Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-08 / 266. szám
4 ^EPÜJSÄG 1988. november 8. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Helyesen járt-e el a Dédász? Kozma István dunaszentgyörgyi lakos a következő panasszal fordult hozzánk: „Lakásomon 1988. szeptember 27-én a Dédász egyik dolgozója lecserélte az áramfogyasztást mérő órát. A feleségemmel aláíratott egy papírt a cseréről, de másolatot nem adott a lecserélt mérőóra állásáról. Ez utóbbi azért volna fontos számomra, mert az 1987-es évzárásnál 6000 forint feletti áramdíjat állapítottak meg. Ennek kifizetése elől elzárkóztunk, így később ezt az összeget 900 forint körülire módosították. Most viszont az első óra mérőállását nem ismerve, semmiféle összehasonlítási alapom nem maradt az év végi záráshoz.” Panaszlevelére Schmidt János, a Dédász üzemigazgatója a következő tájékoztatást adta: Levelére válaszolva közöljük, hogy a mérőcsere a lejárt hitelesítésű mérőkre (15 év használat után) készült, úgynevezett tablókapcsolási lappal. Ez a lap 1 példányban készül, amelyen a fogyasztó az aláírásával igazolja a leszerelt mérő állását és az új mérő induló állását, ezt bárki feljegyezheti magának a csere alkalmával. Az adatok feljegyzése az ön esetében nem történt meg, ezért utólag közöljük: a leszerelt mérő gyári száma: 2598856, állása: 4335, felszerelt mérő gyári száma: 1408531, állása: 00127. A februári leolvasás után, áprilisban 6120,20 forintos végszámla készült téves számlázás miatt, ezt a pénzbeszedő a helyszíni számlán módosította, így helyesen a végszámla összege 914,80 forint volt. A téves számlázás - amelyért ezüton is szives elnézését kérjük - és a mérőcsere között nem volt összefüggés. Melyik orvos kérhet a beteg számára mentőszállítást? Müller János dúzsi olvasónk száz- százalékos mozgássérült nyugdíjas, emiatt tömegközlekedési járműveken utazni nem tud. Állandó orvosi kezelés alatt áll. Idén szeptember 26-ra levélben behívták a dombóvári kórházba szívvizsgálatra. Kezelőorvosa ekkor éppen szabadságon volt, ezért a panaszos felesége a másik körzeti orvoshoz fordult, hogy a férje részére mentőszállítást kérjen, ő azonban ezt megtagadta. Jogos volt-e az elutasítás? Olvasónk panaszára dr. Szügyi Gyula, a Tolna Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályának helyettes vezetője válaszolt: A levélben foglaltakat kivizsgáltuk, annak alapján az alábbi tájékoztatást adjuk: Ön évek óta nem a lakóhelye szerint illetékes körzeti orvoshoz, dr. Princz Istvánhoz jár, hanem Hőgyész nagyközség másik körzeti orvosával, dr. Genye Sándorral gyógykezelteti magát. Az előbbi ok miatt az ön egészségi állapotáról Princz doktor nem lehet tájékozott. Anélkül, hogy megvizsgálta volna, természetesen azt sem tudta eldönteni, hogy szükség van-e az adott esetben mentőszállításra, vagy nem. Éppen ezért Princz doktor felajánlotta feleségének, hogy megvizsgálja önt, de ő ezt elutasította. A vizsgálat elutasítása után közölte feleségével Princz doktor, hogy ebben az esetben az önt kezelő és ismerő Genye doktortól kérjenek mentőszállítási utalványt. Az ügy kivizsgálása során egyértelműen megállapítottuk, hogy az adott esetben dr. Princz István a szakma szabályainak megfelelően járt el. A beteg vizsgálata, állapotának ismerete nélkül az orvos akkor követett volna el hibát, ha az adott esetben a mentőszállítási utalványt kiállítja. Amennyiben önöknek dr. Genye Sándorhoz van bizalmuk, ügy hivatalosan is az ö körzetébe kell átjelentkezni. Csendháborítás napközben? Tóth Jánosné, Szedres, Rákóczi u. 62. szám alatti olvasónk csendháborí- tással összefüggő tanácskérő levelet írt szerkesztőségünkhöz. Az történt, hogy fia szabad szombatonként az udvarukban dolgozik és ilyenkor mindig magnót hallgat A szomszédok úgy vélték, hogy