Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

4 ^fepÜJSÄG 1989. január 28. Kínai politológus a reform problémáiról Reformok és kisipar Igazán nem mondhatták a lengyelek, hogy unalmas volt számukra az 1988. esztendő. Ismétlődő sztrájkhullámok, kormányválság, a hatalom és az ellenzék (főképpen a Lech Walesa vezette Szoli­daritás) között lassan-lassan kibontako­zó párbeszéd, no és nem utolsósorban a meglódult árakkal folytatott vásárlói ver­seny egyaránt kivívta a lakosság és a politikusok érdeklődését. A Rakowski-kabinet a gazdasági szempontok mellett politikai indíttatású intézkedésekkel is igyekszik javítani a közhangulatot, hogy ezzel is előkészítse a talajt egyfajta új társadalmi szerződés­hez. Támogatják a valódi piacgazdálko­dás kialakítását. Ez a többi között a teljes vállalkozói szabadságot, a tőke- és devi­zapiacot, a külföldi tőke beáramlását je­lentené. Ezentúl nem korlátozzák a magánvál­lalkozóknál foglalkoztatottak létszámát sem, ami azért érdekes, mert Lengyelor­szágban az utóbbi időben fejlődésnek indult a kisipar. Reneszánszukat élik pél­dául a kis pékségek; bár minden na­gyobb városban működik állami kenyér­gyár, azért mégis a magánszektor látja el a piac húsz százalékát friss és ízletes termékeivel. Az országban ma 325 ezer­nél több családi magánvállalkozást tarta­nak nyilván, amelyekben - nem számítva a mezőgazdasági termelőket - a munka­képes lakosságnak több mint 5 százalé­ka dolgozik. Különösen népszerűek a különböző textil-, asztalos-, fémfeldolgo­zó, autójavító műhelyek, építőipari vállal­kozások és természetesen a fodrászat is. Az állami vezetés pedig arra ösztönöz, hogy az eddiginél többen vállalkozzanak zöldség- és gyümölcsfeldolgozásra, épí­tőanyagok gyártására. Különösen nagy várakozások előzik meg az olyan kisvállalkozások létrejöttét, amelyek tevékenységével dollárokat le­het megtakarítani. Az Interpress lengyel sajtóügynökség beszámol például arról a kis asztalosvál­lalkozásról, amely fél év alatt elsajátította egy korábban valutáért behozott bútor­tartozék jó minőségű gyártását. Vagy említhetnénk a magánszektor fokozódó részvételét varró- illetve hűtőgépek al­katrészgyártásában, bányaipari beren­dezések készítésében. Jó néhány ma­gánvállalat autó- és mezőgazdasági gépalkatrészek felújításával foglalkozik, ami az állami üzemeknek gazdaságtalan tevékenység volt. Az utóbbi időben már a legfejlettebb technikát és technológiát is alkalmazzák a kis műhelyekben. Jellem­ző példája ennek, hogy többen még ex­portra is készítenek komoly sebészeti eszközöket. Néhány kisvállalkozás, amennyiben tevékenysége az állam számára is külö­nösen kívánatos, két-három évre adó- mentességet élvez, és ha korszerűsítést hajt végre, adófizetési kedvezményt vagy kedvezményes kölcsönt kap. Akad azon­ban gond is jócskán; nyers- és alap­anyagot csak nehézségek árán lehet be­szerezni. A másik probléma, hogy vidéken ke­vés a szolgáltató kisiparos, annak ellené­re, hogy a magánvállalkozások csaknem 80 százaléka ott működik. (MTI-Press) D. Számos elméleti és gyakorlati kérdés tisz­tázatlansága miatt a reform értetlenséget vált ki a szocialista országokban; az emberek álta­lában nincsenek tisztában azzal, hogy a refor­mokért meg kell fizetni az árat - mondotta Szu Sao-csi, a Kínai Társadalomtudományi Aka­démia kutatója azon a fórumon, amelyet a Si- csie Csesi (Világesemények) folyóirat rende­zett - „A szocializmus újraértékelése és a szo­cialista országok reformja" címmel. A közismert kinai politológus, aki a helyszí­nen tanulmányozta többek között a magyar és a jugoszláv reformot, felszólalásában kifejtet­te, hogy mindmáig tisztázatlan maradt négy fontos elméleti kérdés: 1. Voltaképpen mi a szocializmus? 2. Miben áll a köztulajdon fölénye? 3. Hogyan lehet megvalósítani a piacgazdaságot a köztulaj­don körülményei között? és 4. Összeegyeztet- hető-e a tervezés és a piac? A kínai szakértő szerint mind a négy kérdés nagyon fontos, megoldásuk nélkül nem lehet pontosan meghatározni a reform irányát. Az ed­digi tapasztalatok világosan mutatják, hogy az elméleti és gyakorlati kérdések tisztázatlansága miatt a reformot megvalósító szocialista orszá­gok mind szembe találják magukat a következő nehézségekkel: 1. infláció, 2. a jövedelemkü­lönbségek gyors növekedése, 3. munkanélküli­ség és 4. pénzhajhászás és árfetisizmus. E problémák gyökere nem a reformban, ha­nem a korábbi gazdasági rendszerben van - hangsúlyozta. - Felszínre jutásuk a reformok során természetes velejárója a régi és az új rendszer közötti harcnak és az átalakulás fo­lyamatának. A sztálini modell a kényszeriparosítás mo­dellje volt - folytatta. - Azokban az országok­ban, amelyeket ma szocialistának nevezünk, nem voltak meg a szocializmus objektiv felté­telei, amelyeket Marx a következőkben hatá­rozott meg: a termelőerők magas fejlettségi szintje és a termelés társadalmasítása, magas szintű kultúra és a világforradalom győzelme. Ezek hiányában a forradalom ugyan győze­delmeskedett, de a gyakolat azt bizonyította, hogy igazi marxi értelemben a szocializmust sem építeni, sem felépíteni nem lehetett. A társadalmi termelés fejletlenségéből fa­kad a sztálini szocializmusmodell olyan ne­gatívuma, mint a parasztság szegénységben tartása és a városi (az ipari) dolgozók munka­bérének alacsonyan tartása, az iparosításhoz szükséges eredeti tőkefelhalmozás forrásai­nak biztosítása érdekében. A munkabérek más valamennyi szocialista országban a mun­kaerő valódi értéke alatt vannak, ami jelentő­sen visszafogja a dolgozók termelési kedvét. Az iparosításban a nehéziparé volt a vezető­szerep, ami állandó jellegűvé tette a hiányt a fogyasztási cikkek piacán. A lakosság minden rétegét érintő elvonások szükségszerűen ve­zettek az utasításokon alapuló irányítási rend­szer létrejöttéhez. A kínai szakértő két megoldásban látja a kivezető utat: 1. végre kell hajtani a gazda­sági reformot, azaz meg kell teremteni a piac- gazdaságot és 2. meg kell reformálni a politi­kai intézményrendszert. A politikai reform a fontosabb, mert komplex módon csak ennek segítségével lehet felszámolni a korábbi gaz­dasági struktúrát. A gazdasági reform döntő eleme az árreform, az értékarányos árak be­vezetése és a piac szabályozó szerepének érvényesülése. A termelés mostani általános fejlettségi szintjén más eszközzel, beleértve a központi tervezést is, semmiképpen sem biz­tosítható a termelőerők fejlődése. Az értékará­nyos árak bevezetése szükségképpen inflá­cióhoz vezet, s ezt a problémát mindeddig egyetlen szocialista országban sem tudták megoldani. Ebből fakad az az ellentmondás is, hogy sokkal nagyobbak a társadalmi feszült­ségek azokban a szocialista országokban, amelyek a reform útjára léptek, mint azokban, amelyek húzódoznak a reformoktól.- Bulgária: az egészségügy teljes átalakítása „Több, mint aktuális, több, mint szükséges" - a Trud cimű szakszervezeti lap kommentálta így az egészségügy átalakításával kapcsola­tos elképzeléseket, amelyeket a BKP Politikai Bizottságának jóváhagyása után bocsátottak össznépi vitára. A téma mindenkit érint, nem csoda hát, ha nagy érdeklődés kíséri a vitát, amelynek tág tere van, hiszen az előterjesztett dokumentum csak az átalakítás-átszervezés stratégiai irányait szabja meg. Az elképzelések lényege, hogy a mostani körzeti orvosi rendszer helyett háziorvosok hálózatát alakítják ki. Bulgáriában jelenleg 370 lakosra jut egy orvos, ami riem rossz arány, mivel azonban ezeknek csak kis része körzeti orvos, ma egy körzeti orvosnak 3000- 3500 lakost kell ellátnia. Mindez feltételezi a háziorvosok jobb ellá­tását diagnosztikai és egyéb eszközökkel, s egyszersmind a jelenleginél magasabb szín­vonalú szakmai felkészültségüket is, no meg a jóval magasabb fizetést. Mivel az új egészség- ügyi rendszerben „a legfontosabb szerep" a háziorvosé lenne, bérének az egészségügyön belül a legmagasabbak közé kell tartoznia. Hogy pontosan mennyi lenne és miben térne el egymástól két háziorvos fizetése, az lénye­gében azon múlna, melyiküket hányán vá­lasztják háziorvosnak. Szerepel a tervekben a bolgár orvosok szövetségének visszaállítása, valamint „a köz­társaság főorvosa” intézményének megte­remtése. Ez utóbbit a parlament választaná, s ő aztán az országosan önigazgatási alapon működő egészségügy „szóvivője" lenne a nemzetgyűlésben. Az önállóság alapját a to­vábbra is a költségvetésre támaszkodó, de a szponzoráló vállalatoktól és máshonnan ere­dő forrásokat is igénybe vevő önigazgatás, az önállósuló társadalombiztosítás jelentené. Miután a rendelőintézetekre az orvosi ellár tásnak mintegy 20 százaléka maradna csupán (kizárólag a háziorvosok által előírt vizsgála­tokat végeznék el, őket szolgálnák ki), a most ott dolgozó orvosok egy részének háziorvossá kell lennie. Másként ugyanis elképzelhetetlen belátható időn belül a szükséges számú - a jelenlegi körzeti orvosnál kétszerié több - há­ziorvos előteremtése. Az orvostudományi akadémiának az egész­ségügy amolyan agytrösztjévé kell válnia, az orvosképzésnek el kell érnie - megreformált tanulmányi program alapján - a legfejlettebb országok színvonalát. Az orvosi ellátás ingye­nessége mellett és a magánpraxis ellen foglal állást a Politikai Bizottság dokumentuma - és a vitában eddig resztvettek többsége -, a külön specialisták kívánságra történő igény- bevétele azonban bizonyos térítéssel járna. A gyógyszerek Bulgáriában ma is drágábbak, mint Magyarországon, a lakosságnak azon­ban nem ez a gondja velük, hanem hogy na­gyon gyakran - nincsenek. Ezt a gondot a ve­zetés úgy kívánja megoldani, hogy a bolgár gyógyszeripar átalakítása és fejlesztése, a tu­domány és a termelés nagyobb integrálása révén a gyógyszerek és gyógyászati eszközök mennyiségét és választékát öt éven belül 4-5- szörösére, a századfordulóig 10-12-szeresé- re növelik. Legalábbis ez olvasható a politikai bizottsági tézisekben. NAGY KÁROLY (Szófia) „Siess, talán még kapsz a sarki boltban WC-papírt” - hallottam nemegyszer Prága ut­cáin. Csehszlovákiában sok egyéb áru mellett gyakran hiány van az alapvető egészségügyi cikkekből, és a nagyvárosokban csak korláto­zott mennyiségben lehet vásárolni azokat, ha éppen kaphatók. Prágában például helyi la­kos és idegen egyaránt négy tekercs WC-pa- pírt, egy családi vagy négy kis doboz mosó­port, három csomag egészségügyi vattát vá­sárolhat. Ellátási gondok vannak azonban már régóta ruházati termékekből, textíliákból, kö­töttáruból, lábbelikből, tartós fogyasztási cik­kekből, hűtőszekrényekből, színes televíziók­ból, de sokszor alapvető élelmiszerekből is. A sorbanállás megszokott dolog Csehszlo­vákiában és meg kell mondani, az emberek nagy türelemmel várják ki azt az időt, míg vég­re megvásárolhatják, ha még jut nekik, a né­hány kiló banánt, a szebb narancsot, a divato­sabb pulóvert. Csehszlovákiában már évek óta komoly gazdasági gondok vannak, megbomlott az egyensúly, a belpiaci ellátás zavarai is figyel­meztetnek arra, hogy a régi, extenziv fejlődés tartalékai kimerültek. Két éve, hogy meghir­dették a gazdasági reformokat, de még min­dig a kísérleti szakasznál tartanak. Egyebek között a belpiaci gondok is kényszerítették tavaly a Strougal-kormányt arra, hogy le­mondjon. A Ladislav Adamec vezette új kabi­net érthető módon szívügyének tekinti e prob­lémák orvoslását, a lakosság és a szakszerve­zetek fokozódó elégedetlenségének a csilla­pítását. Egy évvel előbbre, 1990. január 1 -re hozták azt az időpontot, amikor teljes körben bevezetik az új gazdasági mechanizmust, Adamec kormányfő energikusan látott hozzá az ellátási zavarok felszámolásához is. Pár héttel hivatalba lépte után, november közepén elrendelte a legkeresettebb áruk kivitelének tilalmát a turistaforgalomban, illetve megköny- nyitette bizonyos cikkek behozatalát a csehszlovák állampolgárok számára. Ezután nem sokkal a belpiacon időlegesen korlátoz­ták az egy alkalommal vásárolható áruk meny- nyiségét. November 15-töl mintegy negyvenötféle terméket - egyebek között élelmiszereket, gyermek- és csecsemőruházati cikkeket, hi­giénés termékeket, szőrme- és bőrárut, lábbe­liket, ruházati cikkeket, arany és ezüstneműt, személygépkocsikat, motorkerékpárokat és alkatrészeiket, háztartási gépeket, épitési anyagokat - tilos kivinni az országból, más fajtákhoz pedig előzetes vámhatósági enge­dély kell, és százszázalékos illetéket kell fi­zetni. Ez utóbbiak közé tartoznak például a sátrak, gumicsónakok, sportfelszerelések, va­dász- és légfegyverek, elektronikai cikkek. További korlátozás, hogy ezer helyett csak öt­száz korona értékben lehet vámmentesen ki­vinni árut az országból. A rendelkezések után nemcsak a prágai üz­letekben hosszabbodtak meg a sorok, de a határátkelőhelyeknél is. A csehszlovák vám­őrök nagyon komolyan veszik az új rendelke­zéseket. Akad vámraktár, amely például egy jól ellátott falusi boltra emlékeztet, ahónnan a turistáktól elkobzott árut a teherautók folya­matosan szállítják vissza a kereskedelemnek. Csehszlovákiában emlékeztetnek arra, hogy a korlátozásokra azért volt szükség, mert az utóbbi időben - főleg a határ menti terüle­teken - nagyon megnőtt a bevásárló turizmus. A múlt őszi hónapokban 53 százalékkal több volt a magyar, 26 százalékkal a szovjetunióbe­li turista, nem egészen egy év alatt a szocialis­ta államokból tizenhat és fél millióan fordultak meg az országban. (Az NDK, az osztrák és a ju­goszláv turistákról nem közöltek adatokat, a prágai sajtó azonban megírta, hogy ök is lu­dasak abban, hogy kevés a WC-papír.) Csehszlovákia kedvelt utazási cél a lengye­lek számára: igen sokan látogattak ide és tér­tek haza csomagokkal megrakottan. A kiviteli korlátozások érezhetően feszültté tették a két ország viszonyát. A lengyel külügyminiszté­rium azzal vádolta a csehszlovák vámhatósá­gokat, hogy azok nem készültek fel megfele­lően az ellenőrzésre, lelassult a határforga­lom, a vonatok és a személygépkocsik órákat várakoznak. A csehszlovák és a lengyel sajtó kölcsönösen azt veti egymás szemére, hogy turistáik úgymond kifosztják a határ menti fa­luk és városok boltjait. Prágában - mint oly sok másban -a refor­moktól várják a gondok, köztük a belpiaci hiány megoldását. A korlátozásokat átmeneti intézkedésnek tekintik, és remélik, hogy minél előbb véget vethetnek a normálisnak koránt­sem tekinthető helyzetnek. j_ J. A minap az intézetben, ahol dolgo­zom, olyan jugoszláv csizmával seftel- tek, amely legfeljebb arra jó, hogy vala­ki a szőnyegen lépkedjen vagy kilib­benjen egy elegáns autóból. Újévre he- ringet kínáltak füstölt sajttal. A szom­szédasszony gyárában szappant osz­tottak; fejenként öt darabot - mosakodj, amíg el nem kopik a bőröd. A megren­delésekkel foglalkozó osztályra ne is menj: hétfőn a többgyermekeseknek, kedden a cukrosoknak, szerdán a kü­lönböző szervezeteknek osztanak vala­mit. A villamossági szaküzletben hűtő­gépet kivételesen kapnak a veteránok. (Az egyszerű halandó a kerületi végre­hajtó bizottságon keresztül foglalhat sort.) Újdonság: a cukorjegy, vajjegy. Tavaly például azzal próbálták csilla­pítani a szűnni nem akaró hiányt, hogy az egyéni turistautaknál évi 1350 rubel beváltását engedélyezték. Ennek egy valóságos vámháború kirobbanása lett a következménye, amelyben most Csehszlovákia, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió a szemben álló felek. A határokon turisták zokognak, tehetet­len dühvei szidják a vámosokat. A hatá­rokon feltartóztatják a vonatokat, ké­séssel indulnak a repülőgépek. Miért? Azért, mert a csak szemre kereskede­lemnek látszó csere felfedte valódi na­turális lényegét: ha a nemzeti valuták nem konvertibilisek, ha az árképzési rendszerek nem illeszkednek, ha az egyes országokban teljességgel elté­rőek a dotációk, akkor a gazdasági kapcsolatok fenntarthatok ugyan, de az egész mégiscsak a ráfizetés nélküliség, az egyforma részek elve szerint műkö­dik. Vagy mondjuk esik a kőolaj világ­piaci ára. Mivel a fekete aranyon kívül kevés vonzó dolgot tudunk kínálni KGST-partnereinknek, a mi részünk ol­csóbb lesz. Következésképpen ők is előbb-utóbb csökkentik viszontszállitá- saikat, az oly fontos gépek, kötöttáru, lábbeli szállítását, és hiába apellálunk már az internacionalista tudatra. A kér­lelhetetlen logika szégyenkezve leple­zett vagy nyílt lépések megtételéhez ve­zet, amit a nemzetközi gyakorlat keres­kedelmi háborúnak nevez. Az áru- és pénzviszonyokat a kölcsö­nös kapcsolatokban egyelőre eltorzítja a tőlük való rettegés, és valamennyi szocialista állam, hogy elkerülje a konf­liktusokat saját állampolgáraival, azon van, hogy éberen vigyázza belpiacának kényes egyensúlyát. Ezen a talajon új­ból és újból kihajtanak a képmutatás és az erkölcsi elfajzás fantasztikus virágai, íme az egyik, méghozzá olyan, amiről ír­ni is szégyell az ember Csehszlovákiában dolgoztam. Szombatonként és ünnepnaponként valamennyi munkatársunk nagy kisér­tésnek volt kitéve, hogy szolgálati autó­busszal az NDK-ba vagy Lengyelor­szágba utazzon. Ebédig az üzleteket jártuk, amikor pedig a boltok bezártak, őszinte érdek­lődéssel vetettük tekintetünket a neve­zetességekre. Ám az akkori vezetőnk, a dolgozó kollektíva ideológiai egészségi állapotának éber őre, utazásunk elen­gedhetetlen feltételeként szabta meg, hogy a program tartalmazza egy olyan létesítmény meglátogatását, amely kapcsolatban áll Lenin nevével. Mert különben a lengyelek vagy a németek azt gondolhatják, hogy a nagy október honának állampolgárai bevásárolni mennek. Micsoda lidércnyomás! Tavaly november 7-e hétfőre esett. Ez a nap Magyarországon is munka­szünettel járó ünnep, ezért körülbelül 100 000 magyar, konvertibilis valutával a zsebében kihasználta az alkalmat, és fel- kerekedett, hogy bevásároljon Bécsben. Egyetlen nap alatt mintegy 500 millió schillinget, azaz 42 millió dollárt hagy­tak ott. Hogyan reagált erre az invázióra az igazi piac, az, amelyik nem ostoba? Bezárta héját, mint az osztriga? Dühö­sek voltak a vámosok a riadó miatt? Egyáltalán nem. Az osztrák lapokban hirdetések jelentek meg: csak jöjjenek, mostantól fogva figyeljük az önök nap­tárát. De még érdekesebb az, ahogy a piaci viszonyra való átállás irányvonalát szigorúan követő magyar hatóságok reagáltak: minden álszentség nélkül megengedték az osztrák cégeknek, hogy plakátokat ragasszanak ki ezzel a felirattal: „Egy nap alatt bevásárolhat Bécsben!” A párt lapja, a Népszabad­ság pedig nemcsak reklámoknak adott helyt, hanem tanácsoknak is, arra fi­gyelmeztetve olvasóját, ne vásároljon kétes értékű helyeken, ahol az eladók magyar szóval csábítják a vevőket. A lap kiemelte: valódi jó minőséget csak a nagy kereskedőházak tudnak biztosí­tani. Hozzá kell tenni, hogy az osztrákok is utaznak Magyarországra, ott csináltat­nak műfogsort, ott manikűröztetnek. Utaznak azért, hogy esküvőt tartsanak, magzatot hajtassanak el. Jogosan horkannak föl (szovjet) ol­vasóim: „Magyarország bennünket nem kötelez! Ott is nehézségek van­nak!”. Igaz. És nemcsak ott. Lengyelor­szágban szintén, Jugoszláviában is, azaz mindenütt, ahol így vagy úgy újjá­született a piac. Sőt a nehézségek foko­zódtak, amikor megpróbáltak megállni félúton. De valami más sokkal fonto­sabb: nehézségek és áldozatok nélkül még szilárd elhatározással sem sikerült senkinek áttérni az adminisztratív-uta- sitásos gazdaságról a piacgazdaságra. Marina Pavlova-Szilvanszkaja (Szovjetszkaja Kultúra - MTI-Press) Vámháború Kelet-Európábán Zokogó turisták Varsói részlet Miért nincs WC-papír?

Next

/
Thumbnails
Contents