Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-02 / 28. szám
FEBRUÁR 2 CSÜTÖRTÖK Névnap: Karolina A Nap kél 7.10 órakor nyugszik 16.46 órakor A Hold kél 4.28 órakor nyugszik 11.57 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: TAKÁCS ZSUZSA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Párás, ködös idő Várható időjárás az ország területére ma estig: Folytatódik a borult, párás, helyenként tartósan ködös idő. Elszórtan várható szitálás, ónos szitálás. A légmozgás gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0 és plusz 4 fok között alakul. Háromszázkilencvenöt évvel ezelőtt. 1594. február 2-án halt meg GIOVANNI PALESTRINA (Giovanni Pierluigi - művésznevét szülőhelyéről kapta) olasz zeneszerző, egyházi énekes, majd több római templom karnagya. Mint zeneszerző, azok közé a nagy mesterek közé tartozott, akik koruk művészetének a szintézisét valósították meg: ö alakította ki a vokális, azaz az énekszólamok mozgásán alapuló poüfónikus dallamvezetési stílust („Palestrina-stílus”). Jelentősek himnuszai, madrigáljai és motettái. * Száznegyven éve, 1849-ben ezen a napon született PAVEL HVIEZDOSLAV (Országit Pál) szlovák író és költő. Első költeményeit magyarul írta s költészetén mindvégig érezhető maradt Petőfi és Arany hatása. Legismertebb műve A csősz felesége, melyben a társadalmi ellentéteket realista módon ábrázolta. Költészetére a rí- mes-idömértékes szonettciklusok és balladák jellemzők. Legutóbb magyarul a Véres szonettek című műve jelent meg; életéről Sziklay László: Az ifjú Hviezdoslav c. művében olvashatnak. * Százhatvan évvel ezelőtt, 1829. február 2-án született ALFRED BREHM német természetkutató, az állattan kiváló népszerűsítője. Fő műve a 6 kötetes Az állatok világa (1864-1869). 140 éve történt... A szabadságharc emlékezete 1849. február 2-án elesett az osztrák Simunich tábornok által ostromolt Nyitra megyei Lipőtvár erőssége, melynek felmentése Gör- geynek nem sikerült. A védők parancsnokát és egyik főtisztjét - jóval később - Haynau felakasztatta.- A SZÍNHÁZMŰVÉSZETI SZÖVETSÉG NYILATKOZATA. A Magyar Színházművészeti Szövetség elnöksége - az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában - a leghatározottabban elítéli azt a kezdeményezést, amely az új Nemzeti Színház felépítésére gyűjtött pénz adományozóit - belföldieket és külföldieket egyaránt - felhívja, hogy hozzájárulásukat vonják vissza a Nemzeti Színháztól, és adományaikat fordítsák a Jurta Színház pénzügyi gondjainak megoldására. Erkölcstelennek tartják, hogy a nemzeti színházkultúra évszázados adósságának megoldására szánt összeget egy szakmailag kisebb jelentőségű - vállalkozási formában működő - színház saját céljaira kívánja fordítani.- „A MIKROSZAPORITÁS JELENTŐSÉGE a mezőgazdaságban” címmel diavetítéssel egybekötött előadást tart február hatodikán, hétfőn este hat órai kezdettel Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban Föglein Ferenc, a Merik- lón GT igazgatója, - a szekszárdi kertbarátkör rendezésében.- FARSANGI HANGULATOK - népszerű művek címmel ad hangversenyt szombaton este fél nyolctól Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ kamaraszínházában (német színház) a szekszárdi kamarazenekar Földesi Lajos vezényletével. Közreműködik Kocsis Andrea hárfán és Horváth János hegedűn.- BINDER KÁROLY ZONGORAESTJÉT hallgathatják meg az érdeklődők az Art Kontakt Jazzklub szervezésében február 3-án, pénteken 19 órakor a szekszárdi tanítóképző főiskola aulájában.- AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR 1989. január 31-én rendezte meg a lakás- nyeremény-takarékbetétkönyvek harmadik sorsolását Ezen részt vettek mindazok a betétkönyvek, amelyeket 1988. június 30-ig váltottak, és 1988. december 31 -én még forgalomban voltak. Az 50 ezer forint névértékű 7907 darab betétkönyvre 8, a 33090 darab 25 ezer forintosra pedig 18 lakást sorsoltak ki. A kisorsolt lakások közt két dunaföldvári is volt. mindkettő az Ifjúság tér 3. alatt Mezőberény nagyközség központjának részletes rendezési tervét úgy készítették el, hogy az már magán hordozza egy alföldi kisváros arculatát is. Nemrég egy új épülettömbbel gazdagodott a település központja, amelynek földszintjén üzletek, irodák kaptak helyet, fölöttük pedig 112 lakást alakítottak ki. Ez már nem -telep, hanem valóságos szeméthegy. A szekszárdi Keselyűsi út melletti „hulladéklerakó hely” látványa alátámasztja a szakemberek véleményét: 1978 óta megtelt, azonnal be kellene záratni. Az eredetileg egy hektár területre tervezett telep ma kényszerűségből tízszeresére nőtt és bár a hivatalos állásfoglalás szerint nem veszélyezteti a húsipari vállalat pár száz méterre lévő kútját és a kicsit távolabb, de nem megnyugtató messzeségben található városi vízbázis nagy részét, mégis tenni kellene... A hosszas kutatások után Hidaspetrén kijelölt új szeméttelep építését azonban nem kezdik meg ebben az ötéves tervben, a megyeszékhelynek nincs erre 90 millió forintja. Addig tehát az ideiglenesen működő lerakóhely gyűlik, magasodik évente 100 ezer köbméter hulladékkal. - tzs - KAPFINGER ANDRÁS képriportja HALLOTTAM Ég a lámpa, ég... ... el ne aludjék - szól a mondóka Csak ezúttal nem gyertyáról, hanem állítólag fotocellás neonégőkről van szó, amelyeknek a megvilágítás hatására csaknem úgy kellene változtatni a fényerejüket mint egyes mélytengeri halfajtáknak, vagy legalább úgy, mint a mi derék szentjánosbogarainknak. Csakhogy egy indulatos olvasónk azzal szaladt be szerkesztőségünkbe, hogy Szekszárdon az újvárosi ABC bejárata fölött néhány, napvilágnál is serényen világító lámpa lopja mindennapi villamos energiánkat Ó már háromszor hívta az áfészt de mindannyiszor az ezek szerint rossz fotocellás automatizmusra hivatkoztak. „Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni önökhek, az újságnak az áfész” - mondta dohogva. tám a nyilvánosság hatalma, s lám, vannak még takarékos, és a nevükkel is takarékoskodó, névtelenségbe burkolódzó emberek. Mindenesetre a bolt vezetője, Petkovics Gábor készségesen ígérte, hogy megpróbálja elérni, hogy az a bejárat fölötti néhány neoncső, ami a belső térvilágítással van összekapcsolva, nappal lekapcsolható legyen. S amíg ez meg nem történik, marad a csúfondáros mondóka: „Ég a lámpa, ég, el né aludjék, aki lángot látni akar, mind leguggolják...” Gyorslista Az 1989. január 31-én megtartott január havi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen a 3. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: D „Színes tv videóval” utalvány 100 000 Ft értékben G Fortuna utalvány (60 000 Ft) H ITT 541 music center hangfalakkal I Sémi Clim hifitorony J hang-fény utalvány (50 000 Ft) K Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft) L Szerencseutalvány (40000 R) M Iparcikkutalvány (25 000 Ft) N Zenesarok-utalvány (20000 Ft) O Sanyo rádiómagnó P Vásárlási utalvány (9000 Ft) Q Vásárlási utalvány (5000 Ft) R Vásárlási utalvány (4000 Ft) A nyertes szelvényeket 1989. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék február 6- tól megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó ki- rendeltségekben és a postahivatalokban. 2 492853 R 2 755 226 Q 82111941 R 2497307 P 2 768 567 Q 82116388 P 2501 247 Q 2781908 Q 82120835 H 2510641 R 2786355 P 82138623 R 2515088 P 2 790 802 Q 82143070 N 2532 876 R 2 795249 J 82147517 Q 2 541 770 Q 2 799 696 O 82151 964 M 2546217 P 2 804143 Q 82160856 P 2555111 R 2 808 590 R 82178 646 Q 2 559 558 O 2 866 701 M 82183 093 M 2 572 899 L 2 875 295 R 82 227 563 H 2577346 O 2 879 742 Q 82 249 798 R 2 581 793 P 2884189 N 82267586 O 2586240 Q 2 893083 R 82272033 N 2590687 Q 2897530 Q 82276480 Q 2595134 R 2 901 977 P 82280927 P 2 604 028 M 2910871 Q 82285374 R 2 612 922 P 2915318 G 82 294 268 O 2617369 Q 2919 765 Q 82 298 715 N 2621816 R 2 924 212 I 82307609 R 2 626263 M 2 928 659 P 82 329 944 O 2630 710 K 2 933106 Q 82 334 291 P 2 635157 R 2 937 553 R 82 338 738 R 2639 604 Q 2946447 R 83 005 788 R 2 644051 P 2950894 N 83036917 R 2 648 498 Q 2964235 R 93059152 N 2652945 N 2968682 R 83 063 599 Q 2657392 0 2977576 R 83072493 N 2 666286 I 2982 023 R 83076940 D 2675180 Q 2990 917 H 83112516 Q 2 679 627 K 82 009 660 P 83116 963 J 2 684 074 R 82 023 001 Q 83121 410 H 2 688 521 K 82 036 342 R 83130304 Q 2 692 968 M 82 045 236 R 83143 645 N 2697 415 Q 82054130 Q 83170327 M 2724097 F 82076365 R 83179211 O 2728544 P 82080812 P 83192562 Q 2732991 Q 82 085795 0 83197009 Q 2 750 779 K 82107494 K 83 201 456 K Balesetek Január 31-én a délelőtti órákban a 6- os számú főútvonalon az atomerőmű északi bejáratával szemben Lepsényi László Simon- tornya, Sándor József u. 13. szám alatti lakos az általa vezetett és a munkaadója tulajdonát képező, YC 12-77 frsz-ú tehergépkocsival az „Állj, Elsőbbségadás kőtelező' jelzőtáblánál kihajtott a 6-os számú főútvonalra és nem adott elsőbbséget a Pruzsina Mihály, Tolna, Kültelek 6/1. szám alatti lakos által vezetett és munkaadója tulajdonát képező FZ 93-33 frsz-ú tehergépkocsinak, és ennek következtében összeütköztek. A baleset során a tehergépkocsi vezetője, valamint utasai Jászai József és Szuprics János 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek. Ugyancsak január 31 -én 11 órakor Pusztahencse határában Kovács István, Paks, Pál u. 1. szám alatti lakos személygépkocsijával a balra ívelő útkanyarulatban fékezett, megcsúszott, majd az úttest jobb oldalán az árokba hajtott és egy tuskónak ütközött, melynek következtében a személygépkocsi vezetője könnyű, míg utasai. Kovács Istvánná és Szinger Ádámné súlyos sérülést szenvedtek. A szekszárd-palánki út és az 5601 -es út kereszteződésében Brankov Gradimir jugoszláv állampolgár személygépkocsijával az 56-os út irányából a Zrínyi utca irányába haladva az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a Bese Károly. Szekszárd, Alisca u. 14. szám alatti lakos által vezetett, TX 89-56 frsz-ú személygépkocsinak és azzal összeütközött. A baleset következtében Brankov Gradimir súlyos, még utasa Dinga Mihálylo jugoszláv állampolgár könnyű sérülést szenvedett. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Szeméthegy: Már a fák derekáig nőtt a szeméthegy A közelben a ködben a húsipart és a tejipari vállalat „Talán már idejétmúlt?” Napi háromszáz köbméter hulladék