Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

1989. január 3. ilÉPÜJSÁG 5 Mit hozunk kintről? Bevásárlóturizmus Ja eredményes rendőri munkához nagy adag szerencse kell” Népvándorlás indult Ausztria főváro­sába, embermilliók utaznak, pénzmilliár- dok cserélnek gazdát nem csekély tu­multus közepette. A tömeg hajszálpon­tosan reagál az öt érő hatásokra és a ma­ga módján felel. Fölismeri például: hely­zeténél fogva eleve reménytelen szán­dék az, hogy egyenrangú polgárként utazza be Európát, a messzibb tájakról már nem is szólva. Ilyenformán nem is vágyakozik, hanem a lehető legközelebbi célpontot választja, s behozza onnan magának azt, amit itthon nem kaphat meg. Az illúziópótló elektronikát. És még azzal is vigasztalják magukat a jóhisze- műek, hogy végsősoron gazdagodik az ország. Az önként vállalt nemzeti szerep­változtatás eredményeként ki-ki alapon fölzárkózunk a korszerű technikát és technológiát alkalmazó Európához, an­nak fejlettebb részéhez. A vigasz szépen hangzik, csak az a baj vele, hogy nem egészen igaz. Elsősorban azért nem, mert ami ma beutazik gépkocsik csomagtartójában, hátsó üléseken a határon, az csak innen nézve korszerű elektronika, ahol eladdig semmi sem volt A semmihez képest két­ségtelenül minőségi lépésnek, sőt ug­rásnak számit a számítógép, a video- magnetofon, a magnósrádió, színes tele­vízió és monitor megjelenése, valójában azonban szűkös kis devizánkért, izgulva, tülekedve és lelkesedve a lemaradást importáljuk. A modern elektronika története egyút­tal a történelem legsebesebb inflációjá­nak története is. Öt évvel ezelőtt mi még az első személyi számítgépek megjele­nése fölött hüledeztünk, páratlan lehető­ségekről ábrándoztunk és sóvárogva csodáltuk az itt-ott felbukkanó billentyű­zeteket. Aztán új meg új számítógép-ge­nerációk jöttek, egyre többet tudtak, be­futottak típusok, hogy utóbb új és még újabb típusoknak adják át a helyüket. A generációváltás ma már olyan gyors, hogy szinte nyomon követhetetlen. Kivé­ve a turistaként bevásárolni induló ma­gyar számára, aki a bécsi magyarok ut­cájában elszántan vadássza minden idők legjobbnak hitt berendezését, azt a Commodore-64 számítógépet, amit már csak ott, kizárólag magyar értékesí­tésre találhat meg. Mivel a kiutazók több­sége nem is utazik tovább, s előbb sem áll meg, hogy ha már a tájra, városokra, emberekre nem figyel, legalább a nem kifejezetten magyaroknak szánt üzletek választékát megnézze, nem tudja, hogy ez a típus már régen eltűnt a kínálatból. Újabb, okosabb, igaz, drágább eszközök léptek a helyére. Mi 64 kilobájtra vadá­szunk (legfeljebb néhány közülünk - aki­nek vastagabb a pénztárcája - gondol­kodik 128 kilobájton), miközben a világ fejlettebb részén a személyes használat­ra szánt hasonló eszközök körében már a 640 kilobájtos berendezések cseréje zajlik. Még nagyobbra és még okosabb­ra. Nincs mit szépíteni rajta, az az igazság, hogy mi most egy viharsebesen fejlődő technikai kultúra maradékát vásároljuk. Igaz, ez a maradék néhány éve még a technika csúcsa volt. A különbség lénye­ge azonban drámai, és ránk nézve ko­rántsem örvendetes. A tempó gyorsul, s meglehet, a fejlett civilizációk fiainak sem okoz felhőtlen örömöt a mindenáron való lépéstartás kényszere és az ezzel együttjáró draszti­kus méretű inflálódás. Ami még tavaly csúcstechnikának számított, az az idén már eladhatatlan, hiszen ki veszi meg az elavultat ott, ahol egy feltehetően vitatha­tó, ám érvényes közmegegyezés szerint csak a legújabb eredmény tekinthető mértékadónak. Minél nagyobb a vásárlók tömege, mi­nél nagyobb a forgalom, annál jobban gyarapszik az ország. Ez Bécsre is áll, ezért hallani olykor meglepő kijelentése­ket osztrák szakértőktől, akik a zsúfolt­sággal együtt is örülnek a „magyar láz­nak”. Ezért szerepel majdnem minden magyar napilapban, rádióadásban ottani kereskedők, üzletházak hirdetése. Hi­szen eléggé kézzelfogható módon mu­tatkozik meg zárás után az invázió ered­ménye. A magyarok ráadásul - ez egyre erő­sebb meggyőződésem -, nem kifosztják Bécset, hanem kitakarítják. Megszaba­dítják az értéktelen és fölösleges, ám két­ségtelenül mutatós maradékoktól. Lefu­tott számítógépektől, amiket rajtunk kívül ugyan ki venne meg? Olcsó videoberen- dezésektöl, amelyekről itthon néhány hónap után kiderül, hogy jók is, szépek is, ágyból vezérelhetők, csak éppen mire megy az a család vele, ahol reggeltől es­tig tart a pénz utáni hajsza? Ahol ezzel együtt is elérhetetlen luxus lesz egy mi­nőségi videokönyvtár létrehozása, s ahol ehelyett híg pornók és kalandfilmek bor­zolják előbb felnőttek, utóbb az élelmes gyerekek idegeit, hogy végül ők is be­leunjanak, s a kintről hozott eszköz hasz­nálati tárgyból használatlan dísztárggyá válva unatkozzon a szobában. Néha még hozzájut a család egy-egy szerencsés csere révén valami új kazet­tához. Új akciófilmhez például, amely a beszerzési forrás adottságai révén né­met nyelvű többnyire. A németre szinkro­nizált Rambo élesen szovjetellenes ka­landjai azonban nem okoznak túl nagy kárt a hazai nézők tudatában, mert a többség a szöveget nem is érti. A látvány pedig, nos, az mindig ugyanaz. Tűz, rob­banás, véres ökölharcok, üldözés és me­nekülés profi módon szerkesztett egyve­lege. Stallone, Schwarzenegger, Bruce Lee, Chuck Norris és a többiek békésen megférnek napjaink magyar otthonai­ban. Arcra ismerősök, szövegre ismeret­lenek. Aki fél az általuk hordozott ideoló­giától, az megnyugodhat. Aki az értéknek látszó értéktelenségtől fél, az csak most félhet igazán. A láz, a pótlás vágya és láza félelmetes erővel hat és úgy tetszik, még sokára éri el csúcspontját. Most, a fentebb említett technikai inflá­ció áldásaiban bízva, új és lelkesítőbb kalandokra készülünk: három és négy­éves „új” autók áradata indul meg az or­szág belseje felé... Állítólag már több ezerre tehető azoknak az autóknak a száma, amelyek immár magyar birtok­ként valahol az osztrák-magyar határon várakoznak a startjelre. Az élelmesebbek nem várnak a tömeg meglódulására. Né­hány százalékkal olcsóbbért, időben szerzik be - mit is? Egy másfajta techni­kai, technológiai infláció maradékát. Az örvendezők azzal érvelnek, hogy ezek az „ott kint” lefutott típusok „itt bent” a nálunk lévőkhöz képest korszerűnek számítanak. íme, megint az előbbi ellent­mondáshoz jutunk. Innen nézve óriási lesz az előbbre lépés, miközben onnan nézve ismét csak a maradékot haszno­sítjuk. A technikai haladás ellen nem lehet és nem is szabad védekezni. Az gazdagítani tud egy országot akkor is, ha annak eredménye nem saját termék. Csak arra kéne vigyázni, hogy ne örvendezzünk annak, ami nem ahhoz tartozik. Egy, a miénkhez hasonlóan sanyarú helyzet­ben lévő ország nyilván nem ábrándoz­hat arról, hogy egyik napról a másikra utoléri a legfejlettebb technikai kultúrát Az is elfogadható, hogy ebben a köztes állapotban félmegoldásra kényszerü­lünk. S való igaz, hogy a legostobább számítógép is egykor, amikor piacra dobták, a legokosabbnak számított. Ne­héz pontosan megmondani, hogyan és miképpen vezet az út az egyenrangúság­hoz. Lehet, hogy van időszak, amikor el kell fogadni a másodlagos vagy harmad- lagos szerepet, amit a magyar turisták eléggé félreérthetetlenül meg is tesznek. Csupán arra kéne ügyelnünk, hogy ez a hiányt pótló, maradékot hasznosító tevé­kenység ne váljon össznépi mániává. (MTI-Press) B. A. Kevés olyan ember van, aki ugyanab­ból a szakmából megy nyugdíjba, mint amit érettségije után választott. Közben pedig tanul, teljes elhivatottsággal végzi munkáját, majd megpróbál minél többett átadni a felhalmozott tapasztalatokból, tudásból. Ezen emberek közé tartozik Varga Lajos rendőr ezredes, a Szekszár­di Rendőrkapitányság nyugalmazott ve­zetője.- Első munkahelyemre, Tamásiba az érettségim után kerültem, 1953-ban. Sok időm nem volt arra, hogy tapasztalatokat szerezzek, mivel egy hét eltelte után Bu­dapestre kerültem, tiszti iskolába. Akkor toboroztak ugyanis egy zászlóaljnyi érettségizett srácot, hogy megalapoz­hassák a jövő bűnüldözését. Ezen az is­kolán rengeteget tanultam, nagy tapasz­talattal rendelkező tanítóink voltak. A híre is nagy volt, mivel két évig tartott az akkori 6 hétes gyorstalpalókkal szemben. A gyakorlatban is rengeteget tanultunk. Ekkor vesztettük el a foci vb-t, és bizony egy nagy felfordulást kellett Budapesten megakadályoznunk. Emellett ez időben szaporodtak el a postarablások, azóta sem találkoztam akkora razziával, mint akkor, ami egész Budapestet érintette. Tulajdonképpen ott tanultam meg, ho­gyan is kell a gyakorlatban egy-egy ak­ciót megszervezni. így kezdődött a rendőri pálya, pedig a gimnáziumi évek alatt egyáltalán nem volt még eldöntött a „mi leszek, ha nagy leszek?” kérdése.- A gimnáziumi 8 év alatt több alterna­tív lehetőség is felmerült. A legfőbb ok, ami a rendőri pálya mellett szólt, hogy a belügyminiszter és a honvédelmi minisz­ter között volt akkoriban egy megállapo­dás, miszerint akit beiskoláznak erre a tiszti iskolára, annak nem kell katonának lennie, ami akkor három évet jelentett. De azért én is kaptam behívókat, pontosan 13-mat - emlékszik, majd vázlatosan so­rolja fel életének főbb állomásait. Dom­bóvárra bűnügyi vonalra került az iskola befejezése után alhadnagyként, majd 1960-ban helyezték Szekszárdra a főka­pitányság bűnügyi osztályára, mint az életvédelmi szakterület vezetője. A követ­kező állomás: 1971-ben a kapitányság vizsgálati alosztályvezetője, majd 1972­től városi rendőrkapitány lett előbb Bonyhádon, majd Szekszárdon 1982 őszétől. S hogy a két városban eltöltött idő kö­zött mi volt a különbség, arról igy mesél:- Bonyhádon a közbiztonsági viszo­nyok mindig is stabilabbak voltak, így könnyebb volt a kapitányság, mint Szek­szárdon. Szekszárd ugyanis az ország legfertőzöttebb tíz városába tartozott ré­gen is és most is. Ez talán a lakosság ösz- szetételével, a helyi szokásokkal magya­rázható. Nem szívesen jöttem Szek­szárdra, mivel a családdal Bonyhádon rendeztük be az életünket, így a felesé­gem és a fiam még kevesebbet látott, sok idő elment az utazással, mivel nem költöztünk be Szekszárdra. És emellett a sok éjszakai távoliét, bizonytalan hazaér­kezések nehezítették a családom életét. Most, hogy nyugdíjas lettem, meg is pró­bálok valamennyi viszonozni abból a sok megértésből, türelemből, amit a fele­ségemtől kaptam. És ez a megértés kellett is, mert aki éj­szakánként bűnözők után nyomoz, az sokszor és könnyen kerül veszélyes helyzetekbe. És ezen helyzetek veszély­telenné tételéhez az kell, hogy tárgyalás­ra kell késztetni a bűnözőt, ami odafigye­léssel, összpontosítással megy csak. Ez pedig nagyon fárasztó, sok türelmet igé­nyel, és annak a tudatát, hogy otthon me­gértéssel várják az embert haza.