Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

2 - TOLNATÁJ

1989. január 21.

MÚLTUNKBÓL- Az az igazság, hogy az embernek nem mindig van kedve a beszélgetéshez... Most hol az egyik szerelő jön a lakásunkra, hol a másik. Karácsony előtt költözködtünk, őszintén szólva fáradt vagyok.

I- ...és ahogyan a telefonban említette, ösz- szecsuklott a nagy fehér szekrény.- A Domus asztalosai már megjavították. Végül is azzal a reménnyel változtattunk lakást, hogy majd praktikusabban berendezhetjük, mint a korábbit - és a két fiamnak is külön szobákat ígértünk a férjemmel. Korszerű, központi fütéses lakás, édesanyámhoz is közelebbb lakunk, lépcsőt sem kell mászni a domboldalon, de mintha mégse sikerült volna a csere úgy, ahogy szerettük volna...- Én meg úgy törtem önre, mintha csak azt szeretném megkérdezni, hogyan lesz valakiből egy megyei könyvtár igazgatója. Pedig az ember nem is erre kíváncsi, hiszen ez csak következmény, annak következménye, hogy valaki szereti a könyveket, és valamilyen úton-módon először talán könyvtáros lesz.- Még csak nem is úgy indultam, hogy ezt a hivatást választom. Néprajzkutató szerettem volna lenni. De hát mindenfajta érdeklődést úgy általában is tudni kell felkelteni, és ehhez olyan kiváló tanárom is akadt Szekszárdon, a Garay János Gimnáziumban, ahol 1966-ban érettségiztem, mint Létay Menyhért tanár úr. Matematika-fizika szakos volt - elhunyt már. Mészöly Miklósnak, az írónak is első osztályfőnöke volt a gimnáziumban, apám, dr, Mártonfai Adorján is tanítványa lehetett. „Menyus” olyan osztályfőnököm volt, aki meg tudta szerettetni a matekot, sőt, meg tudta értetni, de nagyon közel állt hozzá a költészet, és a híres megyeházi hangversenyeket konferálta rendszeresen.

Í- És a gimnázium után következett az egyetem?- Csak nem a néprajz, mert akkor nem indult ilyen szak. Matematika-fizika szakon kezdtem el tanulni az Eötvösön.

I - És a néprajz megmaradt álomnak?- Nem egészen. Tulajdonképpen már a gimnáziumi években gyűjtöttünk például századfordulós dokumentumokat, és hát olvastam annak idején sok mindent, amihez hozzájutottam.

I - A kamaszromantika törvényei szerint?- Ennél azért komolyabb ügy. Persze, az ember így utólag talán megmosolyogja magát, hogy most, ennyi idős korában jut el például Kari May NDK-beli szülővárosába, visszaidézve az akkori olvasnia' nyélményeket.

I- Old Death, Old Shatterhand, Ezüst tó kincse.... May Károly, akárcsak Verne Gyula, jóformán meg sem fordult regényei színhelyén...- De volt fantáziájuk.- És azt hiszem, szükség is van arra, hogy az ember bizonyos vágyakat, az életében soha meg nem valósuló lehetőségeket legalább a képzeletében megéljen. És talán nem is olyan kárhozatos, ha valaki álmodozó, persze, ha visz- sza is tud találni a valósághoz.- Azt tudom, hogy édesapám gyerekkoromban nagyon sokat mesélt, és az egész világot beutaztuk. Azt hiszem, ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy ragaszkodjak a könyvekhez. Meghatározó.

I - És később a matek-fizika az Eötvösön?- Másodévben abbahagytam. És férjhez mentem.

