Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. január 7. Az egyesülési jog hazai szabályozásának történetéből I- Mi a lényege, hogy önállósult a társadalombiztosítás, illetve mit jelent az, hogy január 1-jétől létrejött a Társadalombiztosítási Alap, mely minden más pénzalaptól elkülönítetten működik?- Eddig az állami költségvetésben szerepelt a társadalombiztosítás minden bevétele és kiadása. I- Évente milyen összeg folyt be a „közös- be”, s abból mennyit kapott vissza a társadalombiztosítás, illetve az állampolgár?- A járulék mértéke 1984-ig úgy volt megállapítva, hogy egyáltalán nem fedezte a kiadásokat, igy az állami hozzájárulás egyre növekedni kényszerült. Például 1983 végén a biztosítottak által befizetett összeg húsz százalékát tette rá az állam a zavartalan folyósítás érdekében... Csak hát, mint ismeretes, az ország gazdasági helyzete úgy alakult, hogy ezt a pótlást az állami költségvetés egyszerűen már nem tudta vállalni. Ezért egyre inkább terhelte a költséget a munkáltatókra, a kisvállalkozókra... és dinamikusan megkezdődött a járulékok mértékének az emelkedése. I- Mégpedig annyira, hogy 1985-86-87-ben jelentős szufficit (évente két-három, négymil- liárd forintnyi) keletkezett. Ennek mi lett a sorsa?- Ez a többlet nem maradt a társadalombiztosításé, hanem belefolyt az állami költségvetésbe, amely „fölemésztette”. I- Nyilván, egyebek között ez indokolja a társadalombiztosítás önállósulása éra^Mben történt döntést.- Aminek az a jelentősége, hogy tisztázódik mindenkinek a szerepe. Azaz először mit vállal az állam? Az állam tulajdonképpen törvényes garanciát vállal az ellátások zavartalan folyósítására. I- Másképpen fogalmazva az állam tulajdonképpen nem vállal semmit.- Igen, a törvényes garanciát... Akkor, ha netán valamilyen oknál fogva a törvényben megállapított járulékmértékek nem fedezik a kiadásokat... de hát ez nem fordulhat elő. Viszont, amit itt megjegyeznék az az, hogy ezután az Ország- gyűlés felügyeli a társadalombiztosítási alap felhasználását, míg korábban a járulék mértékét a Minisztertanács állapította meg... Ez azt jelentette, hogy fennállt a járulékok év közbeni emelésének veszélye - a költségvetés pillanatnyi állapotának függvényeképp.- Persze, a jogszabályok folytonos - néha furcsa - módosítása is gondot jelentett Önöknek, s Antal Pál, mint a Társadalombiztosítás Tolna megyei igazgatója kollégáival együtt igen pontosan érezte, ‘de tenni nem tehetett semmit.- A legutóbbi példát említem, a táppénzszabály módosítását. Tavaly, amikor bevezették az új adótörvényt, a bruttósítást és ezzel egy időben a minden napra folyósítandó táppénzt. Ez olyan „jól” sikerült, hogy szinte érdemes volt táppénzen lenni, mert az előző évi - különben is jól feltupirozott - keresetek alapján előfordulhatott, hogy több volt a táppénz összege, mint a napi munkabér. Erről a különböző szervek és munkahelyek másként vélekedtek, de tény, hogy sok vitát kavart teljes joggal. Lényeg, hogy a változtatás év közben, októberben megtörtént, azért, hogy a költségvetést ne terhelje tovább. I- Kérem, folytassa, hogy még mit vállal az állam.- Az új törvénnyel erre az évre azt vállalja, hogy december 31-ig a társadalombiztosítás tartalékalapját - ha lesz többletbevétel, ha nem - ötmilliárd forintra kiegészíti. Mert január 1 -jével a társadalombiztosítás kapott 1,8 milliárd forint juttatást állami részvényekből. Mint említettem, ezután nem a pénzügyi kormányzat dönt és változtat a társadalom- biztosítást illetően, hanem az Ors|ág- gyűlés. Ugyanígy az ellátások mértékéről is törvény dönt. Ebben az is benne van, ha netán év közben olyan árintézkedés történik, mellyel kapcsolatban a kormány vállalja az ellentételezést, akkor a szükséges összeget a társadalombiztosításnak is biztosítja, illetve biztosítania kell. I- Bár erre nem valószínű, hogy szükség lesz... És akkor az állam után folytassuk azzal, hogy mit vállalnak a munkáltatók?- Ahhoz, hogy a társadalombiztosítás önállóan működhessen, biztosítani kell a járulékfedezetet. A munkáltatók és az egyéni kisvállalkozók társadalombiztosítási járuléka az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett. I - Mennyivel?- A vállalatoké nem jelentős, mindösz- sze negyvenről negyvenhárom százalékra emelkedett, de korábban harminchárom százalékot fizető mezőgazdasági üzemek is ugyanennyit fizetnek, s az intézmények is egységesen - a korábbi tíz százalék helyett - 43 százalékot fizetnek, ahogyan a kisvállalkozók is. (E mellett őket még tíz százalék nyugdíjjárulék is terheli.) Az egységes járulék egyebek között azt jelenti, hogy az élőmunka költségeit társadalombiztosítási szempontból mindenkinek egyformán kell fizetnie. Tehát szektor- és szervezetsemlegessé vált. Ez egy nagyon lényeges változás! Hiszen korábban vagy harminc féle járulékfizetési módozat volt, de az ellátás kisebb-nagyobb eltérésekkel egységesen járt mindegyikre, ami meglehetősen furcsa, mi több, ellentmondásos volt. Ide még annyit, hogy erre az esztendőre a kezdő kisiparosok, magánkereskedők stb. kedvezményt kaptak: csökkentett mértékben fizetik a járulékot. I - Ezt Ön helyesli?- A kedvezményt a különböző érdek- képviseleti szervezetek harcolták ki... A mi véleményünk, tehát a társadalombiztosításban dolgozók véleménye az, hogy például egy kisvállalkozást nem a társadalombiztosítási járulékokkal kell dotálni, hanem valami más kedvezménnyel. És még egy megjegyzést szeretnék tenni a járulékkal kapcsolatban: ez nemcsak a kisiparosoknak meg a géemkásoknak sok, hanem valamennyiünknek.- Csak sajnos ebben az esetben a többség eddig kisebb hangsúlyt kapott. Meg azért arról is szó van, hogy a járulékot a kisiparos fölszámolhatja a költségekbe, tehát azt én, meg Ön fizetjük ki, nem pedig ő. Erről jut eszembe megkérdezni: megyénkben milyen a járulékfizetési fegyelem?- Nagyon jó. A legjobb megyék közé tartozunk. A mi elmúlt évi tervezett bevételünk hárommilliárd 715 millió forint. A kintlévőség mindössze 18 millió forint. I- A társadalombiztosítás reformja, az alap létrehozása milyen típusú biztosítási rendszert jelent?- Ez a biztosítási típusú szociális ellátó rendszer, aminek a jövedelemhez igazodó egységes fizetés, illetve az egységes ellátás az alapja. Tehát mindenki kötelezően befizet egy közös alapba, és egy biztosítási esemény bekövetkezésekor - betegség, baleset, öregség - megfelelő juttatásban részesül. Ezenkívül a társadalom által elismert többletterhek vállalása esetén is - ez a gyermeknevelés - szintén folyamatosan és rendszeresen kapják a támogatást a szülők. I - Mi a helyzet a munkanélküli segéllyel?- Nálunk, Magyarországon ennek semmi hagyománya sincs. Mert a felszabadulás előtt - mi mindig egy követő társadalom voltunk - erre nem került sor, utána pedig elvileg kizárt volt, hogy nálunk munkanélküliség lehet. Az új társadalombiztosítási törvényben sincs benne, ettől az évtől a munkanélküli segélyt egy foglalkoztatáspolitikai alapból a munkaerő-szolgáltató irodák fizetik. Amennyiben igen megnőne a munkanélküliek száma, szerencsésnek tartanám, ha az ő segélyezésük is hozzánk tartozna, hiszen a munkanélküli segélyhez különböző társadalombiztosítási ellátások egyébként is járulnak.- Nem akarok elkanyarodni a témától, de mégis azt teszem. A nyugati biztosítási rendszerek legjellemzőbb vonása, fő elve, hogy a munkáltató és a dolgozó egyaránt abban legyen érdekelt hogy ne legyen beteg a munkavállaló. Nálunk eddig szinte csak abban voltunk „érdekeltek”, hogy egy kicsit betegek legyünk.- Tulajdonképpen eddig a társadalombiztosításnak - idézőjelben mondom - nem volt semmi haszna abból, ha a táp- pénzkiadás kevesebb vagy több volt. A másik érdekes dolog, hogy ugyanakkor táppénzre az állami egészségügy írja ki az embereket. Vagyis a táppénz időtartamában döntő szerepe van a betegség mellett az orvosnak, ezzel szemben ők sem voltak érdekeltek abban, hogy hosz- szabb, vagy rövidebb ideig tart-e a táppénzes állomány. S ebben mi sem tudtuk érdekeltté tenni az orvosokat. Nem arról van szó, hogy adminisztratíve csökkenjen a táppénzarány, hanem az adott ellátási körzetben az egészségi állapot fönntartásában ne legyen érdekelt az orvos, amit mi tudtunk is volna dotálni. I- Vajon, az új rendszerben változnak-e a pozíciók és az érdekeltségi viszonyok?- Az érdekeltséget a személy per pillanat nem érzékeli, de mindenképpen említeni kell, hogy a mi reformunkkal párhuzamosan folyik az egészségügy reformjának kidolgozása, aminek egyik lényeges pontja: érezze mindenki, hogy az egészség érték, aminek megtartásában legyen mindenki érdekelt. Mi pedig abban vagyunk érdekeltek, hogy a leggyorsabban, a legkorszerűbb eszközökkel és a legjobb gyógyszerekkel mielőbb gyógyuljon meg a beteg. S itt mondom azt is, hogy az a lényege a gyógyszer-ártámogatás átvételének, hogy a gyógyszerfelhasználás növekedési ütemét megállítsuk, s hogy a gyógyszer csakis arra legyen felhasználva, amire az szolgál. I- Jelenleg mi a legnagyobb gondja a magyar társadalombiztosítási rendszernek?- Egyszerűen az, hogy amikor ez megszületett, senkiben föl nem merült, hogy itt ilyen mértékű infláció lesz. Erre nem lehetett fölkészülni. Az ellátásaink reálérték-megőrzését nem tudjuk biztosítani. I- Én pedig társadalmunk egyik rákfenéjének tartom, ha nálunk valamiféle új rendszer alakul, akkor az eleve is nagy apparátus igen megnövekszik, mert az irányítás... az ellenőrzés...- Ne felejtkezzünk meg arról, hogy a munkaterhek is állanóan növekednek... Mi a végrehajtásban dolgozunk. A jogszabályokat nem mi hozzuk. Röpke tizenhárom év alatt egy-egy jogszabály száz módosítást is megért. Ehhez nekünk naprakészen kell idomulnunk, s végeznünk a munkánkat - mégpedig határidőre. Ne vegye panasznak a következőket. A Tolna megyei igazgatóság 112 státusából jelenleg 104 a betöltött. A nők száma 79, a férfiaké 25. Tavaly a havi átlagbérük nem érte el a hétezer forintot. A feladat növekszik, a fizetés pedig nem. Ezenkívül nincs gépesítve a munkánk, mindent manuálisan végzünk. Napi átlagos ügyfélforgalmunk 160, évente közel hetvenezer a beérkező levelek száma. Ezek között egyre elkeseredettebb panaszok is vannak, s megjegyzem, hogy már-már érthető módon az emberek stílusa is zaklatott, ideges. Nálunk sok minden csapódik le. Azt viszont büszkén mondom, hogy ötven olyan dolgozónk van, aki tíz-húsz-harminc éve van nálunk. I - És Ön mióta van itt?- Három éve. Korábban a pártbizottságon, illetve a Szakszervezetek Megyei Tanácsán dolgoztam. I - Ebből mennyi időt töltött táppénzen?- Semennyit. Azt viszont elmondom, hogy tanulással annál többet. Úgyhogy én a családi munkamegosztásból alig vettem ki a részemet. Helyettem többet vállalt a feleségem és a két gyerek.- Persze, én most nem azt kívánom, hogy helyettünk minél többet vállaljon át a társadalombiztosítás, inkább azt, hogy a megfelelő alappal jól tudjon gazdálkodni, s az állampolgárok pedig lássák be, hogy az egészség nemcsak a társadalomnak, hanem önmagunknak is nagyon nagy érték. Egyesülési jogról, egyesületekről készül törvényt alkotni az Országgyűlés. Szakértők és állampolgárok vitái előzték meg a javaslat kidolgozását. Nem először készül törvény Magyarországon az egyesületekről, a hazai jogalkotás történetében vannak olyan előzmények, amelyek tapasztalatokat kínáltak mai felfogásunk kialakításához. A társadalmi, politikai, kulturális gondolatokat szervező és összetartó egyesülések első nagy időszaka a reformkor. Új jelenség volt, hogy - mai kifejezéssel élve - az alulról építkező önkormányzás egyik képződményeként a polgárosodás és a demokratizálódás irányába ható egyesületek alakultak. Első ilyen formáik a reformkori országgyűlések idejére szervezett kaszinók és jurátuskörök Pozsonyban. A diéta után hazautazó követek magukkal vitték a társas „eszmesúrlódás” igényét, sorra alakítva a kaszinókat, köröket. Pártfogóik szerint ezek „várai a magyar nemzeti eszmének, a hazafias gondolkodásnak és a józan haladásnak”. Bécs gyanakodva nézte a szaporodó társaságokat, úgy ítélte meg, hogy a kaszinó „gonosz magvakat hint szét s izgat a liberalizmus érdekében". Törvény útján való szabályozásukra első próbálkozás az 1840. 18. törvénycikk, amely a kereskedést és a gazdálkodást segítő társulásokhoz hasonlóan kívánta regu- lázni a politikai és kulturális egyesüléseket is, alapszabály bemutatására kötelezve őket. 1845-ben „Intézvény” szólította fel a vármegyéket, hogy minden alapszabályt terjesszenek fel jóváhagyásra. A leirat szerint „legújabb időkben Magyarországban többféle közös irányú egyesületek keletkeztek, s olyanokká voltaképpen, s előbb alakultak, mintsem rendszabásaik... megvizsgáltattak s legfelsőbb megerősítést nyertek volna... Annak gátot vetetni” sürgős kötelesség egyesületek „egyáltalán ne tűrettesse- nek.” Tolna vármegye is jelentést tett „azon óvásuk kijelentése mellett, hogy ... az egyesületi szabadságot, mint az alkotmányos polgárnak legszentebb, legnélkülözhetetlenebb jogát gátolva lenni látják”. A szabadságharc leverése újabb évtizedekre vetette vissza az egyesülési gondolat kibontakozását. Számszerűen, a törekvések sokszínűségében is felmutatható változást a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő közel fél évszázad hozott. 1868-ban a 44. te. a nemzetiségi jogok részeként deklarálta, hogy „az egyes állampolgárok az állam törvényszabta felügyelete mellett... egyletekbe összeállhatnak és ... szabályokat alkothatnak.” Egyesületi törvény még nem készült. A jog értelmezését Tisza Kálmán intézkedése, „Az egyletek tárgyában" kiadott rendelete foglalta ösz- sze 1875-ben. Időtálló szabályait rendezőelvként, belső használatra adták a törvényhatóságoknak, csak 23 évvel később jelent meg hivatalos közlönyben. Tisza felfogása szerint „az egyesülési jog egyike az állampolgárok legbecsesebb jogainak, és én éppen azért feladatomnak azt tekintem, hogy ezen jognak élvezetét mentői könnyebbé tegyem”. Mégis hátrányos megkülönböztetéseket tesz a munkás- és a nemzetiségi egyletekkel szemben. Voltak olyan próbálkozások, hogy törvényszintű jogszabály készüljön az egyesülési jogról és az egyesületekről. 1903-ban is indult egy ilyen kezdeményezés Pozsonyból. 1848-as követelésekre utalva írják a Képviselőháznak: „már akkor is elemi erővel tört ki a kívánság, a követelés, hogy... szabad egyesülési és gyülekezési jog biztosíttassék”. Törvény megalkotásában látták a feltételét annak, hogy „a polgár jól és otthon érezze magát saját hazájában”. Törvény sem született, sőt 1912-ben „A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről” készült 63. te. szigorú korlátozásokat vezetett be, a háború kitörésekor pedig a katonai parancsnokságok is jogosítványokat kaptak az egyesületek felügyeletére. Ezekben az években csak jótékony célúak alakulhattak, a működésükben korlátozottak egy része elsorvadt, megszűnt. Új szakaszt jelent egyesülési jogfelfogásunkban a polgári demokratikus forradalom győzelme utáni rövid időszak. Jellemzője a korlátozó intézkedések hatályon kívül helyezése és az egyesülési jog liberális kezelése. Ennek legfontosabb dokumentuma a Károlyi-kormány által kezdeményezett és 1919. január 5- én jóváhagyott III. Néptörvény „Az egyesülési és gyülekezési szabadságról”. Kimondja, hogy „Egyesülés alakításához... sem hatósági engedély, sem pedig bejelentés nem kell. Azt sem kell bejelenteni, hogy az egyesület megalakult..." Ez a felfogás az állam szerepét a megengedőellenőrző gyakorlat helyett az állampolgárok jogai feletti őrködésben látta. Hatásának megítéléséhez az értékelhető idő sajnos túl rövid. A Tanácsköztársaság leverése után a Friedrich-kormány első intézkedései között szerepelt, hogy minden egyesületi kérdésben az 1918. október 30-a előtti állapotot vissza kell állítani, és az 1875- ben elfogadott alapelveket kell érvényesíteni. Mindent elkövettek, hogy „megszűnjenek az egyesülési és gyülekezési jog égisze alatt az úgynevezett tanácskormány visszaállítása mellett folyó agi- tációk”. 1920-tól sorra jelentek meg az egyesületekre vonatkozó kormányrendeletek és belügyminiszteri utasítások. Céljukban az a kettőség figyelhető meg, hogy egyrészt segítsék a hazai közállapotok kedvezőbb megítélését, másrészt a hatalom az államigazgatás adminisztratív eszközeivel gyorsan rendezze sorait az egyesületek területén is. Felhívták a helyhatóságok figyelmét arra, hogy „intézkedéseik a kellő ellenőrzés gyakorlása mellett a politikai üldözésnek még a látszatát is kerüljék”. Ugyanakkor az egyesületi összejöveteleket legalább három nappal előbb engedélyeztessék, és félévenként adjanak jelentést az alakuló egyletekről, teljes névjegyzékkel. A Horthy-korszakban sem készült egyesületi törvény, egy törvény érintette az egyesületeket, az 1920.11. te. „A Trianoni Békeszerződés katonai rendelkezései között foglalt egyes tilalmak és korlátozások végrehajtásáról”. Szigorú kikötéseket tartalmaz a szervezéssel és működéssel, az alapszabályok engedélyeztetésével kapcsolatban. Nem tűr semmi liberalizmust, „a rendelkezés mindennemű sport-, társadalmi és politikai, tudományos vagy más egyesületre, mindennemű iskolára vagy egyéb intézetre, egészségügyi, jótékonysági vagy más szervezetre... klubra egyaránt vonatkozik”. A szabálytalanságokat egy évig terjedő fogházzal, húszezer korona bírsággal és az egyesület feloszlatásával lehetett büntetni. Szigorú feltételek, jogkorlátozó belügyminiszteri rendelkezések sora jellemzi a harmincas éveket. Pl. a munkásegyletek szavalókórusainak, dalárdáinak betiltása 1933-ban, újabb egyesületek alakításának korlátozása 1938- ban, a szervezések betiltása és a működők fokozott ellenőrzése 1939-ben. Rendeleti úton szabályoztak a '40-es években is. Meghatározták a „kivételesen alakítható egyesületek” körét, 1943-ban szigorították a kulturális egyletek felügyeletét. Mindezek ellenére az egyesületek történetének ez a korszaka is kitermelt olyan értékeket, amelyek tovább gazdagították az egyleti hagyományokat. Sok egyesület nem érte meg 1945 tavaszát. Működési feltételeik a háború éveiben romlottak, tagságuk egy részét elveszítették, több helyen nem is kezdeményezték az egyleti élet újraindítását. A meglévő és aktív egyesületek léte is bizonytalanná vált, mert az ideiglenes nemzeti kormánynak a fegyverszüneti egyezményről kihirdetett rendelete alapján megkezdődött a második világháború idején tanúsított magatartásuk felülvizsgálata. Ellenőrzésük utolsó hulláma 1949 tavaszán fejeződött be, ekkorra sok olyan egyesületet is feloszlattak Magyarországon, amelyek hasznos szervezetei lehettek volna a társasági és kulturális életnek. Történelmünk első írott alkotmányának, az 1949. 20. törvény részeként ismert bekezdés kimondja: „A Magyar Népköztársaság a dolgozók társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységének fejlesztése érdekében alkotmányosan biztosítja az egyesülési jogot”. Az alkotmány 1972. évi módosításáig két törvényerejű rendelet jelent meg egyesületekről - az 1955.18. és az 1970.35. szá- múak - az Elnöki Tanács nevében. Ma érvényben lévő egységes szövegezésünket az 1981.29. sz. törvényerejű rendelet adja. Jellemzőik, és a mai gyakorlat is azt mutatja, hogy ezek a jogszabályok már akadályozzák a demokratikus társadalmi viszonyok fejlesztését. Szükségessé vált egy olyan korszerű egyesülési és egyesületi törvény parlamenti úton való megalkotása, amely - nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve - a szigorúan szabályozó koncesz- szív, az irányadó normativ és a liberális felfogások közül a normatív szabályozással segíti az egyesülési törekvéseket. KACZIÁN JÁNOS Dr. Antal Pál és V. Horváth Mária a szociális biztonságról Hétvégi
