Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-18 / 15. szám
1989. január 18. ^fepÜJSÁG 3 Akit a szeméttelep füstje megcsapott Környezetvédelmi helyzet Simontornyán Bőrünk a tét Tavaly nyár végén lakossági panasz- bejelentés érkezett az Állami Közegészségügyi Járványügyi Főfelügyelőséghez Simontornyáról. A panaszos szerint az egész község szenved és fuldokol a nyári hónapokban a súlyosan szennyezett, bűzös levegőtől, amellyel a Simontornyai Bőrgyár, a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat valamint a községi szeméttelep árasztja el a települést. A panaszos levelet hatósági vizsgálatok követték. Augusztusban a Tolna Megyei Köjál az Országos Közegészségügyi Intézettel karöltve, majd novemberben a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei kísérelték meg felmérni a simontornyai környezetszennyezés helyzetét, mértékét. A lakossági bejelentésnek volt alapja, így az ügyben különböző határozatok születtek, amelyekben a hatóságok előírták az érintetteknek, hogy milyen intézkedéseket milyen határidőre kötelesek megtenni a helyzet javítása érdekében. Munkatársunk most utánajárt, hogy azóta történt-e javulás Simontornyán a környezetszennyezés ügyében. Kezdjük a vizsgálódást a községi szeméttelepen. A telep közepén ma is láthatók azok a zöld szinű krómiszap- és krómforgácshalmok, amelyekről a hatóságoknak sem sikerült kideríteni, hogy honnan származnak. Egy biztos: ezek a bőrgyártás során keletkeznek, és veszélyes hulladéknak minősülnek, amit szigorúan tilos kommunális szemétlerakó telepen elhelyezni. Az olvasóban bizonyára felmerül a gyanú, hogy a bőrgyár a ludas a dologban, de dr. Horvai Júlia, a gyár környezetvédelmi főelőadója meggyőző ellenérveket sorakoztat: nekik saját, kiépített gyűjtőhelyük van az ilyen hulladékok részére, a szállítást, tárolást szigorú belső szabályzat, nyilvántartás szerint végzik, és egyébként is az a néhány tonna, ami a szeméttelepen található, elenyésző mennyiség a gyár hulladéktermeléséhez képest. A községben sok maszek tímár is dolgozik, és azzal senki sem foglalkozik, hogy ők mit csinálnak a krómos hulladékokkal. Talán éppen ilyen műhelyekből származnak azok a zöld halmok... Mindenesetre a szeméttelep körül bűzlik valami, bár most már koránsem annyira, mint tavaly nyár végén, amikor a veszélyes hulladékokkal vegyes lakossági szemét meggyulladt, majd heteken keresztül fullasztó és feltehetőleg nem gyógyhatású füsttel árasztotta el a környező lakóházakat. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság már többször kezdeményezte a szeméttelep megszüntetését, mindeddig eredménytelenül. A legújabb megszüntető határozat határideje: 1989. december 31. Néhány pont az indoklásból:- A telep 15 éve (!) engedély nélkül működik,- közvetlenül a Sió partján létesítették műszaki védelem nélkül, ezzel veszélyezteti a csatorna vízminőségét és akadályozza a gát fenntartását,- az üzemeltetés nem felel meg az előírásoknak, a telepre veszélyes hulladékok is kerültek,- lakott területhez túl közel van (kb. 300 méter), és szennyezi a község levegőjét. Addig is, amíg a tényleges megszüntetésre sor kerül, a költségvetési üzemnek úgy kell működtetni a szeméttelepet, hogy minimálisra csökkentse a környezet szennnyezését. A megszüntetés egyébként a megadott határidőre feltehetőleg nem fog megoldódni, mert a nagyközségi közös tanácsnak nemhogy új szeméttelep létesítésére, de még a mostani rendezésére sincs pénze. Az új községi hulladéklerakó hely létrehozásának terve kötődik a veszélyes hulladékok Tolna megyei átmeneti tárolójának - ahol a végleges megsemmisítésig tárolják ezeket az anyagokat - létesítési tervéhez. Ezek szerint az átmeneti tároló itt Simontornyán fog megvalósulni, és a járulékos költségek csökkentése érdekében egy helyen lesz az új szemétteleppel. Addig, amíg a veszélyes hulladékok átmeneti tárolását megyei szinten nem oldják meg, a Simontornyai Bőrgyár saját területén belül gyűjti a krómiszapot, krómforgácsot és az egyéb veszélyes hulladéknak minősülő anyagokat. Ez az iszaptároló a másik lakossági panaszokra okot adó