I- A házasság egyszeriben tehát megoldást jelentett?- Azért ez nem ilyen egyszerű. Elég sok bizonytalanság volt bennem, és sok lelki megrázkódtatáson mentem keresztül. De ezt talán nem is fontos részletezni. Megfordultam Nyáregyházán, Monoron. Tulajdonképpen csak belekóstoltam a klubkönyvtári munkába, már asszonyként. A klubkönyvtári forma lehetővé tette, hogy egy kis könyvtárnak is gazdája legyek. Tehát nemcsak népművelőként,

hanem könyvtárosként is dolgozhattam, azzal a reménnyel végeztem ezt a munkát, hogy visszatalálok, közelebb kerülök a néprajzhoz. Debrecenben könyvtárnépművelő szakon kezdtem újra a tanulmányaimat - levelező tagozaton.

I - És a férje?- Ő agrármérnök. Jött velem Szek- szárdra, ahová én akartam visszakerülni. Ez 1970-ben sikerült is. Akkor kerültem a Tolna Megyei Könyvtárba. Sokáig a városi fiókhálózat tartozott hozzám - annak idején sorban születtek ezek a kis könyvtárak, néhányuk azóta megszűnt, de új is alakult. Nagyon a szívemhez nőtt a Kálvin téri, ahol az olvasóköri munkának, a közösségi életnek Sebők Lászlóné révén már akkor is hagyományai voltak. Száz- százhúsz asszony látogatta az olvasókört, író- és költővendégeik voltak. A fiókkönyvtárak közül ide járt a legtöbb folyóirat, kirándultak, színházba jártak - találékony, mozgékony társaság volt.

I- Ma itt Gelencsér Jánosné - vagy ahogyan sokan ismerik: Loncika - irányítja a szakmai munkát, míg idősebb Töttős Gáborné a klub vezetője.- És ma már gyerekcsoportok is látogatják. Egyébként nagyon szerettem a módszertanos munkát is. Az akkori járási hálózatba kellett kijárni állományleltározásban segíteni, költöztetni, szakmai tanácsot adni, győzködni esetleg egy-egy község vezetőjét, hogy igen is, szükségük van könyvtárra. Fárasztó volt ez az állandó utazgatás, de a fáradtságban kárpótoltak a személyes kapcsolatok, a beszélgetések. Később számomra is váratlanul lettem igazgatóhelyettes. Lovas Henrik, a volt igazgatónk bízott meg ezzel a munkával, amikor Pacsai László elment tőlünk. Az egyetemen, ahol korábban matematika-fizika szakon két évet jártam, könyvtárosi kiegészítő szakon szereztem diplomát. Mindenesetre alapvető volt az, hogy Lovas Henriktől nagyon sok segítséget, tanácsot kaptam.

I- És most néhány éve az ország talán legkisebb megyei könyvtárának igazgatója.- Valóban, talán a legkisebb, de a leg- hányatottabb sorsú is. Az épületet 1961 decemberében adták át, az 1945 után épült könyvtárak közül ez volt az első, amely könyvtári célra készült, és a 35 ezres könyvállományhoz viszonyítva majdhogynem hatalmasnak számított. Nem szólva arról, hogy a városnak 18 500 lakosa volt. Ma már nem tud a két épület közé szorulva bővülni, legfeljebb az udvar felé. Ki gondolta volna, hogy mára 230 ezres állományunk lesz, amely egy mai méretei szerint nagyközséginek számítható könyvtár falai közé van zsúfolva? Már 1978-ban készültek tervek a bővítésére vonatkozóan, a mai 1100 négyzet- méter ötszörösére lenne legalább szükség! Köpeczi Béla még művelődési miniszterként a városba látogatva már egy teljesen újonnan felépítendő könyvtárat javasolt. Van egy megyei tanácsi határozat, amely szerint 1990-ig el kellene készülnie a terveknek. Szükségmegoldásként megkaptuk a régi Mattioni Eszter házat raktárnak és a helyismereti gyűjteményünk elhelyezésére, de végleges, megnyugtató megoldás kell.

I- Nincsenek irigylésre méltó helyzetben, és végül talán az sem szerencsés, hogy egy könyvtárvezetőnek néha a szakmai munka rovására kell ezekkel a gondokkal megküzdenie.- Adózással kell foglalkoznom, építkezéssel kell foglalkoznom, tárolási problémákkal kell foglalkoznom - nagyon sok időm elmegy erre -, de semmiképpen sem csak az én önző érdekeimet szolgálná, hanem az olvasókét, ha kevesebb energiát kellene fordítani minderre. Azért a körülmények ellenére bővítettük a szolgáltatásainkat a hangzó dokumentumok - kazetták, hanglemezek - kölcsönzésével, még 1973-ban az elsők közt jött létre a zeneműtárunk is, az utóbbi másfél évben a videotéka működésének a feltételeit is megteremtettük. Tavaly például már 3702 kölcsönzésünk volt, hozzáteszem: 300 videokazettából... Ennél a választék se nyújtott sokkal többet, nem szólva az árukról. A város lakóinak negyede keres fel bennünket egyébként a könyvtárban, az országos átlag 15 százalék körül van, a megyei is csak 18 százalék. Nem mintha fetisizálni akarnám a számokat, de a látogatók száma is gyarapodik. Közkedvelt a vakok és gyengénlá- tók számára nélkülözhetetlen hangos újságunk, magnót is kölcsönzünk, évente két alkalommal meghívjuk a mozgássérült gyerekeket, s azután ott vannak a személyre szóló szolgáltatásaink, a témafigyeléseink egyéni és vállalati megrendelésre. Az országos közművelődési hálózat újdonsült tagjaiként a praktikus információk számítógépes feldolgozását vállaltuk. Csak azt hiányoljuk, hogy a közhasznú információk gyűjtésében a vállalatok csak hellyel-közzel partnerek.

I- Elég nagy ellentmondás, hogy amíg világszerte felértékelődik a tudás, a szellemi tőke, és nálunk is egyre nagyobb az emberek információéhsége, egyre kevesebb idő jut olvasásra, az információ feldolgozására.- Napi 12-14 óra munka után ez nem is várható el. Meg lehet figyelni, hogy a szakmai érdeklődésen, a szakkönyvek olvasásán túl vagy azok mellett milyen nagy az emberek igénye a könnyed ki- kapcsolódásra, a fásultságtól való megszabadulásra, a szórakozásra. Azt hiszem, nem szabad arisztokratikusnak lenni annak megítélésében, hogy a lektűr olyan népszerű. Nagy baj, hogy háromhónapos késéssel kapjuk a Könyvértékesítő Vállalattól a könyveket, pedig manapság a frissesség - különösen néhány könyv esetében nagyon fontos lehet. Talán a közeljövőben tudunk ezen változtatni. Persze az újdonságokra is figyelünk, Amerikából Püski-kiadványok, az Európai Protestáns Szabadegyetem kiadványai is megérkeznek hozzánk. Érdekel bennünket minden, amit külföldön magyar nyelven kiadnak.

Í- Magam is tapasztaltam a gazdag folyóiratválasztékot...- Úgy 500 félét kínál a könyvtár, legalább félmillió forintot fogunk költeni erre az idén is. Kérdés, hogy miből? Költség- vetési szerv vagyunk, de lassan már mi is gazdálkodni leszünk kénytelenek. A könyvbeszerzési keret egyébként 580 ezer forint... Higgye el, a saját könyveimet is szívesen behozom, ha úgy érzem, hogy ezzel valakinek segíthetek. Mert látni kell, hogy egy könyvtár közművelődési funkcióival teljes, és arra kell törekednünk, hogy a gyerekektől a legidősebbekig mindenkit ki tudjunk szolgálni. Ameny- nyire lehet, otthonosságot nyújtsunk. Az olvasók személyes ismerőseink, akikért igyekszünk mindent megtenni. Ezért kellene a jelenlegi széttagoltságunkon változtatni, korszerű, huszadik századi körülményeket teremteni.

I- Önnek milyen olvasói korszakai voltak? Mert bizonyára voltak...- Édesapámat már említettem. A mese a gyerek számára varázstükör. Egyetlen gyerek voltam, talán egy kicsit el is kényeztettek volna...? Később volt Vernekorszakom, Rejtelmes sziget, Hatteras kapitány, de Verne után is nagyon sok útleírást olvastam. És akit a mai gyerekek talán nem olyan szívesen olvasnak: Jókai, akit ugyancsak nagyon szerettem. Gimnazista korom divatos írói Sartre, Camus, Beauvoir, a hozzá illő fogalmakkal, elidegenedés, egzisztencializmus... És mivel angolt tanultam, a hetvenes években fedeztem fel magamnak az amerikai irodalmat. Bellow-t, Malamudot, O'Neill-t, de ha én ezt most sorolom, biztos hogy sznobnak tart.

I- Sértett hiúság és irigység is van abban, ha valakit sznobnak tartunk. Szavaiból én azt veszem ki, hogy a könyvekre mindig nagy szüksége volt, de éppoly nagy szüksége van valamennyiünknek.- Hát én remélem, hogy ma, amikor az ember egyre több durvasággal találkozik, amikor annyi önáltatással él és annyi a kitakart idegzetű, esetleg kiszolgáltatott ember, akkor a könyvtár egy nyugalmas, emberhez méltó hely marad. Ahova mindenki a „küszöbérzés” kellemetlensége nélkül betérhet.

I - Köszönöm a beszélgetést.

Régi korok iratai szerint is voltak nehéz ügyek, amelyeket a sok tapasztalattal, magas színvonalú rutinnal rendelkező egykori megyei közigazgatási szakapparátus sem tudott megoldani. Csaknem másfél évtizedes vizsgálódás, a határozatok sorozata sem tudott egyértelműen dönteni abban a kérdésben, amely a megye társadalmának felső köreit foglalkoztatta, s amit így foglalhattunk össze:

1919 márciusában, a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltását követően bűn volt- e kezet fogni az új megyei vezető testület élén álló Soós Sándor kommunista mérnökkel vagy sem?

Aki állítólag kezet fogott a megyei direktórium elnökével, nem volt más, mint Éri Márton vármegyei főjegyző. Aki pedig a feljelentést tette dr. Szentkirályi Mihály nyugalmazott szekszárdi polgármester.

A feljelentő szerint ez a bűncselekmény akkor történt, amikor a megyei direktórium elnöke a megyeháza nagytermébe összehívta a megyei közigazgatási apparátust, s közölte, hogy a proletárdiktatúra számít valamennyiük munkájára. Ezt követően - tehát a tájékoztató végén - fogott kezet Éri Márton Soós Sándorral.

A feljelentést dr. Szentkirályi Mihály 1921. március 22-én küldte el a belügyminiszterhez. Csaknem két esztendő kellett a feljelentőnek ahhoz, hogy eldöntse: feljelentse-e a kézfogás miatt a vármegyei főjegyzőt, vagy sem. Megtette. (Az irat száma 1715/1934 KB.)

A bepanaszolt személy mindvégig tagadta ezt a bűncselekményt, kitartott amellett, hogy akkor - 1919 márciusában - egyetlen kommunista vezetővel sem parolázott, az új hatalom emberei közül egynek sem nyújtotta kezét. Ártatlanságát hangsúlyozta akkor is, amikor az üggyel a megyei közigazgatási bizottság foglalkozott, 1921 .június 8-án. Hosz- szas eszmecsere után a bizottság azt állapította meg, hogy „Éri Márton a kommunizmus alatti magatartásában kifogásolnivalót nem talált.” Éppen ezért Éri ellen a vádpontot figyelembe veendőnek nem találta. A közigazgatási bizottság tehát Éri vétlenségét állapította meg.

Alig száradhatott meg a tinta ezen a határozaton, amikor dr. Szentkirályi június 27-én ismét a belügyminiszterhez fordult. (Úgy tűnik, nem tekintette tárgyalóképes partnernek a vármegyét). Azt kifogásolta újabb beadványában Szent- királyi, hogy a határozathozatal előtt a tisztelt bizottság nem kellő körültekintéssel járt el az ügy vizsgálatakor, mert csak az általa bűnösnek tartott személy egyoldalú nyilatkozata alapján hozta meg a döntést.

Időközben Éri Márton is megsokallta dr. Szentkirályi okvetetlenkedését, s kérte az alispánt, adja meg az engedélyt arra, hogy bírósági úton szerezhessen elégtételt a feljelentővel szemben. Az alispán 19 888/1921 szám alatt megadta az engedélyt.

„Kérelmének helyt adok - szól az engedély - és az 1914. évi XLI t. c. 9. §-a értelmében a budapesti kir. ügyészségnek a felhatalmazást megadom arra, hogy a dr. Éri Márton vm. főjegyző ellen a m. kir. Belügyminiszter úrhoz beadott, s ott 40 677/1921 sz. a. iktatott feljelentésében emelt és dr. Éri Márton főjegyzőnek csatolt kérvényben kifejezetten felsorolt alaptalan vádak miatt. Dr. Szentkirályi Mihály nyugalmazott polgármester, szekszárdi lakos ellen rágalmazás miatt a bűnvádi eljárást megindítsa.”

Ettől kezdve tehát az ügy mindkét szereplője ellen volt egy-egy feljelentés. Mindketten abban bíztak, hogy nekik lesz igazuk ebben a „bonyolult” ügyben. S miközben megkezdődött a per előkészítése, Éri 1921. június 7-én 11 oldalas levelet írt, amelyet védekezésül szánt Szentkirályi vádjaival szemben. Ebben a többi között a következőket olvashatjuk:

„Az első bűnöm, hogy én a cofnmunis- tákkal a vármegyei székházba történt bevonulása alkalmával Soós Sándor com- munista vezérszónokhoz lépve vele kezet fogtam.

Erre az a megjegyzésem, hogy amikor a communisták a vármegyeházába bevonultak (1919. március 14-ről van szó - a szerk.), és az akkori Károlyi-féle kormánybiztosnál megjelenve (Mayer Gyula főispán kormánybiztosról van szó - a szerk.) őt a hatalom átadására és hivatalos helyiségéből való távozásra kényszerítették, nem is tudtam, sejtelmem sem volt, hogy tulajdonképpen mi történik. Erre a bevonulásra a személyzet figyelmeztetett, én azonban a hivatalomból nem távoztam, hanem végeztem tovább a dolgomat. Soóssal a commun alatt először akkor találkoztam, amikor a direktórium

megalakulván, az összes vm. alkalmazottak a kisterembe hívattak össze, ahol a rendszerváltozás tudomásunkra hozatván, felhívattunk hogy végezzük egyelőre a reánk bízott teendőket, s további sorsunkról később fog dönteni. Határozottan tagadom, hogy én Soóssal ez alkalommal kezet fogtam volna. Méltóztassék az összes, velem együtt jelen volt vármegyei alkalmazottakat kihallgatni - vájjon állításom megfelel-e a valóságnak. Ezenkívül Soóssal még két alkalommal találkoztam, amikor hivatalos helyiségébe kéretett, s mindkét alkalommal per Soós úrnak szólítottam, mert az „elvtárs” megszólítás sehogy se jött a nyelvemre (...) kézfogás ezen esetekben sem történt"

Közben a belügyminiszter elrendelte, hogy a vármegye hallgassa meg a feljelentőt is, engedje előterjeszteni bizonyítékait. A július 27-i rendelkezés végrehajtására a megye fegyelmi bizottságot választott, amelynek tagja voltTörök Béla elnök, báró Schell József földbirtokos és Fekete Ágoston bizottsági tag. A jegyzői tisztet Újfalussy Sándor töltötte be.

Szeptember elején kezdődött a belügyminiszteri utasítás szerinti vizsgálat. Ez a bizottság megidézte Szentkirályi által megnevezett tanút, dr. Kramolin Gyulát járási tisztiorvost, tiszteletbeli vármegyei tiszti főorvost. Látható, a bizottság komolyan végezte dolgát. Dr. Kramolin Gyulának szegezte a kérdést:

„Igaz-e hogy akkor, amikor a kommunisták a vármegyeházára vonultak, dr. Éri Márton vármegyei főjegyző Soós Sándor kommunista vezérszónokhoz lépett és vele kezet fogott?”

A válasz a jegyzőkönyvben olvasható. Kissé talán hosszú de idézni érdemes, ugyanis néhány olyan részletről is olvashatunk, ami nem közismert 1919-ről.

„Az azóta lezajlott hosszabb idő és mindenféle események után már egész pontos részletekre nem emlékezem, azonban annyira pozitivitással emlékezem, hogy midőn a proletárdiktatúra átvételekor az összes vármegyei tisztviselők a kisterembe fel voltak rendelve, és a hosszú asztalnak a kályha felöli oldalán összetömörülve várták a történtendöket, a főispáni lakosztály felől nyíló tapétaajtón át bevonult Soós Sándor, Dick (György) és Zsédelyi társaságában és az elnöki helynél megállva, vagy ott leülve - ma már pontosan nem emlékszem - kihirdette, hogy a munkásság az uralmat átveszi, s egyben kijelentette, hogy a tisztviselők mind a helyükön maradhatnak, sőt felhívta őket, hogy a munkakörét ki-ki rendesen folytassa, és csupán any- nyit jelzett szükségesnek, hogy az egyes vezető tisztviselők mellé bizalmi férfiakat fognak állítani, mindjárt közölte is, hogy az alispán mellé Erdei Lajost küldi ki. A többiekről, mint emlékszem, szó nem volt. Ekkor általános némaság között kifelé indult. A mögöttem álló tiszttársak vonatkozó megjegyzései által indíttatva, én ekkor előléptem és a már kifelé induló Soósnak, mintegy utánaszólva röviden csak annyit mondtam, hogy »ha már a tisztviselők közérdekből készek a további együttműködésre, minden esetre elvárják, s követelik, hogy az inteligens emberek munkásságát meg is becsüljék, s velük megfelelően bánjanak«. Erre a már kifelé indult Soós visszafordult és csak annyit jegyzett meg, hogy kérem, magam is diplomás ember vagyok, s így az inteli- gencia munkáját tudjuk és fogjuk is megfelelően értékelni. Erre ő és a vele volt két fent említett tanácstag a közben álló zöld asztalon keresztül nyújtották a kezüket a tisztviselők elé és ezen alkalommal a tisztviselők közül többen is kezet fogtak egyikkel-másikkal, de hogy kivel fogott kezet arra ama rövid lezajlású, s zavaros pillanatban nem ügyelhettem, és nem is emlékszem. Csupán arra emlékszem, magamra nézve, hogy nekem az asztal másik oldalán Dick állván, szemben, s nyújtván felém kezét, azzal én kezet fogtam. Egyebet előadni nem tudok.”

A fentiekből megtudtuk, miként történt a megyei közigazgatás átvétele a Tanácsköztársaság megyei vezetői által, de azt nem, hogy Éri Márton fogott-e valakivel is kezet 1919 márciusában. (Megjegyezzük: Éri Mártonnal szemben Szent- királyi még néhány vádpontot hangoztatott - de azokban is vétlennek mondatott ki). Számunkra az ügy további részlete érdektelen. A leírtak tanúsítják, milyen súlyos bűnnek tartotta az úri Magyarország, már azt is, ha valaki egy kommunistával kezett fogott, de még inkább bűn volt, ha valaki meggyőződéssel hitte a kommunista eszméket és megkísérelt ennek megfelelően élni.

K. Balog János

Plokflc PHuárdnÁ ác Rntr a RnhArl a IfÄmwt4rrÁ|

UOIwa uHMIWA W 0UIUI nvOTII a KVIIjVUllIV»