Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
4 ^fepÜJSÄG 1989. január 28. Kínai politológus a reform problémáiról Reformok és kisipar Igazán nem mondhatták a lengyelek, hogy unalmas volt számukra az 1988. esztendő. Ismétlődő sztrájkhullámok, kormányválság, a hatalom és az ellenzék (főképpen a Lech Walesa vezette Szolidaritás) között lassan-lassan kibontakozó párbeszéd, no és nem utolsósorban a meglódult árakkal folytatott vásárlói verseny egyaránt kivívta a lakosság és a politikusok érdeklődését. A Rakowski-kabinet a gazdasági szempontok mellett politikai indíttatású intézkedésekkel is igyekszik javítani a közhangulatot, hogy ezzel is előkészítse a talajt egyfajta új társadalmi szerződéshez. Támogatják a valódi piacgazdálkodás kialakítását. Ez a többi között a teljes vállalkozói szabadságot, a tőke- és devizapiacot, a külföldi tőke beáramlását jelentené. Ezentúl nem korlátozzák a magánvállalkozóknál foglalkoztatottak létszámát sem, ami azért érdekes, mert Lengyelországban az utóbbi időben fejlődésnek indult a kisipar. Reneszánszukat élik például a kis pékségek; bár minden nagyobb városban működik állami kenyérgyár, azért mégis a magánszektor látja el a piac húsz százalékát friss és ízletes termékeivel. Az országban ma 325 ezernél több családi magánvállalkozást tartanak nyilván, amelyekben - nem számítva a mezőgazdasági termelőket - a munkaképes lakosságnak több mint 5 százaléka dolgozik. Különösen népszerűek a különböző textil-, asztalos-, fémfeldolgozó, autójavító műhelyek, építőipari vállalkozások és természetesen a fodrászat is. Az állami vezetés pedig arra ösztönöz, hogy az eddiginél többen vállalkozzanak zöldség- és gyümölcsfeldolgozásra, építőanyagok gyártására. Különösen nagy várakozások előzik meg az olyan kisvállalkozások létrejöttét, amelyek tevékenységével dollárokat lehet megtakarítani. Az Interpress lengyel sajtóügynökség beszámol például arról a kis asztalosvállalkozásról, amely fél év alatt elsajátította egy korábban valutáért behozott bútortartozék jó minőségű gyártását. Vagy említhetnénk a magánszektor fokozódó részvételét varró- illetve hűtőgépek alkatrészgyártásában, bányaipari berendezések készítésében. Jó néhány magánvállalat autó- és mezőgazdasági gépalkatrészek felújításával foglalkozik, ami az állami üzemeknek gazdaságtalan tevékenység volt. Az utóbbi időben már a legfejlettebb technikát és technológiát is alkalmazzák a kis műhelyekben. Jellemző példája ennek, hogy többen még exportra is készítenek komoly sebészeti eszközöket. Néhány kisvállalkozás, amennyiben tevékenysége az állam számára is különösen kívánatos, két-három évre adó- mentességet élvez, és ha korszerűsítést hajt végre, adófizetési kedvezményt vagy kedvezményes kölcsönt kap. Akad azonban gond is jócskán; nyers- és alapanyagot csak nehézségek árán lehet beszerezni. A másik probléma, hogy vidéken kevés a szolgáltató kisiparos, annak ellenére, hogy a magánvállalkozások csaknem 80 százaléka ott működik. (MTI-Press) D. Számos elméleti és gyakorlati kérdés tisztázatlansága miatt a reform értetlenséget vált ki a szocialista országokban; az emberek általában nincsenek tisztában azzal, hogy a reformokért meg kell fizetni az árat - mondotta Szu Sao-csi, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója azon a fórumon, amelyet a Si- csie Csesi (Világesemények) folyóirat rendezett - „A szocializmus újraértékelése és a szocialista országok reformja" címmel. A közismert kinai politológus, aki a helyszínen tanulmányozta többek között a magyar és a jugoszláv reformot, felszólalásában kifejtette, hogy mindmáig tisztázatlan maradt négy fontos elméleti kérdés: 1. Voltaképpen mi a szocializmus? 2. Miben áll a köztulajdon fölénye? 3. Hogyan lehet megvalósítani a piacgazdaságot a köztulajdon körülményei között? és 4. Összeegyeztet- hető-e a tervezés és a piac? A kínai szakértő szerint mind a négy kérdés nagyon fontos, megoldásuk nélkül nem lehet pontosan meghatározni a reform irányát. Az eddigi tapasztalatok világosan mutatják, hogy az elméleti és gyakorlati kérdések tisztázatlansága miatt a reformot megvalósító szocialista országok mind szembe találják magukat a következő nehézségekkel: 1. infláció, 2. a jövedelemkülönbségek gyors növekedése, 3. munkanélküliség és 4. pénzhajhászás és árfetisizmus. E problémák gyökere nem a reformban, hanem a korábbi gazdasági rendszerben van - hangsúlyozta. - Felszínre jutásuk a reformok során természetes velejárója a régi és az új rendszer közötti harcnak és az átalakulás folyamatának. A sztálini modell a kényszeriparosítás modellje volt - folytatta. - Azokban az országokban, amelyeket ma szocialistának nevezünk, nem voltak meg a szocializmus objektiv feltételei, amelyeket Marx a következőkben határozott meg: a termelőerők magas fejlettségi szintje és a termelés társadalmasítása, magas szintű kultúra és a világforradalom győzelme. Ezek hiányában a forradalom ugyan győzedelmeskedett, de a gyakolat azt bizonyította, hogy igazi marxi értelemben a szocializmust sem építeni, sem felépíteni nem lehetett. A társadalmi termelés fejletlenségéből fakad a sztálini szocializmusmodell olyan negatívuma, mint a parasztság szegénységben tartása és a városi (az ipari) dolgozók munkabérének alacsonyan tartása, az iparosításhoz szükséges eredeti tőkefelhalmozás forrásainak biztosítása érdekében. A munkabérek más valamennyi szocialista országban a munkaerő valódi értéke alatt vannak, ami jelentősen visszafogja a dolgozók termelési kedvét. Az iparosításban a nehéziparé volt a vezetőszerep, ami állandó jellegűvé tette a hiányt a fogyasztási cikkek piacán. A lakosság minden rétegét érintő elvonások szükségszerűen vezettek az utasításokon alapuló irányítási rendszer létrejöttéhez. A kínai szakértő két megoldásban látja a kivezető utat: 1. végre kell hajtani a gazdasági reformot, azaz meg kell teremteni a piac- gazdaságot és 2. meg kell reformálni a politikai intézményrendszert. A politikai reform a fontosabb, mert komplex módon csak ennek segítségével lehet felszámolni a korábbi gazdasági struktúrát. A gazdasági reform döntő eleme az árreform, az értékarányos árak bevezetése és a piac szabályozó szerepének érvényesülése. A termelés mostani általános fejlettségi szintjén más eszközzel, beleértve a központi tervezést is, semmiképpen sem biztosítható a termelőerők fejlődése. Az értékarányos árak bevezetése szükségképpen inflációhoz vezet, s ezt a problémát mindeddig egyetlen szocialista országban sem tudták megoldani. Ebből fakad az az ellentmondás is, hogy sokkal nagyobbak a társadalmi feszültségek azokban a szocialista országokban, amelyek a reform útjára léptek, mint azokban, amelyek húzódoznak a reformoktól.- Bulgária: az egészségügy teljes átalakítása „Több, mint aktuális, több, mint szükséges" - a Trud cimű szakszervezeti lap kommentálta így az egészségügy átalakításával kapcsolatos elképzeléseket, amelyeket a BKP Politikai Bizottságának jóváhagyása után bocsátottak össznépi vitára. A téma mindenkit érint, nem csoda hát, ha nagy érdeklődés kíséri a vitát, amelynek tág tere van, hiszen az előterjesztett dokumentum csak az átalakítás-átszervezés stratégiai irányait szabja meg. Az elképzelések lényege, hogy a mostani körzeti orvosi rendszer helyett háziorvosok hálózatát alakítják ki. Bulgáriában jelenleg 370 lakosra jut egy orvos, ami riem rossz arány, mivel azonban ezeknek csak kis része körzeti orvos, ma egy körzeti orvosnak 3000- 3500 lakost kell ellátnia. Mindez feltételezi a háziorvosok jobb ellátását diagnosztikai és egyéb eszközökkel, s egyszersmind a jelenleginél magasabb színvonalú szakmai felkészültségüket is, no meg a jóval magasabb fizetést. Mivel az új egészség- ügyi rendszerben „a legfontosabb szerep" a háziorvosé lenne, bérének az egészségügyön belül a legmagasabbak közé kell tartoznia. Hogy pontosan mennyi lenne és miben térne el egymástól két háziorvos fizetése, az lényegében azon múlna, melyiküket hányán választják háziorvosnak. Szerepel a tervekben a bolgár orvosok szövetségének visszaállítása, valamint „a köztársaság főorvosa” intézményének megteremtése. Ez utóbbit a parlament választaná, s ő aztán az országosan önigazgatási alapon működő egészségügy „szóvivője" lenne a nemzetgyűlésben. Az önállóság alapját a továbbra is a költségvetésre támaszkodó, de a szponzoráló vállalatoktól és máshonnan eredő forrásokat is igénybe vevő önigazgatás, az önállósuló társadalombiztosítás jelentené. Miután a rendelőintézetekre az orvosi ellár tásnak mintegy 20 százaléka maradna csupán (kizárólag a háziorvosok által előírt vizsgálatokat végeznék el, őket szolgálnák ki), a most ott dolgozó orvosok egy részének háziorvossá kell lennie. Másként ugyanis elképzelhetetlen belátható időn belül a szükséges számú - a jelenlegi körzeti orvosnál kétszerié több - háziorvos előteremtése. Az orvostudományi akadémiának az egészségügy amolyan agytrösztjévé kell válnia, az orvosképzésnek el kell érnie - megreformált tanulmányi program alapján - a legfejlettebb országok színvonalát. Az orvosi ellátás ingyenessége mellett és a magánpraxis ellen foglal állást a Politikai Bizottság dokumentuma - és a vitában eddig resztvettek többsége -, a külön specialisták kívánságra történő igény- bevétele azonban bizonyos térítéssel járna. A gyógyszerek Bulgáriában ma is drágábbak, mint Magyarországon, a lakosságnak azonban nem ez a gondja velük, hanem hogy nagyon gyakran - nincsenek. Ezt a gondot a vezetés úgy kívánja megoldani, hogy a bolgár gyógyszeripar átalakítása és fejlesztése, a tudomány és a termelés nagyobb integrálása révén a gyógyszerek és gyógyászati eszközök mennyiségét és választékát öt éven belül 4-5- szörösére, a századfordulóig 10-12-szeresé- re növelik. Legalábbis ez olvasható a politikai bizottsági tézisekben. NAGY KÁROLY (Szófia) „Siess, talán még kapsz a sarki boltban WC-papírt” - hallottam nemegyszer Prága utcáin. Csehszlovákiában sok egyéb áru mellett gyakran hiány van az alapvető egészségügyi cikkekből, és a nagyvárosokban csak korlátozott mennyiségben lehet vásárolni azokat, ha éppen kaphatók. Prágában például helyi lakos és idegen egyaránt négy tekercs WC-pa- pírt, egy családi vagy négy kis doboz mosóport, három csomag egészségügyi vattát vásárolhat. Ellátási gondok vannak azonban már régóta ruházati termékekből, textíliákból, kötöttáruból, lábbelikből, tartós fogyasztási cikkekből, hűtőszekrényekből, színes televíziókból, de sokszor alapvető élelmiszerekből is. A sorbanállás megszokott dolog Csehszlovákiában és meg kell mondani, az emberek nagy türelemmel várják ki azt az időt, míg végre megvásárolhatják, ha még jut nekik, a néhány kiló banánt, a szebb narancsot, a divatosabb pulóvert. Csehszlovákiában már évek óta komoly gazdasági gondok vannak, megbomlott az egyensúly, a belpiaci ellátás zavarai is figyelmeztetnek arra, hogy a régi, extenziv fejlődés tartalékai kimerültek. Két éve, hogy meghirdették a gazdasági reformokat, de még mindig a kísérleti szakasznál tartanak. Egyebek között a belpiaci gondok is kényszerítették tavaly a Strougal-kormányt arra, hogy lemondjon. A Ladislav Adamec vezette új kabinet érthető módon szívügyének tekinti e problémák orvoslását, a lakosság és a szakszervezetek fokozódó elégedetlenségének a csillapítását. Egy évvel előbbre, 1990. január 1 -re hozták azt az időpontot, amikor teljes körben bevezetik az új gazdasági mechanizmust, Adamec kormányfő energikusan látott hozzá az ellátási zavarok felszámolásához is. Pár héttel hivatalba lépte után, november közepén elrendelte a legkeresettebb áruk kivitelének tilalmát a turistaforgalomban, illetve megköny- nyitette bizonyos cikkek behozatalát a csehszlovák állampolgárok számára. Ezután nem sokkal a belpiacon időlegesen korlátozták az egy alkalommal vásárolható áruk meny- nyiségét. November 15-töl mintegy negyvenötféle terméket - egyebek között élelmiszereket, gyermek- és csecsemőruházati cikkeket, higiénés termékeket, szőrme- és bőrárut, lábbeliket, ruházati cikkeket, arany és ezüstneműt, személygépkocsikat, motorkerékpárokat és alkatrészeiket, háztartási gépeket, épitési anyagokat - tilos kivinni az országból, más fajtákhoz pedig előzetes vámhatósági engedély kell, és százszázalékos illetéket kell fizetni. Ez utóbbiak közé tartoznak például a sátrak, gumicsónakok, sportfelszerelések, vadász- és légfegyverek, elektronikai cikkek. További korlátozás, hogy ezer helyett csak ötszáz korona értékben lehet vámmentesen kivinni árut az országból. A rendelkezések után nemcsak a prágai üzletekben hosszabbodtak meg a sorok, de a határátkelőhelyeknél is. A csehszlovák vámőrök nagyon komolyan veszik az új rendelkezéseket. Akad vámraktár, amely például egy jól ellátott falusi boltra emlékeztet, ahónnan a turistáktól elkobzott árut a teherautók folyamatosan szállítják vissza a kereskedelemnek. Csehszlovákiában emlékeztetnek arra, hogy a korlátozásokra azért volt szükség, mert az utóbbi időben - főleg a határ menti területeken - nagyon megnőtt a bevásárló turizmus. A múlt őszi hónapokban 53 százalékkal több volt a magyar, 26 százalékkal a szovjetunióbeli turista, nem egészen egy év alatt a szocialista államokból tizenhat és fél millióan fordultak meg az országban. (Az NDK, az osztrák és a jugoszláv turistákról nem közöltek adatokat, a prágai sajtó azonban megírta, hogy ök is ludasak abban, hogy kevés a WC-papír.) Csehszlovákia kedvelt utazási cél a lengyelek számára: igen sokan látogattak ide és tértek haza csomagokkal megrakottan. A kiviteli korlátozások érezhetően feszültté tették a két ország viszonyát. A lengyel külügyminisztérium azzal vádolta a csehszlovák vámhatóságokat, hogy azok nem készültek fel megfelelően az ellenőrzésre, lelassult a határforgalom, a vonatok és a személygépkocsik órákat várakoznak. A csehszlovák és a lengyel sajtó kölcsönösen azt veti egymás szemére, hogy turistáik úgymond kifosztják a határ menti faluk és városok boltjait. Prágában - mint oly sok másban -a reformoktól várják a gondok, köztük a belpiaci hiány megoldását. A korlátozásokat átmeneti intézkedésnek tekintik, és remélik, hogy minél előbb véget vethetnek a normálisnak korántsem tekinthető helyzetnek. j_ J. A minap az intézetben, ahol dolgozom, olyan jugoszláv csizmával seftel- tek, amely legfeljebb arra jó, hogy valaki a szőnyegen lépkedjen vagy kilibbenjen egy elegáns autóból. Újévre he- ringet kínáltak füstölt sajttal. A szomszédasszony gyárában szappant osztottak; fejenként öt darabot - mosakodj, amíg el nem kopik a bőröd. A megrendelésekkel foglalkozó osztályra ne is menj: hétfőn a többgyermekeseknek, kedden a cukrosoknak, szerdán a különböző szervezeteknek osztanak valamit. A villamossági szaküzletben hűtőgépet kivételesen kapnak a veteránok. (Az egyszerű halandó a kerületi végrehajtó bizottságon keresztül foglalhat sort.) Újdonság: a cukorjegy, vajjegy. Tavaly például azzal próbálták csillapítani a szűnni nem akaró hiányt, hogy az egyéni turistautaknál évi 1350 rubel beváltását engedélyezték. Ennek egy valóságos vámháború kirobbanása lett a következménye, amelyben most Csehszlovákia, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió a szemben álló felek. A határokon turisták zokognak, tehetetlen dühvei szidják a vámosokat. A határokon feltartóztatják a vonatokat, késéssel indulnak a repülőgépek. Miért? Azért, mert a csak szemre kereskedelemnek látszó csere felfedte valódi naturális lényegét: ha a nemzeti valuták nem konvertibilisek, ha az árképzési rendszerek nem illeszkednek, ha az egyes országokban teljességgel eltérőek a dotációk, akkor a gazdasági kapcsolatok fenntarthatok ugyan, de az egész mégiscsak a ráfizetés nélküliség, az egyforma részek elve szerint működik. Vagy mondjuk esik a kőolaj világpiaci ára. Mivel a fekete aranyon kívül kevés vonzó dolgot tudunk kínálni KGST-partnereinknek, a mi részünk olcsóbb lesz. Következésképpen ők is előbb-utóbb csökkentik viszontszállitá- saikat, az oly fontos gépek, kötöttáru, lábbeli szállítását, és hiába apellálunk már az internacionalista tudatra. A kérlelhetetlen logika szégyenkezve leplezett vagy nyílt lépések megtételéhez vezet, amit a nemzetközi gyakorlat kereskedelmi háborúnak nevez. Az áru- és pénzviszonyokat a kölcsönös kapcsolatokban egyelőre eltorzítja a tőlük való rettegés, és valamennyi szocialista állam, hogy elkerülje a konfliktusokat saját állampolgáraival, azon van, hogy éberen vigyázza belpiacának kényes egyensúlyát. Ezen a talajon újból és újból kihajtanak a képmutatás és az erkölcsi elfajzás fantasztikus virágai, íme az egyik, méghozzá olyan, amiről írni is szégyell az ember Csehszlovákiában dolgoztam. Szombatonként és ünnepnaponként valamennyi munkatársunk nagy kisértésnek volt kitéve, hogy szolgálati autóbusszal az NDK-ba vagy Lengyelországba utazzon. Ebédig az üzleteket jártuk, amikor pedig a boltok bezártak, őszinte érdeklődéssel vetettük tekintetünket a nevezetességekre. Ám az akkori vezetőnk, a dolgozó kollektíva ideológiai egészségi állapotának éber őre, utazásunk elengedhetetlen feltételeként szabta meg, hogy a program tartalmazza egy olyan létesítmény meglátogatását, amely kapcsolatban áll Lenin nevével. Mert különben a lengyelek vagy a németek azt gondolhatják, hogy a nagy október honának állampolgárai bevásárolni mennek. Micsoda lidércnyomás! Tavaly november 7-e hétfőre esett. Ez a nap Magyarországon is munkaszünettel járó ünnep, ezért körülbelül 100 000 magyar, konvertibilis valutával a zsebében kihasználta az alkalmat, és fel- kerekedett, hogy bevásároljon Bécsben. Egyetlen nap alatt mintegy 500 millió schillinget, azaz 42 millió dollárt hagytak ott. Hogyan reagált erre az invázióra az igazi piac, az, amelyik nem ostoba? Bezárta héját, mint az osztriga? Dühösek voltak a vámosok a riadó miatt? Egyáltalán nem. Az osztrák lapokban hirdetések jelentek meg: csak jöjjenek, mostantól fogva figyeljük az önök naptárát. De még érdekesebb az, ahogy a piaci viszonyra való átállás irányvonalát szigorúan követő magyar hatóságok reagáltak: minden álszentség nélkül megengedték az osztrák cégeknek, hogy plakátokat ragasszanak ki ezzel a felirattal: „Egy nap alatt bevásárolhat Bécsben!” A párt lapja, a Népszabadság pedig nemcsak reklámoknak adott helyt, hanem tanácsoknak is, arra figyelmeztetve olvasóját, ne vásároljon kétes értékű helyeken, ahol az eladók magyar szóval csábítják a vevőket. A lap kiemelte: valódi jó minőséget csak a nagy kereskedőházak tudnak biztosítani. Hozzá kell tenni, hogy az osztrákok is utaznak Magyarországra, ott csináltatnak műfogsort, ott manikűröztetnek. Utaznak azért, hogy esküvőt tartsanak, magzatot hajtassanak el. Jogosan horkannak föl (szovjet) olvasóim: „Magyarország bennünket nem kötelez! Ott is nehézségek vannak!”. Igaz. És nemcsak ott. Lengyelországban szintén, Jugoszláviában is, azaz mindenütt, ahol így vagy úgy újjászületett a piac. Sőt a nehézségek fokozódtak, amikor megpróbáltak megállni félúton. De valami más sokkal fontosabb: nehézségek és áldozatok nélkül még szilárd elhatározással sem sikerült senkinek áttérni az adminisztratív-uta- sitásos gazdaságról a piacgazdaságra. Marina Pavlova-Szilvanszkaja (Szovjetszkaja Kultúra - MTI-Press) Vámháború Kelet-Európábán Zokogó turisták Varsói részlet Miért nincs WC-papír?
