Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
1988. november 3. 6 IfsrÉPÜJSÁG Y & & " ,*• * ' jr \ Sakk OB II. Javított a TÁÉV együttese Ki játszhat a válogatottban? Rendkívüli elnökségi ülés az MLSZ-ben Zalaegerszegi Volán-TÁÉV SK 6,5-6,5. Az OB II. nyugati csoportjának bajnoki táblázatán 5. helyen álló zalaegerszegi csapathoz négyórás utazás után érkeztek a szekszárdiak. A hosszú út arra mindenképpen jó volt, hogy a csapat tagjai egyfajta számvetést készítsenek a bajnoki hajrá előtt. Így természetesen a már reménytelennek tűnő bentmaradás volt a beszédtéma, melynek során igencsak megoszlottak a vélemények. Riválisuk, a Nagykanizsa ugyan 6,5 pontos előnyt élvezett október 30-ig, ám ezen a napon a Pécsi MSC listavezető együttsét fogadta. A szekszárdiak elismerést érdemlően küzdöttek a Volán elleni találkozón. Hölczl, Burai, Bodrogi és Rusz győzött, Rittmann, Szuhai, Sümegi, Paszler és Andi döntetlent ért el. Egy játszma (Tálos) ezúttal is függőben maradt. Azóta már ismertté vált, hogy a Nagykanizsa mindössze 1,5 pontot szerzett ebben a fordulóban, igy a kiesési harcban előnye is másfél pontra csökkent a TÁÉV-val szemben. Az utolsó két forduló izgalmas véghajrát ígér kettejük különharcában. A megyeszékhely sakkozói reménykednek, hogy ebből a versenyfutásból ők kerülnek ki győztesként és meghosszabbítják OB ll-es tagságukat. * A Medinán megrendezett megyei felnőtt női bajnokságon 18 sakkozó mérte össze tudását a hét-fordulós, svájci rendszerű versenyben. Végeredmény: 1. Molnár Mária (Medina Szabadidős Társaság) 7, 2. Borbély (Szekszárd Be- zerédj Szakközépiskola) 6, 3. Sereg E. 5, 4. Sereg G. 4, 5. Gyémánt 4, 6. Siklósi (valamennyi Szedres DSE) 4 ponttal. Szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában az utóbbi idők legnagyobb érdeklődést felkeltő - pontosabban legnagyobb vihart kavaró - eseményével, a bundabotránnyal kacsolatban rendeztek sajtótájékoztatót, miután előzőleg az MLSZ elnöksége rendkívüli ülést tartott. Varga Miklós, az MLSZ élén álló háromtagú vezetőség tagja elmondta, hogy a rendkívüli elnökségi ülésre két ok miatt került sor. Egyrészt tájékoztatni akarták a testületet az eddig meghozott döntésekről, másrészt informálódni akartak a határozatok visszhangjáról, a labdarúgás helyzetéről, s megerősítést kívántak nyerni néhány kérdésben. Varga Miklós hangsúlyozta, hogy „közbülső” ülést tartottak, hiszen a rendőrség nyomozási eljárása még folyamatban van, de már bizonyos információknak birtokában van a testület Az elnökség határozottan és egyértelműen azt a véleményét nyilvánította ki, hogy minden szálat fel kell göngyölíteni, játékosra és csapatra való tekintet nélkül. Nem akarnak olyan hibába esni, mint korábban, amikor bizonyos szálakat elvágtak. Az elnökség egyetlen ellenszavazattal megerősítette, hogy a bajnokságot folytatni kell, amint erre nemzetközi példák is akadnak. Véleményük szerint ugyanis nem lehet a teljes hazai labdarúgást elmarasztalni, hiszen a játékosok, vezetők többsége tisztességes, nem szabad őket is sújtani. Abban viszont teljes volt az egyetértés, hogy akik ellen eljárás folyik (szám szerint negyvenen vannak, de előzetes letartóztatásban csupán hárman : Annus Vince, a Békéscsaba ügyvezető elnöke, Pásztor József, a Békéscsaba játékosa és Sipos Tibor, a DMVSC technikai vezetője) azoknak a játékjogát felfüggesztik, azaz minden, munkaviszonyukkal összefüggő sporttevékenységtől eltiltják. Varga Miklós arról is szót ejtett, hogy felmerült: miért nem mond le az elnökség. Véleménye szerint jobban szolgálják a labdarúgás ügyét azzal, ha igyekeznek tiszta helyzetet teremteni. Egyébként a testület dolga igen nehéz, hiszen az elnökség utolsó napjait éli - az év végén lejár a mandátuma -, ráadásul a világbajnoki selejtezők is már zajlanak, így a válogatott felkészülési lehetőségeit is biztosítani kell. Az MLSZ azokban a kérdésekben nem foglal állást, amelyek nem a hatáskörébe tartoznak, így például az egyesületi pénzek hűtlen kezelése. Felvetődött, hogy a sportfegyelmi kérdésekben hogyan járjanak el. A határozat szerint ezt a jogot nem ruházzákát a munkáltatókra, azaz az egyesületekre, hanem az MLSZ Fegyelmi Bizottsága lesz az illetékes a kérdésben. Felmerült az a kérdés is, hogy kik játszhatnak a válogatottban a legközelebbi, görögök elleni mérkőzésen. Az elnökség úgy határozott, hogy a nyomozati anyagban szereplő öt mérkőzésen (emlékeztetőül: Bp. Honvéd-Debrecen, Debrecen-Rákóczi, Békéscsaba-Pécs, Haladás-Békéscsaba, Rákóczi-ZTE) szerepelt játékosok közül senki - sem itthon, sem külföldön játszó - nem kerülhet be a válogatottba, addig legalábbis, ameddig nem tisztázza magát. Elhangzott, hogy Mezey György szövetségi kapitány kijelentette, teljes mértékben aláveti magát az elnökség döntésének. Az idegenlégiósokkal kapcsolatban egyébként az a helyzet, hogy külföldre szerződésükkel a játékjoguk is eladásra került, így azt az MLSZ nem függesztheti fel. Gyakorlatilag, ameddig a külföldön játszók nem térnek vissza Magyarországra, addig az eljárást szüneteltetik ellenük, csak hazai földön kezdeményezhetik ellenüka sportfegyelmi eljárást. Arra, hogy külföldi tartózkodásuk során is eljárást indítsanak ellenük, csak akkor lenne mód, ha jogellenesen tartózkodnának az ország határain túl, de erről ebben az esetben nincs szó. Mint kiderült, az elnökségi ülésen Lóczy István, az ORFK osztályvezetője tájékoztatta a testületet, de vannak olyan tények is, amelyeket még az MLSZ-szel sem közöltek. Mindenesetre a rendőrség igyekszik az ügyet minél hamarabb lezárni, lehetséges, hogy erre két-három héten belül már sor is kerül. Megyei kézilabda-bajnokság Újra Sípos Márton emlékverseny Immár kilencedik alkalommal rendezik meg Szekszárdon a Sipos Márton nemzetközi úszó emlékversenyt, november 5-6-án. A neves megméretésre ez idáig 170 sportoló nevezett, de még várják néhány hazai, valamint a ljubljanai klub jelentkezését. A versenyt idén a tanítóképző főiskola fedett uszodájában rendezik meg, hiszen a városi uszoda felújítása még folyamatban van. A nemzetközi megméretés november 5-én, szombaton 15 órától veszi kezdetét, másnap pedig 9 órától folytatódik a küzdelem. A helyezéseket az időfutamokban elért időeredmények alapján döntik el. Öregfiúk labdarúgó teremtorna Bonyhádon Jubileumi Kupa '88 elnevezéssel labdarúgó teremtornát rendeznek november 5-én, szombaton a bonyhádi tornacsarnokban öregfiúk részére. A program 7.45-kor a Bonyhád-Pécsi MSC mérkőzéssel kezdődik, ezenkívül előreláthatóan még 14 mérkőzést nézhetnek meg az érdeklődők. A teremtorna az ötödik fordulóval 16.35-kor fejeződik be, az ünnepélyes eredmény- hirdetés 17 órakor lesz. A helyezett csapatok ajándék- tárgyakat vehetnek át. A csapattagok és az eredményhirdetést követő sporttalálkozón megjelentek a bonyhádi öregfiúk labdarúgóegyüttes zászlaját kapják ajándékba. A fenti egész napos programmal működésének 15. évét zárja az - önerőből működő - bonyhádi csapat. Az 1973. május 1-jével megalakult együttes az 1988-as évet jubileumi évnek hirdette meg, ehhez méltó volt a gárda ez évi programja, amely február 27-én kezdődött az EMA-LION Kupa öregfiúk labdarúgó teremtornával. Az év során a csapat részére 19 mérkőzést kötöttek le, ebből kettő visszavágó meccs lemondás miatt elmaradt. A lejátszott mérkőzések összesített eredménye a bonyhádiak szempontjából: 12 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, valamint 47- 29-es gólarány. Az idén az NB Ilias bajnokságban szereplő Bonyhádi SE együtteséből, az aktív játéktól visszavonuló három futballista: Mucska, Bulla és dr. Sebestyén a jövőben az öregfiúk csapatát erősíti. Körzeti labdarúgás PAKS Felnőttek Őszi végeredmény 1. D.szentgyörgy 8 828- 5 16 2. Paks II. 8 71 21-11 14 3. Németkér 8 4 1 3 17- 9 9 4. Nagydorog 8 4 1 3 20-15 9 5. Kajdacs 8 44 15-11 8 6. Bölcske 8 3 1 4 11-21 7 7. Györköny 8 2 1 5 16-18 5 8. Tolnanémedi 8 26 23-31 4 9. Madocsa 88 4-34Ifjúságiak Őszi végeredmény 1. Bölcske 6 4 224- 6 10 2. Nagydorog 6 42 22- 8 8 3. D.szentgyörgy 6 42 12- 9 8 4. Németkér 6 3 1 2 19-11 7 5. Kajdacs 6 3 1 2 13-12 7 6. Paks II. 6 15 8-22 2 7. Tolnanémedi 66 3-33DOMBÓVÁR Felnőttek 1. Závod 10 6 2 2 24- 8 14 2. Nak 10 6 1 3 20-10 13 3. Kocsola 9 5 2 2 23- 9 12 4. Kisvejke 10 5 2 3 26-15 12 5. Dalmand 10 5 1 4 25-15 11 6. Tamási II. 10 5 1 4 20-17 11 7. Gyönk 9 4 3 2 18-15 11 8. Kaposszekcső 10 3 2 5 13-17 8 9. Pincehely 9 2 4 3 11-15 8 10. Attala 10 3 1 6 15-24 7 11. Szakcs 9 1 4 4 12-18 6 12. Szakály 10 1 1 8 6-50 3 Ifjúságiak 1. Dalmand 5 4 1 16- 1 9 2. Kaposszekcső 5 32 9-11 6 3. Závod 4 2 1 1 8- 4 5 4. Kocsola 5 23 12-11 4 5. Pincehely 4 13 7-13 2 6. Szakály 33 0-12SZEKSZÁRD Felnőttek 1. Zomba 11 9 244-14 20 2. B.varasd 11 9 1 1 47-10 19 3. Tolna 11 8 1 2 43- 7 17 4. Báta 10 7 2 1 34- 7 16 5. Középhidvég 10 7 1 2 38- 8 15 6. Tengelic 11 7 1 3 38-19 15 7. Alsónána 10 73 27-18 14 8. Izmény 11 6 1 4 28-17 13 9. Őcsény 11 56 30-28 10 10. Kölesd 11 47 29-35 8 11. Cikó 10 2 3 5 11-23 7 12. Bogyiszló 11 38 25-43 6 13. Sióagárd 11 2 1 8 12-31 5 14. Kéty 11 29 12-65 4 15. Harc 11 1 1 9 8-49 3 16. Győré 1111 4-56 0 Ifjúságiak 1. Tolna 7 6 149- 7 13 2. Zomba 7 6 134-11 13 3. Báta 5 4 112- 6 9 4. Cikó 6 3 1 2 17-11 7 5. Öcsény 6 3 1 2 24-21 7 6. B.varasd 7 2 2 3 20-18 6 7. Sióagárd 8 26 24-40 4 8. Izmény 6 1 1 4 11-23 3 9. Bogyiszló 7 16 9-33 2 10. Alsónána 55 6-36 0 Befejeződött a megyei kézilabda-bajnokság őszi idénye. A női csapatok mezőnyében a szezonzáró fordulóra egy rangadó is jutott. A listavezető Tamási MEDOSZ Szekszárdon négygólos vereséget szenvedett, így tovább csökkent az évközi jelentős előnye. Ráadásul a tamásiak egy mérkőzéssel többet is játszottak mint riválisuk. A Spartacus gárdája egyszerre hat ponttal gazdagodott: a rangadón kiharcolt győzelméért járó két pontjához további négyet kasszírozott, hiszen az április 21 -én és az október 27-én a Dombóvár elleni elmaradt találkozójukat is az ö javukra igazolta a szövetség. A dobogós helyekért hatalmas küzdelem várható még a jövő év tavaszán folytatódó bajnokságban. Annál is inkább, hiszen a nyári bajnokavatásig még mindegyik csapat kétszer összeméri erejét a körmérkőzéses rendszerben. így egy nagyszerű hajrával a jelenlegi 5. helyezett Tolnai VL gárdája is feltornázhatja magát a dobogó harmadik fokára. A férficsapatoknál a tavalyi bajnok Iregszemcse hatpontos előnye tiszteletet parancsol, s a játékerőt tekintve újabb aranyérmet sejtet a Dravecz-le- génységnek. Nők Daimand-Szekszárd 22-18 (15-8). V.: Szu pries, Kovács. A pályaválasztó dalmandiak már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát. Ld.: Tamás 8, Koleszár 5, Kudariné 4, illetve Besenyő 6, Hos- nyánszkiné 4. Tengelic-Simontornya 23-10 (8-3). V.: Mátrai, Schalli. A két csapat közötti nagy tudásbeli különbség szünet után kidomborodott. Ld.: Haász 8, Győri 6, illetve Gerus- si 4, Rabóczki, Molnárné 3-3. Tolnai VL-Kocsola 34-16 (13-7). V.: Kincses Z. Niki. Végig nagy fölényben játszottak a hazaiak. Ld.: Fazekasné, Bagdiné 9- 9, Berényi, Domokosné 5-5, illetve Tilinger 8. Zomba-Tamási 24-26 (16-13). V.: Sudár, Taksonyi. A gyengén védekező tamásiak csak annak köszönhették keserves győzelmüket, hogy a találkozó hajrájában elfáradtak a hazaiak. Ld.: Németh 11, Varga 5, illetve Gábor 9, Németh 8. Szekszárd-Tamási 28-24 (14-12). V.: Kerekes, Török. A megyei rangadón a szekszárdiak Évadzáró női rangadóval Az idényzáró női rangadóján a fehér mezes szekszárdiak 28-24-re nyertek a Tamási ellen jobb helyzetkihasználása és Ka- kuk kapus nagyszerű teljesítménye döntött. Ld.: Hosnyánszkiné 12, Besenyő 8, illetve Gábor 13, Németh 7. Férfiak Gyönk-Tolnatej SE 13-19 (9-9). V.: Török, Kerekes. Rendkívül szoros küzdelemben harcolta ki győzelmét a tejipari gárda. Ld.: Májer 6, Tuba 4, illetve Bordás 6, Illés, Kispál 4-4. Tolnatej SE-Fadd 25-25 3. Dalmand 20 13 1 6 374-326 27 4. Tengelic 20 137 443-346 26 5. Tolna 21 1011 365-370 20 6. S.tornya 20 7 3 10 306-328 17 7. Kocsola 21 7 2 12 358-425 16 8. Zomba 20 4 2 14 347-409 10 9. Dombóvár 21 120 222-406 2 Férfiak 1. Iregszemcse 9 81 249-191 16 2. Tolnatej 9 4 2 3 228-216 10 3. Fadd 9 3 3 3 183-194 9 4. Gyönk 91 8 178-237 1 Ifjúságiak (10-14). V.: Kincses E., Kincses Z. Változatos, nagy iramú mérkőzés igazságos döntetlennel. Ld.: Kispál 8, Bordás 6, illetve Acsádi 10, Vörös, Schäffler 5-5. Ifjúsági bajnokság, nők: Daimand-Szekszárd 9-13 (5-7). Tol- na-Kocsola 15-18 (8-8), Szekszárd-Tamási 27-12 (10-9). Férfiak: Tolnatej-Fadd 38-19 (14-9), Gyönk-Tolnatej 18-20 (6-8), Hő- gyész-Fadd 39-16 (20-10), Dom- bóvár-Dunaföldvár 19-30 (10-14), Dunaföldvár-lregszemcse 59-13 (28-6). Lányok úttörők: Tengelic -Simontornya 8-15 (5-5), Tolna- Kocsola 5-18 (2-6), Zomba-Tamási 5-16 (1-10), Szekszárd-TaNők 1. Szekszárd 18 171 330-170 34 2. Tengelic 18 12 2 4 318-177 26 3. Dalmand 17 125 269-206 24 4. Kocsola 19 8 2 9 249-270 18 5. Tamási 18 6 2 10 263-280 14 6. Dombóvár 18 6 1 11 191-204 13 7. Gyönk 16 3 1 12 140-347 7 8. Tolna 18 315 212-318 6 Férfiak 1. Dunaföldvár 16 15 - 1 581-246 30 2. Tolnatej 17 13-4 484-313 26 3. Gyönk 17 12-5 414-359 24 4. I.szemcse 17 10-7 376-389 20 5. Hőgyész 16 5-11 340-416 10 6. Dombóvár 17 3-14 325-509 6 7. Fadd 18 1 - 17 267-555 2 mási 9-7 (7-1). Úttörőbajnokság A bajnokság állása Felnőttek Nők 1. Tamási 21 16 3 2 456-357 35 2. Szekszárd 20 15 1 4 454-358 31 1. Szekszárd 14 14 - 228- 92 28 2. S.tornya 16 12-4 220-150 24 3. Tamási 16 10-6 174-124 20 4. Kocsola 15 7-8 139-172 14 5. Tolna 15 4-11 133-223 8 6. Tengelic 16 3-13 116-175 6 7. Zomba 14 3-11 93-167 6 Karatefesztivál Tolnán Mint arról már beszámoltunk, tói bemutatót láthat a közönség, hazánk több klubja is képviselteti november 5-én, szombaton ren- majd 15 órakor megkezdődik a magát. A karatékák egyéni női és dezik meg Tolnán az I. Hungária verseny. A nemzetközi erőpróbán férfi formagyakorlatok, valamint Biztosító-Fudokan Kupát. A dél- Jugoszlávia, NSZK, Olaszország, csapatküzdelmek kategóriájában előtti edzéseket követően 14.30- Franciaország, Görögország és mérik össze erejüket. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: „Edith és Marlene”. 9.05: Bogár István népzenei feldolgozásaiból. 9.30: Ismét „úr” voltam Kínában és egyéb „reformtörténetek”. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.56: Kó- kai Rezső: Hegedűverseny. 11.24: Hunyady Sándor meséli. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Szóról szóra. 16.05: Ereszkedik le a felhő. 16.20: „Aludj szépség és ékesség, mennyből cseppent édesség”. 17.00: Zenekari muzsika. 17.30: Táncházi muzsika. 18.00: Kritikusok fóruma. 19.23: Halk női sikoly. Mati Unt hangjátéka. 20.30: Mikor ér véget az európai biztonsági találkozó? 21.00: Hallgassuk együtt. 22.00: Hírvilág. 22.30: A rendszerelv kérdőjelei. 23.00: Mindennapi dogmáink. 23.10: Operaest. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Citeramuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.50: Külpolitika figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Operettdalok. 12.27: Nemzetiségeink zenéjéből. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Iránytű. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Pop-rock műhely. 16.30: Nóták. 17.05: Fecsegő recsegő. 17.30: Táskarádió. 18.30: Slágerlista. 19.00: Operettkedvelőknek. 20.00: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: Kabarécsütörtök. 22.20: A „Cherbourgi esernyők” c. film zenéje. 23.10: A Cure együttes összes nagylemeze. 23.55-0.14: Brew Moore dzsesszegyüttese játszik. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Barokk zene. 10.10: Orosz szerzők kamarazenéjéből. 11.10: Magyarán szólva. 11.25: Operarészletek. 12.01: Századunk zenéjéből. 13.05: Szüret. Bólya Péter hangjátéka. 13.43: Zengjen a muzsika! 14.13: Mahler: Rückert dalok. 14.33: Bartók Béla XIII. Nemzetközi Kórus- verseny. 15.11: Pophullám. 15.49: Puccini: Manón Lescaut. Négyfelvonásos opera. 17.00: Nyitnikék. 18.10: Frans Brüggen blockflötézik, Anner Bylsma gordonkázik, Gustav Leonhardt csembalózik. 18.30: In limba materna. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Rádióhangversenyekröl. 20.05: Zenekari muzsika. 21.20:Top-les. 22.04: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30-ig és 7.20-7.30-ig: Információk Dél-Dunántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna. 9.00: Képújság. 9.05: Tele- doktor. 9.15: A varieté világa. NDK tévéfilmsorozat. 10.10: Képújság. 16.25: Hírek. 16.30: Kézenfogva. 16.40: Sorstársak. 17.00-19.05: Hazai Tükör. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Tévétorna. 19.30: Híradó. 20.15: Szomszédok. 20.45: Hirháttér. 21.35: Tájkép. 22.20: Fejezetek az első világháborúból. Burton Benjamin filmsorozata. 23.05: Híradó 3. II. MŰSOR 17.50: Képújság. 17.55: Magyar évszázadok. 18.15: Verdi. Olasz életrajzi filmsorozat 19.25: Správy - Hírek szlovák nyelven. 19.30: Nasa ob- razovka. 20.05: Képújság. 20.10: Tavaszi nagytakarítás. írtévéfilm. 21.05: Az aranyhajú lány. Szovjet rajzfilm. 21.10: Híradó 2. 21.25: Képes nóták. 21.55: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Hírek. 8.25: Adás gyermekeknek. 8.55: Művelődési program. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési program. 12.30: Hírek. 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Művelődési program. 15.40: Éjszakai program - ismétlés 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Hírek. 17.30: Adás gyermekeknek. 18.00: Művelődési program. 18.30: Tv-kiállítás. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Könnyűzenei adás. 21.50: Tv-napló. 22.10: Éjszakai program. 23.50: Hírek. II. MŰSOR 18.20: Műsorismertetés. 18.25: Krónika. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Játékfilm. 22.30: Hírek. 22.35: A könyv élete. SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: „Kamo monológja” c. tv-játék 1. rész. 7.45: Gyermekdalfesztivál. 8.45: Hírek. 8.55: Az állatok világa. 13.30: Hírek. 13.40: Dokumentumfilmek. 14.20: G. Szviridov: Patetikus oratórium. 14.55: Dokumentumfilm. 15.25: Tizenhat évig ésazontúl. 16.10: Közgazdasági ismeretek alapjai. 16.40: Világhíradó. 16.55: Az ember és a törvény. 17.25: „Kamo monológja” 2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Dal - ’88. 21.35: Világhíradó. 22.00: Forradalomban született 8. rész. 23.35: Hírek. 23.40: Zenés esztrádmű- sor. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATOK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Super Channel News. 7.15: European Business Weekly. 7.45: Super Channel News. 8.00: Supertime. 9.00: Ausztrál sorozat két vi- szálykodó családról. 9.25: Capitol. 9.50: Jóga. 10.00: Híres emberek életének kulisszatitkai. 10.25: Műsor csecsemőkről és szülőkről. 10.50: Ma: Marokko. 11.20: Bútorkészítés - Ma: Asztali szövőszék. 11.50: Hogyan kerüljük el a gyermekbaleseteket? 12.00: Vígjátéksorozat 12.30: Vígjátéksorozat. 13.00: Capitol. 13.30: Ausztrál sorozat két viszálykodó családról. 14.00: Onedin család - Sorozat 15.00: Egyórazeneatoplistákszámairól. 16.00: Műsor gyerekeknek. 17.00: Egy óra zene a toplisták számaiból. 18.00: Európai hírek. 18.15: Vetélkedő. 18.40: Kate And Aliié - Sorozat. 19.10: Angol feliratos, német nyelvű útimagazin. 19.40: Képes hírek a milánói, párizsi, londoni és New York-i divattervezőkről. 20.15: Európai hírek. 20.30: Az amerikai egytemek futballcsapatainak mérkőzései. 21.30: Teherautó- és traktorverseny Amerikából. 22.00: Futball Hollandiából. 23.05: Európai hírek. 23.30: Autóverseny. 23.35: Golfhírek. 23.45: Egy óra zene a toplisták számaiból. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti, gazdasági, pénzügyi hírek. 7.00: Good Morning Scandinavia. 8.00: Ébresztő hétalvóknak. 8.05: A Sky gyermekműsora. 9.00: Vígjátéksorozat 9.30: Rajzfilmsorozat 10.00: Popzenei műsor. 11.00: Angol slágerlista. 12.00: Holland popzenei műsor. 13.00: Amerikai teleregény. 14.00: Szexuális élet házasság, kapcsolatok. 14.30: Tallózás a nagyvilág időszerű eseményeiből. 15.00: Westemsorozat 15.30: Filmsorozat 16.00: Holland popzenei műsor. 17.00: A Sky gyermekműsora. 18.00: Vígjátéksorozat 18.28: Hírek. 18.30: Vígjátéksorozat 19.00: Vígjátéksorozat 19.28: Hírek. 19.30: Sorozat egy különleges orvoscsoportról. 20.30: Monte Walsh - Amerikai westernfilm. 22.00: Pankráció. 22.58: Hírek. 23.00: A női és férfi McDonald tomaverseny legszebb gyakorlatai. 0.00: Romantikus popzene. THE ARTS CHANNEL 1.00: Hangverseny tűzijátékkal. 1.55: A Londoni Fesztiválzenekar a Salisbury székesegyházban. 3.20: Kermesse Fntastique - Science And Technology From Phillips. 3.30: Éjszakai hangszeres muzsika. 6.30: Műsorzárás.