Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)

1988-12-17 / 300. szám

I 6 KÉPÚJSÁG SPORTVILAG 1988. december 17. PSV Eindhoven-Real Madrid negyeddöntő Sorsoltak Zürichben A Berkáék is indulnak Fogathajtó világbajnokság Balatonfenyvesen Zürichben pénteken délben el­készítették az 1988/89. évi három nagy európai labdarúgótorna ne­gyeddöntőjének sorsolását. A többségben világhírű csapatokból álló mezőnyben elöntőknek is beil­lő találkozókra kerül sor. Kiemel­kedik a BEK négy mérkőzése közül a PSV Eindhoven-Real Madrid ösz- szecsapás, a KEK-ben az Eint­racht Frankfurt-FC Mechelen és az UEFA Kupában a Fleart of Mid- lothian-Bayern München össze­csapás, míg a sorsolás szeszélye folytán utóbbi sorozatban két olasz együttes kerül majd egymással szembe, a Juventus és a Napoli. Mint ismeretes, magyar csapatok már nincsenek versenyben a tor­nákon. A mérkőzéseket március elsején és 15-én játsszák le. Deutsch és Egerszegi győzelme Csütörtökön este Torontóban meg­kezdődött a kilenc állomásból álló úszó Világ Kupa sorozat. Az első viadal nyitó­napján a magyarok kitünően szerepeltek: Deutsch Tamás az 50 méteres hátúszás­ban győzelemmel kezdett, majd 200 mé­teren szintén elsőként csapott a célba. Az olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina a 200 méteres hátúszás döntőjét nyerte hatal­mas fölénnyel. A győztesek: Férfiak: 50 m hát: Deutsch Tamás (magyar) 26,94 mp, 200 m gyors: Anders Holmertz (svéd) 1:46,02 p, 200 m hát: Deutsch Tamás 2:02,79 p, 100 m vegyes: Anders Petersson (svéd) 57,26 mp. Nők: 200 m gyors: Jane Kerr (kanadai) 1:59,48 p, 200 m hát: Egerszegi Krisztina (magyar) 2:12,13 p, 200 m mell: Allison Higson (kanadai) 2:27,43 p, 100 m ve­gyes: 1. Suki Brownson (brit) 1:03,41 p, ...7. Egerszegi Krisztina 1:07,18 p. A negyeddöntő párosítások: BEK: IFK Göteborg (svéd)- Steaua Bukarest (román), Werder Bremen (nyugatnémet)-Milan (olasz), PSV Eindhoven (hol­land)—Real Madrid (spanyol), AS Monaco (francia)-Galatasaray (tö­rök) KEK: Eintracht Frankfurt (nyu- gatnémet)-FC Mechelen (belga), Szredec Szófia (bolgár)-Roda Kerkrade (holland), Dinamo Buka­rest (román)-Sampdoria (olasz), Aarhus (dán)-FC Barcelona (spa­nyol) UEFA Kupa: Viktoria Bukarest (román)-Dynamo Dresden (NDK), VfB Stuttgart (nyugatnémet)-Real Sociedad (spanyol), Heart of Mid­lothian (skót)-Bayern München (nyugatnémet), Juventus (olasz)- Napoli (olasz) Anatolij Karpov volt világbajnok és Viktor Gavrikov jutott a mexikói Mazatlan városában az aktív-sakk világbajnokság döntőjébe. Az elődöntőt négy szovjet nagy­mester vívta, s Karpov Elvesztet, Gavrikov pedig Tukmanovot győz­te le. A nyolejátszmás finálét az nyeri, akinek előbb sikerül elérnie a győ­zelemhez szükséges 4,5 pontot. Amennyiben a mérkőzések dön­tetlen eredményt hoznak, újabb öt­perces játszmára vagy ha szüksé­ges játszmákra kerül sor, s az első nyertese a végső győztes. Az elődöntők eredményei: Kar- pov-Elveszt 2,5:0,5, Gavrikov- Tukmanov 2,5-1,5. Fogathajtásban a Berka név az eredményeik alapján ma már jól is­mert. Az elmúlt öt-hat év alatt a bo­gyiszlói kettes fogat kiharcolta az elismerést, melyet legjobban az igazol, hogy tagjai a magyar válo­gatott keretnek. Az idei év is sikeresnek mond­ható annak ellenére, hogy az év elején az NSZK-ban egy meghívá­sos versenyen csak mérsékelten szerepeltek. Ezt követően azonban fokozatosan javultak az eredmé­nyeik. Az országos