Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-28 / 308. szám

1988. december 28. toln»\ _ ríÉPÜJSÁG 5 Uj igazgató, új tervek Pécsett Új igazgatója van a Pécsi Nemzeti Színháznak Lengyel György személyé­ben. A társulatot 25 évig irányító, a most nyugdíjba vonult Nógrádi Róberttól vette át a stafétabotot. Mielőtt felkérték az igaz­gatói poszt betöltésére, a tanács pályá­zatot írt ki, de a három pályázó egyikét sem fogadta el a szakmai zsűri. Ezután fordult a pécsi tanács Lengyel György­höz, hogy vállalja el a színház igazgatá­sát.- Hogyan alakul a műsorterv? - erről kérdeztük az új igazgatót.- Bizonyos átalakításokkal, cserével, elhalasztással. A hagyományokhoz hí­ven kiemelten fontos feladatnak tekintem az új és a klasszikus magyar darabok be­mutatását. A közeljövőben játsszuk majd például Szakonyi Károly és Hubay Mik­lós új darabjait. A nagyszínházban ebben az évadban műsoron lesz Szabó Magda Az a szép fényes nap című darabja, Nóg­rádi Róbert rendezésében. Színre kerül az Antonius és Cleopátra. Ezt a művet én rendezem. Csiszár Imre pedig vendég­ként Brecht Egy fő az egy fő című művét állítja színpadra. Az előző évadból átvet­tük a Bécsi vért, s egy zenés darabot, Maugham Imádok férjhez menni című vígjátékát.- Az elkövetkező öt évre milyen távlati elképzeléei vannak?- Szeretném, hogy a Pécsi Balett ismét régi fényében tündököljön, az operatár­sulat érdekesebb műsorral álljon a kö­zönség elé, a bábegyüttesnek jobb ját­szási körülményei legyenek, s a prózai társulat új arculatot kapjon. Szeretném új tagokkal bővíteni az együttest, részben visszaszerződtetni a múlt évben eltávo­zott nagyszerű színészeket, részben a főiskoláról kikerültekkel frissíteni a társu­latot. Ennek a társulatépitésnek kell foly­tatódnia a nagyszínház megnyitásáig. Lengyel György- Sok színésztől szándékozik megvál­ni?- Ellenkezőleg, bővíteni szándékozom a jelenlegi együttest. A pécsi társulat az utóbbi időben amúgy is megfogyatko­zott. Természetesen akadnak majd, akik el akarnak menni, vagy akiktől mi aka­runk megválni, de ez nem haladhatja meg a szokásos évi fluktuációt.- Az az érzésem, hogy Pécsett is van jó néhány olyan tehetséges színész, szí­nésznő, akiknek évek óta kevés a bizo­nyítási lehetőségük.- Ez összefügg a műsorpolitikával. Szeretnék olyan sokarcú műsortervet összeállítani, amelyben minden műfaj - a prózán belül is - megtalálható, s amely­ben, remélem, minden művész kibonta­kozhat. Megígértem a társulatnak, hogy mindenki negyedévekre előre ismeri majd a foglalkoztatottságát és mindenki legalább egy vagy két „örömfeladatot” kap, amelyben ő is, a közönség is kedvét leli.- A kísérletező modern daraboknak is lesz helyük a repertoárban?- A kamaraszínház mellett - amely most a fő játszási hely - két kísérletezés­re alkalmas színházhelyiségünk van, a Stúdió és a Szobaszínház, ezekben 6-7 bemutatót tervezünk. A szerzők közül megemlítem Mészöly Miklós és Fassbin­der nevét.- Ön nemcsak a pécsi színház igazga­tója, hanem tanít a főiskolán, s egyéb el­kötelezettségei is vannak. Hogyan képes mindennek eleget tenni?- Nagyon nagy segítséget kaptam a főiskola vezetőitől, olyan tanrendet ké­szítettek, hogy hetente egy nap elegendő az óráim megtartására. A pécsi tanácsi vezetők kifejezetten örültek, hogy a főis­kolán tanítok, s így közeli a kapcsolatom a fiatal színészekkel, rendezőkkel. Ez az utánpótlás miatt igen fontos. Ami a Nem­zetközi Színházi Intézet Magyar Központ­ját illeti, ahová másik tevékenységem köt, ott szintén sikerült olyan munkarendet teremteni, amely nem zavarja pécsi el­foglaltságomat. Rendezést egyelőre sehol nem válla­lok, sem a televízióban, sem más színhá­zaknál.- És kielégíti majd rendezőként az a néhány feladat, amely egy évadban Pé­csett várja?- Remélem, igen. MÁTÉ JUDIT Uj külföldi tévésorozatok Új külföldi televízió-sorozatok sugár­zását kezdi meg január elején a televízió. Január 7-én indult az a 26 részes an­gol sorozat, amely az emberi szervezet­tel, s annak műkövedésével igyekszik megismertetni a nézőt. A hazájából jól is­mert orvos író és tévéproducer Kari Sab- bagh által és Christian Barnard profesz- szor szaktanácsadói közreműködésével készült film egyebek között arra ad vá­laszt, hogyan képes az ember az állan­dóan változó környezethez alkalmazkod­ni. Bemutatja milyen folyamatok mennek végbe szervezetünkben, s hogyan véde­kezünk a kórokozók megújuló támadá­saival szemben. A filmben a legmoder­nebb technikák: elektronmikroszkópos, ultrahang- és endoszkópos felvételek segítik az életfolyamatok alaposabb megértését. Január 5-től vetítik Az arany című ötré­szes olasz dokumentumfilmet, amely az memberiség történelmében oly nagy szerepet játszó nemesfémet mutatja be ­több szempontból. Szó lesz a sorozatban az egy évszázaddal ezelőtt dúló arany­lázról, a világ legnagyobb aranylelőhe­lyeiről, az aranymüvesség és az ékszer­készítés fortélyairól, az arany és a pénz kapcsolatáról, az aranynak a világgazda­ságban betöltött szerepéről. Ugyancsak olasz produkció lesz a Po­lip című hatrészes bűnügyi filmsorozat, amelynek sugárzása január 3-án kezdő­dik, mely egy rendőrfelügyelő és a szicí­liai maffia szélmalomharcáról szól. Készül a Magyar Néprajzi Atlasz Különös kiadvány vonja magára a fi­gyelmet a könyvesboltok kirakataiban: három tasakból áll, és 220 térképlapot rejt magában. A Magyar Néprajzi Atlasz ez, s megjelenésének azok is Őrölnek, akik hosszú évek munkájának eredmé­nyeként elkészítették, és azok is akik most mint érdekelt szakemberek, érdek­lődő olvasók kedvükre böngészgethetik. Hogy valóban mekkora vállalkozás ez az atlasz, azt mi sem jellemzi jobban, mint hogy a burgenlandi Alsóőrtől egészen a moldvai Ploszkucénig járt faluról falura, házról házra az a százötven kutató, aki 418 településen rögzítette: itt így meg így arattak, amott meg úgy fejték, raktároz­ták, dolgozták fel a tehéntejet. S ugyan­így mindazt a temérdek ismeretanyagot, amelyet most, az utolsó történelmi pilla­natban lehet és kell megmenteni. Legelébb a svájciak, utánuk az osztrá­kok és a németek döbbentek rá, hogy a hagyományos műveltség tárgyi világa és szokásrendszere megérdemli - sőt meg­követeli -, hogy papírra kerüljön, s ily módon az utókorra átöröklődjön. Ez a három nemzet immár be is fejezte a maga atlaszának a készítését. A lengyelek most dolgoznak javában ezen a kiadvá­nyon, és a csehszlovákok szintén ezek­ben az években szeretnék befejezni a térképlapok megrajzolását. (A jugoszlá- vok egyelőre a gyűjtés végén tartanak; úgy tudni, hogy Ukrajnában is, Romániá­ban is tervezik-szervezik az atlaszkészl- tést.) Hogy mi minden olvasható le arról az immár nálunk is kapható 220 térképlap­ról? Nos, abban a három tasakban olyan lapok sorakoznak, amelyek egyrészt az úgynevezett alaptérképet mutatják a fo­lyók, határok halványan nyomott vonalai­val, másrészt pedig a jelek sokasága hinti be őket. Ez utóbbiak üres és „teli” kockákból, szintén üres és vonalas há­romszögekből, azután vonalkákból stb. állnak, s azt közük, hogy kik, hogyan és milyen eszközökkel végeztek el egy-egy mezőgazdasági munkát. A szalma kazal­ba rakása például mindenfelé nagy nyári feladat volt. A helyi hagyományok szerint voltak, akik villával, mások villával és nyárssal, megint mások petrencerúddal, megint mások pedig villával is, nyárssal is, petrencerúddal is kazlaztak. Ugyanígy roppant érdekes, mely vidé­ken hogyan hajtották, biztatták az igavo­nó állatokat. Morvay Judit néprajzkutató rendszerezte ezt, s kutatásai nyomán ki­derült, hogy az Alföldön kevesebb és egységesebb hangzású volt ez a szócso- portozat, míg ellenben Erdélyben és a Dunántúlon gazdagabb, színesebb. ATi- sza-Duna közén így mondták az ökör­nek, hogy balra: „cseli”, „cselé”, ettől ke­letre és nyugatra jóval több indító és irá­nyító ige élt: „ha”, „hojsz”, „hikk”, „csáli”, „hó”. Ezekre a szavakra - s velük együtt még az ilyen rikkantásokra, hogy „hajde”, „hajszi”, „prk”, prükk” (ez utóbbiak a me­net fékezését igyekeztek szolgálni) - ta­lán még emlékeznek azok, akik gyer­mekségüknek néhány évét vagy hónap­ját falun töltötték. Az azonban már való­ban ritkaság, hogy valaki tudja, hány ne­ve volt hajdan egy erdélyi számadó ju­hásznak. Mondták pakulárnak, hívták bácsnak, mindemellett bűcs, major és csobán is lehetett. Nyilván az eddig elmondottakból kitet­szett, hogy mire és miért vállalkozott ez az atlasz. Tudós készítői azt szándé­koznak megörökíteni, hogy a magyarok lakta vidékeken hogyan élt, s él a hagyo­mány. Voltaképpen térképrajzolók ők, af­féle etnográfiai geográfusok, akik papírra vetik: meddig nyúlt az az országrész, ahol tizennégy, és meddig az, ahol hu­szonegy kévéből állt egy búzakereszt. A történelem során kialakult úgyneve­zett nagytájak és tájak rajzolódtak ki e munkálatok alapján. Még élesebben el­válik az Alföldtől a Dunántúl, ez utóbbi­ban pedig határozottan kirajzolódik a Nyugat-Dunántúl arculata, ahol - Zala és Vas megye ez! - az ökör vagy a ló helyett elsősorban a tehenet fogták igába. Akár még meg is patkolták, ami másutt nem­igen volt divat. A Magyar Néprajzi Atlasz lapjainak zö­me addig a termeléssel - ezen belül is az állattenyésztéssel, a földműveléssel és a szállítással - foglalkozik. A még megjele­nésre váró hat kötet és a 640 térkép ennél is változatosabb lesz, hiszen azok­ban az öltözködés, a táplálkozás, az épít­kezés, a szokásrendszer, és még szá­mos témakör is megkapja a maga helyét, jelét. A. L Beszélgetés egy különdíjról Videón a gyönki tájház mwmvmmMwm Schökk Gyula és Katies László ftlmji- Az idei dombóvári néprajzi amatőr filmszemlén a zsűri különdíjjal jutalmazta „A gyönki tájház" című filmet. Milyen előz­ményei vannak ennek?- Ha nagyon az elején kezdem - mondja Schökk Gyula, a videofilm egyik alkotója - akkor azt kell mondanom, hogy a nyolc évvel ezelőtti múzeumi világnapra való készülődés indított el bennem valamilyen vonzalmat a műem­lékek iránt. Akkor felkérésre kellett fény­képeket készítenem a megyénkben talál­ható kastélyokról, templomokról, népi építészeti emlékekről. Különösen sokat tanultam fényképészként is, a nemrég elhunyt Kiss Istvántól, vagy ahogy min­denki szólította, Pistától. Később ugyan­ilyen hatással volt rám Raffai Anna ren­dező is, aki az amatőrfilmesek nevelője, anyja.- Volt tehát több sorozat állókép, ami­ből a technikai fejlődés lehetőségei foly­tán mozgóképek lettek a Schökk-Katics szerzőpáros esetében?- Főállású fényképész vagyok és a vi- deotanfolyamon kerültünk szorosabb kapcsolatba, barátságba Katies László­val, a szekszárdi Művészetek Háza tech­nikusával, aki rádió- és televízió-műsze­rész képzettségű. Ö végezte a közös munkánk hangtechnikai részét, válasz­totta a zenét. Az idő rövidsége miatt kény­telenek voltunk olyan vizsgafilmet készí­teni, ami nagyon bennünk van, tehát ke­vesebb felkészülési időt vesz igénybe. Ilyen volt a gyönki tájház. Ismertük min­den zegét-zugát, és különösen nagy se­gítségünkre volt Lakner Aladár lelkész, a gyönki gyűjtemény szellemi és fizikai ér­telembe is vett gondozója, aki a film nar­rátora. Valóban az egykori műemlékfotók indították el a videózásunkat.- Fényképezés, videózás...?- ...hogy van-e lényeges különbség? Nem találok falat, ami a kettőt elválaszta­ná. Más technikát igényel természete­sen, más berendezést. Az amatőrfilme­zés átmenetet jelentett nekem. Abban az esetben az volt a fontos, lényeges szem­pont, hogy milyen filmes nyersanyagra tudunk dolgozni és az volt a költsége­sebb. A videónál nagyon drága a techni­kai berendezés, felvevő, vetítő, de itt ezek minősége a döntőbb. Én ezeket úgy bér­iem.- Amennyire jelentős a röngyi tájház léte, annyira hasznos lehet a róla készült dokumentumfilm is.- Még nem gondoltunk arra, hogy mi­lyen helyeken, közösségekben mutat­hatnánk be, de akadályát sem látok, hogy akár iskolák, művelődési házak szakköreiben, klubjaiban vetítsük. Egy színes kalauzolás a házban és környeze­tében, zenével. - Röviden ennyi ez a vi­deo. Nem törekedtünk egyébre, mint tisz­telegni a több mint másfél évtizedes munka előtt, amit Lakner Aladár és fele­sége, a német protestáns nemzetiség tárgyi emlékeinek felkutatásában végzett Gyünkön.- Talán nem veszít értékéből, ha most szóban is elmondjuk, ami látható a vi­deón...- Gyönkön az 1700-as évektől folya­matosak az anyakönyvi bejegyzések. Nyomon lehet követni a német nemzeti­ség sorsának évszázados alakulását. Lakner Aladár lelkész úr hitelesen el­mondja mindezt a bevezető képsorok­ban. Olyan szerencsés helyzetben vol­tunk a filmkészítés során, hogy a hang­anyagra alapozhattunk mindent. Ami a filmes berkekben általában fordítva tör­ténik. Először a képanyagot állítják ösz- sze. Maga a ház, ahol a gyűjtemény van, a múlt század közepén épült. Egykori tulajdonosát 1948-ban telepítették ki. Az épület vertfalú és zsúpos fedelű volt, később korszerűsítették. Ebben sétál­tunk kameránkkal. Nagyon megszeret­tük a tárgyakat is. Mindent úgy rendeztek be, mintha a gazda ma is ott élne, csak éppen kiment valamiért a szobából, a konyhából. A löszfalba ásott lyukak­ban: a nyári konyhának, borospincének, tyúkólaknak, krumpli és egyéb zöldség­nek adtak helyet. Olyan életformát ismerhettünk meg és mutathatunk be, ami ma már történelmi emlék. Szerencsére azért el lehet utazni, kirándulni. Látni kell. A vidónkkal csak érdeklődést szeretnénk felkelteni irán­ta. DECSI KISS JÁNOS Az utcai homlokzat Udvarbelső A konyha egy részlete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents