Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-08 / 292. szám

1988. december 8. NÉPÚJSÁG 5 A magyaroktól ments meg, Uram? Viselkedni Becsben is kell Nem árt, ha az autós tudja,.. Hegyeshalomnál kígyózó kilométeres sorokról, több órás várakozásról, az osztrák fővárosban tapasztalható ideg­őrlő dugókról, időt rabló parkolóhely­keresésekről ismerősök órákon keresz­tül tudnának mesélni. Nem riaszt el ben­nünket ez a sok próbatétel sem attól, hogy megkíséreljük elnyerni a video­magnó vagy éppen hifitorony alakját öl­tött királylányt. S nem riasztja el a magya­rok hada az osztrák kereskedőket sem, a „sok kicsi sokra megy” elve alapján ők természetesen a mi szűkre szabott valu­takeretünkből és feketén vásárolt schil- lingünkből és márkánkból is igyekeznek minél nagyobb részt a maguk számára kihasítani. De alighanem elege van belő­lünk a bécsi hivatalnoknak, aki magyar turistaáradat idején is szeretne eljutni munkahelyérre. Elege van belőlünk a bé­csi háziasszonynak, aki ezentúl is ké­nyelmesen szeretne vásárolni. Nagyon unhatja a magyar bevásárlóturizmust a bécsi rendőr, aki tilosban parkoló autók­kal, az egyirányú utcában a forgalom­mal szembe haladó gépjárművekkel és azok értetlen utasaival vesződhet. S ak­kor még nem is szóltunk úgy általában a város lakóiról, akiket állítólag finoman fölszólított egy nagy „áradat” idején a rá­dió, hogy inkább maradjanak otthonaik­ban, ha jót akarnak... s,Meg fognak utálni bennünket” - mondja egy ismerősöm és azt is hozzá­tette: „a Mariahilfer Strassen szégyelltem a turistáink viselkedése miatt, hogy ma­gyar vagyok.” A bécsi kereskedők várják a karácso­nyi bevásárlókörútra érkező magyarokat is, és mi megyünk is, rendületlenül. Szek- szárdon csak az Ibusznál 1,5 millió forin­tos valutaforgalmat bonyolítanak le na­ponta, ebből a pénzből 150-500 ember utazik nyugati útra, többségük Bécsbe. A Tolna Tourist és a Cooptourist is árusít valutát, szinte nem tudják kielégíteni az igényeket. A forgalom bizonyára a kará­csony előtti két vásárlócsalogató „hosszú" szombaton tetőzik majd, de­cemberben 10-én és 17-én ugyanis egész nap nyitva tartanak majd az üzle­tek. Kellemesebbé tehetjük magunknak a vásárlást, ha szabálytalan közleke­déssel és parkolással nem vívjuk ki a rendőrök haragját. Bizonyára nem véletlenül, s nem bosszantásunkra ajánlják a magyar be­vásárlóknak, hogy - a dugókat, hiábava­ló parkolóhely-keresések elkerülendő - állítsák le gépkocsijaikat a város pere­mén egy őrzött és ingyenes parkolóban, és szálljanak át tömegközlekedési esz­közökre. A hosszú bevásárlónapokon - az említett szombatokon - az úgyneve­zett E különvillamos összeköti a Wiener Messegelánde-nél lévő nagy parkolóhe­lyet Bécs nagy bevásárlóközpontjaival. Az E vonal többek között a Mariahilfer Strassen is végigmegy. (A Mariahilf-ke- rület egyébként a nevezett szombatokon részben le lesz zárva az egyéni gépko­csiforgalom elől, aki oda igyekszik autó­jával, annak parkolóházat lesz célszerű igénybe venni, ezek közül a Messeplatz- garázs a bevásárlószombatokon ingye­nes, egyébként a fizetendő díj óránként 12-13 schilling.) A Donauzentrum bevásárlóközpont az U 1 metróvonalon közelíthető meg, de in­gyenes parkolóhelyek is bőséggel talál­hatók mellette. A szintén kedvelt sétáló­bevásárlóutca, a Favoritenstrasse az 1 - es metróvonallal érhető el könnyen. S hogy ne kelljen a csomagokat egész nap cipelni, a Babenbergstrassen - a Mariahilfer Strasse folytatásában - in­gyenes csomagmegőrző uszt üzemel­tetnek a két szombaton 10 és 19 óra kö­zött. A két utca kereszteződésében ma­gyarul is adnak tájékoztatást, információt az e célra rendszeresített buszon. A bevásárlószombatokon a villamo­sok jegyautomatáiból vásárolt 19 schil­linges jegy napijegyként is használható, de 100 forintért is lehet napijegyet vásá­rolni a Messegelánde-i megállóban tar­tózkodó kalauztól. Ne feledjék a Bécsbe gépkocsival érkezők, hogy a bevásárló- központok közelében - különösen in­gyenes - parkolóhelyet nehéz találni! A járdákon és tiltott helyen parkolókat megbüntetik, csúcsforgalom idején eze­ket az autókat el is vontathatják. A szabályos közlekedés persze csak egy dolog a sok írott vagy íratlan szabály közül, amit Bécsben is be kell(ene) tarta­nunk ahhoz, hogy a magunk közérzete is a lehető legjobb legyen, ugyanakkor el­kerüljük annak a veszélyét, hogy „meg fognak utálni bennünket”. - ri ­LOVAKRUL... A címet nem akárkitől, hanem magától sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Istvántól plagizál­tam. A régies helyesírás tehát az iránta érzett tiszteletnek köszönhető. Szeretem a lovakat. Ez hovatovább egészen különleges hóbort lesz, hisz nap mint nap egyre kevesebb lovat látni. Szeretetem skálája széles, hiszen az izlandi pónitól a huculon, a magyar félvéren, angol és arabs telivéren keresztül egészen a monstruózus muraközikig, vagy a hegynyi pinzgauiakig terjed. Utóbbiakat azonban nem éri fel eléggé: - túl magasak. A szeretet szelektál. Évekkel ezelőtt, amikor kedves időtöltésként a regölyi csikótelep lakóitól körülvéve fél kézzel a kabá­tom gombjait és a noteszemet igyekeztem védeni a kíváncsi csikók pajkos csipkelődésétől, a másikkal meg simogatva hárltgattam őket, egyik (ma már nem) ifjú kolleginám megje­gyezte:- Nézzétek! Lovak között az Iván egészen emberszabásúan viselkedik! Igaza lehetett. Talán azért is, mert tapasztalataim szerint született gonosz ember szép számmal akad, de eredendően gonosz ló nincs. A finom, kényes, érzékeny, tartózkodóan bizalmatlan, de a jó szóra könnyen oldódó, a hanghordozás árnyalataira is nyomban reagáló lovat csak az ember tudja elrontani. Igaz, olykor meglepő sikerrel. AII. világháború ember- és lófaló éveiben merseváti rokonaimtól katonai szolgálatra hívtak be egy álomszép lovat, bizo­nyos Rovátka nevezetűt. Három hónapba se telt, máris leszerelték, mert szétrúgott-harapott néhány géppuskás szakaszt. Később is ragadozókkal vetekvő természetű maradt, a magyar királyi honvédségi lelki traumát sosem heverte ki. Akárcsak sok ember. Más családunkbeli lovak azonban bárányszelídek maradtak. Odahaza őrzünk egy képet. Anyám öt bátyja-nővére ül egyetlen jámbor Gidrán hátán és nagyapám nem azért lép óvó-féltő mozdulattal feléjük, mintha a ló rakoncátlankodásától féltené őket, hanem mert a saját ügyetlenkedésüktől tart. Lóismerőseim skálája széles. Ismertem Santorbot, Telekest, simogatni engedte magát egy gőgős Juszuf éppúgy, mint ahogy cukrot fogadott el tőlem szépséges rokona, egy kedves Ko- heilán. Hamdani-semrih atyjaftűképp így. Utóbbiak hárman arisztokraták voltak, őseiket maga a Próféta választotta a hét arabs törzs közé. Emlékszem Kofa patáinak dübörgésére a hajtóko­csi előtt és a gyönyörű Bénire, „aki" félszemüen is díjugrató versenyek sorát nyerte. Még so­rolhatnék sokakat, például az agg Imperiált is. A nyugdíjas csodaló egy alkalommal tisztelgő látogatáson fogadott kerteskői rezindenciáján, a Bakonyban. Ugyanitt a ménesmester megkí­nált sárgásán habzó, friss kancatejjel. Honfoglaló őseink emlékezetére ittam egy kupicával az émelyítően édes nedűből, melyből az erjesztett kumisz készült egykoron. Azóta bizonyított előttem, hogy eleink már az őshazában se lehettek absztinensek... Anyámtól származik ez a figyelemre érdemes mondás:- Embert nem eszem, tehát lovat se eszem! Én ettem lóhúst, sőt, mindenféle lóhúsból készült töltött árut is. Önvigaszomul - a létfenntartáson k ívül - az szolgált, hogy a ló a legtisztább állat. Amit a kacsáról, libá­ról, porfürdőző tyúkokról, sárban hentergő disznókról, de még a szarvasmarhákról is bajos el­mondani. Próbáljon valaki egy akármilyen szomjas paripát mocskos vödörből megitatni... A ló egyéniség. Ha egy autósnak végig kell hajtania valamilyen fasoron, eszébe se jut másként, mint nyílegyenesen a közepén. Szárral és térdszorítással ugyanezt nyeregben is el lehet érni, de felesleges, mert érezhetően hátasunk ellenére van. A ló szeret egy ici-picit jobbra kitérni, aztán balra elhajlani, akár csak sok politikus, de becsületesebben, mert azért a célt ő nem téveszti. Csak érdeklődik a világ dolgai iránt, körülnéz, figyel, talán szemlélődik is tómély szemeivel és eközben udvariasan érzékelteti, hogy bár az ember ül a hátán, ez ré­széről nem más, mint merő szívesség, partneri viszony, szerencsésebb esetben barátság. Számos ló baráttal (és lóbaráttal) büszkélkedhetek. A lovak és fogatok fogytával szókincsünk is apad. Tessék átlapozni egy nagy hírű régi mé­neskari, bizonyos Pettkó-Szandtner alezredes, nemrég ismét kiadott könyvét a lószerszámok­ról és bárki igazolva láthatja a fentieket. Próbálkozzunk együtt! Tessék megmondani, hogy mi a „kesely", a „hóka", a „hóka-piszra", a „tűzdelt", vagy a „lámpás-hóka"? Pontosan milyen lábváltás rejlik a „poroszkálás" szó mögött? Hányféle fülállást ismerünk? Utóbbiak kö­zül csak a nyúlfület említem. Boldogult nagyapám az erős szügyű, rövid nyakú, nyúlfülű háta­sokra esküdött, pedig az ő szavára lehetett adni, hiszen 39 évet töltött lovak között. Boldog ember volt. ORDAS IVÁN Nehéz a dolga a katonának - hangzik az ismert sláger bevezető sora, s nem is vitás: az egyenruha többek között azt jel­zi, hogy viselője felelősségteljes - és kö­töttségeket sem nélkülöző - hivatás mel­lett döntött. Talán éppen ezért sokan úgy vélik, hogy a könnyelműnek tartott fiata­lok körében manapság nem túl népszerű ez a pálya. A vélekedést azonban mi sem cáfolja jobban, mint látogatásunk színhe­lye, a középiskolások számára létesített pécsi honvédkollégium, mely számos Tolna megyei tizenévesnek szolgál má­sodik otthonául.- A katonai kollégiumok rendeltetése alapvetően az, hogy biztosítsa a katonai főiskolák hallgatói utánpótlását - mondja Nagy Zoltán százados, az intézmény igazgatóhelyettese. - Ez természetesen nem jelenti azt, hogy diákjaink ne jelent­kezhetnének más felsőfokú intézmé­nyekbe. Aki például bejut valamelyik or­vosi egyetemre, az honvédelmi ösztöndí­jasként végez. A város szélén található, a tavaly szep­tember elsején átadott korszerű épület­ben évfolyamonként hetvenkét fiatal szá­mára van hely. A közhittel ellentétben egyébként nem is olyan könnyű bebo- csáttatást nyerni a kollégiumba.- A felvételi mércét magasra állítottuk, hiszen a gyerekeknek az ország egyik igen színvonalas gimnáziumában kell helytállniuk - folytatja Nagy Zoltán. - Ta­nulóink ugyanis nem elsősorban szak­irányú képzést kapnak, hanem a pécsi Kodály Zoltán gimnáziumban ugyanazt tanulják, mint hasonló korú társaik. Ma Az évfolyamelső Károlyi Károly már egyébként - köszön­hető mindez a megnöve­kedett érdeklődésnek - eljutottunk odáig, hogy válogathatunk a jelentke­zők között. A vonzerőt több tényező is magya­rázza, közülük érdemes kiemelni a kollégiumi el­látás teljességgel ingye­nes voltát, ami szinte szó szerint értelmezhető: nem okoz anyagi megter­helést a ruházkodás, a napi négyszeri étkezés, a tanszerek megvásárlása. Az első-második osztá­lyosok 300, a harmadik­negyedik osztályosok 500 forint havi illetményt kapnak, s ehhez az ösz- szeghez - tanulmányi eredménytől függően - 100-300 forint pótlék jár. Nem elhanyagolható té­nyező, hogy a végzősök térítésmentesen szerez- I hetnek gépjárművezetői engedélyt. Az előnyöket - a kulturális, sport és egyéb hasznos elfoglaltságok skáláját - még hosszasan lehetne sorolni. A mérleg má­sik oldalán viszont látni kell az elváráso­kat is: megfelelő szintű tanulmányi ered­mény, viszonylag szabályozott minden­napi tevékenység, az átlagosnál na­gyobb fegyelem - egyszóval olyan köve­telmények, melyek elválaszthatatlanok a leendő - és élethivatásnak tekinthető - katonai pályától. Persze mindezekre már korán, pontosan a gyerekek szüleivel kötött szerző­dés alkalmából felhívják a figyelmet: a megállapo­dás szerint a Honvédelmi Minisztérium vállalja az általános iskolából kike­rülő fiatal iskoláztatását, aki felsőfokú tanulmányai befejeztével katonatiszt­ként - illetve kisebb számban tiszthelyettes­ként - kerül a Magyar Néphadsereg kötelé­kébe.- Azt mindenesetre le­szögezhetjük, hogy ez a négy év nem sétagalopp Étkező és színház egy teremben a növendékeink számára - jegyzi meg az igazgatóhelyettes. - Kemény munkát és sok elfoglaltságot jelent honvéd kollégis­tának lenni. A megállapítást megerősítették azok a Tolna megyei diákok is, akikkel vendég­látóink előzékenysége folytán alkalmunk nyílott néhány szót váltani. Az első osztá­lyos Sári Csaba Bátaapátiból érkezett.- Az elején nem gondoltam volna, hogy ilyen szigorúan fognak bennünket - vá­laszol komolyan a tizenöt éves, fekete hajú fiú. - Azután eltelt az első hónap, s kezdtem hozzászokni az itteni napirend­hez.- Hat órakor van az ébresztő - veszi át a szót a dunaföldvári Dunai Zsolt. - Az­után húszperces reggeli torna követke­zik, ezt követően felmegyünk a szobába, rendet rakunk - ez a körlettakarítás - megreggelizünk, majd irány az iskola. A kimenőnk fél négyig tart. A háromszor negyvenperces szilencium a tanulás ide­je, mely hét óra előtt öt perccel fejező­dik be. Ha szerencsénk van, hamar meg­van a vacsora... Kérdő tekintetünket látva Sári Csaba elmondja, hogy bizony a felsősöket illik tisztelni, így a harmadik-negyedik osztá­lyosok néha „soron kívül” bejutnak az ebédlőterembe. Befejezve a napirendet, tízig van lehetőség szabadfoglalkozásra, olvasásra, tévénézésre, majd pontban tízkor az ügyeletes nevelőtanár elrendeli a takaródét. A két megszólaltatott évfolyamtársa, a bátaszéki Károlyi Károly egy barátjától és az iskolában tartott tájékoztatón hal­lott a pécsi honvédkollégiumról. Úgy döntött, jelentkezik, s választását nem is bánta meg: Karcsi jelenleg három csilla­got visel egyenruhája kabátujján.- Ez azt jelenti, hogy évfolyamelsö va­gyok - fedi fel szerényen a jelzések „tit­kát”. - Egyébként a katonaruhát nem kell mindig hordanunk, csak jelentősebb alkalmakkor, például ünnepnapokon. Azt viszont mindhárman megerősítet­ték, hogy eltávozásuk esetén lakóhelyü­kön nemcsak szüleik fogadják őket sze­retettel és érdeklődéssel. Barátok, isme­rősök kérdezgetik az egyenruhás fiatalo­kat, akik persze máskor is büszkék arra, hogy a pécsi honvédkollégium növendé­kel SZERI ÁRPÁD Fotó: KAPFINGER ANDRÁS A betegápolás korszerű körülmények között tör­ténik Honvéd középiskolások

Next

/
Thumbnails
Contents