bajnokság I. fordu­lóján a Győr melletti Kunszigeten az összetett versenyben negyedi­kek lettek, majd ezt követte a szán- tódpusztai viadal, ahol szintén jó eredményeket értek el. Az orszá­gos döntő Kecelen a kiskunhalasi Szegedi Gábor mögött ezüstérmet szereztek. A szakértők megítélése szerint Berkáék két lova, a nyolcéves Csongor és a hétéves Cudar meszsze kitűnt a mezőnyből és - szerintük - pillanatnyilag a hazai mezőny két legszebb és legjobb lova. Bár még nyolc hónap van hátra a balatonfenyvesi világbajnoksá­gig, de már tervszerűen készül az idős és az ifjú Berka János. Na­ponta 15-20 kilométeres edzése­ket tartanak, és ezt a távolságot még fokozzák, hogy augusztusra elérjék a csúcsformát, a vb-re. Na­pi edzéseken természetesen beik­tatásra kerül a nehéz terepverseny is és erre megfelelő pálya áll ren­delkezésükre Bogyiszló környé­kén. Az országos szövetség úgy állí­totta össze az 1989. évi tervet, hogy kevés lesz a hazai verseny. Főleg külföldön szerepeltetik a vá­logatott keret fogatait annak érde­kében, hogy találkozzanak nehéz ellenfelekkel, még jobban meg­szokják a nagy versenyek légkö­rét. Bogyiszlón már évek óta élén­ken figyelik a fiatal és idős Berka szereplését. Egy-egy nagyobb versenyre két-háromszáz szurkoló is elkíséri őket. Minden bizonnyal így lesz ez augusztus végén is. Mint hallottuk, már most szervezik a csoportos utazásokat, hogy mi­nél többen szurkoljanak a két Ber- kának, akik nemcsak a magyar színeket, de egyben Bogyiszlót is képviselik. -s Lerby letartóztatásban Amszterdamban letartóztatták Sörén Lerby 60-szoros dán válogatott labdarúgót, akit az Ajax több vezetőjével együtt pénzügyi csalással vádolnak. A hírt csütörtökön jelentette be a városi bíróság, s közölték, a játékoson kívül őrizetbe vették Lou Bartels és Tom Brandsteder volt pénztárosokat (az utóbbit később szabadon engedték), Tom Harmsen korábbi elnököt, valamint Maarten de Vos átigazolásokkal foglalkozó menedzsert Az ügyben érintett több személ|yel kapcsolatban semmiféle tájékoztatást nem hoztak nyilvánosságra, holott a hol­land sajtó szerint vizsgálat indult a szintén dán Henning Jensen és az osztrák Felix Gasselich ellen is, akik valamikor az Ajax labdarúgói voltak. Lerby jelenleg a PSV Eindhoven tagja, de a 30 éves játékos 1975-től egészen 1983-ig az Ajax Amsterdam színeiben lépett pályára. A hollandok ekkor900 000 dollárért továbbadták a nyugatnémet Bayern Münchennek. A dán „aranycsapat” egyik legnagyobb csillagát most adócsalással és egyéb pénzügyi visszaélésekkel vádolják, de az ügy részletes ismertetése még várat magára. Annyi bizonyos, hogy a vizsgálat érinti az Ajax 1978-1984 közötti könyve­lését is... Karpov és Gavrikov a döntőben Önbizalom és csapatszellem nélkül nem megy A Dombóvári Vasas egyetlen pontra a kiesőzónától Nincs pánikhangulat, de... Igazin nincs irigylésre méltó helyzetben Olasz János, a Dombóvári Vasas lab­darúgócsapatának 44 éves vezető edzője. Neki sem sikerült száműzni a gépgyá­riak szakosztályára évek óta rátelepedett félidei örökös félelmet: kiesik, vagy bentmarad az NB Ill-ban a piros-kékek legénysége. Amióta ugyanis a sportág harmadikvonalá ban szerepelneka dombóváriak, azóta mintha csak kőbe vésték volna, egyetlen célkitűzésük a bent maradás kiharcolásában fogalmazódik meg. A mostani őszi 31 százalékos produktumuk újfent forró tavaszt ígér. Vízválasztó a negyedik forduló- A magyar válogatottat is megjárt labdarúgók - Nagy István, Fábián Ti­bor, Mihalecz Boldizsár - társaságá­ban fociztam 1968-73. között a Bp. Spartacus NB l/B-s csapatában. Mind­járt az első évben gólkirály lettem a má­sodik vonalban. 1975-ben Judik Péter­rel együtt igazoltam a Dombóvári Spar- tacusba. Egy bajnoki esztendőt játszottam itt, miután a Spartacus kiesett, én is visszatértem a fővárosba. Aztán 1979-81. között Hódmezővásárhelyen a Porcelán SE csapatánál edzősköd- tem. A következő esztedöben súlyos szívkoszorúér-műtéten estem át Sze­geden, s miután feleségem dombóvári, Így ideköltöztünk. Fenyvesi József ed­ző tavaly októberben vette át a Vasas szakmai irányítását, ő hivott pályaed­zőnek. Vele dolgoztam, aztán az idén nyáron nem újított szerződést és a klubvezetés választása rám esett. Nem szívesen mondtam igent, hiszen a szív­műtét nyomai bizony időnként vissza­térnek. A félmunkát meg sosem szeret­tem, így az edzősködésben is csak tel­jes ambíciót tudok elképzelni - mondja Olasz János.- Márpedig a Vasas kispadján a makkegészséges edzőt is megviselték volna az őszi eredmények...- A nyári felkészülésünk jól sikerült, a srácok beálltak a sorba, komolyan dolgoztak. Alapelvem: mindent labdá­val és mérkőzésszerűen gyakorolni, ezt szemlátomást élvezték a játékosok. Biztatóak voltak az előkészületi meccseink is. Aztán elérkezett a bajno­ki rajt, Szigetvárott 2-2-es döntetlen után 11-esekkel nyertünk. Egy héttel később pályaválasztóként biztosan győztünk a Dunaföldvár ellen, majd Boglárlellén remiztünk és a 11 -es pá- bajban egy pontra futotta. A 4. forduló volt a vízválasztó, amikor itthon a 87. percben kapott góllal - több ordító helyzet kihagyása után - elbuktunk a Sellye ellen. Ekkor már a támadóso- runk meghatározója, Neubauer eltávo­zott a Rákóczi FC-be, Verbóczki pedig sérülten, injekciókkal vállalta a játékot. Rendkívül rossz sorozat következett, nyolc találkozón csupán négy pontot szereztünk. A véghajrá sem hozott je­lentős fordulatot, ekkor három játékna­pon négy ponttal „gazdagodtunk”.- Ősszel 13. helyen zártak tizennégy ponttal. Egyetlen pont választja el a Va­sast a kiesözónától.- Az ominózus Sellye elleni veresé­get követően maradéktalanul elillant játékosaink önbizalma. Az edzésmun­kában nem volt különösebb vissza­esés, bár a sérülések következtében gyakorta megfogyatkozott az edzéslá­togatottság. Erőnléti gondjaink nem voltak, hiszen az élcsoportban végzet­tek ellen is végig partiban voltunk. An­nál nagyobb gond, hogy nincs vezér- egyéniségünk, aki átlendítené a társa­kat a holtpontokon, ezzel együtt jobban érvényesülnének az akarti tényezők. A pillanatnyi játékosállomány erejét te­kintve a 8-10. helyek egyikére feltétle­nül jók lehettünk volna, ha a csapat- szellemben, akarati tényezőkben előbbre tartanánk. Menet közben lemondott- Úgy tűnt, idő előtt megválik a Va­sastól...- Négy fordulóval az őszi zárás előtt hivatalosan bejelentettem, nem kívá­nok tovább edzőskődni. Akkor úgy éreztem, hogy a befektetett rendkívül sok munkám igazából nem kamatozott. Az elvégzett munka alapján joggal vár­tam, hogy jönnek az eredmények, de sajnos nem ez történt. Arra gondoltam, ha az adott helyzetben átadom helyem egy másik edzőnek, az talán többet ki­hoz ebből a gárdából, mint amit nekem sikerült. Végül is maradtam, sőt, a no­vember 29-én megtartott szakosztályi elnökségi ülésen vállaltam; a bajnoki esztendő végéig továbbra is irányítom a szakmai munkát. Kértem a vezetéstől, hogy három-négy játékossal erősít­sünk a tavaszi idényre. Ez részben rea­lizálódott: a TÁÉV-ből László és Vida már hozzánk igazolt és elhoztuk Fo­nyódról Hagymásit is. Mindhárman csatárok, gyorsak, van bennük fantá­zia. Természetesen visszavárjuk Ver- bóczkit is, aki nem kerülhette el a porc­műtétet. Egyébként az őszi szezon vé­gén meggyengültünk, mivel Burai a Siófoki Bányász NB l-es csapatához igazolt át tőlünk.- A csapatépítés közben hogyan alakultak az egyéni teljesítmények?- A legjobb teljesítményt Vecsei, Fo­ki és Engert nyújtotta ősszel. Ebből a trióból Foki és Engert az idősebb ko­rosztály már-már leírtak kategóriájába tartozik. A fiatal Vecsei esete ellenpél­da, ö menet közben a Steimetz SE-től jött hozzánk. Gyors, kemény, határo­zott focista, akinek sokáig kerestem az igazi posztját, amit jobbhátvédként megtaláltam. Nincs pánikhangulat szakosztályunk háza táján, de azt tud­juk, hogy a bajnokság második felében a mostaninál lényegesn jobb szerep­lésre lesz szükség ahhoz, hogy megka­paszkodjunk a sportág harmadik vona­lában. A téli felkészülés során mindent elkövetünk annak érdekében, hogy si­kerüljön meghosszabbítani NB lll-as tagságunkat. Az alapozást január 3-án kezdjük napi egy edzéssel. Részt ve­szünk Nagykanizsán egy teremtornán, azt követően pedig a Dunántúli Napló Kupában. FEKETE LÁSZLÓ Szombat Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsi­ka. 10.05: Ismét a javából. 12.30: Változó agrár­világ. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodal­munk. 14.50: Dowland vokális műveiből. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.45: Szemle. 19.05: Hárman beszélnek - a demokráciáról. 20.05: A Rádió Dalszínháza. 21.39: A karcsú deréktól Shakespeare-ig. 22.25: Európa hangversenytermeiből. PETŐFI RÁDIÓ 7.25: A Szabadegyházak Tanácsa tagegy­házainak vallásos félórája. 9.05: A világbajnok. 10.00: Oxigén. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00: Ma­gunkat ajánljuk. 17.05: Fiatalok popzenei felvé­teleiből. 17.30: AII. Rákóczi Ferenc nevét viselő középiskolák vetélkedője. 18.25: Sanzonpó­dium. 19.05: Nótaest 20.00: Afro-latin zenés turmix 21.03:168óra. 22.30: Dzsesszarchívum. 23.15-0.14: Éjszakai koktél. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Margaret Irwin-Brandon orgonái és csembalózik. 9.12: Salvatore Accardo hegedül, Antonio Beltrami zongorázik. 9.44: Kalmár Mag­da operaáriákat énekel. 10.23: Slágerlista. 10.53: Hangfelvételek felsőfokon. 12.30: Iskola­rádió. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: Részletek Bellini operájából. 15.05: Le­mezbörze helyett 16.00: Bemutató - komoly zenei újdonságainkból. 17.10: Zenekari muzsi­ka. 18.24: Tenor-kulcs. 19.05: Bemutatjuk új kó­ruslemezünket 20.12: Mindennapi irodalmunk. 20.42: Zenekari muzsika. 21.40: Gulyás Dénes operaáriákat énekel. 22.00: Kritikus füllel. 22.51: Mándy Iván hangjátékaiból. PÉCSI RÁDIÓ 8.00-10.00: Jó pihenést A Pécsi Stúdió in­formációs, szórakoztató magazinja. Szerkesz­tő: Müller István. 18.30: Szerbhorvát nemzetisé­gi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.15: Tévétoma gyerekeknek. 8.20: A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. 8.50: Képújság. 8.55: Kerek világ. 9.10: Útravaló. 9.45: Tűzkereső. 9.50: Cigány­kerék. 10.30: Hóember. 11.00: Nem éra nevem, káposzta a fejem! 11.35: Hármas csatorna. 12.20: Képújság. 13.55: Képújság. 14.00: Tele­vízió és egészség. 14.30: Van benne valami. 15.10: Betűreklám. 15.15: Szerelmi kódex An­gol-magyar koprodukció. 16.05: Az élő bolygó. Angol ismeretterjesztő filmsorozat 17.00: Hír­adó. 1725: Hoffnung meséi. 17.35: Jogi esetek. 18.20: Nekem ne lenne hazám? 18.40: Családi torna. 18.55: Csip-csup csodák. 19.10: Esti me­se. 19.30: Híradó. 20.00: Vers mindenkinek. 20.05: Ez + Az. 21.15: A hét műtárgya. 21.20: In memóriám Sólyom László. Dokumentumfilm. 21.45: Van öt perce? 21.50: Ujjlenyomat nincs. Francia bűnügyi film. 23.20: Híradó 2. II. MŰSOR 14.15: MOVI-Krónika. 14.25: Antenna. 15.10: Képújság. 15.15-15.55: Nyelvleckék. Orosz nyelvlecke. 15.30: Angol nyelvlecke. 16.00: Híd a jövőbe. 16.55: OTP - A sokoldalú bank. 17.15: Rockstúdió. 18.15: Színház az egész világ. Angol filmsorozat. 19.10: összefog­laló a Népstadion-NOVARAT Kupa nemzetközi műkorcsolyázóverseny gálaműsorából. 19.30: Gyémántdijasok fesztiválja ’87. Belga zenés film. 20.00: Képújság. 20.06: Jeles napok Ászá­ron. Dokumentumfilm. 21.20: Svédor- szág-NSZK. Tenisz Davis Kupa döntő. kb. 22.55: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Válogatás a Művelődési programból. 10.30: Hírek. 10.35: Hogy volt! 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Népi muzsika. 16.00: Kritikus pont 16.45: Hírek. 16.50: Tv-kalendárium. 17.00: Jugoszláv kosár­labda-bajnokság: Partizan-Crvena Zvezda. 18.30: Dokumentumadás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport 19.53: Időjárás. 20.00: Fenntartott idő. 20.15: Játékfilm. 21.50: Tv-napló. 22.10: Éjjel is, nappal is - éjszakai program. 0.10: Hírek. II. MŰSOR 15.15: Műsorismertetés. 15.30: Hogyan le­gyünk együtt 16.00: Játékfilm gyermekeknek. 17.30: Előadás gyermekeknek. 18.30: Több, mint játék - drámasorozat 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.15: Zenés est 21.45: Hírek. 21.50: Adás a kultúra köréből. 22.20: Sport- szombat A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Amikor én még... 9.53: Muzsikáló természet 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: Örökzöld dallamok. 10.54: Édesanyanyelvünk. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 1245 Mohóság. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 14.59: Odesszai történetek. 16.05: Arturo Tos­canini hangverseny-felvételeiből. 17.00: Ta­nácsadók. 17.30: Komoly zenei lemezlovas. 18.40: Remekírók hangszalagon. 18.43: Nagy Lajos regénye rádióra alkalmazva. 19.40: Az Ál­lami Népi Együttes felvételeiből. 20.13: Verseit elmondja: Rába György. 20.28: d’Albert: He­gyek alján. 23.06: Hangszerek, hangszínek. PETŐFI RÁDIÓ 7.05: Az unitárius egyház félórája 7.35: Va­sárnapi orgonamuzsika. 8.05: Beszélgessünk... 8.15: A bolondokat kereső szamár. 9.10: Mag­nósok, figyelem! 9.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Szerpentin. 15.05: Táskarádió. 16.00-21.00: Poptansznya. 21.05: Társalgó. 22.30: Te meg én. 23.10: Bemutatjuk Sonny Rol­lins dzsesszkvintettjének „Tánc a sötétben’ cí­mű új lemezét 24.00-0.14: Delibes: Coppelia - két részlet a balettből. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: Barokk zene.. 9.05: Felejthetetlen hangversenyek. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Új Mozart-leme- zeinkből. 12.05: Puccini operáiból. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Öt kontinens hét napja. 13.20: A Bécsi Oktett felvételeiből. 14.10: Rock­újság. 15.07: Odüsszeusz hazatérése. 16.00: Ki tudja, merre... 17.00: A Magyar Rádió Bizet-cik- lusa. 17.26: Klasszikus operettekből. 18.15: Beethoven: Nagy fúga. 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi mű­sora. 19.35: Szereti ön Bartókot? 20.59: Holbor- ne: Szvit. 21.12: Rockzene CD-n. 22.00: Magyar zeneszerzők műveiből. 22.31: Angyali Gigi. PÉCSI RÁDIÓ 9.00-11.00: Vasárnapi magazin. Szerkesz­tő: Kovács Zoltán - Szerkesszünk együtt Ze­nés összeállítás a hallgatók kérésére. A mikro­fonnál: Lenk Irén. 18.00: Esti zene, sport, infor­mációk. Szerkesztő: Müller István. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzeti­ségi műsor. 19.35:21.05: „Gruss und Kuss” Ra­dio Budapest zenés riport-, üzenet- és kíván­ságműsora külföldi és hazai németek számára. Szerkesztő: Helga Hartmann. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.15: Tévétoma gyerekeknek. 8.20: Óvodá­sok filmműsora. 8.35: Képújság. 8.40: Tűzkere­ső. 8.45: Mi-tu-ház. 9.00: A vadon vándorai. An­gol játékfilm. 10.10: Mitiők. 10.55: Rába ETO- Drott Halmstad. Bajnokcsapatok Európa Kupá­ja férfi kézilabdamérkőzés. 12.15: Hírek. 14.45: Képújság. 14.50: RTV Közönségszolgálat 14.55: „Isten teremtette a betyárokat”. 15.20: Hogyan készült „Az élő bolygó”. 16.00: Betűrek­lám. 16.05: Szerelmi kódex 17.10: Delta. 17.35: Nézzük együtt 18.15: Röntgen. 18.20: Családi torna. 18.25: Meséről mesére. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: Magyar évszázadok. 20.25: A táncrend. Francia film. 22.20: Az altá­bornagy. 22.50: Hírek. II. MŰSOR 8.40: Népek, kultúrák. Spanyol dokumen- tumfilm-sorozat 9.40: Szomszédok. 10.10: Ze­nebutik. 11.00: Oktatás és történelem. 11.30-12.35: Zokogó majom. Tévéfilm. 14.25: Képújság. 14.30: Női—férfi mesterfokú tornász- bajnokság. Szerenkénti döntök. 16.00: Perisz­kóp. 16.45: Tükörkép. 18.15: Gondolkodó. 19.00: Himnusz a nyárhoz! 19.40: A háború ta­núja: dr. Charlie Clements. Amerikai dokumen­tumfilm. 20.10: Magyar építészek Kínában. 20.50: Telesport 23.10: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.30: Barázdák - faluműsor magyar nyélén. 10.15: Műsorismertetés. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.00: Me­zőgazdasági adás. 13.00: Kulturális örökség. 13.30: Családi magazin. 14.00: Filmsorozat gyermekeknek. 14.50: Komolyzenei adás. 15.35: Dokumentummozaik. 17.10: A nap újra felkel - játékfilm. 18.55: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dekna - Drámasorozat 20.50: Éjjel is, nappal is. 0.50: Hírek. II. MŰSOR 7.50: Műsorismertetés. 7.55: Hírek. 8.00: Éj­jel is, nappal is. 10.00: Ma a holnapért 13.00: Ci­gány nyelvű adás. 13.55: Műsorismertetés. 14.00: Vasárnap nyíltan. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népszerű tudományos soro­zat 21.00: Tegnap, ma, holnap. 21.15: Kis kon­cert 21.35: Sportszemle. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Rajzfilmek, gyermekműsorok. 10.00: Mi történik a popzene világában. 11.00: Videó- klipek a legnépszerűbb rocksztárokkal. 12.00: Mi újság az európai mozikban? 12.30: Sorozat egy jóképű kincsvadászról. 13.00: Krimisoro­zat 13.55: Sportworld. 15.00: Teherautó- és traktorverseny. 15.30: Profi golfozók híres em­berekkel mérkőznek. 16.30: Sportösszeállítás. 17.30: Toplista. 18.30: Sharp Cookery Prog­ramme. 18.55: Vígjátéksorozat 19.25: „A világí­tótorony”. 20.30: „A kis lord” - játékfilm. 22.30: Emlékezetes bokszmérkőzések a sportág leg- nagyobbjaival. 23.30: A Marvin Gardens kirá­lya” - játékfilm. 1.20: A legújabb lemezalbumok­ról, CD-lemezekről, filmbemutatókról és kon­certekről. SKY CHANNEL 8.00: A Sky gyermekprogramja. 12.00: Hol­land popzenei műsor. 13.00: Holland popzenei műsor. 14.00: Észak-amerikai slágerlista. 14.30: Magazinműsor fiatalokról. 15.30: Síma­gazin. 16.30: A világ motorsportja. 17.30: Angol slágerlista. 18.28: Hírek. 18.30: „Kék villám” - akciófilm-sorozat 19.28: Hírek. 19.30: Wes- temsorozat 20.30: Pankráció. 21.28: Hírek. 21.30: Rendőrtörténetek. 22.43: Hírek. 22.45: Összefoglaló különböző sportágak eredmé­nyeiről. 23.45: Tenisz. THE ARTS CHANNEL 1.00: Bartelby. 2.20: Hét Gaar Om De Bewe- ginq. 2.40: öt színházi csoport Hollandiából. 3.4Ö: Éjszakai hangszeres muzsika. 6.30: Mű­sorzárás. TV 5. 12.00: Tengeri magazin. 12.45: Zene. 13.00: Tv-hiradó. 13.15: Kertészkedés. 13.30: Ludovic Sanders. 15.00: Isteni este - Varietémüsor. 16.05: Hírek. 16.10: Világútlevél. 17.20: Ifjú szó­listák muzsikálnak. 17.55: Nemzetközi hír­összefoglaló. 18.00: „A gyermekrabló”. 19.30: Tv-híradó. 20.10: Az Európa-klub mai témája a mezőgazdaság. 21.10: Belga kulturális maga­zin. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Szórakoztató műsor. 23.20: A szerelem órája. 0.20: Divat és dekoráció. 0.50: Műsorzá­rás. mikrovilág CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Rajzfilmek, gyermekműsorok. 10.00: Az utóbbi évek legsikeresebb slágerei. 11.00: Videoklipek a legnépszerűbb rocksztárokkal. 12.00: Vígjátéksorozat 12.50: Dokumentum- film-sorozat 13.00: „Meg vagyon írva” - fontos témákról vallásos szemmel. 13.30: Motorcyling. 14.30: Nba Basketball. 16.30: A toplisták vezető számaiból. 17.30: A világ eseményeiről vallásos szemmel. 18.00: Vetélkedő. 18.25: Futballhír- adó. 18.55: Magazinműsor. 19.55: Mai vendég: Kenny Rogers. 20.30: A héja jele” - játékfilm. 22.10: Az európai üzleti élet legfrissebb esemé­nyei. 22.40: A hét kosárlabda-eseményei Ame­rikából. 23.10: Az angol slágerlista vezető szá­maiból. SKY CHANNEL 8.00: A Sky gyermekprogramja. 12.00: Pop­műsor. 13.00: Német popzenei műsor. 14.00: Észak-amerikai slágerlista. 14.30: Öregfiúk te­remfocibajnokság Rotterdamban. 15.30: Ösz- szefoglaló különböző sportágak eredményei­ről. 16.30: Divat Párizstól Tokióig. 17.00: Vígjá­téksorozat 17.30: A Sky eurolistájá. 18.28: Hí­rek. 18.30: Technikai és tudományos újdonsá­gok. 19.28: Hírek. 19.30: Sorozat - A bionikus erejű Jamie újabb kalandjai. 20.28: Hirek. 20.30: Bili - amerikai film. 22.28: Hírek. 23.40: A Sky eu- rolistája. THE ARTS CHANNEL 1.00: The Micado. 3.30: Karácsonyi külön­kiadás. 3.45: Éjszakai hangszeres muzsika. 6.30: Műsorzárás. TV. 5 12.00: Angol tál - szórakozató műsor. 12.45: A pincétől a padlásig. 13.00: Tv-híradó. 13.15: Az utolsó öt perc - bűnügyi történet 14.45: Ber­nard Pivot irodalmi műsora. 16.05: Nemzetközi hírösszefoglaló. 16.10: Bérlet a kalandhoz. 16.30: Vadászok, halászok félórája. 17.00: Hír­efoglaló. 18.00: Edgar Poe különleges tör­ténetei. 19.00: Extrém magazin. 19.30: Divat és dekoráció. 20.00: Varietéműsor. 21.30: Műsora háziállatokról. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Riportműsor. 23.30: Irodalmi műsor. 0.30: Divat és dekoráció. 1.00: Műsorzárás. Eredményes esztendőt zártak Berkáék

Next

/
Thumbnails
Contents