Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

1989. január 30. KÉPÚJSÁG 5 Ökölvívó NB I. Kosárlabda NB I. A paksi henger maga alá gyűrte a kecskemétieket A Szekszárd és a Dombóvár magabiztosan nyert A soproniak törlesztettek az ASE edlen Paksi SE-Kecskeméti SC 21:7 Megfordult a világ. Valamikor még a paksiak léptek „remegő lábakkal” a szo- rítóba a vidék fellegvárának számító kecskemétiek ellen, most pedig fordítva igaz. Ezzel a szituációval kapcsolatosan csak Balzsai edzőnek lehetnek egyértel­műen kellemes emlékei, hiszen mindig az éppen menő csapat szoritósarkában foglalt helyet. Persze, azért volt izgulniva- lója a hazaiaknak is, hiszen az ifiben le­vonult egy korosztály és valamennyi súlycsoportban újoncot avattak. Részletesen a mérkőzésekről (elöl a paksi versenyzők): Ifjúságiak 54 kg, Juhász-Konkoly. Kiegyenlített két menet után a megilletődöttségét le­vetkőző hazai a legjobbkor kerekedett felül. 2:0. 60 kg, Kocsis-Sándor.Kocsis egy ideig „ízlelgeti”, majd amikor előbb egy jobbegyenessel, majd egy horoggal meg is kóstolja ellenfelét, aki a tolvajnyelv szlengjével élve: nem bírja tovább a ki­képzést. 4:0. 63.5 kg, Menyhárt-Jakab. Az atléta ki­nézetű „Menyus” megfogadva a szurko­lói biztatást: „táncbemutatót” tart, de még idejében rájön, hogy a bemutatkozó győ­zelemhez ütni is kell, így semmi kétség. 6:0. 71 kg, Széperdei-Balázs. A hazai előbb elfogadja a dulakodást, amit az or­ra bánt elsősorban. De tanul az első me­netből: ellép, majd távolról pontosan üt. 8:0. Felnőttek Az első három súlycsoportot felesle­ges részletezni (51,54,57 kg). A vendég- munkás Váradi, a remek formában lévő két paksi válogatott, Kalocsai és Bognár, a hozzájuk képest szerény képességű ellenfeleikkel szemben iskolabokszot mutat, egyikőjük sem tölt három menetet a szorítóban. 14:0. 60 kg, Petrovics-Szakállas. Az után­pótlás korosztályban minden megnyer- hetőt megnyert Petrovics élete első mér­kőzésén mindjárt egy kemény kötésű vá­logatott harcost kapott. A dombóvári mű­hely ékessége jó két meneten át most is magyarázatot adott arra, hogy miért is tartják a sportág nagy reménységének. A harmadik menetben egy kemény ütés gyomron megfogta, így a bravúr elma­radt. 14:2. 63.5 kg, Szili-Kincses. Egy birkózó­szakember bizonyára több értékelhető kísérletet tudott volna magának felje­gyezni, mint mi, akik végigszenvedtük a mérkőzést. Lám, ebben a harcmodor­Bognár válogatott formában bok­szolt ban is díjazzák az aktivitást, így nyerhe­tett a kecskeméti. 14:4. 67 kg, Lednecki-Jakab L A hazainál minden a legnagyobb rendben: irányit, miközben ütőerejét is fitogtatja. Jakab valami frenetikus szívóssággal állja a po­fonokat. Már-már álló K. O-nak néz ki a dolog, amikor megszólal a gong. 16:4. 71 kg, Kővári-Ács. Kővári a korábbi kiüttetése utáni kihagyása miatt jóval óvatosabb, kimértebb, nincsenek igazán előkészítve ütései. Amikor kezdeményez, akkor pedig megfeledkezik a védekezés­ről, amennyit üt, annyit kap is. Döntetlen. 75 kg, Nagy-Horváth. „Csúzli” még nem volt az igazi. Enerváltság, fásultság látszott a mozgásán. Ám egy balegye- nes-balhorog kombinációja véget vetett a mérkőzésnek. 19:5. 81 kg, Gál-Kovács. Két „erős mackó” viaskodott. Ütésszámban megközelítőleg egyenlőek, a méretesebb pofonokat a paksi adja. Mégis Kovács keze a magas­ban. Tüntet a lelátó, de ismerjük el: „Ga­zsi” minden harmadik ütése ezúttal sza­bálykönyvbe ütköző volt 19:7. + 81 kg, Erős-Papp. A vendég félel­mét levetkőzve nekirontott az olimpikon­nak, mint az a bizonyos hathetes borjú az... Erős kijött a kötéltől, ijesztett, amivel kinyitotta és egy jobbhoroggal a padlóra küldte a húsos felsőtestü ellenfelét. 21:7.-bégyé­A szekszárdi csapatkapitány, Christián palánk alatti határozottságával csapata erőssége volt KSC Szekszárd-EGIS SE 79-44 (39-19). Szekszárd, 200 néző. V: dr. Páli, Parádi. Szekszárd: Christián (12), Dóczi (2), Papp (12), Várkonyi (12), Lévai (12). Csere: Pfeifenróth (4), Pott (2), Gábris (12), Kovács (9), Viszota (2). Edző: Verte- tics István. EGIS SE: Kirschner (2), Kruchió (-), Pintér (2), Leiner (16), Me­gyeri (10). Csere: Rabóczki (12), Somo­gyi (2), Márti (-). Edző: Vetési Imre. Len­dületesen kezdett a Szekszárd, a 4. perc­ben 10-0-ra vezetett, amikor a kezdő ötöst remekül irányító Dóczi hétközi sé­rülése kiújjult, lábát fagyasztották, de nem tudta tovább vállalni a játékot. A ha­zaiak lendülete ugyan nem tört meg, ám az összjátékban elkövetett hibák jelez­ték: Dóczi kiválása zavarokat okozott. Még szerencse, hogy a fővárosiak rend­kívül gyengén, előkészítetlenül dobtak. A 7. percben 12-4-nél Vertetics edző mégis szükségét érezte az időkérésnek. A folytatásban egyértelműen megtor­pantak a hazaiak, igy a félidő derekán 14-12-re felzárkózott az ellenfél. Tehet­ték, hiszen a szekszárdiak túl gyorsan összegyűjtötték nyolcadik csapathibáju­kat, így ettől kezdve minden hazai sze­mélyinél dobhatott az EGIS SE. Várko- nyiék letámadásos harcmodora sikerrel járt, 24-12-re ismét megugrottak, amikor a gyógyszergyáriak edzője élt a második időkérés lehetőségével is. Gábris belőtte a mérkőzés első tripláját, a 16. percben már jószerivel állva hagyta ellenfelét a KSC, hiszen 33-12-re vezetett. Ráadásul a fővárosiaknál Kruchió szemsérülése folytán a kispadra kényszerült A második félidőt Várkonyi és Kovács kosara vezette be. A vendégek is bele­lendültek, a 24. percben 47-27-re módo­sult az állás. Gyors, lüktető volt a tempó, a házigazdák egyetlen pillanatra sem en­gedték ki kezükből az irányítást. Az NB I. újonca dicséretére szolgál, hogy nem adta fel, ezzel együtt a 30. percben már eldőlt a találkozó, hiszen a szekszárdiak előnye 30 pontra nőtt: 62-31. Gyakori cserék mindkét oldalon, a nagy rohanás­ba jócskán becsúsztak hibák is. A 37. percben 71-42-nél Leiner kipontozódott a vendégeknél. A hajrában csupán az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyer a KSC. Az első játékrész közepén tapasztalt megtorpanást gyorsan feledtetve, maga­biztos győzelmet aratott a Szekszárd az újonc fővárosiak ellen. Kitűnt: Lévai, Gábris, Christián, Várkonyi, illetve Ra­bóczki. - fekete ­Dombóvári VMSE-Szolnok 95-83 (60-46). Dombóvár, 1200 néző. V: Wei- dinger, Péter Gy. DVMSE: Ács (10), Chu- deusz (12), Miedzik (47), Kerényi (17), Molnár (4). Csere: Elek (-), Czimbalek (2), Tóth (-), Velkey (3), Jászberényi (-). Edző: Erdősi Lajos. Szolnok: Kmézics (12), Judik (9), Tóth (7), Berkics (23), Vida (6). Csere: Fésűs (6), Misek (7), Radon- jics (11). Edző: Halmos István. Az első percekben egyik csapat sem tudott je­lentős előnyre szert tenni. A 6. percben 14-12-nél a Szolnok időt kért, de ez sem zökkentette ki a vasutasokat a nagyszerű játékból. Három perccel később 30-23-ra el­húztak Miedzikék. Ezután egy rövid meg­torpanás elegendő volt ahhoz, hogy a Ti- sza-partiak 30-28-ra felzárkózzanak. A 16. perc elején aztán 47-36-ra is meg­ugrott a Dombóvár, úgy, hogy Miedzik már 30 pontot „termelt”. A félidő hajrájá­ban is a hazaiak kezdeményeztek többet és jó védekezéssel megnyugtató előny birtokában térhettek pihenőre. Szünet után a Szolnok mindent elkö­vetett hátránya csökkentése érdekében, de Kerényit és Miedziket képtelenek vol­tak tartani. A 28. percben 73-59-re mó­dosult az állás, amikor Chudeusz kipon­tozódott. A 36. percben 89-73-ra nőtt a DVMSE előnye, s ezzel együtt el is dőlt a találkozó sorsa. A nagyszerűen védekező Dombóvár biztos győzelmet aratott a rendkívül gyenge teljesítményt felvonultató Szol­nok ellen. Kitűnt: Miedzik (a mezőny leg­jobbja), Kerényi, Molnár, Chudeusz, Ács, illetve Berkics, Radonjics, Tóth. Soproni SE-Atomerőmű SE 88-81 (44-44). Sopron, 2500 néző. V: Puhr, Gi- dófalvi. Sopron: Dobrovics (21), Palicz (9) , Szlávik (9), Rozvadowszki (21), Mol­nár (-). Csere: Dokmanovics (13), Bokor (2), Major (9), Skobrics (4). Edző: Kinter György. Atomerőmű SE: Tárnái (13), Morgen (12), Szaffnauer (15), Halmai (10) , Radovics (20). Csere: Borkúti (10), Antoni (1), Juhász (-). Edző: Simon Ká­roly. Kezdés után a paksiak ragadták magukhoz a kezdeményezést és a félidő derekán 10 ponttal vezettek. Tárnái a pa­lánk alatt rendkívül hasznos teljesítményt nyújtott. A folytatásban a házigazdák fo­kozatosan feljavultak és a félidő végére sikerült kiegyenlíteniük. Szünet után a 25. percben még 52-52 volt az állás. Ezután a Sopron jó játékkal fokozatosan elhúzott 66-52-re majd 67- 55-re. A közönség fergeteges biztatása mellett a hazaiak egyszerűen ellenállha­tatlanok voltak, míg az ASE legénysége feltűnően nagy hibaszázalékkal játszott. A mérkőzés hajrája is a vendéglátóké volt, de a Duna-partiaknak azt sikerült megakadályozni, hogy a Sopron 14 pontnál nagyobb győzelemmel vágjon vissza a paksi vereségéért. Így mindkét együttes 3-3 győzelmet visz a rájátszás­ba. Szünet utáni teljesítményével rászol­gált győzelmére a pályaválasztó együt­tes. Kitűnt: Rozvadowszki, Dobrovics, il­letve Radovics, Szaffnauer, Tárnái. Gyermekfoci a bátaszéki csarnokban Kaposvári siker a Kalász János Kupán Bátaszéki „bokázós”. A házigazdák kapusa már verve, de két védő önfeláldo­zóan ment. Tatabányai és szabadkai győzelem Vasárnap Székesfehérvárott kétnapos mérkőzéssorozat után befejeződött a Vo- láncamion Kupáért rendezett férfi és a Vasas serlegéért kiirt nemzetközi női röplabdatorna. Az első helyet a nőknél a Tatabányai Volán szerezte meg a Szpar- tak Subotica, a székesfehérvári SZIM Va­sas, valamint a Dunaújvárosi Építők előtt. A férfiak mezőnyében a Szpartak Suboti­ca végzett az élen, megelőzve az Álba Volánt és Magyarország ifjúsági váloga­tottját. így kellett volna! 1. Cesena-Lecce 3-2 1 2. Fiorentina-Roma 2-2 X 3. Verona-Sampdoria 1-1 X 4. Lazio-Juventus 0-0 X 5. Pescara-Bologna 3-1 1 6. Torino-Como 2-1 1 7. Bari-Ancona 3-1 1 8. Empoli-Monza 1-0 1 9. Genoa-Cosenza 1-0 1 10. Messina-Parma 1-0 1 11. Sambenedettese-Padova 1-1 X 12. Taranto-Aveliino 0-0 X 13. Udinese-Reggina 0-0 X Pótmérkőzések: 14. Atalanta-lnternazionale 1-1 X 15. Milan-Pisa 0-0 X 16. Napoli-Ascoli 4-1 1 Telt ház a bátaszéki csarnokban! A kö­zönség részéről megnyilvánuló érdeklő­dést magyarázza, hogy a parketten a népszerű sportág legfiatalabb képviselői mérik össze tudásukat. Ráadásul nem is akármilyen tornán, hiszen az egykori népszerű testnevelő tanár, edző, Kalász János emlékének tisztelegnek a futbal­listapalánták. A második alkalommal kiírt gyermek labdarúgó teremtorna mező­nyét alkotó nyolc együttes előbb két cso­portban körmérkőzéseket játszott, majd a csoportok első és második helyezettjei vívták a helyosztókat. A mindvégig érdekes, izgalmas és gó­lokban gazdag kupasorozat kaposvári sikerrel zárult. A Rákóczi FC fiataljai a döntőben látványos játékkal megérde­melten győztek a kupavédő Szekszárdi Dózsa ellen. Az idei tornát részvételével nemzetközivé avató jugoszláv Spartak Subotica együttese az elődöntőben a Pécsi MSC-től elszenvedett vereségével végül is a negyedik helyen végzett. Eredmények: Csoportmérkőzések: Spartak Subotica-Paks 2-1, Szekszárdi Dózsa-Mohácsi TE 7-0, Pécsi MSC- Dombóvári Sl 8-0, Rákóczi FC-Bátaszéki SZVSE 3-0, Szekszárdi Dózsa-PÉcsi MSC 5-1, Dombóvári Sl-Mohácsi TE 3-2, Rákóczi FC-Spartak Subotica 2-0, Paks-Bátaszéki SZVSE 3-2, Szekszári Dózsa-Dombóvári Sl 5-1, Pécsi MSC- Mohácsi TE 6-1, Rákóczi FC-Paks 3-1, Spartak Subotica-Bátaszéki SZVSE 4-0. Az elődöntőben: Pécsi MSC-Spartak Subotica 5-1. A döntőben Rákóczi FC- Szekszárdi Dózsa 2-0. Végeredmény: 1. Rákóczi FC, 2. Szekszárdi Dózsa, 3. Pé­csi MSC, 4. Spartak Subotica. A torna gólkirályi címét Szabó Krisztián (PMSC) szerezte meg 12 találatával. A legjobb ka­pus különdíját Tóth András (Rákóczi FC), míg a legjobb mezőnyjátékosét Conev Péter (Rákóczi FC) érdemelte ki. A leg­jobb védőjátékosnak Tóth Vilmos (Szek­szárdi Dózsa), a legtechnikásabb játé­kosnak Mosonyi Áron (Szekszárdi Dó­zsa), a legjobb bátaszéki játékosnak pe­dig Kovács Norbert bizonyult. A Bonyhád is jól rajtolt a VDN Kupában Bonyhádi SE-Pécsi MSC tartalék 2-1 (2-0). Bonyhád, 300 néző. V.: Stumpf. Bonyhád: Heizler (Szabó D.) - dr. Alföldi, Hüber, László, Beke (Marsai) - Holik (Szabó T.), Joó (Pfeiffer), Nagy - Pozsár, György, Szigeti. PMSC: Bogyai - Paletta, Bárány, Palaczki, Vókó (Nagy E.) - Máté, Molnár (Berényi), Takács - Kocsis, Szir­tes (Kósa), Kerner. A 12. percben Nagy húzott el a bal oldalon, beadását Holik 10 méterről kapásból a jobb felső sarokba vágtá, 1 -0. A 44. percben György egyéni akció vé­gén kiugrott a lesre játszó védők közül és tovább növelte csapata előnyét, 2-0. A 46. percben Kerner lövése a kapufáról Kocsis elé perdült, aki másodszorra nem hibázott, 2-1. A mindvégig nyílt, küzdelmes mérkő­zésen az első félidei játékával rászolgált győzelmére a hazai gárda.

Next

/
Thumbnails
Contents