- Még Dombóváron történt - emlék­szik vissza legérdekesebb eseteire -, hogy rekordidő alatt, öt perccel a panasz felvétele után elkaptuk a tettest. Az ötve­nes években történt: Egy 8 éves kislányt erőszakoltak meg. Akkoriban a kerékpár még kuriózumnak számított, azok a szer­vek voltak ellátva vele, ahol mozogni kel­lett. A panasz bejelentése során pedig el­mondták, hogy egy zöld kerékpáros bá­csi vitte be a kislányt a temetőbe. Innét pedig már egyszerűbb volt továbblépni, ugyanis csak a postások használtak zöld biciklit. A másik rekordom Szekszárdhoz kötődik. Egy házaspár séta közben egy egyéves csecsemöhullát talált a Sió-par­ton a hatvanas évek közepén. Egy év táv­latából kellett olyan ügyben tettest pro­dukálni, amikor az elkövetés pillanatá­ban sem hiányzott senkinek sem az új­szülött. A nyomozás három napig tartott, majd megtaláltuk Baksán az elkövetőt. Az eredményes rendőri munkához nagy adag szerencse kell, de ezt be kell keríte­ni olyan feltevésekkel, amikben fönn­akad az érintett valaki. Ha az ember nem lép, akkor biztos, hogy nem lesz szeren­cséje. Aki egy életen át a rendőri állomány­hoz tartozott, rengeteg bűnügyet felderí­tett, mindennapjához hozzátartozott az állandó készültség, nem bánt meg sem­mit, mindent hasonlóan tenne újra. S mit csinál most, mint nyugdíjas rend­őr?- Rengeteg dolgom van, bár még annyira közel vagyok a nyugdíjba vonu­lásomhoz - 1988. november 30-án volt a búcsúztatásom -, hogy egyelőre rende­zetlen az otthoni tevékenységem. Nagyszerű érzés, hogy el tudok ol­vasni egy könyvet nyugodtan, nem kell éjjel felébredni olyan gondokkal, ame­lyeket egy rendőrkapitánynak meg kell oldania. S az utódjának annyit tanácsol, hogy semmit se cisnáljon úgy, ahogyan ő tette, mivel mindenkinek a saját egyéniségét kell a munkájába belevinnie. HERBECK ERZSÉBET Kisiparosok növekvő részvétele a személy- és teher­fuvarozásban Az idén várhatóan a múlt évinél lénye­gesen nagyobb részt vállalnak a kisipa­rosok a személy- és teherfuvarozásban, mivel január 1 -jétöl kedvezően változott a közúti szolgáltatásokról és közúti jármű­vek üzemben tartásáról szóló jogszabály. Lehetővé vált, hogy a kisvállalkozók be­kapcsolódjanak a külföldi fuvarozásba, az autóbusszal történő személyszállítás­ba. A jogszabály már nem korlátozza, hogy a kisiparosok, vállalkozók hány személy- és tehergépkocsit üzemeltes­senek. A Kisiparosok Országos Szerve­zetének véleménye szerint ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy szigorodó szakmai követelmények miatt - a pá­lyaalkalmassági és a helyismereti vizs­gálat, a közlekedési ismeretek rendsze­resebb számon kérése - sokan nem vál­lalkoznak e szolgáltatásra. A kisiparosok országos érdekvédelmi, érdekképvisele­ti szervezete már az elmúlt év végén meg­állapodott a Volán oktatási központjával, valamint a KIOSZ oktatási központtal, hogy közösen készítik fel a jelentkezőket, a gyakorló és leendő kisiparosok to­vábbképzésére tanfolyamokat szervez­nek. * Az új jogszabály szerint az egynél több gépkocsit üzemeltető vállalkozó telephe­lyen köteles tárolni személy- vagy teher­gépkocsiját, sőt tíznél több gépjármű esetén a megfelelő műszerezettségű te­lephely fenntartása is követelmény. Vár­hatóan ennek a feltételnek sok kisiparos nem képes eleget tenni. A KIOSZ orszá­gos szervezete és a helyi, megyei érdek- védelmi szervezetek ezért együttműkö­dési szerződést kívánnak kötni a fuvaro­zó vállalatokkal. Az adóhatóság közleménye TISZTELT ÜGYFELEINK! Néhány közérdeklődésre számot tartó, adózással kapcsolatos szabályra szeret­nénk felhívni figyelmüket: Az Adóigazgatási eljárásról szóló 68/1987. (XII. 14.) PM sz. rendelet 11-12. §-a szerint azokról az összevonás alá eső adóköteles jövedelmekről, melyeknek adóját a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló jogszabályok szerint a munkáltató állapít­hatja meg, a munkálta ónak a magánszemélyt az adóévet követő év január 31-ig tájékoztatni kell. Ha a magánszemély az adóévet követő év február 20-ig a munkáltatójának úgy nyi­latkozik, hogy az adóévben a munkaviszonyából származón kívül más, összevonás alá eső adóköteles jövedelme nem volt, a magánszemély jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg. Ennek során a magánszemély által bemutatott, az összjövedelmet csökkentő, továbbá az adókedvezmények igénybevételére jogosító, valamint a társa­dalombiztosítási szerv által kifizetett, adóköteles társadalombiztosítási eljárásról a munkáltató részére megküldött igazolásokat is figyelembe kell venni. Azok a szervek, amelyeknek igazolása alapján a magánszemély összjövedelmét csökkentő kedvezményt, illetve jövedelemadó kedvezményt vehet igénybe, az erre szolgáló igazolást az adóévet követő év január 31-ig kötelesek a magánszemély részére kiadni. A magánszemély nyilatkozatának hiányában a munkáltató a tárgyévet követő év feb­ruár 20-ig az általa kifizetett jövedelemről, és a levont adóelőleg összegéről az adóbe­vallás-nyomtatványon, vagy annak az e célra szolgáló részével egyező tartalmú külön lapon a magánszemély részére igazolást ad. Ha az előzőekben említett tájékoztatást a munkáltató írásban, és a bevallásnyomtat­vány e célra szolgáló részével egyező tartalommal adta, azt igazolásként el kell fogad­ni. Ha a magánszemély munkaviszonya év közben megszűnik - ide értve az évközi nyugdíjazás esetét is -, a munkáltató a tőle származó jövedelmekről és a levont adó­előlegekről szóló igazolást a munkaviszony megszűnésének időpontjában köteles kiadni. Az a munkáltató, akinél ön 1988. december 31 -én dolgozott, igazolja a korábbi munkaviszony(ok)ból származó jövedelmeit is egy ún. kísérő adatlap alapján. (Kísérő­lap hiányában a munkáltató nem adja ki az összesített igazolást, ekkor önnek egyéni­leg kell az egyes munkahelyeken megszerzett jövedelmeit összegeznie). Ha a magánszemélyek jövedelemadóját a munkáltató számolja el az adózóval (tehát nem kell adóbevallást adni) az adó és a levont adóelőleg különbözetét a munkáltató a számára előírt legközelebbi bérfizetéskor, de legkésőbb a tárgyévet követő év április 20-ig levonja vagy visszafizeti. Az a magánszemély akinek adóját nem a munkáltató állapította meg, köteles adó­bevallást tenni (önadózás). Az önadózó magánszemély jövedelemadójának a megállapításánál a munkáltatótól származó adóköteles jövedelmeit és a munkáltató által levont adóelőleget a munkálta­tói igazolás, egyéb jövedelmeit, a kifizetők által levont adóelőleget, illetve az összjöve­delmet csökkentő kiadásokat, valamint az adókedvezményekre való jogosultságot az azt igazoló irat alapján veheti figyelembe. Az a magánszemély, aki a személyi jövedelemadóról szóló 1987. évi VI. tv. 13. §-a (egyéb jövedelmek) szerint adózik, kétféle költségelszámolás között választhat. A kétféle költségelszámolás egyidejűleg nem alkalmazható, de egymást követően igen. Abban az esetben, ha a magánszemély először a nyilvántartás nélküli (de bizony­lattal igazolt 12 000,- Ft összeghatárig terjedő) költségelszámolást választja, és azt a felmerülő költségek időközben meghaladják a magánszemély áttérhet a vállalkozói adó szerinti költségelszámolásra. Ennek feltétele, hogy erre irányuló szándékát az adóhatóságnak előzetesen bejelentse. Az így elszámolt költségek kimutatását az adóbevalláshoz csatolni kell. (Adóigazga­tási eljárásról szóló 68/1987. (XII. 14.) PM sz. rendelet 14. § (5) bek.) TOLNA MEGYEI IGAZGATÓSÁG TOLNA MEGYEI ADÓFELÜGYELÖSÉG Varga Lajos harmincöt évet töltött rendőri pályán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents