Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-30 / 310. szám

1988. december 31 , TOLNA \ 4 "rsíÉPÜJSÁG Itt és most Az átalakulások korát éljük, és az ehhez nélkülözhetetlen programok megfo­galmazásának az idejét. A jövőképek és a bírálatok szükségszerűen ütköznek, súrlódnak, csiszolódnak, hogy a tegnapihoz alig hasonló, szocialista világ felé haladhassunk. Ám a „szent hevület” sem szakíthat el a hétköznapok realitásai­tól. Ezért kérdeztünk meg neves személyiségeket: mit tart a maga munkaterüle­tén, itt, a mai Magyarországon, most, a közelgő új esztendő napjaiban a legfontosabb tennivalónak. íme a válaszokból: Kéry László Az 1988-as év viharos belpolitikai ese­ményeit az ifjúság különféle mozgalmai, szerveződései is tarkították. Hogyan látja e társadalmi mozgásokat Kéry László szociológus, aki a Társadalomtudományi Intézetben évek óta foglalkozik ifjúság- kutatással:- Két alapvető irányzat bontakozik ki, a felülről szervezett KISZ önmegújító kísér­lete, és a spontán létrejövő, alternatív ifjú­sági szervezetek tevékenysége - egyéb­ként ma már mintegy ötven ilyen szerve­zet alakult meg. Az elmúlt hónapokban többek között az derült ki, hogy igen ne­héz szót érteni egymással ennek a két irányzatnak. Ami most zajlik, annak az a lényege, hogy kizárólag a politikai világ­ban akarja magát mindenki definiálni, a KISZ és az alternativ mozgalmak is, és et­től túlságosan be Is szűkül az összes jó­szándékú kezdeményezés. Holott vilá­gossá kellene tenni mind a két irányzat számára, hogy egymásra utaltak, nem egymás hibáival kellene foglalkozni, ha­nem ráébredni, hogy ebben az ország­ban olyan méretű ifjúsági problémák hal­mozódtak fel, amin csak az segíthet, ha mindenki összefog. A magyar ifjúság ugyanis hihetetlenül tagolt; nemcsak rétegei vannak, az egye­temi ifjúság, a szakmunkások, a kö­zépiskolások, hanem ezeket keresztbe metszi még egy sor más tényező, például a családi háttér, a felhalmozási képes­ség, a lakáshelyzet, a nyelvtudás, a csa­ládi állapot. A magyar ifjúság tehát mikro- csoportokra esett szét, és ez egyszerre megnehezíti az egyes mozgalmak dolgát, mert maguk sem tudják, hogy kiknek a nevében beszélnek, másrészt pedig megkönnyíti, mert beszélhetnek össze­vissza, nincs visszajelzés. Ez a mai para­doxon igen hamar fel kell hogy oldódjon a szervezetek józan belátása folytán, hi- szén hiába van belőlük ötven, ha a ma­gyar ifjúságnak csupán, öt-hat százaié­szociológus kára vannak hatással. Szerintem egé­szen új mozzanat, - amelynek hatása jö­vőre fog igaziból kibontakozni - a főisko­lások és egyetemisták november végi sztrájkja. Ez a korábban teljesen apati- kus, ötvenezres hallgatói tömeg látszólag váratlanul meg tudta magát szervezni, meg tudta fogalmazni követeléseit, hatá­sos szakmai érvei voltak. Hogy ez a réteg országosan meg tudott szerveződni ér­dekei védelmében, bizonyos értelemben nagyobb jelentőségű, mint az alternatív mozgalmak, és én a májusi pártértekez­let óta ezt tartom az egyik legfontosabb belpolitikai eseménynek. Ennek folytatásaként várható, hogy hamarosan más érdekcsoportok is meg­tanulják ezt a „technikát”, márpedig több ilyen réteg is van, az agrárifjúságtól kezd­ve a szinte proletársorba került magyar pedagógustársadalomig, amelynek igen magy hányada fiatal. Am aki azt hiszi, hogy ez az egyetemi megmozdulás egyenesági leszármazottja, mondjuk, a Fidesznek, az téved. Itt nem a politikai él­csapat, az avantgarde nyilvánult meg, nem nagypolitikai kérdések kerültek szőnyegre, hanem a legszűkebben vett réteg- és csoportérdekek. Ez azonban azt is jelenti, hogy a sok al­ternatív szervezet, és a hivatalos ifjúsági mozgalom a nagy szociális tömbökhöz és az igazi nagy ifjúsági problémákhoz még nem fért hozzá. Akkor lesz érdekes a helyzet, amikor ezek a létszámban is százezres érdekcsoportok megjelennek követeléseikkel. Akkor a jelenlegi kétpólusú ifjúsági mozgalom hárompólusúvá válik, és az dönti el ezeknek a mozgalmaknak a jövő­jét, hogy fel tudják-e vállalni vagy sem ezeket az érdekcsoportokat. Ezek ma még teljesen nyitott kérdések, ezért azt gondolom, hogy a? 1988-as forró ősz az ifjúsági mozgalmakban még csak a nyi­tány volt. KissGy. Csaba irodalomtörténész Nem tudom hem úgy fészek-e ezzel a most múltba 'forduló’.é6Ztendövei, mint :</ Stendhal régényhőse',". aki a. nevezetes ;.v. Waterlooi csátatérenbolyongva nem so-' kát érzékelt, abból, hogy "ott az európai ; v történelem egy " sorsdöntő eseménye ment végbe. Végezvén a napi teendőket, (egyenek azok bár politikaiak is, ■ nem mindig jól látja az ember a meghatározó folyamatokat, hogy mi az, ami tényleg történelmi léptékű. Én úgy ítélem meg, ^ Jlogy 1988-ban -alapvető változás nem történt Magyarországon, sem a politikai hatalomgyakorlás módjában, sem a még mindig majdnem maradéktalanul a politi­kától függő gazdaságban. Mégis sok minden más, mint volt egy, öt vagy húsz évvel ezelőtt. Mindenekelőtt a magyar társadalom, mely kezd ébredezni tes- pedtségéből, beletörödöttségből, az „ez van” örökkévalónak érzett közhangula­tából. Nyitogatni kezdte a szemét a társa­dalom, a honpolgárok társadalma, s pró­bálja megformálni hangját. Kissé hitetle­nül ugyan, mert alapjában véve bizalmat­lan, és a megszólalásoknak nincsenek garanciái a politikai intézmények rend­szerében, a nyilvánosság egyoldalúan monopolizált fórumain. Biztatóak voltak 1988-ban a társadalmi önszerveződés- jelei, a tömeghírközlés bátrabb és őszire tébb hangja.'A.kérdés "azortban szoron- , gat mindannyiunkat: Mire lesz; idő, lesz- e egyáltalán elegendő idő? Mert a gaz7 dasági helyzet rózsásnak nem nevezhe­tő; abban nincs véleménykülönbség, hogy gyors javulás nem várható. Nem le­het elhessenteni a szólást:-„Ne féljetek,' szegények, jövőre majd jobban lesztek szegények!” S bizony, nem képzelhetjük, hogy a vesszőt kitehetjük a jobban lesz­tek után. Mégsem szabad elhallgatni esélyünket: ha nö a belátás a hatalmat gyakorlókban, ha nem a pozíciók elvesz­tése fölötti aggodalom lesz gondolkodá­sukban a meghatározó, ha továbbra is kedvező marad a nemzetközi helyzet, ha az anyagi romlás nem vált ki kétségbe­esett reakciókat... szóval ha fokozatosan átalakul az uralom szerkezete, megszűn­nek a politikai monopóliumok, a gazda­ság, a nyilvánosság egyoldalú függése. Amihez mind a politika, mind a társada­lom oldalán együttműködési készségre van szükség, ha úgy fordul, engedniük kell. Adja Isten, hogy így legyen. Mezei András író, publicista: Érzem a felelősséget, ami el Kell, hogy töltse mindazokat, akik politikai szerepet vál­lalnak. Szorongok. Szeretném, ha az 1988- 89-es év „fordulója” a fordulat évét jelentené itt végre. Nem a diktatúrában való újrafordulás évét, hanem az abból való kifordulást. A végle­geset. Számomra ennek az évnek a fordulója annak a kivételes kísérletnek a próbáját jelen­ti, melyben nem önkénnyel, nem diktatúrával, nem erőszakkal szeretnénk végrehajtani azt a fájdalmas operációt, amit nálunk sokkalta gazdagabb népek vezetői is vaskézzel vittek végbe Angliától Dél-Koreáig. De: kiegyenlíthe­ti-e egymást a szabadság növekedése és az életszinvonal-csökkenés? Ki kit győz le? A matéria a nem materiális többletet, avagy épp ellenkezőleg? Kik azok, s mennyien vannak, akik erre az átmeneti egyensúlyra szavaznak? Már-már vallásos hittel kellene összefognia ennek a népnek, hogy a gazdasági és politikai zsákutcából való kifordulás éveit átvészelje. Én a szegények miatt szorongok. Azok miatt, akiknek nincs jogom prédikálni lemondásról, mert már nincs miről lemondaniuk.- Észreveszik-e a szerkezetváltások vég- hezvivői azt, hogy milyenné vált a közellátás szerkezete? Hogy nincsenek olcsó élelmisze­rek. Nem lehet babon és borsón élni. Lecsón, vagy egyéb főzeléken. Vannak már olyanok is, akiknek a tej és a kenyér is drága. Szorongok, mert a növekvő szabadság és az átalakí­tás mámorában a munkásokból és parasztok­ból lett gyárigazgatók szemrebbenés nélkül növelik nyereségüket áremeléssel. Meg se fordul bennük a szociális gondolat, az, amiért valamikor a régi Magyarország nép­nyomorának láttán magam is szocialista let­tem. Bennem pedig a szociális érzéketlenség, a reformhiénák megjelenésével erősödik az a késztetés, ami talán újra költővé tehet, ha csak így prózában is megírni azt a drámát, melynek nézői is és szereplői is vagyunk. Mert ha a Jó­zsef Attila fogalmazta „fasiszta kommuniz­mussal” való leszámolás közben feladjuk a szocialista gondolatot is - végleg ejvész a vi­lág reménye, én pedig megírhatom esetleg majd, hogy a baloldalról hogyan kerültem át ismét a baloldalra... Tőkei Ferenc akadémikus, az MSZMP KB tagja: Az 1988. évből az 1989-be való át- csusszanásról önmagában véve alig le­het komoly mondanivalója az embernek. Új törvények és új árak léphetnek életbe, újabb egyesületek alakulnak, s még az sincs kizárva, hogy évtizedes elvi dönté­sek egy része végre tetté válik. És mégis, az emberek többsége valószínűleg opti­mizmus nélkül lét át az új évbe, s meg kell vallani, közvetlenül nincs is okunk jobbat remélni, mint ami van. Ellenkezőleg. Biztosra vehetjük, hogy életünk gondjai nem kisebbek, hanem nagyobbak lesznek. Az országé is, gaz­dasági bajaink, kulturális és erkölcsi „ér­tékválságunk” is. Sokan, nagyon sokan teszik fel ma a kérdést, mégpedig teljes joggal: hogyan történhetett meg, hogy a szocializmus „építésének” negyven éve után ilyen mély gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságba jutottunk. Ott tar­tunk, hogy sokan a szocializmus szót hallva már semmire sem tudnak gondol­ni, a nagyképűbb és agresszívabb kriti­kusok pedig kijelentik, hogy a szocializ­mus „a kommunista formájában” meg­bukott. Nos, szerintem is megbukott vala­mi : a klasszikus utópiáknak az öröksége, hogy a. szocializmust „egy országban” (vagy ma egy-egy országban elkülönül­ten) is fel lehet építeni. Ezt a gondolatot Sztálin kényszeritette rá a szocialista gondolkodásra, egyoldalú és merev vá­laszt adva vele arra a tényre, hogy Szov- jet-Oroszország egyedül maradt; nagy­vonalúan eltekintve a szocializmusba va­ló világtörténelmi átmenet problémáinak egész sorától. Ez a lényege annak, amit ma sztáliniz­musnak nevezünk. Aki azonban a szocializmus kérdései­ről valaha is mélyebben, elméleti érzék­kel, a propagandától függetlenül próbált gondolkodni, annak számára épp az len­ne a csoda, ha a lényege szerint nemzet­közi szocializmus a nemzetgazdasági és állami, egy-egy országi keretekbe szorít­va ma jobban állna a világban, verseny­képesebb partnere lenne a tőkés világ- rendszernek. A helyi jelentőségű, ki- sebb-nagyobb államokba zárt szocializ­mus valóban elérte fejlődésképességé­nek határait, s amíg ezekből a keretekből egy megújult nemzetközi mozgalom (vagy éppen valamely kiszámíthatatlan- és drasztikus nemzetközi esemény) ki nem szabadítja, addig a mi sorsunk nem az új fejlődés, hanem a jobbik esetben is csak a helyben járás, „pangás", stagná­lás lehet. Ahhoz, hogy legalább a távlatokat opti­mistábban ítélhessük meg, a nálunk zaj- • ló, állítólag „felgyorsult” események he­lyett inkább a nagy, globális jelentőségű fejleményekre kell odafigyelnünk. A tő­kés világban óriási változások mennek végbe a szemünk láttára, véleményem szerint a tőkés világrendszer nagy válsá­ga egyáltalában nem ért véget, nagy megrázkódtatásokra számíthatunk még, a világ ökológiai problémái soha nem lá­tott mértékben súlyosbodnak, és így to­vább. A világproblémák mindenképpen rákényszerítenek bennünket, hogy kilép­jünk jelenlegi kereteinkből, s méltókép­pen reagáljunk a nagy „kihívásokra”. Ha pedig együttes lehetőségeinket tekin­tem, természetesen a Szovjetunió és Kí­na világjelentőségű potenciáljával, s fi­gyelembe veszem, hogy a radikális átala­kítás szükségszerűségének felismerése már megszületett, akkor azt mondhatom, van okunk egy bizonyos távlati optimiz­musra, sőt, azt is megkockáztathatom, hogy a szocializmus ügye a világban ép­penséggel nem a temetése, hanem radi­kális újjászületése előtt áll. Rózsa József, az ÁBMH foglalkoztatáspolitikai főosztályának vezetője: Kevés olyan kérdés van ma Magyaror­szágon, amely annyira az érdeklődés kö­zéppontjába került volna, mint a foglal­koztatáspolitika. Hogy mit tartok 1988. legnagyobb sikerének és kudarcának saját szakterületemen? A legnagyobb kudarc az, hogy jelenleg 20 ezer olyan 15-19 év közötti fiatal van, aki se nem ta­nul, se nem dolgozik. Hiába próbálkoz­tunk bevonni őket a különböző képzési formákba, sajnos nem sikerült igazi eredményt elérni. Ennek az lehet a fő oka, hogy a tanulás leértékelődött a fiata­lok szemében. Sikerként könyvelhetjük el viszont, hogy immáron 50 városban működik munkaerő-közvetítő irodánk, bár hatékonyságuk, sajnos, elég gyenge. Az emberekben nincs meg a bizalom, s általában a vállalatok sem jelentik be munkaerőigényeiket. T988^ban 120 ez­ren keresték fel az irodákat, ez az éves 700 ezres munkaerőmozgásnak csak ötöde-hatoda. Korábban olyan fogalmakkal, mint munkanélküliség, munkaerőpiac, nem találkoztunk - bizonyos politikai megfon­tolások miatt sem. Hogyan éli meg egy gyakorló szakember a mostani változá­sokat? Azt hiszem, a gyakorlati munkát végző szakemberben nincs tudathasa­dás, a kérdés csupán az elméleti szakér­tőket zavarja. Ezeket a fogalmakat, akár tetszik, akár nem, használnunk kell. Ko­rábban például nem lehetett szó a mun­kaerőpiacról, mivel állítólag a munkaerő nem áru. Ma már senki nem vitatja - leg­alábbis a gyakorlatban - a munkaerő- piac kifejezés létjogosultságát. Az alap­elv szerintem az, hogy elsősorban a munkát és nem a segélyt kell az embe­reknek adnunk. Ösztönözni kell a vállal­kozásokat, és támogatni a munkahelyte­remtő beruházásokat. Az idén ez utóbbi­ra 800 milliót költöttünk, jövöre még töb­bet szeretnénk. A munkanélküliségre azonban tartósan be kell rendezked­nünk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a munkanélküliség megmarad, szerkeze­tében azonban természetesen évről évre változik majd. A jövő évben megszűnik a központi bérszabályozás. Felvetődik a kérdés, hogy nem szabadulnak-e majd el a bérek, kezelhetetlen inflációt okozva. Én bízom a vállalatok mértéktartásában, hiszen a bér költségeik része, tehát nem emelhetik a végtelenségig. Mindenkinek látnia kell: hiába van több pénz, ha nincs áru, amit megvehetünk érte. Tehát elő­ször a termelés oídaláról kell megterem^- teni a több bér fizetésének feltételeit. Könyvjutalom - 1989 Stadinger István: Szavazásra te­szem fel a kérdést: Megfésülködjek vagy sem? Németh Miklós: Még mindig fáj a fe­jed a Lóránt utca miatt? A finálét azért még megvárom... Elég a púderból! Szilveszteri ez, - kepékben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents