Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
MAGAZIN magazin . . MAGAZIN magazin ' MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN 1 k,:% MAGAZIN I £ _—' Képes technikatörténet Tengeralattjáró őse 140 éwel ezelőtt, 1848-ban készítette el WILHELM BAUER német feltaláló a tengeralattjáró egyik ősét, melyet „Brandtaucher”-nek nevezett el - abból a célból, hogy a Balti-tengeren megsemmisítse vele a dán flottát. Meghajtása érdekes megoldású, három részből álló hajócsavarral (propellerrel) történt, belsejében kapott helyet a kezelő egy személy, aki kézikerékkel hajtotta meg a hajócsavart. Sikerrel próbálták ki a kiéli kikötőben mégis később, 1851-ben ugyancsak a Kieli-öbölben elsüllyedt, ahonnan 1887-ben emelték ki és ma a drezdai Armee Museumban őrzik. Itt említjük meg Drebbel 1624-es, Bushnell 1776-os és Fulton 1804-es tengeralattjáróit és azt, hogy a katonai premierjét az amerikai polgárháborúban élte meg; 1864 januárjában a déliek „Hunt- ley” tengeralattjárója megtorpedózta az északiak „Housatonic” hadihajóját, ami azonnal elsüllyedt. K. A. Bauer tengeralattjárója az NDK Hadimúzeumában, Drezdában Melegítő mentőzsák A veszélyesen lehűlt szervezetű emberek megmentésére hálózsákra emlékeztető „hőzsákot” készítettek Angliában. A poliészterszál szövetből készült zsákba egyfajta báb módjára „csomagolják be” a túlságosan lehűlt szervezetű embert - csak az orra, szeme, szája látszik ki a mentőzsákból. A poliészterszövet szívó tulajdonsága olyan kitűnő, hogy a jeges vízből kimentett áldozatot teljesen felöltözve helyezhetik a mentőzsákba - test- hőmérséklete helyreáll, és stabilizálódik minden külső segéd beavatkozás nélkül. Furcsa „szerelem” A vitorláspókok családjába tartozó Liny- phia litogiosa hímje „ajtóstól rohan a házba", ha párzásra váró nősténypókra lel: annak nagy műgonddal szőtt pókhálóját ugyanis pillanatok alatt összegubancolja, s csak azután lát hozzá a nászhoz. Ezt a szokatlan viselkedést az magyarázhatja, hogy a párzásra váró nőstény póknak a hálója a hímeket vonzó illattal - egy feromonnal - itatódik át. E csábitó illat azonban csak ép, széttárt hálóból árad szét. Ha tehát az elsőnek érkező him a nőstény hálóját szétrombolja, máris távol tartja magától a versenytársait. Erre annál inkább is szüksége van, mert a párzás három-hat órán át tart. Versenytársak híján így a párosodás előtt vagy közben nem kell az erejét párharcra elfecsérelnie. A nőstény a megtermékenyítés után új hálót sző. Az illatos pókhálónak megvan az a faj fennmaradása szempontjából fontos előnye, hogy a nőstény akkor is párra lelhet, ha a területén kevés a hím. A Galaxis szendvicsszerkezete Főtt tojásos szendvicshez hasonlítják legújabb megfigyeléseik alapján a Tejútrendszer szerkezetét angol csillagászok. Színképelemzéses mérésekkel megállapították, hogy a Tejútrendszert mindkét oldalról 15 ezer fényév vastagságú gázréteg veszi körül. Ezek a gázrétegek a Tejútrendszertől körülbelül 3000 fényévnyire kezdődnek, a végük felé ellapulnak és hosszanti keresztmetszetük körülbelül százezer fényévnyi. A gázt nem lehet közvetlenül megfigyelni, csak közvetve, a fénynek a gázrétegben való elnyelődéséből. Visszatérve a hasonlathoz: a tojás a Galaxis, a környező gázrétegek pedig a kenyérszeletek. Műanyag lökhárító Az angol Austin gépkocsigyár új ötajtós limuzinjának elől a lökhárítója és a le- vegőterelője, hátul meg a lökhárítója és a „köténye" a Bayer cég hőre lágyuló Pocán márkanevű műanyagából készül. Ezek a műanyag darabok a szerelőszalagon együtt lakkozhatók a karosszériával, s így továbbíthatók a 140 C-fokos szárítókemencébe. A Pocannak kis hőmérsékleten is nagy az ütésállósága, érzéketlen a vegyi anyagok iránt - a benzin iránt is -, és teljesen korrózióálló. Előnye még, hogy a nagyon gyors fröccsöntési eljárással készül, s így könnyen nagy sorozatban gyártható. A hét karikatúrája Érme helyett Világszerte egyre inkább elterjednek a korszerű chipeket magukban foglaló aktív memóriakártyák. Az elektronikus kártyák egyik legkézenfekvőbb alkalmazási területe a nyilvános állomásokról történő telefonálás. A sok országban már bárki által megvásárolható ilyen kártyák bizonyos mennyiségű díjegységet tartalmaznak, s a készülék a hívó és a hívott közötti távolságnak, díjövezetnek megfelelően a díjegységeket a beszélgetés során a kártyáról „lehívja”, onnan lézersugár segítségével letörli. Az eljárás előnye nyilvánvaló: nincs szükség tantuszra vagy meghatározott értékű pénzérmékre a telefonáláshoz. A kártya egy kártyanaptár méretű és vastagságú, tárcában, zsebben könnyen elférő lap. Az értéke nem nagy, így a hamisítása nem kifizetődő. A nagyobb értékű fizetésekre is szolgáló hitelkártyák esetében az említett tisztán passzív eljárás helyett a kártya használatakor már egyfajta „párbeszédre”, dialógusra is sor kerül az azonosítás, a jogosultság ellenőrzése céljából, szükség van a fizetés egyéb adatainak (például a számlaszám, összeg) közlésére, vagy a hitelkeret túllépésének jelzésére. Ehhez a kártyának már olyan kisméretű chipet kell tartalmaznia, amely a hálózat egy perifériájaként az említett műveletekre alkalmas. A csalás elleni védekezés egyik módja ilyenkor az lehet, hogy a kártyát az egymást követő két felhasználás során véletlenszerűen választott kódokkal azonosítják, s ugyanígy állapítják meg a jogosságot is. Így csalás akkor sem lehetséges, ha használat során ezeértékkártya Egy, az angol repülőtereken rendszeresített, hitelkártyákkal működtethető nyilvános telefonkészülék két a digitális kódokat - a vonalra illegálisan rákapcsolódva - „lehallgatják”. Maga a chip a mechanikai, hőmérsékleti, elektromos, vegyi stb. hatásoktól védetten egy kis lapos fémtokban van, a fémtok egyúttal a chip és a készülék közötti érintkezőként van kiképezve. Ezt a tokot végül a műanyag kártyában rögzítik. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az egész kártya, tehát a tokozott chip vastagsága csupán a hitelkártyákra szabványosított 0,76 milliméter lehet! Infravörös hullámok a gyógyításban Az úgynevezett dinamikus termosti- muláció a gyógyítás egy formája, amely az infravörös sugarak hatásán alapul. Az újfajta gyógymód tulajdonképpen meleg hullámokkal végzett hőterápia, amelyben magukat az infravörös sugarakat állítják a gyógyítás szolgálatába. A hullámok úgy keletkeznek, hogy tizenhat infravörös lámpát kapcsolnak ki és be, előre meghatározott program szerint. A lámpákat két sorban helyezik el, a hullámok két oldalról, jobbról és balról keletkeznek, folyamatosan és szünetek közbeiktatásával. Röviden vázolva így működik a dinamikus termostimulátor, amely a velingrá- di (Bulgária) Optikai-Elektronikai Készülékek Gyárának a terméke. A gyógyító és megelőző célból végzett besugárzás módszerében és technikájában nincs semmi különleges - a kezelés pedig veszélytelen. A beteg szervezetében jótékonyváltozások mennek végbe, amelyek nem csak a bőrben és az izmokban jelentkeznek, de a periférikus keringésben és a szövetek anyagcseréjében is. A fájdalmak megszűnnek, a mozgásképtelenek állapotában javulás mutatkozik. A kezelés állítólag hatásos bizonyos daganatok esetében és a gyógyulást az is elősegíti, hogy a beteg pszichikailag is megnyugszik. Az infravörös hullámokkal történő kezelést ideggyökér-gyulladásnál, lumbágónál, a gerincoszlop sérülései és nem gennyes gyulladásai, izommegbetegedések, a vérkeringés periférikus zavara, ízületi elváltozások és a vérnyomás kezdeti ingadozásai esetén javasolják. Táv tószennyezés Japán Hokkaidó szigetének Masú nevű tava, amely mintegy 7000 évvel ezelőtt egy beomlott vulkánnak a kráterében jött létre, a világ egyik legtisztább tavának számít. Csak az eső és az a víz táplálja, amely a kőzeteken át szivárog befelé. Mindenfajta emberi tevékenységet szigorúan távol tartottak tőle. És mégis: vizében a japán környezetvédelmi hatóságoknak négy év óta tartó vizsgálatai egyre több Lindán márkanevű rovarölő vegyszert mutatnak ki. Most átlagosan literenként 32 nanogramm van felőle. Nyáron a víz felszínén a vegyi anyag töménysége ennek több mint százszorosa. Minthogy a Lindant Japánban már tizenöt éve nem alkalmazzák, forrása csak Kína vagy Korea lehet. Ám ez azt jelenti, hogy a szennyezőanyag a levegőn át 1500 kilométeres távolságból jut a tóba! Ez, az...- Idén a feleségem nélkül utaztam szabadságra.- És mit hoztál haza magaddal?- Rossz lelkiismeretet. *- Péter, az a kislány, akivel tegnap a színházban láttalak, a jövendőbelid?- Tegnap még az volt. * Hidd el nekem, Gitté, te vagy az első lány, akit szeretek.- Te jó ég! Megint egy kezdő! *- Képzeld, 6000 márka büntetést kellett fizetnem, mert rossz helyen parkoltam.- Hát hol parkoltál?- Egy nyilvános telefonfülkében. * Luise jajgat a barátnőjének: Szörnyű, jövő héten 30 éves leszek!- Hát ez igazán nem olyan szörnyű. Én is idén lettem 30 éves.- Igen, de én most először leszek ennyi idős. *- Vannak problémái az alkohollal? - kérdezi a személyzeti osztály vezetője a munkára jelentkezőtől.- Nem. Csak ha nincs mit innom. *- Vádlott, azt mondta, hogy rettenetesen félt, amikor kitépte a károsult zsebéből a pénztárcáját.- Igen, attól féltem, hogy a pénztárca üres lesz. Amikor a kevés a sok Louis de Saint-Just, a francia forradalom egyik vezéralakja hagyta ránk a vízszintes 18., függőleges 2. sorban olvasható szellemes megállapítást. VÍZSZINTES: 1. Norma... (filmcím). 4. Ösz- szetört palack egy darabja. 13. Tarpai jobbágyból lett brigadéros. 15. Az orrához. 16. Kedvtelésből literátorkodik. 18. Saint-Just megállapításának első része. 20. Dalmű. 21. A puskáját használja - népiesen. 22. Leszállított zenei hang. 23. Épületszárny. 25. Vizet ad. 26. Ingatlankezelő Vállalat. 28. Idegrángás orvosi szóval. 30. Építőipari szakember. 32. Nagyon régi. 33. Ruha tartozéka. 35. Ismert lantművész (András). 37. Ruhát mosáshoz készít elő. 38. Az „Indul a bakterház” Írója (Sándor). 39. Kubai és tunéziai autójelzés. 41. Régi hangszer. 42. A földre teper. 43. Veszprém megyei község. 44. Gyermeknevelő intézmény, ahogy az oda járók nevezik. 45. Gyöngyöző nevetés. 46. Hadgyakorlat színhelye. 47. Nagysikerű Webber-musical. 49. Komárom megyei község. 50. NSZK-beli, svéd és magyar gépkocsik jelzése. 52. Eisenhower beceneve volt. 53. A Tisza mellékvize. 55. Mezőgazdasági üzemforma. 56. A felületére jegyez. 58. A hét vezér egyike. 60. A holló költője. 62. Fűirtás része! 63. Támadásra ingerel. 65. Aki nótára gyújtott. 68. Földpátból, kvarcból, csillámból álló kőzet. 70. Római 502. 71. Mókus. 72. Baszk szeparatista szervezet. FÜGGŐLEGES: 1. Valóraváltó. 2. A megállapítás második része. 3. Ennek a tulajdona. 5. Kapós a piacon. 6. Az elsőség kezdete! 7. Az utolsó magyar fejedelem. 8. Téli sporteszköz. 9. Gotovac tréfacsinálója. 10. Sörivás előtt fogyasztjuk. 11. Németh László regényhőse (Eszter). 12. Mascagni operája. 14. Majdnem egy deka! 17. Francia filmkomikus volt (Jacques). 19. Napszak. 24. Bilk, a neves trombitás személyneve. 27. Magot a földbe szórni. 29. Heves megyei község. 31. Főnévképzö. 34. „Fordított” Somogy megyei község. 36. Cövek tájszóval. 39. Barbizoni francia tájképfestő (Camille, 1796-1875). 40. Az erős napfénytől megszikkadt. 42. Arany Toldijában felült a béresek nyakára. 43. Európai labdarúgókupa a legjobbak számára. 45. Rakpart németül. 48. A párbaj írója (Alekszandr). 50. Barát szláv nyelven. 51. A rádió rendszeres műsorszáma. 54. Kubai politikus volt (Raul). 57. A magyar munkásmozgalom mártírja (László). 59. Dajka, de nem játszik a Bp. Honvédban. 61. Földforgató. 64. A 19. sz. fordítottja. 66. Modális hangsor. 67. Éva idegen változata. 69. A lengyel pénzegység rövidítése. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 18., valamint a függőleges 2. számú sorok a Tolna Megyei Népújság Szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A beküldési határidő: november 11. Az október 22-i rejtvény helyes megfejtése a következő: lles, Most, Árosa, Porózus, Telepatikus, Lapidáris, Amorozó, Azélea A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Parrag Imréné 7150 Bonyhád Kossuth L. u. 29., Gadó Béla, 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 13.1/3., Tóth Albert, 7192 Sza- kály, Tanácsköztársaság u. 452., Halász Sán- dorné, 7054 Tengelic, Rákóczi u. 62., Borbély Imréné, 7062 Keszőhidegkút, Fő u. 41. A táblán: „Szabadságon vagyok.”