Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

1989. január 30. 6 NÉPÚJSÁG Edzőtáborban készülnek a dombóvári ökölvívók Már hagyomány a dombóvári ökölvívóknál, hogy Lampert Gábor vezető edző az éves felkészülés megkezdésekor összehívja á jövö reménységeit, vázolja a versenyév főbb feladatait. Ezen a megyei szö­vetség vezetői is részt vesznek, megismerik a szakosztály célkitű­zéseit, megtekintik az edzésmun­kát, értékelik az elmúlt év eredmé­nyeit. A januári kibővített szakosztály- értekezleten Radnai Lajos értékel­te az 1988-as év tapasztalatait. Ér­tékeléséből megtudtuk, hogy a dombóváriak az országos szak­osztályi rangsorban 19. helyen vé­geztek, és tizenhét olimpiai pontot gyűjtöttek. Ez az eredmény azért is dicséretes, mert a Paksra átigazolt Petrovics és Szanyadi olimpiai pontjai már a Paksi SE-nél vannak nyilvántartva. Az ifjúsági és junior válogatottban négy dombóvári fiú volt érdekelve. Lampert Gábor ve­zető edző többek között elmondta, hogy húszfős keretet jglölt ki a diákolimpia versenyeire, akik a ta­nulás mellett napközis rendszerű edzőtáborban készülnek a meg­méretésekre. Részt vettek a szakosztály-érte­kezleten a felkészítésben segítsé­get adó iskolák testnevelői, illetve igazgatói is. Közülük Szőke Béla, a sásdi iskola igazgatója arra ösztö­nözte az ökölvívókat, hogy a sport­ágban megszerzett pozitív előnyö­ket használják fel a tanulás terüle­tén is. Somogyvári László, a dom­bóvári Zrínyi Ilona iskola igazgató­ja a gratuláció mellett néhány ne­gatív jelenség megszüntetésére hívta fel a figyelmet. Dr. Bíró László főorvostól megtudtuk, hogy ha­vonta előadásokkal segíti az ököl­vívók felkészítését a rendszeres sportorvosi ellenőrzés mellett. Azt szeretné elérni, hogy a dombóvári öklözök életvitelükkel, egészséges irányban fejlődő életmóddal is ja­vítsák sporteredményeiket. A szakosztály-értekezlet befeje­zéseként a megyei szövetség tiszt­ségviselői átadták a Leposa De- zső-emlékverseny díjait a sporto­lóknak, értékelve eredményeiket. Huszonöt éve a szorító sarkában A Tolna Megyei Ökölvívó Szö­vetség közelmúltban megtartott el­nökségi ülésén ünnepekként is köszöntötték Lampert Gábort, a dombóvári ökölvívók vezető edző­jét. A népszerű sportember még aktív versenyéveiben elsajátította a nevelés mesterségét, és oktatói minősítést szerzett. Gyulán kezdett el foglalkozni az ökölvívók nevelé­sével, majd Simontornyára került, Lampert Gábor vezető edző és mintegy 15 éve Dombóváron neveli a jövő bajnokait. Edzői tevékenysége során sajá­tos, kifejezetten rá jellemző peda­gógiával megszámlálhatatlan úttö­rő-olimpiai bajnokot, serdülő, ifi és junior bajnokot nevelt. Munkája is­mert és nagyra becsült a megye sportéletét figyelemmel kísérők tá­borában. Őzéné tizenegyedik Osakában Lorraine Möller, Új-Zéland baj­noknője futott át elsőként a célon a hagyományos Osaka Maratoni el­nevezésű nemzetközi futóverse­nyen. A Japán nyugati részén fek­vő városban a világ minden tájáról összesereglett kiváló atlétanők iz­galmas csatát vívtak, a győztes Möller csak a 42 km-es és 195 mé­teres táv utolsó szakaszán tudott elhúzni a többiektől. Legtovább a lengyel Renata Kokowska tartotta vele a lépést, de neki is meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt.- Büszke és boldog vagyok, hogy újra itt lehettem, és megint si­került győznöm - nyilatkozta a be­futás után Möller, aki ezúttal már harmadszor bizonyult a legjobb­nak. A verseny esélyese, a portugál olimpiai, világ- és Euróba-bajnok Rosa Mota 28 kilométernél lábsé­rülés miatt feladásra kényszerült. A magyar csúcstartó, Őzéné Sipka Ágnes közepes időeredménnyel a 11. helyet szerezte meg. Lendl két legyet ütött egy csapásra Túlzás nélkül pokolinak nevez­hető körülmények között fejező­dött be vasárnap Melbourne-ben az ausztrál nemzetközi teniszbaj­nokság. A Flinders Parkban épült Natio­nal Tennis Centerben árnyékban 38 fokot mértek, a centerpályán, a talaj közelében pedig 57 fokot mu­tatott a hőmérő! A 15 000 néző közül többet hő­gutává! kórházba szállítottak. Nos, a „pokol” ezúttal nem kedvezett a férfi egyes döntő egyik csehszlo­vák résztvevőjének, a szakmában Mefisztónak becézett Miloslav Me- cirnek (24), mert mindössze 115 perc alatt már-már megalázó vere­séget szenvedett honfitársától, Ivan Lendltől (28). Lendl (csehszlovák 2.)-Mecir (csehszlovák 9.) 6:2, 6:2, 6:2. A New York melletti Greenwichi­ben élő Lendl két legyet ütött egy csapásra: nemcsak az oly régóta áhított ausztrál bajnoki címet sze­rezte meg, hanem újból a világ- ranglista élére került, ahonnan szeptember 11-én szorította le a svéd Mats Wilander.- Azt hiszem, fölösleges hang­súlyoznom, mennyire vágytam er­re a sikerre - nyilatkozta Lendl, miután a díszpáholyban átvette a díszes trófeát Brian Tobintól, az Ausztrál Tenisz Szövetség elnöké­től. - Amióta 1983-ban először be­jutottam a döntőbe, és kikaptam Wilandertől, mindig is erről a győ­zelemről álmodoztam. A csapatkeresés jegyében Az 1990-es világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-vá­logatott csak csütörtökön érkezett haza nem sok sikert hozó nyugat­német túrájáról, s a jövő hét elején máris újabb három nemzetek kö­zötti mérkőzést játszik. Hétfőn 17 órakor Fehérgyarma­ton Ausztria, kedden 15.15 órakor Nyíregyházán, majd szerdán 17 órakor Mátészalkán egyaránt Svédország lesz az ellenfél. Mocsai Lajos szövetségi kapi­tány elmondta, hogy nincs könnyű helyzetben, mert a külföldön sze­replők mellett sérülés miatt több hazai játékosra sem számíthat.- Tovább folytatjuk a kísérlete­zést, szeretnénk megtudni, kik áll­ják meg a helyüket a legjobbak kö­zött is - nyilatkozta a kapitány. - Mivel az olimpiai negyedik helye­zéssel selejtező nélkül kiharcoltuk a világbajnoki szereplés jogát, most nyugodtan építhetjük a válo­gatottat. A csapatkeresés jegyé­ben például most kínálunk először bizonyítási lehetőséget a szegedi Vizsnyicai Zsoltnak és a várpalotai Bakacs Ferencnek. Ami az előt­tünk álló erőpróbákat illeti: hazai közönség előtt nem szeretnénk csalódást okozni. Ám azt gyorsan hozzá kell tennem: sem a februári világbajnoki selejtezőre készülő osztrák, sem az olimpiai ötödik he­lyezett svéd válogatott nem ígérke­zik könnyű ellenfélnek. Úgy vélem, jelenlegi felállásában mindhárom gárda közel azonos játékerőt kép­visel. Karpov-Hjartarson remi Szombaton Seattle-ben megkezdődött a harmadik sakkvilágbajnoki negyeddöntő, a szovjet ex-világbajnok Anatolij Karpov (37) és az izlandi Johann Hjartarson (25) között. (A negyediket keddtől vívja Antwerpen­ben Portisch Lajos és a holland Jan Timman.) Az első partiban Hjartar­son vezette a világos bábukat, és a 15. lépésben döntetlent ajánlott, amit Karpov elfogadott. Akadályozzuk meg a labdarúgópályák „eltűnését” A sportvezetésnek előnyös volt a kis egyesületek megszűnése Az ötvenes évektől ismerője vagyok Tolna megye labda­rúgásának, de emlékezem a felszabadulás előtti évekre, majd az azt követő mezítlábas bajnokságokra is. Azokban az években lovas kocsikkal, kerékpárral, jobb esetben trak­tor vontatta pótkocsin utaztak a csapatok. Az igazi fellendü­lés mennyiségileg és minőségileg az ötvenes évek köze­pén, illetve annak a végén volt. Az egykori labdarúgók (és szurkolók) állítják, hogy az a megyebajnokság minden szempontból megfelel a mai NB ll-nek. De ebbe az összehasonlításba nem szabad elmé­lyedni, mivel nem mérhető és nem bizonyítható. Van azon­ban más, mely egyértelműen elárulja, labdarúgásban óriási