jelentős bűzforrás, amely mindössze 300 méterre van a lakóépületektől, holott az előírás szerint 1000 méteres védőtávolságra lenne szükség. A bőrgyári illetékes szerint a bűz előbb- utóbb meg fog szűnni, mert a szennyvíz- iszapot egy ideje már víztelenítik a gyárban, igy az iszaptároló tó kiszárad. Óriási gond ez a bőrgyárnak, hiszen nem kis mennyiségekről van szó: csak a víztelenített krómtartalmú szennyvíz- iszapból 15 ezer köbméter keletkezik évente. A megoldás nyilván a megyei átmeneti hulladéktároló megvalósítása lenne, csakhogy ez olyan hatalmas beruházási költséget jelent - mai becslések szerint 150 millió forint körül - amelyre nincs meg a fedezet. Az átmeneti tároló kivitelezésével és majdani üzemeltetésével a Tolna Megyei Kommunális Szolgáltató Vállalatot bízták meg. Ennek felmérése szerint a megyében keletkező veszélyes hulladékoknak több mint 90 százalékát a Simontornyai Bőrgyár termeli - bár ezt a gyár vitatja -, ezért a beruházás fő résztvevője kell hogy legyen. Ehhez azonban a gyár még nagyon hosszú ideig nem fog megfelelő anyagiakkal rendelkezni, hacsak jelentős külső segítséget nem kap. Harmadik bűzforrást képez a bőrgyár területén a mintegy 12 ezer tonna nyersbőr - ebből 2 ezer tonna szabadtéri - tárolása, mindössze 1000 méterre a lakóVBSZGUÄS 1 WUUÍítOÉK lerswOsr Ködös reggel a szeméttelepen Lakossági szemét veszélyes hulladékkal vegyítve épületektől. A meleg nyári napokban nem kis gond emellett a lakosság számára a légyinvázió is. Ezek a nyersbőrök nem a bőrgyár tulajdonát képezik, hanem bértárolás keretében kerültek oda. A szerződés tavaly év végén lejárt, és a gyár nem hosszabbította meg azt, valamint felszólította a tulajdonost, hogy szállítsa el a bőröket. Ezzel remélhetőleg hamarosan pozitív változás áll be a környék illatában. Végül a szennyvízkezelésről. A bőrgyár rendelkezik egy - a 70-es évek végén modernizált - szennyvíztisztító művel, de a jelenlegi technológiával nem tudja biztosítani a határértékekben előírtakat, ezért szennyvízbírságot fizet, akár csak a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat. Mindkét üzem a Sió vizét szennyezi. Összegezve az eddigieket: a helyzet meglehetősen lehangoló. Simontornya a megye környezetvédelmi szempontból egyik legveszélyeztetettebb települése, ezért oda kell figyelni arra, hogy az illetékesek megteszik-e azokat a lépéseket, amelyekre egyáltalán lehetőségük nyílik. Mert azzal mindenki tisztában van, hogy a pénz nagyon kevés, hogy lényeges változásra rövid időn belül nem számíthatunk, hogy az évtizedeken át halmozódó gondok nem oldódnak meg napok, hetek alatt. Egy biztos. Sehol a világon egyetlen vállalat sem költött pénzt eddig sem és ezután sem a környezetvédelemre emberbaráti megfontolásokból vagy az állatok, növények szeretete miatt, hanem kizárólag gazdaságossági megfontolások, vagy hatósági kényszer alapján. A gazdasági szabályozórendszert kellett volna nálunk is úgy alakítani, hogy kifizetődő legyen törődni a környezetvédelemmel. Ezért most nem vethető a vállalat szemére, hogy környezetünk szennyezése ilyen magas fokot ért el, és nem kötelezhetők arra - a mai gazdasági helyzetben különösen nem -, hogy egyik napról a másikra oldják meg ezeket a problémákat, mert ez lehetetlen helyzetbe hozná őket. Az viszont igenis elvárható, hogy addig, amíg a pénzforrások bővülésével lehetővé válnak komolyabb környezetvédelmi beruházások, legalább azokat a kis lépéseket tegyék meg, amelyekre most lehetőségük van, amelyek nem vagy alig kerülnek pénzbe. Mert vannak ilyenek. ÁRKI ATTILA Vállalat lett az Országos Oktatástechnikai Központ Vállalat lett az Országos Oktatástechnikai Központ. A létesítő határozatban a művelődési miniszter 21 pontban fogalmazta meg tevékenységi körét. Eszerint az intézmény profilja nem változott; a különbség, hogy korábban az itt kifejlesztett és gyártott eszközöket ingyen vagy nagy kedvezménnyel kapták az iskolák, s ily módon jutottak új ismeretekhez a pedagógusok is. A jövőben a vállalat mindennek megkéri az árát. Genzwein Ferenc igazgató az MTI munkatársának elmondta: még nyitott kérdés, hogy az iskolák miből tudják megfizetni az audiovizuális taneszközt vagy a továbbképzést, ám kénytelenek megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy például az oktatófilmeket, amelyeket mindeddig ingyen kaptak az államtól, a jövőben csak anyagi lehetőségeiktől függően szerezhetik be. Ismerve az iskolák pénzügyi helyzetét, a nyereséges gazdálkodásban nem elsősorban rájuk számítanak. A jövőben a közoktatástól, a középiskoláktól és az egyetemektől kénytelenek a vállalatok felé fordulni: a fizetőképes üzemek számára fejlesztenek ki olyan oktatástechnikai eszközöket, amelyek a szakemberek képzését és a továbbképzést segítik. Gyártanak számukra oktatófilmeket, sőt referenciafilmeket is. Tapasztalataik azt mutatják, hogy erre is szükség van, hiszen eddig már több vállalat ilyen irányú megbízásának is eleget tettek. Az Országos Oktatástechnikai Központot egyébként 1973-ban alapították azzal a céllal, hogy segítse a számítás- technika és az audiovizuális eszközök és módszerek elterjesztését a hazai iskolákban. E program megvalósításához támogatást kaptak az UNESCO-tól is. Az elmúlt másfél évtizedben 130 oktatófilmet készítettek, 600 féle audiovizuális taneszközt fejlesztettek ki és gyártottak. A számítástechnikai oktatás bevezetésére mintegy 15 ezer pedagógus felkészítésében vettek részt. Az OOK tevékenységével nemzetközi hírnevet szerzett, rendezvényeire a világ minden részéről érkeztek szakemberek. Az Avinter - az audiovizuális taneszközök cseréjével foglalkozó nemzetközi szervezet - az OOK-t kérte fel titkársági feladatainak ellátására. így döntő szerepük volt abban is, hogy 16 ország részvételével megkezdődött az oktatófilmek cseréje. A vállalattá alakítással az Országos Oktatástechnikai Központ történetének új periódusa kezdődött, s a jövőben a piaci igények szolgálatában igyekeznek bizonyítani létjogosultságukat. Mindehhez új programokat dolgoztak ki. Vegyes vállalatot is alapítottak, a Frankfurtban tevékenykedő vállalkozó csoporttal Megatrend Kft. néven. A magyar- NSZK vállalkozás már működik is, főleg ifjúsági filmek készítésével foglalkozik: az európai kultúráról szólnak majd a film eszközeivel európai fiatalokhoz. Hurok a kötélen Bodor Sanyi elmenekült a világ elöl. Vissza a falujába, Méhesre.- Nem bírom tovább ezt a mérhetetlen cselekvésképtelenséget, amit magam körül tapasztalok - mondogatta többször is. Az emberfia csak legyintett rá és nem hitte, hogy Sanyi a megyei tanács 47 éves, jól fizetett munkatársa mégiscsak a menekülést választja.- Nem menekülök, hanem cselekvési teret keresek - hangsúlyozta egy esti beszélgetéskor. - Lötyögés a semmibe, amit rrii csinálunk - mondta. AA semmittevés soha nem volt az életeleme. Nem is lehetett, hiszen a józan ésszel megáldott ember csak a cselekvésben látja minden lehetőségét. Vagyis képtelen látszatmunkával eltölteni napjait, az ősi paraszti vér lázadozik, s hiába a szép előmenetel, a dicséretek tömege, ő azért megőrzi tisztaságát, és tudja, hogy szemfényvesztés az egész. így aztán kénytelen menekülni, változtatni, mert máskülönben ott bukik föl az íróasztal mellett. Sanyi hónapokig vívódott, s amikor már érezte, hogy semmi nem változik, engedett a hívásnak: elment Méhesre üzemegység-vezetőnek. Az édesapja nem szívesen látta otthon a fiút. „Nem ezért taníttattalak” - mormolta a bajusza alatt, de hangosan nem mondta ki azt, ami a lelkét nyomta. Az öregembernek nem szabad belelablatyolni a fiú dolgaiba, tartotta a paraszti ész. Idősebb Bodor nem is szólt a fiúnak. Figyelte, hogy miként tud visszailleszkedni a falu életébe, néha tanácsot is adott, de igyekezett távol tartani magát a dolgoktól. Fél év is elmúlt, és nem hallottam ifjabb Bodor Sándorról. Ő sem jelentkezett, én sem kerestem. Az élet ment a maga útján, az országban új szellők kezdtek fújdogálni, mindannyian kicsit fellélegeztünk. Valami történni fog, mondogattuk otthon asszonyainknak, azok hitték is, meg nem is, csak azt „énekelték”: a pénztárca bankóktól duzzad, de a boltban azért egyre kevesebbet lehet kapni. Az ember ilyenkor él a gyanúval, hogy nélküle történnek meg dolgok, elsuhan mellette a történelem, ugyanakkor úgy érzi, hogy állóvízben lubickol és még jó pofát is vág hozzá. Aztán rájön, és keserűen megállapítja; tehetségesek vagyunk mi magyaroka beszédben, csak a tettektől irtózunk. így aztán inkább legyint az emberfia egyet. Látja, hogy már- már nemzeti megegyezéssel új játékba fognak társai és ironikusan jellemzi a helyzetet: összekaparunk háromezer forintot és világútlevéllel rendelkezvén, nyakunkba vesszük a lábunk és a „máriahilfén” tobzódunk a bóvliban. A gyerekek kapnak magnós rádiót, meg wolk- mant, esetleg becsempészünk egy-egy szexkazettát, hogy aztán itthon rossz lelkiismerettel és bánatosan állapítsuk meg: szegények vagyunk, mint a templom egere. Arra már véletlenül sem vetemedünk, hogy márkát vagy más kemény valutát szerezzünk, aztán okosan vásárolva megpörgessük a pénzünket. Pedig azt kellene: bele a nagyvilágba, nem törődni senkivel és semmivel, csak gazdagodni és jól élni! Aztán rájövünk; nem tűrjük el, hogy erőszakot vegyen rajtunk a tárgyak uralma. Otthon a családban pedig szívjuk a fogunkat, mert mamlasznak és baleknak érezzük magunkat. Aztán szidjuk öregjeinket, akik kicsi korunktól kezdve valamiféle becsületről beszéltek, amit rajtunk kívül senki sem tart meg. Mert lehetetlen megtartani, és elkönyveljük: baleknak születtünk és azok is maradunk. Bodor Sanyi ilyen gondolatokkal fordított hátat a városnak, a jól fizető munkahelynek és a baráti társaságnak. „Valamit kezdeni kell, fiúk!”, mondta hol hangosan, hol csak suttogva. Eliramlik az élet, s meglátjátok, üres marad a markunk. Ezt képletesen értette, valamiféle lelki terrorról beszélt, amit nevezhetünk irodafóbiának is, lélek- ölésnek is. Sanyit próbálták többen is lebeszélni, csak hát ő eltökélt volt. Érezte a szorítást a torkában, marcangolta valami, amit nem tudott megnevezni. Mi értettük, hiszen velünk is ez történt, csak hát az elhatározás az istenért sem akart testet ölteni. Azzal védekezett mindenki: nem menekülhetünk el magunk elől. S ez felmentés is volt, ítélet Sanyi döntése ellen. Mert ő menekül, gondoltuk és ki is mondtuk. Megfutamodott. Azt már nem tettük hozzá, hogy mi elől. „Megfutamodott!”, hangzott a kijelentés és ennyi elég volt. December közepén jelentkezett ifjabb Bodor Sándor. Izgatottan hívott, menjek ki a falujába, mert ott is zavarodott a világ, és neki tudnia kell mindent, hogy maradni tudjon.- Nem futamodhatok meg - mondta a telefonba. - Apám ott ül az asztalom mellett és gúnyosan mosolyog. Látom a szemében, hogyha megfutamodok, akkor örökre elvesztem az öreg becsülését. Kényszerít valamire az a szempár, csak azt nem tudom, hogy mire. A bölcs ember igézete ez, tudom. Segít, de kivárja, míg a segélykérő szó elhangzik. Gyere ki hozzánk, megvallatjuk az öreget. Neked is tanulságos lesz. Megígértem a látogatást, de az utazást mégis halogattam. Szükségem van nekem egy kudarc végighallgatására? Mert szentül meg voltam győződve arról, hogy Sanyi itt is kudarcot szenvedett. Képtelen már ebben a korban az ember változni, új életet kezdeni, még akkor is, ha gyerekkori közegbe megy vissza. Már nem azok az ott élő emberek, mint harminc éve, amikor Sanyi elkerült az egyetemre, majd a megyszékhelyre. És hosszú időn keresztül csak látogatóba tért haza, akkor is az az egy-két nap a családi házban telt el. Lehetetlen visszatérni, gondoltam és ígéretem ellenére nem mentem el Méhesre. Két hét múlva újra hívott. Izgatott volt és már követelődzött. „Kutya kötelességed”, harsogta a telefonba, „meghallgatni a barátodat. Iróember vagy, nem hagyhatsz ki egy megírandó történetet”. Ez hatott, legyezgette hiúságomat az „író ember vagy”, és újból megígértem: a hét végén ott leszek. Aztán megbántam. Millió dolgom volt a lapnál is. Hiszen nekünk, nálunk is újítani kell. A lapáremeléssel olvasókat veszítettünk el. És most vonuljak el Sanyi barátom lelkét suvikszolni. Nincs mit tenni, adtam meg magam, menni kell. Folytatjuk HAZAFI JÓZSEF ✓ A Sió - fehér habcsíkkal díszítve A Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat sem tétlenkedik
