Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

1989. január 2. , TOLNA \ 2 NÉPÚJSÁG ...és akkor megszületett Osztva háromszázhatvanöttel Tudatiam magammal az 1988. esztendő utolsó 24 órájában, hogy a szememből nem azért csorog forró nedvesség, a torkomat nem azért szűkíti valami, a fülemben nem azért sajog fájón a csönd, az orrom nem azért nőtt másfélszer nagyobbra az eredeti méreténél, mert influenzajárvány örvényébe jutottam... Nem! Szó sincs erről, hiszen az illetékesek kitartóan bizonygatják az ellenkezőjét. Nem, nem és nem! Azért mégis úgy éreztem, jobb ha az egész napot ágyban, párnák között töltöm, népszerű gyógymóddal izzasztva, kúrálva magam. így történt! Az alvás és ébrenlét határán „jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat”. Szilveszter lévén, elősoroltam az év összes eseményét, ami kis életem szűkre sza­bott köreit tágitgatni igyekezett. Bajok, örömök, bánatok, gyönyörök várták megszó­lításukat. Egyikből több, a másikból kevesebb. Panaszra is nyitottam volna számat, de akkor egy gondolat végig vezetett a kórházak zárt osztályain fekvők között, és elszégyelltem magam... Sonkás tekercs franciasalátával, friss kenyér, forró tea, aztán sós aprósütemé­nyek, gesztenyemasszával töltött csokoládés alagút, tejszínhabbal, fagylaltkrém­mel díszített gyümölcskehely, no és természetesen az elmaradhatatlan pezsgő ke­rült a szilveszteri asztalunkra, családom körében. Mindezek feladata az lett volna - gondolom -, hogy koronaként jussanak az esztendő leltározott holmijaira, de nem volt kedvem a koronázáshoz. Pezsgő helyett pár korty gyömbérszörpöt ittam, és va­lami kimondhatatlan súlyt éreztem magamon, magamban. Rájöttem, hogy ezt egy „t” betű okozza, ami a múlt időt jelzi. Riasztott, hogy ami 1988-ban történt, az mára múltat jelentő történelem. Tiltakozni akartam, hogy most kezdődött az egész, hallom, még a telefonhívást, amelyben arra kértek, hogy készít­sem el a... Újra átélem meleg élményként a végzett munka, a vállalkozás minden iz­galmát... Nem lehet, hogy ez most megszűnik, nincs tovább! Új arcok, ismerősök bukkantak fel és bújtak „tegnapfátyolok" alá! Vége, vége, vége! Nincs tovább! Az ilyen utolsónak számító pillanatoktól mindig is féltem. Az elköszönés, búcsúzás mélyen hatott rám. Itt van most ez az 1988. év is. A NAGY esztendőként jelzi majd a történelemkönyv, ha a politikai eseményeket időrendben is átadják az utókornak. Mennyi változás, mennyi új és új ötlet? Semmi? Munka, szabadság, szerelem, min­den a múlté? Hirtelen lett éjfél! Úgy elfoglaltam magam, szinte megrándított a Himnusz dalla­ma... és akkor megszületett: a remény! Újra tisztábban láttam, hangokat érthetőbben hallottam és a magamé is erősebb lett. ízeket éreztem és a melegség már nem a láz volt, hanem a lehetőség feszítő erejének tüze, hogy egy évre megadatott ismét a reménység. Ezt osztani kell há­romszázhatvanöt napra! Nagyon jól kell vele élni, mert rajta kívül nem sok minden van útravalónak. Kérdéseket hozott magával az új esztendő első órája. Aggodal­maskodó, szomorúságot osztó, feleletet váró gondolatok törtek elő, de az újszülött­nek sikerült visszaverni a támadásaikat. Most még könnyű dolga volt, mert az aszta­lon ott csillogott a fejre való ékszer, az óév maradéka. DECSI KISS JANOS Palme-gyilkosság- meghosszabbítás A stockholmi városi bíróság szomba­ton újabb fél hónappal meghosszabbí­totta annak a svéd férfinek az őrizetben tartását, akit Olof Palme egykori minisz­terelnök meggyilkolásával vádolnak. A 41 éves Christer Petterssont decem­ber közepén tartóztatták le a svéd ható­ságok, s bár ő tagadja bűnösségét, a meggyilkolt politikus özvegye és fia állí­tólag felismerték benne a merénylőt. Mindenesetre a 10 perces, zárt ajtók mögötti mostani tanácskozáson a bíró­ság úgy döntött, hogy az ügyészség ja­nuár 13-ig haladékot kap a hivatalos vádemelésre, s addig Pettersson tovább­ra előzetes letartóztatásban marad. Amerikai hadihajók a Földközi-tengeren Pénteken egy 13 hadihajóból álló kö­telék futott ki a virginiai Norfolk kikötőjé­ből, fedélzetükön 12 ezer tengerésszel. A hadihajók úticélja a Földközi-tenger, kül­detésük hat hónapra szól. A Pentagon a kötelék felvonultatását a Földközi-tengeren állomásozó amerikai 6. flottával kapcsolatos rutinszerű műve­letnek nevezte. Mel Sundin szóvivő hangsúlyozta, hogy a hadihajók már korábban elterve­zett átirányításának semmi köze sincs a Pan Am amerikai légitársaság Boeing-747 típusú utasszállító repülő­gépe ellen elkövetett pokolgépes me­rénylethez, vagy pedig a Líbiát egy ve- gyifegyver-üzem építésével vádoló ame­rikai figyelmeztetésekhez. Béke és össznépi egyetértés PANORÁMA MOSZKVA-WASHINGTON - Az el­múlt év igen gazdag volt rendkívüli jelen­tőségű eseményekben - egyebek mellett ezt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő, az amerikai néphez intézett újévi üzenetében. A szov­jet vezető emlékeztetett arra, hogy 1988- ban kedvező változások jellemezték a két nemzet, a két állam viszonyát. A kétoldalú kapcsolatok mára a korábbinál sokkal dinamikusabbá, emberibbé váltak - hangsúlyozta Gorbacsov. Ronald Rea­gan, az Egyesült Államok leköszönő el­nöke a szovjet néphez intézett újévi üze­netében kifejezte reményét, hogy az új esztendőben - a két állam között meglé­vő nézetkülönbségek ellenére is - folyta­tódnak az 1988-ban megkezdődött ked­vező folyamatok. NEW YORK - Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára újévi üzenetében aggo­dalmának adott hangot az afganisztáni békefolyamat lassú előrehaladása miatt, s felszólította a szemben álló afgán fele­ket: tegyenek meg mindent a párbeszéd megteremtése, egy szélesebb alapokon nyugvó kormány létrehozása érdekében. MADRID - Kétezer ülést tart az elkö­vetkező hat hónapban az európai közös­ségek 273 munkabizottsága a miniszteri és magasabb szintű találkozók előkészí­tésére, s ily módon rendkívüli feladat megoldása vár a miniszteri tanács soros elnöki tisztségét januártól viselő Spa­nyolországra. Ami az EGK legtöbb tagor­szágában immár rutin, az a spanyolok számára újdonság, hiszen Hispánia ép­pen három esztendeje lett tagja a közös­ségnek. (Folytatás az 1. oldalról.) ségek jogainak tiszteletben tartására, a nem­zeti kulturális értékek és örökségek megőrzé­sére szólítja fel az emberiséget, aztishangsú- lyozva, hogy e jogok biztosítása az államok fe­ladata, az államok felelőssége. Mi, magyarok, különösen érezzük a nem­zeti-etnikai kisebbségek gondjainak súlyát hiszen a magyarság egyharmada hazánk ha­tárain kívül él, olykor a kisebbségi jogok hiá­nyában. Államunk felelősséget érez minden magyar iránt és nemzeti kulturális értékünk minden darabja iránt legyenek bárhol is a Földön. Ugyanakkor a Magyarországon élő nem- zetiségek-etnikumok jogait szavatolva egyre jobban támogatni akarjuk nyelvük, kulturális értékeik őrzését fejlesztését, az anyanemze­tekkel szövődő kapcsolataik erősödését. Számunkra további bátorítást ad ehhez, hogy a világ közvéleménye egyetért törekvéseink­kel. Hazánk nemzetközi tekintélyének növeke­déséhez azonban -ésegyben nemzeti önbe­csülésünkhöz - valós alapot csakis a teljesít­mény adhat Az értéketteremtő, azértéketter­melő emberi munka. Ebben az országban mindig voltak olyan egyének, akiknek szelle­mi teljesítménye, és olyan milliók, akiknek a mindennapi, céltudatos munkája a történe­lem legnagyobb viharainak közepette is fenntartotta ezt a népet megőrizve államisé- géttöbb mint ezer éven át itta Kárpát-meden­cében. Ez a nemzet sokat köszönhet végvári katonáinak, kézműveseinek, városai polgá­rainak, legtöbbet talán falusi parasztságának - egykoron legszámosabb rétegének -, akik nemcsak földjüket művelték bölcsen, hanem ők őrizték meg az anyanyelvet is, nemzeti lé­tünk és tudatunk legfontosabb forrásaként Ha ma - a válságok és változások újabb történelmi szakaszában - erre a számában megcsappant de jelentőségében változatlan rétegre tekintünk, csak tisztelettel beszélhe­tünk róla. Nekik, az új esztendőre nemcsak azt kívánom, hogy leljenek több örömre és haszonra munkájukban, hanem örökítsék át azt a munkaerkölcsöt is, melyet eleik hagyo­mányoztak rájuk. Hazánk munkásemberei, a gyárakban, üzemekben, bányákban dolgozók és a szol­gáltatásokban tevékenykedők talán minden más rétegnél jobban érzik gazdasági-társa­dalmi váltásunk súlyát jelen munkalehetősé­gük elvesztésének veszélyét az új képzettség és az új munkahely megszerzésének kínjait Nem rajtuk múlt és mégis ők viselik elsősor­ban aterhetazinkább vesződséggel, mintha- szonnal járó elavuló technológiáknak, a rossz anyag- és munkaellátásnak. Számukra azt kívánom ebben az új évben, hogy a hagyományos munkásöntudattal tud­ják elvégezni a változások teremtette felada­tokat önmaguk javával együtt hazánk fele­melkedését is szolgálva. Tisztelt Honfitársaim! A legtöbb, amit kívánhatok mindannyiunk­nak, hazánk minden polgárának, az a béke, a belső béke, az össznépi egyetértés értelmé­ben is. Hiszem és vallom, hogy népünk nem­csak a gazdaság, a termelés ezernyi gondjá- val-bajával, az átállás tömérdek feladatával képes megbirkózni, hanem éretti elviselni a demokratizálódás, a politikai többszinüség, a legkülönfélébb érdekek világos megfogal­mazásának alkalmait is. Úgy képes gazdasá­gi, politikai és szociális feszültségekkel ter­hes korszakunkban szabadon gondolkodni, cselekedni, hogy közben nem téveszt utat: nem az anarchiát véli demokráciának, a sza­badosságot szabadságnak. És közben azo­kat az értékeket sem tagadja meg, melyeket szocializmuskeresésünk közben eddig te­remtettünk. Ugyanakkor bízom abban is, hogy az új esztendőben a kölcsönös türelem és a tenni vágyás vezérel bennünket Ezeknek reményében kívánok honfitár­saimnak, külföldön élő magyar testvéreink­nek, hazánk valamennyi barátnak békés, közös és személyes sikerekben gazdag - emberséget boldogságot hozó - új eszten­dőt! (MTI) Nulla óra 20 perckor született... * A gyermek születése akkor is öröm, ha nem kíséri forintot kamatozó sze­rencse. Tolna megyei kórházakban is különös figyelemmel kísérték a szil­veszteri kisbabák érkezését. Nem akadt, aki éjfélkor jegyeztette volna magát, olyan viszont igen, aki nulla óra 20 perckor jött a világra. Ne­ve: Berek Zsuzsanna. Születési súlya: 2880 gramm. Az édesanya neve: Be­rek Mihályné Gábris Zsuzsanna, Bölcske, Lenin utca 3. szám alatti la­kos. Dr. Winkler László vezette a szü­lést Lukács Mária szülésznő segédle­tével. Az újszülött és az édesanyja jól vannak. Fotó: sörös * Mai remény, holnapi valóság Szólítgatjuk a recski erdőt A csehszlovák külügyi szóvivő nyilatkozata A csehszlovák külügyminisztérium szóvivője pénteken „nem bizonyítottnak" nevezte brit és más sajtószerveknek azo­kat a feltételezéseit, hogy esetleg csehszlovák gyártmányú, Semtex már­kajelzésű ipari robbanóanyagot használ­tak volna a PanAm légitársaság repülő­gépe elleni merénylethez. Ivan Kulhanek kijelentette: Csehszlovákia ismételten hangsúlyozza, hogy kategórikusan elítéli a terrorizmus minden formáját és mód­szerét, s következetesen teljesíti ezzel kapcsolatos nemzetközi kötelezettsé­geit. Csehszlovákia sohasen szállított és nem szállít robbanóanyagokat a terroris­ta szervezeteknek. A szóvivő közölte, Csehszlovákia kész bármikor szakértő­ket küldeni, hogy elősegítse a robbanó­anyag azonosítását. Emlékezetes, hogy a brit sajtó már ko­rábban azt állította, hogy terroristák - így az ír köztársasági hadsereg ideiglenes szárnya - csehszlovák eredetű robba­nóanyagokat használnak akcióikhoz. A csehszlovák külügyminisztérium a mos­tanit megelőzően szeptember 3-án utasí­tott vissza ilyen híreszteléseket. O A hatvankét éves férfi, akit meglátogat­tam, már eszmecserénk elején közölte, hogy a nevét nem adja, mert nem kíván szerepelni a nyilvánosság előtt. Sejtet­tem, hogy így lesz. Ő már sokadik volt ugyanis azok között, akiket segítséget remélve kerestem föl. Addigra több mint másfél hónapon át kutattam olyan Tolna megyeiek után, akik újkori történelmünk máig legsötétebb időszakában -1948 és 1953 között - valamelyik kényszermun­katáborban - ezek között is a Heves me­gyei Recsken - volt kénytelen a fogva tartók szándéka ellenére életben marad­ni. Augusztus végére kiderült, hogy hiva­talos forrásra nem számíthatok, majd pe­dig az, hogy akiknek elbeszélnivalójuk lenne, nagyon kevés kivétellel még ma is a félelem malomköve alatt élnek. Miért? Fájdalmasan egyszerű a felelet. Azt, amin keresztülmentek „legjobb lenne tökéletesen elfelejteni”, ha ez csu­pán akarat kérdése lenne. A felejtés azonban nem megy, s ennek két oka van. Először a szabadításkor, az 1953 máso­dik felében kapott „útravaló”, másodszor az, hogy a kényszermunkatáborosok túl­nyomó többsége máig nem kapta meg a jog szerint őt megillető rehabilitációt. Nem ért tehát véget az 1953-as szabadi- tást követően az ártatlanok meghurcolá- sa megkülönböztetése. Sokak mai véle­ménye szerint „ezért volt még két év­vel ezelőtt is tabu téma Kistarcsa, Ka­zincbarcika, Tiszalök és Recsk” - hogy csak a leghirhedtebb kényszermunkatá­borokat említsük. Most azonban, úgy látszik, történni ké­szül valami az eddig elmaradt lépések pótlására. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén határozat született a múlt feltárására is. Létrejött és munkához látott Pozsgay Imre állammi­niszter vezetésével az a bizottság, mely nagy hozzáértéssel és körültekintéssel vizsgálja közelmúlt történelmünk negy­ven esztendejét, hogy az eddig elmaradt, de jogos igazságtétel megszülethessék. Nagy kérdés, hogy sikerül-e százszáza­lékosan föloldani a görcsöt azokban, akik előtt úgy nyitották meg annak idején a kényszermunkatáborok kapuját a pa­rancsra is fanyalogva, ímmel-ámmal sza- badítók, hogy bocsánatot kértek ugyan a Magyar Népköztársaság nevében az el­szenvedett igazságtalanságért, jogtalan­ságért, méltánytalanságokért, de... kö­zölték, hogy a szabadulok rendőri fel­ügyelet alá fognak tartozni ezután, és ha nem tartják a szájukat, nyolc-tíz év fegy­házbüntetésre is számíthatnak. Véssék tehát jól az eszükbe, hogy most „véget érő raboskodásuk okairól, körülményei­ről, helyéről dobra verniök semmit sem szabad.” Ám... jó pontot szerezhetnek, ha följelentik mindazokat, akik érdeklődnek a büntetőtáborban töltött éveik felől.- És a család? A szülők, a feleség, a gyerekek? Ök csak megtudhatják mi volt a helyzet? - vetették föl.- Nem! Ök sem! Nekik mondják azt, hogy tanulmányúton voltak a Szovjet­unióban - hangzott a cinikus, egyben el­més felelet, amit vehetünk úgy is, mint célzást arra, honnan ered a büntetőtábo­rok modellje, a táborok megtöltésének, működtetésének szisztémája. Ma már, ha mindent nem is, de azt tud­juk - s főleg a folytatásból -, hogy a „sza- badítók" nem hittek, nem akartak hinni 1953-ban a büntetőtáborok fölszámolá­sának véglegességében. A kétkedőket igazolta, hogy a belügyi és igazságügyi apparátusból is csak jóval később, 1956 novemberét követően távolították el azo­kat, akiknek meghatározó szerepük volt a törvénysértésekben, mindabban ami népünk számára máig hatóan félelme­tessé, gyűlöltté tette a közvetlenül Ráko­si, Gerő Ernő és Farkas Mihály irányítása alá tartozó Államvédelmi Fiatóságot. A bevezetőben idézett beszélgetésben - és azt követőekben - erről is szó esett, és nagy műveltségű, tájékozott ismerő­söm úgy vélte, hogy a nyolcvanas évek végén szerinte már „fölösleges begyó­gyult sebeket fölszaggatni”. Ebben nem érthettünk egyet, hiszen újkori történel­münk teljes valóságában alig ismert - 1948-1953 közötti - szakasza tüske és nem is „csak” a köröm alatt, hanem mé­lyen a lelkekben. Meg kell végre szólalnia a történettudománynak, politikának és jognak ahhoz, hogy a személyesen meg­éltek a családtörténetekben összeren- dezetten, az egész nemzet okulásra al­kalmasan éljenek tovább. Elnéző mosoly volt érvelésemre a válasz, majd az követ­kezett, hogy szerinte ugyanolyan „vélet­lenül" bárkit elüthet ma is egy autó, akár­csak az ötvenes években... Végül allegó- rikus fordulat következett arról, hogy nem biztos ő egy napig sem „ama bizo­nyos légió” végleges elbocsátásában... Ez az ember tényleges katonai szolgá­latának éveit Recsk közelében töltötte, így ismeretei az átlag állapolgár ismere­teinél pontosabbak. Mi az, ami mégis megköti? Rossz értelemben vett szemé­rem, netán lelkiismeret-furdalás ami so- i kakra jellemző azok közül akik felnőtt­ként élték meg az ötvenes éveket? Ezt is meg kellene már tudnunk. (Folytatjuk) LÁSZLÓ IBOLYA

Next

/
Thumbnails
Contents