hanyatlás következett be nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is. Talán 15 éve annak, hogy összeírtam azokat a helysége­ket,' ahol megszűnt megyénkben a labdarúgás. Az „ered­mény” engem is meglepett, mivel több mint ötven helység­név került a listára. Azután kutattam, kerestem az okát, vitat­koztam, érveltem, több írás is megjelent ezzel kapcsolatban a Népújságban, de az „illetékesek” mindig megmagyaráz­ták: ez így van jól, ez a fejlődés természetes következménye. És aztán mondták: megtörténtek a termelőszövetkezeteknél az összevonások, az iskoláknál a körzetesítés, a tanácsok összevonása, akkor miért lepődök meg, hogy megszűnnek a kis egyesületek. A tehetségek menjenek a kis csapatok­ból a nagyobb egyesületekbe, ott biztosítva van a fejlődés, a feltételek is jobbak. Lényegében ez a folyamat ment végbe a megyénkben. A nagyobb egyesületek, a kis csapatokból átigazolták azt az egy-két embert, akiben fantáziát láttak, de az már közömbös volt, hogy az elsorvasztás milyen elkeseredést, hanyatlást váltott ki. A sok-sok felsorolható példából csak egyet: Ta­másihoz vagy 15 kilométerre van Medgyes. Eleinte még a nevében viselte a nagyságát meghatározó puszta szót is. Medgyesen volt egy lelkes sportember, összegyűjtötte a fiatalokat és közösen megbeszélték, úgy is mondhatom megálmodták az öltözőt, a csapatot. De ők nemcsak tervez­tek, mert rövid idő alatt elkészült az öltöző, lett pálya, kapu­fák, hálók, felszerelések, labdák. A kistelepülésen mindenki összefogott, segített, amivel csak .tehette. Az öltözőhöz azonban fürdő is kell... Ez sem okozott gondot. Kialakították - már eleve úgy építették - a zuhanyozót, a padlásra egy nagy víztartályt szereztek, a közelben nem volt víz, így há­romszáz méterről vödrökben hordták a játékosok a vizet a padláson lévő tartályba. A mérkőzés után a hazai és a ven­dég játékosok birtokukba vehették a zuhanyozót, ahol várta őket a szappan és a tiszta törülköző. Ez a lelkesedés azon­ban néhány év után megszűnt, mert néhány jobb játékost elvittek, a felszerelést le kellett adni „felsőbb” utasításra. Az­tán levelet írtak a szerkesztőségbe, kértek, látogassam meg őket. Fásult emberekkel találkoztam. A pályát időközben fel­verte a gaz, az ajtót, ablakot már ellopták, sőt, a padlásról el­tűnt a víztartály is. Azt ugyan tudták, ki vitte el fűtőolajtartály­nak, ám legalább tíz embertől kérdeztem, senki nem merte megmondani a nevét mert félt. Ilyen előzmények után „tűnt” el egy lelkes csapat, szűnt meg egy kis településen a dolgo­zók vasárnapi szórakozása. Igaz, hogy Medgyesen és a hozzá hasonló kis településeken nem volt magas színvona­lú labdarúgás, de a szurkolók minden játékost névről ismer­tek, szerettek, mert közülük való volt. És minden hazai mér­kőzés ünnepnapnak számított. Persze Medgyes csak egy a sok közül... íme a „csokor­ból”: Belecska, Újireg, Szárazd, Udvari, Nagyszékely, Diós- berény, Pári, Mórágy, Felsőnána, Murga, Kistormás, Alsóle- perd, Biritó, Bikács, Kajmád, Börzsöny, Csibrák, Varsád, Fürgéd, Fácánkert, Kalaznó, Kisszékely, Kurd, Lengyel, Me­dina, Majos, Miszla, Mucsfa, Nagykónyi, Mucsi, Decs, Re- göly, Sárszentlőrinc, Szálka, Váralja, Kismányok, Várdomb, Tabód, Tengelic-Szőlőhegy, Őcsény-Szőlőhegy. Persze, a lista nem teljes, mert például Bonyhádon egy időben volt a zománcgyárnak, cipőgyárnak, a Petőfi Tsz- nek, de ugyanakkor Majosnak is volt csapata, sőt nem is akármilyen. De van egy zombai példa is, ahol volt a község­nek egy kis csapata, aztán a termelőszövetkezetnek, vala­mint a három-négy kilométerre lévő Nagytormásnak. A pél­dát sorolhatnám, hisz Szekszárdon is volt egy időben öt csapat. Nem beszélve Dombóvárról. Lehet: a megállapítás ellen tiltakoznak, de hogy ennyi he­lyen megszűnt a labdarúgás, és ma már több helyen a pá­lyának nyoma sincs, abban része van a sportvezetésnek is. A sportfelügyelőségeknek lényegesen előnyösebb volt, ha ezek a kis egyesületek - melyek lényegében egy szakosz­tályosak voltak - megszűnnek, hisz óriási gond, teher került le ezzel a vállukról. Nem kellett őket noszogatni, hogy tart­sák meg az éves közgyűlést, készítsenek erről jegyzőköny­vet, legyen költségvetés-tervezet, aztán a pénztárkönyv ki­adás-bevétel rovata pontos legyen. Működjön az ellenőrző bizottság, mely az anyagiakat ellenőrzi, és sorolhatnám to­vább. Az a hatalmas bürokrácia, mely az elmúlt harminc évet jellemezte, a sportra is rányomta bélyegét. Nem fogadható el az a „védekezés”, hogy a megszűnés oka elsősorban a televízióban, a drága utazási költségben keresendő. Pél­dául Alsónánán is úgyszólván minden házban van televízió, mégis van csapat és a szurkolók kimennek a mérkőzések­re, sok esetben még akkor is, ha az egy időben van a tévé valamelyik sportközvetítésével. Ami az utazást illeti, soha ilyen könnyen nem utazhatott egy csapat mint ma, hisz min­den harmadik fiatalnak van autója. Három személygépko­csival elutazhat egy csapat. Van még egy tény, mely hozzájárult a kis csapatok meg­szűnéséhez. A labdarúgó-szövetség bürokratikus magatar­tása. Hosszú-hosszú éveken át kijelentették: ha nincs ifjú­sági csapat, akkor a felnőttcsapat sem játszhat. Nem törőd­tek azzal, illetve nem vették figyelembe, hogy vannak olyan kis települések, ahol tizennégy-tizenöt lelkes, labdarúgást szerető fiatal örömmel vállalja a csapatjátékot, ha kell anya­gi áldozatot is hoz, de két csapatra valót már nem lehet összeszedni. Azon nem lehet vitatkozni, hogy helyes és utánpótlás szempontjából célravezető a szövetség elgon­dolása az ifjúságiak szerepeltetésével kapcsolatban, de merőben más az elmélet és a gyakorlat. Itt is bebizonyoso­dott, hogy íróasztal mellől nem lehet és nem szabad irányí­tani. Az életben kell ott lenni, megismerni a gondokat, prob­lémákat, a lehetőségeket. Ma már nem titok, nyíltan beszélünk arról, hogy elhamar­kodott volt az iskolák körzetesítése, a községek összevoná­sa, magasabb fórumokon dőlt el mindez a lakosság meg­kérdezése nélkül. A termelőszövetkezeteknél meg egyértel­mű az, hogy a két-három községet magába foglaló téesz legtöbbször nem olyan életképes, rugalmas, mint a kiseb­bek. Tehát rájöttek a hibákra és igyekeznek azt korrigálni, amennyire lehet javítani. A sportban azonban még minden a régi. Megvan a mamut irányító szervezet, mely létszámban három-négyszerese, mint volt 15-20 éve, feladatuk elsősorban az aktagyártás, a statisztikai jelentések készítése. Mereven ragaszkodnak a régi, idejemúlt módszerekhez, elavult rendeletekhez. Vala­mikor azt hirdették, hogy a nagy egyesületeké a jövő, csak ott lehet igazi eredményeket elérni. Az élet bebizonyította, napjaink példái igazolják a nagy egyesületek szétesését, életképtelenségüket. Hiába van egyik-másik nagy egyesü­letnél 20-30 jól fizetett függetlenített vezető, edző, szertáros, pályagondnok, az eredmények, a sikerek csak elvétve je­lentkeznek. Nem szabad, hogy elvakítson bennünket a kü­lönben örömteli, tizenegy olimpiai aranyérem. Új alapokra kell helyezni a sportvezetést, irányítást. Elég ha arra gondo­lunk, hogy az ÁlSH-ban milyen óriási apparátus gyártja az aktákat, rendeleteket, elszakadva az élettől. A vidéki sport irányításában vissza kell térni a 25-30 év előtti módszerek­hez. Személyesen kell agitálni, szervezni, nem körlevelek útján utasítani. A társadalmi munkások, akik szabadidejük feláldozásával dolgoznak a helyi sport érdekében, nem vi­selik el a fentről jött, sok esetben végrehajthatatlan utasítá­sokat. Egyszerűbben, sallangmentesebben kell dolgozni. Ebben az esetben talán lehet javítani a magyar sport hely­zetén, elsősorban a minőségi sport területén. A vidék sport­jában azonban nehéz lesz a mélypontról elkerülni. Ehhez ténylegesen olyan vezetés kell, mely együtt él a kistelepülé­sek gondjával, bajával, megérti azok problémáit és igyek­szik a lehetőségekhez képest segíteni. Hamar hozzáte­szem, nem anyagi támogatásra gondolok, mely tulajdon­képpen nincs is. Éppen ezért szót kell érteni az egyszerű emberekkel, és ez esetben van még egy halvány reménysu­gár arra, hogy a meglévő egyesületek megmaradnak, a lab­darúgópályákat nem lepi be a gaz, nem dőlnek össze az öl­tözők. -kas KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zenemüve. 9.30: A hét költője: Ady Endre. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Operettdalok. 11.10: Is­meretterjesztő műsor. 11.30: Mihály András- Raics István: 1871 - kantáta. 11.39: Glemba. Csák Gyula regénye. 12.45: Házunktája. 13.00: Klasszi­kusok délidőben. 14.10: Csontleves. 14.30: Nó­ták. 15.00: Most jelent meg. 15.30: Barokk kórus­muzsika. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Hajdú Mihály zeneszerző 80 éves. 19.15: Beszél­getés Szűrös Mátyással. 20.25: Népdalok. 21.00: Aranylemezek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Az első re­formkísérlet 23.30: Barangolás régi hangleme­zek között PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Fúvós indulók. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig... 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: Sportvilág. 20.03: Nóták. 20.20: Téli sport 21.05: Mindenre emlékszem! 21.25: Ez botrány?! 22.20: A mai dzsessz. 23.15: Gitármánia. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Népdalkórusok, hangszerkettősök. 9.30: Baranyay László zongorahangversenye. 11.13: Richard Strauss operáiból. 11.54: Zenekari mu­zsika. 13.05: Kilátó. 13.50: A Csehszlovák Rézfú­vós Együttes Sousa indulóiból játszik. 14.05: Ze­netörténeti értéktár. 14.55: Olasz operákból. 16.00: Hangverseny. 17.36: Operakettősök. Kb. 18.15: Új magyar zene. 19.05: Muzsikus vendég­ség. 22.00: Németalföldi madrigálok. 22.10: Wil­helm Furtwägler vezényel. 23.00: A hét zenemű­ve. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 720-7.30: Információk Dél-Du- nántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zené­jéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma. 9.10: A HÉT - ism. 10.10: Színház az egész világ. 11.05: Delta. 11.30: Képújság. 16.40: Hírek. 16.45: Déli videoúj- ság. 16.55: A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 17.00: Kuckó. 17.45. Három nap tévéműsora. 17.50: Müsorajánlat 18.00: Szám-adás. 18.15: Kalendárium 1989.19.00: Új cim-cim. 19.25: Köz­lemények. 19.30: Híradó. 20.05: Magyar dalok versenye. 21.05: Panoráma. 21.55: Magyar dalok versenye. 22.25: Tévé-tükör. 22.35: Híradó 3. TV2 Berkes Zsuzsával és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: BUMM!!! 18.00: Hétfőn hatkor. 18.30: Gyerekeknek! 18.54: TV2.19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia té­véfilmsorozat 19.55: TV2.20.00: Pécsi Stúdió kör­zeti műsora. - Csurgói fórum: - A műsor Csurgó várossá válásának szeretne tanúja lenni. Miként vélekednek a lakosok és a település vezetői Csur­gó jelenlegi helyzetéről, a közvetlen feladatokról? Miként válhat a település gazdaságilag és az em­berek életérzésében is várossá? A műsorban megszólalnak azok a csurgóiak is, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedő szerepet játszottak a település fejlesztésében. Az adás helyszíne a csurgói Ipari és Mezőgazdasági Szakiskola mo­dem aulája, mely egyben szimbóluma is lehet a te­lepülés értelmes gazdasági fejlesztésének. Szer­kesztő rendező: Jósfay György. - 20.55: TV2. 21.00: Híradó 2. 21.20: 7V2. 21.30: Telesport. 23.00: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. Ism. 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.15: Tv-napló. 17.45: Oktatóműsor. 18.15: Számok és betűk. 18.25: Rajzfilm. 18.30: Dokumentumműsor. 19.15: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-napló. 20.00: A szív és gyermekei. 21.00: Komolyzenei műsor. 21.45: Tv- napló. 22.10: Éjszakai program. 0.10: Hírek. II. MŰSOR 17.30: Tv-naptár. 17.40: Hírek. 17.45: A zágrá­bi körzeti tv programja. 18.30: A sport világa. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hírek. 20.55: Disco-házak bemutatják... 21.15: A szülő­föld. 22.10-23.40: Esküdtszék. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATOK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: VilághíragJó. 8.00: Szórakoztató műsor. 16.30: Forró drót Élő show-műsor. 18.30: Erő ka­pitány és a jövő katonái. Akciófilm-sorozat. 19.00: Élve vagy holtan. Westemsorozat. 19.30: Kate és Aliié. Vígjátéksorozat 19.55: Amerikai profi kosár­labda. 20.20: Csata a Korall-tengeren. Amerikai film. 21.45: Hirek. 22.00: Utazás a világ nagyvasút­jain. 23.00: Az új, csendes-óceáni térség. Doku­mentumsorozat Ázsiáról. 0.00: Szórakoztató mű­sor. 3.00: Műsorzárás. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Jó reggelt Skandiná­via! 8.00: Ébresztő! 8.05: Gyermekműsor. 9.00: Cisco Kid. A vadnyugati „Robin Hood” kalandjai. 9.30: Rajzfilmsorozat 10.00: Popzene az NSZK- ból. 11.00: Visszaszámlálás. 12.00: A Sky ötvenes európai slágerlistája az Escape-ből. 13.00: Egy másik világ. 14.00: 2000 után. 15.00: Rajzfilm. 16.00: Brit negyvenes slágerlista a Gallup alapján. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: A Repülő Kiwi. 18.30: Jeannie-ről álmodom. 19.00: A kísértet és Mrs. Muir. 19.28: Hirek címszavakban. 19.30: Bennfentesek. 20.30: Rio Lobo. 22.40: Autó- és motorsport 23.10: A soulzene kedvelőinek. 0.10: A vonalban: Kanada! THE ARTS CHANNEL 1.00: Mozart: Éjszakai álom. 1.30: Formák pár­beszéde. 1.50: Afrikai kultúra. 2.35: A divat törté­nete. 3.40: Zene, táj - hajnaltájt 6.30: Műsorzárás. TV 5 16.05: Hírek. 16.10: A fekete képisapkás em­ber. 16.30: Főzőműsor. 17.00: Falu a felhők között 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hirek - időjárás. 18.00: A kékszakállú. Játékfilm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: A showbusiness autóbusza. 21.00: Újvilág. 22.00: Tv-hlradó. 22.30: Európa időjárása. 22.35: Vállalkozó Rt Riportfilm. 23.00: Serge Garant Portréfilm. 0.00: Biondi és társai. 0.30: Csillogó papiros. 1.00: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Képújság. 9.05: Harry Fox esetei. 9.50: Dropsnak hívnak. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Őke­gyelmessége itt marad ebédre. 11.50: Popeye. 12.00: Tisztelt Ház. 13.00: Hírek. 13.10: Jogi ese­tek. 16.30: An-tan-ténusz. 16.55: Mini tv-hlradó. 17.05: Fraggles. 17.30: A világűrből jött 17.55: Esti mese. 18.00: Mi. 18.30: Wichertsék a szomszéd­ban. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Héttői sport 21.15. Peter Strohm. 22.00: Gyermekkorom a régi Pe- kingben. 23.30: Munsterék. 23.55: Hirek. FS2 15.55: Akkoriban. 16.00: Verkli. 16.45: Rein- hold Messner, a hegymászó. 17.15: Hársfa utca. 17.45: Alpesi sivilágbajnokság. 18.30: Körzeti stú­diók műsorából. 19.00: Tv-hlradó. 20.15: Klinika. 21.00: Újdonságok a moziban. 21.15: Schilling. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Tv-hlradó. 22.20: Az afrikaiak - hármas hagyaték. 23.05: Bécsi mesterkurzusok 1988.0.05: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents