Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. január 28. Erre a tetszetős, kézfejre simuló natúr sertésbőr kesztyűre talán valahol Montreálban mondja rá valaki - oké. Vagy a szélsöpörte, óceánra nyíló nyugati parton. A kirakatban világmárkák közt kell kívánatossá tennie magát. Ára, minősége vonzerejével. Sőt, ma már az exkluzív termékeknek van jövőjük a piacon - mondja az egyik műszakvezető. Jobb kezének élét a bal vállán támasztva, bal karját kinyújtva mutatja: van, ahol például az ilyen vállig-hónaljig érő kell. Elmorfondírozunk. A pécsi Hunor Kesztyű és Bőrruházati Vállalat termékeinek jelentős hányadát, így dombóvári gyárának kesztyűit hiába kínálnák a hazai piacon. Legfeljebb a töredéke kelne el, olyan borsos az ára itthon. Ez a becsült töredék itt is marad, a maradékelv alapján szabott anyagból. És természetesen véletlenül sem ér vállig-hónaljig, de még mindig kitűnő minőségű sertésbőr, megkérhető az ára. Balatoni Tiborné annál kevesebbet morfondírozhat mindezen. Montreal kirakatain vagy az óceánon. Bár ki tudja, mi járhat a fejében, amíg a kupnit, az ötven bőrszeletből álló köteget kibontja, hogy kiválasszon és vizes rongyba áztasson belőlük harminc megfelelőt. Hogy miért éppen harmincat? Mert ennyi az átlagteljesítmények szerint kalkulált napi norma. Harmincból harminc pár kesztyű.- Nekem olyan nagy kendőm van - mutat egy széken heverő, bőrökkel kitömött vizes ruhára -, hogy belefér mind a harminc. Azaz számára a norma a minimum. A megfelelően elödolgozott, egyenként négy arasznyi hosszú, kézméretnyi széles bőrdarabból jó esetben négy negyed kesztyűt szabnak ki - tehát éppen egy párat illeszthetnek össze és varrhatnak meg azután a varrodában. A fiatalasszonynak szinte törékeny a karja, fehér a bőre, de a keze nem kisasszonykéz. A szabályos, szép ívű ujjak határozott rajzúak, erősek. Ezt a kemény, szabászasztalhoz kötött, hajlongással járó állómunkát valamikor szinte kizárólag a férfiak végezték. Ma már az itt dolgozók többsége nő. Balatoni Tiborné mintha az egy-két kiemelkedő eredményt elérő férfi teljesítményére is rá akarna licitálni. Tavaly több mint 110 ezer forintot vitt haza - közel 50 ezer forinttal többet az itteni, egy főre eső éves átlagjövedelemnél. Ebben szerepe volt a bérezésnek is; tavaly már november végére teljesültek az exportkötelezettségek, főként azért, mert érdemes volt akár túlórában is szaporítani a főként tengerentúlra kerülő minőségi kesztyűk számát.- Mennyi túlórát, szombati műszakot vállalt ezért?- Hát... elég sokat - mondja enyhe pírral az arcán, ahogy a munkájából rámtekint. Sikporral szórja, az asztal élének feszíti és az ehhez használatos késsel, a pikettával is nyújtja a bőrt. Már teríti is maga elé. Engedelmesen simul el az asztallapon a matt, barna anyag. A színére, a szőrtüszők helyén keletkező rajzolatra is figyelni kell.- Itt, ahol az anyagon kis lyukak vannak, az a sertés hasa része, a csöcsök helyei. Türelemmel részletezi a művelet fázisait, szívesebben beszél a keze ügyében lévő munkáról, mint a túlórákról. Igazít a bőrön, méretet vesz a collal, finoman hersen az olló, ahogy a bőr puha, rugalmasan ellenálló anyagába beleszalad. A kivágott szeletekre Nehezebb vagy könnyebb lesz ez az év Ba- latoninénak és társainak? kézhátat formázó sablon kerül, és ismét a súlyát hazudtolja a hatalmas olló, elegánsan táncolja körül a kirajzolt formát. Sor kerül a hüvelykujj és a sikli - az ujjközökre simuló bőrcsíkok kiszabására is. Tizenhét éve dolgozik ebben a szakmában.- Nincsenek irigyei?- A teljesítmény miatt? Darabbérben?- Megéri?- Napi nyolc órában is megkeresek havi tízezret. Egy nőnek nagyon kevés esélye van másutt ennyi jövedelemhez jutni. Nem szoktam panaszkodni, nem is engedhetem meg magamnak.- ...és a túlórák?- Tavaly minden szombaton benn voltam, sokan reggel négy órakor jöttünk be. Napi túlórára is mindig van lehetőség. A két kislányomra ilyenkor a férjem vigyáz. A szőke asszony arcán halvány mosoly fut át. Talán a gyerekek, a vásárolt könyvek, részben a túlóráknak köszönhető, mostanában vett színes televízió, vagy valami más jutott eszébe? Beszélgetésünk forgácsai közt szerepelt az a kérdés is, hogy szokott-e a munkájával, az évek óta beidegzett mozdulatokkal álmodni. Azt mondja, néha. És amit az arcára is próbáltak kivetíteni az érzései, és amit egy elejtett félmondata is elárult: a nyugodt nyári pihenés reménye valósággá válik-e? Mert az máris nagyon valóságos, hogy a pécsi Hunor Kesztyű és Bőrruházati Vállalat dombóvári gyára a tőkés export további, 14 százalékos növelését tervezi. Csak hát kérdés, hogy mit jelent ez majd az itt dolgozóknak, akik elmondták, hogy az idén rosszabb minőségű a Budapestről érkező bőr, amelynek továbbra is a 65 százalékából kell exportra szabni, és a gyár nyeresége hiába kiemelkedő, ha tisztességesebb bért csak jelentős túlmunkával lehet keresni. Mennyi jövedelmet hoz majd Balatoniéknak, milyen újabb nekirugaszkodást, akik talán a Balatonra is szeretnének eljutni egyszer? BÓKA RÓBERT Fotó: SÖRÖS MIHÁLY ígéret Ballagok szép lassan a főutcán, még van egy negyedórám a busz indulásáig. Nézegetem addig is most januárban a karácsonyi kirakatokat, belátni a boltba, ahol alig lézengenek a vásárlók. Nem csoda. Drága minden - éppen az előbb találkoztam egyik ismerősömmel aki elújságolta: 128 forintért vett hat grafitceruzát a gyerekeinek. És ez még csak ceruza, morfondírozok magamban, mikor barátságosan a váltamra teszi a kezét az Öreg. Az Öreget nagyon szeretem. Szeretem, mert valahányszor beszélgetek vele, mindig egyenesen a szemembe néz, nem mellém és nem a hátam mögé. Az Öreg olyan meggyőzően és őszintén beszél, hogy soha egyetlen pillanatra sem kételkedtem abban, hogy nem igaz az, amit mond. Ráér? - kérdi, s már mondja is milyen méltánytalanul bántak el az üzemében dolgozókkal. Még októberben megbeszélte a vezetőség a munkásokkal, hogy túlmunkát vállalnak, s az ezért járó bért karácsony előtt kifizetik. Természetesen mindenki szívesen hajtott, naponta tizenhat órát is dolgoztak. A férfiak viszonylag jól vették a tempót, az asszonyok éppen azért, mert gyengébbek, kevésbé bírták a strapát. Akadt a nők között, aki a gép mellett lett rosszul, pihent egy keveset, kávét ivott, majd dolgozott tovább. Nem tehetett mást, mert az üzem vezetői homályosan arra is célozgattak, hogy nyakukban a munkanélküliség, s előbb-utóbb el kell dőlnie annak is, hogy kire lehet százszázalékosan számítani, és kire nem. A munka októberben indult, a bért decemberre várták, de azóta sem fizettek egy fillért sem a dolozóknak. Magyarázatot is találtak erre: azért nem tudnak bért fizetni, mert sok az üzem „kintlévőTöprengéseim sége”, magyarán: a vállalatok, amelyeknek a termékeiket szállították, nem hajlandók kifizetni az adósságukat. Ez meglehet. Viszont azokat a dolgozókat, akik erejük végső megfeszítésével éjt nappallá téve azért dolgoztak, hogy a gyerekeiknek, az unokáiknak kicsit gazdagabb ajándékot vehessenek, egyáltalán nem érdekli, hogy mennyi az üzem követelése más vállalatokkal szemben. Őket egyes egyedül az érdekli, hogy a vezetőik, akik sok munkáért jó pénzt ígértek - nem tartották be az ígéretüket, magyarán: becsapták a dolgozókat. Most januárban sem látnak egy fillért sem, ráadásul ennek emberi vonatkozásai is vannak - az egyik családban azért tört ki a viszály, mert a férj felelősségre vonta a feleségét: „késő estig elmaradtál, hol jártál, dolgoztál te egyáltalán?” Nézem az aszfaltot, szürke, pocsétás, a szemetet szórja a szél. Nézzük egymást az Öreggel, jó darabig, mire megszólal: „És tudja, hogy mi a legszörnyűbb az egészben? Az, hogy elveszik az emberek bizalmát és a reményét. A reményvesztett, kiábrándult embernél pedig nincs szörnyűbb a világon." Mit is mondjak erre, mit is mondjak? Igen, Öreg, a kiábrándult, közömbös embernél nincs szörnyűbb a világon. Hátrányos helyzetben Péntek délután van, az ember sóhajt egy nagyot: végre itt a hét vége, pihenhet egy keveset. A szokásos házi verkli következik: szombaton takarítás, mosás, főzés, vasárnap némi házimunka. De délután! Akkor aztán elő az újságokat, könyveket, olvashatunk végre, s jük a tévét, mindegy, mit adnak, hetőleg ne bosszantsanak föl. De már pénteken este fölbo nak. A jól fésült, sima arcú, állana solygó, kiegyensúlyozott, és jó gárzó bemondó kellemes hét Balatonra indulóknak jó utat, a lóknak pedig jó időt kíván. Ült előtt és azon töprengek, ugyan i az, hogy csak annak a meglehe esi és szűk rétegnek kívánnak rr. le jót, aki kirándulhat, aki a í mehet, aki nem egy, hanem hú és tíz színházi műsor közül ví aki a fővárosban és annak is a • vagy a zöldövezetben lakik. Sol len alkalommal nem hallottam dául, hogy azoknak, akik a hét munkahelyükön vagy a kertjük goznak, jó munkát kívántak volr nem mindenki pihen, üdül, rec, dik a hét végén és mintha egyr dolgoznának szombaton is, mt nap is... Ezt azonban a tévé Szabai többemeletes székházából nei hét látni. Olykor úgy tűnik, hog rosban, annak határain túl nen figyelem, mintha kisvárosban, nyán és pusztán nem is élném rek. Valóságos kuriózumszámi ha néha-néha ízes beszédű vid ember szólal meg egy-egy műi portban. A beszédmodor ilyen! bátyám stílusú, a kép színes t sugall, kotkodálnak a tyúkok, n kertkapu és muskátlik hajolnak Megörül, amikor hallja, hogy a Doxa zsebóráért jöttem. Ritkán hoznak ma már ilyen öreg szerkezetet, ez is egy régi ház vénséges szekrényében felejtődött ott. Mintha sikerülne valami melegséget csalni a morcos idős ember arcára, fontosnak érzem egy pillanatig magam az apró műhelyben. A finom kivitelű, szép órát én vittem el. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne Koszorú Bélához menjek Szekszárdon. Nem tudom, miért...- A nagybátyámhoz, Tóth Jánoshoz 1934-ben álltam tanulónak, akkor az órás>és ékszerész szakmát együtt kellett megszerezni. A mesterlevelemen is így áll - mutatja a megkopott könyvecskét, amit mindig az asztal fiókjában, kéznél tart. - Úri szakma volt ez akkor, iskolázott emberek választották, én is a négy polgári után kezdtem. Továbbtanultam volna szivem szerint, de nem tehettem, így lett belőlem órás és ékszerész. Kedvvel csináltam, megszerettem. Akkoriban izgalmasabb volt, nehezebb, de talán éppen ezért szebb feladat elé állította a szakmabelieket.- Egy hirdetés útján jelentkeztem Pécsen a Futász mesternél, az Irgalmas utcában, a város legnagyobb órás és ékszerész üzlete volt. Próbaként megnézte, hogyan dolgozom, mert az mindjárt kiderül, hogy valaki tapogat vagy tud... Aztán húsz pengőért alkalmazott. Ott egy öreg segédtől tanultam a legtöbbet. Abban az időben magunk esztergáltuk, készítettük az alkatrészeket. Nem úgy, mint ma, hogy készen kapjuk az alkatrészpótlást, nyerstengelyhez egyáltalán nem lehet hozzájutni. Játék ez így, nem munka. Úgy mondja, önszorgalomból tette le a mestervizsgát, ami nagy próbatételnek^ számított. így válthatta ki a háború, a hadifogság és a menekülés évei után szülőhelyén, Szekszárdon az ipart. Igaz, a nem szívesen emlegetett háborús években, hazafelé útba ejtette a svájci kisvárost, Schafhansert, ami világhírű óráiról nevezetes, és Koszorú Béla szerint a város nevét viselő időmérő a legjobb márka máig. Azóta sem jutott el még egyszer Schafhansertbe...- A Rákóczi utca kilenc szám alatt nyitottam meg a műhelyt, a mai tanítóképző helyén. Akkor összesen öt órás volt Szekszárdon, a Szász, a Szabó, a Tóth, a Horváth órás meg én. Megéltünk mindannyian. Harminc évig dolgoztam ott, közben az ékszerészt letöröltem a tábláról, mert elvette az állam a kereskedést, csak az adó maradt meg. Választhattam, mit csinálhatok...- Spekuláltunk a fiammal, mi lesz később, tudja Japánban már papírból készítenek kvarcórákat, ezeket egy idő száz évig után eldobhatja az ember. De azért nem kell félni, én a fiamra szeretném hagyni a műhelyt. A szakmában a legfontosabb, hogy ismerje meg az ember az óra működésének alapszabályait, az óra mozgatóját, szivét. A másik „parancsolat” a precíz munka, hanyagul dolgozni soha nem lehet. Először lassan és gondosan kell csinálni, a végén már nem is munkának hanem szórakozásnak érzi bárki... - gondolkozik egy darabig, úgy folytatja: - A kis munkák a legnehezebbek, a gyűrű- órán például századmilliméteres alkatrésszel dolgozom, ha nagyon elfáradok, akkor veszem az ébresztőórákat. A legkedvesebbnek a német gyártmányú állóórát en húzásos, és otthon az előszót Még akkor vette, amikor a müh semmi pénzért nem válna me< kétszer költözött, tíz évig az A utcában, nemrégen pedig a Sz kötött ki. Közvetlen konkurenci töztették, de nem bánja, aki Egy asszony a kesztyűgyárból „Nagyon fontos a precíz munka, hanyagul dolgozni nem lehet” Akkor m