a készülék túlzott hangerővel szól és emiatt feljelentést tettek a tanácsnál. A helyi tanács csendháborításért 600 forint bírságot vetett ki rájuk. Olvasónk azt kérdezi jogos volt-e a pénzbírság, illetve napközben is lehet- e csendháborítást elkövetni. Panaszosunknak dr. Deák Konrád válaszolt: Az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet szerint csendhábori- tás szabálysértését az követi el, „aki lakott területen, lakóházban vagy tömeg- közlekedési eszközön indokolatlanul olyan zajt okoz, amely mások nyugalmát sérti.” Sem ez, sem más jogszabály nem jelöl meg olyan időpontot, amelytől, vagy ameddig indokolatlanul más nyugalmát sértő zaj okozható lenne, csendháborítás elkövethető a nap bármely szakaszában. A szabálysértési hatóság hivatott elbírálni, hogy a zajokozás indokolatlan volt-e és olyan, hogy az más nyugalmát sértette. Telefonszámunk: 16-211 Ml VÁLASZOLUNK flHHffi Az ifjúságpolitikai feladat- » tervről szól a Miniszterta- ÉSl nácsnak a Magyar Közlöny fis idei 45. számában megjelent 1082/1988. (X. 1.) MT számú határozata, amely szerint a Minisztertanács - többek között - indokoltnak tartja, „hogy az ifjúság már a jelenlegi időszakban több társadalmi figyelmet és cselekvési lehetőséget kapjon”, a jogszabály mellékletében szereplő feladattervben jelöli meg a Minisztertanács a fiatalok helyzetének javítását elősegítő teendőket, egy másik mellékletben pedig a miniszterek és más országos hatáskörű szervek vezetőinek hatáskörébe tartozó további ifjúságpolitikai feladatokat. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1988. évi 20. számú törvényerejű rendeletével közkegyelmet gyakorol azok tekintetében, akiket a bíróság 1956. október 23. és 1957. május 1. között elkövetett állam elleni bűncselekmény, vagy az ellenforradalmi tevékenységgel összefüggésben elkövetett más bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, vagy akinek a halálbüntetését kegyelemből szabadságvesztésre változtatták át és a szabadságvesztést végrehajtották, illetőleg a végrehajthatósága megszűnt. Ezek a személyek tehát mentesülnek a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Megjelöli a jogszabály azt a néhány bűncselekményt is, amelynek elkövetőjére a közkegyelem nem terjed ki, ilyen például akit az állam elleni bűncselekménnyel bűnhalmazatban emberölésért is elítéltek, vagy akit hazaárulás vagy kémkedés miatt ítéltek el. Ezeknek az ügyét az igazságügyminiszter felülvizsgálja és indokolt esetben egyéni mentesítésükre tesz előterjesztést. A törvényerejű rendelet a Magyar Közlöny f. évi 46. számában jelent meg. A 47. számban olvasható a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, amelynek célja, hogy „korszerű jogi keretek megteremtésével segítse a népgazdaság jövedelemtermelő képességének javítását, a piaci jellegű termelési-értékesítési együttműködés fejlődését, a tőkeáramlást, valamint a külföldi működő tőke gazdaságunkban való közvetlen megjelenését.” Célja a törvénynek az is, hogy „mozdítsa elő a társadalmi tulajdon, különösen pedig az állami tulajdon hatékonyabb hasznosítását.” Kihangsúlyozandó, hogy gazdasági társaság csak e törvényben szabályozott módon és formában létesíthető, gazdasági társaság alapításához társasági szerződés, részvénytársaságnál alapszabály szükséges, a társasági szerződést valamennyi tag által aláírt és ügyvéd vagy jogtanácsos által ellenjegyzett okiratba kell foglalni, s hogy a társasági szerződésben meg kell határozni: a társaság cégnevét és székhelyét, a tagokat, a társaság tevékenységi körét stb. Ugyancsak kihangsúlyozandónak tartjuk a törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. A gazdasági társaság pedig lehet: 1) közkereseti társaság (ide sorolandók a gazdasági munkaközösségek is), b) betéti társaság, c) egyesülés, d) közös vállalat, e) korlátolt felelősségű társaság, f) részvénytársaság. A törvény, amely 1989. évi január hó 1. napján lép hatályba, természetesen valamennyi gazdasági társasági formára vonatkozóan részletes szabályokat tartalmaz. DR. DEÁK KONRÁD Beszélgető atyafiak (Sarkadi Emil rajza) Amikor a minap megérkezett hozzánk az OTP levele arról, hogy egy igen derék, hatjegyű számmal együtt emleget minket, (persze az adósok között), arra gondoltam, hogy lám, itt a téma, amelyet hiába keresek dédapáink korában. Megnéztem, hogy a négyhavi fizetésemnek megfelelő összeg beérkezett-e? Igen, és ennek következtében majdnem nyolcszáz forinttal apadt a tartozásunk. Ekkor azonban a kezembe került egy régi eset a Tolnavármegye 1894. november 14-i számából Az adós címmel: „Ágoston Ferenc szegzárdi lakos 1884-ben 200 forintot vett fel özvegy Hegedűs Rozália szegzárdi asszonytól és arról neki évenként 10%-ot, eddig tehát éppen 200 Ft-ot fizetett. Ágoston Ferenc azt gondolva, hogy most már a 200 Ft-ot kifizette, azon volt, hogy váltóját visszakapja. A napokban tehát, midőn ismét a kamatfizetés napja elérkezett volna, házához csalta az asszonyt, ki a váltót is magával hozta, s ott azon ürügy alatt, hogy a váltón valamit meg akar nézni, azt kezébe vette, gyorsan darabokra tépte és az égő kályhába dobta, és e szavakkal: Most már semmivel sem tartozom!, a házából kilökte. Az asszony panaszra ment és a vizsgálat kiderítette, hogy a dolog tényleg így történt. Ágostont feljelentették a királyi ügyészségnek, de az asszonyt is kérdőre fogja vonni az illetékes hatóság uzsoráskodás miatt, amiért 10%-ra adott Ágostonnak pénzt.” Az esetet azonban több tényező miatt nem állíthatom párhuzamba a jelennel: először is, nekünk nincs kályhánk, a fűtőtesthez legfeljebb odafagyna a váltó néhanapján, másodszor, ha az OTP el is jönne hozzám, nem tenné a zsebébe az adóslevelemet, s végül harmadszor özvegy Hegedűs Rozália, igaz ugyan, hogy uzsorás volt, de arról nem szól a korabeli híradás, hogy 1 % kezelési költséget számolt volna fel évenként... Akadtak persze olyanok is, akik humorosabban fogták fel a dolgot, éppen kilencven éve a Tolnamegyei Közlöny november 6-i száma szerint. „Bátán történt meg. Bogdán Péter teknővájó czigány régóta tartozott már 1 Ft-al Kis Károly bátai molnármesternek, ezért aztán kerülte a Kis házát. Múlt hó 29-én beállított hozzá két vízhányóval s ezeket 12 kraj- czárért kínálja. Kis Károly megörülvén, hogy ennyit is megvehet a czigányon, így szól hozzá: - Jól van, Peti, most 12 kraj- czárral kevesebb a tartozásod! Peti azonban hallani sem akart a tartozásról, mert állítása szerint ő megadta a forintot Kis feleségének, kitől ez időközben elvált. Kis nem hisz a czigánynak, s így szól hozzá: - Meg mersz-e esküdni, hogy igaz, amit mondasz? - Meg ín, ákár hány- sor! - feleli a czigány. - A templomban is meg mernél esküdni? - kérdi ismét a molnármester. - Meg ín, ákár hun, nem is égysér! - volt a válasz. - Hát az oltári szentségre meg mernél-e esküdni? - Meg ín, ákár mindsárt! Erre aztán Kis Károly molnár előkeresi Keresztes János nevű inasát, s meghagyta néki, hogy vezesse a czigányt a szomszédban lévő templomba s eskettesse meg arra, hogy igaz dolog az, amit az imént állított. Jancsi inas annak jeléül, hogy a parancsot megértette, meghajtja magát gazdája előtt s a czigányt a templomba vezeti. Az oltárhoz érve Peti czigány letérdel s két ujját az ég felé tartva Jancsi után mondja, hogy: - Esküszöm az élő Istenre, meg az oltári szentségre, hogy Kis Károly feleségének megadtam a forinttartozásomat! Ha nem igaz, mindjárt vigyen el az ördög! János bevégezvén funkcióját, jelenti gazdájának, hogy a templomot tisztogatták s így nyitva volt az ajtó... A forint el lett engedve Petinek s jót mulattak a molnárinasból lett papon.” Az eskü tehát végsoron alkalmasnak bizonyult az igazság kiderítésére, de vajon mit tehet az ember a hamis tanúk ellen? Erre felel a Bonyhád és Vidéke 1907. november 3-i számában az Utazás egy pofon körül című cikk. A főhős, miután félretuszkolta az ajtónállót, belép a terembe s ott a következő kérdést kapja: „Mit akar? - kérdi a bíró, - Mondok, hogy jól teszi a bíró úr, ha hangosan beszél, mert hogy süket vagyok egy kicsit. - Mit akar? - türelmetlenkedik a bíró. - Az ügyben jöttem. - Miféle ügyben? - A Varga István ügyében. - Nem tudok róla. - Mert hogy nem is tudhat, mivel éppen most történt az eset. - No? - Pofon vágtam a komát. - Mégis maga panaszkodik? - Mondok, hogy igen. Hamis tanú szerzésért feljelentem a komát. - Hogyhogy? - Hát úgy, kérem, hogy mikor pofon vágtam, senki sem volt ott. Oszt, hogy az ügyvédje behívatott egyezségre, négy tanút mondott, akik látták, mikorén pofon vágtam. Pedig egy se látta...”. Azt, hogy, ki, mit és hogyan látott, ma is érdekes tudnunk, például a nemrégiben ünnepelt őszirózsás forradalommal kapcsolatban. Általában október 31 -ét szoktuk csak emlegetni, pedig hajdanán nemzeti ünnepé nyilvánították november 16-át is, a köztársaság kikiáltásának napját. A Tolnamegyei Közlöny 1918. december 1 -jén Köztársasági amatőrfelvételek címmel adott közre három kis történetet. „Egy bottal sántikáló öregasszony már nyolc óra óta várja-lesi a polgármester ajtaja előtt a 10 órát, mert hogy respektálja a kiírást, mely szerint a város feje 10 órától 11 -ig rendel. Tudja ezt az öreg szüle, mert már régen járja ügyében a városházát. Most is, mikor végtére a polgármester elé jut, azzal állít be hozzá, hogy abban az ő bajában, amiben a múltkoriban is járt, nem jött-e már valami? A polgármester azonban nem emlékezett rá. - Mikor volt nálam szüle? - kérdi az öregasszonytól. - Még a békebeli időben, kézit csókolom - feleli a szüle. - Az Isten magát áldja meg, hát hogy emlékezzem én öt évre vissza? - Nem öt éve annak, ha meg nem sértem, hanem öt hete, éppen Kisasszony vasárnapján. - De hiszen akkor háború volt még. Azóta lett meg a béke. - Dehogy, kézit csókolom, akkor még béke volt, inkább most van háború...” (Most mondjam azt, hogy néha ma sem lehet tudni? Dehogy mondom, inkább lássuk a másik esetet!) „Hogy megnépesedett a város, a városháza is olyan, mint a felvert méhkas a sok ügyes-bajos embertől. Mindenféle jegyekért, egy kis hadisegélypörért, cukrot, petróleumot, gyertyát, fát, szenet reklamálni jár most a városházára minden épkézláb szekszárdi. - Be köllene ide gyünni lakni, ha valamire akarna jutni az ember - hangzik a sokaságból.” Nem tudom, nem játszott-e közre a hasonló vélekedés abban, hogy 1945 után 15 ezerről mára már 40 ezerre nőtt Szekszárd lakóinak száma?! Azonban ne töprengjünk ezen, idézzünk meg egy ma már szedresinek számító pusztai lakost, annál is inkább, mert a község most ünnepelte fennállása 150. évfordulóját: „A szekszárdi hetivásáron összetalálkozik két vidéki magyar. Természetesen a világ folyására fordul beszélgetésük. Az egyik atyafi, aki jegenyéspusztai lakos, kérdi a másikat, a tolnait: - Hát ma- giknál hogy vágott be a szabadság meg az új köztársaság? - Hát kinek-kinek - felel a tolnai aki szemfüleskedett, az szerezhetett leginkább egyetmást. Hát ott nálatok, künn a pusztán hogy volt? - adja vissza a kérdést. - Nálunk nem soknak hítták. Mindössze, ha két óráig tartott a köztársaság. Aztán jöttek a csendőrök, oszt vissza kellett mindent hordani - mondja unott keserűséggel a jegenyési polgártárs.” Most már csak azon gondolkodom, hogy a jegenyési atyafinak hogy a csudában lett olyan sok ezer gyermeke és még több unokája?... DR. TÖTTŐS GÁBOR Dédapáink víg kedélye
