Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-21 / 44. szám

1989. február 21. NÉPÚJSÁG 3 Megsokszorozott négyzetméterek Község politikai program és anyanyelv Már a huszonegyedik századnak épül Mikor láthatjuk majd képes üdvözlőlapon? Várhatóan már áprilistól viták is segítik a napirendre kerülő új postatörvény ki­munkálását, amelytől az ágazatban dolgozó szak­emberek a gazdálkodási kötöttségek oldását, a piaci tényezők erősödését vár­ják, és természetesen a posta intézményi státusa is módosul valamelyest. Az új­ság kihordásában, a cso­magszállításban lassan megjelennek a konkurens vállalkozók, változóban vannak a távközlési üzem szolgáltatásai, február else­jével életbe lépett az egyéni telefonvásárláshoz is alkal­mazkodó telefondíjszabás - de természetesen a Ma­gyar Potía a társadalom minden Tétege számára alapvető, klasszikus szol­gáltatásait az államnak ez­után is támogatnia kell. A posta funkciómódosu­lását, korszerűsödését is jelző, utalásszerű felsorolás csak annak a több mint 100 milliós beruházásnak a je­lentőségét szeretné nyo­matékosítani, amely tavaly októberben egy öreg, földszintes ház le­bontásával vette kezdetét Szekszárdon, a megyei postahivatal udvarán. A valamikori udvarra már nem lehet rá­ismerni, a generálkivitelező Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói túl­vannak már a körülményesnek bizonyult alapozási munkákon - statikai okokból kavicsréteggel kellett feltölteni két méter mélységig a talajt -, állnak a monolitvá­zas, Várköz utcára néző, leendő épület- együttes tartóoszlopai, folyamatosan emelik be az áthidalókra a födémeleme­ket, s ahogyan azt az utcai járókelő is ta­pasztalhatja, a régi, Széchenyi utca tömbhöz kapcsolódik a sokkal nagyobb alapterületű új épület. Az egyemeletes, tetőtér-beépitéses, alaprajza szerint nyújtott talpú „U” betűt leíró épületegyüttes tetszetősnek ígérke­zik, alkalmazkodni igyekszik a régi posta tömeghatásához, és a félköríves ablak­szemöldökeivel, a tetőtér és a falak ta­goltságával annak formai elemeit is fel­idézi. A Baranyaterv rajzasztalain és el­sősorban Pelényi" Margit elképzelése alapján születtek meg a tervek, amelyek­nek a megvalósítása a régi épület, a szá­zad eleji falak korhű, a korabeli patinát megőrző felújításával lesz teljes. Termé­szetesen eredeti szépségüket szeretnék visszaadni a Széchenyi utcára nyíló ka­puknak is. A régi posta déli szárnyát folytató új tömbbel a jelenlegi 876 négyzetméter, jó ideje szűkös alapterület csaknem a négyszeresére növekszik - azaz 2434 négyzetméterrel bővül. A mostani főbejárat jelenleg még a fel­vételi teremre nyílik, ahol a jövőben nagy, kör alakú hírlapárusító hely lesz, és itt so­rakoznak majd a bélyegautomaták, a föl­tehetően megújuló telefonfülkék és más önkiszolgáló jellegű egységek is. A fiók­bérlők csaknem a régi megszokott he­lyen - talán valamivel közelebb a belső folyosón lengőajtóval elválasztott, vagy más formai megoldással tagtóit új szárny­hoz - vehetik át értesített küldeményei­ket, nem szólva arról, hogy a fiókbérletek számát az új körülmények között akár meg is duplázhatják, ha az igények növe­kednének. Még mindig a földszinten, de már az új épületben járva a felvételi termet, az „ab­lakokat” a Széchenyi utcai traktusban ta­láljuk majd, ahol a formatervezett, félkör­íves, lépcsősen tagolt pultok mögött, az eddigieknél sokkal tágasabb térben, em­beribb körülmények között végezhetik munkájukat a postai dolgozók. A Várköz utcai oldalon ugyancsak a földszinten lesz a kézbesítők terme, itt lesz az áru- és csomagfelvétel és csomagkiadás is. A rendőrséggel szomszédos szárnyban, az „U” betű nyugati „szárában” üzemi ét­termet, 350 adagos melegítőkonyhát ala­kítanak ki. A szolgáltatóhelyekre, földszinti felvé­teli terembe vezető néhány lépcsős főbe­járat pedig a Széchenyi és Várköz utca sarkáról néz majd a város legforgalma­sabb utcájára. Természetesen azt sem hagyhatjuk szó nélkül, mit jelenthet a postai alkalma­zottaknak mindez; hogy majd az emeleti szintre költözhetnek az irodák, terjesz­kedhet a távközlési üzem, hogy a tetőtér­ben oktatótermek, szakkönyvtár áll majd az itt dolgozók rendelkezésére. A szociá­lis helyiségek, öltözők, az egészségügyi ellátás a korábbi állapotokhoz nem ha­sonlítható bővülését jelzi, hogy a Pécsi Közúti Igazgatósággal közösen rendsze­res fogorvosi szakrendelésről is gondos­kodnak - túl az általános üzemorvosi fel­ügyeleten. A már régóta napirenden lévő és most v&jre megvalósulással kecsegtető beru­házás most még csak 191 postai dolgo­zónak, valamint a takarítóknak, karban­tartóknak teremt emberi munkafeltétele­ket, azonban nem is olyan nagy távlatú tervként a szolgáltatások bővülésével csaknem 250-re fog emelkedni az itt fog­lalkoztatottak száma. Mindössze ugyan egy tíz-tizenöt évre előretekintő prognó­zis jósolja ezt, de az már mégiscsak a huszonegyedik század, ami - remény­kedjünk - általában is majd a szolgáltatá­sok gazdagodását, jelentőségének meg­növekedését hozhatja. Az építkezés befejezésének határide­jét talán a felvételi ablakoknál dolgozók és a kézbesítők várják a legjobban a munkakörülmények és elsősorban a zsúfoltság miatt. Annál is inkább, mert például a levélfelvételnél számítógépeket is alkalmaznak a közeljövőben. A bőví­téssel járó műszaki jellegű beruházások­ról még nem döntöttek, bár az építkezés várva várt határideje nem is olyan távoli. A remények szerint legkésőbb jövő év december 31-ig elkészül az Országos Műemléki Felügyelőség jótékony szigo­rát, valamint a Totév és a Pécsi Posta- igazgatóság igyekezetét egyesítő beru­házás. Lehet, hogy egy jövő év végén feladott képes üdvözlőlapon már az új postaépü­let is rajta lesz? B. R. Fotó: S. M. A nemzetiségi érdekek mindennapi fórumáért Az eseményt a múlt hét folyamán rövid tudósítás jelezte lapunkban jelentősége azonban nagyobb szerény külsőségeinél: az elmúlt hét elején a Hazafias Népfront Tol­na Megyei Bizottsága székházában, Szekszárdon a Magyarországi Németek Szövet­ségének megyei csoportja ülésezett, hogy egy újszerű érdekképviseleti forma megva­lósításáról tanácskozzanak. A 18 ezres Tolna megyei németség érdekeinek az eddigieknél hatékonyabb képviseletéért hívták össze az eszmecserét - mint azt Vida Jánosné, a szövetség me­gyei csoportjának elnöke vitaindító expozéjában említette. Ez a vitaindító az érdekkép­viseletek helyi, községi csoportjainak megalakítását szorgalmazta, vázolta ennek a szándéka szerint autonóm működési formának az elvi-tartalmi kereteit is. Nagy általánosságban a nemzetiségi érdekképviselet szervezettebbé váló működésétől a nemzetiségi létből fakadó sajátos, egyéni arcú problémák - gondok és elképzelések - demokratikusabb, aktívabb fórumát várják. Természetesen ehhez az önérvényesítés­hez szükséges szélesebb körű nyilvánosságot, aktívabb közéleti párbeszédet is. Az érdekképviseletnek - ismét csak vázlatosan - három fő területen kell erőteljesen megnyilvánulnia. Az első a községpolitikai program megvalósítása lenne, a tanácsi képviselet általánossá válásától, a helyi, népfrontos munkában való politikusabb rész­vételig. Ide tartozhatnak a nemzetiségi öntudatnak, önmegismerésnek olyan kérdései is, mint az adott település lélekszámának, gondjainak, közérzetének naprakész számon tartása, törekvéseinek különböző fórumokon való közvetítése. A másik, de korántsem második kérdéskör az anyanyelvé, azon belül is talán első­ként az oktatásé. A legérzékenyebb pont talán, hiszen a nemzetiségi önazonosság, a világban való otthonosságérzet és a szabadság foka - minősége mérődik az anya­nyelv ápolásának fejlettségén. Kezdve az óvodától - a két nyelvű óvoda szükségessé­gétől mindenhol ahol német ajkúak élnek - folytatva az iskolával, eljutva a felnőtt, a társadalomban élő, a saját kultúráját a saját közegeként megélni kívánó emberig. „A magyarságnak nem érdeke, hogy a német nemzetiség megszűnjék” - jegyezte meg valaki a tanácskozáson a kisebbség mindenkori, öntudatlan gyanúját is rejtő realitásérzékkel, mindemellett többedmagával együtt sorolta, hány községünkben és milyen szinteken lenne szükség a német nyelv oktatására vagy a meglévő bővítésére. Határozottan foglaltak állást abban is, hogy konkrét, helyi szükségességét nem mások, csak maga a német nyelvű lakosság ítélheti meg. A hozzászólások kifejezésre juttatták, hogy messze nincs még a rendjén minden a nemzetiségi anyanyelvi okta­tásban. Szóba került a Deutsche Bühne önállóságának kérdése is. Hangsúlyozták a jogi el­különülés intézményi, gazdasági előnyeit, nem szólva az autonóm irányítás tartalmi, értékteremtő lehetőségeiről. A Deutsche Bühne országos jelentőséggel bíró intéz­mény - mondta egy felszólaló -, olyan, amit a határainkon túl is számon tartanak. A harmadik nagy terület tehát - szervesen kapcsolódva az előbbihez - a „kulturális blokk” - ahogy Vida Jánosné fogalmazott. Itt is voltak bővében szkeptikus vélemé­nyek, sőt, volt, aki sarkítva tette fel a kérdést: „Élnek-e a hagyományaink?" A természe­tes jobbat akarás, jobbra törekvés jelein túl elhangzott az is: „Az elmúlt 40 évben elfelejtettük, hogy németek vagyunk.” Minden népnek - függetlenül attól, hogy kisebbségben él-e avagy sem - szive joga a legöszintébb érzései szerint véleményt formálnia a sorsáról. így e kijelentés érzelmi igazságát sem vitathatjuk, legfeljebb kisebbségi politikánk egészéről adott summázat- ként nem fogadható el. - Föltehetően nem is ez volt a célja, hiszen igazságtartalma legalábbis viszonylagos. Nem azért, mert hazánk nemzetiségi politikájának nemzetkö­zi megítélése kedvező képet mutat - ez még csak egy hamis önelégültséghez lenne elég -, hanem mert a valóság talán nem ilyen sötét, és aránytévesztésnek érzem, ha a szándékokról és eredményekről megfeledkezve minden küszöbön álló, hiánypótló fel­adatot, minden mulasztást az elmúlt negyven év számlájára írnánk. A teljesebb párbeszédhez, a nemzetiségi jogok, a nemzetiségi kultúra teljesebb ér­vényesüléséhez, az értékek és szándékok közvetítéséhez elengedhetetlenül fontos a sajtó szerepe is. Ebben a dialógusban a Tolna Megyei Népújságnak, mint napilapnak kitüntetett súlya-szerepe lehet. A résztvevők így elképzelhetőnek vélték, hogy alkal­manként vagy rendszeresen terjedelmesebb összeállítás adjon számot mindennap­jaikról. Egyébként ezen a megyei konferenciát előkészítő tanácskozáson - amelyen részt vett Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Szövetségének főtitkára is - egyértel­mű helyesléssel találkozott az a javaslat is, hogy a németség érdekeit képviselő me­gyei munkacsoport egyesületté alakuljon. Sem az egyesületté alakulásnak, a politikai érdekképviselet erősödésének, sem más kezdeményezésnek vélhetően nincs sem el­vi, sem gyakorlati akadálya, így bízhatunk abban, hogy nyitott kapukat döngetnek... Bóka Róbert Hurok a kötélen Mesélni kezdünk, hűen követve a hallottakat.- Palkó úr nem szereti, ha a mákos tésztához kanalat adnak - ele­venítette fel a kocsmáros a történteket. - Azt hitte valaki a központ­ban, hogy én egy falusi bumburnyák vagyok, akit az ujjúkra teker­hetnek. Nincs még egy éve, Méhesen megjelent a vállalattól a kereskedel­mi osztály új vezetője és kérdezősködött Ferencz Jóskától.- Milyen bort árul, mester?- Az Aliscavinnel van szerződésem: ők küldenek Óvöröst, meg kó­lát, narancslevet.- Elégedett velük? - sétálgatott a pult előtt Tarisznyás, az osztály- vezető.- Soha jobb partnert - válaszolt határozottan Palkó Sándor. Az osztályvezető másra terelte a szót, még megkérdezett egyet- mást, aztán elment. ­- Ismerkedni jöttem magához - mondta búcsúzáskor -, azt hi­szem, jól együtt tudunk dolgozni majd.- Én igyekszem mindenkivel jó viszonyban lenni - mondta a kocs­máros. Két hét múlva újra megjelent Tarisznyás. Ellenőrzött. Hibát nem ta­lált a papírok között, csak azt tette szóvá, hogy a falra kirajzszegezték a Hungária Biztosító plakátját.- Mennyit kap ezért?- Miért? - kérdezett vissza Palkó.- A reklámért.- Eszembe sem jutott ezért pénzt kérni.- Jóember! - méltatlankodott Tarisznyás. - Ma már mindenért pénzt kérnek. A reklámért leginkább. 26.- Reklám Méhesen? - mosolygott a kocsmáros.- De maga ide írta azt is, hogy kárügyben a Bezerédj utcába men­jenek azok, akiknek a kocsija üzemképes.- Miért ne tettem volna? - csodálkozott a kocsmáros. - Ezzel is se­gítettem az embereket.- Hát ez helytelen - állapította meg Tarisznyás. Palkó csak később vette észre, hogy a moziplakátért nem szólt, néhány maszek reklám is ott díszelgett az orra előtt, azt is szó nél­kül hagyta. Csak a Hungária Biztosító plakátja szúrt szemet. Sokat nem gondolt a dologgal. Ez a heppje, állapította meg és na­pirendre tért a dolog felett. A harmadik találkozás már tanulságosabb volt, vagyis leesett a tantusz. Tarisznyás dicsérgette a kocsmárost, hogy a környéken nincs nála jobb üzletember, mert mindenhol halódik a vendéglátás, sorra adják vissza a többiek az üzletet, itt Méhesen meg virágzik, mint még soha. Palkó nem tudta mire vélni a dolgot, a dicséret jól esett, csak azt mormogta a bajusza alatt: „hülye lennék, ha nem les­ném a törzsvendégek minden óhaját: ebből élek, pénz pedig csak a forgalomból jön”. Ezért is fogadta be a vegyesboltot; árult kenyeret, tejet, parízert, mert csak az italfogyasztásból megélni nem tudott vol­na. Délelőttre felfogadott - ehhez persze kapott béralapot is a Nép­bolttól - egy falubeli asszonyt, aki boltosként dolgozott. Este pedig ő tartott nyitva és így .elég szép jövedelemre tett szert. Ezt tudta Tarisz­nyás is, most azonban más ügyben jött; maszek dolgait intézni. Nem is várt sokáig, amikor úgy érezte, hogy kellően megpuhította Sán­dort, előállt a farbával.- Mennyi Óvörös fogy? - kérdezte először.- Naponta 8-10 liter - vágta rá Sándor.- És mennyi azon a haszna?- Éppen elég - tért ki Palkó.- Nekem jobb ajánlatom van - tartott hatásszünetet, majd így foly­tatta: - Kössünk mi ketten üzletet.- Hogy? - adta az értetlent Palkó. - Milyen üzletet köthetnék én magával? Tarisznyás nem győzött csodálkozni; ilyennel még nem találko­zott. „Buta ez az ember - ötlött az eszébe - vagy talán mással üzle­tel". Ez utóbbi gondolatnál le is cövekelt, úgy érezte, hogy nem volt elég körültekintő, véletlenül sem akarta áthúzni nálánál nagyobb ember számítását.- Nem mondtam semmit - visszakozott.- Amit az ember egyszer elkezd, ne hagyja abba - folytatta az előbbieket Sándor. „Ne legyek Ferencz Jóska, ha nem ijesztek rá er­re a hólyagra” határozta el, de továbbra is adta az ártatlant.- Szóval érti a csíziót - kacsintott rá Tarisznyás.- Hát? - szerénykedett a kocsmáros. - Talán nem kevés a gyakor­latom az üzletben: huszonöt éve vagyok kocsmáros.- Nekem is van Óvörös minőségű borom pár száz hektóval. Negy­venötért átadom - mondta megkönnyebbülten Tarisznyás.- Mindketten jól járunk - bólogatott Palkó.- Pénzből él az ember - kedélyeskedett az osztályvezető.- Abból ám! - csigázta tovább a „vendég” érdeklődését.- Akkor megegyeztünk - nyújtotta a kezét Tarisznyás.- Azt én nem mondtam egy szóval sem. Elhangzott egy ajánlat, az­tán honnét tudjam, hogy nem provokáció. Mégiscsak maga a keres­kedelmi osztályvezető.- Merném én provokálni magát.- Azt nem tudhatom előre.- Megérzi az ember, kivel áll szemben.- Tehát bízzak magában.- Csak az lehet.- Gondolkodom a dolgon - húzta el a szája szélét a kocsmáros. - Majd megérdeklődöm: bízhatom-e magában.- Folytatjuk. ­HAZAFI JÓZSEF ....... J obbra hátul a megyei posta régi épülete, előtérben az épülő új vasbeton „csontozata”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents