak a téesztagok isszák meg a levét, csak ők maradnak munka nélkül? Tulajdonképpen egy drámai félórát hallottunk Borsod-Abaúj-Zemplénből, ahol még legalább negyven termelőszö­vetkezet áll hasonló helyzet - felszámo­lás vagy szanálás - előtt. És vajon meny­nyi lehet az országban? A riport létünket érintő, drámai erejét mi sem példázta jobban, mint az óhatat­lanul felébredő türelmetlenség, amely új földtörvényt, a mezőgazdaság radikális reformját sürgeti az alaptermelést vég­zők érdekében.- br ­Tízéves a Szekszárdi Big-band Az ünnepi köszöntő saját produkciójuk sít T- ■ ' -S Pontosan tíz évvel ezelőtt, 1979-ben egy magát olykor „big-band őrültnek” nevező fiatalember érkezett Szekszárd- ra, s zenetanárként kezdett el dolgozni a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Alig érkezett meg megyeszékhelyünkre, máris szer­vezkedni kezdett saját szakállára - noha akkor még is volt szakálla. Fölkeresett mindenkit a megyeszékhelyen és kör­nyékén, akiről azt az információt kapta: olyan hangszeren játszik, mellyel be­szállhatna egy big-bandbe. Alig telt el néhány hónap: összeállt a zenekar, s azóta is szép sikereket arat Szekszárd Big-band néven. Úgy hiszem, aligha kell az azóta már Szekszárdon gyökeret eresztett fiatal­ember nevét leírni, de a rend kedvéért mégis megteszem: Pecze Istvánról van szó, az együttes művészeti vezetőjéről, akt korábban a fővárosban a Deák, majd pedig a Tomsits Big-bandben játszott, s határozottan vallja, ha az Északi-sarkra vetette volna a sors, ott is alapított volna egy big-bandet. Úgy hiszem, a tehetsé­ges trombitás és tehetséges szervező örömünkre jött Szekszárdra, és sokunk örömére játszik tehetséges csapatával azóta is kitűnő zenét a huszas évek nagy big-band vezetőitől és szerzőitől, mint például Duke Ellingtontól, s a harmincas évek „swing-korszakából”, Count Basie- től és a ma is közkedvelt Benny Good- mantól. Játszanak elsősorban itthon: Tolna megyében, Magyarországon, de több külföldi sikert is arattak már teljes joggal. Fölléptek a Szovjetunióban, Franciaor­szágban, kétszer az NSZK-ban, s nyáron szintén az utóbbiba, majd Hollandiába mennek. S ha már közös életük, közös zenélésük csomópontjainál tartunk, ak­kor feltétlen említeni kell e sorok apropó­ját: a hétfő és a kedd esti koncertet, me­lyet fennállásuk tízéves évfordulóján ad­tak a Babits Mihály művelődési központ színháztermében telt ház előtt. (Ezt per­sze, a hétfőiről tudom csak pontosan, a keddivel kapcsolatban csupán tippelek, hiszen e sorok már a nyomdában lesz­nek, amikor a „keddi közönség” tapsolja pirosra a tenyerét.) Elnézést kérek az olvasótól, hogy most nem elsősorban a hangversenyről, a produkcióról szólok, hanem az eltelt tíz esztendőről valamiféle összegzést, pon­tosabban néhány olyan momentumot, mely meghatározta a zenekart. S talán éppen hétfőn este is valami effélének le­hettünk tanúi, amikor Póla Károly, a me­gyei tanács művelődési osztályának ve­zetője köszöntőjét követően három big- bandesnek átnyújtotta a Szocialista Kul­túráért kitüntetést: Fehér Józsefnek, Ruppert Jánosnak és Pecze Istvánnak. A neveknél tartva nevekkel kell folytat­ni a sort, ám nem a mostani zenekar tag­jait soroljuk, hanem a közreműködőkét, a vendégszereplőkét és a valamikori ze­nekari tagokét: Jaszenovics Géza, Bencze Csaba, Puskás Andor (trombita), Bencze Zsolt (pózán), Pál Antal (szaxo­fon), dr. Kelemen Endre (zongora), Kör- nyei Miklós (gitár), Lőrinczy Gyula (bő­gő), Schell Ferenc (dob), Stark Tibor (karnagy Budapestről), Bornemissza Mária (ének), valamint a szekszárdi spiri­tuálé együttes. Sajnos, az első koncerten nem lépett föl Tomsits Rudolf, mert akkor Jugoszláviában volt egy nemzetközi big- band fesztiválon. A címben jeleztem, hogy a közönség­nek csak tapsolnia kellett, azt viszont nem írtam, hogy a lapót venni is az ő tisztük volt. Úgy éreztem, hogy a nézők, a hallgatók főként a töretlen tíz esztendőt ismerték el, a mostani produkciót csu­pán másodsorban. Tették ezt nem azért, mert a műsor halvány volt, hanem azért, mert valamivel alatta maradt a tehetsé­ges csapattól megszokottnak. Bizonyára mindent , meg akartak mutatni, s talán kicsit túl sokat is vállaltak e tiszteletre méltó jubileumi koncert alkalmából, s ta­lán a poénok sem „jöttek úgy be”, mint ahogyan arra számítottak. Az viszont óriási meglepetés volt, hogy a tehetsé­ges együttes ilyen kiegyensúlyozottan képes volt kiszolgálni három (majdnem négy) karmestert, ami a csapat felké­szültségét igazolja. Úgyhogy valahányan - és együtt - új­ból kiérdemelték a közönség szeretetét, rajongását, szponzoraik szép célért és jól választottak, amikor nekik ajánlották támogatásukat. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Virágot a csapatnak és az egyetlen női tagnak Az egyik alapító: Puskás Andor Hangnélküli bagatell- A zenei kifejezésmód megújulá­sa Liszt Ferenc zenéjében. Ezzel a címmel tart előadást Thész László február 22-én este 6 órai kezdettel Szekszárdon a zeneiskola nagyter­mében, a Liszt Ferenc Társaság klubestjén. Az előadó elemzi és be­mutatja, a „Hangnélküli bagatell” cí­mű művet. Tévé A kultúráról Újvidéken Jelentét címmel új magyar nyelvű müv Mig nálunk egyre kevesebb jut - mind anyagiakban, mint odafigyelésben - a kultúrára, addig Újvidéken ép­pen most kívánják felhívni a figyelmet rá. Jelenlét címmel február elejétől új művelődési magazint indított az Újvi­déki Televízió magyar nyelvű adása. A havonta egyszer csütörtökön az esti órákban jelentkező egyórás adás hasonló a mi Stúdió ’89 című műsorunkhoz. A Jelenlét első adásában láthattunk-hallhattunk Gobby Fehér Gyula vajdasági magyar drámaírónak az Újvidéki színházban bemutatott legújabb darabjáról és könyvalakban megjelentetett drámáiról éppúgy, mint az újvidéki Szerb Operában két hónapja tartó botrányos sztrájkról, ami miatt elmaradt a Verdi-bemutató. Számunkra is ismerős dolgok hangzottak el az adás második felében a vajdasági pedagógusok anyagi hely­zetéről - ami éppoly siralmas, mint nálunk - csakúgy, mint az oktatás európai szintjétől való lemaradásról. Az új általános és középiskolai tantervek nagy megterhe­lést jelentenek tanulóknak, tanároknak egyaránt, ráadá­sul nincs meg rá a szükséges anyagi fedezet - hangzott el. Sokan elégedetlenek a pedagógus-szakszervezet munkájával. Nem vált be a regionális szintű oktatás, utaznak a gyerekek, utaznak a tanárok, Topolyáról Sza­badkára és vissza. Ahogy csökken az oktatás részese­dése a nemzeti jövedelemből, úgy romlik a pedagógu­sok társadalmi helyzete. Sok a pályaelhagyó. Nőtt a középiskolai tanulók létszáma, kevés a tanterem. Jesszus, ugyanaz, mintha a hazai adást nézném - só­hajtok fel, kikapcsolva a tévét. -fké-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents