Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

1989. február 14. ■x tolna' 6 NÉPÚJSÁG A palánk mellől A listavezető igazolta klasszisát Emlékezetem szerint kosárlab­da-győzelmet ilyen frenetikus ün­neplés utoljára 1981-ben követett a szekszárdi Zrínyi utcai csarnok­ban, amikor az NS Wales Ausztrá­lia együttese megnyerte a Sió Ku­pát. Akkor az ausztrál lányok, szombaton este pedig a női NB I. „B” csoportjának listavezetője, a Soproni VSE boldogsága volt leír­hatatlan. Arról pedig, hogy Winte- rék ne érezzék idegenben magu­kat, azok a csapatukat ízig-vérig szerető SVSE szurkolók gondos­kodtak, akik fittyet hánytak a közel 300 kilométeres távolságnak, és szűnni nem akaró buzdítással űz- ték-hajtották kedvenceiket. A sza­valókórus ötven felé járó „dirigen­se” mámorosán tudatta a pálya kö­zepén örömtáncot lejtők gyűrűjé­ben: „Életem legszebb estéje.” Lám-csak, időnként milyen kevés kell az emberi boldogsághoz... A szekszárdi publikumnak nem maradt más a női rangadó lüktető tempójú, izgalmas küzdelme után, mint tárgyilagosan elismerni: a Soproni VSE városunkban is iga­zolta klasszisát. Azt a játékerőt, amelyet olyan meghatározó egyé­niségek kölcsönöznek Novák Gá­bor edző együttesének, mint a 267-szeres magyar válogatott Winter, no meg a Lengyelország válogatottjában 117 alkalommal szerepelt Zagorska és vendég- munkás társa, Unka, aki 95-ször húzhatta magára hazája címeres mezét. Ez a trió - igazán nem a győztest megillető udvariasság mondatja velem - a szó igaz értel­mében mestere ennek a sportág­nak. Improvizációs képességük akármelyik felső házi gárdabeli tagságra is feljogosítaná őket. Nos, aligha kell sokat várni ennék valós megméretésére, hiszen a sopro­niak bajnokcsapatként várhatják a közelgő rájátszást. Mint megtud­tuk: városi óhaj az NB I. legjobb tíz csapata között viszontlátni a vas­utasgárdát. Kíváncsi voltam a KSC Szekszárd - SVSE rangadót sem­leges szemüvegen át figyelő há­rom szakember véleményére: ők vajon hogy látták? Varga Ferenc, a Pécsi VSK veze­tő edzője: - Le a kalappal a két csapat küzdeni tudása előtt. Azt hi­szem, hogy elsősorban a nagyobb tapasztalat döntött ezen az estén. Az első játékrészben a soproniak irányítója nehezen lendült bele, de szünet után már kiemelkedő telje­sítményt nyújtott. Szabó Ödön, az MKSZ-mérkő- zés ellenőre: - Rendkívül jó mér­kőzést láttunk. Az első félidőben még döcögött helyenként az SVSE gépezete. A második játékrész kö­zepén a hazaiak elsősorban fejben fáradtak el, a véghajrában ráadá­sul öt ziccert is elhibáztak. Ezt pe­dig egy rutinos ellenfél általában nem hagyja büntetlenül. Erdősi Lajos, a Dombóvári VMSE vezető edzője: - A döntő pil­lanatokban határozottabb volt a Sopron. A hazaiak kihagyták, a vendégek értékesítették a helyze­teiket a parázs hangulatú végjá­tékban. Sok női meccset láttam, de ez azok közül is kiemelkedett első­sorban iramával. Igen, sok ilyen rangadóra lenne szükség, hogy a szekszárdi torna- csarnok minél többször kicsinek bizonyuljon. FEKETE LÁSZLÓ Események - eredmények Szekszárdon nyolcadik alkalommal rendezték meg hat csapat részvételével a TÁÉV Kupa labdarú­gó-teremtornát. A 200 néző változatos küzdelemnek, gólokban gazdag mérkőzéseknek lehetett szemta­núja. A Szekszárdi Dózsa ifjúsági gárdája harmadik alkalommal bizonyulta legjobbnak, igya kupa végleg a lila-fehérek birtokába került. Végeredmény: 1. Szekszárdi Dózsa ifi., 2. Rákóczi SE, 3. Bajai TSZ SK, 4. TÁÉVSK. A gólkirályi címet Bozár István (Baja) sze­rezte meg 8 találatával. A legjobb kapusnak Binder József (Rákóczi SE), a legjobb mezőnyjátékosnak Kvanduk Gábor (Sz. Dózsa) bizonyult. * A Dombóvári Vasas SE február 16-án rendezi az . 1988. évi sportegyesületi munkát értékelő küldött- közgyűlését. * Tamásiban 11 csapat szerepelt az 5-6. osztályo­sok focifarsangján. Végeredmény: 1. Tamási I. Szá­mú Általános Iskola, 2. Tamási ll-es iskola DSK, 3. Ozorai DSE. A legjobb kapusnak Banász Péter (Ta­mási I.), a legeredményesebb játékosnak Magócs Róbert (Tamási I.), míg a legjobb mezőnyjátékosnak Pfeiffer Krisztián (Ozora) bizonyult. Február 19-én harmadik alkalommal rendezik meg Bonyhádon az „EMA-LION" Kupa öreg fiúk lab­darúgó-teremtornát a városi csarnokban, ahol hat együttes szerepel. * A teke NB II. hét végi fordulójában: Dombóvári Spartacus-Magyar Viscosa 6-2 (2406-2305). A mindvégig jobb dobóteljesítményt nyújtó Spartacus magabiztos győzelmet aratott. A dombóvári pont­szerzők:'Kollár 432, Mándli 426, Horváth 408, Illés 404 fás teljesítménnyel. * Bátaszék 1989. évi fedett pályás páros teniszver­senyét február 25-26-án rendezik a nagyközség tor­nacsarnokában. Nevezéseket február 22-ig fogad el a szekszárdi városi leniszszövetség. Leposa Dezső ökölvívó emlékverseny Ezúttal a szomszéd Bács megyeiek nélkül Mai sportműsor LABDARÚGÁS: A Vasárnapi Dunán­túli Napló Kupában: Dombóvári VMSE-Bóly, Bonyhádi SE-Bajai SK 14 óra. Előkészületi mérkőzés: Szekszár­di Dózsa- Paksi SE 14.30 óra. Kosárlabda NB II. A Bonyhád sem tudta megállítani a listavezetőt KSC Szekszárd ll-Szigetvár 67-47 (35-22). Szekszárd, 50 néző. V: Mihály- falvy, Stickel. Szekszárd: Fuchs (17), Bi­hari (2), Zerényi (4), Uzner(16), Jankovics (14). Csere: Szabó (3), Nagy (2), Tóth (_-), Szegedi (9), Varga (-). Edző: Murvai Ár­pád. Nehezen lendült játékba a fiatal szekszárdi csapat. A sok hibával tarkított mérkőzésen végül meggyőző fölényű, megérdemelt hazai siker született. Kitűnt: Szegedi, Uzner, Jankovics. Bonyhádi SE-Szombathelyi TK 74-73 (32-44). Szombathely, 100 néző. V: Nagy, Kovács. Bonyhád: Harsányi (27), Kishonti (6), Felszegi (3), Palkovics (9), Vanya (14), Csere: Nagy (15). Edző: dr. Ábrahám János. A régi „mumus" ellen jól kezdtek a vendégek, aztán a 11. percig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd fo­kozatosan elhúztak a főiskolások. A bonyhádi lányoktámadásban és védeke­zésben egyaránt sok hibát vétettek, így a félidőt tetemes előnnyel zárták a hazaiak. A második félidő elején ismét felváltva es­tek a kosarak. Harsányiék aztán határta­lan lelkesedéssel és küzdeni akarással felzárkóztak, sőt a 39. percben a vezetést is átvették. Drámai pillanatok következtek. Egy eladott labdából ford ított a TK, de a 16 másodperces hátralévő időt kosárral fe­jezték be és első alkalommal nyertek a bonyhádiak a főiskolások otthonában. Sabaria SE-Bonyhádi SE 97-78 (51 -41). Szombathely, 200 néző. V: Sza­bó. Bonyhád: Harsányi (37), Nagy (10), Palkovics (12), Vanya (14), Kishonti (3). Csere: Felszegi (2). Edző: dr. Ábrahám János. A dupla forduló második mérkő­zésén az eddig veretlen, bajnokesélyes cipőgyáriak otthonában a 15. percig fej­fej melletti küzdelem folyt váltott vezetés­sel. Ettől kezdve gyors indításokkal elhú­zott a Sabaria. Szünet után felváltva estek a kosarak, a bonyhádiak ziccereket hi­báztak, eladott labdáik értékesítésével to­vább növelte előnyét a listavezető. Bátaszéki SZVSE-Sárbogárdi Vi­deoton 69-62 (31-30). Bátaszék, 100 néző. V: Haász, Kovács. Bátaszék: Bánhi- di (16), Murel (11), Heimann L. (16), Kollár (12), Székely (-). Csere: Bodri (-), Dara (14), Szűcs (-), Péter (-). Edző: Horváth Sándor. A második játékrészben jobban összpontósltó hazaiak a palánk alatti vé­dekezésben, a lepattanó labdák meg­szerzésében felülmúlták ellenfelüket, s ez végül döntőnek bizonyult. Kitűnt: Hei­mann L, Bánhidi. Szovjet ökölvívók profik lesznek A szovjet labdarúgás legfelsőbb osztályában a jövőben csapatonként ■két-két külföldi játékos is szerepelhet -, jelentette be a vasárnap esti moszk­vai tévéhíradóban Vlagyimir Maszla- csenko, sportkommentátor. Mint isme­retes, a szovjet bajnokságban már most is játszik külföldi, egy bolgár játé­kos személyében. A lépés nem titkolt célja a szovjet labdarúgás színvonalá­nak további emelése. Az elmúlt hét szovjet sportéletének másik figyelemre méltó fejleménye, hogy a sportszervek előzetesen hozzá­járultak ökölvívók profi szerepléséhez. A tervek szerint amerikai edzők és me­nedzserek csoportja márciusban láto­gat el a Szovjetunióba, hogy kiválogas­sa azt az egy csapatra való szovjet bok- szolót, akiknek megadatik az amerikai profi bajnokságban való szereplés le­hetősége. A jelöltek között olyan nem­zetközi klasszisok szerepelnek, mint a világbajnok Jagubkin, Jakovlev és a szintén neves Galkin. Ha létrejön a megállapodás a szovjet illetékes szervek és a Murdoch sajtó- csoport által támogatott amerikaiak kö­zött, a sporthivatal 750 ezer dollárt kasz- szírozhat a bokszolókért. A tervek sze­rint a szovjet ökölvívók a szerződéskö­tés után nem sokkal az Egyesült Álla­mokba utaznának, ahol néhány hóna­pos felkészítés után vívnák első négy­menetes mérkőzéseiket a profik világá­ban. Konsztantyin Kopcev, a szovjet ököl­vívók szövetségi kapitánya az Izvesz­tyija hasábjain a minap annak a véle­ményének adott hangot, hogy tanítvá­nyai a profik között is megállják majd helyüket. Példaként említette, hogy a jelenlegi hivatásos bajnokok közül töb­bet - így az amerikai Spinks fivéreket, a jugoszláv Parlovot - még amatőr pálya­futásuk idején szovjet öklözök legyőz­ték. A második fordulóval folytató­dott az ökölvívó utánpótlás-neve­lésben immár csatát nyert kísérlet­nek számító megyei körverseny. Összesen 69 versenyző mérlegelt - közülük 46-an léptek kötelek kö­zé. A forduló legszínvonalasabb mérkőzéséta dombóvári Keller Jó­zsef és a nagydorogi Szabó Zsolt vívta, de az elismerés hangján le­het szólni a szekszárdi Oláh, a dombóvári Góman mérkőzéséről is. Jó benyomást keltett a dombó­vári Szarka és a szekszárdi Rádai is. Részletes eredmények (elöl a győztesek): Becző (Paks)-Ger­gely (Dombóvár), Orsós L. (Dom- bóvár)-Neibauer (Paks), Orsós J. (Dombóvár)-Katona (Nagydorog), Laczkó (Szekszárd)-Tóth (Dom­bóvár), Keller (Dombóvár)-Szabó Befejeződött Párizsban az idei év első jelentős cselgáncsviadala, amelyen a magyarok is részt vet­tek, de az utolsó napon nem kerül­tek a legjobbak közé. A magyarok Keserű József szö­(Nagydorog), Balogh (Nagydo- rog)-Nagy (Dombóvár), Tóth (Paks)-Balogh (Dombóvár), Orsós (Nagydorog)-László (Paks), Zsol­nai (Nagydorog)-Menyhárt (Paks), Horváth (Dombóvár)-Sersli (Nagydorog'), Bakurecz (Dombó- vár)-Keller Z. (Dombóvár), Oláh (Szekszárd DSK)-Góman (Dom­bóvár), Vörös (Paks)-Horváth (Dombóvár), Hegedűs (Szek- szárd)-Balogh Z. (Dombóvár), Kiss (Dombóvár)-Csarnó (Nagydorog), Rábai (Szekszárd)-Kerpács (Dombóvár), Illés (Szekszárd DSK)-Juhász (Szekszárd), Ko­vács (Szekszárd DSK)-Orsolya (Nagydorog), Szabó (Szek- szárd)-Solt (Paks), Balogh (Szek- szárd)-Görcs (Szekszárd), Gauczk (Szekszárd)-Slégl (Szek­szárd). vetségi kapitány vezetésével hat­napos edzőtáborozáson vesznek részt Franciaországban a viadal után, s a következő erőpróba im­már a márciusi budapesti Gránit Hungária Kupa lesz. Verseny után edzőtábor KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: Sanzonok. 9.53: Köz­vetítés a tv-lottó sorsolásáról! 10.05: Kapcsoljuk a szegedi körzeti stúdiót 10.25: Rólunk van szó! 10.30: Új Supraphon-lemezeinkből. 11.00: Egy címíró emlékiratai. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szól­va. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszme- lódiák. 15.00: Egy kiállítás megnyitója. Moldova György hangjátéka. 15.15: Nótacsokor. 16.05: Madáretető. 16.20: A Nyitnikék postája. 17.00: Jung örökösei. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 19.15: Betűtenger. A bibliákról. 20.15: Újdonságainkból. Polgár László énekel. 20.40: Négy keréken, télen. 21.10: Díjnyertes zeneszerzőink. 22.00: Hírvilág. 22.30: Lovro von Matacic vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát 23.34: Barangolás régi hanglemezek között. Vera Schwarz énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Künneke operettjeiből. 8.50: Külpoliti­kai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: In­dulók, polkák fúvószenekarra. 12.25: Környe­zetünk védelmében. 12.30: Nóták. 13.05: Pop­zene sztereóban. 14.00: Egy órában egy élet 15.05: Lukácsházi István nagybőgőn játszik, zongorán közreműködik Áchim Erzsébet. 15.20: Könyvről - könyvért 15.30: Csúcsforga­lom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30:Talpaláva- ló. 19.08: Fiataloknak. 20.30: Az indiai klasszi­kus zene. 21.05: Heptameron. 21.28: Zenélő filmkockák. 22.00: Az emlékezet álhatatlansá­ga. 22.42: Mike Stem dzsesszegyüttesének új felvételeiből. 23.15: Álom szárnyán - könnyűze=, ne. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Részletek Giordano operájából. 9.57: Kompakt lemezeinkből. 10.30: Diákfélóra. 11.00: Versenyművek. 12.07: Britten: Peter Gri­mes. 13.05: Találkozás a világhírrel. 13.45: Fél­óra népzene. 14.15: Zenekari muzsika. 15.05: Zenei Tükör. 15.40: B. Nagy János operafelvé­teleiből. 16.08: Zenetörténeti értéktár. 17.00: MIKRO-fon. 17.30: X. Europa Cantat - Pécs 1988. 18.04: Kamarazene fuvolával. 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hanversenye. Köz­ben: 20.24-20.44: Kísérletező iskola. Kb.21.25: Operaegyüttesek. 22.00: Romániai zeneszer­zők műveiből. 22.30: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Információk Dél- Dunántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TVI 8.45: Képújság. 8.50: Tévétorna nyugdíja­soknak. 8.55: Színház az egész világ. 9.50: Tele- lottó. 10.00: Panoráma. 10.45: Grammy Feszti­vál. 11.05: Mozgató. 11.15: Képújság. 16.40: Hí­rek. 16.45: Pannon krónika. 16.55: Nachrichten - Hírek német nyelven. 17.00: Nas ekran. A Pé­csi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsora. 17.30: Szám-adás. 17.45: Műsor­ajánlat. 18.00: RTV Közönségszolgálat 18.10: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeretter­jesztő filmsorozat 18.35: A klinika. NSZK tévé­filmsorozat. 19.25: Közlemények, műsorajánlat 19.30: Híradó. 20.05: Örvény. Angol tévéfilmso­rozat 20.55: Reklám. 21.00: Stúdió ’89.21.45: Sergio Failoni. Emlékek, dokumentumok egy olasz karmesterről, aki húsz évig élt Magyaror­szágon. 22.35: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Ripor­tok - Időjárás - Tévétoma - Reklám - Zene. Te- ledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. Aterhes- ségmegszakítás módszereiről. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: TV2. 18.30: Gyerekeknek! 18.56: TV2.19.00: Gracs fivérek. Szovjet film. 20.23: TV2. Benne: Van öt perce? 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Ha holnap fúj a szél. Svéd tévéjáték. 21.55: TV2. 22.00: Szimultán. 22.45: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: TV- naptár. 8.45: Gyermekműsor. 9.00: Téli iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Téli iskolateleví­zió. 15.10: Hírek - Elmulasztották - Nézzék! 15.15: Éjszakai program - ism. 16.30: Magyar nyelvű TV-híradó. 17.15:TV-napló. 17.35: Gyer­mekműsor. 18.05: Számok és betűk - vetélke­dő. 18.25: Rajzfilm. 18.30: Tudományos prog­ram. 19.15: Időjárás. 19.30: TV-napló - A mai sport 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Játékfilm. 21.45: TV-nap. 22.05: Kapcsolásos magazin. II. MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: TV-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Szlavóniai és baranyai re­gionális program. 18.45: A nap műsora. 19.30: TV-napló. 20.00: Kupagyőztesek Európa Kupá­ja - Kosárlabda elődöntő. 21.30: Hírek. 21.40: Pakisztán - külföldi dokumentumsorozat 22.25: Szórakoztató kedd. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Űz- leti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. Szórakoztató összeállítás ze­nével. 15.30: Hit Machine. 16.30: Forró drót 18.30: Élve vagy holtan. Westemsorozat 19.00: A megmentő. Kalandfilmsorozat 19.55: Biliárd­verseny. 21.15: Labdarúgó-híradó. 21.45: Hí­rek. 22.00: Angol labdarúgóliga. 23.00: Ameri­kai profi kosárlabda. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: DJ Kát Show. Gyer­mekműsor. 9.30: The Lucy Show. Vígjátéksoro­zat 10.00: Panel Pót Pourri. Játékshow. 11.30: Sky-krónika. Magazinműsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozat 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat 14.00: A Eurosport csatorna műso­rából. 15.00: Változó világ. Filmsorozat 16.00: Szeretni. Filmsorozat 16.30: Ratal orvosok. Filmsorozat 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Családi ügy. Vígjátéksorozat 18.30: Édes hár­masban. Vígjátéksorozat 19.00: A Eurosport csatorna műsorából. 1.30: Az Arts Channel mű­sorai, majd zene műsorzárásig. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A fekete képisapkás ember. 16.30: Jó napot jó étvágyat 17.00: Falu a felhők között 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek, időjárás. 18.00: Croquignole. Játékfilm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Te jó ég, kedd van! 22.00: Tv-híradó. 22.35: Asszony kékben. 0.00: Pillantás a kulisz- szák mögé. 1.00: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Képújság. 9.05: Ausztria képekben. Bécs. 9.30: Angol nyelvtanfolyam kezdőknek. 10.00: Iskolatévé. 10.15: Iskolatévé. 10.30: Nap­sugár fiúk. Amerikai film. 12.15: Hétfői sport. 13.10: Hírek. 13.20: Mi. 15.00: Mindannyian is­ten gyermekei vagyunk. 16.30: An-tan-ténusz. 16.55. Mini tv-híradó. 17.05: Wickie és az erős férfiak. Rajzfilmsorozat 17.30: A tévézés örö­mei. 17.55: Esti mese. 18.00: Mi. 18.30: Wichert- sék a szomszédban. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Universum. 21.15: Dallas. 22.00: A randevú. 23.50: Santa Fétöl nyugatra. 0.15: Hírek. A 267-szeres válogatott Winter öt szekszárdi játékos között tör a palánkra

Next

/
Thumbnails
Contents